- könyvajánló -
Dimitri Verhulst Krisztus
bevonulása Brüsszelbe című regénye Rozgonyi Piroska fordításában jelent meg az
Európa könyvkiadónál 2014-ben.
A
regény alapötlete abszurd, Krisztus ellátogat Brüsszelbe. A történet
tulajdonképpen arról szól, hogy mi következik mindebből egy város, Brüsszel
viszonylatában, az elbeszélő magánéltében.
Itt
állunk, elégtételt szeretnénk a múltért és elnézést kérünk a jövőnkért.
„Németország 1972-ben azért rendezte meg újra az olimpia játékokat, hogy
eltörölje az 1936-os rendezvény szégyenteljes emlékét.”
Aztán
jött a kiábrándulás: „A humanizmust illető derűlátásomnak, derűlátásunknak ez
adta meg a végső lökést. Mi lettünk híres-nevezetes elveszett generáció, a
magát kispolgári kényelmekbe ásó, önző és fásult nemzedék. Megsavanyodott
sorainkban a különböző politikai pártok mohón toborozták a listavezetőket, a
jövő már senkit sem érdekelt.”
Krisztus
látogatásának várása átalakítja az emberi viszonylatokat, az intim szférától a
közéletig bezárólag, kritika mindenkivel szemben: „ … a vezetők nemigen láttak
messzebb saját portájuknál”. „ A bárhonnan elővarázsolt összes nemesi levél -
lett légyen szó akár hétszilvafás nemességről is – megfelelt, nem volt segg túl
büdös, hogy ne lehetett volna kinyalni, nem volt büszkeség túl kicsi vagy éppen
túl nagy, hogy ne lehetett volna félretenni azért, hogy a talpnyalás
önmeghatározó útján az ember elérje a célját.”
Közbülső
megjegyzés: „… korgó gyomorral nem lehet békét kötni. Még a legflamandabb flamand
is rögvest ejtette a nyelvi követeléseket, mihelyt meglátta a francia étlapot,
és anyanyelvéről megfeledkezve előbb a száját tátotta nagyra, hogy beleférjen a
sok finom falat, majd a nadrágszíjon lazított egy kicsit.”
A
következő lépcső az ember bekerítése: „Többet ők már nem is mertek kérni az
élettől, minthogy valahol, alulfizetetten, egyetlen köszönő szó nélkül szennyes
edényeket mosogathassanak egy étteremben. Nem bánták ők, ha olyan szobákban
lakhattak, ahol a penész olyan vastagon ül a falon, hogy még a legmérgesebb
füstű kályha sem bírja eltüntetni. De még ezt a kényelmet is sajnáltuk tőlük.
El kellett menniük. Vissza arra a helyre, ahol anyjuk szülte őket. Ez volt a
modern idők legcsököttebb gondolata, hogy az útlevélben lévő adatok valami lényegeset
közölnek az emberről.”
A
várakozásban a narrátor ráébred a feleségével, Veronique-kal való kapcsolatának
megromlására: „Belefáradtunk egymásba. Én azt kezdtem el számolgatni, hogy
mennyit áldoztam föl magamból a kettőnk egységének fenntartásáért.”
A
Külügyminisztérium Jézus brüsszeli kísérőjéül egy fiatal lányt, Ohannát jelöli
ki. „…Dolgát tökéletesen kell majd végeznie, azaz Isten Fiának Brüsszelt
olyannak kell majd megmutatnia, amilyennek ő ismerte és tapasztalta meg: mint
egy olyan várost, ahol a lakosság negyedének alig van mit a tejbe aprítania,
ahol a gyerekek egyharmada, igen, egyharmada olyan családban nő fel, ahol a
szülőknek nincs munkával keresett jövedelmük. Ahol négy beteg közül egy nem
igényel orvosi ellátást, mert olcsóbb meghalni, mint meggyógyulni. Egy olyan
reggelen kell majd megmutatnia Jézusnak a várost, amelyen a fiatalok
reménytelenül ajánlkoznak a munkaerőpiacon, egymást lökdösve a munkaközvetítő
iroda ajtaja előtt, ugyanarra a trágya munkára pályázva, tudva, hogy harminc
százalékuk sosem fog kézbe kapni kereseti kimutatást….”
Ohanna
álmában megmutatja Jézusnak Brüsszelt, a város nemszeretem arcát. Az álomban
kiderül, hogy Jézus nem Jézus, hanem egy ellenőr, aki számon kéri a lányon,
hogy miért nem Brüsszel szépségeiről beszél.
Persze
a regény végére megtudjuk, hogy elmarad a látogatás.
Verhulstnak
kegyetlen és gyilkos humora van.
Mire
a regény végére érünk, rájövünk, hogy Brüsszel tulajdonképpen behelyettesíthető
akár Budapesttel is, vagy bármelyik magyar várossal.
