Hárítás

  

Megmentettél magadtól

a szerinted nem hozzám valótól;

hallgatom és szenvedek,

nem érdekel, hogy szeretlek,

magad mindenen kívül helyezed,

s hogy ne érjen szó,

azért teszed, nekem jó legyen.

 

 

Varázslat

  

Ünnepnappá varázsoltad

ezt a napot,

mit kedvességed

elárasztott.

Ha fölébredek,

valóság lesz a magány,

nem hihetem,

hogy talány.

Lesznek festett

napok,

amiket követnek

feslett holnapok.

 

 

 

 

 

 

Nem felejthető

  

Akit ismerek,

te vagy

a legcsodálatosabb nő,

a nem felejthető,

aki itt van mindig

már én velem,

itt van nekem

mindig a szerelem.

Egyet kívánhat

az ember: csak

örök legyen.

 

 

 

Érted

 

Canossát járok

miattad, érted…

Érted?

Nem érted,

még nem…

 

Mint valami

hitehagyott,

fáradok,

de hajt a lendület

és a szívem,

és a szerelem.

 

Társamul szegődött

a Hold,

nem a megfogyatkozott,

teli volt.

 

Keresek

Lehetőséget keresek,

esélyem, hogy lehet;

mérlegre teszem életem.

Egyedül nem megy,

régi igazság,

nem jutottam tovább.

Martfűi levelek - Maradj önmagad!

Kedves Barátom,

 

nehéz kiigazodni a mai világban. Ha jól belegondolunk, nem is lehet.

            Az ember legalább önmagának próbáljon megfelelni, de az is egyre nehezebb. Nagy a csábítás, ami elvileg bármi lehet, a legapróbb dologtól, a csecsebecsétől kezdve a pénzig, a funkcióig bezárólag minden.

            Ha elfogadod, máris benne vagy a csőben, minél inkább, annál nehezebb kimászni belőle. Foglya vagy egy olyan helyzetnek, amit tulajdonképpen nem akartál, a hátad közepére kívántál.

            Viszonzást kérnek és várnak kimondva kimondatlanul. Azt kérik és várják tőled, hogy föladd, azokat a normákat, amiktől az vagy, aki vagy. Kevés kell ahhoz, hogy egy ember föladja elveit. Nagy a csábítás, de tudni kell ellenállnunk, hogy megőrizzük önmagunk.

            A jutalom az emlékezet. Ne mondhassák, hogy nem vagy jobb a Deákné vásznánál.

            Az külön megér egy misét, hogy miért gondolják például azt a férfiak, hogy egy függetlennek gondolt és tartott nőről, hogy kapható bármire is. Azt hiszik, minden nő meghódítható, csak idő kérdése. Nem elég, hogy visszautasítják őket egyszer, kétszer, százszor, orrba kell őket csapni, hogy észrevegyék magukat.

            Szerencsés esetben észreveszik magukat.

Ha nem, újabb és újabb ajánlataikkal ostromolnak. Nem tudnak nyugodni, hiányzik a trófeájukból, akivel itt-ott el lehet dicsekedni. Egy percnyi kétséged ne legyen afelől, hogy ez titokban marad.

            Barátom,

            nehéz megmaradni ilyen helyzetben, ilyen körülmények között. Nehéz megőrizni, megtartani önmagunkat.

            Ezzel mára elköszönök. Üdvözöl barátod:

 

 

                                                           Urbán-Szabó Béla

Fohász

 

Csak szeretni szeretnélek…

Tűrj meg!

Szeretet nem kérek,

csendes társ leszek,

ha kéred,

akkor beszélek,

leginkább hallgatok

és neked szorítok.

Beszéljünk,

csak ez maradt  nekem,

ha elfogadod.

Áldjon meg az Isten!

 

 

Ébredés

 

Megdermed a gondolat,

lassan éled a tudat,

körbejárod a szempontokat,

úton-útfélen tévutak.

Bizalmatlanságod

fölülírja hitedet,

elmarad a föltétlen

szeretet;

mindenből bizonytalanság

fakad,

magad vagy

a legbizonytalanabb.

 

Megdermed a gondolat,

lassan éled a tudat…

Ki ad nekünk szárnyakat,

adhatunk-e egymásnak?

Hiába szeretlek

föltétlen és töretlenül,

mindent összetörsz

bennem ott legbelül…

Magadat menekíted,

közben odaveszek;

hiába itt minden,

semmi nem segíthet,

csak az Isten.

 

Üzenet - 153.

 Bármerre indulsz, önmagadat nem kerülheted ki.

Én Istenem

 

Én Istenem,

jó Istenem,

egy percet kérek,

adjál nekem!

Hallgasd az imát,

szívem szavát!

 

Én Istenem,

jó Istenem,

egy percet kérek,

adjál nekem!

Ha meghallgatod

kérésem,

meghallhatod

szívverésem.

 

Én Istenem,

jó Istenem,

egy percet szeretnék,

adjál nekem!

Nem magamnak

kérek,

neki segíts, kérlek.

 

Én Istenem,

jó Istenem,

egy percet kérek,

adjál nekem!

Feltétlen szeretem,

nekem ilyen,

ez a szerelem.

 

Én Istenem,

jó Istenem,

egy percet kérek,

adjál nekem!

Időben, hogy

megértsen,

ebben segítsen

nekem,

én Uram,

én Istenem.

Ámen.

 

 

Miért?

 

- az elkésett kérdés -

 

Minden halál fájdalmas, a választott halál is, vagy még inkább.

Az ember eldobja az életét.

Mi készteti a döntő lépésre? Mi előzi meg, milyen folyamat?

Vannak-e előzetesen jelek? Ha vannak, figyelünk-e rá eléggé? Vesszük-e a jelzéseket, fogékonyak vagyunk-e rájuk?

Hát, nem! Nem úgy tűnik, hogy vesszük a jelzéseket, a legtöbbször magunkkal vagyunk elfoglalva, a hol kisebb-nagyobb magunk bajával.

Ha vesszük az adott személy jelzéseit, beavatkozunk-e, és milyen mélységben avatkozunk be?

A személy akarata ellenére beavatkozhatunk-e? Van-e felelősségünk, és ez hogyan oszlik meg?

Megválaszolatlan kérdések garmadája, és a kérdések sorát természetesen lehetne sorolni.

Abban biztosak lehetünk, hogy az a személy, aki eldobja az életét, előtte valami jelzést adott, sőt, lehet, hogy kiáltott, üvöltött, csak nem volt fülünk hozzá.

Velünk marad annak terhe, hogy mit tehettünk volna, tehettünk volna bármit is. Ennek terhe, mérlegelése felelősségünk marad. Ki-ki a lelkiismeretével számol majd el.

Ne csak vigyázzunk egymásra, most különösen a kovid miatt, hanem vegyük észre a jelzéseket, a jelzésértékű gesztusokat..

Kiírom magamból

 

Kiírom magamból

a fájdalmat,

emlékeztetlek rá,

hogy van.

Kiírom magamból

a hiányodat,

reggeltől estig itt

él bennem, nyomaszt.

Kiírom magamból,

hátha van segítség,

most napi megélt

az önkéntes karantén.

Kiírom magamból,

legyen könnyebb,

szaporodik a szó

és a papír,

de nem és nem,

könnyebb nem lehet.

Kiírom magamból

a sok rosszat,

készül a feszület,

nem marad más

utánunk,

csak a kereszt.

 

 

 

Fecsegjünk

  

Fecsegjünk
az életről,
fecsegjünk
kis semmiségekről
minden kötöttség
nélkül,
arcunk
reményeinktől
szépül;
fecsegjünk
fontos dolgokról,
a nőkről,
csupa jóról;
fecsegjünk
kis semmiségekről,
a halálról
és az életről.

 

 

 

Kétes szabadulás

Önmagunk elvárásainak

a legnehezebb megfelelni,

számon kéri rajtunk

mindig és mindenki;

a megfeleléssel föladjuk

boldogságunk,

nem kellene elveszni.

Üzenet - 154.

Ha fontosnak tartasz, időd is lesz rám, hiába pedáloznék. Csak ne felejtsd, hogy az élet gyorsabban fogy, mint az idő múlik.

Üzenet - 153.

 A túltolt bicikliről nehéz leszállni.

Martfűi levelek - Advent idején

Kedves Barátom,

 

ez az advent , ez a karácsony nagyon el fog térni a megszokottól. A legtöbbször a járványügyi szabályok határozzák meg, hogy mit tehetünk és mit nem.

            Mindenki fél, tart a vírustól.

          Döbbenet, hogy egyes országokban azért tiltakoznak, tüntetnek az emberek, mert súlyosnak tartják a korlátozásokat. Ez azért őrület!

            Vannak ellentmondások a szabályozásban, de összességében a védelmünket szolgálják ezek a szigorítások.

         Más lesz az idén advent, minden más lesz. Elmaradnak a családi összejövetelek, elmaradnak az össznépi ünneplések, legfeljebb magunkban ünnepelhetünk.

            Advent a türelmetlen világunkban türelemre int, Kisjézus születésére. Legyen türelmünk egymáshoz, kivárnunk mindennek az idejét.

            Advent remény is.

            Mindannyian remélünk valamit, valakit, lehetőségeinkhez képest és szívünk kívánsága szerint. Vannak kimondatlan, titkos reményeink és vannak, amiket megnevezünk.

            Egy évvel ezelőtt senki nem gondolta, hogy ez az év ilyen lesz. Járvány több hullámban az ezzel együtt járógazdasági nehézségekkel, családi tragédiákkal. Ezt az évet jobb lenne elfelejteni minél előbb.

            Soha nem lesz már olyan az életünk, mint a járvány előtt volt.

            Azt hiszem, leginkább a szeretet kopott meg. Vélt és valós sérelmektől vagyunk terheltek. A megbocsájtást hírből ismerjük, rémlik, hogy valamit olvastunk róla.

            Meg a szeretet ünnepéről is.

            Már az is jó lenne, ha nem bántanánk egymást.

            Kedves Barátom,

            ebben a reményben és hitben kezdjük el az adventet, és gyújtsuk meg az első gyertyát.

            Üdvözöl barátod:

 

                                                                             Urbán-Szabó Béla

 

 

Vadludak

  

Szállnak

csoportosan a vadludak;

összetartanak,

pedig csak madarak.

 

Martfűi levelek - Rossz kedvünk tele

 

Kedves Barátom,

 

 

csak kapkodjuk a fejünket. A koronavírus járvány miatt helyzet van. Mindenki várja a jó szerencséjét, hogy egyrészt vége legyen, másrészt megússzuk.

            Az emberek egyre türelmetlenebbek, ingerültebbek. Nem hiszem, hogy ez csak a járvány miatti korlátozásoknak, szigorításoknak tudható be.

            Egy férfi késsel megszúrt a minap egy másikat, mert az szólni mert neki a helytelen maszkhasználat miatt. Egy szó, egy mondat elég, hogy sokaknál kiboruljon a bili.

            Hát, nem tudom, mi jöhet még!

            Emberek, vállalkozások mennek tönkre, életek lehetetlenülnek el, sokan meghalnak. Miden oka megvan rossz kedvünk telének..

            Kedves Barátom,

            sok ember rossz közérzetébe belejátszik a politika is. Ha elfogynak az érvek, vagy nincsenek is, pillanatok alatt politikai síkra terelődik a szó. Innentől kezdve minden elképzelhető, s még jó, ha tettlegességig nem fajul a vita.

            Nem pozitívan hatnak a kedvünkre, ha a rendkívüli jogrend bevezetésével egyidejűleg, minden előzetes egyeztetés nélkül módosítani akarják az alaptörvényt, a választójogi törvényt… És mindezt a járvány kellős közepén.

            Pufogunk egymásra. Mindig az erősebb tud engedni, a gyengébb csak megadhatja magát.

            Még egy nem jó hír, legalábbis nekem nem. A Berlini Művészeti Akadémiához kerül Esterházy Péter író hagyatéka.

            És egy jó hír a végére, Magyarország-Izland 2:1. Ezzel a győzelemmel ott lehetünk a jövő évi Európa-bajnokságon. Ennek igazán lehet örülni.

            Ezzel az örömhírrel búcsúzik barátod:

 

 

                                                                                  Urbán-Szabó Béla

Elzárva

Mintha kerülnénk egymást,

integetnek legfeljebb,

nem beszélgetnek,

nem lőnek,

nem robbannak bombák,

mégis olyan, mint egy

háborús övezet.

Falak közé

húzódik az élet,

magukba roskadnak

az emberek,

még remélnek.

 

Csörög a telefon,

valami éled,

nyújtanák az időt

a végtelenségig,

mondják és mondják

még,

csak maradjon,

megmaradjon a kötelék.

Néptelen utcák,

mindenki valamire,

valakire vár.

És az éjszakák,

azok a rettenetes

éjszakák!

Aludjuk át!

Jó volna,

ha átaludnánk

ezt a járványt!

Ha egyszer fölébredünk,

mindenki velünk…

 

Csörren a telefon,

valami éled,

már túl a határon…

Mondja, mondja,

én már hagyom…

A naptár és az időjárás

tavaszt jelez,

mindenki jobb,

szebb időt feltételez.

Az az udvar, kert,

Toszkána nekem,

és benne te,

az örök szerelem.

 

Nem sok van már,

oly kevés,

de szívem remél.

Egyszer még láthassalak

a járvány után,

téged és a kertet

csodálhassam.

A földi létben

ezt kérem,

Uram, ehhez segítsen.