2014. április 19., szombat
2014. április 18., péntek
Harangok
Nagypénteki
csönd,
némák
a harangok,
harangzúgás
nélküliek
a
tavaszi akkordok,
harag
nélküliek,
amit
mondok…
Ami
fáj, nagyon fáj,
vigasz
csak
a tavaszi
táj.
A jobban
szeretők
mindig a
szenvedők.
Ami fáj,
nagyon fáj,
továbblépni
mégis muszáj.
Te máshol, én
itt vagyok.
Ha
visszajönnek,
neked zúgják
a harangok,
jobban nem
szerethetlek,
mint ahogy
szeretlek.
2014. április 16., szerda
2014. április 15., kedd
2014. április 13., vasárnap
És akkor most?
Az országgyűlési képviselő-választás eredményében semmi meglepő nincs. Hacsak nem a választási arányokban!
Érvényesül a csapatszellem. Te oda, én ide. Nincs átmenet.
Jó dolog az a tudat, hogy a győzteshez tartozol. Akkor is, ha semmi kézzelfogható előnye sincs. A többség így gondolta.
A következő négy év miről is szólhat?
A választások előtt Orbán Viktor a programra vonatkozólag csak annyit válaszolt, hogy folytatni szeretnék, amit megkezdtek. Ha a rokkant emberekre gondolok, azt inkább ne tegyék!
Az ellenzéknek vagy sikerül lábra kapnia és esélyes kihívók lehetnek négy év múlva, vagy hosszú időre - és nem csak négy évre - marad a jelenlegi kurzus. Nincs átmenet. Az ellenzék vagy felnő egy kemény váltáshoz, vagy évtizedekre elsüllyed.
2014. április 10., csütörtök
Egy barátság emlékére
E helynek szellemisége van.
Vörösmarty
Mihály gondolatát idézve kérdezhetjük, ment-e a könyvek által előbbre a világ?
Csak a könyvek által biztosan nem, de könyvek nélkül sem.
Amikor
átadjuk ezt a kutatószobát, emlékszobát, a néhai dr.Bakonyi Péterre, a
harmincnégy éves korábban elhunyt martfűi polgármesterre is emlékezünk.
Barátságunk is a könyvekkel kezdődött. Hetedik osztályos volt, amikortól is kezdetét vették beszélgetéseink – amikor az időjárás csak engedte - Martfű akkor egyik legszebb platánfája alatt, amit magunk között a bölcsek fájának neveztünk. Egyébként visszahúzódva egy szobába, estébe, éjszakába nyúlóan beszélgettünk rendszeresen. Ezek a beszélgetések, amelyek ebben a formában Péter érettségijéig tartottak, mindig egy könyv apropóján indultak, vagy oda lyukadtunk ki.
Rendkívül olvasott volt. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy azon kevesek közé tartozott, aki idegen nyelven is olvasott.
Olvasásszeretetével függött össze, hogy szívesebben utazott tömegközlekedési eszközzel, mint személygépkocsival, ezért nem szeretett vezetni. Egy pesti úton, oda-vissza, képes volt elolvasni egy háromszáz oldalas regényt. Gyorsan és értőn olvasott. Ezzel a képességgel és készséggel kevesen rendelkeznek.
Péter érettségijét követően, amikor is megkezdte egyetemi tanulmányait, kezdődött egy nyolcéves időszakunk, amikor is legtöbbet Budapesten találkoztunk. Még ezeknek a találkozásoknak is a legtöbbje valamilyen módon kapcsolódott a könyvhöz. Még egy-egy óbudai vagy belvárosi kisvendéglőben is úgy találkoztunk, hogy volt nálunk egy-két könyv, amelyeknek a gondolatait meg akartuk osztani egymással.
Arra pedig csak utalok, hogy tíz éven keresztül minden évben egy napot rászántunk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra.
Ezek után már közhelyszerűnek is tűnhet az a megállapításom, hogy dr.Bakonyi Péter szerette a könyveket. Szeretett olvasni és gyűjtötte is a könyveket.
Gyűjtőszenvedélye elsősorban a történelem, a politika, a filozófia és általában a társadalomtudományi körben megjelent könyvekre irányult, ezeken belül is gyakran a különlegességekre. A vérbeli gyűjtőkre jellemző módon, gyerekként tudott örülni egy-egy új szerzeménynek.
Gyakran mondogatta, hogy igazából az ő „könyvtárát” és az enyémet egyesíteni kellene, mert úgy lenne teljes. Az ő könyvtára inkább társadalomtudományi jellegű volt, az enyém pedig szépirodalmi.
Ahogy az embereknek, a könyveknek is megvan a maguk sorsa.
Urbán Anikó, dr.Bakonyi Péter édesanyja, a gyűjteményt fölajánlotta a martfűi városi könyvtárnak.
A könyvtár munkatársai rendezték, katagolizálták a könyveket, berendezték, létrehozták a könyvtárnak ezt a részlegét.
Kívánom, hogy ezeknek a könyveknek is legyen sok olvasójuk. Az olvasókat érintse meg az a szellemiség, amely megérintette a gyűjtőjüket is.
Kevésbé volt ismert és köztudott, hogy dr.Bakonyi Péter polgármesterként tanárember is volt. Azzal kezdtem, hogy a könyvek segítsége kell ahhoz, hogy előbbre menjen a világ. Dr.Bakonyi Péter tanítása a könyvei révén folytatódhat. Kívánom, hogy valóban így legyen, hogy minél több fiatal éljen ezzel a lehetőséggel.
Köszönöm
a figyelmüket.
Utóirat: Ez a beszéd a Martfűi Városi Könyvtárban hangzott el 2014. április 09-én. A gyűjtemény háromezer-kilencszáznyolcvan kötetből áll, eszmei értéke négymillió forint körül van.
2014. április 9., szerda
Jel
Az égen sűrűn
vannak a lábnyomok,
életjelként egyszer
csak lájkolok;
égbe szöknek
a sóhajok,
mindenen túl, minden
előtt, még megvagyok.
2014. április 8., kedd
Napló
Az április 6-i országgyűlési képviselő-választáson a Fidesz-KDNP pártszövetség kiütéses győzelmet aratott a baloldal felett. Ismét kétharmaduk lett a parlamentben.
Lehet keresni az okokat, az azonban biztos, hogy valamit nagyon rosszul csináltak az MSZP és szövetségesei. Kezdhetnek előről mindent, le kell menniük alfába. Az alulról építkezést új arcokkal nem sporólhatják meg. Ha azt hiszik, hogy igen, annak ismét csak kudarc lehet a vége.
Új és hiteles emberek hiteles válaszai kellenek a társadalmi problémákra. A rajthoz minden feltétel adott, a mai baloldal a nullponton van.
x x x
Április hetedikén volt a Megavers 6 döntője a szolnoki Szigligeti Színházban. Színvonalas szavalatok voltak jó versválasztásokkal.
A versenyre tizenkettő és harminc év közöttiek jelentkezhettek.
Azt is mondhatnám, hogy amíg az ilyen versenyekre vannak jelentkezők, vannak verset szerető fiatalok, addig nincs hiba, mindig lesz remény. Arról már nem is beszélve, hogy ezek a fiatalok, hogy tudnak egymásért izgulni.
x x x
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Szabó Gyula, a nemzet színésze, a Tenkes kapitány Buga Jakabja.
2014. április 6., vasárnap
Szösszenet - 20.
A 2014. évi országgyűlési képviselő-választások előtt a legkevesebb szó a programokról esett, ki mit szeretne csinálni a következő négy évben.
A Fidesz-KDNP pártszövetség folyamatosan azt hangoztatta, hogy folytatni szeretnék, amit eddig csináltak, amit megkezdtek. Ez így elég talányos, a sérült emberek szempontjából pedig tragikus.
Az ellenzéki pártok sem voltak valami bőbeszédűek.
Nem voltak miniszterelnök-jelölti viták, illetőleg programviták. A jövőnk? Megyünk előre a vak világba.
2014. április 5., szombat
Beszéljük meg!
A Mozgáskorlátozottak Egyesületei
Országos Szövetségének - a MEOSZ - idei siófoki 2014. április 24-27. közötti
rendezvénysorozatának keretében lesz heine-medines találkozó is, 24-25-én. Ezen
lesz mód beszélgetnünk a problémáinkról, a jövőnkről is. Az alábbi kérdésekkel
lehetséges témaköröket szeretnék fölvázolni, hangsúlyozni szeretném, hogy nem
kizárólagosan. A kérdések száma szűkíthető, bővíthető, új témák is fölvethetők.
A kérdések természetesen nem csak a heinéseket érintik, érinthetik, hanem
minden sérült embert.
Beszéljük meg és gondolkozzunk
együtt!
- Milyen a közérzeted, mint mozgássérült embernek, ma Magyarországon? Ha jó, miért jó? Ha rossz, miért rossz?
- Neked mi a legégetőbb problémád ma, ami összefügg sérültségeddel, és rövidtávon meg kellene oldani?
- Milyennek ítéled meg lakókörnyezetedet a sérültséged szempontjából? Min kellene a legsürgősebben változtatni?
- A jelenlegi életviteledhez szükséged van-e külső segítségre? Ha igen, megfelelőnek tartod-e? Ha nem, min kellene változtatni?
- Milyenek legutóbbi kórházi élményeid? Milyennek látod a kórházi körülményeket az ellátásod szempontjából?
- Ha találnál megfelelő bentlakásos intézményt pár éven belül, kérnéd-e a felvételedet?
- Érdekvédelmi szempontból melyik az a három terület, kérdés, amelyekben föltétlenül lépni kellene?
- Adott esetben vállalnál-e munkát, feladatot az érdekvédelemben?
- Szerinted szükség van-e a sérült embereket érintő kommunikációban változtatásra?
- Az érdekvédelem érdekében vállalnál-e anyagi áldozatot?
2014. április 3., csütörtök
Üzenet - 96.
Magyarországon az emberek nem választanak, inkább csak szavaznak. Szurkolótáborok vannak, s mindenki szavaz a saját csapatára. Egy fradista sosem fog az Újpestre szavazni.
2014. április 2., szerda
Fejezetek egy önéletrajzból
XIX.
Emlékszem, anyám a hatvanas években kontyban hordta a haját. Akkoriban
ez volt a divat. Ahogy a svájci sapka is divat volt. Ilyet az apám viselt.
A jambósapkát viszont
nélkülözték a családunk férfi tagjai, pedig ez is divat volt abban az időben.
A korabeli fotókat
nézve az egyik leghíresebb svájcisapkás úr Hamvas Béla filozófus,
eszmetörténész. A fotó tanúsága szerint éppen Tiszapalkonyán raktárosként
gazdagította élettapasztalatát.
x x x
A hatvanas évek X-faktorja a Táncdalfesztivál volt. Ezeken tűnt föl,
illetőleg lett népszerű Koncz Zsuzsa, Zalatnai Sarolta, Szécsi Pál, Máté Péter,
Kovács József, valamint az Illés, az Omega együttes, és még nagyon sokan mások.
Ezek a nevek még ma is ismertek, jól csengenek.
A másik nagy össznépi
show a Ki mit tud volt. Itt is máig ismert nevek tűntek föl, többek között Kern
András, Gálvölgyi János színészek, Schiff András zongoraművész.
A Ki mit
tudon külön szám volt a zsűri szereplése. Itt is nagy nevek voltak, a zsűri
elnöke Major Tamás volt, tagjai Petrovics Emil zeneszerző, Pernye András
zeneesztéta, zenekritikus, Szinetár Miklós rendező, Rába Miklós táncművész. A
véleményükből, bírálataikból, tanácsaikból még gyerekként is sokat tudtam tanulni.
A
zsűriben külön jelenség volt Pernye András kihajtott fehér inggallérjával. Nem
emlékszem egy értékelésére, bírálatára sem, amelyben bármelyik versenyzőt
„lehúzta” volna. Úgy beszélt, mintha ott is a katedrán lett volna. Tanított.
x x x
Pernye Andrásról kevesen tudják, hogy heine-medines volt.
Éveken keresztül írt zenekritikákat a Magyar Nemzetbe, megírta jazz történetét.
Tőle
hallottam a következő történetet: Egyik tanítványa vizsgázott nála. Kérdezett
tőle valamit, a hallgató nem tudta a választ. Könnyített kérdést tett föl, arra
sem volt válasz. Végül már azt kérdezte, hogy Mozart Jézus előtt született vagy
utána. A tanítvány annyira zavarban volt, hogy erre sem tudott válaszolni. Erre
Pernye a fejét fogva felkiáltott: „Kollegina, valami zenét!”
Pernye
András mondta, hogy Bachot azért tarthatjuk a legnagyobb zeneszerzőnek, mert az
ő zenéje van legközelebb Istenhez.
x x x
Az SZDSZ 1989 őszén kezdeményezte az úgynevezett
négyigenes népszavazást. Az SZDSZ Martfűi Szervezetének ehhez kapcsolódott az első
komolyabb feladata, az országos népszavazást helyi szinten megszervezni.
Az SZDSZ
megnyerte az országos népszavazást és nyert Martfűn is.
A
következő kérdés az volt, hogy választókörzetünkben lesz-e az SZDSZ-nek az
országgyűlési képviselőválasztáson 1990 tavaszán.
2014. március 31., hétfő
Szerelem
Szeretet?
Szerelem?
Mindkettő
örök legyen;
körbefonjanak
mint az ölelés,
így lesz
részből egész.
2014. március 29., szombat
Napló
Ajánlom a Pozitív Sokk című dokumentumfilmet mindazoknak, akik úgy érzik, hogy nincs tovább és lélekben már feladták. Azoknak, akik azt tapasztalják, hogy hátrányos helyzetből nem lehet előrejutni, győzni, mert az lehúz, ellehetetlenít. Ajánlom azoknak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen cigányként élni ma Magyarországon, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen ma vakként élni nálunk, akiknek arról meg végképp fogalmuk nincs, hogy milyen vak cigányként élni, tanulni.
Mintha egy mese volna.
Bodnár Zsolt, egy vak cigány fiú, elindul szerencsét próbálni. Az általános iskolában az anyjával tanult, hogy ő tanulhasson. Tanulmányaiban addig jutott, hogy elvégezi a jogi egyetemet.
Mit is gondolhatunk erről a cigány anyáról, aki munka mellett tanult a vak fiával?
Úgy beszélnek róla, mint aki nyugalmat és derűt áraszt környezetére. Klári doktornő, a szemorvos, azt jegyzi meg, hogy harmincéves praxisában Zsolt az első betege, aki felhívja őt azért, hogy megkérdezze tőle, hogy hogy van.
A 2009-ben készült dokumentumfilmet a youtube-n néztem meg.
Zsolt története a dokumentumfilmen túl is folytatódik. Az már a filmben nincs benne, hogy elvégezte az egyetemet, párja van és alapító elnöke lett a Pozitív Sokk Közhasznú Egyesületnek. Ennek az egyesületnek a tagjai fiatalok, elsősorban jogászok, joghallgatók.
Íme Zsolt személyes hitvallása, ami az egyesület honlapján olvasható: "A látásom hét éves koromban megromlott és azóta
folyamatosan romlik.
Így talán sokkal több akadály, korlát került elém az életem
során. Voltak és vannak körülmények melyek megnehezítik a látássérültek életét
és ezáltal többek között az enyémet is.
Én a látásom elvesztéséért cserébe kaptam olyan családot és
barátokat, akik segítettek ezen akadályokat, korlátokat legyőzni, illetve
bátorságot adtak, hogy merjek álmodni és ezeket az álmokat valóra váltani!
Így válthattam valóra álmomat, hogy a jogi egyetem
hallgatója lehessek, hogy kyokushin karatéka lehessek, és még volt néhány kisebb
nagyobb álmom melyeket valóra válthattam!
Életem során tapasztaltam, hogy megoldhatatlannak tűnő
feladatok előtt milyen sokat számíthat egy barát biztató mondata, vagy egy
ismeretlen pozitív hozzáállása ahhoz, hogy e
feladat megoldhatóvá váljon!
Hála Istennek én nagyon sokszor kaptam ilyen segítséget, de
volt amikor nem!
Így tudom, mekkora értéke van egy kis segítségnek is,
illetve menyire megnehezítheti egy ember életét ennek hiánya!
Ezért szerettem volna egy olyan egyesületet létre hozni,
ahol tapasztalatból tudjuk hogy milyenfajta segítségre lehet egy-egy embernek
szüksége.
Megkértem barátaimat, ha egyetértenek velem és részt tudnak
vállalni egy közös álom létrejöttében, akkor együtt hozzunk létre egy
egyesületet és próbáljunk meg mindent megtenni azért, hogy „a boldogság ne
legyen csupán álom”!"
Ez a fiatalember mindenképp pozitív példa. Az pedig egyáltalán nem baj, ha sokakat sokkol ezzel.
2014. március 28., péntek
A csend sikolya
A miniszter úr levelét megírta.
Az Emberi Erőforrások Minisztérium első embere, Balog Zoltán miniszter úr, levelet írt a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének és tagjainak, vagyis nekem is, mint az országos szövetség egyik tagegyesülete vezetőjének.
Köszöni az elmúlt négyévi együttműködésünket.
Hát bizony több is tellett volna tőlünk, ha megkérdeznek bennünket a sérült, fogyatékossággal élő embereket érintő jogi szabályozás rendszerszintű átalakítása előtt. Fel sem ocsúdtunk, s máris ott voltunk, ahol a part szakad.
A levél olvastán egy "kívülálló" azt is gondolhatja, hogy Magyarországon jó sérült, ellátott embernek lenni. Ha van elégedetlenség, az legfeljebb a sérült emberek frusztrációja.
Az igazság ellenben az, hogy elindultunk lefele, társadalmi csoportunk egyre több tagja növeli a szegények táborát. Ez pedig egyirányú utca, innen nem nagyon van visszaút. Ma egy rokkant-találkozó megszervezésének legnagyobb kérdése, kockázata, hogy hányan tudják megfizetni az útiköltséget, az egyebekről már nem is beszélve.
Vannak, akik már annyira lent vannak, hogy egy ilyen levél "üzenetét" már meg se hallják. Akiknél a nincs, a szegénység a küszöböt rágja, azok számára semmilyen esélyt nem jelent a gépjárműszerzési-támogatás mértékének emelése. Egyre kevesebben veszik igénybe ezt a támogatási formát annak ellenére, hogy a potenciális jogosultsági kört bővítették. Ez a támogatás ott nem lehetőség, akiknél a korábbi jövedelmet megfelezik, vagy urambocsá, meg is vonják.
Mire az érintett rokkant magához tér, szembesülhet azzal, hogy megszűnt az egészségbiztosítási jogviszonya és hogy az legyen, havonta kellene díjat fizetnie akkor, amikor épp az a legnagyobb problémája, hogy nincs jövedelme.
Bizony voltunk mi csalók, és lettünk, leszünk földönfutók!
Amiért köszönet illethet bennünket úgy általában, az az, hogy meglehetősen türelmesen, csendesen vettük mindezt tudomásul. Mi összeszorítjuk a fogunkat, ha küzdünk egészségi hátrányainkkal, ha tudomásul veszünk bennünket ért sérelmeket.
Azért is köszönet illethet meg bennünket, hogy egyre kevesebbe kerülünk az államnak, a társadalomnak. Európában lassan a legkevesebbe.
A miniszter úr a levelét megírta. Nem kellett volna.
2014. március 25., kedd
Őrjárat az éjszakában
Őrjárat az éjszakában,
a falakon túl
lusta álmosság,
színes jövőt álmodók.
Őrjárat az éjszakában,
életek motoznak,
kukától kukáig
surranók.
Őrjárat az éjszakában,
loncsos kutya nyüszít,
gazdája oldalba rúgta;
falakon túl és innen
mindenki a helyzet foglya.
Őrjárat az éjszakában,
övék a tér,
bennünk a túlélés
reménye,
amott zárt falak
kegyelme.
2014. március 23., vasárnap
Napló
A héten volt a boldogság világnapja.
Bevallom, azt se tudtam, hogy van ilyen világnap. Mindenesetre ez a hét, nekem legalábbis, nem a boldogságról szólt. Lassan már nincs olyan ismerősöm, akiknél ne lenne valamilyen probléma, valamiért, valakiért izgulni való.
A héten volt a költészet világnapja is.
Ez a világ nem kedvez a költészetnek. Ha szétnézek egy könyvesboltban, egy könyvtárban, vagy a világhálón, rengetegen írnak verset. Többen, mint amennyien olvasnak.
Úgy viszont kevesen írnak, mint Kemény István, Vörös István, Erdős Virág, Kiss Judit Ágnes ...
x x x
Két hét múlva választás. Nem kell nagy jóstehetség annak belátására, hogy nagy valószínűséggel marad minden a régiben. A parlamenti százalékok némileg változhatnak, de az irányvonal folytatódik.
Az ellenzék annyira későn ébredt, hogy esélyük sem lehetett ledolgozni a hátrányt. Néha olyan érzésem van, hogy nem is igazán szeretnének nyerni. Lehet, hogy ők még jobban meglepődnének, ha nyernének, mint a kormányzó pártszövetség.
A fentiekkel azt is akarom mondani, hogy maradni fog a rokkant emberek vesszőfutása.
2014. március 20., csütörtök
Most
Most 2014-ben
vagy és mégsem;
távol tartod
magadat tőlem,
indok persze
bőven;
csak az az
egy hiányzik,
miért legyek én,
miért legyen
a másik.
Most 2014-ben
vagy és mégsem;
nekem nem,
másnak igen;
libikóka
az idegeken;
felhőjáték
az álmokban,
kapaszkodó
az álomban.
2014. március 17., hétfő
Fecsegjünk
Fecsegjünk
az életről,
fecsegjünk
kis semmiségekről
minden kötöttség
nélkül,
arcunk
reményeinktől
szépül;
fecsegjünk
fontos dolgokról,
a nőkről,
csupa jóról;
fecsegjünk
kis semmiségekről,
a halálról
és az életről.
2014. március 15., szombat
Napló
Egy évvel ezelőtt mondtam el ezt a szöveget a városi ünnepségen, ma talán még aktuálisabb, mint akkor:
Márciusi Ifjak
Nem tudom, hogy 1848 március 15-e eseményeinek, a márciusi
ifjaknak, mindezek eszmeiségének van-e még olyan olvasata, amelyről az azóta
eltelt időben – az elmúlt százhatvanöt évben – még nem beszéltek, még nem
írtak? Mit kezdjünk a százszor, ezerszer idézett klisékkel, szövegekkel? Mit
kezdjünk egy ünnepi beszéddel, ha nem szeretnénk, hogy unalomba fúljon?
Mit
is ünnepelünk március 15-én?
1848.
március 15-e egy korszak vége és egy korszak kezdete. A reformkor, a
megfontolva haladás, a megegyezéses út keresésének a vége. A forradalom, a
szabadságharc kezdete. Megjegyzem, hogy ennek a korszaknak a vége álláspontom
szerint nem a szabadságharc leverése, hanem az 1867-es kiegyezés.
1848.
március 15-ének cselekvő részesei nem Széchenyi István és nem Kossuth Lajos
elsősorban, ők a kezdeményező elődök, hanem az ifjak, Petőfi, Jókai, Vasvári és
a többiek. Ezek a fiatalok, fiatalságukból eredően, bátrak voltak. Megérezték
az idők szavát, a helyzetből adódó lehetőséget, ráéreztek erre és cselekedtek,
tették, amit tenniük kellett.
Márciusi
ifjakról beszélünk. Néhány ifjú mögött ekkor már-már teljes életmű van,
gondoljunk csak Petőfire. Egy ilyen helyzet a mai napig kuriózum. Ma inkább az
a jellemző, hogy a fiatalok közel harminc évesen is tanulnak, kitolódik a
családalapítás, a gyermekvállalás ideje.
A
márciusi ifjak példája arra is figyelmeztet bennünket, hogy óvó szemünket
tartsuk rajtuk. Vigyázzunk rájuk, tartsuk itthon őket a lehetőségekkel. Azt a
fiatalos lendületet, innovációt, ami ennek a korosztálynak a sajátja, egyik
idősebb generáció tagjai sem tudják pótolni.
A
márciusi ifjak szerették hazájukat, elkötelezettek voltak iránta. Ez ma is
példaértékű, és példaértékű is lesz minden nemzedék számára. Ezt a hitet erősíteni
kell ma is a mai fiatalokban, és nem gyengíteni. Ha egy nemzet lemond a
fiataljairól, azzal veszíthet a legtöbbet, a jövőjét veszítheti el. Ez olyan,
mint mikor egy virágon nem csak az oldalhajtásokat nyesegetjük, hanem tövestül
kihúzzuk.
A
fiatalok harciassága, hevessége sosem volt öncélú, nemcsak önmagukért ilyenek,
hanem valamennyiünkért, öregebbekért is. Ahogy tették azt a márciusi ifjak is.
Hajlamosak
vagyunk elfelejteni, hogy a fiatalságban mindig is volt és lesz egy
távolságtartás, változtatni akarás a fennállóval, az idősebbekkel szemben. Ez
olykor kellemetlen, de a fiatalság mindig tükör volt az idősebb nemzedékek
tagjai számára.
„Talpra,
magyar!”, kiáltotta Petőfi Nemzeti dal című versében. „Talpra, magyar!”, így
figyelmeztet bennünket a cselekvésre.
De
így figyelmeztet bennünket arra is, hogy vigyázzunk fiataljainkra, hogy ők is
vigyázhassanak ránk, megvédhessenek bennünket, ha úgy hozza a sors!
Ma még kevesebben vagyunk, még megosztottabbak vagyunk. Megosztottabbak vagyunk, mint valaha. Szándék sincs ennek megváltoztatására.
x x x
A minap, netes kalandozásaim során, véletlenül akadtam arra a hírre, hogy a hajdúdorogi Mészáros Károly Városi Könyvtár 2013. évi karácsonyi versmondó versenyének mottójául a Kicsi szentem című versem egyik - első - versszakát tették meg.
Mondanom se kell, nagyon megörültem.
Ez az az eset, amikor egyik írásom már tőlem független életet kezd el élni.
Íme a vers:
Kicsi szentem
Kicsi szentem,
kicsi szentem,
egymás kezét fogjuk
az adventi csendben.
Kicsi szentem,
kicsi szentem,
esti homályban,
gyertyafényben,
téged várunk
az ölelésben.
Kicsi
szentem,
kicsi
szentem,
decemberi
hóesésben
arcunk
tisztul,
ragyog
szebben.
Kicsi
szentem,
kicsi
szentem,
bárki bármit
mondhat,
tetteimmel a
jövőnek
óvlak.
Kicsi
szentem,
kicsi
szentem
csak egyszer
mondhatnám,
általad is
minden rendben.
Kicsi
szentem,
kicsi
szentem,
kezünket
fogva
vonulunk
az adventi
csendben.
2014. március 13., csütörtök
Martfűi levelek - Egyensúlyozunk a tudatlansággal
Kedves Barátom,
aminek a legtöbben örülünk, az
valószínűleg a kellemes tavaszi időjárás. Kevés olyan kérdés, téma van ma,
amiben ennyire egyetértenénk.
Nehéz
együtt gondolkozni, amikor az embernek legtöbbször olyan érzése van, mintha nem
egy nyelvet beszélnénk, mintha nem egy országban élnénk.
Az
ukrajnai válság apropóján riporterek az utcán kérdeztek járókelőket, hogy
tudják-e hol van Ukrajna? A válaszok, illetve a nem válaszok eléggé
kiábrándítóak voltak. Teljesen mindegy volt, hogy milyen korosztályhoz
tartozott a megkérdezett.
A
valósághoz az a válasz volt a „legközelebb”, amely szerint Európában.
Ezek
az emberek mit értenek meg az ukrajnai válságból vagy általában mindabból, ami
körülöttük történik?
Ezekben
a fölvetésekben elég volna egy kis tájékozottság, információszerzés, urambocsá,
egy kis tudás. De mit kezdjünk az olyan problémákkal, hogy nyílt utcán lelőnek
egy fiatal nőt? Vagy miért jó az államnak, ha a forint gyenge, mikor
deklaráltan a devizahiteleseknek szeretnének segíteni?
Az
emberek általában ezekig a kérdésekig el sem jutnak. Sőt, sok esetben esélyük
sincs, esélyük sem lesz, hogy eljussanak eddig. A szakképzésben például a
közismereti tárgyak szinte teljesen kiszorultak. Az így végzős fiataloknak a
jövőben esélyük sem lesz a továbbtanulásra. Szerencsés esetben egy
gyorstalpalós képzést el tudnak végezni, ami után még mindig nagy kérdés lesz,
hogy mire mennek vele.
Tényleg
egy lebutításban lévő, lebutítandó társadalom vagyunk?
Mivel
a magyar gazdaság nem vagy alig-alig növekszik, az a helyzet, hogy a magyar
felsőoktatás, a szakképzés elsősorban Nyugat-Európának oktat, képez.
Faramuci
módon majdnem hogy érthető, hogy a magyar állam fiskális szempontból erre a
területre nem kíván több pénzt fordítani, sőt, inkább elvon forrásokat.
Rövidtávon ez lehet, hogy figyelembe vehető indok, de sem közép-, sem
hosszútávon nem.
Rövid- és
középtávon ez a szemlélet a fiatalok külföldön történő elhelyezkedési esélyeit
is rontja, ronthatja. Közép- és még inkább hosszútávon rontja a magyar gazdaság
fejlődési, növekedési esélyeit.
Azt pedig már
csak halkan jegyzem meg, évtizedek óta tanpélda, a fejlődés alapja az oktatás
(lásd Finnország, az ázsiai országok legtöbbje…). Mi pedig innen vonunk el
forrásokat.
Kedves
Barátom, aztán csodálkozunk, ha a megkérdezettek többsége nem tudja, hol és
merre van Ukrajna. Hát nincs min csodálkozni!
Tovább is van,
mondjam még?
Az oktatás a
társadalmon belüli mobilitásnak is az alapja. Ha a jelenlegi tendencia marad,
nem nehéz megjósolni, ahová születtél, nagy valószínűséggel ott is maradsz.
Ezt akartuk?
Így akarjuk?
Barátom,
ezekkel a kérdőjelekkel búcsúzok.
Üdvözöl
barátod:
2014. március 11., kedd
Szösszenet - 19.
A hír: "Konrád György Kossuth-díjas magyar írót, szociológust a keresztények és zsidók közötti megértésért végzett munkájáért a Buber-Rosenzweig-éremmel tüntette ki vasárnap Kielben a keresztény-zsidó párbeszéd ösztönzéséért dolgozó német egyesületek munkáját összefogó Német Koordinációs Tanács" (MTI, 2014. március 10.).
A rendezvényen a konzervatív (CDU) és a szociáldemokrata (SPD) párt politikusa is méltatta a magyar írót. Na, erre varjunk gombot!
2014. március 7., péntek
2014. március 6., csütörtök
Emlékszek
Emlékszek
arra a fényképre;
vidám voltál,
úgy mosolyogtál,
hogy mosolyod
majd legurult
a képről.
Mi történt?
Ma már csak
a kép van
és az emléke.
Mi történt?
Hagytuk veszni
a pillanatot,
és miért cserébe?
Túléltük a válást,
kiharcoltuk
a különállást.
Emlékszek
a nevetésedre,
ahogy arra
a fényképre.
Nevetni
jó volt veled
nevetni
a nevetéseden,
ha semmi
más nincsen.
Milyen jó volt
kerekeket nevetni,
a tegnapi
hülyeséget feledni!
Aztán
visszazuhantunk
a némaságba,
a csendes magányba.
Szösszenet - 18.
Különböző újságok online oldalán olvasom, hogy százharminchétezer rokkant ember várja még a felülvizsgálatot.
A félreértések elkerülése érdekében szögezzük le, ezek az emberek nem várják a felülvizsgálatot. Most még köszönik jól vannak.
Ezeket az embereket belekényszerítették egy helyzetbe, és rettegnek a jövőtől.
2014. március 4., kedd
Napló
Szomorúan látom, hogy a sérült emberek
csoportjai a facebookon osztódással szaporodnak. A minap kísérletet
tettem az összeszámolásukra. Húsz után föladtam.
Lehet azt mondani, hogy mindegyik csoportnak más a jellege,
sajátossága. Ez igaz is, meg nem is. Ahogy én látom, a csoportalakítások
mögött sokkal inkább személyes ambíciók, személyi ellentétek állnak.
Ez egy sikeres út a táborok kialakításának. A - politikai -
döntéshozóknak könnyű dolguk van velünk, saját magunkat gyengítjük le.
Képtelenek vagyunk összefogni, a közös hangot megtalálni. A közös
hang egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kellene értenünk,
de legalább a legfontosabb kérdésekben, legalább abban a négy-öt
kérdésben.
Azt pedig
egyenesen tragikusnak tartom, hogy heine-medinesek körében komolyan
fölvetődik egy új érdekvédelmi szervezet létrehozása a mozgássérült
emberek egyesületeitől, az országos szövetségüktől - a MEOSZ-tól -
függetlenül. Akik ilyesmiben gondolkoznak, fogalmuk sincs, mit jelent
egy új civil szervezet létrehozása és legfőképp a társadalomba történő
bevezetése.x x x
A világ tehetetlenül áll a kialakult helyzet előtt. Az orosz hadsereg, Putyin hadserege, "besétált" a Krim félszigetre. Egy puskalövés, annyi nem volt.
Hol diplomatikus, hol keménykedő, hol fenyegető nyilatkozatok hangzanak el Amerikától kezdve az Unióig bezárólag politikusoktól.
Azt mindenki érzi, hogy ettől az orosz katonák nem fognak kivonulni a félszigetről.
A világ ennyire tehetetlen az erővel, a hatalommal, a rosszindulattal szemben?
x x x
Tavaszias az időjárás. A lányommal egy héttel ezelőtt, még februárban, Szolnokon a Kossuth téren a szabadban ebédeltünk. Na ilyenre sem volt még példa!
Lehet, hogy áprilisban, májusban hűvösebb lesz, mint most?
2014. március 2., vasárnap
Elmúlt
Elmúlt, ami elnyúlt,
az élet egy darabja;
fölhívás volt egy
nagy kalandra.
Ha hátranézel,
még láthatod,
üvegcseppek arcomon;
Isten egyfelé röpít
minket a szárnyakon.
2014. február 27., csütörtök
2014. február 25., kedd
2014. február 23., vasárnap
Napló
Ami Ukrajnában, egész pontosan Kijevben történt az elmúlt napokban, fölfoghatatlan.
Magyarázat persze van, ez mindig van.
Volt itt minden, ami a legfájóbb, a közel száz halott és a ki tudja mennyi sebesült. Provokátorok, akiket busszal szállítottak Kijevbe.
A hatalomhoz az utolsó pillanatig ragaszkodott Janukovics elnök, akiről ma azt sem lehet tudni, hogy hol van.
Janukovics az orosz barátsághoz ragaszkodott inkább, mintsem az Európai Unióhoz. Ez a barátság tartotta hatalmon az utolsó pillanatig.
Látható némi zavarodottság a magyar kormányzati szervek részéről is. Nekünk most hirtelen "barátunk" lett a Putyin által képviselt Oroszország. Nem mindegy hogyan nyilatkozunk. Nem mondhatunk akárhogyan véleményt a "kijevi terroristákról, lázadókról, forradalmárokról".
Nem lehet még tudni, hogy mi lesz Ukrajnában néhány hónap, egy-két év múlva. Az biztos, hogy most volt spiritusz az ukránokban.
x x x
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Borbély Szilárd költő, író, egyetemi oktató. Ötvenéves volt, a hét elején még szerzői estje volt a MüPá-ban.
A tavalyi év nagy olvasmányélménye volt számomra a Nincstelenek című regénye, ami releváció volt a számomra. Ilyen hatás minden szökőévben éri az embert, és még ez is szerencse.
Ezt a könyvet mindenkinek csak ajánlhatom. Ha minél többen olvasnák, akkor volna értelme miről beszélnünk,
2014. február 22., szombat
Mit tegyek?
Itt vagyok,
mint valami
hitehagyott.
Lehetek itt
és bárhol,
ha két karod
átkarol.
Nap mint nap
jövök-megyek...
Mondd,
mit tegyek?
Hol a helyem,
ha nem
melletted, Istenem?
Remélem, tudod,
miért teszed?
Jövök-megyek,
rám borulnak
az egyebek.
Veled lennék,
ha veled lehetek...
Mondd,
mit tegyek?
Mit engednek
a napi kegyek?
Hideg reggelek,
ködbe vesző
hegyek.
Mondd,
mit tegyek?
Magam feladtam,
mindenről
lemondtam;
ha nem nyújtod
kezed,
csak azt láthatod,
elmúltam.
2014. február 19., szerda
Útmutató az élethez
- Philippe Pozzo di Borgo
Életrevalók, Második nekifutás -
Philippe Pozzo di Borgo
Életrevalók című könyvét a Senoma Média adta ki 2013-ban. A könyv adta ötlet
alapján készült az azonos című film is, amely az utóbbi évek egyik legsikeresebb
filmje volt Magyarországon is.
A
könyv műfaját nehéz meghatározni, nem igazán regény, nem igazán esszé. Valahol
a kettő között van.
Egy
filmen soha nem szabad számon kérni a hozzá kapcsolódó, vagy az alapját képező
könyvet. A jelen esetben lehetetlen is volna.
Természetesen
van némi átfedés a könyv és a film között (a kiinduló pont, a baleset, a
szereplők…). Körülbelül ennyi.
A
film egy jó sztori, jó szereplőkkel, jó előadásban. A könyv inkább hajlik egy
esszéregény felé. Egyrészt arról szól, hogy hogyan éli meg a szerző a
mozgáskorlátozottságot, másrészt hogy mit gondol erről az egészről.
Ez
az ajánló a könyvről szól.
Egy
jómódú család családfője baleset következtében lebénul, négy végtagi bénult
lesz.
Az
első tapasztalás: „Teljes bénultságom és az érzékelés hiánya meggátolnak abban,
hogy bármit is megérintsek; az emberek ódzkodnak hozzám érni, annyira
megrémiszti őket az állapotom…”. Majd lejjebb: ”Az emlékezet az egészséges
pénzeszsákok luxusa. Egy ágrólszakadtnak vagy egy betegnek az emlékezet megáll
a jelenben, hogy megküzdjön a napi élelem megszerzésének vagy a túlélésnek
keserves feladatával”.
A
szerző úgy érzi, meg kell osztania tanulságokkal szolgáló tapasztalatait. Ezért
születik meg ez a könyv.
Bénultságában,
teljes kiszolgáltatottságban kell megélnie felesége lassú elveszetését. Ebben a
folyamatban is szerelemmel, teljes szeretettel voltak egymás iránt, „suttogva
szerették” egymást.
Az
út, amelyet a szerző bejár, nagyon lentről indul: „Azelőtt valaki voltam. Most
béna vagyok…(…) Össze kell szednem, újra fel kell építenem magam…”.
Kellő
humor nélkül – ehhez kell Abdel is, segítője - valószínűleg nem lehetne ezt az
életet élni: „A kerpape-i rehabilitációs központban a tetraplégiások az
arisztokraták; nekünk van a legnagyobb tekintélyünk, annyira közel vagyunk
Istenhez.. Lesajnáljuk a többieket. Mi vagyunk a tetrások”.
Abban
az építkezésben, amelyben a szerző a főszereplő, nem a csodák segítenek, hanem
az alapvető személyiségjegyek: „Megtanulom, hogy kitartónak kell lenni az
erőfeszítésben, alázatosnak az elemekkel szemben, de annak művészetét is
elsajátítom, hogy hogyan kell fityiszt mutatni nekik”. „A kötelességtudat
különös módon keveredik bennem egy bizonyos kívülállással, amelyet a
környezetem iránt tanúsítok”
Egy tetrásnak
csak előre van út, gondoljunk csak bele! Itt az öngyilkosság sem lehetőség a
legtöbb esetben.
Az ember még
egy ilyen helyzetben is tanulhat: „A kórházban megismertem a fájdalom
nyomorúságát, a nyomorékok magányát, az öregek, munkaképtelenek
kirekesztettségét, a sok-sok fiatal ártatlanságának elvesztését”. A legkiszolgáltatottabb helyzetben is a társ a legnagyobb segítség, ajándék és elsősorban lelkileg: „… még egy fogyatékos is nagyon jól elvan, ha nincs egyedül, ha ott van mellette az az energia, amely a mozdulatlanságot is felvillanyozza”.
Felesége, Beatrice elvesztése után kerülőkkel, kitérőkkel megtalálja ismét társát, a szerelmet., érezheti ismét „a boldogság ízét”
Aztán eljut odáig, hogy: „Jobban szeretem bénultságom gazdagságát, mint társadalmi osztályomét: az az érzésem, hogy intenzívebben élek, végre ember vagyok.” „Hány kerekes székes barátot veszítettem el a reménytelenség miatt!
Egy remény nélküli világ, az maga a pokol.”
A szerző megírja a tetrások hat parancsolatát:
„- A fogyatékosság nem a test hibája, hanem a másik emberé. Fedezd fel!
- A csend felszabadít. Hallgass el!
- A fájdalmon kívül épp csak a lényegre marad idő: Ne aprózd el magad csekélységekre!
- Nem vagy egyedül. Találd meg a Vigaszt!
- A bénaság felébreszti a türelmet. Várj!
- Mennyire törékenyek vagyunk! Légy testvéri, szolidáris és egyszerű”.
A szerző megszenvedett bölcsességgel szól hozzánk. Tanít és arra int, hogy élvezzük az életet. „Talpra nyomorékok!”, mondja, mert „…az élet maga őrület! (…) Olyan jó élni!”
Szösszenet - 17.
Szíjjártó Péter legutóbb azt nyilatkozta, hogy ő jobban él, mint négy évvel ezelőtt. Ezt maximálisan elhiszem neki. Ha ő nem élne jobban, akkor ki?
2014. február 18., kedd
Szösszenet - 16.
A Magyar Hírlapban megjelent egy hír, hogy az EMMI saját halottjának tekinti Radnóti Miklós özvegyét, Gyarmati Fannit.
Nem sokkal később megjelent egy helyesbítés, hogy minisztérium csak részvétét fejezte ki.
Jobban járt volna a minisztérium, ha az első hírt nem cáfolják.
És mi is.
Menni
Se látni,
se hallani,
évszakról
évszakra
menni;
rajtunk
és bennünk
keresztünk,
nem bírjuk
letenni.
Mert nagy
a mi keresztünk,
kevés hozzá
a merszünk;
se látni,
se hallani,
kerülni a bajt,
csak menni,
évszakról
évszakra,
a teherrel
menedéket
keresni.
2014. február 16., vasárnap
Napló
Meghalt Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós özvegye, 102 éves volt.
Nem szeretett szerepelni, nem vett részt a közéletben. Leginkább akkor lehetett hallani róla, amikor Radnótinak volt valamilyen évfordulója.
Halála folytán már esélyünk sincs, hogy megkérdezhessük tőle, mit gondol mai világunkról.
Újraolvastam az alábbi, közel két évvel ezelőtti írásomat:
Gondolatok Radnóti Miklós Töredék című verséhez
A vers
keletkezésének dátuma 1944. május 19.. Nem sokkal korábban íródtak az
Ötödik ecloga és a Nem tudhatom című versek, nem sokkal később a Hetedik
ecloga és a Levél a hitveshez. A vers a Tajtékos ég című posztumusz
kötetben jelent meg 1946-ban.
Klasszikus formákban és humanizmusban született versek ezek. A forma itt már poétikai és erkölcsi követelmény.
Az Ötödik ecloga alcíme szintén Töredék, a verset Radnóti Miklós Bálint György emlékére írta.
A Töredék anaforikus szerkezetű, minden versszaka így kezdődik: „Oly korban éltem én e földön…”.
Minden költő oly korban élt, él, fog élni itt e földön… Egyik kor sem ideális, mindegyiknek megvan a maga nyűge, baja, mindegyiknek megvan a maga szeplője, szégyenfoltja.
Radnóti ezt a versét a második világháború idején, a halál árnyékában, a munkaszolgálatos táborok megaláztatásai között írta. A cím egyrészt utal a vers töredékszerűségére, másrészt az élet, a világ teljességének hiányosságára, a hiányból adódó morális problémákra.
A Töredék, mint minden nagy vers, konkrét és időtlen. A vers keletkezésének körülményei, az adott kort konkréttá teszik, korhoz - is - kötött.
A következő sorok: az ember „… míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek…”, vagy: „… mikor ki szót emelt, az bújhatott…”, átvezetnek bennünket a mába, sőt, a jövőbe, az időtlenségbe.
A vers befejező versszaka ellentmondásos, a költő - miközben - megírja a verset, arról szól, hogy: „Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott…”.
Az ellentmondás éppen az, hogy a költő sosem hallgat (hallgathat). Ha hallgat, akkor valószínűleg nem költő. Radnótit nyomasztotta a kor, amelyben élt. Foglalkoztatta a kérdés a megszólalás lehetőségéről, értelméről.
Az utolsó versszakkal összecseng Radnóti egy másik verse, a Töredék 1944-ből című: „Nem dolgozom. / A versíró kedv meg jó?”
A költő Esaiás prófétától várja a megszólalást, akinek jövendölései sokszor beigazolódtak. Esaiás könyve a vigasztalások könyve, melynek központi része a jövendölések. Itt olvashatjuk a Biblia legszebb ígéreteit a Megváltóról. Isten felkínálja a szabadulás kegyelmét a bűn fogságában vergődő embernek, mintegy azt sugallva, hogy van értelme a munkának, a küldetésnek, végső soron az életnek.
Azt hiszem, hogy ezek a gondolatok ma is időszerűek. Mondhatnám azt is, hogy sajnos.
Az Ötödik ecloga alcíme szintén Töredék, a verset Radnóti Miklós Bálint György emlékére írta.
A Töredék anaforikus szerkezetű, minden versszaka így kezdődik: „Oly korban éltem én e földön…”.
Minden költő oly korban élt, él, fog élni itt e földön… Egyik kor sem ideális, mindegyiknek megvan a maga nyűge, baja, mindegyiknek megvan a maga szeplője, szégyenfoltja.
Radnóti ezt a versét a második világháború idején, a halál árnyékában, a munkaszolgálatos táborok megaláztatásai között írta. A cím egyrészt utal a vers töredékszerűségére, másrészt az élet, a világ teljességének hiányosságára, a hiányból adódó morális problémákra.
A Töredék, mint minden nagy vers, konkrét és időtlen. A vers keletkezésének körülményei, az adott kort konkréttá teszik, korhoz - is - kötött.
A következő sorok: az ember „… míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek…”, vagy: „… mikor ki szót emelt, az bújhatott…”, átvezetnek bennünket a mába, sőt, a jövőbe, az időtlenségbe.
A vers befejező versszaka ellentmondásos, a költő - miközben - megírja a verset, arról szól, hogy: „Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott…”.
Az ellentmondás éppen az, hogy a költő sosem hallgat (hallgathat). Ha hallgat, akkor valószínűleg nem költő. Radnótit nyomasztotta a kor, amelyben élt. Foglalkoztatta a kérdés a megszólalás lehetőségéről, értelméről.
Az utolsó versszakkal összecseng Radnóti egy másik verse, a Töredék 1944-ből című: „Nem dolgozom. / A versíró kedv meg jó?”
A költő Esaiás prófétától várja a megszólalást, akinek jövendölései sokszor beigazolódtak. Esaiás könyve a vigasztalások könyve, melynek központi része a jövendölések. Itt olvashatjuk a Biblia legszebb ígéreteit a Megváltóról. Isten felkínálja a szabadulás kegyelmét a bűn fogságában vergődő embernek, mintegy azt sugallva, hogy van értelme a munkának, a küldetésnek, végső soron az életnek.
Azt hiszem, hogy ezek a gondolatok ma is időszerűek. Mondhatnám azt is, hogy sajnos.
2014. február 14., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)