Öröm és fájdalom

Öröm és fájdalom,

minden a válladon…

Mondanám,

hogyne mondanám,

ha meghallgatnál,

ha hallgatsz rám.

Öröm és fájdalom,

minden a válladon…

Terheden könnyítenék,

ha tehetném…

Csak reménykedem,

hogy erőt ad a szerelem

és hited,

és a hitem, leginkább a hitem,

a mindent ölelő

szeretet.

Öröm és fájdalom,

minden a válladon…

Mennyei Atyánk,

tekints le ránk…!

Könnyíts a terhein,

mosolyogni lássam,

és öröme legyen megint.

Üzenet - 145.

"Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ... Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!" (Bouvet)

Jellemek és szellemek - 5.

L-ék lassan már öt éve, hogy elváltak. Körülbelül fél óráig voltak a bíróságon. A bírónőnek továbbtartott a jegyzőkönyvet magnóra mondani, mint kimondani a válást.

      Mindketten szabadságot vettek ki arra a napra. A válás kimondása után hazamentek a közös lakásukba. Közöl másfél évvel korábban megosztották egymás közt a lakáshasználatot. Külön szobájuk volt, az egyéb helységeket beosztás szerint közösen használták. Még azt is meghatározták, hogy ki mikor takarít, sőt, még írásba is foglalták.

     Az új szabályok szerinti együttélél azért nem volt olyan egyszerű, ahogy az a papírokból elsőre tűnt. Mégiscsak kerülgették egymást.

         Egy kérdésben egyetértettek. Hiába adnák el a tehermentes lakást, külön-külön egyedül nem tudnának új életet kezdeni. Így aztán marad az együttélés kényszere, ideje.

      A gyerekeik nem szóltak a dolgaikba. Ahhoz már meglehetősen nagyok voltak. Annak szemmel láthatólag örültek mindketten, hogy egyúttal mindkettőjüket meglátogathatják.

        Közel öt éve váltak el, és a helyzet mit sem változott. Az önálló élet lehetőségétől egyre messzebb kerültek. Jócskán ötven fölött mire is mennének! 

            Párkapcsolati próbálkozásaik rüvidéletűek voltak. Kinek is kellenének ilyen problémás emberek.

           A gyerekeik időközönként jöttek, most már az unokákkal.

           Az óra pedig mutatók nélkül körbejár.

Nem más világ, a mi világunk

Az autisták világnapja alkalmából április hatodikán egy konferencián vettem részt. Sok érdekes, nem túlzás, ha azt mondom, érdekfeszítő előadás hangzott el.

            Többek között Egle Botond előadása is, aki saját életét bemutatva beszélt az autizmusról. A szekszárdi Asperger-szindrómás fiatalember szociológiát tanul az ELTE Társadalomtudományi Karán. A barátnőjével kollégista.

            Az autizmust egy fa ágaihoz és leveleihez hasonlította. Ahogy különböznek egymástól a fák ágai és levelei, úgy különböznek egymástól az autizmus fajtái.

            Bár „szerencsésnek” mondhatja magát, sokat olvasott, tanulhatott, értelmiségi szülők gyermeke, foglalkoztak vele, tanítatták a szülei és ő élt ezzel a lehetőséggel, az életét mégis egy görög tragédiához hasonlította. Tele tragikus fordulatokkal, minden nap meg kell harcolni az életért, a boldogulásáért.

            Minden út Rómába vezet, tartja a mondás. Miért ne juthatna el ő is Rómába, csak egy kicsit másképp.

            Ha meg kell mászni a hegyet, megmássza. Ha nem tudja, megkerüli. Ha ez nem lehetséges, arrébb viszi a hegyet. A lényeg: nem szabad föladni, újra és újra kezdi.

            Tapasztalatát, tudását továbbadja, iskolákba jár, előadásokat tart, hogy elfogadott, érthető legyen az autizmus a többségi társadalom számára.

            Láttam egy videót egy fotókiállításról. A kiállítás az anyaságról szólt, nők és autista gyerekeik. A kiállítást megnyitók között volt Egle Botond is. Ihletett módon beszélt a modern anyaságról.

            Ennek a fiatalembernek az autentikus előadása közelebb hozta az autisták életét hozzánk, nem autistákhoz, amely nem más világ, hanem a mi világunk is. A benne élők szerethetőek és szeretnek, akárcsak mi valamennyien.

                                                          

Nem felejtem

Csókod ízére
gondolok. Nem felejtem;
rólad álmodok.

Üzenet - 144.

Kis Panka, egy általános iskolás, második osztályos tanuló mondta: "A lelkiismeret legyőzta a vágyat."