Lecsó

- Egy kisfilm apropóján -

Az élet gyakran váratlan helyzetek elé állítja az embert, amiket nem tud, nem lehet kivédeni. Arra meg végképp nincs recept, hogy hogyan viselkedjünk ilyenkor.

Egy kerekes-székes fiút látunk, aki a kedvesének kedvencét, lecsót készít. Egy egyszerű étel és meg kell küzdenie azért, hogy teljesítse, elkészítse. Nincs könnyű dolga a kerekesszékkel, ez a kezén, a tenyerén is meglátszik.

A rámpa új, az udvar azonban nem igen alkalmas a kerekesszékkel való közlekedésre, ahogy általában a falusi, vidéki környezet sem. Nem is gondolnak az emberek bele, hogy egy mozgássérültnek milyen mások a lehetőségei a környezettől függően.

            A fiú az ablaknál ül és vár. Egy személygépkocsi áll be az udvarba. A következő jelenetben a fiú kézben viszi be a lányt. A kerekesszékbe teszi, megigazgatja a lábát.

            Mellbevágó jelenet.

Ezt jelenti a cselekvő szeretetből adódó elfogadás, gondoskodás.

Az eddig alapján azt hihettük, hogy a fiú mozgássérült, de nem, a lány az. A fiú csak kipróbálta, megtapasztalta, milyen a kerekesszéket használni, amit szerelmének ezután állandóan kell.

Egy pillanat alatt megváltozik a szereplők élete Kata balesete következtében.

Hányan lennének képesek egy ilyen helyzethez alkalmazkodni?

Mi kell ehhez?

Kiben van meg a szükséges lelkierő?

Csörög a vekker, ébresztő. Szimbolikusnak is tekinthető ez a kezdés. Valóban ideje volna már felébrednünk.

Filmes eszközökben nagyon szerény kisfilm, a történet maga is végtelen egyszerű. Méltán kapott számtalan nemzetközi elismerést, írta és rendezte Palfai Károly.

            A történetnek nincs vége, csak a filmnek.

                                                                                Urbán-Szabó Béla

Testről és lélekről

- filmajánló -

Enyedi Ildikó ritkán jelentkezik új filmmel, de ez nem az ő hibája. Annyi filmet készít, amennyire lehetőséget kap.

            A Testről és lélekről című filmje a 2017-es Berlini Filmfesztiválon elnyerte a fődíjat, az Arany Medvét. Már most, így elöljáróban, leszögezem, hogy méltán.

            Ez a film arról szól, amiről a címe: „testről és lélekről”.

            A két főszereplő, Endre és Mária, mindketten egy vágóhíd dolgozói. Endre az üzem gazdasági igazgatója, Mária minőségellenőr, aki most kezd az üzemben.

         Mindketten testileg és lelkileg sérültek. Endre egyik karja béna, Máriának autisztikus problémái vannak. A lelki problémáik részben a testi bajokból erednek, részben megoldatlan életükből.

            A film érzékletesen ábrázolja, ahogy a két ember között kezdetben rokonszenv és szép lassan, fokozatosan szerelem szövődik. Ez küzdelem is közöttük, egy előre-hátra tartó út. Amikor már-már úgy látszik, hogy na, most, valamelyikük mindig visszariad, visszakozik.

            Itt kell szólni egy a filmben vissza-visszatérő jelképről, szimbólumról, a szarvasokról, a szarvasbikáról és az ünőről.

            Egy munkahelyi balhéból ügy lesz, és emiatt egy pszichológusnő elbeszélget a dolgozókkal. Így derül ki, még egymás számára is, hogy Endre és Mária ugyanazt álmodják, vagyis a szarvaspárról álmodnak.

            Ennek a szimbólumnak végtelen egyszerű a jelentése. A szarvasok is a párjukat keresik, ahogy az emberek is, ahogy Endre és Mária is. Ez egy közös vágy az emberekben, bennünk, nézőkben is.

            Közös az állatok és az emberek vágya, társat keresünk valamennyien.

            Endre és Mária végigjárják az egymáshoz vezető utat, az elfogadás rögös útját, ami majdnem sikertelen lett.

            "Én belehalok, annyira szeretem magát", mondja a film egyik jelenetében Mária. És majdnem bele is hal. Öngyilkos akart lenni, ehhez az első lépéseket megtette, és ettől egy telefonhívás térítette el, aminek eredményeként végre egymásra találtak Endrével.

            A filmbeli mellékszálak csak a főszál hangsúlyozására kellenek, így lett szerepe a pszichológusnőnek is.

            Az Endrét alakító Margócsy Géza és a Máriát játszó Borbély Alexandra nagyon jók, sőt, rendkívülien jók. Margócsy több évtizedes kiadói, szerkesztői munkája után – a Magvető Kiadó vezetője volt - vállalta ezt a szerepet, mintegy amatőr színészként, de egyáltalán nem amatőr játékkal. 

            Borbély Alexandra profi színész, a pesti Katona József színházban játszik. Olyan nőt kellett alakítania akinél az arcól sugárzó szenvtelenség dominál, aki lassan nyílik meg.

            A Testről és lélekről szép film, régen láttam ennyire szép filmet. Egy film arról, hogy milyen hosszú és nehéz út vezet egy férfi és egy nő között a másikhoz. Ha az érzések adottak, az út egymáshoz vezet, csak az utat végig kell járni. Endre és Mária ezt megtették.

                                                    

Ida

- filmajánló -

Miért van az, hogy egy fekete-fehér film ma a legnézettebb film Lengyelországban és ez a lengyel film a legnézettebb nemzetközi szinten is? Miért van az, hogy lényegében egy kamaradarab éri el mindezt? Miért van az, hogy filmes eszközökben puritán film fogja meg a nézőt?

            Az Ida című film titkai az ezekre a kérdésekre adott válaszokban vannak.

            Anna kolostorban nevelkedett. A szerzetesi fogadalomtétele előtt megkeresi az általa nem ismert nagynénjét, Wandát, aki szórakozásban folytja életuntságát, aki alkoholista és szexmániás. A két nő lassú egymáshoz közeledése a film leginkább kidolgozott része.

            Együtt mennek felkutatni, hogy mi történt a családjukkal, Anna szüleivel, Wanda kisfiával.

            A történetük a második világháborúba nyúlik vissza. Anna Wandától tudja meg, hogy ő zsidó és nem Anna, hanem Ida. A családjuk halálát nem a németek okozták, hanem a szomszédjaik, akiknek kellett aa földjük. Ida azért maradt életben, mert nem nézett ki zsidónak.

            A háború után Wanda kolostorba adta Idát, ő pedig ügyész lett, védte a kommunista rendszert. Megcsömörlött az életétől, a rendszertől. Próbálja lebeszélni Idát a fogadalomtételről, ne mondjon úgy le az életről, hogy nem is ismeri mi az élet.

            Wanda úgy tud menekülni önpusztító életétől, hogy kisétál az ablakon, öngyilkos lesz.

            Ida belekóstol a Wanda által kínált életbe. Iszik, kipróbálja a szexet, a szerelmet a szaxofonos fiúval. Aztán mégiscsak visszamegy a kolostorba.

            Az Angliában élő Pawel Pawlikowski rendező filmje, amely a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjat nyert, puritánságával, fekete-fehér színeivel, árnyaival revelációként hat.

            Nehéz a film után megszólalni. A hit ereje megtart, ez a különbség Ida és Wanda között. Wanda már nem bírt hinni.    

Saul fia

- filmajánló -

Felfokozott érdeklődéssel kezdtem el nézni a filmet, amely Cannes-ban megkapta a filmfesztiválon a zsűri nagydíját. A jó híre megelőzte a filmet.

            Mondhatjuk, ismét egy lágertörténet, megint a holokauszt a téma. Mit lehet még erről mondani, amit eddig még nem?

        Nem kifejezetten lágerfilmről van szó, a kiindulópont kétségtelenül az. Egy sonderkommandósról és társairól szól a film.

              A sonderkommandósok végzik a „piszkos munkát”, ők „takarítják el” a halottakat a lágerben.

            A film tulajdonképpen a végrehajtókról szól, ha tetszik, általában a végrehajtókról, akik maguk is áldozatok. Halálraítéltek ők is. Köztük van a főszereplő is, aki felismerni véli egy halott fiúban a fiát. Zsidó szertartás szerint szeretné eltemetni.

              Végrehajtók pedig mindig, mindenütt vannak.

            A vizuális technika is kiemeli az egyén felelősségét: közeli kép az arcról, a háttér viszont elmosódottan látszik. Te vagy a fontos, a te felelősséged számít, a többi mintha mellékes volna.

            A sonderkommandósok tudják, mi történik a tábor lakóival, és azt is tudják, de legalábbis sejtik, hogy velük mi fog történni. Ilyen körülmények között is végtelenül gyarlók az emberek. Halálba menő társaik pénzét, ékszereit elveszik, mintegy meglopják őket és a németeket is.

            A helyszín szürke, homályba vesző. Irritálók a hangeffektusok. Mindenféle hangokat, zörejeket lehet hallani, aztán egyszer csak sötétség lesz és csend. Itt már az ember sem ember, darabszám tartják nyilván.

            Néhányan megszöknek a táborból, reménytelen vállalkozás.

            A főszereplő néz egy fiúcskát. Mintha múltját, egykori önmagát látná. Mintha a jövőt is látná a fiúban, a halál kapujában.

            A főszereplőt Röhrig Géza, Amerikában élő költő alakítja szenvtelenül, kifejezőn.

            Nemes Jeles László rendezőnek első nagy játékfilmje a Saul fia. Elsőre sikerült nagyot dobnia, magasra állította a mércét nekünk is és önmagának is.

            A rendező is, a film is bizonyítja, hogy egy művészfilm is lehet sikeres. A nézők szeretik ezt a filmet, holott olyan tükör ez, amely miatt szégyellniük kellene magukat.

 

A pap gyerekei

- filmajánló –

Azzal kezdem, hogy nekem tetszett a Vinko Bresan által rendezett horvát film. A műfaját tragikomédiának határoznám meg. Kétségtelenül több benne a vígjátéki elem, de a film utolsó harmada inkább tragikus.

            A film első kétharmada erősen kusturicás, még a zenei betétek is erre hajaznak.

            A történet egy jó alapötletre épül. Fabijan atya az adriai kis szigeten lévő falu demográfiai helyzetét úgy kívánja megoldani, hogy a trafikossal szövetkezve kilyukasztják az óvszereket.

            Amikor a kezdeti eredmények nem olyan mértékben jelentkeznek, ahogy várnák, a trafikos felvilágosítja az atyát. Az a baj, mondja, hogy a piacnak csak az egyik felét uralják.

            Szövetkeznek a gyógyszerésszel, aki ezek után a fogamzásgátló tabletták helyett, azok nevében vitaminokat árul.

            Híre megy a születések száma növekedésének.  Beindul a turizmus, az üzlet. Fabijan atya ötletét még egyházi előjárója is jónak tartja.

            A film tele van komikummal, beszólással. Az egyik szintén a trafikoshoz kapcsolódik, aki arról beszél, hogy a két ellentétes helyi párt képviselői, akik melegek, egymással vannak. 

            A gyerekszületés azonban nem föltétlenül csak örömmel jár. Fabijan atyának is nagy tanulság, hogy egy gyerekkel nem lehet viccelni. A teher alól úgy kíván szabadulni, hogy meggyónja bűneit, s akinek meggyón, az is meggyónja, amit hallott…   

            Van mivel szembesülnie társadalmainknak, a horvátok mellett nekünk, magyaroknak is. Sok az áthallás a filmben, amiken ugyan a legtöbbször jókat nevetünk. A film végén talán azt is érezzük, hogy valami nagyon nincs rendjén.

Pál Adrienn, avagy keressük önmagunkat

- filmajánló -

A híre és nemzetközi elismerése megelőzte a filmet. Az első percekben egykedvűen nézzük, hogy mi lesz ebből, hogyan jutunk így el a nemzetközi hírig.

            Aztán szép lassan magával ragad bennünket Piroska nővér túlsúlyos egyénisége, monoton munkája, magánélete.

            Piroska betegei már csak vannak. Ők nem a gyógyulást várják, talán nem is várnak semmit. Nekik és a hozzátartozóknak megváltás a halál.  Amikor eljön az ideje, Piroska viszi le őket a boncterembe érzéketlenül, rezzenéstelen arccal, süteményt, szendvicset majszolva  A krumpapapucs szinte ijesztően kopog, visszhangzik a kórházi folyóson.

            Az egyik osztályukra szállított nő nevéről eszébe jut gyerekkori barátnője, akiről azóta sem hallott.

            Elkezd utána érdeklődni, tudakozódni. Mindenki emlékszik rá valamennyire, ki jobban, ki kevésbé. Mindenki másképp emlékszik Pál Adriennre, mindenki emlékezetében másképp él.  A valamikori ismerősök egymásnak ellentmondó módon emlékeznek rá.

            Pál Adriennt egyszer sem látjuk. Sok mindent megtudunk róla, s valójában nem tudunk meg semmit.

            A film hangvétele fanyar humorú. Piroska elvileg fogyókúrázik, közben eszi a süteményt. A párjával idegenek egymás számára, úgy fekszenek egymás mellett az ágyban, mint volt betegei a boncteremben. Aztán a férfi elhagyja, egyik indoka, hogy nem segített neki az utóbbi időben a terepasztal építésében.

            Piroskát Gábor Éva alakítja, amatőr színész. Amikor először látjuk a filmen, ijesztő a megjelenése. Szép lassan elfogadjuk, tán még azt is megértjük, hogy ezt az életet csak így lehet élni.

            Kocsis Ágnes színészválasztása és rendezése telitalálat.

            Évekkel ezelőtt forgatták a filmet. Olyan érzésem van, hogy ez a film egyre inkább a mai és a holnapi világunkról szól. Arról az életről, amelyet szenvtelenül élünk meg, s már nem is kérdés, hogy tudunk-e, akarunk-e rajta változtatni, csak éljük.

            A film utolsó kockáin Piroska egy fiatal kis kolléganőjét tanítja be. Kocsis Ágnes, illetve a film ezzel mintegy azt sugallja, lesz ennek az életnek folytatása.

A Nagy Füzet

- filmajánló -

Szász János rendező időről időre megtalálja azt az irodalmi művet - Csáth Géza, Büchner és most Agota Kristof írását -, amelyet érdemes filmre vinni.

            Agota Kristof regényeit az utóbbi években ismerhették meg Magyarországon az olvasók. Önmagában már ez is egy kellemes fölfedezés. A kellemes jelző itt inkább eufémisztikus, inkább ütős felfedezésről, szembesülésről lehet beszélni.

            Az elkészült filmen soha nem lehet számon kérni az irodalmi alapanyagot. Két műfaj, kétféle stílus.

            A film egy ikerpárról szól, akik a második világháború idején vidékre, egy határ menti tanyán élő nagyanyjukhoz kerülnek. Anyjuk abban a hiszemben viszi oda őket, hogy ott nagyobb biztonságban vannak, mint a fővárosban. Ezt megelőzőleg a katonaságtól éppen hazalátogató apjuktól kapnak egy füzetet, amibe be kell írniuk, hogy mi történik velük.

            A nagymama akkor látja sok év után a lányát, amikor rá akarja bízni a fiait. A lányáról azt sem tudta, hogy férjhez ment. A fiúkat ezért csak szukafattyúknak hívja.

            A nagymama és az ikrek lassan kerülnek egymáshoz egyre közelebb. A túlélésért küzdenek.

            A film egymáshoz lazán kapcsolódó jelenetek sorozatából áll.

            A szereplők nem szerethetők. Valahol a felszín alatt ott van bennük az emberség, de az éppen csak meg-megvillan.

            A nagymama, aki megmérgezte a férjét, folyamatosan dresszírozza, dolgoztatja a fiúkat. Az élet kemény oldalát mutatja meg nekik, hogy túl tudják élni azt, ami körülveszi őket. Kiáll a fiúk mellett, amikor az anyjuk el akarná vinni tőle őket. A fiúk ekkor már a nagyjuk mellett maradnak, mintsem elmennének az anyjukkal.

            A fiúk folyamatosan tanulják meg a kegyetlenséget a túlélés érdekében. A nagymamát is megmérgezik annak kérésére a második szélütés után.

            Zokszó nélkül fölrobbantják a plébániát, mert a cselédlány halálba küldte barátjukat, a zsidó cipészt. Az apjuk életét is föláldozzák, hogy egyikük külföldre mehessen.

            A film legkevésbé a háborúról, a fasizmusról szól, egyes kritikák ezt próbálják sulykolni. A film ennél sokkal inkább általános. Adott körülmények között hogyan állatiasodik el az ember. Ezért tud a film általános érvénnyel szólni bárhol a világon. Mindenütt sikert arat.

            A színészi játék magával ragadó, kezdve a pedofil-gyanús pappal a zsidógyűlölő szolgálólányig.

            Vagy ott a lány, aki először megvezeti a fiúkat, majd barátok lesznek. A siket és vak anyja miatt koldul, kéreget, majd kiderül róla, hogy nem is siket és nem is vak. Vállalja az orosz katonák szexuális erőszakosságát, amibe belehal, csakhogy mentse az anyját.

            Molnár Piroska a nagymama, a Gyémánt testvérek a fiúk szerepében nagyon jók, kimagaslót alakítanak.   

            A film tanulságait tanítani kellene.

Semmit magamról, avagy a titkok titka a szerelem

- filmajánló -

A film a csenddel kezdődik. Egy fiatal nőt látunk, aki csak megy, megy, leginkább gyalog, hátizsákkal a hátán, mintha egyre távolabb akarna kerülni az élettől, mindentől. Nincstelenül megy, kukázik, azt eszi, amit a kukában talál, stoppol és a sofőr ki akar kezdeni vele, míg egyszer csak egy tanyán találja magát valahol Írországban…

             A tulajdonos gazda kérésére ott marad a tanya körül segédkezni ellátás fejében. Egymással szemben azonos feltételeket támasztottak, nem firtathatják a másik múltját. Kezdetben tartják is magukat mindketten ehhez a feltételhez. Ahogy azonban múlik az idő, ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, egyre nehezebb betartaniuk fogadalmukat.

            A két zárkózott ember nagyon messziről közelít a másikhoz. A nő kezdetben a közeli erdőben felállított sátorban alszik. Aztán egy külön szobában a tanyán, míg végül már összebújnak.

            De valójában ki is ez a nő és ez a férfi? Ahogy a két ember egyre közelebb kerül a másikhoz, úgy érdeklődnek a másik iránt annak tudta nélkül. A férfi elmegy Hollandiába megkeresni azt a helyet, ahol a nő valamikor élt. A nő a házban rendezkedve megtudja a férfiról, hogy beteg. Amit megtudnak egymásról, inkább csak jelzésértékű. Mi nézők nem is igazán tudjuk meg, hogy ők mit tudtak meg a másikról teljes egészében.

            A nő gyakran hallgatja a férfi lemezeit. A zene is egymáshoz viszi közelebb a két embert.

            Anne és Martin megszeretik egymást. Amint a lassú folyású víz a maga képére formálja a sziklát is, úgy csiszolódnak egymáshoz, egymásba.

            Ez az Ursula Antoniak által rendezett ír-holland film a szerelemről szól, két különös ember szerelméről.

            Egymásra-találásuk  beteljesíti sorsukat is. Martin egy reggelre meghal. Halála esetére úgy végrendelkezett, hogy a tanya Anne legyen.

            Az Annet alakító Lotte Verbeek és a Martint játszó Stephen Rea nagyot alakítanak. Az Annet játszó színésznő különleges szépségével is kitűnik.

            Annak, aki szép filmet szeretne látni a szerelemről, annak ajánlom ezt a filmet. Föltétlenül nézze meg a Semmit magamról című filmet és többet fog tudni a szerelemről.

                                                                                                       

Szerelem és más drogok

- filmajánló -

Egy romantikus vígjáték nagyon komoly dolgokról. A filmet Edward Zwick rendezte, korábbi filmjei közül most csak Az utolsó szamurájt említem meg.

            Jamie Randall gyógyszerügynök – orvos-látogató -, Maggie Murdock kezdődő parkinson-kórban szenvedő képzőművész.

            A srác tevékenységén keresztül megismerjük a gyógyszerügynökök világát. Azt a világot, amely a szélhámosságtól, a csalástól, adott esetben az erőszaktól sem mentes. Kemény üzletről van itt szó, s talán legkevésbé az egészségről.

            Akár azon is múlhat, hogy az orvos milyen gyógyszereket ajánl a betegeinek, hogy az asszisztensnőjének mennyire és milyen sikeresen csapja a szelet az ügynök.

            A film ebben a kérdésben kíméletlen. Ne legyenek illúzióink, mondják a film alkotói! Sok minden történik addig – amiknek az orvosláshoz, a betegségekhez semmi közük -, míg az orvos ajánl valamit a betegnek.

            A lány festő. Egyre remegősebb kezével egyre nehezebben megy a festés, a vágás. Alkoholba menekül. Nem mer, nem akar felvállalni komolyabb és tartós kapcsolatot.

            Aztán egy konferencia apropóján elkezdi keresni a kapcsolatot az övéivel, a parkinsonos betegekkel. Itt szembesül azzal, hogy ezzel a betegséggel is lehet és kell élni.

            Így találkozik a srác és a lány egy orvosnál. Egymásba szeretnek. Igazából még önmagukat sem vállalják, nemhogy a másikat. Jamie sikeres ügynök szeretne lenni, most éppen a Viagra értékesítésével próbálkozik, hogy kiemeljék és Chicagoba mehessen. Maggie szinte taszítja magától a fiút, nehogy komolyra forduljon a kapcsolatuk.

            Aztán körforgás, kötélhúzás a szerelem körül. Persze minden jó, ha a vége jó. Mégiscsak egy romantikus vígjátékról van szó.

            A film főszerepeit Anne Hathaway és Jake Gyllenhal játssza. A karakterszerepekben jót alakít Oliver Platt (mint öregedő utazó ügynök), Hank Azaria (a doki, aki megvehető) és Josh Gad (mint Jamie öccse, a bátyja nyakán élő szexmániás).

            Azzal kezdtem, hogy egy romantikus vígjáték nagyon komoly dolgokról. Könnyed szórakozás a szerelemről, önmagunk és a másik elfogadásáról, a sikerről, a siker áráról. Aztán a szerelem mindent megold és felold. Végül is ez a lényeg.

Tajtékos napok

 - filmajánló -

Boris Vian halála olyan volt, amilyen az élete. Olyan nem mindennapi. De ne szaladjunk ennyire előre!

            Életében nem lehetett pontosan tudni, hogy mi volt inkább: zeneszerző, dzsessztrombitás, énekes, feltaláló, színész, író… Ma íróként tartjuk számon.

            Még írósága is vargabetűs. Első regényei nem arattak sikert. Aztán vesz egy fordulatot és Vernon Sulliven néven kezd el írni, megjelentetni regényeket (Köpök a sírotokra, A holtaknak már mindegy, Pusztuljon minden rusnyaság, és mindezt a nők miatt).

            A  saját nevén megjelentetett művei között van a Tajtékos napok, a Venyigeszú, a Plankton, a Pekingi ősz. Ezek a negyvenes években született regények a lassan értek be, a hippikorszakban – a hatvanas években, Vian halála után – lettek sikerkönyvek. Az álnéven írt regényei mindjárt sikeresek voltak.

            Vian sokoldalú tehetségére mi sem jellemzőbb, hogy a negyvenes években a kor legjobb amerikai dzsesszmuzsikusaival is együtt játszott (Miles Davis).

            A Tajtékos napoknak ez a mostani a harmadok filmfeldolgozása Miichel Gondy rendezésében.

            A történet egy szerelem szürreális ábrázolása, feldolgozása. Colin és Chloe szerelme szokványos. Aztán Chloe beteg lesz, a gyógyításába beleszegényednek. Annyira, hogy a nő halála után már a tisztességes temetése is problémát jelent. A temetés körüli kálvária nagyon is a mi időnket idézi szociális temetéstestül, mindenestül.

            Viharos végzetes szerelem. A Chloet alakító Audrey Tautou és a Colint játszó Romain Duris nagyon jó. Ha semmi másért, Tautou miatt mindenképp érdemes megnézni a filmet.

            A film mellékszála a másik férfifőszereplőhöz, Chickhez kapcsolódik. Gyűjti Jean-Sol Partre filozófus könyveit (a név Jean-Paul Sartre-ra, Vian barátjára utal). Chick jegyesének, Alise-nek, annyira elege van ebből a mániából, hogy megöli Partre-t és minden könyvesboltost, aki a könyveit árulja.

            Ezt a mellékszálat azért említem, mert kétségeim vannak afelől, hogy a mai barátságok elbírnának-e egy ilyen művészi fricskát.

            Kíváncsi volnék rá, hogy Viannak vajon tetszene-e ez a filmváltozat? Mit szólna hozzá?

            Boris Vian a Köpök a sírotokra film-feldolgozását megnézte és annyira elégedetlen volt, annyira felháborodott, hogy szívroham következtében meghalt.

                       

                                                                                                                   

Mephisto (2.)

- Szabó István filmjéről -

Első impulzusunk Höfgenről, hogy az öltözőben őrjöng, miközben a színpadon lévő kolléganőjét Dora Martin primadonnát tapsolja, ünnepli a közönség. Nem tud mit kezdeni színésztársa sikerével, nem tudja elviselni a másik sikerét. Szemtől szembe azonban gratulál a primadonnának. Ez a kettősség mindvégig meg van a jellemében. Ezt a kettősséget színes bőrű szeretője, Juliette úgy jellemzi, hogy mindig maszkot visel.

Höfgen nem tud mit kezdeni színésztársa sikerével, holott ő is sikeres színész Hamburgban. Ambíciózus tervei vannak. Forradalmi színházat – népszínházat – akar csinálni. A kikötői munkásoknak akar játszani. Nézetei, szándékai alapján baloldali, kommunista beállítottságú. Ezért kerül összetűzésbe egyik színésztársával Hancs Niklas-sal, aki a Nemzeti Szocialista Párt tagja. Höfgen hamburgi „sikerének” csúcsa, hogy jó családba nősül. A feleségének a nemzeti szocialisták hatalomra kerülése előtt így beszélt róluk: „Minden náci hitvány! Az ember bemocskolja magát, ha a közelükbe kerül. Sajnálom, hogy te ezt nem érted meg. Ez a családod híres liberalizmusa. Neked nincs világnézeted, csak játszol és kíváncsiskodol. A meggyőződés neked egy érdekes lélektani jelenség…” Höfgen ekkor még „halálos ellenségnek” tekinti a nemzeti szocialistákat.

A hamburgi társulatnál hangulatváltás lesz, ahogy a nemzeti szocialisták hatalomra jutnak. Ettől kezdve eszerint is születnek döntések arról, hogy ki hova tartozik. A fordulat után Höfgen mégse megy a feleségével külföldre, hanem a becsvágy Berlinbe viszi Lotte Lindenthtal színésznő invitálására. Berlin a sikert, a nagy szeretetet, a Mephistot és a Hamletet jelentették számára. Dora Martin mondja neki ekkor: „De magának jól fog menni Hendrik Höfgen, akármi történik egyébként Németországban.”

A film nagy jelenete a kézfogás. Höfgen, mint Mephisto, maszkban a hatalom képviselőjének a páholyába megy, ahol Lotte Lindenthal bemutatja egymásnak őket. Mephisto mélyen meghajolva kezet ráz a tábornokkal. A kivilágított, zsúfolt nézőtérről mindenki őket nézte. Ezzel a kézfogással a hatalom végérvényesen elfogadta. A Tábornok hívta, nevezte el Mephistonak is. A hatalom elfogadta Mephistot, a Sátánt. A kézfogás következménye, hogy Höfgen intendánsa lesz a színházának, tehetséges művész és sikeres, aki mindent elért és mindent elveszített. Elgyengíti, súlytalanná teszi a hatalom. Meddig lehet elmenni? Hol van az önfeladás határa? Meddig lehet elmenni a kompromisszumok útján? Hol kezdődik a megalkuvás? Menti-e a kisebb-nagyobb megalkuvásokat az így és csakis így elért siker? Menti-e a kivételezett helyzetből adódó segítségnyújtás, amely nélkül mások elpusztulnának? Segít Juliette-nek, Hans Niklasnak, a nemzeti szocialistákból kiábrándult színésztársnak, Otto Ulrichs-nak, a szintén színésztársnak, Kis Böcknek, az öltöztetőnek… Hans Niklasnak és Otto Ulrichsnak még kivételezett helyzetében sem tud segíteni. Sőt, a hatalom abban a pillanatban, amikor bekebelezte, tudomására hozza, hogy kivételezett helyzete megszűnt. Amikor Otto Ulrichs érdekében próbál eljárni a Tábornok így utasítja helyre: „Na most már elég, Höfgen! Menjen innen! Erről magának semmi tárgyalnivalója nincs…, nem ez a maga szerepköre… Maga ilyen ügyekben nem kom-pe-tens! És jobb, ha minél távolabb tartja ettől a dologtól. Adok magának egy jó tanácsot. Ne avatkozzon maga mindenbe! Jobban teszi, ha saját dolgaival törődik      „

Höfgen számára a nők egyfajta menekülést jelentettek. Három ilyen nő volt, Juliette, a szeretője, Lotte Lindenthal, a pártrfogója és Barbara a felesége. Juliette, a színesbőrű szeretője, aki tánctanára is, próbálja visszahozni a földre, próbálja megtanítani a földön járni. Höfgen vele szemben is védi viselkedését, a színházat, védi azt az álláspontját, hogy ő nem mehet el, neki a színház a feladata. Juliette Höfgennek egy kiállítás megnyitóján mondott beszédének újsághíre apropóján ez a párbeszéd zajlik le közöttük: „

Juliette: Miért kell neked ezekkel együtt szerepelni? …Beszédes mondani…

Höfgen: Mert hívnak.

Juliette: Mást is hívnak biztosan. Nem kell odamenni… Miért van erre szükséged? Vagy ennyire szeretsz köztük lenni?

Höfgen: Gondolod, visszautasíthattam? Senki nem tette volna az én helyemben, s aki állítólag az ellenkezőjét tenné, az hazudik.

Juliette: Mert te mindig jól akarsz viselkedni. Te olyan rendes fiú vagy. A jóviseletű kényelmedben akarsz maradni. Mert félsz. Így van?

Höfgen: Igen… De nekem jó…, jól viselkedni…..., én szeretek.

Juliette: Akkor viselkedj jól. Csak a kettő együtt most egy kicsit nehéz lett. Velem is lenni, jól viselkedni…. (…) A bőröm, az orrom, a hajam akkor is ilyen marad, ha én szégyellem magam érte, és mást szeretnék... Csak elfogadni tudom, semmi mást... Én mégis német vagyok. Német néger. Ez az anyanyelvem. Hová menjek?… És mi lesz velem?

Höfgen: Nem tudom, Julitte. Én azt sem tudom, hogy énvelem mi lesz.

Julitte: Te csak magaddal foglalkozol…”

Juliettenek mennie kell, el kell hagynia Németországot, ami Höfgen közbenjárására sikerül is. Egy valamiben értenek egyet: az egymás iránt érzett szexuális szenvedélyben.

Lotte Lindenthal a pályáját egyengeti. Az ő kérésére megy Berlinbe, ő mutatja be a Tábornagynak, ő segít másokért közbenjárni.

Barbara a felesége, egy jó partinak tűnik, de közbe szól a nemzeti szocialisták hatalomra kerülése. Szintén a földre szeretné lehozni Höfgent, eredménytelenül. A nemzeti szocialisták győzelmekor külföldre megy, ő marad. Még párizsi találkozásukkor is azt bizonygatja a feleségének, hogy ő semminek nem részese, ő a színházat, a német kultúrát védi. A siker vakká teszi. A párizsi kávéházbeli beszélgetésük részlete:

„Barbara: Hogy bírod ott Hendrik? Te mindent látsz és tudod, hogy mi történik Németországban…

Höfgen: Én a színházban élek.

Barbara: A színházad Berlinben van.

Höfgen: Nem tudod innen megítélni a helyzetet…

Barbara: Most már nemcsak színész vagy, Hendrik. Ez választás…

Höfgen: Én nem fogok bemocskolódni, Barbara…. És valakinek menteni kell az értékeket, nem gondolod? Most a Hamletet fogjuk játszani. Akár testszik Shakespeare a hatalomnak, akár nem.

Barbara: Tudod mi a színház a hatalomnak, Hendrik? Ékszer, fel lehet tűzni, hogy csillogjon rajta, »Nekem ez is van.« Hendrik, neked nem szabad köztük maradnod!

Höfgen: Rám szüksége van az embereimnek, a »családomnak«, ha úgy tetszik. És az intendatúra egy lehetőség, amivel élnem kell… Embereken kell segítenem, akik most nehéz helyzetben vannak.

Barbara: …..Frázisok… a te ellenállhatatlan önámításod, Hendrik, megint tökéletesen működik…”

Höfgen számára többször is megadatik, hogy kiszálljon, külföldre menjen, de soha nem él a lehetőségekkel, még a nők kedvéért sem. Nem sodródik, nem kényszer hatására cselekszik, hanem tudatosan megy előre.

A Tábornagy születésnapja. Ünneplő tömeg, estély, tánc, fényűzés, pompa. Két férfi jön le a lépcsőn, a bal oldalit Szabó István, a filmrendező alakítja. Elegánsak. A férfi odasúgja Szabónak, hogy mennyibe kerül mindez. Szabó fölnéz a mennyezetre. Csodálatos születésnap, mondja, szörnyű, hogy részt kell vennünk rajta.

Valóban résztvevőknek kell lennünk?

A film utolsó jelenetében Höfgen ott áll egyedül a stadion közepén, abban a stadionban, ahol a berlini olimpiát rendezik majd, a reflektorok kereszttüzében, mintegy a reflektorok fényességének keresztjében.. Nem menekülhet a fényből. „Én csak egy színész vagyok – kiabálta. – Mit akartok tőlem? Csak színész.”

Itt azonban ő már se nem színész, se intendáns, itt ő már csak van, mint egy kellék. Mindent elért, a hatalom körbeveszi, és nem engedi. Mephisto sikerében a hatalom foglya és talán először fél. Biztonságérzete odavan. Egyedül van és magányos. Höfgen az elfogadottak, a sikeresen és a sikerekben élni tudók közé tartozik. Tehetsége, értékei mindenre – adott esetben rosszra is – fölhasználhatók. Hagyja, hogy jellemének rosszabbik énje uralkodjon felette. Értékes ember lehetne, az adottságai megvannak hozzá, ezért folyamatosan kételkedik. Azonban minduntalan meggyőzi önmagát, legyőzi kételyeit. Ezzel egyre inkább kötődik a hatalomhoz, morálisan egyre inkább süllyed és így veszít el fokozatosan mindenkit, tulajdonképpen még a hatalom jóindulatát is.

Ezt a lelki folyamatot a Höfgent alakító Brandauer ellenállhatatlan erővel jeleníti meg. Ebben a jellemformálásban benne van az az ambivalencia, az a kettősség, ami valójában Höfgen. Szabó István szerint, akiben túl sok a megalkuvás, az nem nyerheti meg az élete biztonságáért folytatott harcot. Ha valaki csak érvényesíteni akarja önmagát, az abba bele fog bukni. Höfgen nem néz szembe azzal, hogy hol tart. Úgy csinál, mintha ahhoz semmi köze nem volna, ahol a német társadalom tart. Ez önmaga megnyugtatása, amely szerint ő nem felelős. Ellenkezőleg, ő jót akar, ő segít másokon. Ha pedig az egyén nem érzi a felelősségét, akkor ereje sincs hozzá, hogy legyőzze saját magát és továbblépjen.

 

 

Mephisto (1)

- Szabó István filmjéről -

A gyerekkor élményei, az indulás, a kezdetek eseményei minden művész életében, művészete alakulásában meghatározó tényezők. Bergman mondta: „Ha az embernek nincs valami személyes mondanivalója, ne csináljon filmet.” A személyes mondanivaló gyökerei szinte majdnem minden esetben a gyerekkorba nyúlnak vissza. Vannak művészek, akik ezt egy az egybe tudatosan fölvállalják, művészi élményeiket, mondanivalójukat ide vezetik vissza. Mások, mint Szabó István is, nem vagy alig beszélnek gyerekkorukról, azt mintegy művészi homályban hagyják és csak az alkotásokból következtethetünk vissza, hogy a személyes indíttatás innen ered.
    Szabó István 1938-ban született Budapesten. Apja sebészorvos volt, anyja is az egészségügyben dolgozott. Apja 1945-ban meghalt, félárvaként nőt fel. A budai Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Máriássy Félix osztályába járt. A főiskolán Huszárik Zoltánnal, Gábor Pállal, Elek Judittal, Gyöngyössy Imrével, Kardos Ferenccel, Kézdi Kovács Zsolttal és Rózsa Jánossal járt egy osztályba. 1958-ban alapító tagja a Balázs Béla Stúdiónak.

Tanítványai elmondása szerint Máriássy Félix tanítási módszerének lényege a folyamatos kérdezés volt. Miért? Miért ez vagy az, miért így vagy úgy? A művésznek, a rendezőnek a miértre kell válaszolnia. Ha nincs válasz a kérdést akkor is fel kell tenni.

Szabó István rendezői munkássága is ebben a szellemben indult és tart jelenleg is. Már az indulása is sikeres volt, főiskolai vizsgafilmjei a Koncert, majd a Variációk egy témára. Mi történik egy zongorával az utcán (Koncert)? Az emberek különböző viszonyulása a zongorához és egymáshoz. Játékosság és öröm. Még egy zongora köré is szerveződhet közösség – védjük meg a zongorát az esőtől. A Variációk egy témára a második világháború, a háborús trauma újszerű megközelítése a filmes eszközökkel (kép, hang, zene). Ezekre a kisfilmekre már jellemzők az induló nagyfilmek sajátossága, a költőiség és az etűdszerűség.

Szabó Istvánnak ez a rendezői indulása a francia új hullámmal rokon. Leginkább Truffaut-hoz áll közel. Ábrázolásmódja, nyelvezete, lírai hangvétele és önéletrajzi ihletettsége innen ered. A személyesség ilyen varázsának a magyar filmművészetben nem volt előzménye, hagyománya. Ezt az alkotói hozzáállást, szemléletet erősíti meg első nagyfilmjeiben, az Álmodozások korában, az Apában és a Szerelmesfilmben.

Az elmúlt három film mintegy laza trilógiaként foglalja össze a rendezői pályán induló rendező gyerekkorának, ifjúságának legfontosabb témáit, alkotó módszerét.

Az Álmodozások korának a készítésekor 26 éves. Miről is szólhatna a film, ha nem a nemzedékének az út-, a hely- és biztonságérzet kereséséről? Nem az a tipikus nemzedéki film, amely az a fiatalok és idősek generációja közötti ellentéteket sarkítja és hangsúlyozza. Ezt jól példázza, hogy Jancsi, a film főszereplője Flesch mérnökkel, az „öregek” egyik képviselőjével találja meg leginkább a közös hangot. A film befejező képsorai: a telefonos kisasszonyok reggeli ébresztést végeznek, sorra mondják az ébresztő szokványos mondatát: „Tessék felébredni!”. A narrátor befejező szavai: „Miért kell fájdalom ahhoz, hogy felnőtt legyen az ember? Meddig tart a fájdalom és mikor válik tapasztalattá?” Ez a befejezés annyira szimbolikus és sokrétű, hogy szinte mindegyik Szabó-film végéhez hozzá lehetne illeszteni valamilyen formában.

A biztonságérzetért való harcról szól a személyesség hangján az Apu kisfiútörténete és a Szerelmesfilm kapcsolatkeresése.

Némileg módosul a témaválasztás Szabó István következő két filmjében. A Tűzoltó utca és a Budapesti mesék álmai a közösséggé szerveződés és az összetartozás lehetőségeiről, igényeiről szólnak. Az álmok mögött pedig ott van a város, Budapest.

A Budapesti mesékkel Szabó Istvánnak egy alkotói korszaka lezárul. A megjelenítés módszerét tekintve ezt a korszakot összefoglalóan a filmetűdök, a „képszimfóniák” korszakának is nevezhetjük. A váltás egyrészt az események etikus megjelenítésében áll. Ez visszatérést jelent az európai tradícióhoz a hagyományos filmes elbeszéléshez. Másrészt előtérbe kerül az egyén szerepe, személyisége, felelőssége az adott közösségben. Ennek a korszaknak első darabja a Bizalom című film. Hogy mennyire sikeres volt a váltás, már az is jelzi, hogy ezt a filmet is Oscar-díjra jelölték. Amit nem sikerült elérni a Bizalommal, azt megkapta a következő film, a Mephisto, Oscar-díjas lett.

Szabó István alkotói korszakának egyik jellegzetessége ebben az időszakban a megőrizve meghaladni. A biztonságérzetért való napi harcról szólnak ezek a filmek is a Bizalom, és a Mephisto egyaránt.

A Mephistot Szabó István egy karakter történeteként is értelmezi, egy tehetséges ember karaktere történeteként. A film kérdései: Egy ember a biztonságérzete, az érvényesülése érdekében meddig mehet el? A megfelelés az alkalmazkodás útján tett engedmények meddig minősülnek kompromisszumnak és honnan számítódnak megalkuvásnak?

(folyt.köv.)

Szeressétek Odor Emíliát!

- filmajánló -

A napokban egy elfeledett film villant belém, Szeressétek Odor Emíliát!, Sándor Pál rendezte, 1968-ban készült és 1970-ben mutatták be.

            A szereposztás fantasztikus, a főszerepet Szabó Ildikó játssza, további szereplők Bulla Emma, Súlyok Mária, Törőcsik Mari, Ronyecz Mária, Moór Marianna, Pataki Ágnes.

            Azt kevesen tudják, hogy Szabó Ildikó maga is filmrendező lett, Hótreál, Gyerekgyilkosságok, Csajok.

A film: egy millenniumi leányneveldébe érkezik Odor Emília, az örök lázadó tizenhat éves, a kissé szeles, érzékeny, de határozott és következetes pesti lány, aki feldúlja a világtól távol lévő, elszigetelt Zrínyi Ilona Leánynevelő Intézet katonás rendjét. 

            Szembeszáll az intézmény normáival, vezetésével. Ráveszi a lányokat, hogy ne tűrjék a mindennapos megaláztatásokat. 

            A zsarnok igazgatónő cselhez folyamodik, azzal próbálja leszerelni Emíliát, hogy ő is elutazhat a millenniumi ünnepségre. A lány érzi, tudja, hogy ez a kegy a lányok előtti hiteltelenítése miatt van. Az addig vele tartó lányok ellene is fordulnak.

Emília csapdahelyzetbe került. A lányok közül csak ő látja át az igazgatónő mesterkedését

Az igazgatónő a szemébe is mondja, hogy nem várják vissza. Ha elmegy az ünnepségre, lejáratja magát a lányok előtt, azt meg nem teheti meg, hogy nem megy el. A lány az utazás előestéjén öngyilkos lesz, leveti magát a kastély tetejéről.

        Az élet rendre választás elé állítja az  embert. A legtöbben elfogadják a felkínált lehetőséget, ezzel adott esetben mintegy belekurvulva a világba.

            A Régi idők focijában Sándor Páltól nagyon megtanultuk, hogy kell egy csapat, mindig kell. Odor Emília is kialakít egy csapatot maga köré, de ez a film arról is szól, hogy mindig vannak, lesznek, akik nem akarják, nem szeretnék, hogy legyen csapat.

Azt hiszem, többet kellene néznünk az 1960 és 1990 között készült magyar filmeket.

Most jó

- filmajánló -

A betegséggel küszködő, vívódó emberről szóló filmnek mindig van egy különleges feelingje. Ezeknek a filmeknek van egy veszélye is, hogy könnyen érzelgőssé válhatnak. Ennek a veszélynek a Most jó című angol film készítői is ki voltak téve.

        A film Tessáról, egy tizenhat éves kamaszlányról szól. Csinos, szemtelenül szókimondó, kis vadóc, szóval olyan belevaló csaj. Lehetne akár egy átlagos csaj is, de nem az.

         Tessa leukémiás. Tudja, hogy nem sok ideje van hátra. Éppen ezért lemond az ágyhoz kötöző gyógykezelésről. Tisztában van vele, hogy nem tudnak rajta segíteni. Van egy tízpontos listája, amit szeretne teljesíteni hátralévő idejében.

    Szeretné elveszíteni a szüzességét, szeretne szerelmes lenni… Kipróbálja a drogot, a barátnőjével lopnak egy áruházban…

         Aztán jön a nagy szerelem, amit a szomszédfiú ad meg neki.

         Apjával él, aki óvná a szabályok megszegésétől, félti a szerelemtől.

      Egyre gyorsabban hatalmasodik el rajta a betegség. A film legdrámaibb jelenete, amikor Tessa megkérdezi ápolónőjétől, hogy mi jön ezután, mire számíthat. Az ápolónő szakszerűen elmondja az egymást követő fázisokat.

      Ol Parker rendezésében a Tessát alakító Dakota Fanning bravúros. Már csak miatta is érdemes megnézni a filmet.

          Láthatjuk, hogy Tessa szétesett családja hogyan zár a bajban. Terhes barátnője miatta nem veteti el a gyermekét.

          A film tanulságait mondhatnánk akár közhelyszerűeknek is, de nem azok. A betegség és a halál nem életkorhoz kötött, fiatalon, kamaszként is meg lehet halni.

           Minden embernek joga van a méltóságos meghaláshoz, a szeretetben történő távozáshoz.

Revans, avagy a bosszú természetrajza

 Ha valaki megnézi ezt a filmet, kedvet kap minél több osztrák filmet megnézni. A Götz Spielmann által rendezett filmeket pedig kifejezetten keresni fogja.

A Revans című filmet 2009-ben jelölték Oscar-ra a legjobb idegen nyelvű filmek körében. Nem véletlenül. Egyrészt olyan filmes eszközöket – beállításokat, vágásokat –alkalmaz a rendező, amitől egy-egy pillanatra eláll az ember lélegzete. Megy a kanyargós erdei úton a kocsi, a jármű távolodó hangját halljuk, a kamera azonban egy út menti kereszten áll meg. Másrészt ennek a filmnek van elmesélhető, átélhető sztorija.

A film első harmada Bécsben játszódik. A városból nem látunk semmit. A jelenetek szinte kizárólag egy kuplerájban játszódnak, itt dolgozik Tamara örömlányként és Alex, amolyan mindenesként. Szeretik egymást. Alex vágya, hogy egyszer eljussanak Spanyolországba.

A kupleráj főnöke, tulajdonosa, felajánlja Tamarának, hogy vesz neki lakást, ahol az általa odavitt, odairányított vendégeket kellene fogadnia, szórakoztatnia. Tamara nem vállalja, így nem akar kitörni a kuplerájból. A konzumnőség nem az ő világa.

A kupleráj főnöke ezt a békát nem nyeli le, egy megfogadott vendég segítségével meg akarja alázni Tamarát, mintegy azért is, hogy betörje. Alex védelmére kel, botrányt csinál. Menniük, menekülniük kell.

Alex kirabol egy bankot azért, hogy elmehessenek – Spanyolországba. Tamara egy mellékutcában várja a kocsiban. Egy fiatal rendőr igazoltatná Tamarát és kéri a kocsi papírjait, miközben megérkezik Alex. Menekülésük közben a rendőr utánuk lő, a golyó Tamarát eltalálja, aki meghal.

A film itt fordulatot vesz. Alex a tanyán élő nagyapjához költözik, hogy összevágja a téli tüzelőt. Amiről eddig azt hittük, hogy fontos – a pénz, Spanyolország -, arról a későbbiek során már szó sem esik. Hitchcook-i fordulat.

Alex rendületlenül vágja a fát. A nagyapjával való kettősségbe vasárnaponként Susanne lép, aki az öreget magával viszi a misére. Az öreg és a fiatal nő között bensőséges a kapcsolat, a kedvéért az öreg még a harmonikáját is előveszi és játszik neki.

Alex és Susanne között csendesen szövődik az érzelmi viszony. A férfi a továbbiaknak azzal veszi elejét, hogy kéri a nőt, ne jöjjön többé hozzájuk. Erre a nő meghívja a házukba, mivel a férje nem lesz otthon.

Susanne férje az a rendőr, aki véletlenül lelőtte Tamarát. A férfi nem tud mit kezdeni az esettel, nem tudja feldolgozni.

A fiatal rendőr és fiatal felesége az anyagiak miatt jól élhetnének, de mégsem jól, mert nincs gyermekük.

Susanne és Alex összejönnek. Mint utóbb kiderül, ebből a kapcsolatból a nő terhes lesz. Olyan, mintha ezt akarta volna.

A filmnek több nagy jelenete is van. Az egyik, amikor Susanne megtudja a férjétől, hogy ő volt az a rendőr, aki a bankrabláskor lelőtte a fiatal nőt. Aztán amikor Alex számára nyilvánvaló lesz, hogy Susanne férje az, aki megölte a barátnőjét, és akit meg ő szeretne megölni ezért. Feszült pillanatokat hoz a két férfi találkozása és beszélgetése, amikor is Alex teljesíthetné a szándékát, és mégsem teszi, ekkor már jóban van a feleségével.

A film záró képsoraiban Susanne tudomására hozza Alexnak, hogy gyereket vár tőle, de ezzel vége is a kapcsolatuknak. Ekkor Alex is meglepetéssel szolgál a nőnek, elmondja neki, hogy ő a bankrabló ás az ő barátnőjét ölte meg a férje.

Vagyis ki kin áll bosszút, tehetjük föl a kérdést? A filmnek sok olvasata lehetséges.

Aztán még felvethetjük, hogy valójában még ki miről is tud ezen túlmenően? Azt viszont biztosan tudjuk, hogy mindenkinek megvannak a titkai és lelki terhei – örökre.