Martfűi levelek - Háború

Kedves Barátom,

 

2022. február 24-e történelmi nap lesz. Akkor hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát. Napok óta sejteni lehetett, hogy ez várható. Az utolsó pillanatig bíztak benne a politikusok, hogy a háború elkerülhető lesz, de a politikusok gondoskodtak róla, hogy még sem.

            A két ország nincs egy súlycsoportban, nyilvánvaló az orosz fölény.

            Mi meg izgulhatunk a kárpátaljai magyarokért. Fölkészülhetünk egy menekülthullámra, ahogy Európa is.

            És mi hol állunk? Hát a két tűz között.

            Tudjuk-e, hogy vajon jó helyen vagyunk-e, vagy a magyar sors velejárója, hogy mi mindig rossz helyen legyünk?

Most a szebbik arcunkat próbáljuk mutatni Európának, az uniónak. Ez vajon mennyire lesz hiteles, és kiad még a szavunkra?

            A helyzetet bonyolítja, hogy országgyűlési képviselőválasztás lesz április 03-án. Kinek fog kedvezni ez a helyzet?

            Ennek a háborúnak nem kellene lennie. Gondoskodnak a felek a rokkantak utánpótlásáról! Mennyi kettétört élet, a sok lelki sérültről nem is beszélve.

            Ez a háború a hazai politikai megosztottságra hogyan fog hatni, merthogy kifog az biztos. Félek, hogy még nagyobb lesz a megosztottság, mint valaha. Még több indulat, gyűlölet lesz a szemben álló felekben.

            Hol a politikai, emberi belátás, békesség? Semmi jel nem mutat erre. Ez a kritikus helyzet alkalom lehetne arra, hogy a politikai ellentéteket félretéve egy-két kérdésben akár nemzeti egység is lehetne.

            Vágyálom? Meglehet, de merjünk álmodni.

            Ha valaki ebben a kritikus helyzetben a politikai megosztottságot erősíti, remélem, végleg kiírja magát a közéletből.

            Kérdéseim vannak, a válaszokat az idő nagyon gyorsan meg fogja adni, de most nagyon észen kellene lennünk.

            Vigyázó szemünket a harcoló felekre, a belpolitikára, Európára és tulajdonképpen az egész világra szegezzük!

            Ezzel köszönök el.

 

 

                                                           Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Mi lesz itt?

 Kedves Barátom,

észrevétlenül átestünk az újesztendőbe, minden különösebb fakszni nélkül. Megszokásból megvártam az éjfélt, meghallgattam a himnuszt, aztán lefeküdtem.

            Egy darabig még hallgattam a petárdák és a házi tűzijátékok durrogását.

            Az emberek többsége nagy várakozással tekint erre az évre a választások miatt. Vannak, akik abban bíznak, hogy maradnak a jelenlegi kormánypártok, vannak, akik ellenzéki győzelmet, változást remélnek.

            Azt hiszem, az utóbbiaknak csalódniuk kell, nem lesz itt változás, ellenzéki győzelem. Nem akarják eléggé a változást, nincs bennük tűz.

            Az ellenzéki pártokban nincs önmegtartóztatás, a lemondás lehetősége és kényszere. Úgy viselkednek, mintha nem volna a másik. Nincs meg bennük a nagyvonalú gesztus, különösen egymás iránt.

            Úgy csinálnak, mintha… Mintha rendben menne minden, de nem tudják feledtetni, takarni, hogy nagyon is kilóg a lóláb. Minden nagyvonalúság nélkül piti dolgokon összekapnak, leállnak vitatkozni, komoly dolgokat hagynak feledésbe merülni.

            Ha a kormányzó pártok nem csinálnának semmit, szerintem akkor is megnyernék ezt a választást is. Ez az iszonyú, brutális nagy osztozkodás azért van, hogy jobb színben tűnjenek fel, másrészt az infláció hatását, következményeit valamelyest mérsékeljék.

            Az ellenzék egyetlen esélye és hogy még egyáltalán versenyben van, Márki-Zay Péter, miniszterelnök-jelölt. Ő aztán kap hideget-meleget minden oldalról.

            Benne látni elszánást és kitartást.

            Egyébként az ellenzék több mint tíz éve beszél az összefogásról, de ez még most sem jött volna össze - szerintem -, ha a parlamenti többség nem változtatja meg a választójogi törvényt, ha nincs kényszer az összefogásra. Majdnem hogy meg kellene „köszönni” ezt az összefogást a kormánypártoknak.

            Kedves Barátom,

            nincs az emberek között tisztelet, tekintélytisztelet meg végképp. Egy emberről mindent lehet mondani, kígyót-békát össze lehet hordani. Mindennek ára van, a politikában végképp.

            Ha valaki egy kézből eszik, számíthat rá, hogy előbb-utóbb benyújtják neki a számlát valamilyen formában.

            Nehéz megmaradni tisztességes embernek. Aki megpróbál, egyedül marad és senki sem érti, talán még önmaga sem, hogy miért marad egyedül.

            Most zárom soraim. Üdvözöl barátod:

 

 

                                                                                   Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Szeretet

Kedves Barátom,

 

 

egyetlen igaz út van, a szeretet útja; egyetlen törvény van, a szeretet törvénye.

            Jézusnak egy kérése volt az emberekhez, a szeretet. Ő keresztre feszítette önmagát ezért.                        

             Ahogy Lao-ce mondja:

            „Az emberek ma bátrak úgy, hogy szeretetüket feladják,

            nagylelkűek úgy, hogy elégedettségüket feladják,

            de mindenek fölött feladják az alázatot.

            Ez halál.

            Csak a szeretet tart ki a harcban

            és szilárd a védelemben.

            Akit az ég meg akar menteni,

            szeretettel őrizteti” (Hamvas Béla: Anthológia humana).

            Az emberek többsége erre nem képes. Kevés olyan ember van, mint Ferenc pápa, akinek életét, életútját, gondolatait, tevékenységét áthatja ez az érzés.

            Sokan támadják, bántják, akik ezzel nem értenek egyet, nem tudnak mit kezdeni ezzel.

            Az önzetlen szeretet ritka, mint a fehér holló. A szeretet méricskélése önmagában méltatlan a szeretethez. Ha számon tartják, mérlegre teszik, hogy mit adnak, kapnak, ott már régen nincs önzetlenség. Ott már valami hibádzik.

            Kedves Barátom,

            kérdezheted, hogy hol vannak a tanúságtevők, hol vannak az igazak.

Köztünk vannak.

Miért nem látjuk őket? Nem tolakodók.

Mindenre lehet mondani valamit, minden megkérdőjelezhető. Mondunk is valamit mindenre és mindent meg is kérdőjelezünk. Ahogy engemet is megkérdőjelez időről időre a szívemnek legkedvesebbje és elbizonytalanít. Bárcsak sokáig megkérdőjelezne még! Nagyon fáj és mégis hiányzik.

De nem hiszem, hogy én vagyok az, aki megtéveszti. A minap olvastam egy ismeretlen szerzőtől:

„A tiszteletet, az elfogadást, a bizalmat - a szeretetet - csak akkor tudod mások felé irányítani, ha benned, önmagad iránt léteznek.”

Ha mindez nincs meg benned, nincs mit osztogatni.”

Kedves Barátom,

vajúdok a szeretetlenségben, a viszonzatlan szeretetben. Ki tudja meddig?

Üdvözöl barátod:

 

 

                                               Urbán-Szabó Béla

.

 

 

Martfűi levelek - Útkeresés

          

Kedves Barátom,

 

 

Az életben vannak pillanatok, amikor az ember úgy érzi, hogy valami nincs rendjén, valami megváltozott. Kicsúszott a lába alól a talaj. Úgy nem folytatható, ahogy eddig, de még minden bizonytalan a jövőt illetően.

            Mit lehet ilyenkor tenni? Mit csinálhat ilyenkor az ember? Tele van kétségekkel.

Kire számíthat? Kitől kérhet tanácsot, segítséget?

            Csak a bizonytalanság biztos.

            Kapaszkodókat keresünk ilyenkor, társakat, segítőket.

            Ki tudna segíteni? Ki az, aki segít? Ki az, akiben megbízhatunk?

            Kérdések sokasága, válaszok szűkössége.

            Ahogy a különböző szempontokat mérlegre tesszük, rájövünk, hogy sok embert ismerünk, de csak kevésre számíthatunk vagy senkire.

            Annak is örülünk, ha egy-két ember van. És még kérdés, hogy mennyire hathatósan. Az is előfordul, hogy segítség nélkül, egyedül maradunk. Vagyis ott tartunk, ahol a part szakad.

            A kérdést csak bonyolítják a különböző mentális problémák.

            Kevés az érzékeny, a hittel bíró ember, aki képes és kész felelősséget vállalni önmagáért és másokért is.

            A szeretet eligazítást adhatna, de a szeretetet mostanában meglehetősen szűken mérik mifelénk. Észre sem vesszük, hogy megsértünk, megbántunk valakit, még akaratlanul is…

            A szeretetnek alázattal kell társulnia ahhoz, hogy köszönet legyen a segítésben.

            Kedves Barátom,

            őt keresem, akire lehet számítani szeretettel és kellően alázatos is.

Egy ilyen nőt ismerek, aki képes erre, de - még - nem kész. Kérdéses, hogy kész lesz-e valaha is. Reménykedek, hogy egyszer az lesz.

            Én szeretném.

            Ebben a hitben és reménnyel búcsúzik barátod:

 

 

                                                           Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Maradj önmagad!

Kedves Barátom,

 

nehéz kiigazodni a mai világban. Ha jól belegondolunk, nem is lehet.

            Az ember legalább önmagának próbáljon megfelelni, de az is egyre nehezebb. Nagy a csábítás, ami elvileg bármi lehet, a legapróbb dologtól, a csecsebecsétől kezdve a pénzig, a funkcióig bezárólag minden.

            Ha elfogadod, máris benne vagy a csőben, minél inkább, annál nehezebb kimászni belőle. Foglya vagy egy olyan helyzetnek, amit tulajdonképpen nem akartál, a hátad közepére kívántál.

            Viszonzást kérnek és várnak kimondva kimondatlanul. Azt kérik és várják tőled, hogy föladd, azokat a normákat, amiktől az vagy, aki vagy. Kevés kell ahhoz, hogy egy ember föladja elveit. Nagy a csábítás, de tudni kell ellenállnunk, hogy megőrizzük önmagunk.

            A jutalom az emlékezet. Ne mondhassák, hogy nem vagy jobb a Deákné vásznánál.

            Az külön megér egy misét, hogy miért gondolják például azt a férfiak, hogy egy függetlennek gondolt és tartott nőről, hogy kapható bármire is. Azt hiszik, minden nő meghódítható, csak idő kérdése. Nem elég, hogy visszautasítják őket egyszer, kétszer, százszor, orrba kell őket csapni, hogy észrevegyék magukat.

            Szerencsés esetben észreveszik magukat.

Ha nem, újabb és újabb ajánlataikkal ostromolnak. Nem tudnak nyugodni, hiányzik a trófeájukból, akivel itt-ott el lehet dicsekedni. Egy percnyi kétséged ne legyen afelől, hogy ez titokban marad.

            Barátom,

            nehéz megmaradni ilyen helyzetben, ilyen körülmények között. Nehéz megőrizni, megtartani önmagunkat.

            Ezzel mára elköszönök. Üdvözöl barátod:

 

 

                                                           Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Advent idején

Kedves Barátom,

 

ez az advent , ez a karácsony nagyon el fog térni a megszokottól. A legtöbbször a járványügyi szabályok határozzák meg, hogy mit tehetünk és mit nem.

            Mindenki fél, tart a vírustól.

          Döbbenet, hogy egyes országokban azért tiltakoznak, tüntetnek az emberek, mert súlyosnak tartják a korlátozásokat. Ez azért őrület!

            Vannak ellentmondások a szabályozásban, de összességében a védelmünket szolgálják ezek a szigorítások.

         Más lesz az idén advent, minden más lesz. Elmaradnak a családi összejövetelek, elmaradnak az össznépi ünneplések, legfeljebb magunkban ünnepelhetünk.

            Advent a türelmetlen világunkban türelemre int, Kisjézus születésére. Legyen türelmünk egymáshoz, kivárnunk mindennek az idejét.

            Advent remény is.

            Mindannyian remélünk valamit, valakit, lehetőségeinkhez képest és szívünk kívánsága szerint. Vannak kimondatlan, titkos reményeink és vannak, amiket megnevezünk.

            Egy évvel ezelőtt senki nem gondolta, hogy ez az év ilyen lesz. Járvány több hullámban az ezzel együtt járógazdasági nehézségekkel, családi tragédiákkal. Ezt az évet jobb lenne elfelejteni minél előbb.

            Soha nem lesz már olyan az életünk, mint a járvány előtt volt.

            Azt hiszem, leginkább a szeretet kopott meg. Vélt és valós sérelmektől vagyunk terheltek. A megbocsájtást hírből ismerjük, rémlik, hogy valamit olvastunk róla.

            Meg a szeretet ünnepéről is.

            Már az is jó lenne, ha nem bántanánk egymást.

            Kedves Barátom,

            ebben a reményben és hitben kezdjük el az adventet, és gyújtsuk meg az első gyertyát.

            Üdvözöl barátod:

 

                                                                             Urbán-Szabó Béla

 

 

Martfűi levelek - Rossz kedvünk tele

 

Kedves Barátom,

 

 

csak kapkodjuk a fejünket. A koronavírus járvány miatt helyzet van. Mindenki várja a jó szerencséjét, hogy egyrészt vége legyen, másrészt megússzuk.

            Az emberek egyre türelmetlenebbek, ingerültebbek. Nem hiszem, hogy ez csak a járvány miatti korlátozásoknak, szigorításoknak tudható be.

            Egy férfi késsel megszúrt a minap egy másikat, mert az szólni mert neki a helytelen maszkhasználat miatt. Egy szó, egy mondat elég, hogy sokaknál kiboruljon a bili.

            Hát, nem tudom, mi jöhet még!

            Emberek, vállalkozások mennek tönkre, életek lehetetlenülnek el, sokan meghalnak. Miden oka megvan rossz kedvünk telének..

            Kedves Barátom,

            sok ember rossz közérzetébe belejátszik a politika is. Ha elfogynak az érvek, vagy nincsenek is, pillanatok alatt politikai síkra terelődik a szó. Innentől kezdve minden elképzelhető, s még jó, ha tettlegességig nem fajul a vita.

            Nem pozitívan hatnak a kedvünkre, ha a rendkívüli jogrend bevezetésével egyidejűleg, minden előzetes egyeztetés nélkül módosítani akarják az alaptörvényt, a választójogi törvényt… És mindezt a járvány kellős közepén.

            Pufogunk egymásra. Mindig az erősebb tud engedni, a gyengébb csak megadhatja magát.

            Még egy nem jó hír, legalábbis nekem nem. A Berlini Művészeti Akadémiához kerül Esterházy Péter író hagyatéka.

            És egy jó hír a végére, Magyarország-Izland 2:1. Ezzel a győzelemmel ott lehetünk a jövő évi Európa-bajnokságon. Ennek igazán lehet örülni.

            Ezzel az örömhírrel búcsúzik barátod:

 

 

                                                                                  Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Én is lehetek Rómeó

  

Kedves Barátom,

 

 

 Fekete Ádámmal olvastam egy nagyon jó interjút a 24.hu oldalán, Cseri Péter készítette.

            Hogy ki Fekete Ádám?

            Színész, rendező, dramaturg, író, költő… Egy szóval életművész a szó legszorosabb értelmében.

            Színészként ismert leginkább. Egyik szereplője a Tiszta szívvel című filmnek. A film egyik szereplőjeként díjat is kapott a legjobb mellékszereplő alakításáért. Egyébként számtalan elismerésben részesült.

            Az idén kezdte el a YouTube-on a Tajgetosz show videósorozatot.

            Amit még föltétlen tudni lehet róla, mert ezzel együtt érte el mindazt, amit elért, hogy mozgássérült. Oxigénhiányos állapotban született, ennek következménye, hogy sántít, remeg és izommerevsége van több testrészében.

            Az interjú címe: Igen, mozgássérültként is eljátszanám Rómeót. A példánál maradva, ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy én is - kerekesszékesként.

            Mindkettőnknek akadna technikai problémája, hirtelenjében az erkélyjelenetre gondolok, de jelen esetben nem ez a lényeg, nem erről van szó, azt hiszem.

            A szenvedélyt, a hevületet mindenképp meg tudnánk élni. Ennek ugyanis nem akadálya semmilyen testi sérültség.

            Naponta kerülünk padlóra és az egekbe, és még annál is többször.

            Fekete Ádám vágya, hogy gyermeke legyen. Elmondhatom, hogy ennél is egy nagyobb vágya lesz, hogy unokája legyen. Nekem mindkettő megadatott, és valami mégis hiányzik, egy társ.

            Azt mondja, azért szeretne gyermeket, mert úgy érzi, már nem csak magáért tudna felelősséget vállalni, hanem másért is.

            Kedves Barátom,

            mondanám Fekete Ádámnak, hogy a neheze még ezután kezdődik.

            Én már ezt az utat majdnem végig megtettem. Sokat csalódtam és örültem is, de örömömbe mindig vegyült utóbb keserűség. Pedig szép lehetett volna, ha korlátainkat le tudjuk győzni a párommal, és neki még ott volt a környezete is.

            Ezzel a teherrel köszönök el tőled most. Üdvözöllek:

 

 

                                                                              Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Süllyedünk

 

Kedves Barátom,

 

 

amikor az emberben érik a mondanivaló… Már mondanád, de nem tudod, hogy milyen sorrendben és hogyan. Hirtelen szeretnéd mondani, de visszafogod magad… Gombóc van a torkodban, gyomrod tájéka remeg…

            Aztán hirtelen megered a szó, kibuggyan belőled a sok keserűség, ami kitudja, mióta csak gyűlik benned.

            Hans Falladának van egy regénye, aminek az a címe, Halálodra magadra maradsz. A regény címéről jut eszembe, hogy nem csak halálodra. Akkorra mindenképp, de sokkal előbb is.

            Ha tartod magadat az elveidhez, az értékrendedhez, akkor még inkább. A szervilizmus lett a követendő magatartás. Aki meg akarja magát nyugtatni, arra mindig talál indokot.

            A család, a gyerekek, a munkahely… Én nem leszek olyan, mondják sokan. Elfelejtik, hogy ez egy csapda helyzet… Ha valamiben engedsz, újabb és újabb engedményeket várnak el tőled… Ismerőseid, barátaid a végén már rád se ismernek.

            A legtöbbször csak azért nem szólnak meg, mert kellőképpen szervilisek ők is.

            Aztán, ha ez a magatartás eléggé elterjedt, általános lesz, úgyhogy az emberek már egymáshoz képest lehetnek szervilisebbek, az már a vég, a dolgok legalja.

            Az örök becsü film, A Tanú jut eszembe.

            Persze mindig lesznek, akik nem engednek a negyvennyolcból. Inkább törnek, mint hajlanak… Akik fejjel mennek a falnak. Aztán megkapják a többségtől, hogy nem megmondtuk.

            Nem tudjuk, hogy az általános közérzetünk miért rossz. Hát, kérem, jelentem, mindezért. Ebbe a közegbe az egyéni hang, vélemény nem illik, nem fér bele.

            Akik egyöntetűen, majdnem azt írtam, egyhangúan beszélnek, csak arra kell vigyázniuk, hogy ne beszéljenek ki a csapatból. Ha kiszólnak, az fővesztés kockázatával jár. Annyira vigyáznak, hogy ugyanarról szinte ugyanazt mondják.

            Ezért van az, hogy a közbeszéd ugyanolyan Zalaegerszegen, mint Miskolcon. Akik próbálkoznak ebből kitörni, azt gyorsan szembesítik azzal, hogy merre meddig hány méter.

            A kör bezárul.

            A termő citromról, Bacsó Péter filmje, A Tanú után szabadon, ha kell, kórusban mondják előbb-utóbb, hogy narancs.

           Ezzel köszönök el... Barátod:

                                                                                               Urbán-Szabó Béla

                                    

Martfűi levelek - Számvetés

Kedves Barátom,

ez a koranavírus járvány jó alkalom volt arra, hogy kellő időnk legyen a számvetésre.

         Mit csináltam jól, rosszul, mit mulasztottam? Mi az, ami még pótolható?

          Ha újra kezdhetném, sok mindent másképp csinálnék. Leginkább jobban gazdálkodnék az idővel, nem pazarolnám felesleges dolgokra, emberekre.

          Az igazán fontos dolgokra nem sajnálnám az időt, lényegesen több időt fordítanék rájuk.

         Szeretni pedig szépen és okosan szeretnék. Ahogy segíteni is szeretve és okosan kell. A szándék ma kevés, bár kétségkívül azzal kezdődik minden. A jó szándékú kéretlen segítőktől azonban ments meg, Uram!

         Bármilyen furcsa, a segítésnek is megvannak az írott és íratlan szabályai. Először is segíteni is akkor kell, amikor arra szükség van, vagy kérik. A legritkább esetben fordul elő ennek az ellenkezője. Ha kéretlenül akar segíteni valaki, az tolakodásnak minősül.

          Úgy kell segíteni, ahogy azt a segítésre szoruló kéri. Feltételezzük, hogy ő tudja legjobban, mit akar.

         Bőhm Andrásról költőről, festőről hallottam ezt a történetet. Egy paraplég - négy végtag bénult - emberről van szó, aki kerekes-székkel közlekedett és egyszer át akart menni az út túloldalára. Önállóan úgy közlekedett, hogy hátrafelé ment előre, az egyik lábával tudta egy kicsit lökdösni magát a kerekes-székkel. Még át se ért a zebrán, mikor egy segítőkész járókelő visszatolta oda, ahonnan eredetileg indult: Andrásnak tiltakozni sem volt egyszerű, mert nehezen beszélt.

         Persze van, akinek nem lehet segíteni, nem fogadja el. Nem szabad erőltetni a segítést.

         Azon szurkoljunk, hogy akkor legyen segítség, amikor szükség van rá, de akkor föltétlen legyen.

         Most elköszönök, üdvözöllek:

                                                                                Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Elmaradt a puszi és az ölelés

Kedves Barátom,

észre sem vettük, hogy közben tavasz lett. Április szeszélyes volt, mint általában, májusban hiába vártuk az esőt, de csak nem akart esni. Olyan szárazság van, hogy szikrát vet a kapa. Ha rövidesen nem lesz eső, nagy szárazság lesz, az együtt járó következményekkel. Már benne járunk a júniusban és csak nem akar esni.

         Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy csendesedik a koronavírus járvány, lassan meg is szűnik. Fokozatosan föloldják a korlátozásokat, amik vérmérsékletünk szerint megnehezítették életünket. Hozzájuk igazodtunk, hogy mit lehet tenni és mit nem.

         Aki eddig még nem tanult meg együtt élni önmagával, az most megtanulhatott. Összeszokhattak a szomszédok, a családok is. Kiismerhették egymást jó és rossz oldalukról. Vagy végképp elidegenedtek egymástól, vagy megutálhatták egymást.

         Próbatétel volt ez a járvány, még ha nem is tudtuk, vizsgáztunk. Hogy mennyire van kitartásunk, fokozatosan kiderül, mentálisan is nehéz, és anyagilag is.

         Sőt, az anyagi helytállás a legnehezebb. Sokan elveszítették a munkahelyüket és csak reménykedhetnek a jövőben.

         Kedves Barátom,

         különleges anyák napja volt az idei. Nem köszönthettük személyesen az anyákat.

         A virágot is csak tisztes távolból adhattuk át. Elmaradt a puszi és az ölelés.

         Majd bepótoljuk, és bízunk benne, hogy bepótolhatjuk. Most a járvány miatt igazolt a puszi és az ölelés elmaradása.

         Maradt a képeslapon, e--mailen, telefonon… történő köszöntés. A személyes találkozás pótolható. Ajánlott volt szeretteinknek, ha otthon maradtak.

         De akarja-e mindenki pótolni, vagy alibinek tekintették sokan, hogy most nem lehetett? A kérdés marad.

         Most elköszönök, üdvözöl barátod

                                                                                     Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Írjál!

Kedves Barátném,

most nem te, vagy én, a világ marad le valamiről.

         Miről is? A jó ég tudja!

         Minden más lesz, semmi nem lesz folytatható. Mintha valaki valamit beakasztott volna a küllők közé, és csak lassan, a korlátozással együtt nagyon lassan tuná volna lehetővé tenni az előbbre jutást.

         Jó lenne, ha magunkban tudnánk rendezni a dolgokat!

         De tudjuk-e? Legfőképp akarjuk-e?

         Akarunk-e szembenézni a tegnapi, tegnapelőtti önmagunkkal? Van-e bennünk kétség?

         Jó, ha annyira összeszedjük magunkat, hogy csinálunk valamit. Mint például te az írást…

         Nagyon örülök, hogy elkezdtél írni, tulajdonképpen mindegy, hogy mit. Csak írni és írni kell, és közben összeáll valami, egy napló, egy visszaemlékezés, egy vers…

         Az írás önterápia, önelemzés és közben kimondható mindaz, amit egyébként nem mondanánk ki. Tudósítás a világról, környezetünkről, a bennünk zajló folyamatokról, érzéseinkről, véleményünkről, vitáinkról. Az írásnál semmi sem árulkodóbb.

         Kiírhatjuk magunkból, ami fáj, ami örömünk és bánatunk.

         Ha semmi más haszna nincs, már ez is megérte.

         Létrehozhatunk egy külön világot, ahová csak nekünk van bejárásunk, jobb esetben az olvasóknak. Vagy csak annak, akit mi akarunk, vagy szeretnénk.

         Nagyon örülök, hogy elkezdtél írni. Észre sem veszed, és egy világot teremtesz. Véleményt alkotsz és formálsz. Sokan szeretni fognak ezért, de sok lesz a haragosod, irigyed is.

         Téged csak egy vezessen, mindent a lelkiismereted szerint írjál. Több lesz a követőd, mintsem gondolnád.

         A szellem szabadsága a tiéd lesz és ennél nagyszerűbb dolog nincs. Megtapasztalhattam, tapasztalatból mondom. Társak leszünk, vagy már vagyunk is ebben a szabadságban.

         Megtalálod a csak rád jellemző és senkivel össze nem téveszthető egyéni hangot, ami csak a tied.

         Megbeszélünk mindent, megosztjuk egymással dilemmáinkat., mert azok lesznek, nem királyi út az írás. Sok öröm, de még több gyötrelem.

         Hát, rajta, csak így tovább! Egy tisztelő olvasód már van.

         Üdvözöl barátod:

                                                                                        Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Komfortzóna

Kedves Barátom,

ebben a mostani helyzetben a legszokatlanabb az lesz az embereknek, hogy ki kell lépniük a komfortzónájukból. Kisebb vagy nagyobb mértékben mindenkinek változni fog az élete, élethelyzete.

         Senkinek nem lesz jobb, de különböző mértékben lesz rosszabb.

         A koronavírussal és az azzal együtt járó következményekkel mi is küszködünk. Nehezíti a helyzetünket édesanyám egészségi állapota, a demencia. Háromemberes feladatot jelent nekünk, a húgomnak, az unokahúgomnak és nekem. Hármunk közt oszlik meg az ellátása, felügyelete. Ha nem volna a koronavírus, akkor is éppen elég lenne ez is. Csináljuk, ahogy és ameddig bírjuk.

         Az, hogy a világáról nem tud szegény, egy dolog, a laboreredményei jobbak, mint bármelyikünknek.

         Barátom,

         az emberek értetlenségével nagyon meg kellett küzdenünk. Mivel édesanyám betegségének nincsenek látható jelei, hitték is, meg nem is, hogy beteg, nagy a baj. Az való igaz, hogy édesanyám egyébként jól néz ki, mint egy átlagos nyolcvan kétéves néni. Mosolyog és úgy egyébként aranyos.

         Hányszor, de hányszor, szembesültem az emberek tekintetével… Mondtuk, hogy édesanyám beteg. „Ugyan, ne mondjuk már! Olyan jól néz ki.” Vagy: „Találkoztam vele. Jókedve volt.”

         Lassan, nagyon lassan értették meg, hogy bizony tényleg baj van. Addig viszont sokszor éreztük a húgommal kényelmetlenül magunkat.

         Gyakorlatilag huszonnégy órás felügyeletet, ellátást igényel édesanyám.

         Én csak lakáson belül vagyok vele. Ki nem bírok menni, mert elszökik mellőlem.

         Ma nehéz az embereknek, de tapasztalatból tudom mondani az elégedetlenkedőknek, hogy lehet még nehezebb.

         Az ellátórendszer az ilyen helyzetekre nincs felkészülve. A családok meglehetősen magukra vannak hagyatva. Arról nem beszélve, hogy a segítségnek is megvan a kultúrája.

         De erről majd legközelebb. Addig is üdvözöl barátod:

                                                                                          Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - A járvány hordaléka

Kedves Barátom,

nem is gondolják az emberek, hogy a koronavírusos járványnak mennyi járulékos következménye, hatása, kára lehet. Amit a legnehezebb tudomásul vennünk, hogy az élet minden területére kihat.

         A gazdaságról most nem szólok, pedig lehet, ott lesznek a legnagyobb károk, azokat lesz a legnehezebb helyrehozni, pótolni.

         Az unokaöcsémtől hallom, hogy nyolcadik osztályos, háromnapos osztálykirándulásra mentek volna Lengyelországba. Most nem mennek, és azt sem tudják, hogy mi lesz az erre szánt osztálypénzzel.

         Az utolsó alkalom lett volna osztálykirándulásra, így együtt lenniük.

         El se tudjuk képzelni, hogy milyen mentális problémákat okoz ez a járvány és az ezzel együtt járó bezártság. Mennyivel nő vajon a depressziósok, pszichikai betegek száma?

         A házaspárok új oldalukról ismerhetik meg egymást. Ha jól belegondolunk, most vannak huzamosabb ideig együtt, most ismerhetik meg a másik ilyen-olyan tulajdonságait. Vagy összeszoknak, vagy végképp elidegenednek egymástól.

         Állítólag Kínában, ahol már félig-meddig kijöttek a járványból, megszaporodtak a válóperek indítása.

         Kedves Barátom,

         emberpróbáló, emberségpróbáló időket élünk.

         Nehéz embernek maradni, emberarcú társadalom benyomását kelteni.

         A járvány miatt, úgy hallom, műtéteket kell elhalasztani. Volt olyan eset, amikor már minden vizsgálata megvolt a betegnek, a műtéti napot is kitűzték, aztán az utolsó pillanatban elhalasztottak a műtétet.

         Itt a tavasz, nem tudunk felhőtlenül örülni. Az embereknek ki kellene szabadulni a természetbe, és e helyett házi, otthoni karanténban vannak, korlátos a mozgásuk.

         Ez a mostani helyzet akár pozitív személyiségformáló is lehet. Ha nem, akkor mi kellene ehhez? Hát nem tudom, de a válaszra én is kíváncsi vagyok. Azért is, hogy mire készüljek.

         Addig is üdvözöl barátod:

                                                                                Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - A karantén közepén

Kedves Barátom,

már második hete tart az önkéntes karanténom. Se ki, se be, csak a legszükségesebb, meghatározott esetekben van kivétel. A koronavírussal szemben az egyetlen védekezési módszer most, ha nem találkozunk, nem érintkezünk egymással.

          Ez most próbára tesz bennünket. Egyszerűen idegölő a helyzet, a második héten már tapintható a feszültség.

         Egyszer, amikor vége lesz ennek az egésznek, teljesen más világ lesz. Hogy jobb, vagy rosszabb, nem tudom. Ott biztosan nem lesz folytatható, ahol abbahagytuk.

         Ezek az időszakok semmi másra nem, de arra jók, elváljon az ocsú a búzától. Kire számíthat az ember, kire nem. Nem voltak előzetesen illúzióim, de hogy ennyire kevés emberre, azt nem gondoltam volna.

          Mintha a rossz tulajdonságaik megerősödnének, a jók is, de az kevesebbszer.

         Sokkal érzékenyebbek lettek az emberek. Pillanatok alatt ingerültté válnak, dühösek lesznek. Minden apróságon megsértődnek. Néha el se tudod képzelni, hogy mivel is sérthetted meg a másikat. Találgathatsz, mindent számba veszel, és nem tudhatod azt sem, hogy tévúton jársz.

         Valahogy rosszul lett ez a világ összerakva!

         Azért vannak jó példák is. Ez az időszak azért arra is jó, hogy megmutatja, hogy kihozza az emberekből a jó tulajdonságokat, már akiben van.

         Kedves Barátom,

         Szegény Édesanyám egy ideje „végleges” karanténba vonult, a demencia fogságában van. Elzárta a világot magától. Összefolynak neki a napok, az ünnepek, egyre megy.

         Most akkor kinek rossz? Édesanyámnak, aki végleges karanténban van a betegsége által, vagy nekünk, akiknek egyszer vége lesz ennek az egésznek, csak legyen türelmünk kivárni a végét?

         De nekünk legalább van miért és mire várnunk!

         Egybe gondolj bele! A két karantént együtt elviselni milyen nehéz, a koronavírusból adódót és az Édesanyámét.

         Úgyhogy nem is igazán tudok örülni a tavasz közelségének.

         Üdvözöl barátod:

                                                                              Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - A megmaradás törvénye

Kedves Barátom,

most olyan történik velünk, ami még nem. A koronavírushoz kell, kellene alkalmazkodnunk.

         Nagy probléma ez!

         Olyasmit kell csinálnunk, amit a legkevésbé szoktunk, összefognunk és emberségesnek lennünk.

         Láthatatlan betegséggel szemben kell helytállnunk. Magunk sem lehetünk biztosak abban, hogy vírushordozók vagy sem.

         Ezt már nyugodtan nevezhetjük emberpróbáló időszaknak

     Hogyan fogadjuk? Tudunk-e alkalmazkodni az óvintézkedésekhez? Betartjuk-e az előírásokat?

          Megannyi kérdés, amik értünk vannak. Olyat kell produkálnunk, ami kivételesen jellemző ránk. Az összefogást kellene gyakorlattá tennünk. Itt az ügyeskedés nem óv meg, a társadalmi pozíció és anyagi lehetőség nem számít, nem véd meg.

          Kivagyunk téve a járványnak, legfeljebb lassítani bírjuk a terjedését. Ilyen helyzetben kellene megértőnek lennünk, figyelnünk, tekintettel lennünk egymásra, segítenünk egymást.

         Önkéntes karanténban vagyunk. Az egyetlen hathatós módszer a védekezésre, hogy nem érintkezünk egymással.

         Bezártak a bölcsődék, az óvodák, az iskolák, a tanulók otthon tanulnak. Elmaradnak a kulturális és sportrendezvények, az üzletek korlátozott nyitva tartással működnek.

         Tanuljuk szervezni magunkat kisebb-nagyobb sikerrel.

        Otthon vannak a gyerekek, a családok. Ennyire családcentrikusan még nem éltek, szokják egymást, az együttélést. Mit is kezdjenek egymással? A családok most a szeretetben vagy egy életre összekovácsolódnak, vagy szétrázódnak és darabokra hullnak.

         Kedves Barátom,

         bezártságban küzdünk a láthatatlan ellenséggel, a koronavírussal. Ebben a helyzetben a legrosszabb emberi tulajdonságok is kiütköznek. Meg kell küzdeni az emberi kicsinyességgel, rosszindulattal és haszonelvűséggel.

          Olyan ez az egész, mint egy Robin Cook-regény, vagy  egy abból készült film.

         Az emberek felvásárolnak, ha kell, ha nem. Olykor pánikszerűen viselkednek, a legelemibb szabályokat sem tartják be a saját egészségük védelmében sem.

         Ne feledjük, hogy a járvány után újra kell indítanunk életünket! Az már nem ugyanaz lesz, mint amit megakasztott a járvány.

         Most van időnk, hogy mérlegre tegyük életünket, végiggondoljuk, hogy mit tettünk, mit mulasztottunk. Átértékelődik minden... Miknek van értelme, értéke és miknek nem. Nem megijedni kell, bepánikolni, hanem felelősséggel dönteni és cselekedni, amit lehet, és amíg lehet, amíg nem késő. Ehhez legyen bennünk türelem, bátorság, kitartás és szolidaritás. De legfőképp legyen bennünk emberség, szeretet, mert a szeretet a legtisztább erő, ami megmenthet bennünket. Legyen meg a Miatyánk akarata! Az Úr legyen velünk! Ámen.

         Üdvözöl barátod:

                                                                       Urbán.Szabó Béla

Martfűi levelek - Születés

Kedves Barátom,

telefonon beszéltem a lányommal és először nem akartam hinni a fülemnek. Váratlanul ért a bejelentése… Nagy sokára fölfogtam, hogy nagyapa leszek.

           Fokozatosan jutottam el a bejelentés jelentőségéig. Igen, a lányom abban a korban van, hogy időszerűnek lehet tekinteni a gyermekvállalást. A korom, a hajam és a szakállam színe alapján már én is lehetek nagyapa.

          Egy ilyen bejelentésnek csak örülhet az ember. Akkor is, ha nehéz megszokni, sok kérdés merül fel. De egy születés, az előtte lévő hónapok, a várakozás, minden nehézség ellenére mégiscsak egy csodálatos dolog.

          Igen, áldott állapotban van a lányom. Ezt öröm és boldogság megélni. Ehhez fogható boldogság csak a szerelem, a beteljesült és megélt igaz szerelem.

          Apaként megéltem, milyen egy gyermek születését várni. Szerelmes férfiként megélhettem a nagy szerelmet is, ez éltet, ebből élek ma is.

          A születés maga a csoda!

          Egy szülésztől hallottam, aki több ezer gyereket segített a világra, hogy lépésről lépésre tudja, hogy mi játszódik le a születésig, mégis a születés egy hihetetlen csoda neki is, egy isteni elrendelés.

          Aki két csodát is megél életében, az elmondhatja talán, nem élt hiába… Így vagyok ezzel én is, nem éltem hiába, bármikor elmehetek…

          Kedves Barátom,

          hogy milyen jövő, világ várja a kisdedet, afelől nem vagyok nyugodt.

           Feszültség, bizalmatlanság…, rosszindulat, megbélyegzés, kirekesztés, alaptalan vádak és még lehetne sorolni, hogy miért rossz a közérzület, a közérzetünk.

          Ennyi rossz és gonoszság, emberi aljasság után az is csoda, ha mégis akarsz élni, kíváncsi vagy a világra. Ez tényleg csoda, Barátom!

          Üdvözöl:

                                                                                       Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - A bántás ezer arca

Kedves Barátom,

a bántásnak ezer arca van, és még több árnyalata. Néha nem is lehet fölismerni, búvópatakként közénk férkőzik, észrevétlenül mérgezi a levegőt.

         Egyszer csak azt vesszük észre, ismerősök, barátok, rokonok, munkatársak, kollégák, szomszédok furcsán néznek egymásra, nem szólnak egymáshoz.

         Majd újrarendezzük magán, társas és közösségi kapcsolatainkat és kezdődik elölről minden.

         Elég egy rossz szó, egy rosszalló tekintet és már megvan a baj, az egy életre szóló harag.

         Gyakran a felek már nem is tudják, vagy legfeljebb sejtik, hogy mi az indulat, a harag alapja.

         Barátom, semmi esélyünk arra, hogy megbeszéljük a sérelmeinket, az ellentétek alapját. A kommunikáció teljesen hiányzik.

         Ehelyett minden oldalról a megmondó, öntömjénező emberek hirdetik magukat. Még fizetünk is nekik komoly összegeket, hogy aztán megállapítsuk, milyen igazuk van… Aztán minden marad a régiben.

         Vannak esetek, mikor nincs más lehetőség, mint szakembert igénybe venni, mert a probléma már krónikus. Látszólag sokan hirdetik magukat szakemberként, de valójában kevés a jó szakember.

         Hidd el, többet kellene beszélgetnünk. Beszélni, beszélni kellene, és még az is kiderülhet, hogy valamelyikünk félreértett valamit.

         De jobb haragudni a másikra, azzal nem jár semmiféle kötelezettség. Sőt, le lehet tudni kötelezettségeket és nyugtathatjuk magunkat, hogy a másik tehet róla.

         Bábeli zűrzavar van, amibe még a politika is belejátszik és a pénz. Senkinek nem érdeke, hogy megtaláljuk a közös hangot, akinek meg érdeke volna, ettől szenved.

         Barátom, a legközelebbi levelemig üdvözöllek:

                                                                  Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Az idő rabságában

Kedves Barátom,

most, amikor ezt a levelet írom, gondolkoztam azon, hogy leszoktunk a kézzel írott levelezésről. Leülünk a számítógép elé, emailezünk, chatelünk, vagy telefonon pötyögünk. Tesszük ezt merő praktikumból, gyorsaságból jobb esetben, vagy merő lustaságból.

         Egyáltalán írnak még kézzel az emberek?

         Lassan megérjük, hogy lesz olyan generáció, amelynek a tagjai jószerivel csak a nevüket tudják leírni.

         De kérdezem, hogy olvassunk-e egyáltalán, olvassunk-e szépirodalmi könyveket?

         Az olvasás és írás az érzelmi intelligencia alapja. Az olvasástól szebb, szemléletesebb lesz mind a beszédünk, mind az írásunk.

         A minap egyik vidéki irodalmi folyóiratunk szerkesztője azt írta egyik internetes bejegyzésében, hogy tavaly negyvenöt könyvet olvasott. Ez tíz év alatt négyszázötven kötet. Mi lesz a több ezer kötetes könyvtárával?

         Barátom, az a legnagyobb gondunk, hogy nincs elég időnk, az idő rabságában vagyunk. Ettől idegesek, frusztráltak leszünk.

         Az idő így is, ügy is múlik. A rendelkezésünkre álló időt kellene valahogy okosan kihasználni és felhasználni. Erre egyetlen út kínálkozik, a szeretet útja.

         „Megannyi pofon, csalódás után is azt hirdetem, hogy nincs elég idő. Nincsenek hónapok a rágódásra, nincsenek évek a megbizonyosodásra. Merni kell szeretni, nyitni az emberek felé, mert a barátságnál vagy bármely szeretet kapcsolatnál nincs nagyobb érték e világban. S hogy a tűz a lelkünkben ki ne aludjon, muszáj, hogy várhassunk másoktól hasábot, ami felmelegít minket, de ahhoz nekünk is adnunk kell. Csak egyszer kell bátornak lenni, merésznek. Csak egyszer kell hinni a másikban. Csak egyszer kell elindulni az érzelmek őszinte útján… S onnantól fogva minden roppanó hasáb után tudni fogjuk: megérte” (Horváth Nikoletta: Öröm ABC).

         Egyetlen feladat áll előttünk, meg kell tanulnunk szeretni, és jól szeretni.

         Ez miből áll?

         Erről majd legközelebb. Addig is üdvözöl barátod:

                                                                     Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Melegedni a szeretetben

Kedves Barátom,

a negyedik gyertyát, a szeretet gyertyáját gyújtottuk meg december22-én .

         Bár mindenki a szeretetről beszél ilyenkor, nekem úgy tűnik, hogy a szeretet lényegét egyre kevesebben értik, még kevesebben gyakorolják. A szeretet hangoztatása üres szólam csupán.

         Van, aki látszólag tetszeleg e szólam mögé bújva.

         Advent. A várakozásban érzed a szeretetet, érzed a szeretet és gyertya lángjának melegét?

       Tudtad, hogy az idei télen eddig közel negyvenen haltak meg kihűlés következtében? És egyharmadukat otthonukban érte a kihűlés? Igazából még nem is volt tél.

        Most, amikor készülődünk a családi összejövetelekre, miről beszélgetünk a családi vacsoránál, ebédnél? Szoktunk egyáltalán beszélgetni az eszem, iszom közben?

        Örülünk-e egymás jelenlétének? Éneklünk-e közösen karácsonyi dalokat? Ismerünk-e ilyen dalokat?

        Mi van azokkal, akik egyedül vannak? A kinyújtott kezet, a hívó szót észre se vesszük, meg se halljuk…

        Hallgattam Hodász András atyával készült riportot. Ittam minden szavát... Jó lenne hinni, hogy ezzel sokan így voltak.

   Beszélt az én-központú társadalomról. A kellemesség érzéséért hajtunk. És beszélt a valódi kereszténységről, a keresztényi érzületről.

        A komfortzónánkból le kellene adni, mondta az atya. Legfőképp azoknak, akik kereszténynek tartják magukat. A keresztényi érzület egy emberi tartás, ezzel a tartással igen kevesen bírnak.

        Hát, igen, kedves Barátom… Jó volna, ha egyre többen melegedhetnének a szeretetben és gyertya lángjánál.

         Remélem, sikerül fölmelegednünk. Addig is búcsúzik barátod:

                                           Urbán-Szabó Béla