Mélyről

Naszvadi Judit - Kőrösi Papp Kálmán:

Mélyről

- soroksári történet -

 

 

Lebilincselő és egyúttal megrendítő kisregény a Mélyről.

            Lebilincselő, mert nem tudtam letenni, sőt, vártam volna a folytatást. A szöveg meg a képi világ nagyon összhangban van egymással. A képek Kőrösi Papp Kálmán munkái.

            Megrendítő a szöveg tartalma miatt. A történet a társadalmi mélyről szól, amire a cím is utal. Csodálatosan megírt kisregény, a nyelvezete költői. Nemhiába Naszvadi Judit költő is.

            A kisregény alcíme, soroksári történet, balladai tömörségű és szépségű. Az előszóban Akarnay Tibor magántörténeti szociográfiának tekinti, a személyes vonatkozások miatt énkönyvnek, éniratnak.

            A történet egyébként nyomasztó. Egy kislány szemszögéből látjuk az eseményeket, ami többnyire menekülés volt az anyával. A kislány akár a szerző maga is lehet.

            Olyan döbbenetes mondatok vannak a kisregényben, mint: „Már egész kislány koromban elhatároztam, mi leszek, ha meghalok.” Vagy: „Egykor régen élet volt a házban.”, „…diszkréten elhallgatott távolságtartás ékelődött a felnőttek közé…”.

            Naszvadi Judit kisregényéből tudom, hogy a magánynak vannak mélységei. Ezt eddig csak éreztem, de nem tudtam megnevezni.

            Korai találkozás a demencia következményeivel. Találkozás az élet elesettjeivel, valamennyien a „saját univerzumuk foglyai”, de itt is fölsejlik a „derengő vidámság”.

            A kisregény képek laza fűzére, akkor van vége, amikor anya és lánya elköltöznek Soroksárról.

            De valóban vége van a történetnek, a képek sorozatának?

 

(Szülőföld Könyvkiadó, 2021., Szombathely)

 

 

                                               Urbán-Szabó Béla

Nem mese ez

Nem mese ez...

 

Ezt a történetet körülbelül egy-másfél évvel ezelőtt hallottam.

     Egy kis faluban élt a Doktor úr a feleségével. Mindenki ismerte, pedig már évek óta nyugdíjas volt, és ő is ismerte a falu apraját-nagyját.

     Aztán meghalt a felesége, aki több mint hatvan évig élt vele, társa és segítője volt. A felesége biztosította azt a hátteret, ami ahhoz kellett, hogy a Doktor úr a gyógyításnak szentelhesse az életét.

     Egy alkalommal meglátogatta régi ismerőse, betege az egyedül élő Doktor urat. Áldatlan állapotokat talált a köztiszteletben álló embernél, aki teljesen alkalmatlan volt a háztartási munkára.

     A régi ismerős megkereste a falu elöljáróit, illetékeseit, hogy valamit tenni kellene. Gyorsan kiderült, hogy a lehetséges legjobb megoldás – a Doktor úr életkorára, egészségi állapotára tekintettel -, ha a szomszédos település szociális otthonába költözne. Ezt a megoldást ő is elfogadta.

     Azonban adódott egy újabb probléma. A szociális otthonba a beugró másfélmillió forint volt. A Doktor úrnak nem volt megtakarított pénze, gyermektelenek voltak, szolgálati lakásban éltek…, nem volt miért vagyont gyűjteniük.

     Megmozdult a falu apraja-nagyja. Egy takarékszövetkezet helyi fiókjánál számlaszámot nyitottak egy hétfői napon. Még azon a héten szerdáig a falubeliek – ki mennyit tudott – összeadták a Doktor úr beugró pénzét az otthonba.

     Azóta is sokszor gondoltam erre az esetre. Dobálózhatunk a szavakkal az élet értelméről, a szolidaritásról. Előadásokat is hallhatunk, könyveket is olvashatunk ezekben a témákban. Mind-mind csak szó, szó…

     Amióta ezt az esetet ismerem, az élet értelméről a Doktor úr élete jut az eszembe, a szolidaritásról pedig a falubeliek magatartása.

     Azért ilyen kis csodák is vannak nálunk, Magyarországon.

 

Miért?

- az elkésett kérdés -

Minden halál fájdalmas, a választott halál is, vagy még inkább.

Az ember eldobja az életét.

Mi készteti a döntő lépésre? Mi előzi meg, milyen folyamat?

Vannak-e előzetesen jelek? Ha vannak, figyelünk-e rá eléggé? Vesszük-e a jelzéseket, fogékonyak vagyunk-e rájuk?

Hát, nem! Nem úgy tűnik, hogy vesszük a jelzéseket, a legtöbbször magunkkal vagyunk elfoglalva, a hol kisebb-nagyobb magunk bajával.

Ha vesszük az adott személy jelzéseit, beavatkozunk-e, és milyen mélységben avatkozunk be?

A személy akarata ellenére beavatkozhatunk-e? Van-e felelősségünk, és ez hogyan oszlik meg?

Megválaszolatlan kérdések garmadája, és a kérdések sorát természetesen lehetne sorolni.

Abban biztosak lehetünk, hogy az a személy, aki eldobja az életét, előtte valami jelzést adott, sőt, lehet, hogy kiáltott, üvöltött, csak nem volt fülünk hozzá.

Velünk marad annak terhe, hogy mit tehettünk volna, tehettünk volna bármit is. Ennek terhe, mérlegelése felelősségünk marad. Ki-ki a lelkiismeretével számol majd el.

Ne csak vigyázzunk egymásra, most különösen a kovid miatt, hanem vegyük észre a jelzéseket, a jelzésértékű gesztusokat..

Martfűi levelek - Mi lesz itt?

 Kedves Barátom,

észrevétlenül átestünk az újesztendőbe, minden különösebb fakszni nélkül. Megszokásból megvártam az éjfélt, meghallgattam a himnuszt, aztán lefeküdtem.

            Egy darabig még hallgattam a petárdák és a házi tűzijátékok durrogását.

            Az emberek többsége nagy várakozással tekint erre az évre a választások miatt. Vannak, akik abban bíznak, hogy maradnak a jelenlegi kormánypártok, vannak, akik ellenzéki győzelmet, változást remélnek.

            Azt hiszem, az utóbbiaknak csalódniuk kell, nem lesz itt változás, ellenzéki győzelem. Nem akarják eléggé a változást, nincs bennük tűz.

            Az ellenzéki pártokban nincs önmegtartóztatás, a lemondás lehetősége és kényszere. Úgy viselkednek, mintha nem volna a másik. Nincs meg bennük a nagyvonalú gesztus, különösen egymás iránt.

            Úgy csinálnak, mintha… Mintha rendben menne minden, de nem tudják feledtetni, takarni, hogy nagyon is kilóg a lóláb. Minden nagyvonalúság nélkül piti dolgokon összekapnak, leállnak vitatkozni, komoly dolgokat hagynak feledésbe merülni.

            Ha a kormányzó pártok nem csinálnának semmit, szerintem akkor is megnyernék ezt a választást is. Ez az iszonyú, brutális nagy osztozkodás azért van, hogy jobb színben tűnjenek fel, másrészt az infláció hatását, következményeit valamelyest mérsékeljék.

            Az ellenzék egyetlen esélye és hogy még egyáltalán versenyben van, Márki-Zay Péter, miniszterelnök-jelölt. Ő aztán kap hideget-meleget minden oldalról.

            Benne látni elszánást és kitartást.

            Egyébként az ellenzék több mint tíz éve beszél az összefogásról, de ez még most sem jött volna össze - szerintem -, ha a parlamenti többség nem változtatja meg a választójogi törvényt, ha nincs kényszer az összefogásra. Majdnem hogy meg kellene „köszönni” ezt az összefogást a kormánypártoknak.

            Kedves Barátom,

            nincs az emberek között tisztelet, tekintélytisztelet meg végképp. Egy emberről mindent lehet mondani, kígyót-békát össze lehet hordani. Mindennek ára van, a politikában végképp.

            Ha valaki egy kézből eszik, számíthat rá, hogy előbb-utóbb benyújtják neki a számlát valamilyen formában.

            Nehéz megmaradni tisztességes embernek. Aki megpróbál, egyedül marad és senki sem érti, talán még önmaga sem, hogy miért marad egyedül.

            Most zárom soraim. Üdvözöl barátod:

 

 

                                                                                   Urbán-Szabó Béla

Üzenet - 154.

 Üzenet - 154.

Az okos tudja, mikor kell abbahagyni. A szerelmes nincs ennek a bölcsességnek a birtokában.

Adventi várakozás

 

Advent,

várakozás és csend,

a szívünkben

legyen rend.

A gyertya lángja

az élet árnya…

Nélküled nem

vagyok teljes,

te is kellenél

az egészhez.

 

Advent,

várakozás és csend,

állhatatos készület,

járványos helyzet,

járványos őrület…

A lelkünkben

legyen rend…

Áldott advent,

csendes szívdobbanás,

szerelemben lobogás.

 

 

 

Az irgalmasság költője

 

- Pilinszky születésének századik, halálának negyvenedik évfordulóján -

 

 

Pilinszky János születésének századik, halálának negyvenedik évfordulója van. Sok mindent mondtak, írtak már róla és költészetéről, ennek ellenér úgy gondolom, hogy egy megfejthetetlen csoda.

            Ha egy szóval kellene őt és költészetét jellemezni, a legalkalmasabb szó az irgalmasság volna. Ez a szó jellemzi leginkább, áthatja személyiségét és költészetének minden sorát.

            Csendember volt, lassan, kimérten beszélt. A csend nála költői eszköz volt, ez több volt, mint hatásszünet.

            Beszéd közben jellegzetesen tartotta a kezét, amelyben mindig cigaretta volt. Szinte mindig cigarettázott. Ma úgy mondanánk, hogy láncdohányos volt.

            Olyan éteri, lebegő költészet az övé. Aztán egy-egy mondattal, kifejezéssel lehozza a földre versét. Erre jó példa Fabula című verse. Az utolsó verssorig egy mesét olvashatunk, aztán a vers utolsó sora kíméletlen valóság:

 

 

Fabula

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszívű állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

 

X X X

 

Prózai munkái is jelentősek, ezek közül kiemelkedik esszéregénye és rövidebb prózai írásai, amelyek Jelenits István szerkesztésében jelent meg Szög és olaj címmel a Vigiliánál 1982-ben.

            Ebben a kötetben jelent meg a Hiábavaló volt? című írás is:

 

„Hadd mondjak el erre egy nagyon kedves, Aesopus tollára való állatmesét, afféle példázatot, amit bár, úgy hallom, elírtak előlem egyik napilapunkban, mégis elismétlem, annál is inkább, mivel a forrás, az, aki az eset tanúja volt, nekem is ismerősöm, s a történetét közkincsként mesélte el nekem. Íme, a közkincs:

„Barátom nemrég került Debrecenbe. Eleinte nagyon egyedül volt, s így vetődött el egy kora délután az állatkertbe. Vidékies állatkert a debreceni, farkas meg róka se biztos, hogy akad benne. Annál inkább meglepte barátomat, hogy az állatkertnek két oroszlánja van. Egy német vándorcirkusz hagyta itt ajándékul őket, az egyiket, mert olyan öreg, a másikat, hogy annyira buta volt. Mert mit is kezdjenek egy buta oroszlánnal, akit csak etetni kell, s ő maga semmit sem produkál? Odaajándékozták a debreceni állatkertnek.
S most jött a váratlan fordulat. Egy év múlva a nagy darab, ostoba oroszlánnak hirtelen világosság gyúlt az agyában. S amit akkor elmulasztott a cirkuszban, itt, a debreceni állatkert csendjében hirtelen megértette. Megértette, s azóta se felejtette el. A rács mögött illedelmes csendben végzi artista-gyakorlatait a látogatók ámulatára, de akár fizetség nélkül, egymagában is. Igaz, egy évi késéssel, de úgy mondják, hibátlanul.
Engem, bevallom, meghatott a történet, s ha zavarosan is, de rengeteg mindent juttatott eszembe. Az, hogy a debreceni állatkertben ül egy buta oroszlán, aki bár késve, de hibátlanul végzi elmaradt gyakorlatát, felér egy Aesopus-mesével. S bár története csak úgy-ahogy alkalmazható az emberi világra, tűnődni valónk bőven akad rajta, s okunk a mélyebb megindultságra, a látszatra oly humoros eset felett.

Hogy mi is belőle a tanulság? Valóban nem több, mint egy Aesopus-mese tanítása, de ez is épp elég.
Az egyik tanulság az, hogy ne keseredjünk el, ha szavunk bárkinél is süket fülekre talál. Különös dolog a lélek, és az emberi lélek csendje. Sokszor esztendők is eltelhetnek, míg ez vagy az az elvetett mag megfogan benne. A másik tanulság, amit e bájos történetből megtanulhatunk pedig az, hogy ne higgyük, hogy tetteinknek és szavainknak hatása tüstént és várakozásainknak megfelelően jelentkezik. Bűneinknél ez még nem is volna baj, de sajnos fokozottan így van ez, a jócselekedetek esetében. De ami késik, nem múlik. S akinek van türelme a jóságra, az meg is fogja érni, s föl is fogja ismerni gyümölcsét.”

X X X

 

„A különböző kultúrák: ugyanannak a könyvnek – Könyvek Könyvének –, ugyanannak a „szövegnek” különböző megfejtései. Ebben az értelemben az emberi élet nemcsak szakadatlan létezés, de szakadatlan olvasás is. A türelmetlenek nem várják be az idő lapozását, maguk szeretnének beletúrni a mindenség lapjaiba, de ez csak gyöngeségükre vall. Az olvasás figyelmét sose pótolhatja a lapozás türelmetlensége.

Ki kell várnunk a lapok fordulását, mivel a mindenség, a teremtés „tempója” éppúgy üzenet, mint az „írott sorok” látványa. A tettenérhetetlen változás a mindenségben: minden emberi műalkotásnál nemesebb szerzőre vall.

Mi emberek szeretnénk fölgyorsítani az időt. De az idő: ráér. Minden változás ellenére lehetetlen nem éreznünk, hogy az időt egy örök kéz írja s hogy e kéz stílusa messze meghaladja a miénket.” (A Könyvek könyve, Új Ember, 1974. szeptember 29., részlet)

 

X X X

 

„Mitől fél az író az üres lap előtt? Mit kockáztat az első, indító szavakkal, mondatokkal? Talán valami jóvátehetetlent?

Az életben könnyelműek vagyunk. Miért épp a képzelet síkján érzünk nagyobb felelősséget? Talán, mivel az írott szó maradandóbb volna tetteinknél? Alig hiszem.

Az írást az teszi félelmessé. hogy egyszerre tett, szembesülés és ítélet. Kevesebb és több is életünknél. Írást és életet meddő dolog szembeállítani egymással. Az írás az élet kivételesen intenzív, tudatos változata.

Szerepe kettős. Megmutatja, hogy éltünk idáig, s hogyan kell élnünk ezután. Kritikája mindannak, ami idáig történt velünk, de ugyanakkor a megváltás lehetőségét is jelenti számunkra. Az üres papír előtt félelmünknél csak reménységünk nagyobb.”

 

X

 

Írás közben persze az is eldől, hogy ki milyen ítélőszék előtt mer megjelenni. Mert ahogy a való életben, az írásban is akad kibúvó. De az igazak önként kérik perük fölvételét s az igazság ítélethirdetését. Mivel az igazság akkor is a legfőbb érték, ha szava elmarasztaló. Az igazi írás értelme meghalad mindennemű személyes kockázatot.

 

X

 

Minden igaz író valamiféleképp „úgy nyeri meg életét, hogy elveszíti azt”. A „kifejezés” evangéliumi értelemben valójában „lemondás”, nemcsak az életben, de talán még inkább az irodalomban. A világ csak a tökéletesen önzetlen pillantásnak – és tollnak – adja oda magát. A világot nem zsarnokok, nem hatalmasok, hanem a gyermekek, a kicsinyek uralják.

 

X

 

Csak amiről végképp lemondtunk, kerülhet véglegesen papírra. Csak amit végleg átengedtünk Istennek, lehet valójában a miénk.” (Új Ember, 1974. november 17.)

 

X X X

 

Nagy trauma volt életében a második világháború és a lágerek élménye. Csodálatos versek születtek ebben a körben, Harbach 1944, Francia fogoly…

 

 

Harbach 1944

Thurzó Gábornak

 

Újra és újra őket látom,

a hold süt és egy rúd mered,

s a rúd elé emberek fogva

húznak egy roppan szekeret.

Vonják a növő éjszakával

növekvő óriás kocsit,

a testükön a por, az éhség

és reszketésük osztozik..

(részlet)

 

X X X

 

Pilinszky költészetével egyenrangúak prózai munkái, drámái és rövid cikkei, publicisztikái. Nem szokták kiemelni, de úgy érzem a vele készült interjúk, filmek is, a maga nemében remekek.

            A Nyugat negyedik nemzedékéhez és az Újholdasok köréhez tartozott. Az utóbbiak tagjai Nemes Nagy Ágnes, Rónay György, Mándy Iván… Valamennyiükre jellemző, hogy az ötvenes években nem publikálhattak és ezért meséket és ifjúsági regényeket írtak.

            Azt mondta magáról, katolikus és költő. Áthatotta költészetét Istenhez való közelsége.

            Egyszer Pernye Andrástól, a nagy zenetudóstól megkérdezték, hogy szerinte ki a legnagyobb zeneszerző a világon. Egy kicsit elgondolkozott, majd ezt mondta: Bach, mert az ő zenéje van legközelebb Istenhez.

            Hasonlóan elmondhatjuk Pilinszkyről is, hogy az ő költészete van legközelebb Istenhez.

 

X X X

 

A művészi, költői credója ebben foglalható össze: „A művészetben a süketek hallanak, a vakok látnak, a bénák járnak, minden fogyatékosság teremtő és magasrendű erővé válhat”. Ebben mutatkozik meg az irgalmasság eszméje.

 

 

 

                                                                           Urbán-Szabó Béla

Ízes álom

 

Citromos, narancsos álom

ma már a nappali álmom.

Az ízek olvadnának a számban,

mindig is erre vágytam.

Teljesül e valaha az álmom,

vagy marad az ízes álom.

 

Enter

 

Rovom a sorokat, írom,

amíg érzek, amíg bírom,

ha föladom egyszer,

nem lesz több enter.

 

Imádság

Nincs az az idő,

hogy elfelejtselek,

eleven az emlékezet,

minden rád emlékeztet:

érzem orromban

bőröd illatát,

magamon szemed

sugarát,

szívem szíveddel

dobban,

érzésem nem csitul,

újra és újra lobban,

erős a hitem és a lélek,

a jövőtől melletted

nem félek,

minden nap erősít

a lélekemelő hit.

Az imádság segítsen,

vigyázzon ránk

a jó Isten!

 

Martfűi levelek - Szeretet

Kedves Barátom,

 

 

egyetlen igaz út van, a szeretet útja; egyetlen törvény van, a szeretet törvénye.

            Jézusnak egy kérése volt az emberekhez, a szeretet. Ő keresztre feszítette önmagát ezért.                        

             Ahogy Lao-ce mondja:

            „Az emberek ma bátrak úgy, hogy szeretetüket feladják,

            nagylelkűek úgy, hogy elégedettségüket feladják,

            de mindenek fölött feladják az alázatot.

            Ez halál.

            Csak a szeretet tart ki a harcban

            és szilárd a védelemben.

            Akit az ég meg akar menteni,

            szeretettel őrizteti” (Hamvas Béla: Anthológia humana).

            Az emberek többsége erre nem képes. Kevés olyan ember van, mint Ferenc pápa, akinek életét, életútját, gondolatait, tevékenységét áthatja ez az érzés.

            Sokan támadják, bántják, akik ezzel nem értenek egyet, nem tudnak mit kezdeni ezzel.

            Az önzetlen szeretet ritka, mint a fehér holló. A szeretet méricskélése önmagában méltatlan a szeretethez. Ha számon tartják, mérlegre teszik, hogy mit adnak, kapnak, ott már régen nincs önzetlenség. Ott már valami hibádzik.

            Kedves Barátom,

            kérdezheted, hogy hol vannak a tanúságtevők, hol vannak az igazak.

Köztünk vannak.

Miért nem látjuk őket? Nem tolakodók.

Mindenre lehet mondani valamit, minden megkérdőjelezhető. Mondunk is valamit mindenre és mindent meg is kérdőjelezünk. Ahogy engemet is megkérdőjelez időről időre a szívemnek legkedvesebbje és elbizonytalanít. Bárcsak sokáig megkérdőjelezne még! Nagyon fáj és mégis hiányzik.

De nem hiszem, hogy én vagyok az, aki megtéveszti. A minap olvastam egy ismeretlen szerzőtől:

„A tiszteletet, az elfogadást, a bizalmat - a szeretetet - csak akkor tudod mások felé irányítani, ha benned, önmagad iránt léteznek.”

Ha mindez nincs meg benned, nincs mit osztogatni.”

Kedves Barátom,

vajúdok a szeretetlenségben, a viszonzatlan szeretetben. Ki tudja meddig?

Üdvözöl barátod:

 

 

                                               Urbán-Szabó Béla

.

 

 

A ma árnya

 

A ma holnapba

nyúló árnya,

ez rendeltetett

nekünk mára.

Mondod, amit

szeretnél,

ha tehetnél,

lettél, ami

lehettél.

A ma holnapba

nyúló árnya,

a jövő kivetített

számított kára.

Vágyódó énünk

a jobbat várja,

ez rendeltetett

nekünk mára.

 

Intelem

 

Rád vetülnek

árnyékok,

felejtsd el!

Csillámló szépséged,

fogadd el!

Tárd ki jóságod,

add tovább!

Veled lesz

teljesebb a világ…

Keringő

Életed a napokkal forog,

hiányosak a válaszok;

kellék vagyok csupán,

hogy mikor, miért és kinek,

mindez napi talány.

Lépések szóról szóra,

keringő, felhívás a jóra;

fáj ölelésed hiánya,

nem pótol a rózsa,

a szegfű, a mályva...

Napok múlnak

válaszra várva:

hogy mikor, miért és kinek;

barátod barátnőjét várja.

 

Képzelt valóság?

- Helló!

- Helló! Nem ismered meg a hangomat?

- De… Csak, amíg nem szólsz bele, addig bárki is 

lehet.

- Ha engem hívsz, akkor csak én lehetek.

- Láttunk már karón varjút!

- Ezt hogy érted?

- Nem hallottál a lehallgatási botrányról?

- Mi ahhoz jelentéktelen emberek vagyunk, hogy

lehallgatnának bennünket.

            - Mindaddig, amíg nem akarnak tőlünk valamit… Vagy valamelyikünktől. Virág elvtárs megmondta, hogy egyszer majd kérünk magától Pelikán valamit.

            - Ez a Tanú című filmből van… Az a bajod, hogy túl sok filmet nézel, vagy sok krimit olvasol.

            - Mindenki életében van olyan esemény, amit titkol, amit nem szeretne nyilvánosságra hozni…

            - Az enyémben nincs…

            - Nana! Gondold csak végig…! Engedély nélkül horgászol, vagy ellopott percek a kis szöszivel…

            - Ne is folytasd!

            - Mikor valaki csinál valamit, nem is gondoljuk, hogy miért csinálja…

            - Ez borzalom!

            - Az ember ezen logika mentén bármit megtesz, bármit képes elárulni.

            - Nem is gondoltam, hogy ennek ilyen vetülete is lehet…

            - Ajaj! Az ember megzsarolásának ennél csak kifinomultabb formái lehetnek… Odáig is elfajulhat a dolog, hogy kérni fogod, ítéljenek el.

            - Félelmetes… Hagyd már abba! Nehogy már még Kotász doktor után is kiabáljunk!

 

 

Epilógus

 

A beszélgetés itt félbeszakadt.

            Néhány nap múlva a közeli erdőben egy embert találtak, aki fölakasztotta magát. 

Műfajtalanul

Műfajtalanul

 

Ezt az írást tizenkét éven aluliaknak nem ajánlom.

            Történt pedig, hogy az idei nyáron az eső nem csak úgy egyszerűen esett, hanem nagy csinnadrattát csinál maga körül. Vihar és jégeső, meg felhőszakadás.

            Ilyen vihar után annak rendje és módja szerint elcsendesedett az idő. Egy alkalommal szivárvány jelent meg az égen. Az emberek értetlenkedve néztek egymásra.

            - Ott fent nem tudják, hogy már nincs szivárvány? Tiltás alatt van - mondogatták egymásnak.

 

Egy pöttöm kis srác örömmel és csodálkozva fordult apjához:

            - Nézd, apa, milyen szép szivárvány!

            - Csitt! Az nem szivárvány.

            - Hát, mi?

            - Nincs szivárvány… Ezt jól jegyezd meg! Amit látsz, az legfeljebb festett ég.

            Józsika kis idő múlva megszólalt:

            - Az mégiscsak szivárvány!

            Az apja teljesen kétségbeesett. „Ez a kölyök fejébe vette, hogy bajt hoz a családra” - gondolta és szétnézett maga körül, hogy hallja-e valaki, amit ez a gyerek összezagyvál.

            Elpanaszolta magát a szomszédasszonynak, hogy Józsika azt mondja, amit lát és nem azt, amit kell. Biztosan van valami baja, hogy ilyen értetlen.

            „Molyos egy kicsit, ez a Krucserák apuka” - gondolta a szomszédasszony, aki egyébként a városbeli pszichiátrián dolgozott asszisztensként.

            - Annyit segíthetek, hogy előjegyzem és beszélek a doktor úrral.

            - Az jó lesz… És mikorra?

            - Írja fel! 2421. február 31. 10 óra.

            Krucserák Tónit előjegyezte a szomszédasszonya. Ezzel az ügyet elintézettnek tekintette.

            Az emberek többsége magában csendesen örült a természeti látványosságnak, a festett égnek.

Olykor

 

Ha olykor tévedtem,

azt is érted tettem;

ha olykor hibáztam,

mindig beláttam;

ha olykor bántó voltam,

a legjobban bántam;

és csak remélhetem,

hogy remélhetek,

viszonzás nélkül is

hittel szeretlek.

Urbán-Szabó Béla: Szenvedéstörténet Jób könyve alapján

A Biblia, mint széppróza, történetek laza füzére. Általában az elbeszélő jelleg a domináns, az egyik kivétel a Jób könyve. A bevezető és a befejező részt leszámítva, ez a könyv dialógusra épül.

            A forma, mint keret, jó alapul szolgál ahhoz, hogy a Jób könyve nem csak az Ószövetség, de az egész Biblia legfilozofikusabb része legyen. Minél inkább felfedezzük filozófiai mélységét, annál inkább mainak érezzük. A modern ember mai kételyeire, sorskérdéseire is ráismerhet ebben a biblia könyvben.

            Először is nézzük meg, melyek ezek a legfontosabb kérdések: Egy hívő ember számára mi a szenvedés oka? Mi a szenvedés értelme? Lehet-e a megpróbáltatások között is hinni? Tévedhet-e Isten? Mit jelent a hívő ember kételye?

 

x x x

 

Elemzésünk kiinduló alapja lehet, hogy vannak igazságok, amelyeket elfogadunk igaznak anélkül, hogy ezek igazságtartalmát bizonyítani akarnánk, bizonyítanunk kellene. Jung ezeket nevezi Válasz Jób könyvére című írásában úgynevezett lelki igazságoknak.

 

Jung példának Krisztus születését hozza fel. A hívők szerint Krisztust szűz anya szülte, a nem hívők szerint ez természeti képtelenség. Ami az egyik oldal számára fizikai valóság, az a másik oldal számára ad abszurdum. A felek között érdemi vita ezen az alapon nem folytatható.

            Blaise Pascal Gondolatok című munkájában ugyanebben a problémakörben azt mondja, hogy bár Isten léte racionálisan nem bizonyítható, mégis hinni kell, mert mi van akkor, ha tévedünk.

            Jung és Pascal álláspontja összecseng. Sőt, Jung továbbmegy, szerinte a Biblia lelki igaságok kinyilatkoztatása. Ha ezt elfogadjuk, innentől kezdve - függetlenül attól, hogy hívőkről vagy nem hívőkről van szó - Jób története örök példázat valamennyiünk számára.

 

x x x

 

Jób könyve keret-elbeszélés. Azzal kezdődik, hogy Jób istenfélő, kerüli a rosszat, családja van és gazdagsága. A befejezésben pedig mindez visszaáll.

            Jób története egy pozitív helyzetképpel indul. A Sátán azt mondja az Úrnak, hogy Jób nem ok nélkül féli az Istent. Ha elveszítené anyagi javait, majd káromolná ő az Urat. Az Úr felhatalmazza a Sátánt, hogy tegye próbára Jóbot, mindenét elveheti, csak őrá magára nem vethet kezet.

            Jób anyagi javainak elvesztését türelemmel veszi:

 

            „Az Úr adta, az Úr veszi el.”

 

            A Sátán tévedett, anyagi javainak elvesztése miatt Jób nem káromolja az Urat. A Sátán azt mondja, hogy további próba szükséges, másképp beszél majd Jób, ha beteg lesz. Jób azonban ekkor is istenfélő marad:

 

            „Ha a jót elfogadod az Úrtól,

            a rosszat is el kell fogadnunk.”

 

x x x

 

Ez az a pont azonban, ahol Jób már kezd meginogni. Megkereste három barátja a bajokat hallva, Elifáz, Biklád és Cófár. Jób elemző perlekedésbe kezd.

            További is kérdések adódnak a korábban jelzetteken túlmenően: Van-e összefüggés hit és anyagi jólét között? Van-e összefüggés hit és egészség között? Lehet-e Istennel szemben morális igényünk? Mérhető-e az ember sérelme, szenvedése Isten mindenhatóságával szemben?

            Jób akkor lázad, amikor elveszítette anyagi javait, családját, egészségét. Akkor, amikor gyakorlatilag elveszítette földi kapcsolatait. Jób önvizsgálatot tart, a történések miértjére keresi a választ. Büntethet-e az Isten a jóért is?

 

x x x

 

A barát arról győzködi Jóbot, hogy az ember Istentő kapja a csapásokat, de ennek oka végül is mindig az ember bűne. A bűn különféleképpen jelentkezhet, de a büntetés egyetlen esetben sem maradhat el, mert Isten igazságos.

            Az egyik barát, Elifáz, véleménye szerint nincs tiszta ember a földön, ártatlanul senki sem szenved. Minden szerencsétlenség és csapás Isten méltó büntetése az emberen:

 

                        „…pusztult-e el

                        valaki ártatlanul

                        és irtottak-e ki valahol

                        becsületes embereket?”

 

                        „Alkotója előtt tiszta-e az ember?”

 

Elifáz türelembe int, mert akit a Mindenható megsebez, azt be is kötözi.

 

                        „Honnan vegyek erőt a várakozásra?”

 

            Jób nem érti barátját. Miért a feddés?

            A másik barát fölvetése, hogy Jób gyermekei bűne miatt szenved, s ez végső soron az ő bűne is. A harmadik arról szól, hogy Isten számon tartja a titkos bűnöket is.

            A barátok egyöntetű véleménye, hogy ami történt Jóbbal, az nem véletlen, az okot mindhárman Jóbban keresik. Szerintük Jób nem tehet mást, be kell látni bűnét, és könyörögnie kell.

            A három barát álláspontja kutakodó bölcsesség. Kívülről nézik Jób szenvedését. Nem érintettek a problémában. Oksági választ keresnek, de barátjuknál nem jutnak tovább.

 

x x x

 

 

Jób ellenben nagyon is érintett. Ő is keresi a választ a miértre. Elsősorban önmagában. Mindig oda lyukad ki, hogy tudja, ártatlan és ártatlanságának az Isten a tanúja.

            Biztos igazában, tudja, hogy igaz úton jár, Istennel szemben akarja védeni magát:

 

                        „Isten előtt kívánom védeni magam.”

                        „Amíg lelkemet ki nem lehelem,

                        ártatlanságomból magamat

                        ki nem tagadom.

                        Igazságomhoz ragaszkodok,

                        róla le nem mondok.”

 

            Tudja, hogy a vele történt igazságtalanság Istentő származik és Isten az, aki mindezt helyre teheti.

 

                        „Még most is ímé az égben van

                        az én bizonyságom és az én tanúm

                        a magasságban! Csúfolóim a saját

                        barátaim, ezért az Istenhez sír fel

                        az én szemem.

 

            Jób biztos abban, hogy nem önmaga miatt fordult el tőle Isten. Nem tud a Sátánról és próbáról. Kételyei vannak. De igaza lehet-e Isten előtt?Úgy hiszi, Isten tévedett, igazságtalan vele szemben. Még sem rendült meg a hite. Hetedik válaszában így szól:

 

                        „Most is csak lázongás, ha panaszkodom,

kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat.

Bár tudnám, hogy hol találom Istent?”

 

x x x

 

Jób befejező beszédét követően barátai kifogynak az érvelésből, ők többet nem szólalnak meg. Megszólal viszont Elihú, aki megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta Istennel szemben. De három barátjára is haragudott, mert nem találták meg a kellő választ, pedig bűnösnek találták Jóbot.

            Elihú fiatal, akiben annyi a mondanivaló, hogy majd szétveti. Az ő véleménye az, hogy Isten fenyítése, élete jó az ember számára, ezért hamis Jób okoskodása, amikor tiltakozik ez ellen, Isten igazságos ítélet tart, vagyis az sem indokolt, hogy Jób panaszkodik sorsára.

            Elihú szavaira Jób nem reagál. Ennyiben ez egy hosszú monológnak tekinthető, amivel előkészíti Isten első beszédét Jóbhoz.

 

x x x

 

Isten két beszédet mond, mindkettő önmagáról szól. Szavai nem igazolják a barátokat, de nem is veszi védelmébe Jóbot sem. Isten szabad és hatalma korlátlan, semmilyen tettért nem lehet felelősségre vonni.

            Jób tudomásul veszi Isten szavait. Ez a tudomásulvétel belátás és megnyugvás a döntéseit személyesen hozó Istenakarata előtt. A szenvedés, mint Isten döntése, hittel és a szabadulás reményével fogadható csak el.

            Isten megelégeli Jób szenvedését, ebben az értelemben kiállta a próbát, megjutalmazza hitéért. Jób visszanyeri boldogságát.

A jó tanár

 

Gyereked van kettő

és még ki tudja hány,

tanítványod valahány.

Hozzád járnak,

mert szeretnek,

és tudni szeretnének;

nekik Biblia

minden szavad,

termőtalajra hull

minden gondolat;

ha felnőnek egyszer,

felnőnek hozzád

ember.

Belőled épültem

 

Formálódott a nemrégen még

újszülött.

Már akkor is a holnapra

készültem,

már akkor is minduntalan

világgá akartam

bömbölni valamit.

Karodba vettél anyám,

ringattál,

arcomon a szeretetre méltó

önzést simítottad

és melledre vontál,

a bimbót számba adtad,

csitítottál és csillapítottam

magam.

Belőled épültem anyám,

magamba

szívtalak.