Hogyan sírnak, akik nem rendesen sírnak?

- ajánló sorok Tisza Kata akik nem sírnak rendesen című kötetéhez -

Tisza Kata kötete, az „akik nem rendesen sírnak” a Scolar kiadónál jelent meg 2017-ben, tíz évvel később a korábbi kötetéhez képest.

            Nem véletlenül írtam kisbetűvel a kötet címét. Így jelent meg. Azon pedig már csak filózhatunk, hogy a cím miért íródott kisbetűvel.

            Erről nekem Molnár Ferenc A Pál utca fiúk című regénye jutott eszembe. A regény főszereplője, Nemecsek Ernő számára a legnagyobb, a legmegalázóbb büntetés az volt, hogy kisbetűvel írták a nevét.

            Tisza Kata kötetét továbbgondolva, talán életünk kisbetűs szereplői vagyunk. És még sírni sem tudunk rendesen. Sokak sírásában még abban sem lehetünk biztosak, hogy a sírásuk őszinte és igaz.

            A kötet alcíme se semmi: Pszichóprózák.

            Hogy az alcímet is értsük, szólni kel a kötet írásairól.

            Az alcím leginkább a kötet műfaját jelzi, jellemzi.

            A kötet tartalmáról nehéz úgy beszélni, hogy lineárisan elmondható volna lépésről lépésre, hogy miről szól. 

            A rövid leírásokban villanásokat, képeket, hangulatokat, érzéseket kapunk, olvashatunk.

            Az egyes szövegrészek között ennél konkrétabb kapcsolódás nincs is.

            Ezek a villanások, képek, hangulatok, érzések, korunk lenyomatai. Magunkra és környezetünkre ismerhetünk.

            Mielőtt bárki olvasás közben eldobná a könyvet, nem a tükör, nem a szöveg a hibás, a legkevésbé a szerző.

            Néhány vonással, szóval, mondattal, élethelyzeteket teremt Tisza Kata. Az olvasók többsége talán tudja, érzi, hogy nem olyannak kellene lenniük, mint ezeknek a pszichodrámáknak a szereplői, mégis olyanok. Tudják, és mégis teszik.

            Abban azért bízhatunk, hogy újabb tíz évet nem kell várnunk Tisza Kata legújabb könyvére.

Balladák prózában

- ajánló Szabó T. Anna Törésteszt című kötetéhez -

Szabó T. Anna Törésteszt című kötete 2016-ban jelent meg a Magvetőnél.

            Nehéz letenni a könyvet. Ötvenkét novella, az első huszonkét évvel ezelőtt íródott. Az egyes írások három-négyoldalnyi terjedelműek általában.

            Mintha egy fekete-fehér fotóalbumot tartanánk a kezünkben. Negyvenkilenc pillanatfelvétel és egy-egy rögzült képben egy-egy élet.

            A novellák nyelvezete balladai tömörségű. Ne feledjük, Szabó T. Annát – még – jelenleg elsősorban költőként ismerhetjük. Az írásokat olvasva azonban senki nem mondaná meg, hogy az írónőnek ez az első prózakötete.  

            A történetek filmszerűen pörögnek előttünk, mintha pszichodrámákat, mintha tényleg balladákat olvasnánk prózában. Néhány mondatban megrázó mélységek tárulnak elénk, a mondatok elevenünkbe vágnak, sütnek, szinte már-már csak jelzésértékűek.

            Férfiak, nők, szeretők… csalása, megcsalattatása, napi kínlódásaik, kiszolgáltatottságuk egymásnak és a körülményeknek…

            A nyelvezet fantasztikusan szép, nagyon költői...

„.. kirobbantja fészkéből a hunyt szemű időt”

(Origó).

Az olvasó beleborzad egy-egy képbe, megfogalmazásba, ami után kapkodja a levegőt, nehéz megszólalni:

„Csont csikordul csonton”.,

„… férjemmel szentül élek…”,

„Éles vagyok, éhes”

(Öt gyerek anyja).

            Kiúttalan életek:

            „Elveszni, beleveszni…”

(Tenger és hold).

            Még néhány egyszer nagyon kemény, másszor nagyon szép, költői megfogalmazás:

            „… csattog a csizmája, mint a halkuló szívdobogás”

(Kharón).

            „… Utálom azt a szót, hogy picsa, pont ezért mondod, hogy közönségesnek érezzem magam. Csöcs, mondod, és pulóverre cserélem a pólóm, segg, mondod, és hosszú kabátot veszek, kurvacipő, mondod, és lecserélem balerinára, csak hagyd abba, hagyd már abba…”

(Steril gyulladás).

            A sorokban ott van a mi, az olvasók élete is, vagy a barátunké, a szomszédé…

            Szabó T. Anna ezzel az első prózakötettel olyan magasra tette a mércét, ami mindenképp kivételes… Önmagát nehéz feladat elé állítja, ezt a novellaválogatást nehéz lesz meghaladni, de ezzel csak az olvasók nyerhetnek.

                                                                                         Urbán-Szabó Béla

Mielőtt megismertelek

- ajánló sorok az azonos című regényhez -

Yojo Moyes regénye a Cartaphilus Könyvkiadónál jelent meg 2012-ben Lányi Judit fordításában. A regényre Magyarországon a belőle készült film irányította a figyelmet, azt is mondhatjuk, hogy a film sikere miatt lett nálunk is sikeres, vagy még inkább sikeres a regény.

            A történet egy mozgássérült fiatalember szerelméről szól és a hozzá kapcsolódva rólunk, az életről.

A szülők

Will egy balesetből kifolyólag lett négy végtagbénult. Egy sikeres üzletember pályája, egy világfi élete tört ezzel ketté.

            Will balesete tartotta egyben a családot. Az apja folyamatosan megcsalta az anyját, de az ő balesete kellett, hogy ne váljanak el.

A magyarországi gyakorlat is azt bizonyítja, ha sérült gyermek kerül a családba, a szülők általában elválnak. Leginkább az anyák maradnak magukra a sérült gyerekkel, fiatallal, a fordított helyzet kivételesen fordul elő.

            Will anyja bíró, a munkájának él és a fia sorsát felügyeli, sorsának a mártírja.

Lou

A történetet elsődlegesen ő meséli. Gondozóként kerül Will mellé hat hónapra, miután elveszítette a munkáját. Mivel sérült, kerekesszékes embert legfeljebb csak az utcán látott, lassan rázódik a munkájába. Lassan szokja meg, mit jelent egy elektromos kerekesszékes ember élete a mindennapi körülmények között, mit jelent egy ilyen embert ellátni, kiszolgálni, akit etetni, fürdetni kell…., akinek az értelme és a nyelve ép csak.

            Lou számára ez egy lassú folyamat. Gondozó és gondozott lassan fogadják el egymást. Aztán Lounál mindez tudatossá is válik, készül, tanulja, mit hogyan kell csinálni egy négy végtagbénulttal.

            Ahogy közelednek egymáshoz, Lou úgy távolodik el korábbi környezetétől, szakad el tőle. Lou és Will között az érzelmi azonosulás, hasonulás szerelem lesz.

            A lány maradéktalanul elfogadja a férfit, felvállalja, felvállalná minden problémájával. A széppel együtt a kötelezettségeket is. Az utolsó pillanatig bízik benne, hogy sikerül teljesítenie azt a feladatot, amit Will anyja tulajdonképpen szánt neki, hogy eltántorítsa a férfit öngyilkossági szándékától.

            Lou teljesen átalakul, megváltozik Will mellett, ezt a szerelem teszi.

Will

Will élete a balesettel megváltozik, erre szokták mondani, hogy háromszázhatvan fokos fordulatot vett. Nem bírja elfogadni az új helyzetet, tüskés lesz mindenkivel szemben.

Kezdetben Louval szemben is. Nem is maradna meg mellette a lány, ha nem volna szüksége a munkára.

A kapcsolatuk lassú változáson megy át. Kezdi irányítgatni, tanítani a lányt. Elfogadja és viszonozza a szerelmét, ez az érzés pedig mindkettőjüket megváltoztatja.

Azonban Willt még a szerelem sem képes eltántorítani eredeti tervétől. Tudja, hogy fizikailag egyre romlik az egészségi állapota, nagy fájdalmai vannak.

A történet a végzet felé halad. Ahogy Will és Lou szerelme beteljesedik, úgy véget is ér.

Összegzés féle

A regény utolsó száz oldala fantasztikus. A világirodalom legszebb szerelmes jelenetei közé sorolható részek vannak benne.

A regény egy szerelmi történet. Történet arról, hogy a szerelem elfogadás és megértés, a szeretet művészete.

E sorok írója bízik abban, aki olvassa ezt a könyvet, kicsit más ember lesz, mint előtte volt. Megértőbb és elfogadóbb lesz a sérült emberekkel. Nem fog csodálkozni azon, hogy egy sérült ember is lehet szerelmes, hogy egy kerekesszékes embert is lehet szerelemmel szeretni.

Ez a regény a szerelemről szól, a mindent elsöprő szeretetről. Ahol nem számít semmi, csak a szeretet, a szerelem. Ahol nincs jelentősége, hogy mi a véleménye a környezetben élőknek, nincs jelentősége, hogy mit gondolnak az egészről. Ahol az ember a szeretet, a szerelem érdekében az igenekre keresi a választ és nem a nemekre. A miért ne csináljuk  helyzetű kérdésekre mindig lesz válasz, mindig lesznek vélt vagy valós indokok az elutasításra.

A szeretet és a szerelem összehúz és megtart.

A szerző megírta ezt a regényt. Ezzel sokat tett azért, hogy a világ jobb legyen. Hogy valóban jobb lesz-e, az már az olvasókon múlik.

E sorok írója bizakodó.

                                                                                             

Závada Péter: Ahol megszakad

- ajánló sorok a verskötethez -


Závada Péter 1982-ben született, alig van túl a krisztusi koron. Költő, slammer.
       Az Ahol megszakad című verkötetének második javított kiadása 2012-ben jelent meg a Libri Kiadónál. A mai könyvkiadásben már az is kuriózum, hogy verkötet második kiadást is megér.

       Nem véletlenül. Az évi többtízezer verstermésben is meglepően és kivételesen üdítő hangról van szó.

       A kötetcím szimbólikus értelmű. Jelentheti valaminek a végét, valaminek a kezdetét. Sőt, jelenheti a folytatást is.

       A kötet négy részből és egy zárszó konklávból áll. Nincsenek cilkuscímek:

       Képek, sorok a versekből:

      I. rész:

       "- élek, s ez nem az én hibám. 

       Ígérem, orvosolva lesz."

                                  (Boldog óra)

       "Friss kudarcba kezd időről időre.

       Magát új hallgatásba menti át."

                                  (Nyári gyílkosságok)

        "... mint díszdobozban, ott lapul

        bennünk a kétkedé."

                                  (Preghiera invernale)

        II. rész:

        "árnyékokkal bújócskázik a reggel."

                                  (A szív helyén)

         III. rész:

         "A szomszéd nő, aki csak álmában józan."

                                  (A véletlenek logisztikája)

          "Belőled magamba áthallani."

                                  (Ahol megszakad)

           "- s nem látszik még, hogy mit viszünk magunkkal,

           s mi lesz,mi majd belőlünk itt ragad."

                                   (Ajánló vízhez)

           "... olyan istenre kell hagyatkoznom,

          kit se nem értek, sem nem ismerek."

                                   (Tőlünk jobbra)

          "Lassan már én ismerek már minden

          buktatókövet...."

                                   (Klauzália)

          IV. rész:

          "Mint teából a gőz, elszállt a nyár...."

                                     (Piknikmedve)

          "... egy csókod minden fulladást megér."

                                     (Áspis)

 

Az olvasó nem fog csalatkozni, és meglehet,, még meglepetésben is része lehet.

Még fáklya is lehet

- ajánló sorok Kemény Zsófi Nyílt láng használata című verskötetéhez -

Már a kötet címe sem szokványos, olyan fiatalos: Nyílt láng használata.  A cím kifejező is, ezek a versek égetnek, ahogy a tűzhöz is érünk, felszisszenünk.

            „Meg kéne világosodni hirtelen,

            mint egy nem tervezett mozdulat.

            A fájdalom, mint a só, mindenbe kell,

            ezért is jó boldogságra a fájdalomcsillapító.”

                                                           (Felfürdés)

            A kötet megjelenésekor Kemény Zsófi még csak huszonegy éves, vagyis a versek többségének keletkezésekor húsz sem lehetett.

            „Korszakot alkotok magamnak, …”

                                                           (Szív és érv)

 Ilyet csak egy nagyon fiatal írhat, fiatalsága minden öntudatával. Már-már szemtelenül pimasz a megállapítás, de igaz.

            A lényeglátó tömörség összefügg a slammerkedésével is, tizenhét éves kora óta járja az országot. Volt szerencsém látni és hallani. Ezek a fiatalok tényleg tudnak valamit, a szókimondásuk irigylésre méltó. Egyik legismertebb, legtehetségesebb képviselőjük Kemény Zsófi. Költő, író és nem utolsósorban slammer.

            Ezt írja a Szövetség című versében:

            „Úgysem volt semmi mindig így,

            Tudjátok minden csak kialakult.”

            A kötet egyes ciklusainak nem címe van, hanem a címet helyettesítő bevezető gondolata:

Irigylem magam, veszettül irigylem,

mert előttem még ott az „annyiminden”

Ne hagyd magad, ne hagyd magad,

csak ha szeretnéd hagyni

Minden este, mindenestül

            Ideképzellek, hogy segíts elaludni,

            persze nem segítesz

            Kicsit megsértettél,

            mikor utoljára nem beszéltünk

            Nem savanyú a citrom,

            csak rosszul eszed

            Az utolsó ciklus bevezető gondolatával mondhatjuk, hogy nem a mai világunkkal van baj, hanem azzal, ahogyan éljük.

            A legtöbben, akik olvashatjuk Kemény Zsófi kötetét, a Nyílt láng használatát (Libri Kiadó, 2015.), már nem leszünk olyan fiatalok, mint a költő, de a versek hatására okosabbak, szenvedélyesebbek még lehetünk.

A kis herceg diszkrét bája

Időről időre el kell olvasni, érdemes. Jómagam sokadjára most olvastam ismét Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művét Takács M. József fordításában, ami a Helikon Kiadónál jelent meg a közelmúltban a Helikon Zsebkönyvek sorozatban 2015-ben.

            Az előbb elbizonytalanodtam, hogy minek nevezzem Exupéry írását. Mese? Kisregény? Hosszabb elbeszélés?

            Végül is mindegy minek tekintjük, nevezzük. Az biztos, hogy mindenkihez szól.

            Azt hiszem,  A kis hercegről már mindent megírtak, és talán még az ellenkezőjét is. Idézzük, ha kell, ha nem, de vajon a szellemiségéből mi marad meg bennünk?

            Sokszor úgy idézzük, hogy nem is tudjuk, belőle idéztünk.

            Ami most A kis herceg olvasásakor a történetben leginkább megfogott, az a történet végtelen naivitása, egyszerűsége. Ilyen egyszerű volna eligazodni az életben? Ilyen egyszerű volna jónak lenni?

            A másik, ami megfogott, a történet gondolat-gazdagsága. Mintha Exupéry ma írta volna.

            Ezekre gondolok:

           

            „Nem tudta, hogy a királyok számára a világ pofonegyszerű: minden ember alattvaló.”

            „Ha egy tábornoknak megparancsolnám - mondogatta -, hogy változzék tengeri madárrá, és ez a tábornok nem engedelmeskedne, az nem az ő hibája volna, hanem az enyém.”

            „A hiú emberek soha nem hallanak meg mást, csak a dicséreteket.”

            „… a szél ide-oda sodorja az embereket. Merthogy nincs gyökerük.”

            „Az teszi széppé a sivatagot – mondta a kis herceg -, hogy egy kút rejtőzik benne valahol…”

            „Ha valaki hagyja, hogy megszelídítsék, azt is vállalja, hogy sírás lesz a vége…”

            Olyan érzésem van, hogy a kis herceg bolygóján mi még rózsatövisek sem lehetnénk.

Az erőszak kezdete

- Ajánló Janne Teller Minden című kötetéhez -

Janne Teller dán írónő Minden című kötete a Scolar Kiadónál jelent 2015-ben Weyer Szilvia fordításában.

            A kötet különböző időben íródott novellák válogatása. Az írások – a címadó novella kivételével – a gyermeki erőszakról, ezek kialakulásának folyamatáról és következményeiről szólnak.

            Több kritikus a kötet írásai kapcsán hangsúlyozza az írások didaktikusságát. A való élet ábrázolása és a didaktikus ábrázolás benyomása között hajszálvékony a határvonal. Ez tipikusan, ha akarom, vemhes, ha akarom, nem esete.

            A tényleges értékelést befolyásolják előzetes élményeink, tapasztalataink. Vagyis az előzetes szocializációnk.

            A stílus egyértelműen gyerekközpontú. A címadó novellát leszámítva a történeteket egy-egy gyerek szemszögéből látjuk.  A nyelvezet rövid, tömör, szinte jelzésszerű mondatokból áll. Ahogy egy gyerek is gondolkodik a világról: nem magyaráz, nem értékel, ahogy érzékeli a környezetét, úgy rögzíti, és nem érdeklik az összefüggések.

            Miért lesz erőszakos a gyerek? Miért gyilkol? Mik a mögöttes indítékok?

            Mit gondol a kislány, amikor az apja egy általa szeretett szőnyegre több körben alkudozik, és kiderül, hogy az apja egy percig nem gondolta komolyan a vásárlást? Mintegy csak próbára tette a török kereskedőt.

            Vagy mit gondoljunk arról, mikor egy másik novella gyermekhőse szembesül azzal, hogy az apja kurvákhoz jár, és ezért a testvéreivel megszöknek otthonról?

            Igen, lehet azt mondani, hogy Teller stílusa nyers, puritán. Magunknak is szembesülnünk kell ezekkel az írásokkal.

            A kötet írásai végzetszerűen zárulnak. A tanulság levonása a miénk. A hasonló élethelyzeteket pedig addig kellene értelmeznünk magunkban és környezetünkben, amíg nem késő. 

Egy kis prófétaság

- Ajánló sorok Kahlil Gibran A próféta című könyvéhez -

A Helikon Kiadó 2015-ben jelentette meg a Helikon Zsebkönyvek sorozatában Kahlil Gibran A próféta című kötetét Révbíró Tamás fordításában.

            A Helikon sorozatáról annyit, hogy fajsúlyos olvasmányok nyárra. Hogy miért pont nyárra? Kisméretű könyvek, rövid írások. Nincs az a teletömött útitáska, amelybe egy-két ilyen zsebkönyv ne férne el.

            Nem elmondható történetről szól A próféta. Gondolatok, érzések az élet legkülönbözőbb dolgairól: a szerelemről, a házasságról, az evésről és ivásról, a munkáról, az eladásról és vásárlásról…

            A nyelvezet már-már költői, a keleti filozófiák légiessége járja át. Néhány ecsetvonás elég ahhoz, hogy egy kép, egy gondolat benyomása megmaradjon bennünk.

            A próféta pedig csak mondja és mondja:

            „… egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé.”

            „A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.

            A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.

            Mert a szeretetnek elég a szeretet.”

            „És én azt mondom, az élet valóban sötétség, ha nincsen akarat,

            És minden akarat vak, ha nincsen tudás,

            És minden tudás hiábavaló, ha nincsen munka, és minden munka üres, ha nincsen szeretet;

            Ha pedig szeretettel dolgoztok, önmagatokat összefűzitek önmagatokkal, egymással és Istennel.”

            „… a kényelem iránti vágy megöli a lélek szenvedélyét…”

            „És amikor egyikőtök elbukik, a mögötte haladókért bukik el, hogy figyelmeztessen a kőre, melyben elbukott.”

            „Kár, hogy a szarvas nem taníthat fürgeséget a teknőcnek.”

            „Mindennapi életed a te életed és vallásod.”

            Mintha reggeli kávét innánk, jólesik, szebben indul a nap. Életünk része lesz, ha nem volna, hiányozna.

            Kedves Olvasó, ha teheted, kezd a napot a próféta szavaival, mint egy reggeli kávéval. Jobb és szebb lesz a napod, és ami még ennél is fontosabb, könnyebb a lelked.

Hülyítsük még egymást! Mivel is?

Frédéric Beigbeder 2999 Ft című regénye második kiadásban jelent meg magyarul 2013-ban az Európa Könyvkiadónál, fordította Bayer Antal.

                Korrajz? Látlelet? Botránykönyv? Mindhárom.

            A regény először 2001-ben jelent meg nálunk. Ahogy így utólag láttam, meglehetősen visszhangtalanul. Nem volt ez másként a mostani kiadáskor sem.

            Ma már botránykönyvet sem lehet írni. A legjobb út az észrevétlenséghez, ha úgy teszünk, mintha nem is volna. Egyszerűen nem veszünk róla tudomást. Világunk tükörképe a regényben ott van ezer változatban és mintha nem is volnának. Elfordítjuk a fejünket.

            Első kép: „Én vagyok az, aki eladja nektek a szart! Aki miatt olyan dolgokról álmodtok, amiket sosem kaphattok meg. Örökké kék ég, sosem randa lányok, tökéletes boldogság Photoshopban retusálva. Dögös képek, menő zenék. Amikor végre összespóroltál annyit, hogy megvehesd álmaid autóját, amit az égig magasztaltam a legutóbbi kampányomban, nálam már rég kiment a divatból. Három hullámmal előrébb tartok, és mindig gondoskodom róla, hogy kielégületlenek maradjatok.”

            Második kép: „Korotok termékei vagytok. Nem. Túl könnyű a korszakra fogni. Termékek vagytok, pont. Mivel a globalizáció tojik az emberre, termékké kellett válnotok, hogy a társadalom foglalkozzon veletek. A kapitalizmus romlandó joghurttá, a show businesstől függő drogossá változtatja az embert, vagyis kiképzi felebarátja eltaposására.”

Harmadik kép: „Ilyen az élet: megszületsz, meghalsz, a kettő között pedig fáj a hasad. Az élet nem más, mint örökös hasfájás: tizenöt évesen azért fáj a hasad, mert szerelmes vagy, huszonöt évesen azért, mert szorongsz a jövő miatt, harmincöt évesen, mert iszol, negyvenöt évesen azért, mert túl sokat dolgozol, ötvenöt évesen azért, mert már nem vagy szerelmes, hatvanöt évesen azért, mert szorongsz a múlt miatt, hetvenöt évesen pedig azért, mert mindened elrákosodott. A fájások közti szünetekben mást sem teszel, mint engedelmeskedsz a szüleidnek, aztán a tanáraidnak, aztán a főnökeidnek, aztán a férjednek, aztán az orvosaidnak. Néha felmerül benned a gyanú, hogy átvernek, de már késő, és egy napon az egyikük közli veled, hogy meg fogsz halni…”  

Negyedik kép: „A mesék végén mindig ugyanaz a fordulat áll: „Boldogan éltek és sok gyerekük született.” Pont. Azt sose mesélik el, hogy utána mi történik; nem is fehér lovon érkező herceg a gyerekek apja, a herceg ivásra adja a fejét, elhagyja a hercegnőt egy fiatalabb nő kedvéért, a hercegnő tizenöt évig jár pszichoanalizisre, a gyerekeik kábítóznak, a legidősebb öngyilkos lesz…”

Az idő múlása Beigbedert igazolja. Amikről tizenöt évvel ezelőtt írt, egyre igazabbak.

Vajon meglehet majd egyszer írni a cáfolat könyvét? Jómagam azt már nem érem meg, de bizakodjunk.

Addig is legalább nézzünk tükörbe! Ezért is olvassuk el ezt a regényt. Aztán legfeljebb ki-ki elfordítja a fejét.

Találkozásom Bucz Hunorral

- Ajánló sorok Bucz Hunor első kötetéhez -

A múlt század hatvanas éveiben a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumban tanított. Közbevetőleg megjegyzem, hogy a hetvenes évek közepső harmadában én is itt végeztem a középiskolát.

     Amellett, hogy tanított, irodalmi színpadot is vezetett. Emiatt támadták, az általa rendezett darabokat betíltották. A személyét érő politikai indítatású  támadások odavezettek, hogy kénytelen volt elhagyni a tiszaföldvári középiskolát.

     Szellemiségének, azt hiszem,  méltó folytatója volt Szabó András tanár úr a gimnáziumban. Közbevetőleg ismét egy megjegyzés, nekem pedig ő volt a magyar tanárom.

     Hogy mi volt ez a szellemiség? A legkevesebb köze volt a hagyományos tanórához. Talán akkor járok legközelebb az igazsághoz, ha azt mondom, hogy irodalmi alapokon való nevelés volt ez, amelyben a társművészetek - különösen a színház és a film - éppúgy szóba kerültek, mint a mindennapi élet, az érkölcs.

     Valamikor nagyon szerettem volna magyartanár lenni. Az élet végül is másfelé sodort. Azért az elkötelezettségre egy példa, tíz éven keresztül készítettem föl fiatalokat érettségire és felvételire magyarból a nyolcvanas évek közepétől. Nagyon élveztem és csak azért nem csináltam tovább, mert nem fért az időmbe.

      Bucz Hunort személyesen is megismerve ma már tudom, hogy az a szellemiség, amit Szabó tanár úrnál megtapasztaltam, tőle is ered.

      Kétszer találkoztunk, először két évvel ezelőtt Tiszaföldváron a gimnázium öregdiák találkozóján és most 2015. májusában a martfűi könyvtár szervezésében egy író-olvasó találkozón a Pattog a szó zománca című kötete kapcsán (kiadta az Unicus Műhely Budapesten 2013-ban).

     Nem fölolvasta, eljátszotta a verseit. Az külön élmény volt, ahogy magyarázta őket, ahogy beszélt róluk, saját maga is élvezte ezt az egészet.

     Bucz Hunornak első kötete a Pattogzik a szó zománca című kötete, hetven éves elmúlt, mikorra megjelent. Az első kötet akár összegző kötet is lehetne, de nem az. Hamarosan megjelenik a második kötete is. Akár már az Írószövetség tagja is lehet majd (két kötet után lehet kezdeményezni a tagfelvételt).

     Fiatalos lendülettel dolgozik, ír, rendez, vezeti a Tér-Színházat, és leginkább tanít még ma is mindennel, amit csinál.

Krisztus bevonulása Brüsszelbe

- könyvajánló -

Dimitri Verhulst Krisztus bevonulása Brüsszelbe című regénye Rozgonyi Piroska fordításában jelent meg az Európa könyvkiadónál 2014-ben.

            A regény alapötlete abszurd, Krisztus ellátogat Brüsszelbe. A történet tulajdonképpen arról szól, hogy mi következik mindebből egy város, Brüsszel viszonylatában, az elbeszélő magánéltében.

            Itt állunk, elégtételt szeretnénk a múltért és elnézést kérünk a jövőnkért. „Németország 1972-ben azért rendezte meg újra az olimpia játékokat, hogy eltörölje az 1936-os rendezvény szégyenteljes emlékét.”

            Aztán jött a kiábrándulás: „A humanizmust illető derűlátásomnak, derűlátásunknak ez adta meg a végső lökést. Mi lettünk híres-nevezetes elveszett generáció, a magát kispolgári kényelmekbe ásó, önző és fásult nemzedék. Megsavanyodott sorainkban a különböző politikai pártok mohón toborozták a listavezetőket, a jövő már senkit sem érdekelt.”

            Krisztus látogatásának várása átalakítja az emberi viszonylatokat, az intim szférától a közéletig bezárólag, kritika mindenkivel szemben: „ … a vezetők nemigen láttak messzebb saját portájuknál”. „ A bárhonnan elővarázsolt összes nemesi levél - lett légyen szó akár hétszilvafás nemességről is – megfelelt, nem volt segg túl büdös, hogy ne lehetett volna kinyalni, nem volt büszkeség túl kicsi vagy éppen túl nagy, hogy ne lehetett volna félretenni azért, hogy a talpnyalás önmeghatározó útján az ember elérje a célját.”

            Közbülső megjegyzés: „… korgó gyomorral nem lehet békét kötni. Még a legflamandabb flamand is rögvest ejtette a nyelvi követeléseket, mihelyt meglátta a francia étlapot, és anyanyelvéről megfeledkezve előbb a száját tátotta nagyra, hogy beleférjen a sok finom falat, majd a nadrágszíjon lazított egy kicsit.”

            A következő lépcső az ember bekerítése: „Többet ők már nem is mertek kérni az élettől, minthogy valahol, alulfizetetten, egyetlen köszönő szó nélkül szennyes edényeket mosogathassanak egy étteremben. Nem bánták ők, ha olyan szobákban lakhattak, ahol a penész olyan vastagon ül a falon, hogy még a legmérgesebb füstű kályha sem bírja eltüntetni. De még ezt a kényelmet is sajnáltuk tőlük. El kellett menniük. Vissza arra a helyre, ahol anyjuk szülte őket. Ez volt a modern idők legcsököttebb gondolata, hogy az útlevélben lévő adatok valami lényegeset közölnek az emberről.”

            A várakozásban a narrátor ráébred a feleségével, Veronique-kal való kapcsolatának megromlására: „Belefáradtunk egymásba. Én azt kezdtem el számolgatni, hogy mennyit áldoztam föl magamból a kettőnk egységének fenntartásáért.”

            A Külügyminisztérium Jézus brüsszeli kísérőjéül egy fiatal lányt, Ohannát jelöli ki. „…Dolgát tökéletesen kell majd végeznie, azaz Isten Fiának Brüsszelt olyannak kell majd megmutatnia, amilyennek ő ismerte és tapasztalta meg: mint egy olyan várost, ahol a lakosság negyedének alig van mit a tejbe aprítania, ahol a gyerekek egyharmada, igen, egyharmada olyan családban nő fel, ahol a szülőknek nincs munkával keresett jövedelmük. Ahol négy beteg közül egy nem igényel orvosi ellátást, mert olcsóbb meghalni, mint meggyógyulni. Egy olyan reggelen kell majd megmutatnia Jézusnak a várost, amelyen a fiatalok reménytelenül ajánlkoznak a munkaerőpiacon, egymást lökdösve a munkaközvetítő iroda ajtaja előtt, ugyanarra a trágya munkára pályázva, tudva, hogy harminc százalékuk sosem fog kézbe kapni kereseti kimutatást….”

            Ohanna álmában megmutatja Jézusnak Brüsszelt, a város nemszeretem arcát. Az álomban kiderül, hogy Jézus nem Jézus, hanem egy ellenőr, aki számon kéri a lányon, hogy miért nem Brüsszel szépségeiről beszél.

            Persze a regény végére megtudjuk, hogy elmarad a látogatás.

            Verhulstnak kegyetlen és gyilkos humora van.

            Mire a regény végére érünk, rájövünk, hogy Brüsszel tulajdonképpen behelyettesíthető akár Budapesttel is, vagy bármelyik magyar várossal.   

  

Móricz Zsigmond

- ajánló sorok Szilágyi Zsófia Móricz Zsigmond című könyvéhez -

Sok jó könyvet írnak mostanában, és ez nagyon jó. Ezek egyike Szilágyi Zsófia Móricz Zsigmond című monográfiája (Kalligram Kiadó, 2013.).

       Nem a szó klasszikus értelmében vett monográfiáról van szó. Értelmezi, adott esetben újraértelmezi a Móricz-életműhöz kapcsolódó kritikus kérdéseket, véleményeket. Nem tudóskodó okfejtéseket olvashatunk. A könyv rendkívül olvasmányos, szinte letehetetlen. Ritka kivétel ebben a műfajban, egy több mint hétszázötven oldalas könyv esetében.

        Az idén van a rendszerváltás huszonötödik évfordulója.. Olykor elcsodálkozunk, hogy mennyi minden volt ebben az időszakban. Móricz 1942-ben halt meg. Ha visszafelé nézzük a huszonöt évet, és 1917-től nézzük, hogy mi minden történt vele, számba venni se egyszerű.

         Életének, életművének legfontosabb kérdései, területei:  Népi vagy modern, vagy mindkettő? Móricz és az első világháború, és a Tanácsköztársaság, és Trianon. Móricz és Ady, Babits, a Nyugat folyóirat, majd a Kelet Népe. Móricz és a zsidóság. Móricz és a népiek.

         Lehazaárulózzák, szeméremsértés elleni pert indítanak vele szemben.

       Nem szobairodalmár volt, járta az országot, az elszakított országrészeket. Ott van a nagyrévi arzénes per tárgyalásán.

       Zaklatott, kanyargós magánélete volt. Az első felesége öngyilkos lett, a másodiktól elvált. Aztán jött, ott volt Magos Olga, őt követte Csibe, akit nevelt, majd akitől fia született.

        És közben rengeteget dolgozik, ír, újságot szerkeszt. Folyamatosan harcol a pénztelenséggel.

      Szilágyi Zsófia egy nagyívű pályaképet rajzol. Mindeközben megerősítést kapunk, hogy olvasnunk kell Móriczot, egy nagy író jelentős műveit.

       Láthatunk egy magatartás-mintát is. Móricz sosem tért ki a társadalmi problémák elől, fölvállalta azokat, szolidáris volt írótársaival.

Az élet rövid története

- ajánló sorok Stephen Hawking Az én rövid történetem című könyvéhez -

Stephen Hawking Az én rövid történetem című könyvét - dr.Both Előd fordította – az Akkord Kiadó adta ki 2014-ben.

            Aki azt hiszi, hogy egy szokványos életrajzi kötetet fog olvasni, csalódás éri. Ezek a hagyományos elemek is benne vannak a könyvben, de csak mintegy másodlagosan.

            A könyv leginkább tudományos érdeklődése, élete fejlődésének története. Ha tetszik Az idő rövid történetének története. Őszintén megvallom, ezeknél a részeknél nem mindig értettem mindent.

            Születéséről így ír: „Jómagam 1942. január 8-án születtem napra pontosan 300 évvel Galilei halála után. Becslésem szerint azon a napon további kétszázezer újszülött jött a világra. Nincs tudomásom róla, hogy bármelyikük is érdeklődne a csillagászat iránt.

            Oxfordban születtem, jóllehet szüleim Londonban éltek. Azért alakult így a helyzet, mert a II. világháborúban a nácik megállapodtak az angolokkal, hogy Oxfordot és Cambridge-et nem bombázzák, cserébe az angolok megkímélték Heidelberget és Göttingent. Kár, hogy ezt a kulturált megállapodást nem lehetett kiterjeszteni további városokra.”

            Kétszer nősült, kétszer elvált; három gyereke van, tíz könyvet írt, egyet a lányával közösen, szakcikkeket publikált, tanít, konferenciákon előadásokat tart. Államfők, uralkodók fogadták.

            Cambridge-ben 1979-ben megválasztották a matematikai tanszék Lucas-féle professzorává, így sír Isac Newton utóda lehetett.

            Hawking az az angol tudós, aki elektromos kerekes-széket használ és számítógép segítségével - géphangon – kommunikál. Einstein mellett az elmúlt száz év legnagyobb elméleti fizikusa.

            A könyv stílusából látszik, hogy humora is van. Néhány példa erre:

            „Soha nem voltam jobb tanuló az osztály átlagánál. (Nagyon kiváló osztály volt.) Az órai munkám rendetlen volt, kézírásom pedig kétségbe ejtette a tanáraimat. Osztálytársaim azonban az Einstein becenevet ragasztották rám, ők talán észrevették valamilyen jó tulajdonságaimat. Tizenkét éves koromban az egyik barátom egy zacskó cukorkában fogadott egy másik barátommal, hogy semmire sem viszem az életben. Nem tudom, eldőlt-e végül is a fogadás, és ha igen, kinek a javára.”

            „Ha meglegyint a közeli halál szele, akkor rájössz, hogy érdemes élni, és sok mindent meg akarsz még tenni az életben.”

            „Kollégáim számára csak egy vagyok a fizikusok közül, a széles közvélemény azonban a világ talán legismertebb tudósának tart. Ez részben azért van így, mert Einstein kivételével a tudósok nem olyan ismertek, mint a rocksztárok, részben pedig azért, mert személyiségemre jól illet a testi fogyatékos zseni képe. Nem tudom parókával és sötét szemüveggel álcázni magam – a kerekes székem mindig leleplez.”

            Miközben olvastam a könyvet, egyfolytában az járt az eszemben, Stephen Hawking mire vitte volna ezzel a handicappal Magyarországon. Azt hiszem, jobb nem belegondolni. 

A befejezetlen ember, avagy Meddig építjük magunkat?

- Hankiss Elemér A befejezetlen ember, könyvajánló -

Az idei könyvhétre jelent meg a Helikon Kiadónál Hankiss Elemér A befejezetlen ember című könyve (Budapest, 2014.). Egy életút összefoglalása, egy olyan életé, amelyben mindig ott volt a teljességre törekvés. Ezzel együtt is ez a törekvés kísérlet, az ember befejezetlen.

     Hankiss nem szakmai összegzést készít. A tapasztalatait az emberekről, az emberek egymáshoz való viszonyulásáról, az állam, a hatalom és az emberek kapcsolatáról, a társadalom működési elveiről foglalja össze.

     Teszi ezt nem okoskodó, kioktató módon. Szinte minden kérdésre, szempontra életszerű példákat hoz fel, vagy a személyes életében megtapasztaltak, vagy a különböző irodalmi példák alapján. A példákkal tanít, nevel bennünket, ezekkel tükröt tart elénk, hogy lássuk, milyenek is vagyunk.

    Az alábbi példa, amelyre korábbi írásaiban is többször hivatkozik, jól mutatja az emberek együttműködési képtelenségét, a hatalom arroganciáját:

„Haditengerészeti tiszt: Kérem, hogy ütközés elkerülésére módosítsa pályáját 15 fokkal észak felé.

Civil: Javaslom, hogy az ütközés elkerülésére Önök módosítsák pályájukat 15 fokkal dél felé.

Haditengerészeti tiszt: Itt Egyesült Államok Haditengerészetének hajóskapitány beszél. Ismétlem, módosítsanak pályát.

Civil: Nem. És ismétlem, Önök módosítsák pályájukat.

Haditengerészeti tiszt: Ez itt Enterpise repülőgép-anyahajó. Az Egyesült Államok Haditengerészetének nagyméretű hajója. Azonnal módosítsák pályájukat.

Civil: Ez itt egy világítótorony. Döntsenek.”

    Hankiss vesszőparipája a polgári értékek védelme, hangsúlyozása, sulykolása. Személyes élményeinek egyik esetét is fölhozza példának:

„- De nagyapa, miért tépted el a jegyeket? - kérdeztük döbbenten.

- Mert nem jött a kalauz - felelte.

- De hát ez tiszta szerencse! Legalább nem kellett fizetnünk.

- Uraim (általában így szólított minket, ha valami haszontalanságot mondtunk vagy követtünk el), a villamoson jegyet kell váltani…

- De hát nem jött kalauz…

- Nem a kalauz miatt. Hanem azért, mert Budapest polgára vagyok, és így ez a villamos az enyém is. Miért csapnám be önmagamat?”

     Élvezetes olvasmány A befejezetlen ember (alcíme: Gondolatok a világról, az emberről, a szabadságról). Könnyen adja magát, közérthető. Sok részlet ottmarad az emberben, amik továbbgondolásra érdemesek.

Útmutató az élethez

- Philippe Pozzo di Borgo Életrevalók, Második nekifutás -

Philippe Pozzo di Borgo Életrevalók című könyvét a Senoma Média adta ki 2013-ban. A könyv adta ötlet alapján készült az azonos című film is, amely az utóbbi évek egyik legsikeresebb filmje volt Magyarországon is.

            A könyv műfaját nehéz meghatározni, nem igazán regény, nem igazán esszé. Valahol a kettő között van.

            Egy filmen soha nem szabad számon kérni a hozzá kapcsolódó, vagy az alapját képező könyvet. A jelen esetben lehetetlen is volna.

            Természetesen van némi átfedés a könyv és a film között (a kiinduló pont, a baleset, a szereplők…). Körülbelül ennyi.

            A film egy jó sztori, jó szereplőkkel, jó előadásban. A könyv inkább hajlik egy esszéregény felé. Egyrészt arról szól, hogy hogyan éli meg a szerző a mozgáskorlátozottságot, másrészt hogy mit gondol erről az egészről.

            Ez az ajánló a könyvről szól.

            Egy jómódú család családfője baleset következtében lebénul, négy végtagi bénult lesz.

            Az első tapasztalás: „Teljes bénultságom és az érzékelés hiánya meggátolnak abban, hogy bármit is megérintsek; az emberek ódzkodnak hozzám érni, annyira megrémiszti őket az állapotom…”. Majd lejjebb: ”Az emlékezet az egészséges pénzeszsákok luxusa. Egy ágrólszakadtnak vagy egy betegnek az emlékezet megáll a jelenben, hogy megküzdjön a napi élelem megszerzésének vagy a túlélésnek keserves feladatával”.

       A szerző úgy érzi, meg kell osztania tanulságokkal szolgáló tapasztalatait. Ezért születik meg ez a könyv.

       Bénultságában, teljes kiszolgáltatottságban kell megélnie felesége lassú elveszetését. Ebben a folyamatban is szerelemmel, teljes szeretettel voltak egymás iránt, „suttogva szerették” egymást.

       Az út, amelyet a szerző bejár, nagyon lentről indul: „Azelőtt valaki voltam. Most béna vagyok…(…) Össze kell szednem, újra fel kell építenem magam…”.

       Kellő humor nélkül – ehhez kell Abdel is, segítője - valószínűleg nem lehetne ezt az életet élni: „A kerpape-i rehabilitációs központban a tetraplégiások az arisztokraták; nekünk van a legnagyobb tekintélyünk, annyira közel vagyunk Istenhez.. Lesajnáljuk a többieket. Mi vagyunk a tetrások”.

           Abban az építkezésben, amelyben a szerző a főszereplő, nem a csodák segítenek, hanem az alapvető személyiségjegyek: „Megtanulom, hogy kitartónak kell lenni az erőfeszítésben, alázatosnak az elemekkel szemben, de annak művészetét is elsajátítom, hogy hogyan kell fityiszt mutatni nekik”. „A kötelességtudat különös módon keveredik bennem egy bizonyos kívülállással, amelyet a környezetem iránt tanúsítok”

Egy tetrásnak csak előre van út, gondoljunk csak bele! Itt az öngyilkosság sem lehetőség a legtöbb esetben.

        Az ember még egy ilyen helyzetben is tanulhat: „A kórházban megismertem a fájdalom nyomorúságát, a nyomorékok magányát, az öregek, munkaképtelenek kirekesztettségét, a sok-sok fiatal ártatlanságának elvesztését”.    
       A legkiszolgáltatottabb helyzetben is a társ a legnagyobb segítség, ajándék és elsősorban lelkileg: „… még egy fogyatékos is nagyon jól elvan, ha nincs egyedül, ha ott van mellette az az energia, amely a mozdulatlanságot is felvillanyozza”. 
        Felesége, Beatrice elvesztése után kerülőkkel, kitérőkkel megtalálja ismét társát, a szerelmet., érezheti ismét „a boldogság ízét”
        Aztán eljut odáig, hogy: „Jobban szeretem bénultságom gazdagságát, mint társadalmi osztályomét: az az érzésem, hogy intenzívebben élek, végre ember vagyok.” „Hány kerekes székes barátot veszítettem el a reménytelenség miatt!
       Egy remény nélküli világ, az maga a pokol.”
       A szerző megírja a tetrások hat parancsolatát:
       „- A fogyatékosság nem a test hibája, hanem a másik emberé. Fedezd fel!
       - A csend felszabadít. Hallgass el!
       - A fájdalmon kívül épp csak a lényegre marad idő: Ne aprózd el magad csekélységekre!
       - Nem vagy egyedül. Találd meg a Vigaszt!
       - A bénaság felébreszti a türelmet. Várj!
       - Mennyire törékenyek vagyunk! Légy testvéri, szolidáris és egyszerű”.
       A szerző megszenvedett bölcsességgel szól hozzánk. Tanít és arra int, hogy élvezzük az életet. „Talpra nyomorékok!”, mondja, mert „…az élet maga őrület! (…) Olyan jó élni!”

Hol a probléma?

- könyvajánló -

Dimitri Verhulst belga író, újságíró dokumentum-regényt írt Problemszki szálloda címmel (fordította Pécsi Emőke, Európa Kiadó Modern Könyvtár sorozata, 2007).

            A Problemszki Szálloda egy menekültközpont, egy folyamatosan változó, átmeneti közösség. A legfőbb jellemzője a köztiség, a tábor lakói jönnek valahonnan, és el szeretnének jutni valahová.

            Tabló a sokszínűségéről, az eltérő vágyakról, a kultúráról, a kultúrálatlanságról, a szegénység alakváltozásairól, az erőszakról, a szexről, a reményről és a kilátástalanságról.

            Tabló életről és halálról: „Egyébként is, mindannyian meghalunk. Ha nem az éhségtől, akkor egy sült csirkében lévő szalmonellavírustól.”

            A kilátástalanság néha öngyilkossághoz vezet: „De finom emberek vagyunk, és nem beszélünk öngyilkosságról, legfeljebb „kiszállásról””.

            Menekültközpont, ahol minden bulvárhír, de az, hogy valaki úgy eltűnik, hogy senki nem tud róla, az nem. Itt egy ember nem számít.

            Itt a szex és az erőszak a frusztráció levezetésére is szolgál: „Nézd, én leszarom az ő nyomorát, bőven elég nekem a sajátom is, de jó lenne, ha könnyítene a lelkén, nehogy aztán az én pofámon verje le a frusztrációját”.

            A túlélés a napi cél. Ez kell ahhoz is, hogy a menekültközpontból tovább tudjanak lépni – egyszer. Ezt szolgálja a Genfi Konvenció „hétparancsolata” is: „hagyd, hogy állba verjenek; ha éhes vagy, ne ess a jobb életre áhítás bűnébe; ne hidd oly balgán, hogy elkerülheted a golyót, melybe a te neved vésték; ne akard önön léted értéktelenségét a Nyugat normáihoz mérni; semmilyen módon se illesd a Vén Kontinenst; viseld magad a korcs nagykutya univerzális jogrendszere szerint; egy szóval, ne tégy semmit!”

            A továbblépéshez kell a belga bürokraták döntése is, akik nem kapkodnak el semmit. És abszurditásokkal is tudnak szolgálni: „Azért mégiscsak szerencse, hogy a belga törvényhozásban minden belga: Igornak öt napja van, hogy elhagyja az országot, de harminc napja van arra, hogy fellebbezzen.”

            Miért ez a köztes lét? Egy jobb élet reményéért. És mi a jobb élet? „A „gazdasági menekült” itt szitokszónak számít, mivel az, hogy az életminőségedet napi két csontszáraz szendviccsel javítsd, nem egyetemesen elismert emberi jog. A Genfi Konvenció erről a következőképpen határozott: a szegénységbe bele szabad halni, a golyókba nem.”

            A lakók szeretnének „kitörni” a menekültközpontból. Erre lehet jó a házasság egy belgával. Aztán az sem mindegy, milyen a megjelenésed az Idegenrendészeti Hivatalban, hogyan viselkedsz ott.

            Verhulst mesterien alkalmazza erre a közegre a humort, az iróniát. Valószínűleg azért is, mert csak így lehet elviselni. Ezt az életet. Az életet.

            Mindazoknak ajánlom a figyelmükbe ezt a könyvet, akik néha úgy érzik, ez az egész világ hasonlatos egy menekültközponthoz.

A nincstelenek közöttünk élnek

- ajánló Borbély Szilárd Nincstelenek című regényéhez -

Kétségtelenül a 2013-as év sikerkönyve Borbély Szilárdnak a Kalligramnál megjelent Nincstelenek című regénye. Egy sikerkönyvről pedig nehéz írni, nehezebb, mint általában. Ilyenkor mindig az motoszkál bennem, nehogy ismételjem, amit előttem akár már többen is elmondtak, leírtak.

            A regény több mint negyven évvel ezelőtt játszódik egy kis faluban, a Nyírségben, a román határhoz közel. A szocializmus korszaka van, de a benyomások, a leírások, a történetek alapján akár ma is játszódhatna.

            A nincstelenek, a szegények köztünk, velünk élnek. Azt hihettük, hogy Móricz, Sánta Ferenc, Fejes Endre, Tar Sándor… után a nincstelenek ábrázolásában nehéz újat mondani. De lehet.

            Mondhatnám azt is, hogy Borbély Szilárd műve hiánypótló. A húszas-harmincas években a magyar szegénységről, a nincstelenek nyomoráról máig érvényes műveket írtak – elsősorban – a népiek.

            A legutóbbi népiek közül Illyés Gyula, Fekete Gyula, Sánta Ferenc halottak, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc idősek.

            Nem maradt szószólója ennek a társadalmi rétegnek a szépirodalomban. Ebbe az űrbe robbant be Borbély Szilárd a regényével. Szó szerint berobbant és szólt nagyot.

            Ennek az is kézzelfogható jele, hogy fél éven belül másodjára is kiadta a kiadó. Mai világunkban ez nem kis teljesítmény.

x x x

Egy kisfiú szemszögéből látjuk a történteket. Ennek nyelvi megjelenési formája a rövid, tömör mondatok.

            Ez a stílus nagyon hasonlít Agota Kristof Trilógiája első darabjának, A nagy füzetnek a stílusára.

            A stílusból adódóan a szöveg leíró jellegű. Ahogy egy gyerek látja, tapasztalja maga körül a világot. Fényképszerűen rögzít, nem magyaráz. A regény maga is mozaokszerű történetek, képek füzére.

            A fiú a szegénységet sem éli meg szegénységként, ez a mindennapok természetes állapota számára.

x x x

A regény tele van visszatérő motívumokkal. Ilyenek a prímszámok, a három, az öt, a hét, a tizenhét…, amelyek csak eggyel és önmagukkal oszthatók.

            A másik ilyen visszatérő motívum az elvágyódás. A család kirekesztettségben él a faluban. El szeretnének, el akarnak menni onnan. Ezt a vágyat tolják maguk előtt, aztán a regény végén elmennek.

            Visszatérő motívum az erőszakosság, a trágárság, az anya öngyilkossággal való fenyegetőzése... Nem terhelt módon, de annyira éppen, hogy így is érzékeljük, milyen világ ez. 

x x x

A téeszesítés után vagyunk. Elvették, amilyük volt, nem sok volt, ahhoz azonban éppen elég, hogy kuláknak tartsák őket.

            „… Mert mi vagyunk az urak. Máma már a nép az úr. A tegnapi kizsákmányoltak. Most mi zsákmányoljuk ki a kulákokat… Ha nem tetszik, untetszik! Oszt punktum!”, mondják az egykori zsellérek” (10. oldal).

            Az apa ezért sem kap munkát helyben, pedig a téeszelnök barátja volt valamikor. Most meg már nem is tegezheti.

x x x

A kuláksággal van összefüggésben a vidéki zsidóság kérdése is. Ez is része és oka a kirekesztettségnek. Elég, ha egy utcai ablakkal több van a házon.

            „Mert nekik mindenki zsidó, aki nem ott hal meg, ahol született. Aki el fog menni közülük, azon megérzik, hogy más. Aki nem olyan, mint ők, azon érzik az idegenszagot. Csak a magukfajtáját viselik el. Aki elmegy, az áruló. Aki másmilyen, az is. És aki más akar lenni, az is. Mindenkit zsidónak tartanak, aki használja az eszét. Aki okosabb náluk: az zsidó. Ha észreveszik egy gyereken, hogy okos, akkor pálinkás kenyeret adnak neki. Cukrozott borral itatják, hogy elbutuljon. Hogy ne hagyja el a szüleit öreg korukra. Hogy megmaradjon a faluban. Hogy egész életében csak a kocsmáig merészkedjen el. Mert mindenkit gyűlölnek, aki nem olyan, mint ők. Aki gondolkodik. Aki spekulál. Aki mást akar. Aki egyáltalán valamit akar. Akinek csillag van a homlokán”, mondja anyám” (154-155. oldal).

x x x

A regény alcíme: Már elment a Mesijás?

            Volt és már nincs. Elment, így múlt időben.

            A regénybeli Mesijás a cigány, akit mindenki visszavár, mert ő takarítja az udvari budikat, és csak ezért várják vissza. A budik idővel megtelnek.

            Mesijás kirekesztett, megtűrt, de szükség van rá.

x x x

A Nincstelenek letehetetlen regény, a régmúlt és a közelmúlt keveredik benne. Úgy vetül elénk, hogy a jelenünket is látni véljük.

Megérthetjük-e azt, ami megérthetetlen? Elfogadhatjuk-e azt, ami elfogadhatatlan? A válasz mindkét esetben nem. És akkor mit lehet tenni?

Tényleg, mit?