Fejezetek egy önéletrajzból

- emlékezés és folytatás -

XIX.

Emlékszem, anyám a hatvanas években kontyban hordta a haját. Akkoriban ez volt a divat. Ahogy a svájci sapka is divat volt. Ilyet az apám viselt.

            A jambósapkát viszont nélkülözték a családunk férfi tagjai, pedig ez is divat volt abban az időben.

          A korabeli fotókat nézve az egyik leghíresebb svájcisapkás úr Hamvas Béla filozófus, eszmetörténész. A fotó tanúsága szerint éppen Tiszapalkonyán raktárosként gazdagította élettapasztalatát.

x x x

A hatvanas évek X-faktorja a Táncdalfesztivál volt. Ezeken tűnt föl, illetőleg lett népszerű Koncz Zsuzsa, Zalatnai Sarolta, Szécsi Pál, Máté Péter, Kovács József, valamint az Illés, az Omega együttes, és még nagyon sokan mások. Ezek a nevek még ma is ismertek, jól csengenek.

            A másik nagy össznépi show a Ki mit tud volt. Itt is máig ismert nevek tűntek föl, többek között Kern András, Gálvölgyi János színészek, Schiff András zongoraművész.

            A Ki mit tudon külön szám volt a zsűri szereplése. Itt is nagy nevek voltak, a zsűri elnöke Major Tamás volt, tagjai Petrovics Emil zeneszerző, Pernye András zeneesztéta, zenekritikus, Szinetár Miklós rendező, Rába Miklós táncművész. A véleményükből, bírálataikból, tanácsaikból még gyerekként is sokat tudtam tanulni.

            A zsűriben külön jelenség volt Pernye András kihajtott fehér inggallérjával. Nem emlékszem egy értékelésére, bírálatára sem, amelyben bármelyik versenyzőt „lehúzta” volna. Úgy beszélt, mintha ott is a katedrán lett volna. Tanított.

x x x

Pernye Andrásról kevesen tudják, hogy heine-medines volt. Éveken keresztül írt zenekritikákat a Magyar Nemzetbe, megírta jazz történetét.

        Tőle hallottam a következő történetet: Egyik tanítványa vizsgázott nála. Kérdezett tőle valamit, a hallgató nem tudta a választ. Könnyített kérdést tett föl, arra sem volt válasz. Végül már azt kérdezte, hogy Mozart Jézus előtt született vagy utána. A tanítvány annyira zavarban volt, hogy erre sem tudott válaszolni. Erre Pernye a fejét fogva felkiáltott: „Kollegina, valami zenét!”

            Pernye András mondta, hogy Bachot azért tarthatjuk a legnagyobb zeneszerzőnek, mert az ő zenéje van legközelebb Istenhez.

x x x

Az SZDSZ 1989 őszén kezdeményezte az úgynevezett négyigenes népszavazást. Az SZDSZ Martfűi Szervezetének ehhez kapcsolódott az első komolyabb feladata, az országos népszavazást helyi szinten megszervezni.

            Az SZDSZ megnyerte az országos népszavazást és nyert Martfűn is.

       A következő kérdés az volt, hogy választókörzetünkben lesz-e az SZDSZ-nek az országgyűlési képviselőválasztáson 1990 tavaszán.

Szerelem

Szeretet? 
Szerelem?
Mindkettő
örök legyen;
körbefonjanak
mint az ölelés,
így lesz 
részből egész.

Napló

Ajánlom a Pozitív Sokk című dokumentumfilmet mindazoknak, akik úgy érzik, hogy nincs tovább és lélekben már feladták. Azoknak, akik azt tapasztalják, hogy hátrányos helyzetből nem lehet előrejutni, győzni, mert az lehúz, ellehetetlenít. Ajánlom azoknak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen cigányként élni ma Magyarországon, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen ma vakként élni nálunk, akiknek arról meg végképp fogalmuk nincs, hogy milyen vak cigányként élni, tanulni.   

       Mintha egy mese volna. 

      Bodnár Zsolt, egy vak cigány fiú, elindul szerencsét próbálni. Az általános iskolában az anyjával tanult, hogy ő tanulhasson. Tanulmányaiban addig jutott, hogy elvégezi a jogi egyetemet. 

      Mit is gondolhatunk erről a cigány anyáról, aki munka mellett tanult a vak fiával?

     Úgy beszélnek róla, mint aki nyugalmat és derűt áraszt környezetére. Klári doktornő, a szemorvos, azt jegyzi meg, hogy harmincéves praxisában Zsolt az első betege, aki felhívja őt azért, hogy megkérdezze tőle, hogy hogy van.

       A 2009-ben készült dokumentumfilmet a youtube-n néztem meg.

    Zsolt története a dokumentumfilmen túl is folytatódik. Az már a filmben nincs benne, hogy elvégezte az egyetemet, párja van és alapító elnöke lett a Pozitív Sokk Közhasznú Egyesületnek. Ennek az egyesületnek a tagjai fiatalok, elsősorban jogászok, joghallgatók.

     Íme Zsolt személyes hitvallása, ami az egyesület honlapján olvasható: "A látásom hét éves koromban megromlott és azóta folyamatosan romlik.

      Így talán sokkal több akadály, korlát került elém az életem során. Voltak és vannak körülmények melyek megnehezítik a látássérültek életét és ezáltal többek között az enyémet is.

    Én a látásom elvesztéséért cserébe kaptam olyan családot és barátokat, akik segítettek ezen akadályokat, korlátokat legyőzni, illetve bátorságot adtak, hogy merjek álmodni és ezeket az álmokat valóra váltani!

     Így válthattam valóra álmomat, hogy a jogi egyetem hallgatója lehessek, hogy kyokushin karatéka lehessek, és még volt néhány kisebb nagyobb álmom melyeket valóra válthattam!

    Életem során tapasztaltam, hogy megoldhatatlannak tűnő feladatok előtt milyen sokat számíthat egy barát biztató mondata, vagy egy ismeretlen pozitív hozzáállása ahhoz, hogy e  feladat megoldhatóvá váljon!

     Hála Istennek én nagyon sokszor kaptam ilyen segítséget, de volt amikor nem!

    Így tudom, mekkora értéke van egy kis segítségnek is, illetve menyire megnehezítheti egy ember életét ennek hiánya!

   Ezért szerettem volna egy olyan egyesületet létre hozni, ahol tapasztalatból tudjuk hogy milyenfajta segítségre lehet egy-egy embernek szüksége.

   Megkértem barátaimat, ha egyetértenek velem és részt tudnak vállalni egy közös álom létrejöttében, akkor együtt hozzunk létre egy egyesületet és próbáljunk meg mindent megtenni azért, hogy „a boldogság ne legyen csupán álom”!"

     Ez a fiatalember mindenképp pozitív példa. Az pedig egyáltalán nem baj, ha sokakat sokkol ezzel.

Nyitás

Hallom hangodat,
csilingelő varázslat.
Nyisd a kapukat!

A csend sikolya

A miniszter úr levelét megírta.

    Az Emberi Erőforrások Minisztérium első embere, Balog Zoltán miniszter úr, levelet írt a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének és tagjainak, vagyis nekem is, mint az országos szövetség egyik tagegyesülete vezetőjének.

          Köszöni az elmúlt négyévi együttműködésünket.

       Hát bizony több is tellett volna tőlünk, ha megkérdeznek bennünket a sérült, fogyatékossággal élő embereket érintő jogi szabályozás rendszerszintű átalakítása előtt.  Fel sem ocsúdtunk, s máris ott voltunk, ahol a part szakad. 

        A levél olvastán egy "kívülálló" azt is gondolhatja, hogy Magyarországon jó sérült, ellátott embernek lenni. Ha van elégedetlenség, az legfeljebb a sérült emberek frusztrációja. 

      Az igazság ellenben az, hogy elindultunk lefele, társadalmi csoportunk egyre több tagja növeli a szegények táborát. Ez pedig egyirányú utca, innen nem nagyon van visszaút. Ma egy rokkant-találkozó megszervezésének legnagyobb kérdése, kockázata, hogy hányan tudják megfizetni az útiköltséget, az egyebekről már nem is beszélve.

        Vannak, akik már annyira lent vannak, hogy egy ilyen levél "üzenetét" már meg se hallják. Akiknél a nincs, a szegénység a küszöböt rágja, azok számára semmilyen esélyt nem jelent a gépjárműszerzési-támogatás mértékének emelése. Egyre kevesebben veszik igénybe ezt a támogatási formát annak ellenére, hogy a potenciális jogosultsági kört bővítették. Ez a támogatás ott nem lehetőség, akiknél a korábbi jövedelmet megfelezik, vagy urambocsá, meg is vonják.

      Mire az érintett rokkant magához tér, szembesülhet azzal, hogy megszűnt az egészségbiztosítási jogviszonya és hogy az legyen, havonta kellene díjat fizetnie akkor, amikor épp az a legnagyobb problémája, hogy nincs jövedelme.

          Bizony voltunk mi csalók, és lettünk, leszünk földönfutók!

       Amiért köszönet illethet bennünket úgy általában, az az, hogy meglehetősen türelmesen, csendesen vettük mindezt tudomásul. Mi összeszorítjuk a fogunkat, ha küzdünk egészségi hátrányainkkal, ha tudomásul veszünk bennünket ért sérelmeket.

       Azért is köszönet illethet meg bennünket, hogy egyre kevesebbe kerülünk az államnak, a társadalomnak. Európában lassan a legkevesebbe.

        A miniszter úr a levelét megírta. Nem kellett volna.

Őrjárat az éjszakában

Őrjárat az éjszakában,
a falakon túl
lusta álmosság,
színes jövőt álmodók.

Őrjárat az éjszakában,
életek motoznak,
kukától kukáig
surranók.

Őrjárat az éjszakában,
loncsos kutya nyüszít,
gazdája oldalba rúgta;
falakon túl és innen
mindenki a helyzet foglya.

Őrjárat az éjszakában,
övék a tér,
bennünk a túlélés
reménye,
amott zárt falak
kegyelme.

Napló

A héten volt a boldogság világnapja.

       Bevallom, azt se tudtam, hogy van ilyen világnap. Mindenesetre ez a hét, nekem legalábbis, nem a boldogságról szólt. Lassan már nincs olyan ismerősöm, akiknél ne lenne valamilyen probléma, valamiért, valakiért izgulni való.

       A héten volt a költészet világnapja is. 

       Ez a világ nem kedvez a költészetnek. Ha szétnézek egy könyvesboltban, egy könyvtárban, vagy a világhálón, rengetegen írnak verset. Többen, mint amennyien olvasnak. 

       Úgy viszont kevesen írnak, mint Kemény István, Vörös István, Erdős Virág, Kiss Judit Ágnes ... 

x x x

Két hét múlva választás. Nem kell nagy jóstehetség annak belátására, hogy nagy valószínűséggel marad minden a régiben. A parlamenti százalékok némileg változhatnak, de az irányvonal folytatódik. 

       Az ellenzék annyira későn ébredt, hogy esélyük sem lehetett ledolgozni a hátrányt. Néha olyan érzésem van, hogy nem is igazán szeretnének nyerni. Lehet, hogy ők még jobban meglepődnének, ha nyernének, mint a kormányzó pártszövetség.  

       A fentiekkel azt is akarom mondani, hogy maradni fog a rokkant emberek vesszőfutása.

Most

Most 2014-ben
vagy és mégsem;
távol tartod
magadat tőlem,
indok persze
bőven;
csak az az
egy hiányzik,
miért legyek én,
miért legyen
a másik.

Most 2014-ben
vagy és mégsem;
nekem nem,
másnak igen;
libikóka
az idegeken;
felhőjáték
az álmokban,
kapaszkodó
az álomban.

Fecsegjünk

Fecsegjünk
az életről,
fecsegjünk
kis semmiségekről
minden kötöttség
nélkül,
arcunk
reményeinktől
szépül;
fecsegjünk
fontos dolgokról,
a nőkről,
csupa jóról;
fecsegjünk
kis semmiségekről,
a halálról
és az életről.

Tárkány Művek: Lehetett volna

Napló

Egy évvel ezelőtt mondtam el ezt a szöveget a városi ünnepségen, ma talán még aktuálisabb, mint akkor:

Márciusi Ifjak

Nem tudom, hogy 1848 március 15-e eseményeinek, a márciusi ifjaknak, mindezek eszmeiségének van-e még olyan olvasata, amelyről az azóta eltelt időben – az elmúlt százhatvanöt évben – még nem beszéltek, még nem írtak? Mit kezdjünk a százszor, ezerszer idézett klisékkel, szövegekkel? Mit kezdjünk egy ünnepi beszéddel, ha nem szeretnénk, hogy unalomba fúljon?

            Mit is ünnepelünk március 15-én?

          1848. március 15-e egy korszak vége és egy korszak kezdete. A reformkor, a megfontolva haladás, a megegyezéses út keresésének a vége. A forradalom, a szabadságharc kezdete. Megjegyzem, hogy ennek a korszaknak a vége álláspontom szerint nem a szabadságharc leverése, hanem az 1867-es kiegyezés.

     1848. március 15-ének cselekvő részesei nem Széchenyi István és nem Kossuth Lajos elsősorban, ők a kezdeményező elődök, hanem az ifjak, Petőfi, Jókai, Vasvári és a többiek. Ezek a fiatalok, fiatalságukból eredően, bátrak voltak. Megérezték az idők szavát, a helyzetből adódó lehetőséget, ráéreztek erre és cselekedtek, tették, amit tenniük kellett.

        Márciusi ifjakról beszélünk. Néhány ifjú mögött ekkor már-már teljes életmű van, gondoljunk csak Petőfire. Egy ilyen helyzet a mai napig kuriózum. Ma inkább az a jellemző, hogy a fiatalok közel harminc évesen is tanulnak, kitolódik a családalapítás, a gyermekvállalás ideje.

          A márciusi ifjak példája arra is figyelmeztet bennünket, hogy óvó szemünket tartsuk rajtuk. Vigyázzunk rájuk, tartsuk itthon őket a lehetőségekkel. Azt a fiatalos lendületet, innovációt, ami ennek a korosztálynak a sajátja, egyik idősebb generáció tagjai sem tudják pótolni.

            A márciusi ifjak szerették hazájukat, elkötelezettek voltak iránta. Ez ma is példaértékű, és példaértékű is lesz minden nemzedék számára. Ezt a hitet erősíteni kell ma is a mai fiatalokban, és nem gyengíteni. Ha egy nemzet lemond a fiataljairól, azzal veszíthet a legtöbbet, a jövőjét veszítheti el. Ez olyan, mint mikor egy virágon nem csak az oldalhajtásokat nyesegetjük, hanem tövestül kihúzzuk.

          A fiatalok harciassága, hevessége sosem volt öncélú, nemcsak önmagukért ilyenek, hanem valamennyiünkért, öregebbekért is. Ahogy tették azt a márciusi ifjak is.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a fiatalságban mindig is volt és lesz egy távolságtartás, változtatni akarás a fennállóval, az idősebbekkel szemben. Ez olykor kellemetlen, de a fiatalság mindig tükör volt az idősebb nemzedékek tagjai számára. 

      „Talpra, magyar!”, kiáltotta Petőfi Nemzeti dal című versében. „Talpra, magyar!”, így figyelmeztet bennünket a cselekvésre.

     De így figyelmeztet bennünket arra is, hogy vigyázzunk fiataljainkra, hogy ők is vigyázhassanak ránk, megvédhessenek bennünket, ha úgy hozza a sors!

Ma még kevesebben vagyunk, még megosztottabbak vagyunk. Megosztottabbak vagyunk, mint valaha. Szándék sincs ennek megváltoztatására.

x x x

A minap, netes kalandozásaim során, véletlenül akadtam arra a hírre, hogy a hajdúdorogi Mészáros Károly Városi Könyvtár 2013. évi karácsonyi versmondó versenyének mottójául a Kicsi szentem című versem egyik - első - versszakát tették meg.

       Mondanom se kell, nagyon megörültem.

       Ez az az eset, amikor egyik írásom már tőlem független életet kezd el élni.

       Íme a vers:

 

Kicsi szentem

                                                            Kicsi szentem,

                                                            kicsi szentem,

                                                            egymás kezét fogjuk

                                                            az adventi csendben.

                                                            Kicsi szentem,

                                                            kicsi szentem,

                                                            esti homályban,

gyertyafényben,

téged várunk

az ölelésben.

Kicsi szentem,

kicsi szentem,

decemberi hóesésben

arcunk tisztul,

ragyog szebben.

Kicsi szentem,

kicsi szentem,

bárki bármit mondhat,

tetteimmel a jövőnek

óvlak.

Kicsi szentem,

kicsi szentem

csak egyszer mondhatnám,

általad is minden rendben.

Kicsi szentem,

kicsi szentem,

kezünket fogva

vonulunk

az adventi csendben.

Szerelmes kör

Neked, csak neked,
a szemed, kék szemed,
üzen, szeretőn üzen,
nekem, csak nekem.

Martfűi levelek - Egyensúlyozunk a tudatlansággal

Kedves Barátom,

aminek a legtöbben örülünk, az valószínűleg a kellemes tavaszi időjárás. Kevés olyan kérdés, téma van ma, amiben ennyire egyetértenénk.

            Nehéz együtt gondolkozni, amikor az embernek legtöbbször olyan érzése van, mintha nem egy nyelvet beszélnénk, mintha nem egy országban élnénk.

            Az ukrajnai válság apropóján riporterek az utcán kérdeztek járókelőket, hogy tudják-e hol van Ukrajna? A válaszok, illetve a nem válaszok eléggé kiábrándítóak voltak. Teljesen mindegy volt, hogy milyen korosztályhoz tartozott a megkérdezett.

            A valósághoz az a válasz volt a „legközelebb”, amely szerint Európában.

            Ezek az emberek mit értenek meg az ukrajnai válságból vagy általában mindabból, ami körülöttük történik?

            Ezekben a fölvetésekben elég volna egy kis tájékozottság, információszerzés, urambocsá, egy kis tudás. De mit kezdjünk az olyan problémákkal, hogy nyílt utcán lelőnek egy fiatal nőt? Vagy miért jó az államnak, ha a forint gyenge, mikor deklaráltan a devizahiteleseknek szeretnének segíteni?

            Az emberek általában ezekig a kérdésekig el sem jutnak. Sőt, sok esetben esélyük sincs, esélyük sem lesz, hogy eljussanak eddig. A szakképzésben például a közismereti tárgyak szinte teljesen kiszorultak. Az így végzős fiataloknak a jövőben esélyük sem lesz a továbbtanulásra. Szerencsés esetben egy gyorstalpalós képzést el tudnak végezni, ami után még mindig nagy kérdés lesz, hogy mire mennek vele.

            Tényleg egy lebutításban lévő, lebutítandó társadalom vagyunk?

            Mivel a magyar gazdaság nem vagy alig-alig növekszik, az a helyzet, hogy a magyar felsőoktatás, a szakképzés elsősorban Nyugat-Európának oktat, képez.

            Faramuci módon majdnem hogy érthető, hogy a magyar állam fiskális szempontból erre a területre nem kíván több pénzt fordítani, sőt, inkább elvon forrásokat. Rövidtávon ez lehet, hogy figyelembe vehető indok, de sem közép-, sem hosszútávon nem.

Rövid- és középtávon ez a szemlélet a fiatalok külföldön történő elhelyezkedési esélyeit is rontja, ronthatja. Közép- és még inkább hosszútávon rontja a magyar gazdaság fejlődési, növekedési esélyeit.

Azt pedig már csak halkan jegyzem meg, évtizedek óta tanpélda, a fejlődés alapja az oktatás (lásd Finnország, az ázsiai országok legtöbbje…). Mi pedig innen vonunk el forrásokat.

Kedves Barátom, aztán csodálkozunk, ha a megkérdezettek többsége nem tudja, hol és merre van Ukrajna. Hát nincs min csodálkozni!

Tovább is van, mondjam még?

Az oktatás a társadalmon belüli mobilitásnak is az alapja. Ha a jelenlegi tendencia marad, nem nehéz megjósolni, ahová születtél, nagy valószínűséggel ott is maradsz.

Ezt akartuk? Így akarjuk?

Barátom, ezekkel a kérdőjelekkel búcsúzok.

Üdvözöl barátod:

 

Szösszenet - 19.

A hír: "Konrád György Kossuth-díjas magyar írót, szociológust a keresztények és zsidók közötti megértésért végzett munkájáért a Buber-Rosenzweig-éremmel tüntette ki vasárnap Kielben a keresztény-zsidó párbeszéd ösztönzéséért dolgozó német egyesületek munkáját összefogó Német Koordinációs Tanács" (MTI, 2014. március 10.).

       A rendezvényen a konzervatív (CDU) és a szociáldemokrata (SPD) párt politikusa is méltatta a magyar írót. Na, erre varjunk gombot!

A nő

Volt egyszer egy nő,
nekem ő volt ő, a nő,
égen a felhő.

Emlékszek

Emlékszek

arra a fényképre;

vidám voltál,

úgy mosolyogtál,

hogy mosolyod

majd legurult

a képről.

Mi történt?

Ma már csak

a kép van

és az emléke.

Mi történt?

Hagytuk veszni

a pillanatot,

és miért cserébe?

Túléltük a válást,

kiharcoltuk

a különállást.

Emlékszek

a nevetésedre,

ahogy arra

a fényképre.

Nevetni

jó volt veled

nevetni

a nevetéseden,

ha semmi

más nincsen.

Milyen jó volt

kerekeket nevetni,

a tegnapi

hülyeséget feledni!

Aztán

visszazuhantunk

a némaságba,

a csendes magányba.

Szösszenet - 18.

Különböző újságok online oldalán olvasom, hogy százharminchétezer rokkant ember várja még a felülvizsgálatot.

       A félreértések elkerülése érdekében szögezzük le, ezek az emberek nem várják a felülvizsgálatot. Most még köszönik jól vannak.

       Ezeket az embereket belekényszerítették egy helyzetbe, és rettegnek a jövőtől.

Napló

Szomorúan látom, hogy a sérült emberek csoportjai a facebookon osztódással szaporodnak. A minap kísérletet tettem az összeszámolásukra. Húsz után föladtam.

      Lehet azt mondani, hogy mindegyik csoportnak más a jellege, sajátossága. Ez igaz is, meg nem is. Ahogy én látom, a csoportalakítások mögött sokkal inkább személyes ambíciók, személyi ellentétek állnak. 

       Ez egy sikeres út a táborok kialakításának. A - politikai - döntéshozóknak könnyű dolguk van velünk, saját magunkat gyengítjük le.

      Képtelenek vagyunk összefogni, a közös hangot megtalálni. A közös hang egyáltalán  nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kellene értenünk, de legalább a legfontosabb kérdésekben, legalább abban a négy-öt kérdésben.

        Azt pedig egyenesen tragikusnak tartom, hogy heine-medinesek körében komolyan fölvetődik egy új érdekvédelmi szervezet létrehozása a mozgássérült emberek egyesületeitől, az országos szövetségüktől - a MEOSZ-tól - függetlenül. Akik ilyesmiben gondolkoznak, fogalmuk sincs, mit jelent egy új civil szervezet létrehozása és legfőképp a társadalomba történő bevezetése.

x x x

A világ tehetetlenül áll a kialakult helyzet előtt. Az orosz hadsereg, Putyin hadserege, "besétált" a Krim félszigetre. Egy puskalövés, annyi nem volt.

     Hol diplomatikus, hol keménykedő, hol fenyegető nyilatkozatok hangzanak el Amerikától kezdve az Unióig bezárólag politikusoktól. 

     Azt mindenki érzi, hogy ettől az orosz katonák nem fognak kivonulni a félszigetről.

     A világ ennyire tehetetlen az erővel, a hatalommal, a rosszindulattal szemben?

x x x

Tavaszias az időjárás. A lányommal egy héttel ezelőtt, még februárban, Szolnokon a Kossuth téren a szabadban ebédeltünk. Na ilyenre sem volt még példa!

       Lehet, hogy áprilisban, májusban hűvösebb lesz, mint most?

  

Az őr

                     
Fagyott víztükör.

 A jelen mögött, fölött

a múltunk az őr.

Elmúlt

Elmúlt, ami elnyúlt,
az élet egy darabja;
fölhívás volt egy
nagy kalandra.
Ha hátranézel,
még láthatod,
üvegcseppek arcomon;
Isten egyfelé röpít
minket a szárnyakon.

Üzenet - 94.

Az igazság olyan, mint a víz, előbb-utóbb megtalálja a maga útját.

Takáts Eszter: Szemed

Hajnal

Madárcsicsergés,
erre ébredsz hajnalban;
lassú eszmélés.

Napló

Ami Ukrajnában, egész pontosan Kijevben történt az elmúlt napokban, fölfoghatatlan.
      Magyarázat persze van, ez mindig van.

      Volt itt minden, ami a legfájóbb, a közel száz halott és a ki tudja mennyi sebesült. Provokátorok, akiket busszal szállítottak Kijevbe.

       A hatalomhoz az utolsó pillanatig ragaszkodott Janukovics elnök, akiről ma azt sem lehet tudni, hogy hol van.

    Janukovics az orosz barátsághoz ragaszkodott inkább, mintsem az Európai Unióhoz. Ez a barátság tartotta hatalmon az utolsó pillanatig. 

      Látható némi zavarodottság a magyar kormányzati szervek részéről is. Nekünk most hirtelen "barátunk" lett a Putyin által képviselt Oroszország. Nem mindegy hogyan nyilatkozunk. Nem mondhatunk akárhogyan véleményt a "kijevi terroristákról, lázadókról, forradalmárokról".

       Nem lehet még tudni, hogy mi lesz Ukrajnában néhány hónap, egy-két év múlva. Az biztos, hogy most volt spiritusz az ukránokban.

x x x

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Borbély Szilárd költő, író, egyetemi oktató. Ötvenéves volt, a hét elején még szerzői estje volt a  MüPá-ban. 

       A tavalyi év nagy olvasmányélménye volt számomra a Nincstelenek című regénye, ami releváció volt a számomra. Ilyen hatás minden szökőévben éri az embert, és még ez is szerencse.

     Ezt a könyvet mindenkinek csak ajánlhatom. Ha minél többen olvasnák, akkor volna értelme miről beszélnünk,

Mit tegyek?

Itt vagyok,
mint valami
hitehagyott.
Lehetek itt
és bárhol,
ha két karod
átkarol.
Nap mint nap
jövök-megyek...
Mondd, 
mit tegyek?
Hol a helyem,
ha nem 
melletted, Istenem?
Remélem, tudod,
miért teszed?
Jövök-megyek,
rám borulnak
az egyebek.
Veled lennék,
ha veled lehetek...
Mondd,
mit tegyek?
Mit engednek
a napi kegyek?
Hideg reggelek,
ködbe vesző
hegyek.
Mondd,
mit tegyek?
Magam feladtam,
mindenről 
lemondtam;
ha nem nyújtod
kezed,
csak azt láthatod,
elmúltam.

Útmutató az élethez

- Philippe Pozzo di Borgo Életrevalók, Második nekifutás -

Philippe Pozzo di Borgo Életrevalók című könyvét a Senoma Média adta ki 2013-ban. A könyv adta ötlet alapján készült az azonos című film is, amely az utóbbi évek egyik legsikeresebb filmje volt Magyarországon is.

            A könyv műfaját nehéz meghatározni, nem igazán regény, nem igazán esszé. Valahol a kettő között van.

            Egy filmen soha nem szabad számon kérni a hozzá kapcsolódó, vagy az alapját képező könyvet. A jelen esetben lehetetlen is volna.

            Természetesen van némi átfedés a könyv és a film között (a kiinduló pont, a baleset, a szereplők…). Körülbelül ennyi.

            A film egy jó sztori, jó szereplőkkel, jó előadásban. A könyv inkább hajlik egy esszéregény felé. Egyrészt arról szól, hogy hogyan éli meg a szerző a mozgáskorlátozottságot, másrészt hogy mit gondol erről az egészről.

            Ez az ajánló a könyvről szól.

            Egy jómódú család családfője baleset következtében lebénul, négy végtagi bénult lesz.

            Az első tapasztalás: „Teljes bénultságom és az érzékelés hiánya meggátolnak abban, hogy bármit is megérintsek; az emberek ódzkodnak hozzám érni, annyira megrémiszti őket az állapotom…”. Majd lejjebb: ”Az emlékezet az egészséges pénzeszsákok luxusa. Egy ágrólszakadtnak vagy egy betegnek az emlékezet megáll a jelenben, hogy megküzdjön a napi élelem megszerzésének vagy a túlélésnek keserves feladatával”.

       A szerző úgy érzi, meg kell osztania tanulságokkal szolgáló tapasztalatait. Ezért születik meg ez a könyv.

       Bénultságában, teljes kiszolgáltatottságban kell megélnie felesége lassú elveszetését. Ebben a folyamatban is szerelemmel, teljes szeretettel voltak egymás iránt, „suttogva szerették” egymást.

       Az út, amelyet a szerző bejár, nagyon lentről indul: „Azelőtt valaki voltam. Most béna vagyok…(…) Össze kell szednem, újra fel kell építenem magam…”.

       Kellő humor nélkül – ehhez kell Abdel is, segítője - valószínűleg nem lehetne ezt az életet élni: „A kerpape-i rehabilitációs központban a tetraplégiások az arisztokraták; nekünk van a legnagyobb tekintélyünk, annyira közel vagyunk Istenhez.. Lesajnáljuk a többieket. Mi vagyunk a tetrások”.

           Abban az építkezésben, amelyben a szerző a főszereplő, nem a csodák segítenek, hanem az alapvető személyiségjegyek: „Megtanulom, hogy kitartónak kell lenni az erőfeszítésben, alázatosnak az elemekkel szemben, de annak művészetét is elsajátítom, hogy hogyan kell fityiszt mutatni nekik”. „A kötelességtudat különös módon keveredik bennem egy bizonyos kívülállással, amelyet a környezetem iránt tanúsítok”

Egy tetrásnak csak előre van út, gondoljunk csak bele! Itt az öngyilkosság sem lehetőség a legtöbb esetben.

        Az ember még egy ilyen helyzetben is tanulhat: „A kórházban megismertem a fájdalom nyomorúságát, a nyomorékok magányát, az öregek, munkaképtelenek kirekesztettségét, a sok-sok fiatal ártatlanságának elvesztését”.    
       A legkiszolgáltatottabb helyzetben is a társ a legnagyobb segítség, ajándék és elsősorban lelkileg: „… még egy fogyatékos is nagyon jól elvan, ha nincs egyedül, ha ott van mellette az az energia, amely a mozdulatlanságot is felvillanyozza”. 
        Felesége, Beatrice elvesztése után kerülőkkel, kitérőkkel megtalálja ismét társát, a szerelmet., érezheti ismét „a boldogság ízét”
        Aztán eljut odáig, hogy: „Jobban szeretem bénultságom gazdagságát, mint társadalmi osztályomét: az az érzésem, hogy intenzívebben élek, végre ember vagyok.” „Hány kerekes székes barátot veszítettem el a reménytelenség miatt!
       Egy remény nélküli világ, az maga a pokol.”
       A szerző megírja a tetrások hat parancsolatát:
       „- A fogyatékosság nem a test hibája, hanem a másik emberé. Fedezd fel!
       - A csend felszabadít. Hallgass el!
       - A fájdalmon kívül épp csak a lényegre marad idő: Ne aprózd el magad csekélységekre!
       - Nem vagy egyedül. Találd meg a Vigaszt!
       - A bénaság felébreszti a türelmet. Várj!
       - Mennyire törékenyek vagyunk! Légy testvéri, szolidáris és egyszerű”.
       A szerző megszenvedett bölcsességgel szól hozzánk. Tanít és arra int, hogy élvezzük az életet. „Talpra nyomorékok!”, mondja, mert „…az élet maga őrület! (…) Olyan jó élni!”

Szösszenet - 17.

Szíjjártó Péter legutóbb azt nyilatkozta, hogy ő jobban él, mint négy évvel ezelőtt. Ezt maximálisan elhiszem neki. Ha ő nem élne jobban, akkor ki?

Szösszenet - 16.

A Magyar Hírlapban megjelent egy hír, hogy az EMMI saját halottjának tekinti Radnóti Miklós özvegyét, Gyarmati Fannit.

       Nem sokkal később megjelent egy helyesbítés, hogy minisztérium csak részvétét fejezte ki.

       Jobban járt volna a minisztérium, ha az első hírt nem cáfolják.

       És mi is.

Menni

Se látni,
se hallani,
évszakról
évszakra
menni;
rajtunk
és bennünk
keresztünk,
nem bírjuk
letenni.
Mert nagy
a mi keresztünk,
kevés hozzá
a merszünk;
se látni,
se hallani,
kerülni a bajt,
csak menni,
évszakról
évszakra,
a teherrel
menedéket
keresni.

Napló

Meghalt Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós özvegye, 102 éves volt.

       Nem szeretett szerepelni, nem vett részt a közéletben. Leginkább akkor lehetett hallani róla, amikor Radnótinak volt valamilyen évfordulója.

         Halála folytán már esélyünk sincs, hogy megkérdezhessük tőle, mit gondol mai világunkról.

         Újraolvastam az alábbi, közel két évvel ezelőtti írásomat:

Gondolatok Radnóti Miklós Töredék című verséhez

A vers keletkezésének dátuma 1944. május 19.. Nem sokkal korábban íródtak az Ötödik ecloga és a Nem tudhatom című versek, nem sokkal később a Hetedik ecloga és a Levél a hitveshez. A vers a Tajtékos ég című posztumusz kötetben jelent meg 1946-ban.

Klasszikus formákban és humanizmusban született versek ezek. A forma itt már poétikai és erkölcsi követelmény.
Az Ötödik ecloga alcíme szintén Töredék, a verset Radnóti Miklós Bálint György emlékére írta.
A Töredék anaforikus szerkezetű, minden versszaka így kezdődik: „Oly korban éltem én e földön…”.
Minden költő oly korban élt, él, fog élni itt e földön… Egyik kor sem ideális, mindegyiknek megvan a maga nyűge, baja, mindegyiknek megvan a maga szeplője, szégyenfoltja.
Radnóti ezt a versét a második világháború idején, a halál árnyékában, a munkaszolgálatos táborok megaláztatásai között írta. A cím egyrészt utal a vers töredékszerűségére, másrészt az élet, a világ teljességének hiányosságára, a hiányból adódó morális problémákra.
A Töredék, mint minden nagy vers, konkrét és időtlen. A vers keletkezésének körülményei, az adott kort konkréttá teszik, korhoz - is - kötött.
A következő sorok: az ember „… míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek…”, vagy: „… mikor ki szót emelt, az bújhatott…”, átvezetnek bennünket a mába, sőt, a jövőbe, az időtlenségbe.
A vers befejező versszaka ellentmondásos, a költő - miközben - megírja a verset, arról szól, hogy: „Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott…”.
Az ellentmondás éppen az, hogy a költő sosem hallgat (hallgathat). Ha hallgat, akkor valószínűleg nem költő. Radnótit nyomasztotta a kor, amelyben élt. Foglalkoztatta a kérdés a megszólalás lehetőségéről, értelméről.
Az utolsó versszakkal összecseng Radnóti egy másik verse, a Töredék 1944-ből című: „Nem dolgozom. / A versíró kedv meg jó?”
A költő Esaiás prófétától várja a megszólalást, akinek jövendölései sokszor beigazolódtak. Esaiás könyve a vigasztalások könyve, melynek központi része a jövendölések. Itt olvashatjuk a Biblia legszebb ígéreteit a Megváltóról. Isten felkínálja a szabadulás kegyelmét a bűn fogságában vergődő embernek, mintegy azt sugallva, hogy van értelme a munkának, a küldetésnek, végső soron az életnek.


Azt hiszem, hogy ezek a gondolatok ma is időszerűek. Mondhatnám azt is, hogy sajnos.

Ajándék

Egy csokor virág,
szavakba szőtt gondolat,
amely feléd száll.

Napló

A minap olvastam a következő szöveget: "Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának - nálunk a magát jobboldalinak kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik a konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát."

       Mint kiderült, a szöveg közel kilencvenéves, gróf Apponyi Györgytől való és az Esti Kurír 1935. december 18-i számában jelent meg. A szöveget Nyerges András idézte Heti textusában az Élet és Irodalom február 07-i számában.

          Apponyi gróf ezt a szöveget a mai parlamentben is elmondhatná.

x x x

Egyik barátommal hétfőn este filmklubban voltunk a martfűi könyvtárban, az Egy nap című amerikai filmet néztük meg. 

       Egy szerelem közel húszéves története. Közeledések, távolodások, kitérők. Új kapcsolatok, szakítások, aztán visszatérés a másikhoz. Mire lehorgonyozhatnának egymás mellett, a lány egy balesetben meghalt. 

        Hányszor elmegyünk a másik mellett új lehetőségek reményében. Hány lehetőséget kapunk az élettől, hogy megtaláljuk a másikat? A jobbat keressük és közben vakvágányra futunk.

         És közben elfogynak a lehetőségek.

         Jó film. Nagyon megérinti az embert.

   

Az utak összefutnak

Az utak összefutnak,
keresztezik a jelent,
a múltat;
a hajnal fényt hozhat,
neked a nap újat.

Az utak összefutnak,
keresném a jót,
a jobbat;
kevés volt a szeretet,
más volt, amíg
kezem fogtad.

Az utak összefutnak,
össze-vissza visznek,
hoznak;
árnya a jövőnek,
lebegése a múltnak.

Az utak összefutnak...
Mit érdekel a holnap!
Nekem már nem 
hozhat újat;
egyszer majd
veled talán,
ott fent a Golgotán.
 

Üzenet - 95.

Színleljünk boldog múltat, hogy hazugságban láthassunk szebb jövőt!

Üzenet

A minap megkaptam dr.D.M-mel egyetemben, hogy a MEOSZ rezervátum kapitális alakjai vagyunk évek óta, és tőlünk aztán végképp nem várható a MEOSZ megújulása.

            Máig nem tudom eldönteni, hogy ezt a megjegyzést dicséretnek tekintsem inkább vagy kritikának. Mindig is fölvállaltam, hogy ennek a közösségnek a tagja vagyok, ez akkor is így volt, ha voltak nézeteltérések is közöttünk. Nem hiszem, hogy kapitális tagja volnék a közösségnek, legfeljebb csak szürke eminenciása, vagy dr.D.M-mel együtt, mint heine-medinesek, kihalófélben lévő ősbölények. Nem miattunk fog megújulni a MEOSZ. Ha viszont ennek érdekében ehhez egy-egy építőkockával hozzájárultunk, elégedettek lehetünk.

            Manapság sok kritika éri a MEOSZ-t okkal és ok nélkül. Ebbe a kórusba a heine-medinesek egy része is betársult.

            Minden kritikát, vitát fontosnak tartok, ami előbbre visz. Azt viszont nem szeretem, ha a fürdővízzel együtt a gyereket is ki akarják önteni. Ennek alapja sem volna és méltánytalan is lenne.

            A MEOSZ krisztusi korba lépett, ez harminchárom évet jelent. Ez már több mint egy emberöltő, már csak ezért sem intézhető el sommásan.

         Az elmúlt harminchárom évben a sérült – különösen a mozgássérült – embereket érintő kedvezmények, jogosultságok elérése visszavezethető a MEOSZ tevékenységére.

       A Trabant Hycomat, a kedvezményes benzin, a közlekedési kedvezmény, a gépjárműszerzési támogatás, a lakás akadálymentesítési támogatás, esélyegyenlőségi törvény, a fogyatékossági támogatás, a támogató szolgálatok bevezetése … a MEOSZ működésének is az eredménye.

          Ne gondolja senki, hogy jöttek a jó politikusok és kitalálták, mire van szüksége a mozgássérült embereknek. Ezeket a lehetőségeket nem a cica hozta. Ezekért – előzetesen – harcolni kellett.

            Ezeknek a megtartásáért is harcolni kell.

            A MEOSZ-t lehet és kell is bírálni. Ezt magam is megtettem számtalan esetben, különösen az elmúlt három évben.

            Azt azonban megjegyzem, hogy a MEOSZ elnökségének sosem voltam tagja, ellenőrző bizottsági tag vagyok több, mint tizenöt éve. Ilyen minőségemben vagy a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete tisztségviselőjeként nyilvánítottam véleményt.

            Az elmúlt közel négy évben komoly hátrányok érték a sérült, a mozgássérült embereket. Ezekkel összefüggésben komoly kritika érheti a MEOSZ-t is. Ezeknek viszont érdeminek, tartalminak és konkrétnak kell lennie minden esetben.

            Sommásan csak a fürdővizet lehet kiönteni a gyerekkel együtt. Ennek pedig semmi értelme.

            A mozgássérült emberek körében köztudott, hogy a MEOSZ-nál 2015-ben tisztújítás lesz. A - kritikus - vélemények orientáló hatásúak lehetnek.

            Nem táborokat kellene szervezni és egységesen fújolni a MEOSZ-t, hanem azt kellene „kitalálni”, hogy a jelenlegi politikai döntéshozói, hatalmi gyakorlás mellett, hogyan lehet érdeket képviselni, védeni, érdeket érvényesíteni. Az ebben való együttműködésre kérek mindenkit. Ez az utóbbi kétségtelenül nehezebb, mit szellemeskedni a hibákon.

Hol a probléma?

- könyvajánló -

Dimitri Verhulst belga író, újságíró dokumentum-regényt írt Problemszki szálloda címmel (fordította Pécsi Emőke, Európa Kiadó Modern Könyvtár sorozata, 2007).

            A Problemszki Szálloda egy menekültközpont, egy folyamatosan változó, átmeneti közösség. A legfőbb jellemzője a köztiség, a tábor lakói jönnek valahonnan, és el szeretnének jutni valahová.

            Tabló a sokszínűségéről, az eltérő vágyakról, a kultúráról, a kultúrálatlanságról, a szegénység alakváltozásairól, az erőszakról, a szexről, a reményről és a kilátástalanságról.

            Tabló életről és halálról: „Egyébként is, mindannyian meghalunk. Ha nem az éhségtől, akkor egy sült csirkében lévő szalmonellavírustól.”

            A kilátástalanság néha öngyilkossághoz vezet: „De finom emberek vagyunk, és nem beszélünk öngyilkosságról, legfeljebb „kiszállásról””.

            Menekültközpont, ahol minden bulvárhír, de az, hogy valaki úgy eltűnik, hogy senki nem tud róla, az nem. Itt egy ember nem számít.

            Itt a szex és az erőszak a frusztráció levezetésére is szolgál: „Nézd, én leszarom az ő nyomorát, bőven elég nekem a sajátom is, de jó lenne, ha könnyítene a lelkén, nehogy aztán az én pofámon verje le a frusztrációját”.

            A túlélés a napi cél. Ez kell ahhoz is, hogy a menekültközpontból tovább tudjanak lépni – egyszer. Ezt szolgálja a Genfi Konvenció „hétparancsolata” is: „hagyd, hogy állba verjenek; ha éhes vagy, ne ess a jobb életre áhítás bűnébe; ne hidd oly balgán, hogy elkerülheted a golyót, melybe a te neved vésték; ne akard önön léted értéktelenségét a Nyugat normáihoz mérni; semmilyen módon se illesd a Vén Kontinenst; viseld magad a korcs nagykutya univerzális jogrendszere szerint; egy szóval, ne tégy semmit!”

            A továbblépéshez kell a belga bürokraták döntése is, akik nem kapkodnak el semmit. És abszurditásokkal is tudnak szolgálni: „Azért mégiscsak szerencse, hogy a belga törvényhozásban minden belga: Igornak öt napja van, hogy elhagyja az országot, de harminc napja van arra, hogy fellebbezzen.”

            Miért ez a köztes lét? Egy jobb élet reményéért. És mi a jobb élet? „A „gazdasági menekült” itt szitokszónak számít, mivel az, hogy az életminőségedet napi két csontszáraz szendviccsel javítsd, nem egyetemesen elismert emberi jog. A Genfi Konvenció erről a következőképpen határozott: a szegénységbe bele szabad halni, a golyókba nem.”

            A lakók szeretnének „kitörni” a menekültközpontból. Erre lehet jó a házasság egy belgával. Aztán az sem mindegy, milyen a megjelenésed az Idegenrendészeti Hivatalban, hogyan viselkedsz ott.

            Verhulst mesterien alkalmazza erre a közegre a humort, az iróniát. Valószínűleg azért is, mert csak így lehet elviselni. Ezt az életet. Az életet.

            Mindazoknak ajánlom a figyelmükbe ezt a könyvet, akik néha úgy érzik, ez az egész világ hasonlatos egy menekültközponthoz.

Napló

Nápolyban van egy kávézó, ahol állítólag lehet úgynevezett felfüggesztett rendelést kérni. Ez azt jelenti, hogy rendelek például öt kávét, ebből egyet elfogyasztok, de kifizetem mind az ötöt. Ebből így négy lesz a felfüggesztett rendelés. Ha bemegy a kávézóba egy nincstelen, hajléktalan ember, kérhet egy felfüggesztett rendelést.

         Amikor ezt olvastam, arra gondoltam, hogy egy ilyen rendszer működőképes volna-e nálunk?

    A rendszer a bizalmi elven működik. A fizető vendég megbízik a vendéglátóegységben, a vendéglátóegység pedig nem él vissza a fizető vendég bizalmával. Aki felfüggesztett megrendelést kér, ezt csak akkor teszi, ha valóban rászorul.

         Hát nem tudom, ennyi feltételnek meg tudnánk-e felelni?

x x x

A barátom meséli: Szentendrén a katolikus egyház működtet egy hajléktalanszállót. Hétköznap egy közeli iskolából hordják az ebédet, a meleg ételt. Hétvégékre viszont a gyülekezetből több család vállalta, hogy főznek. Évente kétszer-háromszor kerül egy-egy családra a sor. Egy-két család, mint ők is, nem főznek ugyan, de biztosítják a főzéshez az alapanyagot, ilyenkor a gondnok, "Marika" főz.

x x x

Amikor ilyeneket olvasok, hallok, egy kicsit megnyugszok. Mégiscsak lehet remélni.

A remény pallója

Egy palló
ember és ember,
élet és halál
között.
Történhet bármi,
nem leszek több…
Voltam,
aki vagyok,
leszek,
aki vagyok,
nem az,
aminek gondolod.
Egy palló,
a remény útja
két ember között,
hitem
várakozásaimba
költözött.

Kis semmiség

Néha hópehely
is elég ahhoz, hogy a
világ változzon.

Adamo

Megadod magad

 

Kemény az élet,
csillapítanak a remények…
Azt mondod, hátha…,
majd az idő…
Ez nem múlik,
ez nem nátha.
Foglyod vagyok,
magamban tartalak;
felednélek,
az érzés nem hagy.
Fogynak a percek,
csillapodnak a remények;
magába darál az élet,
megadod magad
a keménységnek.

Napló

Hatvankét éves korában elhunyt Szax Gyula nemzetközi sakkmester, ifjúsági európabajnok, csapatban olimpiai bajnok, csapatban kétszeres olimpiai ezüstérmes, részt vett egyéni világbajnoki selejtezőn, és számtalan hazai versenyen szerepelt és ért el helyezéseket.

       Személyesen is ismertem. A hetvenes évek elején a Budai Területi Gyermekkórházban találkoztunk, őt is műtötte Lukács főorvos. Heine-medines - gyermekparalizises - volt ő is az egyik kezére.. Akkoriban még sakkoztam is vele.

       A híradások szerint szívinfarktusban hunyt el.

x x x

Mai hír, hogy elhunyt kilencvenhárom évesen Jancsó Miklós filmrendező. Az elmúlt ötven év egyik legismertebb magyar filmese volt. 

       Hosszant lehetne sorolni a filmjeit: Fényes szelek, Szegénylegények, Égi bárány, Csillagosok, katonák... 

     A legtöbb esetben ugyanazokkal a partnerekkel dolgozott, Kende János operatőrrel, Hernádi Gyula íróval, forgatókönyvíróval, Cserhalmi György színésszel...

       Utánozhatatlan filmnyelvet teremtett.

x x x

Az is friss hír, hogy az idén sem lesz filmszemle.

       Csak azt tudnám, hogy hová megy el az a sok pénz a filmiparban, ha nem készülnek magyar filmek?

 

Vitaindító észrevételek a súlyosan sérült emberek jelenlegi helyzetéről - 4.

Ma ott tartunk, ahol súlyosan sérült vagy beteg ember van a családban, vagy fogyatékossággal élő, az esetek nagy részében ez szegénységgel is jár. Ma ott tartunk, hogy egy kerekes székest is két pillanat alatt kitesznek az utcára.

            Ma, amikor a rehabilitáció fontosságát hangsúlyozzák lépten-nyomon, hónapokat, éveket kell várni egy protézisműtétre. Az a műtét már nem ugyanaz lesz hónapok, évek múlva, mint amikor döntöttek róla.

            Ma a rehabilitációs foglalkoztatás résztvevőinek többsége napi hat óránál kevesebbet dolgozik, holott a járulékos költségek – legfőképp az utazási költség – inkább nőnek.

            Ma, amikor a rehabilitáció mindenekfelett, a támogató szolgáltatások nem fejlődnek, hanem inkább leépülőben vannak. Ebben az évben a szolgálatok túlnyomó többsége kevesebb állami finanszírozásban részesül, mint tavaly.

            Hogyan vegyen részt a foglalkoztatási rehabilitációban a súlyosan mozgásfogyatékos, ha nem működik a támogató szolgálatok szállító szolgálata?

            A minap örvendezett egyik ismerősöm, hogy új támogató szolgálat kezdte meg a működését. Én szolgálatok megszűnéséről tudok.

            A rehabilitációs folyamatban még mindig az orvosi rehabilitáció működik a leghatékonyabban.

            A képzési, oktatási rehabilitációról sokat beszélünk, sokat költünk rá, de nagyon szerény hatékonysággal. Mindig volt egy olyan érzésem, hogy a kapcsolódó programokat elsősorban a képző, oktató szervezeteknek írják ki, ők biztosan jól járnak.

            A súlyosan sérült, mozgásfogyatékossággal élő ember életkorának előrehaladtával egészségi állapota fokozottabban romlik, mint általában az embereké. Ez pedig egyre magasabb többletköltséggel jár, mind az egyén, mind a társadalom számára. Az egyénnek ezt kellene finanszíroznia az egyre kevesebbet érő jövedeleméből.

            A kör valahol itt zárul be. Az is látszik egyre jobban, hogy nem nagyon bízhatunk ma már egy bentlakásos, tisztes intézményi elhelyezésben – sem. Nem bírnánk fizetni a térítési díjat.

            És hogy mi van a tisztes temetéssel? Ebben csak reménykedhetünk, de ez már nem a mi gondunk lesz.

Oltalom

Omló szózuhatag
bombázza a falakat;
beszédes gesztusok...
Ti csak ne akarjatok!
Keresnéd a lényeget, 
találtad ezt az egyet:
a némasági fogadalom
ma a legjobb oltalom.

Üzenet - 94.

Ahhoz a generációhoz tartozok, amelynek a tagjai addig kénytelenek dolgozni, amíg bírnak.

Szösszenet - 15.

A Békemenettel egy probléma van, a békétlenséget szüli és nem a békességet, a megbékélést szolgálja.