Napló

Vénasszonyok nyara. Őszi ajándék néhány napra, néhány órára.
       Egy előrejelzés szerint kemény tél lesz. Ez mondjuk, nem hiányzik.

x x x

Néhány hete hunyt el Makk Károly, a magyar filmművészet nagy öregje, több mint kilencven éves volt. Hatvan évnyi rendezés volt mögötte és még voltak tervei, rendezni készült.

       Olyan filmek rendezése fűződik a nevéhez, mint a Ház a sziklák alatt, Liliomfi, Szerelem, Egymásra néve... Két évvel ezelőtt találkoztam vele a szolnoki Tisza Moziban. Akkoriban írtam a következő naplóbejegyzést: "A szolnoki Tiszamozi most ünnepelte március nyolcadikán működésének hatvanadik évfordulóját, az üzemeltető kft pedig a huszonötödiket.

     Az első film, amit vetítettek a moziban, a Liliomfi volt. Ebből az alkalomból most ismét levetítették. Vetítés utáni beszéllgetésre a szervezők meghívták Makk Károly rendezőt és Báron György filmkritikust.

     A Liliomfi vetítésére nem mentem be, már sokszor láttam. Korábbi tapasztalatok alapján tudtam, hogy a közönségtalálkozóra meghívott alkotók nem nézik meg az aktuális filmet, kint vannak a kávézóban. Most is így történt. 

     Summa summarum, életem egyik nagy elményeként megadatott, hogy fél órát beszélgethettem Makk Károllyal. Beszéltünk filmekről, színészekről, a közelmúltban megjelent könyvéről...

      Megkérdeztem tőle - többek között -, hogy mikor volt rendezőként nehezebb alkalmazkodni, a szocializmusban vagy a mostani viszonyok között, amikor is a pénz diktál mindent elsődlegesen. Azt válaszolta, hogy Kádár egy idő után  rájött, nem lehet irányítani sem azt a társadalmat, amelynek a tagjai nem rendelkeznek véleménnyel, erre Orbán Viktor még nem jött rá" (Napló, 2015. márciua 12.)

Üzenet - 138.

A jóságod a bölcsességed. Így maradjon mindörökké!

Kertem rózsája

                                 Ilcsikének


Romkert az életem,
benne te a virág.
Túl a szomorú éveken,
szebb lett veled a világ.

Voltál és most lettél
kertem vadrózsája;
magaddal röpítettél
lelkem örök ódája.

Körbeleng a rózsaillat...,
a holdfény is velünk virraszt..
Nézd, lassan pirkad!
Rossz kedv, bánat messze illan.

Mit adhatok?

Amit adhatok:
végtelen szeretetet,
égről csillagot.

A magányos oroszlán

Az erdő királya, Jakabosz, reggeli sétáját tette. Furcsállotta, hogy már jócskán elmúlt a virradat és sehol semmi reggeli nyüzsgés az erdőben.

            Csak a madarak csicseregtek, csiviteltek, adtak mindenféle hangokat fent a fákon.

            - Könnyen vannak! – gondolta az állatok és az erdő királya. – Tudják, hogy ott fent nem bírok szétcsapni közöttük.

            Az egyik bokorból éppen neki rontott Rókuszi, aki meglepetésében úgy megijedt Jakobosztól, hogy minden szőrszála fölállt.

            - Hová-hová ilyen nagy igyekezettel? – kérdezte az erdő királya.

            - Ééénn csaak úúgy jövöök-meegyek, neem roohaanok – nyöszörögte megszeppenve.

            - Mi van, megdadogósodtál?

            - Ááá, neem.!

            Az ijedtségtől lassan kezdett magához térni a rókalány.

            - Mi ez az állati nagy csönd? Csak ezek a tollas égiek vertyognak itt…

            - Nagyon korán van még uram-királyom.

            - Beszélsz badarságot! Hol van már a reggel! Valami baj van? Idegesítő ez a csönd.

            - Semmi baj nagy király… Az állatok látták, hallották, hogy jössz. Nem akarják megzavarni méltóságos nyugalmadat a reggeli sétád közben. Ezért inkább félrehúzódnak…

            - Ami igaz, az igaz! – mondta Jakobosz megrázva büszkén a sörényét. – Ki nem állhatom, ha megzavarnak a nyugalmamban.

            - Mégiscsak te vagy a király! – így Rókuszi, akinek ekkorra már lesimult a szőre és elmúlt a dadogása is. – Bizony ám!

            - Jól mondod, rókalány… Ami igaz, az igaz!

            Jakobosz lubickolt a róka nyájas szavaiban. Mintha minden egyes szóval simogatták volna a sörényét.

            Ment ez még így egy darabig, aztán a róka óvatosan elköszönt. Ahogy távolabb ért, futásnak eredt.

            Engem sem látsz többet!, gondolta magában Rókuszi. Úgy rohant ki az erdőből, ahogy a lába bírta, vissza se nézett.

            Jakobosznak eszébe jutott Nyuszika, aki nem régen azzal állt elébe, hogy legyenek barátok.

            Akkorát nevetett ezen a kérésen, hogy zengett bele az erdő. El is iszkolt azon nyomban Nyuszika.

            - Kár, kár…! – szólt a rangidős varjú az egyik fa tetején.

            Legalább Nyuszika itt lenne!, gondolta magában az állatok és az erdő királya. Eltűnt mindenki, mintha a föld nyelte volna el őket. Már csak a feleségem van itt, ő vár engemet otthon. Már csak neki vagyok a királya. Mit ér már így ez a királyság! Mit ér ez a királyság, ha uralkodni sincs kin!

            A vén varjú csak mondta a magáét a fa tetején:

            - Kár, kár…!

Napló

Hosszú forró nyár volt.
      Túl vagyunk a vizes világbajnokságon is.
      A sportolók hozták a sikeres eredményeket, leginkább Hosszú Katinka és a fiatal srácok.
      A rendezés, a szervezés kiválóvolt. A költségek viszoont az egekig nőttek.
      Semmi nem egyértelmű, sem a jó, sem a rossz.

x x x

A heine-medinesek világa ismét szegényebb lett, elment közülünk Lubai Klári.
      Ritkán találkoztunk, akkkor is egy-egy rendzvényen.
      És mégis tudtuk, hogy hol tart a másik...
     

Jel

Vagyok jelhalom
a tükörszivárványos 
fénylő arcodon.

Sziget

Egy boldog sziget:
virágok közt találom,
ahol a szived.

Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes

“Életem legfontosabb viselkedési szabályait egytől egyig az óvodában sajátítottam el. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit tanultam:
Ossz meg mindent másokkal!
Ne csalj a játékban!
Ne bánts másokat!
Mindent oda tégy vissza, ahonnét elvetted!
Rakj rendet magad után!
Ne vedd el a másét!
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Evés előtt moss kezet!
Húzd le a vécét!
A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló.
Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset!
Délutánonként szundíts egyet!
A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól!
Ismerd fel a csodát! Ne feledd a magocskát a műanyag pohárban: a gyökerek lefelé terjeszkednek, a növények felfelé, és senki nem tudja pontosan, mindez hogyan van, de valamennyien hasonlóképpen élünk.
Az aranyhalak, a hörcsögök, a fehér egerek, még a magocska is a műanyag pohárban – mind meghalnak egyszer. Mi is.
És emlékezz az első szóra, melyet megtanultál – a legfontosabbikra –: nézd!
Minden fontos dolog bennük foglaltatik. A szeretet és az alapvető higiénia. Az ökológia, a politika, az egyenlőség és az értelmes élet.
Válaszd ki bármelyik pontot, fordítsd le bölcs, felnőtt szavakra, és alkalmazd családodra, kormányodra, munkádra, egész életedre – meglátod, bölcsnek és igaznak fogod találni.
Gondold csak el, mennyivel jobb volna a világ, ha összes lakója süteményt és tejet uzsonnázna minden délután három órakor, aztán pedig fogná a plédjét és szunyókálna egy keveset. És milyen jó volna, ha az összes kormány oda tenne vissza mindent, ahonnét elvette, és rendet rakna maga után. És akárhány éves is vagy, még mindig érvényes a szabály: a nagyvilágban fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól.”

Üzenet - 137.

A párna nem ölel vissza.

Köszönöm

Köszönöm, ó, köszönöm,

benned van örömöm…

Köszönöm, hogy lettél,

hogy nekem vagy,

évekig álmodtalak

egyfolytában magamnak…

Szivárványban sugárzol,

szeretetedet érzem,

lehetek bárhol…

Köszönöm a napot,

a perceket,

széppé már csak

te teheted.

Köszönöm az együtt

töltött időt…

Uram, tartsd meg nekem őt!

Merj és vállald!

Merj önmagad lenni,

magadat a porból kiemelni!

Vállald az értékeid,

ne hagyd veszni,

azok a te kincseid!

Vállald, nőiességed,

mosolyod,

vállald mindazt,

mit a jó Isten adott!

Vállald, ha nem önmagadért,

értünk, értem,

akkor is, ha nem kértem!

Vállald, és számon tart

a jó Isten,

és ha számon tart,

már van és lesz minden!

Igen, van és lesz minden,                                                                                                                                                 

mint kagyló, magában

tart, óv és véd

a végtelen szerelem,

mert minden korlátos,

legfőképp az értelem,

csak a szerelem végtelen.

Üzenet - 136

Akinek vannak álmai, akár költő, akár író is lehet.

Karodban pihenek

Múlnak a percek,

rossz nélküled…

Ha behunyom szemem,

itt vagy előttem, velem;

érzem tested hevületét,

veszem a kémia üzenetét.

Két karodban pihenek,

légiesen szárnyalok veled;

röpít  a szerelem

föld fölött az egeken,

fönt a kékben

szeretni már szépen.

Emlékezés Hentschel Antalra

2017. június 28-ára virradóra elhunyt Hentschel Antal kerekesszékes képzőművész. Alkotásait kevésbé ismerem, leginkább grafikáit, rézkarcait láttam itt-ott magánszemélyeknél.

            Van egy rézkarcom tőle, amit közel huszonöt évvel ezelőtt vásároltam F. B-től, akinek több képe is volt Hentschel Antaltól.

            Örökbecsű nekem ez a kép, több jelentés van szimbolikájában.

            Egy ember áll nekünk háttal, a teste mintha egy fa törzse volna, a lábai pedig a gyökerek, amik szétágaznak a földben.

            Az ember, aki karjait fölemelve, széttárva, a világosságot, a fényességet szeretné ölelni magához.

            Paulov Endre és felesége, Ági, közös megemlékezésükben kérdezik a facebookon, hogy mi lehetett volna Hentschel Antalból, ha egy kicsit is figyel rá a környezete, a társadalom.

            Tényleg, mi lehetett volna belőle?

            Ahogy általában nem figyelünk értékeinkre, miért pont őrá figyeltünk volna?

            Ki felelős azért, hogy Hentschel Antal sem kaphatta meg azt az életpályát,, ami tehetsége alapján megillette volna?

            Azok, akiknek van Hentschell Antal képük, tudják, érzik, miről van szó, de a többség értetlenül állhat ezelőtt az írás előtt is, hogy miről is van akkor most szó.

            Nekünk, a keveseknek, megadatik, hogy gyönyörködhetünk egy-egy képében.

Lelked fénye

Általad élek,

már nem félek;

napra nap

lehet bármi,

nőnek a remények.

Lelked fénye

betölti szívem,

immár őrzöm

féltett kincsem.

Múlhatnak

a napok,

velünk vannak

az angyalok;

fújhat hideg szél,

fűt a belőled

áradó melegség.

Áldjuk

a szerencsénket,

hogy van a másik,

én is, te is véded

szerelmünket

az öröklétnek.

Dacolva az idővel,

belső erőnkkel

egy a kívánságunk,

hogy ott fenn a hegyen

lelkünk

egymásban legyen.

Ahogy öregszünk

Ahogy öregszünk,

fogynak a szerepek;

már csak veled,

csak te veled.

Ahogy öregszünk,

egyre fontosabb a szeretet,

egyre fontosabb,

hogy szerethetek,

hogy viszont szeretnek.

Ahogy öregszünk,

rájövünk, nincs akadály;

a fogyó idő ránk

kiabál,

az akadályokat

legyőzheted,

mindent visz

a szeretet.

Ahogy öregszünk,

lángba borít a szerelem,

lángba borít,

ha itt vagy velem.

Ahogy öregszünk,

a múltra teszünk,

a jövő van nekünk,

igen, a jövő van nekünk.

Ahogy öregszünk,

egyre jobban érezzük,

a másikon kívül

a jó Isten is velünk.

Ahogy öregszünk,

lehet, jöhet bármi,

mondhatjuk együtt,

a világba kiálthatjuk,

jó nekünk…!

Hogyan sírnak, akik nem rendesen sírnak?

- ajánló sorok Tisza Kata akik nem sírnak rendesen című kötetéhez -

Tisza Kata kötete, az „akik nem rendesen sírnak” a Scolar kiadónál jelent meg 2017-ben, tíz évvel később a korábbi kötetéhez képest.

            Nem véletlenül írtam kisbetűvel a kötet címét. Így jelent meg. Azon pedig már csak filózhatunk, hogy a cím miért íródott kisbetűvel.

            Erről nekem Molnár Ferenc A Pál utca fiúk című regénye jutott eszembe. A regény főszereplője, Nemecsek Ernő számára a legnagyobb, a legmegalázóbb büntetés az volt, hogy kisbetűvel írták a nevét.

            Tisza Kata kötetét továbbgondolva, talán életünk kisbetűs szereplői vagyunk. És még sírni sem tudunk rendesen. Sokak sírásában még abban sem lehetünk biztosak, hogy a sírásuk őszinte és igaz.

            A kötet alcíme se semmi: Pszichóprózák.

            Hogy az alcímet is értsük, szólni kel a kötet írásairól.

            Az alcím leginkább a kötet műfaját jelzi, jellemzi.

            A kötet tartalmáról nehéz úgy beszélni, hogy lineárisan elmondható volna lépésről lépésre, hogy miről szól. 

            A rövid leírásokban villanásokat, képeket, hangulatokat, érzéseket kapunk, olvashatunk.

            Az egyes szövegrészek között ennél konkrétabb kapcsolódás nincs is.

            Ezek a villanások, képek, hangulatok, érzések, korunk lenyomatai. Magunkra és környezetünkre ismerhetünk.

            Mielőtt bárki olvasás közben eldobná a könyvet, nem a tükör, nem a szöveg a hibás, a legkevésbé a szerző.

            Néhány vonással, szóval, mondattal, élethelyzeteket teremt Tisza Kata. Az olvasók többsége talán tudja, érzi, hogy nem olyannak kellene lenniük, mint ezeknek a pszichodrámáknak a szereplői, mégis olyanok. Tudják, és mégis teszik.

            Abban azért bízhatunk, hogy újabb tíz évet nem kell várnunk Tisza Kata legújabb könyvére.

Lelkeket mosdatsz

Verseket mondasz,
csak mondod és nem tudod,
lelkeket mosdatsz.

Idézet - Szakcsi Lakatos Béla, Pascal

Szakcsi Lakatos Béla: "... Aki megalkuvásból lejjebb teszi a mércét, az rövidesen valóban csak arra a szintre lesz képes, aki elengedi az egyéniségét, az nem biztos, hogy bármikor is megtalálja..." (Interjú, Szegő András, Nők Lapja, 2017. május 10.)

x x x

"A szívnek vannak érvei, miket nem ismer érvelő eszünk." Blaise Pascal