L-ék lassan már öt éve, hogy elváltak. Körülbelül fél óráig voltak a bíróságon. A bírónőnek továbbtartott a jegyzőkönyvet magnóra mondani, mint kimondani a válást.
Mindketten szabadságot vettek ki arra a napra. A válás kimondása után hazamentek a közös lakásukba. Közöl másfél évvel korábban megosztották egymás közt a lakáshasználatot. Külön szobájuk volt, az egyéb helységeket beosztás szerint közösen használták. Még azt is meghatározták, hogy ki mikor takarít, sőt, még írásba is foglalták.
Az új szabályok szerinti együttélél azért nem volt olyan egyszerű, ahogy az a papírokból elsőre tűnt. Mégiscsak kerülgették egymást.
Egy kérdésben egyetértettek. Hiába adnák el a tehermentes lakást, külön-külön egyedül nem tudnának új életet kezdeni. Így aztán marad az együttélés kényszere, ideje.
A gyerekeik nem szóltak a dolgaikba. Ahhoz már meglehetősen nagyok voltak. Annak szemmel láthatólag örültek mindketten, hogy egyúttal mindkettőjüket meglátogathatják.
Közel öt éve váltak el, és a helyzet mit sem változott. Az önálló élet lehetőségétől egyre messzebb kerültek. Jócskán ötven fölött mire is mennének!
Párkapcsolati próbálkozásaik rüvidéletűek voltak. Kinek is kellenének ilyen problémás emberek.
A gyerekeik időközönként jöttek, most már az unokákkal.
Az óra pedig mutatók nélkül körbejár.
