Nappalok és éjszakák

                          

                        Nappalok és éjszakák egymásra dőlnek,

                        az arcról lehámlik az ifjúság,

                        és a tömegből egyre többen kidőlnek,

                        s beléd költözött a szomorúság.

                        Nappalok és éjszakák egymásra dőlnek

                        percek sikoltanak segítségért,

                        torlaszt állít a sokaság az időnek,

                        csak az a tiéd, ami már megélt.

                        Nappalok és éjszakák egymásra dőlnek

                        - és gyermeteg dolgok születhetnek -,

                        az oktalan fák is az ég felé tőrnek

                        - és jóravalók elmerülhetnek.

                        Nappalok és éjszakák egymásra dőlnek,

                        sorokat gyúrsz, míg versed nem kész,

                        nappalok, éjszakák, őrei időknek,

                        értem, miért fáj minden születés.

                        Nappalok és éjszakák egymásra dőlnek,

                        testben maradt a fiatalság,

                        szülés után mosolya nyílik a nőnek,

                        és kiköltözött a szomorúság.

Üzent - 54.

Az igazság nem azon múlik, hogy hányan mondják ugyanazt.

Julee Cruise: Into the night

Napló

A művészek, legalábbis a jobbak, vagy az erre különösen fogékonyak, műveikkel, vagy azokon kívül állást foglalnak közéleti kérdésekben is. Így van ez, amióta világ a világ. Ennek ellenére nálunk folyamatosan csodálkozunk, ha magyar művész erre "vetemedik".

       Konrád György író is ilyen. Sose rejtette véka alá közéleti, politikai véleményét, ahol lehetett mindig is hangot adott ennek. És ha úgy hozta a sors, akkor külföldön is. Sőt, voltak időszakok, amikor a véleményének csak külföldön, elsősorban Németországban adhatott hangot.

       Ezen föl lehet háborodni, de azért író, hogy véleménye legyen a világról. Lehet vele egyetérteni vagy sem, amíg azonban mindezt a jó ízlés határain belül teszi, nincs rajta min csodálkozni.

       Mellesleg Konrád most múlt 80 éves.Az előzőek értelmében is az egyik legaktívabb írónk.

x x x

Kis unokaöcsém az idén a Locsolóvers című versemmel ment locsolkodni. 

x x x

Tisza-parti randevú címmel volt irodalmi műsor Martfűn a művelődési házban a költészet napja alkalmából. A műsorban két versem is elhangzott, a Cím nélkül és a Készülődés. 

       Különös érzés volt a saját verseimet más tolmácsolásában hallani. De jó érzés volt!

x x x

Csütörtökön a szolnoki Tisza moziban slam poetryn voltam. 

       Fiatalok között lenni, fiatalokat hallgatni jó. És még mondják azt, hogy a fiatalok érzéketlenek a körülöttük zajló eseményekre! A közéleti médiák többsége elbújhat a fiatalok éleslátása mögött. 

       A közreműködő fiatalok: Oravecz Péter (ő gitározott is), Kemény Zsófia, Bock Balázs, Kupa Julcsi és Szabó Márton István, valamennyien a JAK (a József Attila Kör) tagjai.

 

 

Kaláka: Tudod, hogy nincs bocsánat

Mögöttem, előttem

Börtönömben,

a bőrömben,

jól érzem magam.

Ugyan, ugyan...

Csakugyan!

Mögöttem a jövőm, 

előttem a múltam,

életem elkúrtam.

Fejezetek egy önéletrajzból

- emlékezés és folytatás -

XIII.

A nyolcvanas évek elején nagy filmélményem volt az Antonioni által rendezett Nagyítás. Mint minden nagy film – művészfilm -, ez is többrétegű, sok mindenről szól. Akárhányszor megnézem azóta is, mindig más érint meg benne.

            A fényképész a parkban fotóz. Észrevesz egy párt, egy fiatalabb nőt és egy idősebb urat.  Többször lencsevégre kapja őket, amit a nő meglát. Otthon, a képek előhívása, nagyítása közben jön rá, hogy egy gyilkosságot fotózott le.

            Az történik-e valójában, amiről azt hisszük, hogy látunk? Hát nem mindig, nem föltétlenül.

            A film egyik jelenetében koncerten vagyunk. A Who együttes gitárosának szólója közben a hangszer húrjai elpattannak. A gitáros extatikus állapotában a térdén összetöri a hangszert, aminek a darabjait a tomboló közönség közé dobja. A közönség tagja őrjöngenek, egymást tapossák a hangszer darabjaiért.

            Új kép, új helyszín. Az utcán vagyunk. Egy botorkáló csavargót látunk az éjszakában. Lehajol és fölveszi egy darabját az összetört gitárnak. Egy darabig nézegeti, majd eldobja.

            Ennyit a bálványozásról, a dolgok értékéről.! Minden csak addig ér valamit, ameddig.

            Egy másik jelenetsorban a fotós srác teniszezőket néz. A fiatalok imitálják a játékot, labda nélkül ugrálnak a pályán. Az egyik játékos úgy tesz, mintha a teniszlabda kirepült volna a védőháló fölött. Várakozón néz a fotósra, aki veszi a lapot. Lehajol, és úgy tesz, mintha visszadobta volna a labdát. Az imitált teniszezés folytatódik.

            Hogyan válhatunk részesévé egy történésnek cselekvő módon? 

            Antonioni kultikus filmet készített. Ma is aktuális. A jövő generációk tagjainak is meg kellene nézniük. Kár, hogy ma már leginkább csak filmklubokban nézhető meg.

x x x

N. Margóval teljes erőbedobással vetettük magunkat az egyesületi munkába. Valójában máig nem értem, hogy miért én voltam az, akinek kikérte a véleményét, akinek többnyire hallgatott a szavára, a tanácsára akkoriban.

            Az egyik legnagyobb „kalandunk”, próbálkozásunk Szolnok megyében lévő bentlakásos szociális intézmények bejárása, földerítése volt. Azt az első pillanatban észrevettük, hogy bárhová mentünk, bárkivel beszéltünk, az intézmény vezetője, főnővére, egy-két nővére mindig ott volt, ha a gondozottal szerettünk volna beszélni.

            Margóval mindjárt átláttuk a helyzetet, hogy taktikáznunk kell, ha azt akarjuk, hogy a lakók megnyíljanak előttünk. Abban maradtunk, hogy egyikünk leköti az intézmény dolgozóit, addig a másikunk nyugodtan beszélgethet az intézmény gondozottaival. Az ugyanis mindjárt látszott, hogy az intézmény lakói nem igazán beszédesek, ha az intézmény dolgozói közül valaki ott áll mellettük. Nem egyszer előfordult, hogy valamelyik lakót kérdeztük és a dolgozó válaszolt helyette.

            Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a kilencvenes évek elején ezek az intézmények még csak nem hallottak az akadálymentesítésről.

            Fáradtságos munka volt, de megérte. Az élet iskolája volt még nekünk is.

x x x

A nyolcvanas években több-kevesebb rendszerességgel hallgattam a Szabad Európa rádiót.  A vételi minőség hol ilyen volt, hol olyan volt, a legtöbb esetben pocsék.

          Az egyik alkalommal barátomat, L. Tibort hallottam nyilatkozni, mint a Kisgazdapárt ifjúsági szervezetének titkárát.

            Hát majdnem kiestem a kerekes-székből!

x x x

A nyolcvanas évek végén a főnököm felesége, aki a jogsegélyszolgálatot csinálta szakszervezeti vonalon a Tisza Cipőgyárban, megkérdezte, hogy volna-e kedvem egy baráti beszélgetésen részt venni a társadalmi változásokat illetően. Azt válaszoltam, hogy igen.

            Amikor szegény apámnak mindezt elmeséltem, roppant ideges lett. Minden politikai jellegű szerveződéstől idegenkedett, féltett.

            Féltett, mégis ő kísért el az első találkozóra, amit nem is tudom, minek nevezzek. Ezt követően mindig a csoport tagjai jöttek értem és kísértek haza.

            A G. testvérek lány tagjának a lakásán jöttünk össze. A társaságból szinte mindenkit ismertem, különösen a G. testvéreket. Tulajdonképpen ezért is mertem elmenni az első megbeszélésre is.

            Volt közöttünk pedagógus, műszerész, jogász, orvos, gyári munkás… Egy közös vonás volt bennünk, amiben valamennyien ugyanazt gondoltuk, hogy a magyar társadalom dolgait, közös dolgainkat, másképpen kell csinálni, mint eddig.

            Nehéz ma bárkinek is elhinnie, hogy mit gondoltunk 1988-1990-ben. Azt hittük, hogy megváltoztatható, jobbá tehető a világ.

            Idealisták voltunk. Ma már könnyű ezt kimondani, ezt a megállapítást tenni. Idealisták voltunk, de ez a ma megállapítása, értékelése. 

Feléd

                                    Gurulnak alattam a kerekek…

                                    Merre, hová, kihez visznek?

                                    Feléd? Hozzád?

                                    Hát még hihetek?

                                    Örülni szerettem volna…

                                    Hát örülhetek?

                                    Gurulnak alattam a kerekek…

                                    Messze, hozzád röpítenek.

                                    Magamban idézlek:

                                    szerettelek, szeretlek,

                                    kerestelek, kereslek.

                                    Hol lellek?

                                    Ha körülveszel,

                                    melegít a szeretet,

                                    és beborít, mint faalját

                                    ősszel a levél.

                                    Félek, hogy elillan,

                                    ha szárnyakat ad

                                    neki a szél.

                                    Törékeny alkatod

                                    még mit rejteget?

                                    Magamban idézlek,

                                    magamban ölellek,

                                    nem látlak, nem lellek.

                                    Érzed, hogy közelgek?

                                    Forróság önt el, hevület,

                                    Izgalomba hoz

                                    közelséged.

                                    Gurulnak alattam a kerekek…

                                    Néhány négyzetméteren,

                                    négy fal között kereslek.

                                    Csoda, ha nem lellek!

                                    Csöngetnek.

Velem ne játszatok!

Mindig csak próbálgatások…

Te vagy? Te volnál?

Idéztelek.

Megjelent az idézett?

Megállnak alattam a kerekek…

Félek, nem te vagy,

ajtót nyitni nem merek.

A találkozások rettentenek,

éjjel-nappal kísértenek,

kívül-belül kikezdenek.

Csöngetnek.

Hadd csöngessenek!                                   

Néhány gondolat fogyatékos ügyben

 

- vitairat -

Paradigmaváltás van fogyatékos ügyben. Ez a váltás azonban nem előbbre visz, hanem hátrafelé. 

            Az előző korszak akkor volt a csúcson, amikor 1998-ban elfogadta a parlament a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvényt. Akkor néhány évig ennek örömében lubickoltunk. Jogaink lettek. A fogyatékossággal élők problémái emberjogi kérdésekké váltak.

            Aztán idővel elkezdtek fogyatkozni a jogaink.

            A mai kormányzati felfogás pedig már nem abból indul ki, hogy a fogyatékossággal elő személyeknek jogaik vannak, és ehhez képest kell megoldani a problémákat. Vannak a problémák, és ehhez képest nyújt valamit az állam. A fogyatékossággal élő pedig örüljön, mert gondoskodnak róla a döntéshozók, az adakozók belátása szerint.

x x x

Ez az új helyzet új kihívások elé állítja az érdekvédelmi szervezeteket, amelyek egyelőre nem találják a hathatós válaszokat.

Egy biztosan látszik, hogy a korábbi módszerek nem sokat érnek.  Elég, ha megnézzük a különböző szakszervezeteket, érdekképviseleteket, illetve általában a civil szervezeteket. Aki lojális a fennálló hatalommal, az kap pénzt, paripát, fegyvert, a többiek meg éppen csak vegetálnak.

x x x

A fogyatékos ügyet sem lehet csak feketén-fehéren megítélni. A minap egy szakember a bentlakásos intézménybekerülést kényszerítésnek nevezte.

            Vannak helyzetek, amikor nincs más megoldás (elhunytak a szülők, nincs tartásra köteles és/vagy képes hozzátartozó…).

            Aztán vannak helyzetek, amikor a fogyatékossággal élő számára az intézményi ellátás sokkal jobb, élhetőbb, mint az otthoni környezet. Ismerek eseteket, amikor a fogyatékossággal élő személyt szinte úgy kellett kimenekíteni az otthoni környezetből. A család ragaszkodott hozzá, mert részben-egészben a megélhetést jelentette a család számára.

            Az ma nálunk illúzió, hogy akár egy ilyen fontos kérdésben is a fogyatékossággal élő személy akarata teljes egészében érvényesüljön, az már jó, ha legalább részben érvényesül.

            Értelmi fogyatékosok esetében az úgynevezett támogatott döntési eljárás feltételei teljes mértékben hiányoznak.

x x x

Ott tartunk, hogy a sérült embereknek fogyatkozik az esélyük arra vonatkozóan, hogy a jövőben bekerülhessenek bentlakásos intézménybe. Egyrészt azért, mert az átlag rokkantsági ellátás és a fogyatékossági támogatás együttes összege sem elég az átlagos térítési díjak megfizetésére. Másrészt olyan gyors az elöregedése a társadalomnak, hogy az intézményi férőhelyek száma az indokolt igényeket nem tudja majd kielégíteni.

x x x

A fogyatékossággal élőknek ma általában rossz a helyzetük a megélhetésüket, a különböző szolgáltatásokat, a munkalehetőségeket illetően. Ehhez képest a specialitások még kevésbé érvényesülnek a nők, a különböző fogyatékosságok tekintetében.

            Ma még általában a kórházak sincsenek fölkészülve a mozgássérültek fogadására sem.  A speciális – például nőgyógyászati – vizsgálatokról már nem is beszélve.

x x x

A mai felülvizsgálati gyakorlat, illetőleg minősítési rendszer alapján csökkenő azoknak a száma, akik bevonhatók a rehabilitációs foglalkoztatás körébe, akik után a munkáltató állami támogatásban részesülhet. Vagyis a hangoztatott kormányzati szándékkal éppen ellentétes a hatás. Vagy talán ez a valódi szándék?

            Azokkal pedig már végképp nem foglalkozik senki, akik kikerülnek a foglalkozási rehabilitációs körből. Szerencsés esetben így is találnak munkát. Ha nincs szerencséjük, bekerülnek a munkanélküliek népes táborába.

Julee Cruise: Nightingale (Twin Peaks)

Hogy is van ez?

Kedves ismerősöm egyik írásomra reagálva írja, hogy "minden előzetes rémhír ellenére" továbbra is kapja a korábbi rokkantsági nyugdíjának megfelelő mértékű rokkantsági ellátást és a fogyatékossági támogatást. Azt viszont mintegy nehezményezte, hogy pont az érdekvédelmi szervezettől szenvedett el hátrányt, mert megszüntették a foglalkoztatását.

        Ismerősöm vélekedésében benne van a teljes magyar valóság. Mindent aszerint értelmezünk, ahogy az bennünket érint.

            Egy munkaviszony megszüntetése nagyon személyes és komoly ügy. Az érintett személy ezért akár jogosan és joggal meg is sértődhet, fölháborodhat.

            Fontos kérdés azonban, hogy miért került a munkaviszony megszüntetésére sor? Ha ezt végiggondoljuk ismerősöm esetében, pillanatok alatt eljuthatunk oda, hogy a munkaviszonyt megszüntető munkáltató kényszerhelyzetben volt. Kormányzati intézkedés következtében megszűnt a munkája, így a munkaköre is azzal, hogy megszűnt az érdekvédelmi szervezek korábbi feladata a lakások akadály-mentesítésével kapcsolatosan.

            Az eset arra jó példa, hogy megsértődök azon, ami engemet érint, a többi meg rendben van.  Hogy egyébként mindenki más érintettel mi történik, ahhoz mi közöm?

            A mai változásoknak a sérült emberek körében sok kárvallottja van, és egyáltalán nem azért, mert rosszhiszeműek voltak vagy csalók lettek volna.

            Súlyos problémának tartom, hogy ezek a kárvallott emberek gyakorlatilag semmilyen társadalmi szolidaritást nem tudhatnak maguk mögött. Sajnos még a hasonló sorsú emberek körében sem föltétlenül.

Holdarcod

Lelkem pórázon,
az idő foglya vagyok.
Holdarcod ragyog.

Széljegy - 63.

A Fradinak új stadionja lesz. Ezt egy ideje már lehet tudni, arról azonban még nem hallottam semmit, hogy mi indokolja a régi lebontását és új építését.

       Szerintem eddig is az Üllői úti stadion volt a legmodernebb Pesten. Tényleg mi indokolja ezt a beruházást? Ezt kapja a B-közép?

       Megkezdték a régi lebontását és megtörtént az újnak az alapkőletétele.

       Új stadion már lesz. És hol a csapat?

Fájón

Egyesegyedül
a szél neked hegedül
fájón legbelül.

Várlak

Várlak csendesen;
az évszakok szép lassan
múlnak felettem.

Napló

Ma olvastam - a facebookon - Gerendás Péter énekes, dalszerző nyílt búcsúlevelét, amelyben bejelenti, hogy megélhetési gondok miatt külföldre megy. 

       Hát annyi pro és kontra hozzászólást, mint amennyit ez a bejegyzés kapott! 

       Nem vagyok híve a külföldön való letelepedésnek, a külföldön történő munkavállalásnak. Kik mennek ugyanis ki? Elsősorban a fiatalok, a húsz-harmincévesek. Közülük is leginkább azok, akik tehetségesek, jó szakmájuk, képesítésük van, vagy azok, akik ugyan ilyen kvalitásokkal nem rendelkeznek, de bármilyen munkát elvállalnak, hogy legyen egyáltalán munkájuk.

   Azok a fiatalok mennek el, akiknek az egyik főfeladatuk lehetne, kellene lennie a magyarországi viszonyok megváltoztatása. Ezt nem a rokkantak és az öregek fogják kiharcolni!

       Az ilyen kiutazásokban látnunk kell a kényszert is. A legtöbb esetben tényleg nincs választási lehetőség. Ma kevés család van az országban, amelyiket nem érintik ezek a problémák. Azt viszont nem értem, hogy ahol családból ének már külföldön és ennek ellenére úgy gondolják, hogy jól mennek nálunk a dolgok.

    Gerendás "búcsúlevelének" van egy olyan momentuma, ami túlmutat rajta. Ez pedig a mindennapi életünk, megélhetésünk biztonsága és tervezhetősége.  Ez az, amiben jelenleg általában cudarul állunk.

x x x

Csendesen telik a húsvét. Most éppen nem esik az eső, de hideg van.A jövő héten sem várható semmi jó, az előrejelzések szerint inkább ősz lesz, mint tavasz.

x x x

Tegnap volt az egyik barátom és a Fidesz születésnapja.

     A barátom ötvenöt volt, ma már közelebb van a hatvanhoz. A magunk módján szerényen megünnepeltük.

     A Fidesz huszonöt évvel ezelőtt alakult. Nyilvános ünneplés nem volt, de állítólag ők is ünnepeltek.

    A Fidesz alakulása kapcsán eszembe jut ez az eléggé közismert történet: A családba megszületik a kisbaba. Mindenki úgy érzi, hogy a családban mindenkire hasonlít egy kicsit a gyerek. Aztán elkezd cseperedni, ekkor jönnek azok a megállapítások, hogy azért ilyen, mert rád ütött. A gyerekből felnőtt lesz. A családban már mindenki hárít: "Kire ütött ez a gyerek!"

Széljegy - 62.

Egy újságcikk is elég ahhoz, hogy megmutatkozzon, mennyire nincs ma szolidaritás ebben a társadalomban.Akár még a sérült emberek körében is.

       Azt hisszük, hogy már nincs lejjebb, de mindig van. Gondoljunk csak bele, valakinek megszűnik az ellátása, ezzel megszűnik a biztosítási jogviszonya is, munkahelyet nem talál és mondjuk történetesen még egyedül is él...

       A legutóbbi kimutatások arról szólnak, hogy megtakarítást gyakorlatilag nem sikerült elérni a rendszerben, sőt tízmilliárddal többe került 2012-ben, mint 2011-ben. Arról ugyanis senki nem beszél, hogy olyan infrastruktúrát alakítottak ki, ami a lehetséges megtakarítást elviszi.

       Szóval "egyre többen élnek a sérült emberekből", ugyanakkor egyre kevesebb sérült ember kap "méltányos" ellátást.

Quimby: Szellő

Locsolóvers

Ablakom alatt tücsök ciripel.
Nem elég szépek a nők,
az ördög vigye el!
Hajnalban jöttek a gondolatok:
Napkeleti vándor vagyok,
tarisznyámban varázsszerem,
a nőket mind széppé teszem.
Szabad-e a házhoz
örömet hozni?
Szabad-e locsolni?

Kaláka: Ajarsz-e játszani?

Holdviola

Óh, holdviola,
virágunknak virágja,
lelkünk horgonya!

Holdviola: Ha te tudnád

Napló

Az életre nincs recept. Mindenkinek vannak valamilyen mértékben lehetőségei, vannak elképzelései, aztán lesz valahogy.

       A minap többen is meghaltak a tágabban vett ismeretségi körömből, akiknek gyakorlatilag - már - nem voltak lehetőségeik. Mondhatok, gondolhatok bármit, akár még okoskodhatok is, tényleg nem voltak lehetőségeik. Csak úgy voltak, élték az egyik napot a másik után céltalanul és kilátástalanul.

       Vannak ismerőseim, akik zsúfoltan élik meg a mindennapjaikat, az anyagi korlát gyakorlatilag egyenlő a nullával. Ha megkérdezem őket, hogy mi újság, hirtelen fel se tuják sorolni az elmúlt napok eseményeit. De körülbelül ennyi. A történésen kívül szinte semmi nem marad meg bennük. És közben fáradtságról panaszkodnak. Ha fölvetem nekik, hogy találkozhatnánk, a legtöbbször az a válasz, hogy majd meglátjuk, talán egyszer csak. Rohanás és zsúfoltság az életük.

       Néha megkérdezem magamban, az anyagiakon túlmenően van komolyabb különbség a kétféle élet között? Hát nem tudom.

x x x

Tibi barátom révén kezdtem el olvasni Adonyi Sztancs János írásait. A Nászetetés, avagy csók után herpesz című regényét és az Arisztokraták ma című dokumentum-kötetének első részét olvastam tőle. 

       Tibitől hallottam először, hogy a minap elhunyt, egyidős volt velünk. 

       Különös jelensége volt a mai magyar irodalomnak.      

Széljegy - 61.

A Magyarország-Románia világbajnoki labdarugó selejtező mérkőzés eredmény 2:2. A románok a hosszabbításban egyenlítettek, és ezzel megőrizték több mint harninc évi veretlenségüket velünk szemben.

   Mindezt nem is az eredmény miatt jegyzem meg. Az eredmény mitti magyarázkodások, mentegetőzések ugyanazok, mint annak idején: "Nem bírtuk erőnlétileg...", "Egy kis szerencsével...", "Ha jobban koncentrálunk...".

       A magyar fociban nincs új a nap alatt. Sajnos. 

Végletek között

- ajánló sorok Tommi Melender A francia barát című regényéhez  -

Joel Raento, finn drámaíró, elvonul egy francia kisvárosba, Aronville-be, hogy új környezetben tanulmányozhassa kedvenc íróját, Gustave Flaubert. Barátja lesz a kisvárosban Marcel Daigneault, eredeti foglalkozását tekintve tanár, a történet idején már szállítási vállalkozó, akinek a kedvenc költője Baudelaire.

A két értelmiségi a két tizenkilencedik századi nagyságból merít valami pluszt a mindennapjaikhoz, és közben körbeveszi őket a nyers valóság. Joel kívülállóként nézi a történéseket, Marcel az alvilágnak dolgozik, nőket szállít Kelet-Európából és Nyugat-Afrikából a Le Havre-i kikötőbe, ahonnan hajóval viszik őket tovább Amerikába, tele reményekkel, várakozón.

Két véglet, az egyik oldalon a két értelmiségi ábrándjai a tizenkilencedik századi klasszikusok által megerősítve, a másik oldalon a mindennapok valósága erőszaktól, bűnözéstől átitatva. A valóság, ahol senki nincs biztonságban, se a megrendelő, se a szállító, se a kiszolgáltatott nő.  Ebben a világban egy élet egy pillanat. Ma még vagyunk, holnap már nem. És senkit nem érdekel, hogy mi történt.

Ebben a kavalkádban szembesülünk azzal, hogy milyen modern író Flaubert, és milyen modern költő Baudelaire.

Joel Flaubert után mondja: „Az ostobaság és a műveletlenség félresöpörte a kereszténységet a francia forradalomban, és azóta uralja a világot. Flaubert zsenialitása abban állt, hogy felfedezte az emberi ostobaság határtalan erejét és szívósságát. (….) Flaubert tudta, hogy az ostobaság ellen nem lehet harcolni anélkül, hogy tönkre ne tennénk saját magunkat. Minden, ami beleütközik az ostobaság falába, diribdarabra törik.”

Joel tudta: „Végső soron minden a körülményektől függ. Bizonyos körülmények között a rossz cselekedetekből is születhet valami jó. Vagyis a körülményeket kell vizsgálni nem a tetteket.”

Marcel eljut addig a fölismerésig, hogy: „Az emberek közti érintkezésben a legfontosabb szabály arról beszélni, ami célszerű, nem pedig arról, ami igaz.”  „Emlékezett rá, Baudelaire arról álmodozott, hátha sikerül az egész emberiséget maga ellen lázítania. Azt képzelte a költő, hogy ily módon mindenért kárpótolhatja magát. Marcel azonban más korban élt, mint példaképe. Nincs értelme az egész emberiséget vagy akár csak a francia népet ellenségévé tenni. Egy efféle megasztár-szerep nem vigasztalná meg, csupán rajongói klubokat és házassági ajánlatokat hozna a számára.”

A regény egyik szereplője így elmélkedik Marcelnek: „Hiányzik valami az életemből? Talán a szerelem. De nem áhítozom rá. Boldogabb vagyok szerelem nélkül. Az élvezethez nem kell szerelem. A szerelem csak az Isten álruhában. A szerelem csak bűntudatot ültet az emberbe. Mert az ember kénytelen bűntudatot, gyöngeséget és lelkiismeret-furdalást érezni azok előtt, akikbe szerelmes.”

A legemberibb érzések, viszonyulások sem válthatják meg a regény szereplőit. Valószínűleg a belátással, a megértéssel van a baj: „Nem kell szégyellni, ha segíteni akarsz a barátodon, de előbb meg kéne érteni, hogy ő mit akar és miért…”.

A francia barát ízig vérig mai regény. Minden szereplője a helyét keresi. Vannak, akiknek esélyük sincs rá, hogy megtalálják, mert közben meghalnak.

Az Európa Kiadónál 2012-ben megjelent regény, amit Gombár Endre fordított, arra is ráébreszthet bennünket, hogy mi lehet a próza útja a jövőben.

Ágnes Vanillia: Óh szív! Nyugodj!

Napló

A héten bejelentették, hogy a rokkantak felülvizsgálatát 2014. december 31-ig be kívánják fejezni. Még több mint kétszázezer ember vár felülvizsgálatra. Jelenleg nagy a lemaradás a felülvizsgálatok terén.

       Lesznek, akik még közel két évig idegeskedhetnek. Bizonyos szempontból viszont örülhetnek, csak akkor tudják meg, hogy mi is vár rájuk.

x x x

A héten szerdán csodálatosan szép tavaszias nap volt. Előtte és utána szinte mindenféle idő, eső, hó, hideg, szél..., csupa kedvrontó, lélekölő időjárás. Előreláthatólag még a jövő hét is ilyen lesz.

x x x

Egy könnyű recept: Készítünk egy piskótaalapot. Ezt beletesszük a sütésre előkészített tepsibe. Húsz deka túrót tetszés szerint ízesítünk porcukorral és vanílliás cukorral, összekeverjük, összeturmixoljuk. Ha száraz a túró, lehet beletenni egy-két kávéskanál tejfölt. Az így elkészített túrót ezután kávéskanállal beleszaggatjuk a piskótás tepsibe, arányosan, hogy többnyire mindenhová jusson. Aztán jöhet a sütés. Gyorsan elkészíthető, délutáni beszélgetéshez kávé vagy tea mellé kiváló.

x x x

Kedden a Duna tévén este láttam egy amerikai filmet Hallgass a szívedre! címmel. 

       A srác pincér és szeret zenélni, dalokat szerez. Beleszeret egy lányba, aki siket. Kezdetben még a barátja is próbálja lebeszélni a lányról a kommunikációs nehézségek miatt. Erre mondja a fiú egy alkalommal, csak azért nem fog lemondani arról, akit szeret, mert rosszabb lehet. 

       Egymás kedvéért tanulnak meg jelelni. A lány se tudott, mert az anyja nem engedte, hogy megtanuljon, szájról kellett olvasnia és normál iskolába járt.

       A lány anyja ellenezte kapcsolatukat, más jövőt képzelt el a lányának, nem egy pincért. Nem is engedte, hogy találkozzanak. Ahogy mondani szokták, végül is győz a szerelem.

       A fiú rábeszéli a lányt egy fülműtétre, ami után annyira hallhat, hogy járhat zeneiskolába, ez volt ugyanis a vágya. Közben kiderült, hogy a fiúnak agydaganata van. Mire megvan a lány sikeres fülműtétje, a fiú meghal. 

       Ennyi a film. Tanulság, mondanivaló? Rengeteg.

   

Ne félj!

Ne félj!
Mélységében 
szép az éj...
Ha kezem
nyújtom feléd,
erőt remélj.

Republic: Adj erőt és adj időt

Ágnes Vanilla: Valaki más (Ugyanaz a szív)

Martfűi levelek

Kedves Barátom,

Hirtelen fagyos lett a levegő. De szó szerint. Március idusán, amikor a tavaszt várnánk, volt az idei tél leghidegebb éjszakája.

            De fagyos lett a légkör mástól is. Inkább széttartás van ma nálunk, mint összetartás. Ma már még a barátok is könnyen lemondanak egymásról. Könnyebb ugyanis lemondani a másikról, mint megértéssel venni a másik hülyeségét, elsimítani a másik lelkében dúló vihart, vagy legalábbis csendesíteni…

            Kedves Barátom, nekem is sikerült beleszaladnom egy ilyen utcába, a kérdés, hogy foglya maradok-e a zsákutcának. Föloldozást az a másik adhatna. Kérdés, akar-e adni?

            Látom, sikeresen elvan mindenki a saját problémáival. Azt viszont észre sem vesszük, hogy így még védtelenebbek, még kiszolgáltatottabbak vagyunk, leszünk.

            Gyengítjük saját magunkat. Azt hisszük, egymás játékszerei vagyunk, holott lehet, hogy velünk játszanak.

            Úgy adódott, hogy a március 15-i városi rendezvényen én mondtam az ünnepi köszöntőt. Jószerivel csak a fiatalokról beszéltem, a márciusi ifjakról és a mostaniakról. Bennük még van reményem.

            Ők még olyanok, mint a tiszta víz. Akkor is, ha néha látjuk, hogy valamit visz a víz. Ők még fiatalok, és csak remélni tudom, hogy demokraták is.

            Ha elveszítjük fiataljainkat, mert külföldre mennek dolgozni, adófizető polgárokat is veszítünk velük. És az idősebbek támaszait is.

            A minap mesélt egyik ismerősöm a tapasztalatairól. Egyre többen mennek ki az ismeretségi köréből olyanok is külföldre dolgozni, akiknek egyébként anyagi okokból semmi okuk nem volna, csak közérzületileg nem érzik jól magukat itthon.

            Nem tudom, milyen Magyarországot kellene építenünk, hogy ezek a fiatalok visszajöjjenek, vagy egyáltalán ki se menjenek? Tényleg, milyet? Ezen gondolkozott már bárki is?

            Kedves Barátom, nem akarom az elmúlt huszonhárom-huszonnégy évben visszaidézni, hogy kinek mit kellett volna másképp csinálnia. Ezeknek az éveknek valamennyien a részesei voltunk. Nem mondhatjuk, hogy semmi közünk hozzá.

            Ezzel azt is akarom mondani, hogy nemcsak a mindenkori politikai halmon lévő irányzat felelőssége a kérdés, hanem a mindenkori ellenzéké is. Beszéltünk erről az elmúlt években bármikor is?

            Itt mindenki felelős - különböző mértékben -  azért, ami van.

             Barátom, nekem sem öröm, hogy ilyesmit kell írnom. A legjobban annak örülnék, ha Te vagy bárki más meggyőzne ennek az ellenkezőjéről.

            Befejezésül engedj meg egy történetet. Egy férfi elmegy kádihoz, átad neki egy gyűrűt, és azt kéri, hogy egy szót véssen bele, ami akkor is használ, ha valaki beteg, ha valami fáj, ha bánatos vagy, ha nem bírsz magaddal… A kádi azt kérte, hogy másnap menjen vissza a gyűrűért.

            A férfi másnap visszament a kádihoz. Megvan a gyűrű?, kérdezte. Igen, felelte a kádi.

            A férfi átvette a gyűrűt, amibe valóban be volt vésve egy szó: „Elmúlik.”

            Talán az igaz szerelem kivételével ez mindenre igaz. Az nem múlik el, abba bele is lehet halni.

            Mivel a történet alapvetően igaz, egyáltalán nem mindegy, hogy mi marad - utánunk.

            Ezzel búcsúzik barátod:

Hahó!

Szerelemhajó.
Hahó, veled lenni jó!
A többi csak szó.

Napló

Március tizenötödikére húsz centis hó esett. Elmaradtak a szabadtéri állami rendezvények. Martfűn is a művelődési ház színháztermébe szorultak be az ünneplők. 

     Izgalommal néztem a szép havas tájat. Az első percekben fogalmam se volt arról, hogy hogyan jutok el a művelődési házba. Az izgalom különösen azért volt, mert én mondtam az ünnepi beszédet.

     Aztán eljutottam. 

     A művelődési házba akadálymentesen be lehet menni, illetőleg akadálymentes az épület, de arra - eddig - senki nem gondolt, hogy a színpadra akadálymentesen fel lehessen jutni. Végül is a barátom és néptáncos fiúk felvittek és lehoztak. 

     Végül is az egész életem erről szólt. Hogyan tudom "legyőzni" az előttem és a körülöttem lévő akadályokat? Eddig sikerült. Ma már azonban félek, mi lesz, ha egyszer nem sikerül, majd másodszor sem. És ez a félelem olyan helyzetbe hoz, amelyben feszült és ingerült leszek, amelyben könnyen megsérthetek, megbánhatok másokat, akik aztán rám csapják az ajtót.

     Ma egyébként sem könnyű. Senkinek. Mi pedig még rá is teszünk egy lapáttal.

     A beszédemet a Tisza Táncegyüttes Örömünnep című előadása követte. Ezek a fiatalok fantasztikusan jók voltak.

     Örömünnep. Jaj, de hiányzik!

x x x

Hatan haltak meg kihűlés miatt. Ma hajnalra megdőlt a hideg rekord.

x x x

Miközben e sorokat írom, hallgatom a Milla-rendezvény előadóit. Úgy érzem magamat, mint huszonnégy évvel ezelőtt a rendszerváltás előestéjén. 

     Most is valaminek az előestéjén vagyunk? 

     Minek az előestéjén?

Álmodom

Lehet, álmodom,
amitől szebb a világ,
egy rózsát, egy lányt.

Várakozás

Ülök és várok,
a tavaszra és csak rád.
Könnyeznek a fák.

Fejezetek egy önéletrajzból

- emlékezés és folytatás -

XII.

Tné Marika néni élete túlnyomórészt szervezésből állt. Még Csépán élt – ez Szolnoktól egy negyven kilométerre lévő kis falu -, amikor elkezdte szervezni a mozgássérültek egyesületének létrehozását Szolnok megyében. Aztán az egyesület egyik alapítója és alapításkori elnöke lett.

Tette mindezt kerekes-székesként.

Csépán volt egy kis trafikja. Ez biztosított neki kiegészítő jövedelmet mind a megélhetésre, mind a fia taníttatására. Mindig is hangoztatta, hogy a mozgássérült embereknek szükségük van a foglalkoztatásra a jövedelem és a mentális hatások miatt.

A nyolcvanas évek elején beköltözött Szolnokra. Ezzel nem csupán az élete könnyebbült meg, hanem hathatósabban tudta segíteni a sérült embereket is.

Marika néni egyszemélyes intézmény volt.

Olyan helyekre vitte házhoz a munkát már a nyolcvanas évek közepén, ahol ma, közel harminc év múltán, csak hírből hallják a foglalkoztatási rehabilitációt. Nejlonzacskót készítettek az emberek, vitte az anyagot, hozta a kész munkát. Sőt, otthon a lakásán ő is végezte ezt a munkát. Hetvenéves is elmúlt, amikor abbahagyta a munkát.

x x x

B. Árpádot B. Péterrel egy időben ismertem meg, osztálytársak voltak. Péterhez képest teljesen más alkat volt, érzékenyebb, rapszodikus. Gyorsan kiderült, hogy művészlélek is, rendszeresen írt verseket is.

            Másodikos középiskolás lehetett, mikor egyszer azzal állt elő, hogy kellene csinálni egy újságot, versekkel, prózával, rajzokkal. Azt már ekkorra megszoktam, ha a fiatalok akarnak valamit, abból előbb-utóbb lesz valami.

            Mi legyen az újság neve? Hosszas tanakodás után, holott a névadás tűnt a legegyszerűbb feladatnak, Árpi javaslatára az újság neve Tükörtojás lett.

            Árpi szerkesztette a lapot, a szerzők a Verseghy Ferenc Gimnázium tanulóiból kerültek ki. Egy kakukktojás volt, mégpedig én. Rendesen kilógtam a sorból, elsősorban az életkorom miatt, másrészt én már ekkor dolgoztam.

          A szerzők valójában semmit nem tudtak egymásról, mindenki felvett nevet használt, én ekkor lettem először Famulus. Sokáig még a húgom sem tudta, hogy írok a lapba. Idővel persze, szép lassan, kiderült, hogy melyik név mögött ki van. A legnagyobb meglepetést a személyem okozta, de a fiatalok – a testvérem révén ismertek – elfogadtak és befogadtak csapattagnak.

        Aztán ahogy a középiskolának vége lett, úgy az újság is megszűnt, a szerzőgárda szétszóródott az országban, a legtöbben tovább tanultak. A Tükörtojásnak két évfolyama volt, hat szám jelent meg és egy búcsúszám, ami a korább lapszámok legjobb írásaiból adott egy válogatást.

            Életem egyik legszebb része ez az újság, ami igen népszerű volt a gimnáziumban. Árpi elmondása szerint az újság önfenntartó volt. A későbbi beszélgetések alapján mondhatom, hogy valamennyiünk életében sokat jelentett a Tükörtojás.

x x x

A nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére összeállt egy csapat a Mozgássérültek Szolnok Megyei Egyesületének tagságából, akik azt mondták, hogy új idők új szele van.

         Fantasztikus társaság volt. 1990-ben a választáskor a régi gárda szinte teljesen lecserélődött. Az ellenőrző bizottságba nyugdíjas bíró, ügyvéd és középiskolai tanár került. A vezetőségben volt református lelkész, hárman voltunk jogászok… Ezt a csapatot fogta össze N. Margó, mint elnök.

            Ezzel a választással lezárult az egyesületünk életének az első szakasza, amelynek a legfontosabb momentuma az alapítás volt. Ez az időszak 1981-től 1990-ig tartott. Ekkor örültünk annak, hogy van egy egyesületünk és évente egyszer-egyszer a közgyűlésen vagy a rokkantak naján találkozhattunk.

x x x

Tné Marika nénivel több közös utunk volt, többször mentünk együtt csoportrendezvényre. Mindketten kerekes-székesek voltunk, Marika néninek akkor egy Trabant Hycomat Combija  volt.

            Így jártunk egyszer Törökszentmiklóson is. Menetközben természetesen nagy beszédben voltunk mindig. Befordultunk egy utcába, majd kis idő múlva megszólaltam.

            - Na, ebben az utcában sem fog leelőzni bennünket senki!

            - Pedig nem megyünk gyorsan, még annyival se, amennyivel lehet.

            - Egyirányú az utca Marika néni, mi meg szembemegyünk a forgalommal.  

Most jó

- filmajánló -

A betegséggel küszködő, vívódó emberről szóló filmnek mindig van egy különleges feelingje. Ezeknek a filmeknek van egy veszélye is, hogy könnyen érzelgőssé válhatnak. Ennek a veszélynek a Most jó című angol film készítői is ki voltak téve.

        A film Tessáról, egy tizenhat éves kamaszlányról szól. Csinos, szemtelenül szókimondó, kis vadóc, szóval olyan belevaló csaj. Lehetne akár egy átlagos csaj is, de nem az.

         Tessa leukémiás. Tudja, hogy nem sok ideje van hátra. Éppen ezért lemond az ágyhoz kötöző gyógykezelésről. Tisztában van vele, hogy nem tudnak rajta segíteni. Van egy tízpontos listája, amit szeretne teljesíteni hátralévő idejében.

    Szeretné elveszíteni a szüzességét, szeretne szerelmes lenni… Kipróbálja a drogot, a barátnőjével lopnak egy áruházban…

         Aztán jön a nagy szerelem, amit a szomszédfiú ad meg neki.

         Apjával él, aki óvná a szabályok megszegésétől, félti a szerelemtől.

      Egyre gyorsabban hatalmasodik el rajta a betegség. A film legdrámaibb jelenete, amikor Tessa megkérdezi ápolónőjétől, hogy mi jön ezután, mire számíthat. Az ápolónő szakszerűen elmondja az egymást követő fázisokat.

      Ol Parker rendezésében a Tessát alakító Dakota Fanning bravúros. Már csak miatta is érdemes megnézni a filmet.

          Láthatjuk, hogy Tessa szétesett családja hogyan zár a bajban. Terhes barátnője miatta nem veteti el a gyermekét.

          A film tanulságait mondhatnánk akár közhelyszerűeknek is, de nem azok. A betegség és a halál nem életkorhoz kötött, fiatalon, kamaszként is meg lehet halni.

           Minden embernek joga van a méltóságos meghaláshoz, a szeretetben történő távozáshoz.