A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Emlékezés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Emlékezés. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 15., szombat

A kenukirály


Hetvenkét éves korában meghalt Wichmann Tamás, a kenukirály. A neve fogalom lett. Mindent megnyert, ami megnyerhető, kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes, egyszeres olimpiai bronzérmes, több mint harminchétszer volt országos bajnok.
            Egy valami nem sikerült neki, olimpiát nyernie.
          Gyermekkorában egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy ilyen életút előtt áll. Egy baleset következtében a  bal csípője, a bal lába sérült volt, nem volt tökéletes. Egy évig egylábas járógépet kellett használnia.
            A járógép olyan gyógyászati segédeszköz, amelyben a beteg lábat párhuzamos fémpárban mereven tartják, térdsapkával és csatokkal szorítják le a lábat a fémpárban. A korabeli járógépek meglehetősen nehezek voltak.
            Ezzel a handicappel indult, így ért el sikereket.
       Még azt is megtette, megtehette, hogy rivális sporttársát ő készítette fel, aki azon a világversenyen, amelyre készültek, első lett, ő pedig második.
            Ezért megkapta az UNESCO fair play-díjat.
       1987-ben megnyitotta Szent Jupát vendéglőt, egyébként jól főzött. Később a neve Wichmann-kocsmája lett, amitől 2018-ban vált meg.
         Énekelt, gitározott és még filmszerepet is vállalt: Zsombolyai János Vámmentes házasság, Bujtor István Az elvarázsolt dollár, Tarr Béla Werckmeister harmóniák és Bereményi Géza Hídember című filmjében.
            Nagy családja volt, hat gyerek és számtalan unoka.
         Az MTK sportolója volt, az utóbbi időben edzősködött, gyerekekkel foglalkozott. Életműdíjat kapott, és számtalan kitűntetés és díj tulajdonosa.
            Legendás száma a kenu egyes 10.000m, egy emberpróbáló szám.
            A kenukirály a kíméletlen betegséggel szemben tehetetlen volt.


                                                                                  Urbán-Szabó Béla

2019. március 10., vasárnap

Nőnapi emlékezés


A figyelem az év egy napján különösen a nőkre összpontosul, mégpedig a nőnapon.
            A gyermek már együtt él édesanyjával születése előtt, és a születésénél fogva élete során mindig kapcsolata van a nőkkel, a bölcsőtől, amíg él, a sírig.
            Anyaként, nagymamaként, testvérként és számtalan szerepben van jelen életünkben a nő. Ők teszik széppé, elviselhetővé, emberibbé ezt a világot.
            A nőkhöz versek, zeneművek, regények íródtak, festmények, szobrok, filmek készültek róluk, tudósok, politikusok voltak közöttük.
            A munkabírásuk fantasztikus, kikezdhetetlen.
            A jóságuk, a gyöngédségük utolérhetetlen és pótolhatatlan.
            Ők fogják össze a családot, számon tartják a családi eseményeket.
            Vannak köztük szigorúak, kemények, mikor mit követel meg az élet. De legjellemzőbb rájuk a lágyságuk és a kedvességük.
            Kívánom minden férfitársamnak azt az egy nőt, akivel élhetnek hosszú életet, akivel megélhetik a szerelem teljességét, szépségét. Én is szeretem azt az egy nőt.
            A nők azok, akikért érdemes volt megszületni, akikért érdemes élni. 

2017. július 22., szombat

Emlékezés Hentschel Antalra



2017. június 28-ára virradóra elhunyt Hentschel Antal kerekesszékes képzőművész. Alkotásait kevésbé ismerem, leginkább grafikáit, rézkarcait láttam itt-ott magánszemélyeknél.
            Van egy rézkarcom tőle, amit közel huszonöt évvel ezelőtt vásároltam F. B-től, akinek több képe is volt Hentschel Antaltól.
            Örökbecsű nekem ez a kép, több jelentés van szimbolikájában.
            Egy ember áll nekünk háttal, a teste mintha egy fa törzse volna, a lábai pedig a gyökerek, amik szétágaznak a földben.
            Az ember, aki karjait fölemelve, széttárva, a világosságot, a fényességet szeretné ölelni magához.
            Paulov Endre és felesége, Ági, közös megemlékezésükben kérdezik a facebookon, hogy mi lehetett volna Hentschel Antalból, ha egy kicsit is figyel rá a környezete, a társadalom.
            Tényleg, mi lehetett volna belőle?
            Ahogy általában nem figyelünk értékeinkre, miért pont őrá figyeltünk volna?
            Ki felelős azért, hogy Hentschel Antal sem kaphatta meg azt az életpályát,, ami tehetsége alapján megillette volna?
            Azok, akiknek van Hentschell Antal képük, tudják, érzik, miről van szó, de a többség értetlenül állhat ezelőtt az írás előtt is, hogy miről is van akkor most szó.
            Nekünk, a keveseknek, megadatik, hogy gyönyörködhetünk egy-egy képében.