"Régi dicsőségünk hol késel...?"

Ahogy nézem a brazíliai futball-világbajnokság mérkőzéseit, egyre inkább azt látom, hogy ezeknek a csapatoknak a magyar válogatott még edzőpartnernek se lenne jó. Csak ámulok, hogy mennyire elment mellettünk a világ!

            Hol rontottuk el? Mitől beteg a magyar futball?

            Az biztos, hogy a szabadban nem látni labdával játszó gyerekeket. Az igazat megvallva, nincs is hely hol játszaniuk. Hol vannak azok az üres telkek, belső udvarok, ahol a gyerekek nyugodtan játszhatnának?

            Ma legfeljebb a levegőző kutyáknak dobálnak kis labdákat a gazdáik.

            Az én időmben a srácok fociztak, fejeltek, egybeléztek (lábteniszeztek), sőt, még a porolót is kihasználták röplabdázásra. Mindennek már nyoma sincs.

            Mondhatnám azt is, hogy engedjük játszani a gyerekeket!

            Hiába építünk, üzemeltetünk futballakadémiákat, stadionokat, ha nincs alatta, mögötte semmi. Megépítjük a koronát, királyság meg sehol.

     Nézem a brazíliai világbajnokság játékosait. Hát nem tudom, hányan jártak közülük futballakadémiára?

       Vörösmarty Mihállyal kérdezem (Zalán futása): „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”

Fények

A sötétségben
keserédes az ének,
villodzó fények.

CimbaliBand: Oppadirida

Égre kiáltott szavak

Égre kiáltott szavak,
mint borsó a falon;
semmi különös,
csak vártalak.

Várom azt az órát,
azt az egyet,
ami másnak kijár...
Mondod, ne kiabálj!

Körbefon a sugárkoszorú,
vezeklésed a jövés-menés,
nincs menekvés,
barátod szomorú.

Ha megálljt 
parancsol az idő,
és körötted már senki sem,
a távolban az a pont
vagyok, én az ő.

Égre kiáltott szavak,
földi tusakodás,
szeretetben a kegyelem,
csak várlak és vártalak...

Rigófütty

Arra ébredt, hogy a kertben a derengéssel kezdődött a hajnali hangverseny. A madarak, különösen a feketerigók, örömködtek a kivilágosodásnak.

            Kialvatlannak érezte magát, szeretett volna még visszaaludni, de tudta, hogy ez ilyenkor már reménytelen. Csak forgolódott a felesége mellett. Vigyázott, hogy ne ébressze föl.

            Vár még egy kicsit, aztán fölkell. Fölösleges szenvedtetnie magát, ha már úgy sem tud aludni.

            A madarak rendületlenül csicseregtek.

            Óvatosan kiment a szobából és behúzta maga mögött az ajtót.

            Elszöszmötölt a konyhában.

            Ahogy kilépett az udvarra, megcsapta a reggeli fuvallat. Talán fél öt lehetett. Ki tudja miért, valahol a környéken kutyák vad csaholásban törtek ki.

            Lassan ébredezett a kisváros.

x x x

Fölháborodva konstatálták, hogy a járdát és az árkokat csak ők takarítják.

            - Belefér Dezső bátyám… Rá se hederítsen! - mondta Vaba.

            - Hát, nem értem én ezt fiam. Másnak is ugyanannyi ez a járda, mint nekünk.

            Morgolódtak még egy kicsit, de csak haladtak.

            - Te hogy ébredsz reggelente? – kérdezte váratlanul Dudás Dezső fiatal szomszédját.

            Az nem egészen értette a kérdést.

            - Ahogy szoktam – válaszolta.

            - Én ilyenkor már állandóan a rigófüttyre.

            - Azért ez jó, nem?

            Az öreg összevonta a szemöldökét. Nem egészen erre a válaszra számított.

            - Engemet már meglehetősen idegesít a dolog. Valamit tenni kellene – folytatta Dudás Dezső.

            - Ezt hogy érted Dezső bátyám?

            - Valamivel el kellene riasztani őket.

            - Elriasztani a madarakat! – hüledezett Vaba olyan képet vágva, mintha nem akarna hinni a fülének.

            - Igen. Arra gondoltam, hogy néhány napig reggelente légpuskával riasztólövést adok le, hátha így elszoknának innen.

            Vaba nem bírta eldönteni, hogy az öreg most csak hülyéskedik, vagy komolyan gondolja, amit mond. Az öreg még vagy kétszer ráerősített. Vaba nem firtatta tovább a dolgot.

x x x

Fölriadt álmából. Mintha csattant volna valami. Vagy csak álmodta? Aztán még egyszer…

            Az öreg nem viccelt. Ez tényleg légpuskázik.

            Odament az ablakhoz, egy kicsit följebb húzta a redőnyt. Nem látott semmit.

            - Mi van …? – szólt álmosan a felesége az ágyból.

            - Úgy hallom, Dezső bácsi beváltotta az ígéretét… Durrogtat a rigók riasztása miatt…

            - Bekattant az öreg? - szólt még mindig álmosan az asszony.

            A férfi visszafeküdt. Még négy lövést lehetett hallani. Aztán hirtelen csend lett.

x x x

Hetek óta nyomta az ágyat. Az orvosok mindenfélével biztatták, de nem lett jobb, sőt, egyre rosszabb lett az állapota. Egyre rövidebb ideig bírt fönt lenni, már ahhoz is kellett a felesége segítsége, hogy kimenjen a WC-re.

- Dezsőkém, nézzed már, látogatód van! – mondta a felesége megállva a szobaajtóban. Ezt követően betessékelte a vendéget, aki a szomszéd volt.

            - Ne csesszél ki velem, Dezső bácsi! – mondta Vaba kezet fogva az öreggel. – Ott tartunk, hogy most már egyedül takarítom a járdát és az árkot.

            Az öreg csak mosolygott fájdalomtól eltorzult arccal.

            Mire Vaba elmondta, hogy mi történt az elmúlt hetekben az utcában, az utcabeliekkel, rájuk esteledett.

            Megígértette vele az öreg, hogy sűrűbben benéz hozzá.

x x x

Nagy nehezen rávette a feleségét, hogy költöztesse be ide az oldalsó kisszobába. Átmeneti időre, mondta neki, amíg ez a helyzet tart. Átmeneti időre!

            Ő véglegesnek tekintette ezt a helyzetet. Sőt, ennek az átmeneti helyzetnek a végét az ő átszállása jelenti majd az örökkévalóságba.

            - Bolond beszéd ez Dezsőkém! – mondta erre a felesége. 

            De tudta, amit tudott, érezte, amit érzett.

            Nézte a falon az árnyékokat. Nem engedte a feleségét, hogy részese legyen ennek a külön világnak.

            Nézte az árnyékokat…

            Számtalanszor lepergette magában életének történéseit. Nem jutott magában dűlőre. Addig jutott, hogy valamit nagyon elrontott. Visszavonhatatlanul.

            Imbolyogtak az árnyékok a falon. Hol megnyúltak, hol összébb húzódtak.

            Alig várta, hogy világosodjon.

            A gyerekei is addig jutottak, hogy hetente egyszer fölhívják. Csupa formalitás.

            Már ismerte az éjszakai neszeket, zörejeket, hangokat. Ahogy jött a hajnal, a madarak is elkezdték hangjukat hallatni.

            Neki már ezek maradtak, a neszek, a hangok, a madárcsicsergés. Hetek óta alig volt kint még az udvaron is, legfeljebb egy-egy öt percre. Az elmúlt héten már ennyit sem.

            A szomszédok rákérdeznek ugyan, hogy mi van vele, de egyedül ez a Vaba látogatja meg.

Szép lassan elfelejtik, mintha nem is lenne, mintha nem is lett volna.

            Neki már csak ez maradt. A hajnali madárcsicsergés.

            Még szerencse, hogy a madaraknak több eszük van, mint neki, és a légpuska pufogtatására nem mentek el a környékről.

            Örült a hajnalnak, a madárcsicsergésnek.

            A beteg embernek már az is öröm, ha túl van egy éjszakán.

Les Paul: Karaván

Napló

Évfordulók: 

        Huszonhárom évvel ezelőtt léptünk ki a Varsói Szerződésből.

        Huszonöt évvel ezelőtt,1989. június 16-án temettük újra Nagy Imrét. 

        Akkor annyira egyszerűnek tűnt minden!

        Az eufória akkor tartott néhány évig, aztán eltűnt, mint a kámfor. Azóta pedig nem értjük, hogy mi is történt valójában. Csak kapkodjuk a fejünket, egyre idegesebbek és feszültek vagyunk. És egyre szegényebbek.

x x x

A minap találkoztam N. Pista bácsival, a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének és a Kisújszállási Csoportunk egyik alapító tagjával. Beszélgetésünk során fölhoztam neki, hogy annak idején még Móricz Zsigmond is tanult Kisújszálláson. 

      Pista bácsi elmondta, hogy ő is abban a gimnáziumban tanult, amelyik ma Móricz Zsigmond nevét viseli. Annak idején találkozott olyan pedagógussal, aki még tanította "a Zsiga gyereket". 

      Szóba hoztam, hogy most jelent meg Szilágyi Zsófia Móricz-monográfiája, és rendkívül élvezetes olvasmány. Pista bácsi mindjárt elmondta, hogy Szilágyi Zsófi kisújszállási származású, a szülei most is ott élnek. Sőt, az édesanyjával együtt járt iskolába is, az édesapjának, Szilágyi Miklósnak pedig két helytörténeti könyve is megjelent. 

       Pista bácsi azt is elmondta, hogy Zsófiával dedikáltatta is a Móricz-könyvet egy író-olvasó találkozón. Részben ennek a hatására meg is rendelte a Kossuth Kiadó Móricz-sorozatát. Egy kisújszállási ennyivel tartozik Móricz emlékének, mondta.

x x x

Lehet, hogy a nyári uborkaszezon teszi, de mozgássérült társaim meglehetősen érdektelenül vették tudomásul, hogy egyrészt az Emberi Erőforrások Minisztériumon belül - a szegráció felé hajló - külön államtitkársághoz fogunk tartozni, másrészt ismét van Pető Intézet-ügy. 

       Lehet, hogy már annyira mindegy nekünk, hogy szóvá sem tesszük?

   

Patrick Ness író

"... érzelmileg függünk másoktól, és néha nem viszonozzák az érzéseinket. Ezért formáljuk történetté azokat az eseményeket, amelyeket nem tudunk feldolgozni." --- "Azt gondolom, hogy pontosan annyi igazság van, ahány történetmesélő." --- "Van híres Bertrand Russell-idézet arról, hogy a leghangosabban és legmagabiztosabban mindig a tudatlanok kiabálnak. Ezért nem szabad megbízni a politikusokban sem, mert túl biztosak magukban. Én nem hiszem, hogy ha valaki mélyen átérzi és megéli, végiggondolja az életét, a minket körülvevő világot, annak nincsenek kételyei. Az élet csupa ellentmondás, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne boldog az ember" (interjú, Gócza Anita, Könyvjelző, 2014. május).

A múlt árnya

Mindennek lehet hírértéke, ha azt csinálnak belőle. Egyik ismerősöm mesélte a minap, azért magyarázkodott, mert leállt az utcán beszélgetni egykori osztálytársával, aki közismerten jobbikos érzelmű, és a társaságból látta őket valaki.

            Miért magyarázkodtál?, kérdeztem.

            Ismerősöm zavarba jött. Ha jól belegondolok, magam se értem, mondta.

            Mondhatta volna azt is, hogy sajnos ma magyarázkodnod kell, de legalábbis szükségét érzed, hogy magyarázattal tartozol. És ez igaz.

            Esterházy Péter az ünnepi könyvhét debreceni megnyitóján emlékeztetett rá: „… meglehet, a társadalom megosztott, de a könyvespolcaink nem. Hát ..., nem tudom. Határeset” (Kisujjgyak, Élet és Irodalom, 2014. évi június 13-i szám).

           Esterházy sem biztos a dolgában, nem is lehet. Ma ott tartunk, hogy ismét hírértéke van annak, hogy kivel állsz meg az utcán beszélgetni, milyen újságot, könyvet olvasol, milyen filmet, színdarabot nézel meg. Szinte automatikusan besorolódsz ide vagy oda.

          A hivatalos véleményen kívül senki nem kíváncsi mások véleményére. Ugyanis csak ez számít.

          A múlt árnya ránk vetül.

Kisértet

Európát kísérlet járja be,
az egyenlőtlenség 
kísérlete,
ott kísért, ott van,
az egyenlőség kísértete,
valamennyiünk álma,
egy  jobb jövő ígérete.

Európát kísértet járja be, 
az egyenlőség kísértete;
sokan sokkot 
kiáltanak, 
sokaknak ez a végzete.

Hogy is van ez?
Álom és valóság igézete,
egy elfelejtett jövő,
megcsúfolt életünk ígérete.

Arthur Phillips (amerikai író)

"... A tökéletes regény számomra mindig az, amelyik így vagy úgy, de segít élni. Amiben magamra ismerek, vagy ami segít megérteni valamit, például, hogy mi zajlik egy másik ember fejében. Mindegy is, hogy az író minek szánta a regényt, sőt valószínű, hogy egyáltalán nem az volt a célja vele, mint amire én, mint olvasó használom. Lehet, hogy csak egy szerencsés véletlenről van szó, épp jókor került elém egy könyv, épp olyan passzban voltam, hogy  egy bekezdés berántott, nem tudom. Fura képződmény a regény; olyan, mint egy fekete doboz, egy varázslatos fekete doboz." -  "Ha írok is kritikát, a kortársaimat messze elkerülöm. Csak akkor teszek kivételt,  ha valami egészen rendkívüli kerül a kezembe. Sajnálom, de rosszat csak halott írókról vagyok hajlandó leírni. Könyveket írni nehéz mesterség. Megélni az írásból még nehezebb. Kinek kell még több nehézség?" (interjú, Köves Gábor, Könyvjelző, 2014. május).

Ismét a Pető Intézetről

- megválaszolatlan kérdések -

Balog Zoltán, az emberi erőforrás minisztere, egy újabb hétfői nyilatkozatában ismét problémás ügyeket, kérdéseket vetett föl. Az egyik ilyen terület a felsőoktatást érintő változások, a másik szerint az állam - mégiscsak – államosítaná a Pető Intézetet.

       A Pető Intézettel már tavaly is voltak problémák. Mint egy vegyes tálban, volt ott minden. Valakik szemet vetettek a Pető ingatlanjaira, államosítás, a Pető anyagi ellehetetlenülése az állami támogatás csökkenése miatt… Ez utóbbi biztosan igaz lehetett, mert végül is az intézet kapott kiegészítő finanszírozást.

          A különböző tiltakozások hatására csend lett.

      Aztán jött Balog miniszter úr bejelentése itt a nyári uborkaszezon idején. A miniszter úr reményei szerint a szükséges törvénymódosításokat még a nyári szabadság előtt elfogadja a parlament. Mire a szabadságon lévők nyár végén visszatérnek a fedélzetre, új helyzet lesz.

        A Pető Intézet államosításával nem föltétlenül kell, hogy csorbuljanak a sérült gyerekek érdekei. Az érdekvédelmi szervezeteknek ezért is kell résen lenniük.

          Az érdekvédelmi szervezetek az előzőek érdekében néhány kérdést föltehetnének. Mi indokolja az államosítást? Mi a garancia arra, hogy a sérült gyerekek érdekei nem sérülnek? Az angol királyi ház alapítványa - amelyhez csatlakozott a belga és a dán királyi ház is – az államosított intézetet is fogja-e támogatni? Vagy az így kieső pénzt az állam pótolja?...

        Szóval volnának itt megválaszolandó kérdések. Amíg nincsenek megnyugtató válaszok, marad a találgatás, hogy mire is mehet ki ez az egész…

Föl

Kavicsok, kövek...
Lásd az élet hegymenet!
Bármi is jöhet.

Napló

A sérült embereknek úgy tűnik, ismét van mitől félniük. Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere egy hétfői interjúban bejelentette, hogy a minisztériumon belül szociális és felzárkózásügyi államtitkárság foglalkozik az önhibájukból vagy önhibájukon kívül rászorulókról, köztük a fogyatékossággal élőkről, a gyermekvédelmet igénylő gyerekekről és a cigányokról. A család- és ifjúságügyi államtitkárság foglakozik majd az általa teherhordozóknak nevezettekről. Azóta már tudjuk, hogy kik ezeknek a területeknek az államtitkárai.

       A kormányzati tendenciában sajnos semmi új nincs. Amiről Balog miniszter úr beszél, az a korábbi tendenciák betetőzése. A tendencia lényege, hogy egyre inkább a partvonalra  vagy még inkább a partvonalon kívülre szorítsák a sérült embereket. Ebben az elképzelésben sajnos az is benne van, hogy szimpla teherként kezeljék a sérült emberek problémáit.

         Az idén harminc éve lesz, hogy folyamatosan dolgozok. Ennek alapján nekem is kijár, hogy én is a vállamon viszem Magyarországot, vagyis "teherhordozó" vagyok (gondoskodok a gyerekemről, magamról...).

        A régi és új kormány intézkedései viszont egyre inkább rászorulttá tesznek. Nem önhibám miatt leszek rászorult, hanem a kormány intézkedései miatt (lásd az előző négy év intézkedéseit).
     Amit most látunk, az ellentétes a nemzetközi - és Magyarországon is hatályos - jogelvekkel, szerződésekkel.

x x x

Csütörtökön Brazíliában megkezdődött a foci VB. Az eddigi legnagyobb meglepetés, Hollandia 5:1-re győzött Spanyolország ellen. A hollandok szó szerint lemosták a pályáról a spanyolokat.

 

Reménytelenül

Kiüresedett pohár,
csordul belőle
a semmi,
nem nyúl
érte senki.
Kire, mire
várok?
Van erre
száz ok,
csak az a pohár
nem lesz teli már.

Öleljen!

Én hitem szerint
öleljen a Szentlélek;
szárnyaljon ének!

Pünkösd üzenete

A szeretet egynyelvű, gesztusait mindenütt értik. Érteni pedig ott van bármit is, ha vannak erre irányuló szándékok, jelek.

            Az alapprobléma már a szándékoknál van. Ki akar itt a szeretet nyelvén beszélni,

       Ez megmaradt a közösségek – és a minél inkább kisebb közösségek – privilégiumának. Elsősorban nem vallási közösségekre gondolok.

          Miért van az, hogy a politikai adok-kapok írásoknak nagyobb az olvasottságuk, mint a szeretet tanításának?

         Amikor 2008-ban kitört a gazdasági válság, egyik barátom fölvetette - jobboldaliként -, hogy társadalmi kiegyezésre volna szükség a politikai erők között. Ma már ő sem beszél erről.

        Ma, amikor Kiss János filozófus – liberálisként – fölveti ugyanezt, éppen csak megmosolyogják. Úgyis mondhatnám, a téma nem aktuális.

     Az egyik tévécsatornán ismét megnéztem Az utolsó szamuráj című filmet. Egyik másik barátommal, aki már sajnos nincs közöttünk, időről időre megnéztük ezt a filmet, együtt is és külön-külön is.

        Nekünk ez a film a küzdésről, a méltósággal való veszteni tudásról, a szeretetről és a szerelemről szól. És leginkább arról, hogy az ellenfeleinket is tisztelhetjük, becsülhetjük.

         Nekünk ez a film rengeteg - lelki – erőt adott, és nekem ad a mai napig is.

         Pünkösd üzenete is adja ezt az erőt. Halljátok meg!  

A Nagy Füzet

- filmajánló -

Szász János rendező időről időre megtalálja azt az irodalmi művet - Csáth Géza, Büchner és most Agota Kristof írását -, amelyet érdemes filmre vinni.

            Agota Kristof regényeit az utóbbi években ismerhették meg Magyarországon az olvasók. Önmagában már ez is egy kellemes fölfedezés. A kellemes jelző itt inkább eufémisztikus, inkább ütős felfedezésről, szembesülésről lehet beszélni.

            Az elkészült filmen soha nem lehet számon kérni az irodalmi alapanyagot. Két műfaj, kétféle stílus.

            A film egy ikerpárról szól, akik a második világháború idején vidékre, egy határ menti tanyán élő nagyanyjukhoz kerülnek. Anyjuk abban a hiszemben viszi oda őket, hogy ott nagyobb biztonságban vannak, mint a fővárosban. Ezt megelőzőleg a katonaságtól éppen hazalátogató apjuktól kapnak egy füzetet, amibe be kell írniuk, hogy mi történik velük.

            A nagymama akkor látja sok év után a lányát, amikor rá akarja bízni a fiait. A lányáról azt sem tudta, hogy férjhez ment. A fiúkat ezért csak szukafattyúknak hívja.

            A nagymama és az ikrek lassan kerülnek egymáshoz egyre közelebb. A túlélésért küzdenek.

            A film egymáshoz lazán kapcsolódó jelenetek sorozatából áll.

            A szereplők nem szerethetők. Valahol a felszín alatt ott van bennük az emberség, de az éppen csak meg-megvillan.

            A nagymama, aki megmérgezte a férjét, folyamatosan dresszírozza, dolgoztatja a fiúkat. Az élet kemény oldalát mutatja meg nekik, hogy túl tudják élni azt, ami körülveszi őket. Kiáll a fiúk mellett, amikor az anyjuk el akarná vinni tőle őket. A fiúk ekkor már a nagyjuk mellett maradnak, mintsem elmennének az anyjukkal.

            A fiúk folyamatosan tanulják meg a kegyetlenséget a túlélés érdekében. A nagymamát is megmérgezik annak kérésére a második szélütés után.

            Zokszó nélkül fölrobbantják a plébániát, mert a cselédlány halálba küldte barátjukat, a zsidó cipészt. Az apjuk életét is föláldozzák, hogy egyikük külföldre mehessen.

            A film legkevésbé a háborúról, a fasizmusról szól, egyes kritikák ezt próbálják sulykolni. A film ennél sokkal inkább általános. Adott körülmények között hogyan állatiasodik el az ember. Ezért tud a film általános érvénnyel szólni bárhol a világon. Mindenütt sikert arat.

            A színészi játék magával ragadó, kezdve a pedofil-gyanús pappal a zsidógyűlölő szolgálólányig.

            Vagy ott a lány, aki először megvezeti a fiúkat, majd barátok lesznek. A siket és vak anyja miatt koldul, kéreget, majd kiderül róla, hogy nem is siket és nem is vak. Vállalja az orosz katonák szexuális erőszakosságát, amibe belehal, csakhogy mentse az anyját.

            Molnár Piroska a nagymama, a Gyémánt testvérek a fiúk szerepében nagyon jók, kimagaslót alakítanak.   

            A film tanulságait tanítani kellene.

Ők döntenek

Budapest még nem a mienk. Ezt gondolhatták a tavaszi két választást követően fideszes politikusok.

       Aztán jön a nagy ötlet: át kell alakítani a főváros önkormányzati választási rendszerét. A részletek persze még nem ismertek. Nem kell azonban túlzottan nagy fantázia annak belátásához, hogy mire megy ki a játék.

           És mindez természetesen így lesz. Ne legyenek kétségeink!

      Mire a fél ország felocsúdik, túl vagyunk ezen is. Mármint az önkormányzati választásokon.

Szemedben

Szemedben a válasz:
várhatsz;
szíved nem
szabad kikötő,
ott már ott van ő.