Ágnes Vanilla: Rejtettelek

Ágnes Vanilla: Két karodban

Ágnes: "Nagyon rövid az élet. Hiszek abban, hogy nem hátradőlve kell várni, hogy majd egyszer valaki csinál valamit, amitől változnak a dolgok. Semmi nem lesz magától, kesergés, panaszkodás helyett cselekedni kell. Közben észre kell venni másokat, meg kell fognunk egymás kezét." (www.beol.hu, Licska Balázs, 2013.07.10.)

Gondolatok Radnóti Miklós Töredék című verséhez

A vers keletkezésének dátuma 1944. május 19.. Nem sokkal korábban íródtak az Ötödik ecloga és a Nem tudhatom című versek, nem sokkal később a Hetedik ecloga és a Levél a hitveshez. A vers a Tajtékos ég című posztumusz kötetben jelent meg 1946-ban.

Klasszikus formákban és humanizmusban született versek ezek. A forma itt már poétikai és erkölcsi követelmény.
Az Ötödik ecloga alcíme szintén Töredék, a verset Radnóti Miklós Bálint György emlékére írta.
A Töredék anaforikus szerkezetű, minden versszaka így kezdődik: „Oly korban éltem én e földön…”.
Minden költő oly korban élt, él, fog élni itt e földön… Egyik kor sem ideális, mindegyiknek megvan a maga nyűge, baja, mindegyiknek megvan a maga szeplője, szégyenfoltja.
Radnóti ezt a versét a második világháború idején, a halál árnyékában, a munkaszolgálatos táborok megaláztatásai között írta. A cím egyrészt utal a vers töredékszerűségére, másrészt az élet, a világ teljességének hiányosságára, a hiányból adódó morális problémákra.
A Töredék, mint minden nagy vers, konkrét és időtlen. A vers keletkezésének körülményei, az adott kort konkréttá teszik, korhoz - is - kötött.
A következő sorok: az ember „… míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek…”, vagy: „… mikor ki szót emelt, az bújhatott…”, átvezetnek bennünket a mába, sőt, a jövőbe, az időtlenségbe.
A vers befejező versszaka ellentmondásos, a költő - miközben - megírja a verset, arról szól, hogy: „Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott…”.
Az ellentmondás éppen az, hogy a költő sosem hallgat (hallgathat). Ha hallgat, akkor valószínűleg nem költő. Radnótit nyomasztotta a kor, amelyben élt. Foglalkoztatta a kérdés a megszólalás lehetőségéről, értelméről.
Az utolsó versszakkal összecseng Radnóti egy másik verse, a Töredék 1944-ből című: „Nem dolgozom. / A versíró kedv meg jó?”
A költő Esaiás prófétától várja a megszólalást, akinek jövendölései sokszor beigazolódtak. Esaiás könyve a vigasztalások könyve, melynek központi része a jövendölések. Itt olvashatjuk a Biblia legszebb ígéreteit a Megváltóról. Isten felkínálja a szabadulás kegyelmét a bűn fogságában vergődő embernek, mintegy azt sugallva, hogy van értelme a munkának, a küldetésnek, végső soron az életnek.