Kincsünk

                                                      

Álmok, kedvesem,

szaporák, mint a kavics,

nekünk most a kincs.

Fejezetek egy önéletrajzból

- emlékezés és folytatás -

II.

Mindkét szülői ágon a nagyszüleim parasztemberek voltak, földművelésből és állattartásból éltek.

            Anyámék egy falusi bálon ismerkedtek meg. Apám rendőr volt akkor és egy társával benéztek a bálba.

Az ismeretségből hamarosan házasság lett. A szüleimnek két házasságkötésük volt, egy polgári és egy egyházi. Úgyis mondhatnám, hogy a kor szokásainak megfelelően. Az egyházi házasságkötés titokban zajlott, mondhatnám, ez is a kor szokásaihoz igazodóan.

Apámnál ennek az indokoltsága kétszeresen fennállt, mivel rendőr volt, neki az egyházi házasságkötés a szolgálati viszonyából kifolyólag is tilos lett volna.

Ne felejtsük, az ötvenes években vagyunk!

Aztán jött az életükben 56, apám ekkor leszerelt a rendőrségtől.

Aztán jöttem én.

x x x

Négy kiló harminc dekával jöttem a világra 1958 őszén. Többek elmondása szerint igazi vasgyúróként. A körzeti orvos ezért sem akarta elhinni, hogy megkaptam a járványos gyermekbénulást.

            Aztán megkezdődött a kálváriánk. Budapestre kerültem a Szent László Kórházba, majd az ORFI, végül a Budai Területi Gyermekkórház következett.

            Anyám néhány nap alatt megőszült. Közel negyven évig festette a haját.

x x x

A középiskolás osztálytársaim, ha akarták, ha nem, kénytelenek voltak megtapasztalni, hogy mit jelent az, ha egy épület nem akadálymentes. A gimnázium kétemeletes volt, egy fél emelet tizenkét lépcsőt jelentett, a másodikra fölmenni negyvennyolcat. Vándorló osztály voltunk, ami azt jelentette, hogy minden óra másik teremben volt. Naponta több mint kétszázötven lépcsőt kellett föl-le megtenniük velem.

            Még szerencse, hogy fiús osztály voltunk, tizenöt fiú és hét lány (heten voltak, mint a gonoszok). Azért a lányokban is volt cufla! Hárman megkaptak a kerekesszékkel és egy emelet meg se kottyant nekik.

x x x

Az osztálytársaimon és a barátaimon kívül leginkább apám tudta, hogy mit jelent kerekesszékkel lépcsőzni. Huszonhat éves koromig magasföldszinti lakásban laktunk, aztán jött a középiskola, majd az egyetem, az egyebekről már nem is beszélve.

            Az egyetemen lépcsőzni kellett ahhoz is, hogy a liftig eljussunk.

            Ennyi lépcsőzés után talán nem véletlen, hogy negyvenéves koromra lépcsőfóbiám lett.    

x x x

Kilenc-tízéves lehettem, amikor apám kezembe adta Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúkat, hogy olvassam el. „Ez az a regény, amit ha ötévenként elolvasol, rájössz, hogy minden életszakaszodban más oldaláról döbbensz rá a világra”- mondta. Aztán néhány hónapig ő adogatta kezembe a könyveket. Később már én is tudtam, hogy hová kell nyúlnom egy-egy könyvért.

            Különböző időszakaszaim voltak, volt, amikor csak orosz klasszikusokat olvastam, majd jött a francia, az angol, a német, amerikai, a nyolcvanas évek elején a „kis” nemzetek írói, költői, a csehek, a lengyelek… Túlzás nélkül állíthatom, még be se fejeztem az egyetemet, a klasszikusok többségét olvastam.

            Az egyetemi évek alatt kezdtem el olvasni a maiakat, elsősorban a magyarokat (Pilinszkyt, Csoórit, Nagy Lászlót, Örkényt, Déryt…). Ebben az irányultságban nagy szerepe volt a barátaimnak, akikkel kölcsönösen inspiráltuk egymást.

            Apámnak mellesleg igaza volt, A Pál utcai fiúkat valóban többször elő kell venni. Apám megadta nekem az olvasás örömét, azt, ami a sérült emberek többségénél, mint általában az embereknél, hiányzik.

x x x

A középiskolában Szabó András tanár úr apám hatását csak fokozta. Ez a tanárember is tudott valamit, amivel rabjává tett bennünket az irodalomnak, a filmnek, a színháznak. Akarva akaratlanul még azt is elérte, hogy délutánonként, esténként, de olykor még az óraközi szünetekben is Thomas Mannt, Tolsztojt, vagy éppen Svejket olvastunk

            Szabó tanár úr nem igazán tanított bennünket, hanem világlátás adott, a tanulás és az eligazodás módszerét adta a kezünkbe. Azt, hogy hogyan kell jegyzetelni, tőle tanultam, és ennek bizony a mai napig hasznát veszem.

            Alighogy befejeztük a középiskolát, fiatalon, alig negyvenévesen meghalt.

x x x

Érettségi után volt egy „sikertelen” jelentkezésem az egri tanárképző főiskola angol szakára. Valószínűleg én is hibáztam, de a tanácsadóim se voltak toppon. Egy a lényeg, hogy a felvételi félidejében egészen véletlenül derült ki, hogy ezen a szakon nincs levelező tagozat. Így egy évem kimaradt érettségi után.

            A következő évben az ELTE Állam- és Jogtudományi karára jelentkeztem, sikeres felvételi után levelező tagozaton elkezdtem az egyetemet. A technikai feladat ismét az apámra hárult, ő vitt és hozott a konzultációkra, a vizsgákra.

            Ez a közel öt év egy fantasztikus időszak volt. Rengeteget tanultam, rengeteget olvastam, ekkor kezdtem el komolyabban írni, írással foglalkozni Fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg az egyetemen, olyan előadóim és vizsgáztatóim voltak, mint Lenkovics Barnabás (a későbbi állampolgári jogok biztosa), Mádl Ferenc (a későbbi köztársasági elnök), Vékás Lajos, Németh János (későbbi alkotmánybíró), Schlett István, Szegvári Péter és Névai László.

x x x

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején, az egyetemen a legtöbb előadó úgy beszélt, mintha a szocializmusnak mindjárt vége volna, vagy nem is létezett volna.

            Éppen ezért volt furcsa és meglepő, mikor az egyik előadó azt mondta nekem, hogy Szabó elvtárs. Ott abban a közegben ez annyira idegen volt, hogy majdnem elnevettem magamat.

(folyt. köv.)

Széljegy - 48.

Az egyik politikus - frakcióvezetőből éppen most lett államtitkár - arról beszélt, hogy a jövőben a szociális válság kezelésével kell foglalkozni.

       Egy másik politikus - aki éppen most lett frakcióvezető - beiktatásakor arról beszélt, hogy a jövő feladata a középosztály gondjainak a kezelése.

       Hogy is van ez? Mindenkinek mondjunk valamit, ez a lényeg? Még akkor is ha ezek egymásnak ellentmondanak?

20102. 06. 01.

Májusi éj

Májusi holdfény,
fölemel, röpít a szél.
Lelked hozzám ér.

Napló

Ez az év tele van évfordulókkal, és különösen olyanokkal, amelyek nekem is fontosak.

       Száz évvel ezelőtt született Ottlik Géza. Leginkább az Iskola a határon című regénye alapján tartjuk számon, egykönyves író. Jó példa arra, nem kell egy könyves polcot teleírni ahhoz, hogy az emberre emlékezzenek. Az biztos, hogy ennek a regénynek mindig lesz olvasótábora.

       Ottlikról még fontos és érdemes tudni, hogy kiváló bridzselő volt.

x x x

Százéves a szolnoki Szigligeti Színház épülete. A nyolcvanas évek második felében teljesen felújították az épületet, akadálymentes is lett. Huszonötödik évada van bérletem.

       Nagyszerű előadásokban annyi jó színészt láttam itt fellépni, hogy egy blogot meglehetne a felsorolásukkal tölteni. Csak néhány név: Törőcsik Mari, Garas Dezső, Sinkovits Imre, Tolnay Klári, Koltai Róbert, Bárány Frigyes, Újlaky Dénes, Balázs Péter...

x x x

A Liszt Ferenc Kamarazenekar húsz évig Szolnok zenekara is volt. Az önkormányzat minden évben támogatta valamennyi összeggel. Ennek fejében rendszeresen felléptek a városban.

       Ebben az évben azonban a szolnoki önkormányzat már nem tud támogatást biztosítani a zenekarnak. Idei tavaszi fellépésükön stílusosan zárószámként Haydn Búcsúszimfóniáját adták elő. Ez az a darab, amelynek a végén  mindig lejön egy-egy muzsikus, és csak két hegedűs marad a színpadon legvégül.

           A döntéshozóink mindig ott kezdenek el spórolni, ahol befejezni kellene, az oktatáson, a kultúrán, az egészségügyön és a szociális szférán.

x x x

Haydn Búcsúszimfóniájáról jut eszembe, hogy valahogy így fogyunk el mi is az országban. De kik maradnak utoljára? 

Széljegy - 48.

2011-ben csak Németországba negyvenezer magyar állampolgár vándorolt ki.

       Ezek az emberek feltehetően tartósan kívántak letelepedni német földön. A legtöbbjük már csak látogatóba jön vissza Magyarországra. Néhányan talán nyugdíjas korukban ismét váltanak és visszatelepülnek.

       A hírrel, és ami mögötte van, szegényebbnek érzem magamat. 

2012. 05. 24.

Üzenet - 14.

Lassan azt is megérjük, hogy a szegénységet is adóztatni fogják. A szegényeket már adóztatják.

Széljegy - 47.

Egyik ismerősöm mesélte: "Fölajánlom a rokkantsági ellátásomat az államnak. Rossz gazdálkodó vagyok. Az állam szerint ennyiből meg lehet élni. Én nem tudok. A rokkantsági ellátásom fejében akkor tartson el az állam."

2012. 05. 23.

Fejezetek egy önéletrajzból

- emlékezés és folytatás -

I.

Közel ötvenhárom éves vagyok, kerekesszékes, közismertebb megnevezés szerint tolókocsis. Úgy hozzám nőtt ez a gyógyászati segédeszköz, mint általában az emberekhez a cipő. A kerekek alattam az én cipőim. Csak én nem surranok, hanem suhanok.

            A kerekesszék, annak, aki használja, önmagában is feladat. Hát még így, a több mint ötven évvel együtt!  Fiatalként még nem így gondoltam. Akkoriban még olyan egyszerűnek tűnt minden.

x x x

Az ötvenes évek vége az utolsó hulláma volt a járványos gyermekbénulásnak - a Heine-Medin kórnak –, ami engem is elkapott. Kilenc hónapos voltam, amikor lebénultam. Épphogy elkezdtem járni.

Tizennyolc éves koromig legalább négy évet töltöttem együttvéve kórházban, a Budai

Területi Gyermekkórházba jártam. Ebben az időben Lukács László főorvost és munkatársait jobban ismertem, mint a rokonaimat általában.

    A kamaszkorom végére a különböző gyógykezelésekkel, a korrekciós műtétekkel, a gyógytornával úgy ahogy helyre pofoztak, komfortosabbá tették a kinézetemet.

x x x

A Budai Területi Gyermekkórház azonban a heine-medineseknek, a heinéseknek nem csak kórház volt, hanem egy olyan hely, ahol barátságok, szerelmek szövődtek, ahol emberséget, keménységet, szeretetet lehetett tanulni, tapasztalni. Ahol még a nővérek is jól kiegészítették egymást. Kettő Mucus nővér volt, egy szőke és egy barna. A szőke Mucus szelíd és csendes volt, a barna harsány és vagány. Judit néni rendkívül kemény nő volt, szigorú és rendszerető, sokat büntetett bennünket, de azért rendszeresen hozta a sült kolbász és a sült hús zsírját kajapótlásnak. Irénke néni - Ircsi néni – viszont anyáskodott felettünk. Nem is hinnénk, mennyien elférünk egy ember, egy nő szárnyai alatt! A nővérkedés előtt műtős volt Lukács főorvos mellett, de annyira sajnált minket, hogy inkább eljött nővérnek közénk.

            Tapasztalatom szerint a heinések számára a Budai Területi Gyermekkórház Lukács László főorvos idején több volt, mint kórház. Sokan jobban szerettek itt lenni, mint otthon.

x x x

Amikor a közelmúltban szóba került a Buda Területi Gyermekkórház bezárása, ökölbe szorult a kezem, kinyílt a bicska a zsebemben. Ott a helyem a bezárás elleni tiltakozók között, gondoltam.  Nekem ez a kórház szimbólum volt, az életem, az ifjúságom része. Nem tudom, hány heinés érezhette ezt akkor így?

x x x

Gyerekkoromban nem másztam fára, nem másztam át kerítéseken, nem fociztam ……, de bújócskáztam, katonásdit játszottam és a fiúk törzsszurkolója, majd szövetségi kapitánya voltam a grundon, mikor fociztak. A szomszéd lánnyal és az unokahúgommal még babáztam is, papás-mamást is játszottunk. Annyi gyerek közt éltem, hogy játék közben föl se tűnt senkinek, hogy kerekesszékes vagyok.

        A gyerekek annyira alkalmazkodtak a helyzetemhez, hogy voltak játékok, amelyeket – legalább is így érzem – miattam játszottak ezek a vadóc, kajla fiúk. Gombfociztunk – igazi gombokkal és nem ezekkel a mű csapatokkal – és sakk-bajnokságunk is volt.

            Jó gyerekkorom volt.

           Aztán jött a kamaszkor, ami egy kicsit szétrázott bennünket. Ekkorra kikristályosodott, hogy kik között vannak valódi barátságok, másokkal a kapcsolat meglazult vagy meg is szűnt. A kamaszkorhoz hasonló nagy vízválasztó az az időszak volt, amikor a velem egykorú fiúk-lányok elkezdtek családot alapítani.

x x x

Volt egy-két dolog, amit kínnal, keservvel éltem meg gyerekkoromban. Ilyen volt a járógépezés és a rendszeres tornázás. Elfecsérelt időnek tartottam a rájuk fordított időt.

            Jóval később tudatosodott bennem, hogy igazuk volt a szüleimnek, amiért nyüstöltek, hogy nekem vannak olyan kötelezettségeim is, amilyenek a korosztályom bélieknek nincsenek. Emberformáló lett a kegyetlenségnek tűnő kitartásuk, erőszakosságuk.

x x x

Azt, hogy a kerekesszék komoly korlátot is jelenthet, először a tanulmányaim kezdetén kellett megtapasztalnom. A martfűi Martos Flóra Általános Iskola a hatvanas évek közepén nem tudott fölvállalni egy kerekesszékes tanulót. Mellesleg az iskolától százötven méterre laktunk.

            Az általános iskolát magánúton végeztem el. Éppen azért, mert közel laktunk az iskolához, néhány tanár vállalta a velem való rendszeres konzultációt, természetesen pénzért. Ezzel a tanulási móddal kimaradtam az általános iskolai élményekből. Tanulni viszont sokkal elmélyültebben lehetett és rengeteg időm maradt az olvasásra.

            A középiskolát nappali tagozaton végeztem a tiszaföldvári Hajnóczi József Gimnáziumban és Óvónői Szakközépiskolában. A gimi tíz kilométerre volt tőlünk. Apám vitt kocsival reggel és délután egy-két óra között jött értem. Ebben az időszakban mindig délutános műszakban dolgozott.

x x x

A középiskolában volt részem integrált oktatásban. Ez alapvetően a következőkön múlott: a szüleim anyagilag bírták az ezzel együtt járó költségeket, apámon, akinek mindezt fizikailag is kellett bírnia, az iskola igazgatóján, aki csak annyit mondott, ha tudjuk vállalni, ami ránk esik, akkor a többit az iskolának is vállalnia kell, és nem utolsó sorban az osztálytársaimon.

            Az osztálytársaim három településre valók voltak: Martfűre, Tiszaföldvárra és Homokra. Martfű egy betelepült kisváros, elsősorban ipari háttérrel.  Tiszaföldvár és Homok tradicionális alföldi települések, a lakosaik mezőgazdasági munkából élnek és részben eljárnak máshová dolgozni. A települések között nem csak gazdasági értelemben van különbség, hanem – és legfőképp – az emberek szemléletében, beállítódásában, illetőleg az emberek egymáshoz való viszonyulásában is.

      A tiszaföldvári és a homoki osztálytársaim viszonyulása volt a legpozitívabb hozzám, az iskolán belül rajtuk múlott, hogy a négy gimnáziumi évet végig tudtam csinálni.  Leginkább a földvári gyerekekre számíthattam. Ennek az okát sokáig nem értettem, míg végül egy véletlen folytán rájöttem a kérdés nyitjára.

       Ezek a gyerekek a tiszaföldvári Belterületi Általános Iskolában állattartással – nyúltartással - is foglalkoztak. Be voltak osztva, hogy az állatokat kinek mikor kell etetni, tisztán tartani délután is, hétvégén és ünnepnapokon is. Nekik mondtam évekkel később az egyik osztálytalálkozón, hogy számukra azért nem volt különleges feladat nekem segíteni, mert a gimiben én lettem „a nyuluk”. Ezek után talán nem véletlen, hogy ebből a körből kerültek ki a legjobb barátaim.

(folyt. köv.)

Napló

Hirtelen októberi időjárás lett, egyik napról a másikra húsz fokot esett a hőmérséklet. Olyan októberinek tűnik az időjárás. Korai volt az öröm a melegnek.

x x x

Láttam Szabó István legújabb filmjének, Az ajtónak a bemutatóját Szolnokon. A film levetítését követően közönségtalálkozó volt a rendezővel. 

       Szabó István egyre jobban belejött a beszélgetésbe. Beszélt, mit beszélt, kis előadást tartott a film jelenéről, jövőjéről, az arcokról, a különböző időszakok női ideáljairól. Látszott rajta, hogy élvezi a tanári mentalitást. Valahogy úgy tetszett, a végtelenségig mondja, ha a moderátor le nem állítja az előrehaladott időre tekintettel.

       Azt most csak mintegy mellékesen jegyzem meg, hogy a film nagyon jó volt,

x x x

Áder János lett az új köztársasági elnök. Az első fideszesként beszélt a társadalmi kiegyezés szükségességéről. Hát majd meglátjuk, hogy egy fecske marad-e, akinek szintén nem sikerül nyarat csinálnia.

x x x

Elhunyt Valkó Mihály tanár úr, újságíró. Egy jelenség volt Szolnokon. Mindenütt ott volt, ahol színházról könyvről, filmről, zenéről szó volt. Válláig érő ősz hajával, bölcs megjegyzéseivel színt vitt a környezetébe. Évtizedekig írta színikritikáit a szolnoki Néplapba. A Verseghy Ferenc Gimnázium magyar-francia szakos tanára volt, a húgomat is tanította.

Álom

Csak egy látomás.

Takaró alatt álmodsz.

Az élet az más.

Széljegy - 46.

Egy vidéki hölgy nehéz anyagi helyzetére hivatkozással segítségért fordult az önkormányzathoz. Fizetési elmaradásai is voltak, elsősorban közüzemiek.

    Az önkormányzat elutasította a kérését. Az indokolásban hivatkoztak rá, hogy a kérelmezőnek rendszeres jövedelme van - 22.800.-Ft -, és ebből, ha szerényen is, de meg lehet élni.

       Az ember azt hinné, hogy a képtelenségnek is van határa. Hát nincs!

    Nagyon megköszönném, ha mindazok, akik azt állítják, hogy 22.800.-Ft-ból, vagy akár 47.000.-Ft-ból meg lehet élni, ehhez használati utasítást is adnának, hogy hogyan.

2012. 05. 13.

Haydn: Búcsúszimfónia (részlet)

Üzenet - 13.

Olvassátok és okuljatok, Henri Boulad írta:

"Hiszem,
Hogy a jó erősebb a gonosznál
A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél
A megbocsátás erősebb a bosszúnál
Hiszek
Az ember jóságában mely minden hamisságon,
Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon,
Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.
Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó.
Jobb annál, mint amit tesz,
igazabb annál, mint amit mond,
és finomabb annál, mint amilyennek látszik."

(Schäffer Erzsébet)

Széljegy - 45.

Az országgyűlési képviselőknek, ha lassan is, leesett a tantusz, hogy magas lett a kiszabható közlekedési bírságok összege. A döbbenet erejével valószínűleg az első sárga csekkek hatottak.

       Csak azt nem tudom, hogy képviselőuramék mire gondoltak - vagy hol jártak gondolatban -, amikor megszavazták a kapcsolódó törvényt.

       Szóval most sokallják azokat az összegeket, a harminc-ötvenezer forintokat, amelyekből kénytelenek havonta élni.

       Vajon mikor jön el az az idő, mikor ezek a képpviselők komolyan elgondolkoznak azon, hogy ennyi pénzből ma Magyarországon valóban meg lehet-e élni. 

2012. 05. 11.

Melissa Vanema: Il Silenzio

 

Arcok - történetek IV.

Párbeszéd a budapesti Récsei Üzletházban, a CBÁ-ban 2012. május 03-án:

       - Délután le lesz zárva a belváros - kiáltotta oda egyik kolléganőjének egy jól megtermett asszonyság.

       - Kik tüntetnek már megint? - kérdezte az némi rosszallással a hangjában.

       - Bruce Willis forgat.

Készülődés

                              Radnóti Miklós emlékére

Neked az ország

nem csak egy táj, 

neked reménnyel

teli a világ.

Mentél, amerre

mondták,

hűséged zaboláz.

Egyre jobban ölel,

szorít a táj,

már nem is érzed,

valami fáj.

Mentél, amerre

mondták,

hűséged zaboláz.

Te csak ne félj, várj!

Kanyargós út után

készülök már.

Amerre mentél,

megyek hozzád...

Nekünk kereken

a sarkos világ.

Esti út

A pesti Broadwayn,

dalt játszik a szaxofon

esti utamon.

Napló

Száz évvel ezelőtt született Wallenberg. Eltűnése, halála körülményeit még ma sem ismerjük, hiába múltak el évtizedek. 

       A történelemnek vannak rejtélyei, amelyek csak a későutókor számára lesznek ismertek Mi még nem ennek az utókornak vagyunk a fiai, lányai.

x x x

Hobó Hármasoltár címmel tartott előadást a költészetnapja alkalmából Szolnokon. Viszockij, József Attila és Jim Morison verseiből mondott, énekelt.

       Megjegyzem, hogy a Hármasoltár cím Pilinszkytől van.

       József Attilától az Eszmélet című verset kezdte mondani, amikor a terem előtti aulában az ott lévők hangoskodni kezdtek. Megállt és kérte a szervezőket, hogy szóljanak a hangoskodóknak. Mégiscsak József Attiláról van szó, mondta. Ahogy ismét csend lett, előről kezdte a verset.

       Mondhatnánk, nagy bajú Hobó. De azt is mondhatjuk Hobóval együtt, József Attila valóban megérdemli a figyelmet, a csendet. 

x x x

Orbán Viktor kormányfő mondta az Újvidéki Magyar Szónak adott interjúban: "világosan érezzük, hogy nemcsak a magyarországi magyarok, hanem a határon túli magyar közösségek is velünk vannak, ők ezt ki is nyilatkoztatják, bátorítanak bennünket, üdvözletüket küldik, imádkoznak értünk és mindent megadnak annak érdekében, hogy a magyar kormány a nemzetközi színtéren sikerrel vívhassa meg nemcsak a magyarországi magyarok, hanem az egész magyar nemzet jövője szempontjából kulcsfontosságú küzdelmet" (Origo hírportál, 2012. május 05.).

       Imádkozok azért, hogy mind a kormányfő, mind a kormány valamennyi tagja hallja meg, lássa meg, milyen helyzetbe hozták intézkedéseik a magyarországi sérült embereket. Ehhez a belátáshoz kívánok nekik bölcsességet, jó egészséget (sajnos ez nekünk, sérült embereknek már nincs)!

Szorításban

Mint homokszemek,

szorítanak bennünket,

s leszünk kevesebb.

Napló

Kitört a már-már kánikulai meleg. Szeszélyes április mondhatnánk, kaptunk hideget-meleget. Ha lehet választani, akkor inkább a meleget.

x x x

Egy hete voltam a XIX. Nemzetközi Könyvfesztiválon. Vettem néhány jó könyvet, találkoztam Tibor barátommal, egy jót dumáltunk, és már akkor is jó idő volt. Akkor kezdődött.

       Tíz évig B. Péterrel jártam erre az évről évre ismétlődő rendezvényre. Tavaly nem mentem, talán épp Péter közeli halála miatt. 

x x x

A minap elhunyt Palásthy György filmrendező. Az utolsó mohikánok egyike, aki még csinált ifjúsági filmeket. Talán nem akadémikus a kérdés, ki fog ezután ilyen filmeket rendezni nálunk?  

       Generációk nőttek fel a filmjein, köztük én is. Ki ne emlékezne a Locsolókocsira, a Szeleburdi családra vagy az Égig érő fára?

x x x

Martfű ismét hír lett, most a jegyzője jóvoltából a médiában. Büntetőeljárás indult vele szemben. 

       Az ilyen hírre szoktuk mondani, hogy ezt azért kihagytuk volna.

Hol van már?

Havasi gyopár.
Hol van már? Ó, hol van már?
Nyár jön, jön a nyár.

Köszönöm

Kö​szö​nö​m neked.
Mit? A semmit, a mindent.
Kö​szö​nö​m neked.

Arcok - történetek III.

Takaró Károly református püspöktől hallottam a következő történetet: Az anyát, aki sok gyereket nevelt fel, születésnapja alkalmából a családja vendégségbe hívja. A terített asztalon nagy tálakban rántott csirkeszárny illatozott. Az anya csak nézett maga elé, mintha valahol máshol járna.

            - Mama, a kedvenced – mondta az egyik fia -, ez nem hiányozhat az ünnepi asztalról!

            Az anya még mindig azzal a különös tekintettel nézte az asztalon a csirkeszárnyakat.

            - Tudjátok – mondta elrévedten -, én is a combot szeretem.

Arcok - történetek II.

A csenden túl egy amerikai film, egy siketnéma házaspárról és a családjukról szól.

            Egy jelenet a filmből: A házaspár egy bankban van, a lányuk jeltolmácsolásával tárgyalnak az ügyintézővel. Amikor befejezték a megbeszélést, az ügyintéző a lánynak köszöni meg, hogy megjelentek. A lány csodálkozva néz a férfira: „Nem én vagyok az ügyfél!”

 

Arcok - történetek I.

A 2002. évi karácsonyi ünnepeket követően láttam a tévében egy filmetűdöt Érdi Tamás zongoraművészről. Beszélt a zenéhez való viszonyáról, hogy neki a madarak Chopint énekeltek. A riporter megkérdezte tőle, milyen hátrányt jelentett neki eddig, hogy vak? A fiatalember értetlenül „nézett”. „Mi az, hogy hátrányt? Én zongoraművész akartam lenni”, válaszolta.

Széljegy - 44.

2010-ben ismét elkezdett emelkedni az öngyilkosságot elkövetők száma Magyarországon. Az okokat általában csak találgatni lehet. Az viszont egyértelműen kimutatható a statisztikai adatokból, hogy válságban mindig nő az elkövetők száma. Most pedig válság van, ugye?

2012. 04. 21.

Napló

Csütörtökön temették el római katolikus szertartás szerint Túri Józsefné Marika nénit a csépai temetőben. 

       Álljon itt az általam írt emlékezés, ami részben vagy egészben a Humanitás újság legközelebbi számában megjelenik:

Életút

- emlékezés Túri Józsefnére (1932-2012.) -

2012. április 02-án elhunyt Túri Józsefné, a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik alapítója, alapításkori elnöke.

            Túri Józsefnét, amióta az Egyesülettel szorosabb kapcsolatom van, és ez közel huszonöt év, úgy ismertem meg, mint Marika néni, s az elmúlt időszakban így is emlegette mindenki.

            Még Csépán élt, amikor 1979-1980-ban elkezdte szervezni többekkel együtt az Egyesület alapítását, amelyre 1981. március 12-én sor is került. Így lett az Egyesület alapításkori elnöke, mint főszervező, egy évre.

            Ez is jellemző volt rá, hogy csak egy évre vállalta az elnökséget. Soha nem akarta magát előtérben tudni, láttatni. Szürke eminenciása volt a mozgássérült emberek mozgalmának és az Egyesületnek.

            A kilencvenes évek elején Nász Margittal együtt elkezdte szervezni Szolnokon a Sziget Rehabilitációs Szövetkezet tevékenységét. Ez konkrétan azt is jelentette, hogy Szolnok körül, elsősorban a várostól délre, olyan bedolgozói hálózatot, rendszert hozott létre, amit azóta – elvileg fejlettebb viszonyok között – sem sikerült senkinek felülmúlnia.

            Egyszemélyes intézmény volt. Bárki bármilyen problémával fordulhatott hozzá, kitartó türelemmel telefonált, levelezett, perlekedett és egyezkedett a megoldás érdekében.

            Igaz keresztényként, Kamilliánus-család tagjaként éveken keresztül sütött süteményt, amit kórházban lévő betegeknek küldött.

            A mozgássérült emberek érdekében folyamatosan intézkedet, rá- és lebeszélt. Jómagam is Marika néni és Nász Margit ösztönzésére kerültem szoros kapcsolatba mind az Egyesülettel, mind a mozgássérült emberek mozgalmával. Marika néni mondta, a végzettségemmel és képzettségemmel nem engedhetem meg magamnak, hogy nem veszek részt a sérült emberek érdekeiért folyó harcban.

            Túri Józsefné, Marika néni élete jelzés- és példaértékű. Lássátok, így is lehet! Így is lehet teljes életet élni, kerekes székesen elindulni Csépáról, egy kis tiszazugi faluból és maradandó nyomokat hagyni környezetünkben, a szívekben, a lelkekben.

            Ennek elismeréseként kapta meg a Mozgássérültek Egyesületei Országos Szövetségétől 2011-ben az „Ember az emberért” kitűntetés arany fokozatát.

            Túri Józsefné, Marika néni 2012. április 02-án életének 81. évében „az örök hazába költözött”. Jelzésértékű halálának időpontja is, a Jóisten Húsvét előtt nagyhéten találta magához méltónak és szólította örökszolgálatra.

            Marika néni, örülünk, hogy ismerhettük.

            Nyugodjék békében!

 

Napló

Délelőtt ünnepi istentiszteleten voltunk a barátommal. Egyre inkább értem néhai főnököm mondását, mely szerint ezt a mai világot lassan már csak úgy lehet elviselni, ha az ember olykor bemegy a templomba.

       A templom tele volt. Azt különösen jó volt látni, hogy elsősorban fiatalokkal, gyerekekkel. 

      Az istentiszteletet követően a gyerekek húsvéti tojást kerestek a templomot körülvevő parkban. Egy Martfűn letelepült holland házaspár szponzorálja ezt a programot évek óta. A csokitojások fehér zacskóban vannak, és hogy ne legyen egyszerű a feladat, a zacskók többségében krumpli van.

       Feltöltődve értem haza.

       A húsvét a reményről szól. Ezt is erősíteni kell néha, nekem sikerült ma.

x x x

A héten, április másodikán elhunyt Túri Józsefné, Marika néni, életének nyolcvanegyedik évében. A Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik alapítója volt és alapításkori elnöke.

       Sokat köszönhetek neki, évekig lelki mentorom volt.

       Kerekes székesen példaértékű élet élt. Ő megmutatta, hogy így is lehet.

Széljegy - 43.

Kérdés: "Mit tudhat családja múltjáról elvált és többszörösen újra házasodott gyermekeinek ivadéka? Gyermek legyen a talpán, aki tudja, hogy ki kinek a kicsodája" (Czakó Gábor A jövő horga, Hitel 2012. évi 3. szám).

       A legszűkebb köreinkben is káosz van.

       Ha két ember veszekszik egymással, hovatovább az is meglehet, rokon veszekszik rokonnal. 

2012. 04. 08.

Harangok

Nagypénteki csönd,

némák a harangok,

harangzúgás nélküliek

a tavaszi akkordok,

harag nélküliek,

amit mondok...

Ami fáj, nagyon fáj,

vigasz csak

a tavaszi táj.

A jobban szeretők

mindig a szenvedők.

Ami fáj, nagyon fáj,

továbblépni

mégis muszáj.

Te máshol, én itt vagyok.

Ha visszajönnek,

neked zúgják a harangok,

jobban nem szerethetlek,

mint ahogy szeretlek.

Napló

Szemerédi Endre kapta a matematikai Nobel-díjnak megfelelő Aple-díjat. A külföldi egyetemeken oktató professzor megilletődöttségében először csak annyit tudott mondani, hogy köszöni a feleségének.

       Minden a családból indul. A köszönet tulajdonképpen ennek szólt.

x x x

A hétfői parlamenti ülésen lemondott Schmitt Pál köztársasági elnök.

       Van, aki örül, van, aki nem.

       A politikai elitnek egyszer és mindenkorra tudomásul kellene venni, hogy nincs két Magyarország, nincs két magyarság, nincs két jó és rossz erkölcs...

       A politikai elitnek egyszer és mindenkorra tudomásul kellene vennie, hogy az egyik oldal hülyeségére nem mentség a másik oldal hülyesége...

       Erről a lemondásról nekem, a hír hallatán, ezek a gondolatok jutottak eszembe.

x x x

Száz éve született Örkény István író. Egyike azoknak, akinek a művei, különösen a drámái, egyre inkább aktuálisak.

       A Tóték, mintha a máról, idegbajos világunkról szólna.

Szociális körforgás

 

A sokat hangoztatott államháztartási reform az egészségügyi és a szociális területet is érinti majd. Ez többek között azt is jelenti, hogy az ezekkel kapcsolatos hatáskörök, feladatkörök hogyan oszlanak meg az állam, a (társadalom-) biztosítás és az önkormányzatok között, illetőleg ehhez mennyi pénz – anyagi lehetőség – társul. A fölsorolásban kétségkívül a legerősebb az állam. Ezért is könnyen szabadul a kötelezettségeitől úgy, hogy a másik kettőnek egyre nehezebb lesz.

A helyi önkormányzatok feladatai ebben a körben oly módon nőttek az elmúlt években, hogy egyrészt ezek tovább már nem háríthatók, másrészt az anyagi források nem feladatarányosan alakultak. Az önkormányzatok többsége örül, ha a jogszabályokban kötelezően előírt feladatait teljesíteni tudja, nemhogy azokon túlmenően bármit is vállaljon.

Mellesleg szociális területeken nő a szerepük a különböző társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak, a közhasznú, illetve az egyéb társaságoknak. A vállalkozások ezeken a területeken nem nyereségorientáltak, ezek nonprofit vállalkozások.

* * *

Amit látnunk, érzékelnünk kell a vázolt folyamatban, az az, hogy az állam egy kötelező minimumon túlmenően nem akar több kötelezettséget vállalni. Ez a helyi önkormányzatokra annyiban igaz, hogy még a tehetősebbek se nagyon vállalnak többet, mint amennyit kötelezően el kell látniuk.

* * *

A Szonda Ipsos - még a kilencvenes években - végzett egy közvélemény-kutatást azzal kapcsolatban, hogy az emberek mitől félnek leginkább. A megkérdezettek a rangsor élére a háborútól, második helyre a bűnözéstől való félelmüket állították.

„… Az átlagember számára is mindinkább tudatosuló társadalmi feszültségekre, a létbizonytalanság felerősödésére utal az, hogy a lakosság összességében, a jövőben ijesztőnek ítélt gondok közül az elszegényedés lehetőségét sorolta a harmadik helyre. A megkérdezettek 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ettől tart a legjobban. A probléma súlyosságának megítélése igen eltérő az egyes korosztályok esetében. Amíg a fiataloknak csupán kilenc százalékát aggasztja elsősorban a szegénysorba jutás veszélye, addig az erősödő (50-60 éves) rétegek körben a hasonló félelmekkel küzdők aránya 19 százalékot tesz ki…” (A jövő évezred gondjai, Népszabadság 1996. évi 93. szám, Hétvége melléklet).

Fontos megemlíteni, mivel az előzőekhez szorosan kapcsolódik, hogy negyedik helyen a munkanélküliségtől való félelem áll.

Németországban egy nemrégiben készült ugyanilyen felmérés szerint a német polgárok jóval kevésbé tartanak az elszegényedéstől hozzánk képest, az általuk felállított rangsorban ez az utolsó előtti helyet foglalja el.

 

* * *

A szociálpolitikai eszközökkel, illetőleg a különböző szociális ellátásokkal az elszegényedés ma legfeljebb csak mérsékelhető, a rászorultság legfeljebb csak enyhíthető. Ma semmi olyan nem történik társadalmunkban, ami miatt az elesett embereknek, a tartós munkanélkülieknek a közeljövőben jobb lehetne.

Az elszegényedésnek veszélyei is vannak. Hogy mi van és mi várható? Erre csak egy példa: „… a szegénység egyáltalán nem ok a bűnözésre; az igazi szegény ember büszkén viseli helyzetét és nagyra tartja magát a becsülete miatt. Ám aki megfosztatik azoktól a javaktól, amelyeket nem oly régen még birtokolhatott, vagy egyszerűen nem jut hozzájuk (és már nem is kizárólag a nagyvárosokban), pedig joggal igényelhetné, ez komoly veszélyhelyzet. Világszerte – így nálunk is – gettók, társadalmi zárványok alakulnak ki a lemaradókból, a kirekesztettekből. Nekik semmi vesztenivalójuk nincs. Egyszerű választás elé kerülnek: önmaguk lehetőségeihez képest luxus színvonalon élnek némi kockázattal és kevés fáradtsággal – vagy börtönbe jutnak, elpusztulnak. Bármire hajlandók és képesek, nem érzelgősek. Ha valaki eljut egy magyar börtönbe látogatóként (nem oly nehéz, hisz a börtönök a saját érdekükben is egyre jobban kinyílnak a civil társadalom szeme elé), ámulva lesz kénytelen a bűnözőről benne élő képet kicserélni. Húsz – harminc év közötti fiatalembereket fog látni, kipihenten, szinte kínosan tisztán és ápoltan, nagyon erősre kisportolva. Mi lesz velük, hova készülnek? Eszünkbe kell jutnia az észak – dél, a gazdagok – szegények ellentétnek s a kegyetlen következtetésnek: ha nem kapják meg, ami jár nekik, el fogják venni a szerencsés másik oldaltól…” (B. Németh Zsolt: „Köpködés tilos!”, Liget 1996. évi márciusi szám).

Virágvasárnap

Készülődés a nagyhétre, a tavaszra…. Vagy már a nyárra?

            Sokunk előtt ismert lehet a történet: Gróf Széchenyi István a tizenkilencedik század első harmadában egyszer csak fölállt és egy évi javadalmát fölajánlotta a magyar nemzetnek. Tudta, hogy a fejlődéshez, a reformokhoz nagyon sok pénz kell. Jelképesen ezzel a példázatszerű cselekedettel vette kezdetét a reformkor.

            Széchenyi nem mások zsebében kívánt kotorászni, nem a jobbágyság megsarcolására tett javaslatot…. A közös asztalra tett az övéből.

            Ja, azok ilyen idők voltak!

            Mindennek ideje vagyon. Ma minek van ideje?

            Széchenyi óta sokat változott a világ, de a reformokhoz még ma is nagyon sok pénz kell.  Ezért nem hiszek a ma lépten-nyomon meghirdetett reformokban, abban, ha egy reformot megszorításokkal, pénzelvonásokkal kezdenek, és nem mondják meg, hogy az így felszabadult anyagiakat ezen és ezen a területeken fordítják fejlesztésekre. Ez az, ami, de nem reform.

            Ne vegyük el a szavak értelmét! Adjuk vissza azt! Ez pénzbe sem kerül.

x x x

Készülődés a nagyhétre, a tavaszra…. Vagy már a nyárra?

            „A magyarok a legpesszimistábbak az Európai Unió 27 tagállamában 2008. nyár elején végzett felmérés szerint..”

            „Magyarországon a nők 1/3-a nem szül gyermeket.

A 18 éven aluliak száma 2 millió 150 ezer.

100 megszületett gyermekre 70 terhesség-megszakítás jut.

3 gyermek közül legalább 1 olyan anyától születik, akinek nincsen férje.

850 ezer gyermek – üt gyermek közül kettő – szegénységben él.”

            „Válás

2001.: 1000 házasságkötésre 559 válás,

2007.: 1000 házasságkötésre 610 válás.”     

„ Nyugdíjban

Közel 3 millió nyugdíjas él Magyarországon. Közülük 2 millió töltötte be a nyugdíjkorhatárt.

A létminimum összege 2007-ben 60 ezer forint volt.

A nyugdíj minimális összege 29 ezer forint.

A nyugdíj átlagos összege 74 ezer forint.

A 3 millió nyugdíjas közül 100 ezer nyugdíjas kap havonta 150 ezer forintnál magasabb nyugdíjat”

„Orvos

2001: Magyarországon 38 000 orvos dolgozott.

2007: Magyarországon 33 000 orvos dolgozott.”

„Adó

Magyarországon 100 forint jövedelemből 70 forintot elvesz az állam adóba.

Ausztriában 100 euró jövedelemből 43 euró az adó.”

            A fenti idézetek - adatok - Csendes Csaba „Hozz rá víg esztendőt…” – Magyarország állapota 2008. nyarán című írásából valók, az írás a Hitel című folyóirat 2008. októberi számában jelentek meg.

             Ezeknek az adatoknak is a figyelembevételével - holott tudjuk, ma sok tekintetben rosszabb a helyzet, mint 2009-ben - kellene terveznünk a jövőt 2012. tavaszán Magyarországon.

Támadás

Virágvasárnap,

a barkavirágzáskor

a tavasz támad.

Ágnes Vanilla: Most jó

Üzenet - 12.

Azt tartja a mondás, hogy a siker mögött keresd a nőt! A kudarc mögött pedig keress kettőt!

                                                                     

                                                

Vágyod....

                                                                       

                                                           Velem visszhangzod:

                                                           szeretlek.

                                                           Vágyod a rendet,

                                                           vágyod a csendet,

                                                           vágyod a szerelmet,

                                                           a benned mélyülő

                                                           rendet,

                                                           a visszhangzott csendet,

                                                           vágyod a szerelemet,

                                                           a szeretetben fogant

                                                           figyelmet,

                                                           a figyelemben

                                                           a kegyelmet,

                                                           vágyod a benned

                                                           mélyülő csendet,

                                                           vágyod a közöttünk

                                                           feszülő rendet,

                                                           s velem visszhangzod:

                                                           szeretlek.