Az erdő hegedűse

A nagy-nagy erdőben egy lapulevél alatt húzódott meg a tücsök. Éppen délutáni sziesztáját tartotta. Aztán fogta magát, hóna alá csapta hegedűjét és az erdő legszebb fája alá vette útját.

            A fa alatt a tücskök Paganinije, mert hát így hívták, elkezdett játszani. Olyan szépen játszott, hogy mikor megszólaltatta a hegedűjét, az erdőben megállt az élet. Minden alkalommal az erdő madarai, ha meghallották a tücsköt játszani, a környező fákra leszálltak pihenni, andalogni. Ha játszani hallották, a közelbe gyűltek.

            A tücskök Paganinije csak játszott fáradhatatlanul, télen, nyáron, hóban, fagyban, nyári forróságban rendületlenül, de valójában csak egy valakinek játszott, Mókus Móninak. Neki kereste a kedvét, neki szólt a gyönyörű zene.

            Mókus Móni szerette, ha a bicebóca tücsök neki játszott. A magányos mókus lányok sokat élcelődtek, párjuk nem volt és nem nekik zenéltek.

            Egy volt köztük, a mókus oviban dolgozott, ő értékelte a tücsök zenéjét. És irigyelte Mónit, aminek hangot is adott.

            Mókus Móni néha a levél alatt meglátogatta a bicebóca tücsköt, néha otthonában fogadta, de senki nem láthatta, tudhatta. Ha néha úgy kívánta, zenélt, játszott hegedűjén neki, a tücsök még el is hitte, hogy szereti.

            A tücskök Paganinije játszott, csak játszott, hegedűje lángolt, az ő Mónijában meg a szerelem egyre kevésbé pislákolt. Kétségei voltak, hogy szereti-e a tücsök egyáltalán, vagy csak úgy mondja.

            A mi tücskünk csak nézett ki a fejéből, egyre kevesebbet értett az egészből. Miért úgy húzza a vonót, nem törli le a lábát…

Minden baj lett, minden baj volt … A tücsök csak leste a mókuslány minden szavát, leste minden álmát… Érezte, bele fog pusztulni a meg nem értésbe…

Az erdő lakói zavartan nézték a dolgot… Sejtették, hogy valami nincs rendjén… Már nem úgy szólt a zene, Móni némasága volt rossz kedvének üzenete…

Egy idő után hiába várták az erdei lakók a susogó fák, a zizegő levelek alatt, nem jött a tücsök, nem hangzott a zeneszó…

Mókus Móni mintha mi sem történt volna, sürgött-forgott, lubickolt a jó szóban …

Csak ne hiányzott volna az a zene, a tücsök zenéje, bárcsak még most is szólna..

Mókus Móni tartotta magát, csak akkor sírdogált olykor, mikor nem látta a világ. A tücsök Paganinije nyakába vette az erdőt, az országot, arra ment, amerre senki nem hallott, nem látott, de már nem úgy szólt a zene, már odavolt minden öröme.

Csók a parkban

Úton voltak Hajdúszoboszló felé. Most ez volt a legfontosabb mindkettőjük számára.

            Hetek óta tervezték. Az időpontot, a helyet Milcsike nézte ki. Gézának mindegy volt, az számított, hogy együtt lehessenek. A nő arra is figyelt, hogy akadálymentes legyen a szálloda, a szoba.

            Ez volt az első közös kirándulásuk félévi ismeretségük után. Előzetesen minden jól jött össze. A franciaországi foci EB magyar-portugál mérkőzése is beleesett abba a pár napba. Erre a meccsre külön készültek.

            Úton voltak és ez már önmagában is csodálatos érzés volt.

x x x

Géza tenyerének a forróságát még a ruhán keresztül is érezte a combján. Nem tiltakozott, vezetés közben gyakran rámosolygott a férfira.

            Hetekig tervezte ezt a pár napot. A hely kiválasztása volt a legfontosabb, megszámlálhatatlan szállodaismertetőt elolvasott a neten. Aztán mindent leegyeztetett telefonon is.

            Egy kerekes-székes ember akadálymentes boldogulásának feltételei kérdésében tájékozott lett. Géza is tanítgatta és ő jó tanítvány akart lenni.

            Nem szeretett volna felsülni szerelme előtt.

x x x

Milcsike lépten-nyomon meglepte valamivel. Amikor mondta neki ezt a szoboszlói kirándulást, percekig zavarban volt. Szokatlan volt még neki ez a felé irányuló figyelmesség. Olyasmiket tapasztalt meg folyamatosan Milcsike mellett, amiket előtte soha.

            Úgy érezte, hogy életében most először egy nő komolyan veszi, társnak tekinti.

x x x

Birtokba vették és perceken belül belakták a szállodai szobát. Aztán ebédeltek és rövid séta után a magyar-portugál meccs.

            Természetesen ezek történtek, de ennél sokkal fontosabb volt, hogy együtt lehettek, egymás közelségében, egymást érintve, érezve. Minden együtt töltött percet csodaként éltek meg.

            Egymás érintésére már remegek. Rezgés és zizegés volt minden együtt töltött percük. Kimondva kimondatlanul fölrémlett bennük, hogyan fogják majd elviselni egymás hiányát.

x x x

Este sétáltak, körútra mentek. A napközbeni forróság enyhült valamicskét.

            Géza majd kibújt a bőréből örömében. Arra gondolt, lehet, hogy ezt nevezik már boldogságnak. Igen, boldog volt.

            Az se számított, hogy séta közben nem bírta átölelni Milcsikét, aki mintha megérzett volna ebből valamit. Időről időre a jobb kezét a férfi jobb vállára tette, ahol pihentette egy kicsit. Közben megsimogatta Géza arcát, majd visszahúzta a kezét.

            Géza alig várta, hogy Milcsike megismételje az iménti mozdulatsort, ami rendre meg is történt.

            Mintha a lelkük ért volna össze, mintha a lelkük ölelkezett volna a mozdulatsorban.

            A parkban megálltak egy padnál. Milcsike leült az egyik végére, Géza pedig úgy helyezkedett a nő mellé, hogy át tudja ölelni.

            Beszélgettek. Nem bírtak kifogyni a szóból, volt mit bepótolniuk. Megismerkedésük előtt nem volt társuk a beszélgetésekhez sem. Mintha most szerették volna mindazt kiadni magukból, amire korábban nem volt lehetőségük. Meg egyáltalán tudni szerettek volna mindent a másikról.

            Hirtelen egymás felé fordultak. Megcsókolták egymást, hosszant, olyan pihe-puhán. Karjaik a másik nyakára fonódtak…

            Emberek jöttek-mentek előttük, szerelmes párok is, fiatalabbak, idősebbek, gyerekkel, gyerek nélkül…         Az emberek mintha észre sem vették volna őket, de őket sem izgatta semmi. Egy park közepén kikapcsolták magukat a világból.

            - Úristen! – suttogta Milcsike.

            - Mi baj? – ijedt meg Géza.

          - Én még soha nem csókolóztam parkban- csodálkozott magán a nő. – Egyébként se nagyon…         

             A férfi kis szünet után:

            - Hát én sem…

            Ezen aztán nevetni kezdtek, miközben egymás kezét el nem engedték volna.

            - Nem csúnya dolog, amit csinálunk? – aggodalmaskodott Milcsike.

            - Nem – mondta a férfi határozottan.

            A nő kérdőn nézett rá.

            - A legtisztább, a legszebb érzések vezetnek mindkettőnket. Csókolózunk egy parkban Szoboszló közepén, de nem ízléstelenkedünk. Olyan érzéseket élünk meg itt is, így is, amikről az emberek túlnyomó többsége még álmodni sem mer.

            Ismét csókolóztak…, majd Géza ott folytatta, ahol az előbb abbahagyta:

            - Különben is, függetlenek vagyunk, senkit nem csaptunk be, bennünket viszont igen… A szeretet parancsa már bennünket köt össze, egymás iránt van immár felelősségünk…

            A nő hálásan nézett a férfira, odahajolt hozzá. Ismét megcsókolták egymást, ismét hosszan… Örökkévalóságnak tűnt az egész. Nem akarták abbahagyni, félték azt a pillanatot, amikor mégis abba kell hagyniuk.

            Akkor este ájulásig szeretkeztek…     

x x x

Másnap, reggeli után megint lementek a parkba. Milcsike határozottan tolta Géza kerekes-székét. Már tudta csínját-bínját, hol kell a járdánál lemenni, felmenni, figyelte a bukkanókat.

            Géza biztonságban érezte magát Milcsike kezei között. Eddigi életében az egyetlen nő volt, akivel ezt érezte…

            Mintha lebegtek volna. A világból ki bírtak volna így menni…

            A parkban ott folytatták, ahol az előző este abbahagyták. A csókokban történő összeolvadásukban kiáltották a világnak összetartozásukat egy életre, örökké, mindörökké.

Életem rózsája

Örült, hogy rátalált erre a nőre az interneten. Sosem bízott az ilyesmiben. És tessék! Mégiscsak lehetséges így is ismerkedni.

            Napok óta órákat beszélgettek esténként. Olyan dolgokról is bírt beszélgetni vele, amikről évek óta nem tudott senkivel. Valahogy pillanatok alatt közös nevezőre jutottak, legyen szó bármiről is.

            Érthetetlen, szokatlan volt számára ez az egész, de nagyon örült neki.

            Rá se mert gondolni, hogy mi lehet ennek az egésznek a kimenetele. De az is lehet, hogy nem is érdekelte.

            Korainak tartotta, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel.

x x x

Szerette, kellemesnek tartotta mélytónusú hangját. Megnyugtatta. Napközben többször is arra gondolt, milyen jó lesz este.

            Egyik nap nem érte el mindjárt. Hívta volna mobilon, vonalason. Próbálkozott többször is. Nyugtalan lett, aztán végre sikerült.

            Pár nap múlva azon vette észre magát, még neki is feltűnt, hogy végigalussza az éjszakát. Ilyenre évek óta nem volt példa.

            Két hét se kellett és bensőségessé kezdtek válni a beszélgetéseik. Egyre határozottabban érezte, hogy Géza udvarol és ez egyre inkább jól esett neki.

            Úristen, egy férfi udvarolgat nekem illedelmesen, nem keresetlen szavakkal.

            A kezeit csókolomos Varga úr hajbókolós széptevéseire gondolt, amik elől, ha csak tehette, menekült. Még a kolléganői is tudták, hogy ki nem állhatja, ha csak tehették, letagadták előtte.

            Vagy ott volt a minden nőre nyomulós ügyvéd, akivel csak az a nő nem feküdhetett le, aki nem akart. Állandóan a boros pincéjével dicsekedett, mindenáron azt akarta megmutatni neki. Nyálcsorgatva vetkőztette a szemével.

            Két hét sem telt el első beszélgetésük óta, amikor olyasmikről is beszéltek már utalásszerűen, amikről nem beszéltek. Egy ilyen alkalommal váratlanul Géza kijelentette, hogy szereti.

            - Úristen, hogy mondhat ilyet, amikor még nem is találkoztak? Amikor még nem is ismeri – kérdezte tőle.

            - Hisz én már ismerem, Milcsike! – nyugtatta meg Géza a fölvetéseire.

            Mi az, hogy ismerni valaki?

            Mint kiderült, még a férjét se ismerte harmincévi házasság után sem. Egy véletlen folytán tudta meg, hogy állandó barátnője van, akinek férje is volt és rendszeresen kurvákhoz is járt.

Úristen, van egy férfi, aki szereti, akinek ő fontos. Akinek ő a fontos. Ilyen még nem fordult elő életében. 

Géza egyre fontosabb lett neki is.

            Eszébe jutott Tabányiné a tanyáról. Ez a végtelen egyszerű, kissé együgyű asszony, egyszer csak odaállt elé:

            - Mil-csike, één szee-relmees vaagyok a Fee-hér Pii-tyuba…

            Mondta mindezt úgy, hogy Tabányi, a férje, ott állt mellettük három lépésnyire, de ő is a maga együgyűségében semmit nem reagált.

            Tabányinéra gondolt és az ő nagy szerelmére.

            Boldog együgyűség. Milyen jó nekik, hogy nem gondolkoznak!

x x x

Először azt tervezték, hogy majd az ünnepek után, január elején találkoznak. Aztán egy váratlan fordulattal az ünnepek elé hozták az időpontot.

            Déti halála óta Milcsike volt az első nő, aki iránt egyáltalán érdeklődést mutatott.

            Korábbi barátnőjét közel öt éve vesztette el. A bal hónaljában és a bal mellében csomót tapintott ki. Pár héten belül megoperálták. Aztán háromnegyed évig úgy tűnt, rendben van minden.

            Aztán kezdődött minden elölről. Idegeskedés, feszültség, orvosok, vizsgálatok…

            Amikor kórházba került, a lányán és rajta kívül senki nem látogathatta.

            Halála előtt pár órával gyerekkori barátnőjével beszélt utolsónak. Maca elmondása szerint Déti azt mondta, csak azt sajnálja, hogy nem voltak többet együtt.

            Déti halála után nem érdekelték a nők.

            Sanya barátja megelégelve ezt, föltette egy internetes társkeresőre. És most itt volt neki Milcsike, akit nagy izgalommal várt. Napokkal korábban megkezdte a készülődést. Takarított, amennyire a kereskesszék engedte, pakolászott, bevásárolt.

            Eljött a nagy nap. Indulása előtt szinte folyamatosan beszéltek.

            Napokkal korábban e-mailen részletesen leírta az útvonalat, mit figyeljen, mikor, hol kell fordulnia. Ettől függetlenül telefonon is navigálta.

            Rendben volt minden, a kocsi befordult a parkolóba. A szíve hevesen kalapált. Attól félt a legjobban, hogy az izgalomtól nem bír majd megszólalni.

            Már hallotta a cipő kopogását a lépcsőházban. Ez ő volt.

            Kopogtatás az ajtón.

x x x

Ha egy hónappal ezelőtt mondja neki valaki, hogy egy férfihez, egy „idegen” férfihez megy vizitre, kineveti.

            De idegen volt-e neki Géza?

            Közelebb érzőnek tartotta magához, mint bárki mást. Pedig csak telefonon beszéltek, e-maileztek eddig.

            Arra gondolt, ha csak annyi lesz ennek az ismeretségnek a kimenetele, hogy barátok lesznek, már az is jó.

            Géza invitálta, hogy maradjon, nyugodtan alhat nála. Na, nem gondolt semmi olyanra! A könyvtárszobában kényelmes helye lesz.

            Jól tartotta a menetidőt. Ha így halad, akkor egy negyedóra múlva ott van.

Könnyen odatalált.  Géza navigálása jó volt.

Azon vette észre magát, hogy már ott állt az ajtó előtt és kopogtatott.

Ahogy kinyílt az ajtó, ott volt Géza ősz hajjal, szakállasan, szemüvegesen, mosolyogva. Néhány perc múlva már úgy beszélgettek, mintha évtizedek óta ismernék egymást.

Géza megmutatta lakását, ami ahhoz képest, hogy egyedül él és kerekes-székes, rendezett volt.

A könyvtárszobában tényleg lesz helye, ha marad, gondolta.

Egymással szemben ültek, úgy beszélgettek. Géza váratlanul átölelte, jó volt ez a testközelség, nem tiltakozott.

Majd a férfi csókokkal árasztotta el az arcát, szája a száját kereste, hosszan csókolóztak. Nem bírtak betelni egymással.

- Nyugodtan üss a kezemre Milcsike, ha nagyon elkalandozna rajtad!

Dehogy ütök, dehogy!, gondolta.

Teljesen átadta magát a férfi kezdeményezésének. Már meg se lepődött, amikor a férfi keze a melltartó alá nyúlva megfogta a mellét.

Ekkor eldőlt: nem lesz szükségük a könyvtárszobára, Géza ezt ajánlotta föl neki éjszakára. Órákon át szerelmeskedtek, közben, mintegy pihentetőül, beszélgettek. Szétomlottak egymás karjaiban. Értették is, meg nem is ezt az egészet, azt viszont tudták, hogy valami csoda történik velük.

 

x x x

Géza percekig nem találta a helyét, mikor elment Milcsike.

Álmodok, gondolta magában. Valaki csípjen meg.

            Ez a találkozás napokon keresztül éltette, újult erőt adott neki mindenhez. Semmit nem tudott a jövőről, de abban biztos volt, hogy valami elkezdődött. Még magának is félve mondta ki, hogy ez szerelem.

x x x

A kolléganője ott állt az ablaknál.

            - Milcsike, ez a férfi órák óta ott ül a kerekes-székében az egyik pad mellett a parkban, az ölében egy csokor rózsa.

            Odalépett mellé. Csodálkozva nézte a férfit, Géza volt.

            A kolléganője biztosan észrevette meglepődését.

            Géza ölében egy csokor vörös rózsa volt…

            Milcsike felriadt a falióra ütésére, reggel hat órát ütött.

            Nem is emlékezett rá, hogy mikor álmodott utoljára.