Hitvallás a szerelemért

Minden a véletlen műve volt, de amikor azon a délelőttön fölhívtalak, tudtam, hogy elrendeltetett.

Hallottam a hangod és ennyi elég volt.

Akkortól nem felejtelek.

Mindig velem voltál, mikor ébren voltam, mikor álmodok.

Leginkább mikor tudattalan vagyok.

Nemhiába, születtem, ezért születtem.

Körülötted forog minden.

Távolodok, közelítek, de mindig te vagy a középpontban, ébren is álmodlak, veled szédülök.

Érzéseimbe bezárva most hallgatok, megfogadtam, nem szólok, szerelmes szavakat nem mormolok.

Még ha néma is vagyok, mindenki tudja, szerelmes szerelmed vagyok.

Örök szerelmed, amíg van bennem lélegzet.

És nem számít, hányszor születsz, hányszor születek.

Martfűi levelek - Írjál!

Kedves Barátném,

most nem te, vagy én, a világ marad le valamiről.

         Miről is? A jó ég tudja!

         Minden más lesz, semmi nem lesz folytatható. Mintha valaki valamit beakasztott volna a küllők közé, és csak lassan, a korlátozással együtt nagyon lassan tuná volna lehetővé tenni az előbbre jutást.

         Jó lenne, ha magunkban tudnánk rendezni a dolgokat!

         De tudjuk-e? Legfőképp akarjuk-e?

         Akarunk-e szembenézni a tegnapi, tegnapelőtti önmagunkkal? Van-e bennünk kétség?

         Jó, ha annyira összeszedjük magunkat, hogy csinálunk valamit. Mint például te az írást…

         Nagyon örülök, hogy elkezdtél írni, tulajdonképpen mindegy, hogy mit. Csak írni és írni kell, és közben összeáll valami, egy napló, egy visszaemlékezés, egy vers…

         Az írás önterápia, önelemzés és közben kimondható mindaz, amit egyébként nem mondanánk ki. Tudósítás a világról, környezetünkről, a bennünk zajló folyamatokról, érzéseinkről, véleményünkről, vitáinkról. Az írásnál semmi sem árulkodóbb.

         Kiírhatjuk magunkból, ami fáj, ami örömünk és bánatunk.

         Ha semmi más haszna nincs, már ez is megérte.

         Létrehozhatunk egy külön világot, ahová csak nekünk van bejárásunk, jobb esetben az olvasóknak. Vagy csak annak, akit mi akarunk, vagy szeretnénk.

         Nagyon örülök, hogy elkezdtél írni. Észre sem veszed, és egy világot teremtesz. Véleményt alkotsz és formálsz. Sokan szeretni fognak ezért, de sok lesz a haragosod, irigyed is.

         Téged csak egy vezessen, mindent a lelkiismereted szerint írjál. Több lesz a követőd, mintsem gondolnád.

         A szellem szabadsága a tiéd lesz és ennél nagyszerűbb dolog nincs. Megtapasztalhattam, tapasztalatból mondom. Társak leszünk, vagy már vagyunk is ebben a szabadságban.

         Megtalálod a csak rád jellemző és senkivel össze nem téveszthető egyéni hangot, ami csak a tied.

         Megbeszélünk mindent, megosztjuk egymással dilemmáinkat., mert azok lesznek, nem királyi út az írás. Sok öröm, de még több gyötrelem.

         Hát, rajta, csak így tovább! Egy tisztelő olvasód már van.

         Üdvözöl barátod:

                                                                                        Urbán-Szabó Béla

Félek

Azt mondod, félsz,

elárulom, én is félek,

van kiért,

van miért…

Búvó patakként

nő a feszültség

és még az

a vége-hossza nincs

önkéntes karantén,

csend és egyedüllét.

Elég, elég!

Csitt, csitt!

Csitítom magam…

A polc tele van,

olvasni, tájékozódni

lehet

és leszel még

idegesebb…

Mit ér a műveltség,

ha nem biztosított

a lét?

Mit ér az egészség?

Mit az emberi lét?

Mit tehet az ember

szeretteiért,

ha föl üti fejét

a depresszió?

Akkor is hirdetem:

Élni, élni jó!

Rád gondolok,

ott a távolban

én nem, de

gondolatom veled van.

Ha majd egyszer

az ember újra

örülni mer,

elmondom

akkor néked,

te vagy bennem

a lélek…,

most is szeretlek

és amíg a világ világ,

szeretnélek

Martfűi levelek - Komfortzóna

Kedves Barátom,

ebben a mostani helyzetben a legszokatlanabb az lesz az embereknek, hogy ki kell lépniük a komfortzónájukból. Kisebb vagy nagyobb mértékben mindenkinek változni fog az élete, élethelyzete.

         Senkinek nem lesz jobb, de különböző mértékben lesz rosszabb.

         A koronavírussal és az azzal együtt járó következményekkel mi is küszködünk. Nehezíti a helyzetünket édesanyám egészségi állapota, a demencia. Háromemberes feladatot jelent nekünk, a húgomnak, az unokahúgomnak és nekem. Hármunk közt oszlik meg az ellátása, felügyelete. Ha nem volna a koronavírus, akkor is éppen elég lenne ez is. Csináljuk, ahogy és ameddig bírjuk.

         Az, hogy a világáról nem tud szegény, egy dolog, a laboreredményei jobbak, mint bármelyikünknek.

         Barátom,

         az emberek értetlenségével nagyon meg kellett küzdenünk. Mivel édesanyám betegségének nincsenek látható jelei, hitték is, meg nem is, hogy beteg, nagy a baj. Az való igaz, hogy édesanyám egyébként jól néz ki, mint egy átlagos nyolcvan kétéves néni. Mosolyog és úgy egyébként aranyos.

         Hányszor, de hányszor, szembesültem az emberek tekintetével… Mondtuk, hogy édesanyám beteg. „Ugyan, ne mondjuk már! Olyan jól néz ki.” Vagy: „Találkoztam vele. Jókedve volt.”

         Lassan, nagyon lassan értették meg, hogy bizony tényleg baj van. Addig viszont sokszor éreztük a húgommal kényelmetlenül magunkat.

         Gyakorlatilag huszonnégy órás felügyeletet, ellátást igényel édesanyám.

         Én csak lakáson belül vagyok vele. Ki nem bírok menni, mert elszökik mellőlem.

         Ma nehéz az embereknek, de tapasztalatból tudom mondani az elégedetlenkedőknek, hogy lehet még nehezebb.

         Az ellátórendszer az ilyen helyzetekre nincs felkészülve. A családok meglehetősen magukra vannak hagyatva. Arról nem beszélve, hogy a segítségnek is megvan a kultúrája.

         De erről majd legközelebb. Addig is üdvözöl barátod:

                                                                                          Urbán-Szabó Béla

Füstölgés - Ki kapjon?

A bejelentés megtörtént a miniszterelnök úr részéről, az egészségügyben dolgozók egyszeri juttatásként bruttó ötszázezer forintot kapnak az idén, feltehetően a nyári hónapok egyikében. 

         Ha valamennyi egészségügyi dolgozó kapja, az jó. Ha viszont elkezdik szűkíteni a dolgozói kört, abból nagy baj lesz. Az arra lesz jó, hogy megossza az egészségügyben dolgozókat.

         A kérdés az, hogy mi a cél? Vagy elégedett lesz mindenki, aki az egészségügyben dolgozik, vagy lehet füstölögni.

Mit ér?

Mit ér a kimondott szó?

Falra hányt borsó.

Mit ér a közeledés,

ha a reakció

egy ferdítés?

Mit ér az érintés,

ha nincs megértés?

Mit ér minden,

ha nem számít

az Isten?

Martfűi levelek - A járvány hordaléka

Kedves Barátom,

nem is gondolják az emberek, hogy a koronavírusos járványnak mennyi járulékos következménye, hatása, kára lehet. Amit a legnehezebb tudomásul vennünk, hogy az élet minden területére kihat.

         A gazdaságról most nem szólok, pedig lehet, ott lesznek a legnagyobb károk, azokat lesz a legnehezebb helyrehozni, pótolni.

         Az unokaöcsémtől hallom, hogy nyolcadik osztályos, háromnapos osztálykirándulásra mentek volna Lengyelországba. Most nem mennek, és azt sem tudják, hogy mi lesz az erre szánt osztálypénzzel.

         Az utolsó alkalom lett volna osztálykirándulásra, így együtt lenniük.

         El se tudjuk képzelni, hogy milyen mentális problémákat okoz ez a járvány és az ezzel együtt járó bezártság. Mennyivel nő vajon a depressziósok, pszichikai betegek száma?

         A házaspárok új oldalukról ismerhetik meg egymást. Ha jól belegondolunk, most vannak huzamosabb ideig együtt, most ismerhetik meg a másik ilyen-olyan tulajdonságait. Vagy összeszoknak, vagy végképp elidegenednek egymástól.

         Állítólag Kínában, ahol már félig-meddig kijöttek a járványból, megszaporodtak a válóperek indítása.

         Kedves Barátom,

         emberpróbáló, emberségpróbáló időket élünk.

         Nehéz embernek maradni, emberarcú társadalom benyomását kelteni.

         A járvány miatt, úgy hallom, műtéteket kell elhalasztani. Volt olyan eset, amikor már minden vizsgálata megvolt a betegnek, a műtéti napot is kitűzték, aztán az utolsó pillanatban elhalasztottak a műtétet.

         Itt a tavasz, nem tudunk felhőtlenül örülni. Az embereknek ki kellene szabadulni a természetbe, és e helyett házi, otthoni karanténban vannak, korlátos a mozgásuk.

         Ez a mostani helyzet akár pozitív személyiségformáló is lehet. Ha nem, akkor mi kellene ehhez? Hát nem tudom, de a válaszra én is kíváncsi vagyok. Azért is, hogy mire készüljek.

         Addig is üdvözöl barátod:

                                                                                Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - A karantén közepén

Kedves Barátom,

már második hete tart az önkéntes karanténom. Se ki, se be, csak a legszükségesebb, meghatározott esetekben van kivétel. A koronavírussal szemben az egyetlen védekezési módszer most, ha nem találkozunk, nem érintkezünk egymással.

          Ez most próbára tesz bennünket. Egyszerűen idegölő a helyzet, a második héten már tapintható a feszültség.

         Egyszer, amikor vége lesz ennek az egésznek, teljesen más világ lesz. Hogy jobb, vagy rosszabb, nem tudom. Ott biztosan nem lesz folytatható, ahol abbahagytuk.

         Ezek az időszakok semmi másra nem, de arra jók, elváljon az ocsú a búzától. Kire számíthat az ember, kire nem. Nem voltak előzetesen illúzióim, de hogy ennyire kevés emberre, azt nem gondoltam volna.

          Mintha a rossz tulajdonságaik megerősödnének, a jók is, de az kevesebbszer.

         Sokkal érzékenyebbek lettek az emberek. Pillanatok alatt ingerültté válnak, dühösek lesznek. Minden apróságon megsértődnek. Néha el se tudod képzelni, hogy mivel is sérthetted meg a másikat. Találgathatsz, mindent számba veszel, és nem tudhatod azt sem, hogy tévúton jársz.

         Valahogy rosszul lett ez a világ összerakva!

         Azért vannak jó példák is. Ez az időszak azért arra is jó, hogy megmutatja, hogy kihozza az emberekből a jó tulajdonságokat, már akiben van.

         Kedves Barátom,

         Szegény Édesanyám egy ideje „végleges” karanténba vonult, a demencia fogságában van. Elzárta a világot magától. Összefolynak neki a napok, az ünnepek, egyre megy.

         Most akkor kinek rossz? Édesanyámnak, aki végleges karanténban van a betegsége által, vagy nekünk, akiknek egyszer vége lesz ennek az egésznek, csak legyen türelmünk kivárni a végét?

         De nekünk legalább van miért és mire várnunk!

         Egybe gondolj bele! A két karantént együtt elviselni milyen nehéz, a koronavírusból adódót és az Édesanyámét.

         Úgyhogy nem is igazán tudok örülni a tavasz közelségének.

         Üdvözöl barátod:

                                                                              Urbán-Szabó Béla

Te, a nő

Benned ő,

te drága nő,

benned az akarat,

a csillogó smaragd,

bennünk a szerelem,

vagyunk a foglalat.

Martfűi levelek - A megmaradás törvénye

Kedves Barátom,

most olyan történik velünk, ami még nem. A koronavírushoz kell, kellene alkalmazkodnunk.

         Nagy probléma ez!

         Olyasmit kell csinálnunk, amit a legkevésbé szoktunk, összefognunk és emberségesnek lennünk.

         Láthatatlan betegséggel szemben kell helytállnunk. Magunk sem lehetünk biztosak abban, hogy vírushordozók vagy sem.

         Ezt már nyugodtan nevezhetjük emberpróbáló időszaknak

     Hogyan fogadjuk? Tudunk-e alkalmazkodni az óvintézkedésekhez? Betartjuk-e az előírásokat?

          Megannyi kérdés, amik értünk vannak. Olyat kell produkálnunk, ami kivételesen jellemző ránk. Az összefogást kellene gyakorlattá tennünk. Itt az ügyeskedés nem óv meg, a társadalmi pozíció és anyagi lehetőség nem számít, nem véd meg.

          Kivagyunk téve a járványnak, legfeljebb lassítani bírjuk a terjedését. Ilyen helyzetben kellene megértőnek lennünk, figyelnünk, tekintettel lennünk egymásra, segítenünk egymást.

         Önkéntes karanténban vagyunk. Az egyetlen hathatós módszer a védekezésre, hogy nem érintkezünk egymással.

         Bezártak a bölcsődék, az óvodák, az iskolák, a tanulók otthon tanulnak. Elmaradnak a kulturális és sportrendezvények, az üzletek korlátozott nyitva tartással működnek.

         Tanuljuk szervezni magunkat kisebb-nagyobb sikerrel.

        Otthon vannak a gyerekek, a családok. Ennyire családcentrikusan még nem éltek, szokják egymást, az együttélést. Mit is kezdjenek egymással? A családok most a szeretetben vagy egy életre összekovácsolódnak, vagy szétrázódnak és darabokra hullnak.

         Kedves Barátom,

         bezártságban küzdünk a láthatatlan ellenséggel, a koronavírussal. Ebben a helyzetben a legrosszabb emberi tulajdonságok is kiütköznek. Meg kell küzdeni az emberi kicsinyességgel, rosszindulattal és haszonelvűséggel.

          Olyan ez az egész, mint egy Robin Cook-regény, vagy  egy abból készült film.

         Az emberek felvásárolnak, ha kell, ha nem. Olykor pánikszerűen viselkednek, a legelemibb szabályokat sem tartják be a saját egészségük védelmében sem.

         Ne feledjük, hogy a járvány után újra kell indítanunk életünket! Az már nem ugyanaz lesz, mint amit megakasztott a járvány.

         Most van időnk, hogy mérlegre tegyük életünket, végiggondoljuk, hogy mit tettünk, mit mulasztottunk. Átértékelődik minden... Miknek van értelme, értéke és miknek nem. Nem megijedni kell, bepánikolni, hanem felelősséggel dönteni és cselekedni, amit lehet, és amíg lehet, amíg nem késő. Ehhez legyen bennünk türelem, bátorság, kitartás és szolidaritás. De legfőképp legyen bennünk emberség, szeretet, mert a szeretet a legtisztább erő, ami megmenthet bennünket. Legyen meg a Miatyánk akarata! Az Úr legyen velünk! Ámen.

         Üdvözöl barátod:

                                                                       Urbán.Szabó Béla

Vágy

Hogy betöltse, kívánom,

forró ürességedet

lázas magányom.

Arcomra a vágy

mámort öltsön

és érezd, hogy

nem álom,

hogy ölelésed

nem magányom.

Piros ajkad,

piros szád

kéjesen kiáltson.

Barátok párbeszéde

- Helló!

- Helló!

- Régen láttalak…

- A sok munka, a család…

- Hát igen… Hogy vagy?

-  Hogy, hogy vagyok? Miért kérdezed?

- Csak úgy… Nem kérdezhetem meg?

- De… Biztosan tudsz valamit…

- Ne kombinálj! Csak megkérdeztem, hogy vagy…

- Miért kérdezed? Hallottál valamit?

- Nem hallottam én semmit… Találkoztunk… Úgy vélem, régen találkoztunk, megkérdezem, hogy vagy?

- Aha! De milyen hangsúllyal kérdezted?

- Úristen! Milyen hangsúllyal kérdeztem?

- Hát, ez az! Mintha azt várnád, hogy kezdjek el panaszkodni, és megerősítsem, amt itt-ott hallottál…

- Ugyan… Beteges vagy…

- Tudtam én, hogy innen fúj a szél!

- Honnan?

- Ki akartad ugrasztani a nyulat a bokorból? Te tudsz valamit, hallottál valamit és most megerősítést vársz tőlem..

- Miről beszélsz?

- Kitől hallottál rólam?

- Senkitől… De mi van veled?

- Ugye megmondtam… Tudod, hogy van velem valami…, sejtettem…

- Mi?

- Most már mindegy… Hát elmondom… Igen, orvoshoz járok, sajnos vannak problémáim…

--Na, ne mondod!

- Ne csinálj úgy, mintha most hallottál volna erről először!

- Isten bizony, nem hallottam semmit!

- Nem kell a duma! Örültem, hogy találkoztunk…

- Én is…

- Jót beszélgettünk…

- Igen.

- Gyakrabban kéne találkoznunk…

- Igen.

- Viszlát!

- Viszlát!

Lecsó

- Egy kisfilm apropóján -

Az élet gyakran váratlan helyzetek elé állítja az embert, amiket nem tud, nem lehet kivédeni. Arra meg végképp nincs recept, hogy hogyan viselkedjünk ilyenkor.

Egy kerekes-székes fiút látunk, aki a kedvesének kedvencét, lecsót készít. Egy egyszerű étel és meg kell küzdenie azért, hogy teljesítse, elkészítse. Nincs könnyű dolga a kerekesszékkel, ez a kezén, a tenyerén is meglátszik.

A rámpa új, az udvar azonban nem igen alkalmas a kerekesszékkel való közlekedésre, ahogy általában a falusi, vidéki környezet sem. Nem is gondolnak az emberek bele, hogy egy mozgássérültnek milyen mások a lehetőségei a környezettől függően.

            A fiú az ablaknál ül és vár. Egy személygépkocsi áll be az udvarba. A következő jelenetben a fiú kézben viszi be a lányt. A kerekesszékbe teszi, megigazgatja a lábát.

            Mellbevágó jelenet.

Ezt jelenti a cselekvő szeretetből adódó elfogadás, gondoskodás.

Az eddig alapján azt hihettük, hogy a fiú mozgássérült, de nem, a lány az. A fiú csak kipróbálta, megtapasztalta, milyen a kerekesszéket használni, amit szerelmének ezután állandóan kell.

Egy pillanat alatt megváltozik a szereplők élete Kata balesete következtében.

Hányan lennének képesek egy ilyen helyzethez alkalmazkodni?

Mi kell ehhez?

Kiben van meg a szükséges lelkierő?

Csörög a vekker, ébresztő. Szimbolikusnak is tekinthető ez a kezdés. Valóban ideje volna már felébrednünk.

Filmes eszközökben nagyon szerény kisfilm, a történet maga is végtelen egyszerű. Méltán kapott számtalan nemzetközi elismerést, írta és rendezte Palfai Károly.

            A történetnek nincs vége, csak a filmnek.

                                                                                Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - Születés

Kedves Barátom,

telefonon beszéltem a lányommal és először nem akartam hinni a fülemnek. Váratlanul ért a bejelentése… Nagy sokára fölfogtam, hogy nagyapa leszek.

           Fokozatosan jutottam el a bejelentés jelentőségéig. Igen, a lányom abban a korban van, hogy időszerűnek lehet tekinteni a gyermekvállalást. A korom, a hajam és a szakállam színe alapján már én is lehetek nagyapa.

          Egy ilyen bejelentésnek csak örülhet az ember. Akkor is, ha nehéz megszokni, sok kérdés merül fel. De egy születés, az előtte lévő hónapok, a várakozás, minden nehézség ellenére mégiscsak egy csodálatos dolog.

          Igen, áldott állapotban van a lányom. Ezt öröm és boldogság megélni. Ehhez fogható boldogság csak a szerelem, a beteljesült és megélt igaz szerelem.

          Apaként megéltem, milyen egy gyermek születését várni. Szerelmes férfiként megélhettem a nagy szerelmet is, ez éltet, ebből élek ma is.

          A születés maga a csoda!

          Egy szülésztől hallottam, aki több ezer gyereket segített a világra, hogy lépésről lépésre tudja, hogy mi játszódik le a születésig, mégis a születés egy hihetetlen csoda neki is, egy isteni elrendelés.

          Aki két csodát is megél életében, az elmondhatja talán, nem élt hiába… Így vagyok ezzel én is, nem éltem hiába, bármikor elmehetek…

          Kedves Barátom,

          hogy milyen jövő, világ várja a kisdedet, afelől nem vagyok nyugodt.

           Feszültség, bizalmatlanság…, rosszindulat, megbélyegzés, kirekesztés, alaptalan vádak és még lehetne sorolni, hogy miért rossz a közérzület, a közérzetünk.

          Ennyi rossz és gonoszság, emberi aljasság után az is csoda, ha mégis akarsz élni, kíváncsi vagy a világra. Ez tényleg csoda, Barátom!

          Üdvözöl:

                                                                                       Urbán-Szabó Béla

Füstölgés - Aranylábú fiúk

Szemérmetlenül sokat keresnek, kapnak a magyar focisták, és tegyük hozzá, érdemtelenül. Egy kimutatás szerint átlagosan bruttó hárommillió forintot az élvonalban. 

      Valamikor az a mondás járta, hogy kis pénz, kis foci. Ma ez úgy hangzana, hogy nagy pénz, semmi foci.

    Még nem találták ki azt az ösztönzési rendszert, hogy az eredmény, a teljesítmény is legyen egyenesen arányos a kapott pénzzel.

       Egyértelműen látszik, hogy nálunk nem a pénzen múlik az eredmény.

       Ha van eredmény, siker, általában nem firtatják a jövedelmet. De nincs eredmény!

      Azon pedig jogosan lehet füstölögni, hogy ezek a futballisták egy hónapban keresnek annyit, mint vidéken egy női munkavállaló egy év alatt.

Csak kérhetek

Tanácstalan vagyok…

Mit tegyek?

Keresem a szeretetből

áradó meleget;

szorítanak a kényszerek…

Mi lesz velem, veled?

Ráz a hideg,

én csak kérhetek,

kivannak az idegek…

Hol az ölelő szeretet?

Hol egy megnyugtató

mozdulat?

Kérem, én kérem

az Urat,

kérem, hogy segítsen,

ő megértsen.

A kenukirály

Hetvenkét éves korában meghalt Wichmann Tamás, a kenukirály. A neve fogalom lett. Mindent megnyert, ami megnyerhető, kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes, egyszeres olimpiai bronzérmes, több mint harminchétszer volt országos bajnok.

            Egy valami nem sikerült neki, olimpiát nyernie.

          Gyermekkorában egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy ilyen életút előtt áll. Egy baleset következtében a  bal csípője, a bal lába sérült volt, nem volt tökéletes. Egy évig egylábas járógépet kellett használnia.

            A járógép olyan gyógyászati segédeszköz, amelyben a beteg lábat párhuzamos fémpárban mereven tartják, térdsapkával és csatokkal szorítják le a lábat a fémpárban. A korabeli járógépek meglehetősen nehezek voltak.

            Ezzel a handicappel indult, így ért el sikereket.

       Még azt is megtette, megtehette, hogy rivális sporttársát ő készítette fel, aki azon a világversenyen, amelyre készültek, első lett, ő pedig második.

            Ezért megkapta az UNESCO fair play-díjat.

       1987-ben megnyitotta Szent Jupát vendéglőt, egyébként jól főzött. Később a neve Wichmann-kocsmája lett, amitől 2018-ban vált meg.

         Énekelt, gitározott és még filmszerepet is vállalt: Zsombolyai János Vámmentes házasság, Bujtor István Az elvarázsolt dollár, Tarr Béla Werckmeister harmóniák és Bereményi Géza Hídember című filmjében.

            Nagy családja volt, hat gyerek és számtalan unoka.

         Az MTK sportolója volt, az utóbbi időben edzősködött, gyerekekkel foglalkozott. Életműdíjat kapott, és számtalan kitűntetés és díj tulajdonosa.

            Legendás száma a kenu egyes 10.000m, egy emberpróbáló szám.

            A kenukirály a kíméletlen betegséggel szemben tehetetlen volt.

                                                                                  Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - A bántás ezer arca

Kedves Barátom,

a bántásnak ezer arca van, és még több árnyalata. Néha nem is lehet fölismerni, búvópatakként közénk férkőzik, észrevétlenül mérgezi a levegőt.

         Egyszer csak azt vesszük észre, ismerősök, barátok, rokonok, munkatársak, kollégák, szomszédok furcsán néznek egymásra, nem szólnak egymáshoz.

         Majd újrarendezzük magán, társas és közösségi kapcsolatainkat és kezdődik elölről minden.

         Elég egy rossz szó, egy rosszalló tekintet és már megvan a baj, az egy életre szóló harag.

         Gyakran a felek már nem is tudják, vagy legfeljebb sejtik, hogy mi az indulat, a harag alapja.

         Barátom, semmi esélyünk arra, hogy megbeszéljük a sérelmeinket, az ellentétek alapját. A kommunikáció teljesen hiányzik.

         Ehelyett minden oldalról a megmondó, öntömjénező emberek hirdetik magukat. Még fizetünk is nekik komoly összegeket, hogy aztán megállapítsuk, milyen igazuk van… Aztán minden marad a régiben.

         Vannak esetek, mikor nincs más lehetőség, mint szakembert igénybe venni, mert a probléma már krónikus. Látszólag sokan hirdetik magukat szakemberként, de valójában kevés a jó szakember.

         Hidd el, többet kellene beszélgetnünk. Beszélni, beszélni kellene, és még az is kiderülhet, hogy valamelyikünk félreértett valamit.

         De jobb haragudni a másikra, azzal nem jár semmiféle kötelezettség. Sőt, le lehet tudni kötelezettségeket és nyugtathatjuk magunkat, hogy a másik tehet róla.

         Bábeli zűrzavar van, amibe még a politika is belejátszik és a pénz. Senkinek nem érdeke, hogy megtaláljuk a közös hangot, akinek meg érdeke volna, ettől szenved.

         Barátom, a legközelebbi levelemig üdvözöllek:

                                                                  Urbán-Szabó Béla

Vallomás

megérintelek

tested rándul egyet

arcodon vöröses

változás

egy érintés is

lehet vallomás

Martfűi levelek - Az idő rabságában

Kedves Barátom,

most, amikor ezt a levelet írom, gondolkoztam azon, hogy leszoktunk a kézzel írott levelezésről. Leülünk a számítógép elé, emailezünk, chatelünk, vagy telefonon pötyögünk. Tesszük ezt merő praktikumból, gyorsaságból jobb esetben, vagy merő lustaságból.

         Egyáltalán írnak még kézzel az emberek?

         Lassan megérjük, hogy lesz olyan generáció, amelynek a tagjai jószerivel csak a nevüket tudják leírni.

         De kérdezem, hogy olvassunk-e egyáltalán, olvassunk-e szépirodalmi könyveket?

         Az olvasás és írás az érzelmi intelligencia alapja. Az olvasástól szebb, szemléletesebb lesz mind a beszédünk, mind az írásunk.

         A minap egyik vidéki irodalmi folyóiratunk szerkesztője azt írta egyik internetes bejegyzésében, hogy tavaly negyvenöt könyvet olvasott. Ez tíz év alatt négyszázötven kötet. Mi lesz a több ezer kötetes könyvtárával?

         Barátom, az a legnagyobb gondunk, hogy nincs elég időnk, az idő rabságában vagyunk. Ettől idegesek, frusztráltak leszünk.

         Az idő így is, ügy is múlik. A rendelkezésünkre álló időt kellene valahogy okosan kihasználni és felhasználni. Erre egyetlen út kínálkozik, a szeretet útja.

         „Megannyi pofon, csalódás után is azt hirdetem, hogy nincs elég idő. Nincsenek hónapok a rágódásra, nincsenek évek a megbizonyosodásra. Merni kell szeretni, nyitni az emberek felé, mert a barátságnál vagy bármely szeretet kapcsolatnál nincs nagyobb érték e világban. S hogy a tűz a lelkünkben ki ne aludjon, muszáj, hogy várhassunk másoktól hasábot, ami felmelegít minket, de ahhoz nekünk is adnunk kell. Csak egyszer kell bátornak lenni, merésznek. Csak egyszer kell hinni a másikban. Csak egyszer kell elindulni az érzelmek őszinte útján… S onnantól fogva minden roppanó hasáb után tudni fogjuk: megérte” (Horváth Nikoletta: Öröm ABC).

         Egyetlen feladat áll előttünk, meg kell tanulnunk szeretni, és jól szeretni.

         Ez miből áll?

         Erről majd legközelebb. Addig is üdvözöl barátod:

                                                                     Urbán-Szabó Béla