Hankiss professzor

Életének nyolcvanhatodik évében elhunyt Hankiss Elemér szociológus, társadalomtudós.

            56-os volt, aki börtönben is volt emiatt. Soha nem kérkedett vele.

            A rendszerváltás utáni első miniszterelnök, Antall József baráti társaságához tartozott a hatvanas évektől. Ezzel sem kérkedett.

            Mindig is rendszerkritikus volt. Erről szólnak a könyvei, ezt tanította, ezekről tartott előadásokat.

            Álma volt, hogy találjuk ki Magyarországot, találjunk kii egy új országot. Nem sikerült mozgalmat csinálnia ebből a gondolatból. Ezt biztos is, hogy kudarcként élte meg.

            Egy lehetséges új Magyarország eszmei alapjait azonban letette írásaiban. A többi nem rajta múlt, már nem rajta múlik.

            Életem egyik nagy ajándékának tartom, hogy kétszer is találkozhattam vele személyesen úgy, hogy beszélgettünk. Együttvéve közel másfél órát rám szánt az életéből.

            Első találkozásunk 2012-ben volt az ünnepi könyvhéten Budapesten a Vörösmarty téren. Legújabb könyvét dedikálta, én is ezt kértem tőle.

            Mikor rám került a sor, beszédbe elegyedett velem. Emlékeztettem egyik írására a nyolcvanas évek elejéről, amelyben pozitív példaként írt a mozgássérült emberek érdekvédelmi szerveződéséről. (A civilszerveződés akkoriban ritka volt, mint a fehér holló.)

           Beszélgetésünknek abban a tudatban vetettem véget, hogy mögöttem már legalább huszonöten vártak dedikálásra.

          Második találkozásunk Szolnokon volt 2013. őszén. Előadást tartott a megyeházán. Két könyve is nálam volt dedikálás céljából. Erre az előadása után kértem meg.

      Leült velem szemben és megint beszélgettünk. Már csak mi maradtunk a teremben és a szervezők, akik türelmesen álldogáltak egy kicsit arrébb. A szervezők azzal vetettek véget a beszélgetésünknek, hogy a professzor úrnak mennie kellene, ha nem szeretné lekésni a vonatot.

        Az egyik könyvbe ezt írta ajánlásként: „Dr.Urbán-Szabó Bélának, hogy egy jobb világban éljen!”

            Hát, professzor úr, erre még várni kell.

Üzenet - 112.

Kedves Ismerősöm édesanyjának szavajárása volt: "Ha éreznénk a másik baját is, ki se bírnánk."

Krisztus bevonulása Brüsszelbe

- könyvajánló -

Dimitri Verhulst Krisztus bevonulása Brüsszelbe című regénye Rozgonyi Piroska fordításában jelent meg az Európa könyvkiadónál 2014-ben.

            A regény alapötlete abszurd, Krisztus ellátogat Brüsszelbe. A történet tulajdonképpen arról szól, hogy mi következik mindebből egy város, Brüsszel viszonylatában, az elbeszélő magánéltében.

            Itt állunk, elégtételt szeretnénk a múltért és elnézést kérünk a jövőnkért. „Németország 1972-ben azért rendezte meg újra az olimpia játékokat, hogy eltörölje az 1936-os rendezvény szégyenteljes emlékét.”

            Aztán jött a kiábrándulás: „A humanizmust illető derűlátásomnak, derűlátásunknak ez adta meg a végső lökést. Mi lettünk híres-nevezetes elveszett generáció, a magát kispolgári kényelmekbe ásó, önző és fásult nemzedék. Megsavanyodott sorainkban a különböző politikai pártok mohón toborozták a listavezetőket, a jövő már senkit sem érdekelt.”

            Krisztus látogatásának várása átalakítja az emberi viszonylatokat, az intim szférától a közéletig bezárólag, kritika mindenkivel szemben: „ … a vezetők nemigen láttak messzebb saját portájuknál”. „ A bárhonnan elővarázsolt összes nemesi levél - lett légyen szó akár hétszilvafás nemességről is – megfelelt, nem volt segg túl büdös, hogy ne lehetett volna kinyalni, nem volt büszkeség túl kicsi vagy éppen túl nagy, hogy ne lehetett volna félretenni azért, hogy a talpnyalás önmeghatározó útján az ember elérje a célját.”

            Közbülső megjegyzés: „… korgó gyomorral nem lehet békét kötni. Még a legflamandabb flamand is rögvest ejtette a nyelvi követeléseket, mihelyt meglátta a francia étlapot, és anyanyelvéről megfeledkezve előbb a száját tátotta nagyra, hogy beleférjen a sok finom falat, majd a nadrágszíjon lazított egy kicsit.”

            A következő lépcső az ember bekerítése: „Többet ők már nem is mertek kérni az élettől, minthogy valahol, alulfizetetten, egyetlen köszönő szó nélkül szennyes edényeket mosogathassanak egy étteremben. Nem bánták ők, ha olyan szobákban lakhattak, ahol a penész olyan vastagon ül a falon, hogy még a legmérgesebb füstű kályha sem bírja eltüntetni. De még ezt a kényelmet is sajnáltuk tőlük. El kellett menniük. Vissza arra a helyre, ahol anyjuk szülte őket. Ez volt a modern idők legcsököttebb gondolata, hogy az útlevélben lévő adatok valami lényegeset közölnek az emberről.”

            A várakozásban a narrátor ráébred a feleségével, Veronique-kal való kapcsolatának megromlására: „Belefáradtunk egymásba. Én azt kezdtem el számolgatni, hogy mennyit áldoztam föl magamból a kettőnk egységének fenntartásáért.”

            A Külügyminisztérium Jézus brüsszeli kísérőjéül egy fiatal lányt, Ohannát jelöli ki. „…Dolgát tökéletesen kell majd végeznie, azaz Isten Fiának Brüsszelt olyannak kell majd megmutatnia, amilyennek ő ismerte és tapasztalta meg: mint egy olyan várost, ahol a lakosság negyedének alig van mit a tejbe aprítania, ahol a gyerekek egyharmada, igen, egyharmada olyan családban nő fel, ahol a szülőknek nincs munkával keresett jövedelmük. Ahol négy beteg közül egy nem igényel orvosi ellátást, mert olcsóbb meghalni, mint meggyógyulni. Egy olyan reggelen kell majd megmutatnia Jézusnak a várost, amelyen a fiatalok reménytelenül ajánlkoznak a munkaerőpiacon, egymást lökdösve a munkaközvetítő iroda ajtaja előtt, ugyanarra a trágya munkára pályázva, tudva, hogy harminc százalékuk sosem fog kézbe kapni kereseti kimutatást….”

            Ohanna álmában megmutatja Jézusnak Brüsszelt, a város nemszeretem arcát. Az álomban kiderül, hogy Jézus nem Jézus, hanem egy ellenőr, aki számon kéri a lányon, hogy miért nem Brüsszel szépségeiről beszél.

            Persze a regény végére megtudjuk, hogy elmarad a látogatás.

            Verhulstnak kegyetlen és gyilkos humora van.

            Mire a regény végére érünk, rájövünk, hogy Brüsszel tulajdonképpen behelyettesíthető akár Budapesttel is, vagy bármelyik magyar várossal.   

  

Egy kép

Velem vagy,
mosolyomban tartalak...
Ez a keret,
hozlak-viszlek;
múltfelejtő,
idézlek a jövőnek.

Úton

Út a valóságba,
zötykölődés a részed;
előre nézel,
már a holnapot
emészted. 
Jólfésült emberek
lökdösnek előre,
elfogyott a nedű,
maradt a lőre
Maradnál magadnak,
ahol ígérni lehet,
adunak használnak,
és nincs vége,
sosem lesz vége,
szétrázódik az ember
reménye.

Egyszer

Azt mondod, egyszer...
Azt mondom, 
ha mer az ember.
Érzéseink kalodája, 
egy szeretet ódája;
szabadságból az ölelésbe, 
menekülés a kötésbe;
átnyalábolnak karjaid,
vágyom a mindent,
a valamit...
Most jó, jó nagyon,
a rosszat, a bánatot
a tegnapnak hagyom.

Esterházy Péter író

"Igaz, ha arra gondolunk, hogy un. úriemberek mi mindent elkövettek, akkor azt kell mondjuk, hogy az úriember nem a következetességéről ismerszik meg." --- "Jó bort inni jó - az indulat akkor születik, ha közben vizet prédikálnak. Ki-ki a saját vállalt vagy inkább bejelentett értékrendjét áthágva bukik a legnagyobbat." --- "A magabiztos pofátlanság az erő képzetét kelti." --- "A korlátlan hazudozásnak azonban mégiscsak az a következménye, hogy a hazudozók lassan már nem is tudják, hogy hol is élnek. Belevakulnak a magányukba" (A vereség, Heti Világgazdaság 2014 évi 51-52. szám).

Martfűi levelek - Az új év a remény

Kedves Barátom,

jöhet a legújabb őrület, a drogteszt. Bár most hirtelen nagy csönd lett a beharangozás után.

Mi már örülhetünk az előzetes tervezetek értelmében, a gyerekeinket nem fogja érinteni, hacsak nem lesznek újságírók vagy politikusok.

            Harcolni kell a drog ellen, de nem így! Egy kicsit álszent is a dolog, mert közben hagyták leépülni a drogellenes civil szervezeteket, programjaikat.

            A rendőrségen belül éveken keresztül működött, illetve részben még működik az úgynevezett dada-program, a drogellenes felvilágosítások, előadások az iskolákban. Aztán ez a program is elkezdett döcögni a pénzhiány miatt.

         Az is közel áll az álszenteskedéshez, hogy hirdetjük, propagáljuk a foglalkoztatási rehabilitációt és közben csökkentjük ötmilliárd forinttal 2015-ben az erre fordítható költségkeretet.

        Mi lesz azokkal az emberekkel, akiket visszaminősítenek és még a négyórás rehabilitációs foglalkoztatási lehetőségtől is elesnek? Az állami költségvetés ezt tartogatja a csökkent munkaképességű embereknek.

            Ilyen hírekkel vágunk az új évbe. Nehéz így megőrizni a nyugalmat.

    A martfűiek számára az igazán feketeleves a Tisza Takarékszövetkezet működésének felfüggesztése volt december elején. Sokan nem juthattak a pénzükhöz pont a karácsony előtti készülődésben. Sokan a szociális segélyt is lakossági folyószámlára kapták. Ahhoz a kevéshez sem juthatták hozzá hirtelen.

            Aztán jött a segítség az önkormányzattól, a kormányzattól. Abban már csak bízni lehet, hogy a segítség feledtette valamennyire a hirtelen és váratlanul jött izgalmakat.

            Nem volt könnyű ünnepi hangulatba kerülnöm decemberben.  De minden jó, ha a vége jó…, és az év vége végül is jó lett. Az új év pedig mindig remény is.

            Ezzel búcsúzok most, üdvözöl barátod:

Üzenet - 111.

Minden halál áldozat. Emberáldozat. Közülük hősök azok, akiket az aktuális politika annak nyilvánít.

Napló

Évzáró egyenleg.

            Nagyok az idei veszteségeim. Barátaim, közelebbi és távolabbi ismerőseim hunytak el. Sokan. Maradtak az emlékeim róluk. Jó, hogy ismertem őket.

            Elvesztettem a barátnőm, aki a társam lehetne, lehetett volna…

            A betegség nagy úr, valamennyiünk fölött.

            Mindennek ideje van, mindennek rendeltetése van, mondja a prédikátor a Bibliában. Csak későn, vagy sosem jövünk rá.

            Veszteségeinkből is építkezhetünk. Lelkileg.

            Keressük utunkat, helyünket a világban. Erre is jók az ismeretségek, emberi kapcsolatok.

x x x

Nem értem a számháborút. Azt hallani, olvasni, hogy kétmillió-hárommillió-négymillió a szegény… A kétmillió már nem több a kelleténél?

            Ahogy elnézem, az ingyenes ételosztásoknál hosszabbodnak a sorok. Amik azért megint csak a szegénységet, az elszegényedést jelzik valamiképp, valamicskét…

x x x

Az elmúlt hetek politikusi gagyi megnyilatkozások után szinte üdítően hatottak a karácsonyi gagyi tévéműsorok. Örömmel néztem a Reszkessetek betörők! 1-2-3-at. Jövőre várom a negyedik és ötödik változatot is.

x x x

A gyerekek betlehemi műsora december 24-én a református templomban, amely gyülekezethez jómagam is tartozok, ünnepi, megható és felemelő volt. Alig fértünk el a templomban, és ezt jó volt megélni így együtt.

x x x

Karácsony másnapján a lelkész úr a Prédikátorok könyvét idézte, ehhez kapcsolta beszédét az istentiszteleten.

            Mindennek rendeltetése, ideje vagyon.

            És a megbékélésnek mikor lesz ideje vajon? 

Ölelés

Két kar ölel át.
Nézd felhők közt az ívet!
Ölelkezések.

Napló

A technika segítségével - online-közvetítéssel – élőben láttam a Paraszupersztár döntőjét december 05-én. Nagy és felemelő élményvolt. A döntő valamennyi résztvevője elismerést érdemel.

            Olyan volt ez, mikor a csoda a szemünk láttára születik. Láthattuk, hallhattuk, hogy hogyan tangóharmonikázik a vak fiatalember, hogyan klarinétozik a kerekes-székes ifjú hölgy, hogyan énekelnek a vak hölgyek, hogyan népi táncol egy másik fiatal férfi, hogy milyen művészi színvonalon zongoráznak a vak fiatalok…

           A Para Dance Company nekem különösen nagy meglepetést okozott. Nem klasszikus kerekes-székes táncot adtak elő, hanem „eljátszották” Babits Mihály Fekete ország versének megzenésített változatát. Ez kerekes-székes balett volt.

            Most már csak az kellene, hogy - azért néha – a mezei rokikkal is foglalkozzanak.

x x x

A Liget irodalmi és ökológiai folyóirat - tudomásom szerint - januártól már csak online lesz olvasható. Ezt rossz hírnek tartom.

            Több száz évvel ezelőtt nyomtatott könyveket is olvashatunk. Azt viszont még nem tudhatjuk, hogy az internet világában meddig őrződik meg egy elektronikus folyóirat.

x x x

Megszűnik a huszonöt éves Holmi irodalmi folyóirat. Ráz Pál főszerkesztő korára való tekintettel bejelentette, hogy nem tudja tovább vállalni az ezzel együtt járó kötelezettséget. A szerkesztőség többi tagja erre azt mondta, hogy akkor lap sincs.

            A Holmi a legnívósabb irodalmi folyóiratunk volt.

            Egy kicsit ismerve a mai magyar kulturális életet, senki nem fogja megsiratni.

Istenem

Istenem, Istenem,
nálad a kegyelem...
Vezess utamon,
magamat rád hagyom!

Istenem, Istenem,
nálad a kegyelem...
Add, hogy kérjen,
a kéréssel is beérem!

Istenem, Istenem,
nálad a kegyelem...
Érte a szélben,
a kékes fényben.
 
Istenem, Istenem,
nálad a kegyelem...
Add, hogy a születésben
őt is elérjem!
 
Istenem, Istenem,
nálad a kegyelem...
Teherrel a vállamon
segíts utamon!

Uram

Uram, vesd rám tekinteted!
Égnek meredő kezem
észre miért nem veszed?
Uram, hallgasd meg szavaimat,
ne a semmibe szálljanak!
Én itt a porban könyörgésre fogom
a szót
és várok tőled biztatót.
Fölényesen elnézel a fejem fölött,
mintha hozzám és a többiekhez
nem volna közöd.
Magunkra hagytál. Mondtad:
Boldoguljatok nélkülem!
Lett közöttünk csúszó-mászó
számtalan és meztelen,
és lett közöttünk számtalan cédrus,
idegen,
és lett közöttünk számtalan bűnös
és embertelen,
és mi, akik - azt hisszük -
jó úton járunk,
őrlődünk és morzsolódunk,
lassú haladásunk
és már örömünk sincs benne,
de próbálkozunk, mert hajt
az ember ösztöne.


Uram, vesd rám tekinteted!
Égnek meredő kezem
észre miért nem veszed?
Fogadj szívedbe engem,
a száműzöttet,
és fogadd szívedbe társaim,
a száműzötteket!
Elhagyhat a kedves, a szerető és a barát,
csak mellettem tudjalak.


Uram, süket vagy,
hogy nem érted szavam?!
Vagy nem is akarod érteni,
mert már nem emberi?
Előtted – csak előtted –
megalázkodhatok,
szavaim némaságodban
tovább nem adod.
Tisztellek, mint egy ismeretlen
barátot,
akit érzek és akit szemem még
nem látott.
És lássatok csodát emberek!
Mire idáig értem szavaimban,
megérintett a szeretet.

Martfűi levelek - Van még remény?

Kedves Barátom,

most valami ütős történik.

            Annak idején, amikor az általános iskolák és a középiskolák - ismét - államosításra kerültek, az egyik érv az volt, hogy egyenlő szintre kell hozni az iskolákat a gyerekek esélyegyenlősége érdekében. Nem engedhető meg, hogy például az egyik általános iskolában rosszabb körülmények között tanuljanak, mint a másikban.

            Azt tudjuk, hogy az államosításon kívül ebből semmi nem teljesült, de az érv, az indokolás jól hangzik.

       Most a szociális szférában ellentétes folyamat zajlik, mint az alsó- és középfokú iskolák esetében. A kormány a szociális ügyekben a gyeplőt a települési önkormányzatokhoz dobja. Megszüntetnek segélyezési jogcímeket és az ezekkel együtt járó finanszírozást, és azt mondják az önkormányzatoknak, oldják meg. Ennek érdekében megkapják az önkormányzatok azt a lehetőséget, hogy adott feltételek mellett úgynevezett települési adót vessenek ki, szinte bármire.

      A szociális ügyekben az önkormányzatokon kívül senkit nem zavar, hogy eltérő az önkormányzatok és nem utolsó sorban az egyes települések teherbíró-képessége.

            A tervek szerint a hátrányos helyzetű települések pályázhatnak egy központi alaphoz. Ez egy kicsit olyan kutya-macska vacsorája.

            Martfű biztosan nem lesz hátrányos helyzetű ebből a szempontból. Önkormányzatunk a mostani ismereteink szerint az e miatti változások miatt hatvanmillió forinttal kevesebb állami forrást kapunk jövőre.

            Kedves Barátom, ez egy ütős történet lesz.

            Próbálom végiggondolni ezt az egészet, s mindig odalyukadok ki, hogy a k….va életbe!

      Természetesen tudjuk, hogy egy kormányzati döntéssel és egy parlamenti szavazással, a kapcsolódó jogszabályi változásokkal nem lesz kevesebb szociálisan rászorult. Egyéb okok miatt inkább nőni foga számuk.

       De érdekel még valakit a szegénység? Kit érdekelnek a szegények, még inkább a rokkant szegények? Barátom, van még remény?

            Ezekkel a kérdésekkel búcsúzok.

            Üdvözöl barátod:

Illés: Ne gondold....

A szeretet szava

A tehetetlenségben
időtlenné válik minden;
álomba szőtt képzetek
már nem védenek.
Újra és újra 
kérdezed: minek
visz a lendület?
Mindenki saját
köreit éli,
a másikat,
a másikét féli.
Aki a szeretet
szavát nem érzi,
Jézus szavát sem érti.

Üzenet - 110.

Kérdésben az üzenet: " Például, hogy van az (az elmúlt pár nap levelei között tallózva), hogy legnagyobb sikerünk a "foglalkoztatás" növelése (vagyis adóforintjainkból a közmunkások számának GDP-t nem növelő és valós foglalkoztatást nem jelentő jelenség) ellenére jövőre elveszik a fogyatékosok foglalkoztatását elősegítő civil szervezetek támogatását? Hogy a független színházak (és akkor a színház helyére lassan bármilyen szó behelyettesíthető) a megszűnés szélére kerültek? De hogy időben kiterjesszem a visszatekintést: először adó és kamattámogatással, majd szabadságharccal és elszámoltatással segítettünk jó anyagi helyzetben (is) lévő több százezer hitelfelvevőt, majd adókedvezménnyel és szociális támogatással látjuk el az ezen legjobban kereső rétegeket, ingyenpénzzel támogatunk (mindkettő ezermilliárdos nagyságrend önmagában) vállalati hitelezést, de nem tudunk ehhez illeszkedő színvonalú ellátást biztosítani egészségügyi és szociális szempontból kiszolgáltatott polgártársainknak, és civil intézmények szűnnek meg, amelyek megpróbáltak ez ellen tenni" (Jaksity György közgazdász).

Világnap

Van egy világnapunk. És? Sokra megyünk vele.

            A fogyatékossággal élő emberek az elmúlt néhány évben sok sérelmet kaptak. A meglévő sérültségeik mellé megkapták a jogaik sérelmét.

            Állítólag vannak jogaink, de már nem igazán tudunk élni vele. Jogosultak lehetünk támogatásokra, de már nem bírunk élni velük (lakás akadálymentesítési támogatása, gépjárműszerzési támogatás).

            Voltunk rokkantnyugdíjasok, lettünk rokkantsági ellátottak. Voltunk csalók, lettünk megtűrtek.

            A legtöbbünknek már a szociális otthon sem perspektíva. A legtöbb fogyatékossággal élő ember ma már nem tudná fizetni a térítési díjat. Sőt, a legújabb hírek szerint jogilag szabályozni kívánják a „beugrót” a szociális otthonokba.

            Örülünk, hogy a kerekes-székes táncosokra, a New York maratón kerekes-székes magyar résztvevőjére, a paraszupersztár versenyzőire médiafigyelem irányul. És a többi néma csend…

            December harmadika nem csak József Attila halálának napja, hanem a fogyatékossággal élők világnapja is.

            Világnap ide, világnap oda, fogyatékossággal élő társaim, próbáljunk megélni! Próbáljunk meg élni!

Martfűi mozaikok - Előkészületek 2015-re

Az önkormányzati választásokat követő alakuló ülés utáni első ülése is megvolt a martfűi képviselő-testületnek november 27-én.

A 2015. évi állami költségvetés tervezetéből, a főszámokból lehet tudni, hogy önkormányzatunk a szociális ellátások finanszírozása terén körülbelül hatvanmillió forinttal kevesebbet kap az államtól.

            Ezzel is összefüggésben, szerény mértékben, infláció-követő módon emelkedik az építményadó. 

                Emelkednek a szobabérlők és a garzon díjai, lényegében itt is az infláció mértékében. Az önkormányzati bérlakások bérleti díja viszont jelentősen, a piaci értékhez közelítve emelkedik. 

                 Az emelkedések 2015. január elsején lépnek hatályba.

            A félreértések elkerülése érdekében hangsúlyozni kell, hogy a martfűi önkormányzati bérlakások nem szociális bérlakások.

            Emelkedik az idegenforgalmi adó is. Az emelkedéshez kapcsolódó állami kiegészítést az önkormányzat idegenforgalmi célok támogatására kívánja majd fölhasználni, másra nem is használható föl (például az Örök Zöld Tisza-fesztivál támogatására fölhasználható).

            A mostani adó- és díjemelkedések csak kismértékben pótolják a kieső állami finanszírozást (körülbelül csak tizenkétmillió forintos mértékben). Hogy a többit miből pótolja az önkormányzat, azt egyelőre nem lehet tudni. Ez ma még a jövő évi martfűi önkormányzat költségvetésének a rejtélye.