Pál Adrienn, avagy keressük önmagunkat

- filmajánló -

A híre és nemzetközi elismerése megelőzte a filmet. Az első percekben egykedvűen nézzük, hogy mi lesz ebből, hogyan jutunk így el a nemzetközi hírig.

            Aztán szép lassan magával ragad bennünket Piroska nővér túlsúlyos egyénisége, monoton munkája, magánélete.

            Piroska betegei már csak vannak. Ők nem a gyógyulást várják, talán nem is várnak semmit. Nekik és a hozzátartozóknak megváltás a halál.  Amikor eljön az ideje, Piroska viszi le őket a boncterembe érzéketlenül, rezzenéstelen arccal, süteményt, szendvicset majszolva  A krumpapapucs szinte ijesztően kopog, visszhangzik a kórházi folyóson.

            Az egyik osztályukra szállított nő nevéről eszébe jut gyerekkori barátnője, akiről azóta sem hallott.

            Elkezd utána érdeklődni, tudakozódni. Mindenki emlékszik rá valamennyire, ki jobban, ki kevésbé. Mindenki másképp emlékszik Pál Adriennre, mindenki emlékezetében másképp él.  A valamikori ismerősök egymásnak ellentmondó módon emlékeznek rá.

            Pál Adriennt egyszer sem látjuk. Sok mindent megtudunk róla, s valójában nem tudunk meg semmit.

            A film hangvétele fanyar humorú. Piroska elvileg fogyókúrázik, közben eszi a süteményt. A párjával idegenek egymás számára, úgy fekszenek egymás mellett az ágyban, mint volt betegei a boncteremben. Aztán a férfi elhagyja, egyik indoka, hogy nem segített neki az utóbbi időben a terepasztal építésében.

            Piroskát Gábor Éva alakítja, amatőr színész. Amikor először látjuk a filmen, ijesztő a megjelenése. Szép lassan elfogadjuk, tán még azt is megértjük, hogy ezt az életet csak így lehet élni.

            Kocsis Ágnes színészválasztása és rendezése telitalálat.

            Évekkel ezelőtt forgatták a filmet. Olyan érzésem van, hogy ez a film egyre inkább a mai és a holnapi világunkról szól. Arról az életről, amelyet szenvtelenül élünk meg, s már nem is kérdés, hogy tudunk-e, akarunk-e rajta változtatni, csak éljük.

            A film utolsó kockáin Piroska egy fiatal kis kolléganőjét tanítja be. Kocsis Ágnes, illetve a film ezzel mintegy azt sugallja, lesz ennek az életnek folytatása.

Füstölgés - 34.

Egy mondás szerint, ha valamit elszabtunk, utülag már szabhatjuk. Valahogy így vagyunk a Budapesten a Szabadségtéren fölállított vitatott emlékművel is.

       Már az elős lépéseknél hiba történt - született egy döntés, amiről előzetesen nem voltak egyeztetések, nem írtak ki pályázatot... -, amit később már nem lehetett korrigálni, a döntéshozók nem is akarták.

        A politika annyira exponálta magát ebben a kérdében, hogy már nem is lehet visszahátrálni. Mindenki mondja a magáét, de amiről igazából szó kellene, hogy legyen, arra már nem figyel senki. Párbeszéd meg végképp nincs.

         2014. május 27-én fölállítottak egy emlékművet a holokausztév tiszteletére Kolozsváron. Mindez történt a szociáldemokrata román kormány, a konzervatív városi vezetes, az RMDSZ, a zsidó hitközség és a  kolozsvári közösségek tudtával és támogatásával. Olyan szervezetek között volt egyetértés ebben a kérdésben, akik között egyébként nem szokott az lenni.

           Mi meg dagonyázhatunk és cipelhetjük magunkkal ezt a tüskét is és közben füstölöghetünk.

Szárnyalás

Esti csevegés,
folyik a szó, végtelen
égi szárnyalás.

Harc az idegekkel

Elkoptak a szavak,
elfogytak a mondatok,
harc az idegekkel,
lenyomnak
névtelen akarnokok.
Hol a kegyelem?
Hol a megbocsájtás?
Fogytán bennem
a tartás,
az akarnokokban
nagy a kitartás.
Ki tudja,
hol a végzetem?
Ahol végződik
egyszer énekem.

Ugyanazt a lovat kerülgetik

A jobboldalnak mondott oldal megmondó asszonya megmondta, hogy az ő érzékenysége is fontos és örül, hogy a ballib oldal megmondó emberei elveszítették a befolyásukat a társadalomra.

       Az a baj, annyi történt, hogy most a ló tulsó oldalán vagyunk. Vagyis nem az igazság került a helyére, hanem megkerültük a lovat.

       Valószínűleg a baloldalnak mondott oldal azért nem találja a maga helyét és szerepét, mert ugyanazt a lovat kerülgetik a másik oldallal.

       Egyik oldal sem igazán az, aminek mondja és aminek láttatni szeretné magát.

      A társadalom azért is ilyen béketűrő, mert ugyanazt látja többé-kevésbé most is, mint eddig. És amíg el tudják vele hitetni, lehet a történéseknek nyertese is, nem is izgatja magát. A napi jobboldali kormányzati kommunikáció pedig jelenleg erre képes. Amíg ez tart, ebben az összefüggésben a demokratikus játékszabályokat sem tartják fontosnak az emberek.  

Üzenet - 99.

Ahogy rózsa nincs, úgy szerelem sincs tövis nélkül.

Hangerő

Amikor a hangerőben
is a hatalom;
mire igen, mire nem,
alázásra mindig
van alkalom.

Napló

1994 november vége, december eleje lehetett. Délelőtt még késő őszi volt az idő, semmi különös. Kora délután viszont elkezdett esni a hó, egy-két óra alatt öt-tíz centis hó esett.

      Kérdésessé vált, hogy jutok be Szolnokra a Szigligeti Színházba az esti koncertre. Végül is a - gyerekkori - barátommal mentem.

      Fischer Annie zongoraművész és a Liszt Ferenc Kamarazenekar adott hangversenyt a Szolnoki Őszi Művészeti Hetek keretében, annak zárórendezvényként. 

       Lement a meghirdetett koncert. A közönség ünnepelte a művésznőt és a zenekart. 

       Fischer Annie visszajött és a zenekarral  adott egy ráadást. A siker fokozódott.

       Ezt követően azonban olyasmi történt, amire se előtte, se utána  - eddig - nem láttam példát.

      A nyolcvanéves művésznő visszajött a színpadra, leült a zongorához és elkezdett játszani zenekari kíséret nélkül különböző darabokat. 

      Se a zenekar tagjai, se a közönség nemigazán értette, hogy mi ez. Fischer Annie játékába valamennyien belefeledkeztünk. A közönség és a zenekar tagjai egy-egy szám után együtt ünnepelték a művésznőt, a végén már - nem túlzás - tomboltunk. 

      Valami csodának lehettünk a tanúi akkor ott este a Szolnoki Szigligeti Színházban. Egy nagy művész kápráztatott el bennünket, ráadásként egy külön önálló koncertet adott. Olybá tűnt, mintha abba sem akarná hagyni.Csak játszotta Mozartot, Schopint, Lisztet...

       A koncert végén a barátom azt mondta, hogy ilyen koncertre bármikor elhívhatom. A barátomról tudni kell, hogy se előtte, se azóta nem volt komolyzenei koncerten. Azt meg végképp nem tudhatta, hogy ilyen koncert az ember életében jó, ha egyszer adatik.

       Azt pedig már csak utólag tudtuk meg, hogy Fischer Annie zongoraművésznek ez volt az utolsó koncertje. 1995 tavaszán életének 81. évében elhúnyt. 

       Az idén ünnepeljük születésének 100. évfordulóját.

  

Voltál

Ének esti fényben, rohanásban, túlélésben; a múlásban máló vakolat, még most is magamban hordalak. Emlékeztetnek a tárgyak, a jelek, veled fekszek, kelek, múlik az idő, friss az emlékezet. A vakolat alatt viseltesek a falak, tágulnak a rések, lesznek repedések, mire megérthetném, mennék, ismét mennék. Ének száll feléd, voltál és még lehetnél.

Mantovani zenekar

Napló

Ma ismét találkoztam N. Pista bácsival, öreg barátommal, Kisújszálláson. A Móricz Zsigmond Gimnázium tornatermében futottunk össze egy rendezvényen.

       Mesélte, hogy ötven évvel ezelőtt amputálták a lábát egy baleset következményeként.

       - Remélem, nem ünnepeltétek meg? - kérdeztem nevetve.

       Ő is nevetett.

       - Azt nem, de azt igen, hogy ötven évvel ezelőtt ismerkedtünk meg a feleségemmel.

       - Kérdőn néztem rá.

       - Két héttel a balesetem előtt ismerkedtünk meg.

       - Fantasztikus, hogy kitartott melletted.

      - Igen. Három évvel később házasodtunk össze. Egy lányunk és egy fiúnk született, és öt unokánk van.

       Aztán arról beszélt, hogy a napokban kapta meg a Móricz sorozat utóbbi három kötetét. 

      - A boldog embert oda is adtam az anyósomnak - mondta.

      - Hány éves az anyósod?

    - Kilencven. Képzeld, minden reggel azzal kezdi, hogy elolvassa a megyei napilapot. A politikában napi toppon van.

       Beszélt dr.Pallagi Gyuláról, Móricz nagybátyjáról, a gimnázium egykori igazgatójáról, akiről tér van elnevezve Kisújszálláson és aki matematikai szaklapokba írt annak idején.

       A rendezvény nagyságára utalva mondtam, hogy néha nem árt fékezni, mert nehogy úgy járunk, mint a Legényanya szereplői, tútoljuk. 

       Pista bácsinak erről megint eszébe jutott egy történet.

       - Annak idején a gépjárművezetői oktatóm is azt mondta, a fék használatát a legnehezebb megtanulni - meséélte egykori élményeit. - A gázt előbb-utóbb mindenki megtalálja, a féket viszont mindig időben kell használni.

x x x

Száz évvel ezelőtt tört ki az első világháború. Gavrili Princip meghúzta a ravaszt. 

       Tudjuk, a falon lévő színpadi fegyver egyszer csak elsül.

       Gavrilo Princip nem a startpisztolyt húzta meg ugyan, de a politikai dramaturgia szereti ezt a látszatot kelteni.  

 

"Régi dicsőségünk hol késel...?"

Ahogy nézem a brazíliai futball-világbajnokság mérkőzéseit, egyre inkább azt látom, hogy ezeknek a csapatoknak a magyar válogatott még edzőpartnernek se lenne jó. Csak ámulok, hogy mennyire elment mellettünk a világ!

            Hol rontottuk el? Mitől beteg a magyar futball?

            Az biztos, hogy a szabadban nem látni labdával játszó gyerekeket. Az igazat megvallva, nincs is hely hol játszaniuk. Hol vannak azok az üres telkek, belső udvarok, ahol a gyerekek nyugodtan játszhatnának?

            Ma legfeljebb a levegőző kutyáknak dobálnak kis labdákat a gazdáik.

            Az én időmben a srácok fociztak, fejeltek, egybeléztek (lábteniszeztek), sőt, még a porolót is kihasználták röplabdázásra. Mindennek már nyoma sincs.

            Mondhatnám azt is, hogy engedjük játszani a gyerekeket!

            Hiába építünk, üzemeltetünk futballakadémiákat, stadionokat, ha nincs alatta, mögötte semmi. Megépítjük a koronát, királyság meg sehol.

     Nézem a brazíliai világbajnokság játékosait. Hát nem tudom, hányan jártak közülük futballakadémiára?

       Vörösmarty Mihállyal kérdezem (Zalán futása): „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”

Fények

A sötétségben
keserédes az ének,
villodzó fények.

CimbaliBand: Oppadirida

Égre kiáltott szavak

Égre kiáltott szavak,
mint borsó a falon;
semmi különös,
csak vártalak.

Várom azt az órát,
azt az egyet,
ami másnak kijár...
Mondod, ne kiabálj!

Körbefon a sugárkoszorú,
vezeklésed a jövés-menés,
nincs menekvés,
barátod szomorú.

Ha megálljt 
parancsol az idő,
és körötted már senki sem,
a távolban az a pont
vagyok, én az ő.

Égre kiáltott szavak,
földi tusakodás,
szeretetben a kegyelem,
csak várlak és vártalak...

Rigófütty

Arra ébredt, hogy a kertben a derengéssel kezdődött a hajnali hangverseny. A madarak, különösen a feketerigók, örömködtek a kivilágosodásnak.

            Kialvatlannak érezte magát, szeretett volna még visszaaludni, de tudta, hogy ez ilyenkor már reménytelen. Csak forgolódott a felesége mellett. Vigyázott, hogy ne ébressze föl.

            Vár még egy kicsit, aztán fölkell. Fölösleges szenvedtetnie magát, ha már úgy sem tud aludni.

            A madarak rendületlenül csicseregtek.

            Óvatosan kiment a szobából és behúzta maga mögött az ajtót.

            Elszöszmötölt a konyhában.

            Ahogy kilépett az udvarra, megcsapta a reggeli fuvallat. Talán fél öt lehetett. Ki tudja miért, valahol a környéken kutyák vad csaholásban törtek ki.

            Lassan ébredezett a kisváros.

x x x

Fölháborodva konstatálták, hogy a járdát és az árkokat csak ők takarítják.

            - Belefér Dezső bátyám… Rá se hederítsen! - mondta Vaba.

            - Hát, nem értem én ezt fiam. Másnak is ugyanannyi ez a járda, mint nekünk.

            Morgolódtak még egy kicsit, de csak haladtak.

            - Te hogy ébredsz reggelente? – kérdezte váratlanul Dudás Dezső fiatal szomszédját.

            Az nem egészen értette a kérdést.

            - Ahogy szoktam – válaszolta.

            - Én ilyenkor már állandóan a rigófüttyre.

            - Azért ez jó, nem?

            Az öreg összevonta a szemöldökét. Nem egészen erre a válaszra számított.

            - Engemet már meglehetősen idegesít a dolog. Valamit tenni kellene – folytatta Dudás Dezső.

            - Ezt hogy érted Dezső bátyám?

            - Valamivel el kellene riasztani őket.

            - Elriasztani a madarakat! – hüledezett Vaba olyan képet vágva, mintha nem akarna hinni a fülének.

            - Igen. Arra gondoltam, hogy néhány napig reggelente légpuskával riasztólövést adok le, hátha így elszoknának innen.

            Vaba nem bírta eldönteni, hogy az öreg most csak hülyéskedik, vagy komolyan gondolja, amit mond. Az öreg még vagy kétszer ráerősített. Vaba nem firtatta tovább a dolgot.

x x x

Fölriadt álmából. Mintha csattant volna valami. Vagy csak álmodta? Aztán még egyszer…

            Az öreg nem viccelt. Ez tényleg légpuskázik.

            Odament az ablakhoz, egy kicsit följebb húzta a redőnyt. Nem látott semmit.

            - Mi van …? – szólt álmosan a felesége az ágyból.

            - Úgy hallom, Dezső bácsi beváltotta az ígéretét… Durrogtat a rigók riasztása miatt…

            - Bekattant az öreg? - szólt még mindig álmosan az asszony.

            A férfi visszafeküdt. Még négy lövést lehetett hallani. Aztán hirtelen csend lett.

x x x

Hetek óta nyomta az ágyat. Az orvosok mindenfélével biztatták, de nem lett jobb, sőt, egyre rosszabb lett az állapota. Egyre rövidebb ideig bírt fönt lenni, már ahhoz is kellett a felesége segítsége, hogy kimenjen a WC-re.

- Dezsőkém, nézzed már, látogatód van! – mondta a felesége megállva a szobaajtóban. Ezt követően betessékelte a vendéget, aki a szomszéd volt.

            - Ne csesszél ki velem, Dezső bácsi! – mondta Vaba kezet fogva az öreggel. – Ott tartunk, hogy most már egyedül takarítom a járdát és az árkot.

            Az öreg csak mosolygott fájdalomtól eltorzult arccal.

            Mire Vaba elmondta, hogy mi történt az elmúlt hetekben az utcában, az utcabeliekkel, rájuk esteledett.

            Megígértette vele az öreg, hogy sűrűbben benéz hozzá.

x x x

Nagy nehezen rávette a feleségét, hogy költöztesse be ide az oldalsó kisszobába. Átmeneti időre, mondta neki, amíg ez a helyzet tart. Átmeneti időre!

            Ő véglegesnek tekintette ezt a helyzetet. Sőt, ennek az átmeneti helyzetnek a végét az ő átszállása jelenti majd az örökkévalóságba.

            - Bolond beszéd ez Dezsőkém! – mondta erre a felesége. 

            De tudta, amit tudott, érezte, amit érzett.

            Nézte a falon az árnyékokat. Nem engedte a feleségét, hogy részese legyen ennek a külön világnak.

            Nézte az árnyékokat…

            Számtalanszor lepergette magában életének történéseit. Nem jutott magában dűlőre. Addig jutott, hogy valamit nagyon elrontott. Visszavonhatatlanul.

            Imbolyogtak az árnyékok a falon. Hol megnyúltak, hol összébb húzódtak.

            Alig várta, hogy világosodjon.

            A gyerekei is addig jutottak, hogy hetente egyszer fölhívják. Csupa formalitás.

            Már ismerte az éjszakai neszeket, zörejeket, hangokat. Ahogy jött a hajnal, a madarak is elkezdték hangjukat hallatni.

            Neki már ezek maradtak, a neszek, a hangok, a madárcsicsergés. Hetek óta alig volt kint még az udvaron is, legfeljebb egy-egy öt percre. Az elmúlt héten már ennyit sem.

            A szomszédok rákérdeznek ugyan, hogy mi van vele, de egyedül ez a Vaba látogatja meg.

Szép lassan elfelejtik, mintha nem is lenne, mintha nem is lett volna.

            Neki már csak ez maradt. A hajnali madárcsicsergés.

            Még szerencse, hogy a madaraknak több eszük van, mint neki, és a légpuska pufogtatására nem mentek el a környékről.

            Örült a hajnalnak, a madárcsicsergésnek.

            A beteg embernek már az is öröm, ha túl van egy éjszakán.

Les Paul: Karaván

Napló

Évfordulók: 

        Huszonhárom évvel ezelőtt léptünk ki a Varsói Szerződésből.

        Huszonöt évvel ezelőtt,1989. június 16-án temettük újra Nagy Imrét. 

        Akkor annyira egyszerűnek tűnt minden!

        Az eufória akkor tartott néhány évig, aztán eltűnt, mint a kámfor. Azóta pedig nem értjük, hogy mi is történt valójában. Csak kapkodjuk a fejünket, egyre idegesebbek és feszültek vagyunk. És egyre szegényebbek.

x x x

A minap találkoztam N. Pista bácsival, a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének és a Kisújszállási Csoportunk egyik alapító tagjával. Beszélgetésünk során fölhoztam neki, hogy annak idején még Móricz Zsigmond is tanult Kisújszálláson. 

      Pista bácsi elmondta, hogy ő is abban a gimnáziumban tanult, amelyik ma Móricz Zsigmond nevét viseli. Annak idején találkozott olyan pedagógussal, aki még tanította "a Zsiga gyereket". 

      Szóba hoztam, hogy most jelent meg Szilágyi Zsófia Móricz-monográfiája, és rendkívül élvezetes olvasmány. Pista bácsi mindjárt elmondta, hogy Szilágyi Zsófi kisújszállási származású, a szülei most is ott élnek. Sőt, az édesanyjával együtt járt iskolába is, az édesapjának, Szilágyi Miklósnak pedig két helytörténeti könyve is megjelent. 

       Pista bácsi azt is elmondta, hogy Zsófiával dedikáltatta is a Móricz-könyvet egy író-olvasó találkozón. Részben ennek a hatására meg is rendelte a Kossuth Kiadó Móricz-sorozatát. Egy kisújszállási ennyivel tartozik Móricz emlékének, mondta.

x x x

Lehet, hogy a nyári uborkaszezon teszi, de mozgássérült társaim meglehetősen érdektelenül vették tudomásul, hogy egyrészt az Emberi Erőforrások Minisztériumon belül - a szegráció felé hajló - külön államtitkársághoz fogunk tartozni, másrészt ismét van Pető Intézet-ügy. 

       Lehet, hogy már annyira mindegy nekünk, hogy szóvá sem tesszük?

   

Patrick Ness író

"... érzelmileg függünk másoktól, és néha nem viszonozzák az érzéseinket. Ezért formáljuk történetté azokat az eseményeket, amelyeket nem tudunk feldolgozni." --- "Azt gondolom, hogy pontosan annyi igazság van, ahány történetmesélő." --- "Van híres Bertrand Russell-idézet arról, hogy a leghangosabban és legmagabiztosabban mindig a tudatlanok kiabálnak. Ezért nem szabad megbízni a politikusokban sem, mert túl biztosak magukban. Én nem hiszem, hogy ha valaki mélyen átérzi és megéli, végiggondolja az életét, a minket körülvevő világot, annak nincsenek kételyei. Az élet csupa ellentmondás, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne boldog az ember" (interjú, Gócza Anita, Könyvjelző, 2014. május).

A múlt árnya

Mindennek lehet hírértéke, ha azt csinálnak belőle. Egyik ismerősöm mesélte a minap, azért magyarázkodott, mert leállt az utcán beszélgetni egykori osztálytársával, aki közismerten jobbikos érzelmű, és a társaságból látta őket valaki.

            Miért magyarázkodtál?, kérdeztem.

            Ismerősöm zavarba jött. Ha jól belegondolok, magam se értem, mondta.

            Mondhatta volna azt is, hogy sajnos ma magyarázkodnod kell, de legalábbis szükségét érzed, hogy magyarázattal tartozol. És ez igaz.

            Esterházy Péter az ünnepi könyvhét debreceni megnyitóján emlékeztetett rá: „… meglehet, a társadalom megosztott, de a könyvespolcaink nem. Hát ..., nem tudom. Határeset” (Kisujjgyak, Élet és Irodalom, 2014. évi június 13-i szám).

           Esterházy sem biztos a dolgában, nem is lehet. Ma ott tartunk, hogy ismét hírértéke van annak, hogy kivel állsz meg az utcán beszélgetni, milyen újságot, könyvet olvasol, milyen filmet, színdarabot nézel meg. Szinte automatikusan besorolódsz ide vagy oda.

          A hivatalos véleményen kívül senki nem kíváncsi mások véleményére. Ugyanis csak ez számít.

          A múlt árnya ránk vetül.

Kisértet

Európát kísérlet járja be,
az egyenlőtlenség 
kísérlete,
ott kísért, ott van,
az egyenlőség kísértete,
valamennyiünk álma,
egy  jobb jövő ígérete.

Európát kísértet járja be, 
az egyenlőség kísértete;
sokan sokkot 
kiáltanak, 
sokaknak ez a végzete.

Hogy is van ez?
Álom és valóság igézete,
egy elfelejtett jövő,
megcsúfolt életünk ígérete.

Arthur Phillips (amerikai író)

"... A tökéletes regény számomra mindig az, amelyik így vagy úgy, de segít élni. Amiben magamra ismerek, vagy ami segít megérteni valamit, például, hogy mi zajlik egy másik ember fejében. Mindegy is, hogy az író minek szánta a regényt, sőt valószínű, hogy egyáltalán nem az volt a célja vele, mint amire én, mint olvasó használom. Lehet, hogy csak egy szerencsés véletlenről van szó, épp jókor került elém egy könyv, épp olyan passzban voltam, hogy  egy bekezdés berántott, nem tudom. Fura képződmény a regény; olyan, mint egy fekete doboz, egy varázslatos fekete doboz." -  "Ha írok is kritikát, a kortársaimat messze elkerülöm. Csak akkor teszek kivételt,  ha valami egészen rendkívüli kerül a kezembe. Sajnálom, de rosszat csak halott írókról vagyok hajlandó leírni. Könyveket írni nehéz mesterség. Megélni az írásból még nehezebb. Kinek kell még több nehézség?" (interjú, Köves Gábor, Könyvjelző, 2014. május).

Ismét a Pető Intézetről

- megválaszolatlan kérdések -

Balog Zoltán, az emberi erőforrás minisztere, egy újabb hétfői nyilatkozatában ismét problémás ügyeket, kérdéseket vetett föl. Az egyik ilyen terület a felsőoktatást érintő változások, a másik szerint az állam - mégiscsak – államosítaná a Pető Intézetet.

       A Pető Intézettel már tavaly is voltak problémák. Mint egy vegyes tálban, volt ott minden. Valakik szemet vetettek a Pető ingatlanjaira, államosítás, a Pető anyagi ellehetetlenülése az állami támogatás csökkenése miatt… Ez utóbbi biztosan igaz lehetett, mert végül is az intézet kapott kiegészítő finanszírozást.

          A különböző tiltakozások hatására csend lett.

      Aztán jött Balog miniszter úr bejelentése itt a nyári uborkaszezon idején. A miniszter úr reményei szerint a szükséges törvénymódosításokat még a nyári szabadság előtt elfogadja a parlament. Mire a szabadságon lévők nyár végén visszatérnek a fedélzetre, új helyzet lesz.

        A Pető Intézet államosításával nem föltétlenül kell, hogy csorbuljanak a sérült gyerekek érdekei. Az érdekvédelmi szervezeteknek ezért is kell résen lenniük.

          Az érdekvédelmi szervezetek az előzőek érdekében néhány kérdést föltehetnének. Mi indokolja az államosítást? Mi a garancia arra, hogy a sérült gyerekek érdekei nem sérülnek? Az angol királyi ház alapítványa - amelyhez csatlakozott a belga és a dán királyi ház is – az államosított intézetet is fogja-e támogatni? Vagy az így kieső pénzt az állam pótolja?...

        Szóval volnának itt megválaszolandó kérdések. Amíg nincsenek megnyugtató válaszok, marad a találgatás, hogy mire is mehet ki ez az egész…

Föl

Kavicsok, kövek...
Lásd az élet hegymenet!
Bármi is jöhet.

Napló

A sérült embereknek úgy tűnik, ismét van mitől félniük. Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere egy hétfői interjúban bejelentette, hogy a minisztériumon belül szociális és felzárkózásügyi államtitkárság foglalkozik az önhibájukból vagy önhibájukon kívül rászorulókról, köztük a fogyatékossággal élőkről, a gyermekvédelmet igénylő gyerekekről és a cigányokról. A család- és ifjúságügyi államtitkárság foglakozik majd az általa teherhordozóknak nevezettekről. Azóta már tudjuk, hogy kik ezeknek a területeknek az államtitkárai.

       A kormányzati tendenciában sajnos semmi új nincs. Amiről Balog miniszter úr beszél, az a korábbi tendenciák betetőzése. A tendencia lényege, hogy egyre inkább a partvonalra  vagy még inkább a partvonalon kívülre szorítsák a sérült embereket. Ebben az elképzelésben sajnos az is benne van, hogy szimpla teherként kezeljék a sérült emberek problémáit.

         Az idén harminc éve lesz, hogy folyamatosan dolgozok. Ennek alapján nekem is kijár, hogy én is a vállamon viszem Magyarországot, vagyis "teherhordozó" vagyok (gondoskodok a gyerekemről, magamról...).

        A régi és új kormány intézkedései viszont egyre inkább rászorulttá tesznek. Nem önhibám miatt leszek rászorult, hanem a kormány intézkedései miatt (lásd az előző négy év intézkedéseit).
     Amit most látunk, az ellentétes a nemzetközi - és Magyarországon is hatályos - jogelvekkel, szerződésekkel.

x x x

Csütörtökön Brazíliában megkezdődött a foci VB. Az eddigi legnagyobb meglepetés, Hollandia 5:1-re győzött Spanyolország ellen. A hollandok szó szerint lemosták a pályáról a spanyolokat.

 

Reménytelenül

Kiüresedett pohár,
csordul belőle
a semmi,
nem nyúl
érte senki.
Kire, mire
várok?
Van erre
száz ok,
csak az a pohár
nem lesz teli már.

Öleljen!

Én hitem szerint
öleljen a Szentlélek;
szárnyaljon ének!

Pünkösd üzenete

A szeretet egynyelvű, gesztusait mindenütt értik. Érteni pedig ott van bármit is, ha vannak erre irányuló szándékok, jelek.

            Az alapprobléma már a szándékoknál van. Ki akar itt a szeretet nyelvén beszélni,

       Ez megmaradt a közösségek – és a minél inkább kisebb közösségek – privilégiumának. Elsősorban nem vallási közösségekre gondolok.

          Miért van az, hogy a politikai adok-kapok írásoknak nagyobb az olvasottságuk, mint a szeretet tanításának?

         Amikor 2008-ban kitört a gazdasági válság, egyik barátom fölvetette - jobboldaliként -, hogy társadalmi kiegyezésre volna szükség a politikai erők között. Ma már ő sem beszél erről.

        Ma, amikor Kiss János filozófus – liberálisként – fölveti ugyanezt, éppen csak megmosolyogják. Úgyis mondhatnám, a téma nem aktuális.

     Az egyik tévécsatornán ismét megnéztem Az utolsó szamuráj című filmet. Egyik másik barátommal, aki már sajnos nincs közöttünk, időről időre megnéztük ezt a filmet, együtt is és külön-külön is.

        Nekünk ez a film a küzdésről, a méltósággal való veszteni tudásról, a szeretetről és a szerelemről szól. És leginkább arról, hogy az ellenfeleinket is tisztelhetjük, becsülhetjük.

         Nekünk ez a film rengeteg - lelki – erőt adott, és nekem ad a mai napig is.

         Pünkösd üzenete is adja ezt az erőt. Halljátok meg!  

A Nagy Füzet

- filmajánló -

Szász János rendező időről időre megtalálja azt az irodalmi művet - Csáth Géza, Büchner és most Agota Kristof írását -, amelyet érdemes filmre vinni.

            Agota Kristof regényeit az utóbbi években ismerhették meg Magyarországon az olvasók. Önmagában már ez is egy kellemes fölfedezés. A kellemes jelző itt inkább eufémisztikus, inkább ütős felfedezésről, szembesülésről lehet beszélni.

            Az elkészült filmen soha nem lehet számon kérni az irodalmi alapanyagot. Két műfaj, kétféle stílus.

            A film egy ikerpárról szól, akik a második világháború idején vidékre, egy határ menti tanyán élő nagyanyjukhoz kerülnek. Anyjuk abban a hiszemben viszi oda őket, hogy ott nagyobb biztonságban vannak, mint a fővárosban. Ezt megelőzőleg a katonaságtól éppen hazalátogató apjuktól kapnak egy füzetet, amibe be kell írniuk, hogy mi történik velük.

            A nagymama akkor látja sok év után a lányát, amikor rá akarja bízni a fiait. A lányáról azt sem tudta, hogy férjhez ment. A fiúkat ezért csak szukafattyúknak hívja.

            A nagymama és az ikrek lassan kerülnek egymáshoz egyre közelebb. A túlélésért küzdenek.

            A film egymáshoz lazán kapcsolódó jelenetek sorozatából áll.

            A szereplők nem szerethetők. Valahol a felszín alatt ott van bennük az emberség, de az éppen csak meg-megvillan.

            A nagymama, aki megmérgezte a férjét, folyamatosan dresszírozza, dolgoztatja a fiúkat. Az élet kemény oldalát mutatja meg nekik, hogy túl tudják élni azt, ami körülveszi őket. Kiáll a fiúk mellett, amikor az anyjuk el akarná vinni tőle őket. A fiúk ekkor már a nagyjuk mellett maradnak, mintsem elmennének az anyjukkal.

            A fiúk folyamatosan tanulják meg a kegyetlenséget a túlélés érdekében. A nagymamát is megmérgezik annak kérésére a második szélütés után.

            Zokszó nélkül fölrobbantják a plébániát, mert a cselédlány halálba küldte barátjukat, a zsidó cipészt. Az apjuk életét is föláldozzák, hogy egyikük külföldre mehessen.

            A film legkevésbé a háborúról, a fasizmusról szól, egyes kritikák ezt próbálják sulykolni. A film ennél sokkal inkább általános. Adott körülmények között hogyan állatiasodik el az ember. Ezért tud a film általános érvénnyel szólni bárhol a világon. Mindenütt sikert arat.

            A színészi játék magával ragadó, kezdve a pedofil-gyanús pappal a zsidógyűlölő szolgálólányig.

            Vagy ott a lány, aki először megvezeti a fiúkat, majd barátok lesznek. A siket és vak anyja miatt koldul, kéreget, majd kiderül róla, hogy nem is siket és nem is vak. Vállalja az orosz katonák szexuális erőszakosságát, amibe belehal, csakhogy mentse az anyját.

            Molnár Piroska a nagymama, a Gyémánt testvérek a fiúk szerepében nagyon jók, kimagaslót alakítanak.   

            A film tanulságait tanítani kellene.

Ők döntenek

Budapest még nem a mienk. Ezt gondolhatták a tavaszi két választást követően fideszes politikusok.

       Aztán jön a nagy ötlet: át kell alakítani a főváros önkormányzati választási rendszerét. A részletek persze még nem ismertek. Nem kell azonban túlzottan nagy fantázia annak belátásához, hogy mire megy ki a játék.

           És mindez természetesen így lesz. Ne legyenek kétségeink!

      Mire a fél ország felocsúdik, túl vagyunk ezen is. Mármint az önkormányzati választásokon.

Szemedben

Szemedben a válasz:
várhatsz;
szíved nem
szabad kikötő,
ott már ott van ő.

Kicsi Hang: Kiviszi át a szerelmet

Üzenet - 98.

Magyarország 2014-2020.: Bármit gondolhatsz. csak ne mondd ki!

Készülődés

Előkészületek,
nőnek
a süteményhegyek;
megsült a puszedli,
amott már
fő a nokedli.
Nagy még a káosz,
de mire vendég
jön a házhoz,
kész az alkotás,
az arcra is fölkerül
a smink, a máz.

A "vének tanács"

A "vének tanácsa" is megmondta, az önkormányzati választások előtt nem kell változtatni.

     Utána pedig már minek, kérdezem?

     Az őszi választásokkal a lapok három-három és fél évre leosztásra kerülnek. Deutsch Tamás okkal és joggal mondja, hogy meglesz a mesterhármas (három választás három győzelem).

     Ma már nem az a kérdés az uniós képviselő-választás előtt, hogy az MSZP meg tudja-e szorítani a Fideszt, hanem az, hogy a második vagy a harmadik legnagyobb párt lesz-e.

     Egy ilyen helyzetben mondja azt az MSZP "vének tanácsa", hogy ráérnek. Ha ezt az MSZP elnöke mondaná, megérteném. A változtatással neki van a legtöbb vesztenivalója.

     Ahhoz, hogy Magyarországon egy szociáldemokrata irányzat kialakulhasson, az ország messzebb van mint valaha. Mellesleg az MSZP nagy öregjei jobban tennék, ha csendben maradnának.

Érzed

Az erőt érzed, 
mert nincs félig szerelem;
telítve minden.

Féltés

A féltésbe bele
lehet őrülni;
féltettél,
sok voltam
neked
pluszban
magad mellett.
Kerestem a szót,
kerestük, kerested,
a halál
válaszolt neked.

Szivárvány

Minden váratlan
találkozás, új remény;
szivárvány és én.

Csak neked

Csak neked küldöm,
te már tudod, mi a jó,
szó hátán a szó.

Korszakok hasonlatossága

Weöres Sándorról általában az a közvélekedés, hogy nem egy politizáló alkat a műveiben. Olyan mélységekben kalandozik, hogy az már túlnő a napi politikán is.

       Aztán olvasom a Steinert Ágota által szerkesztett és a Helikon Kiadó által megjelentett Weöres Sándor Füves könyvben a Jóslás az egyéniség alá süllyedésről című versben a következő részletet:

                                                    "...Nemsokára hatósá-

       gilag szabják meg, hogy melyik vezetőembernek

       képét kell a falra akasztanod, milyen könyveid

       és egyéb tárgyaid lehetnek; mit ehetsz-ihatsz és

       mikor, s nemcsak a munka, a szórakozás is 

       kötelező lesz, megszabott módon és megszabott

       időben; s az egyéniségük alá süppedt emberek-

       nek ez tetszeni fog."

       Egy korszak egy mondatban. Melyik korszakról is lehet szó? 

       Mintha túl sok hasonlatosság lenne egy-egy korszak között.

Mire?

Mire szétnézek,
elnyílnak
a virágok,
hitem szerint
lehetnek új irányok;
mire magamhoz
térek,
elmúlnak az évek,
cipelem a múltat
és a jelent
magamba zártan;
őt, csak őt,
hiába vártam.

Meghalt az EU, éljen az EU!

Most akkor örüljünk vagy sem, hogy az EU tagjai vagyunk? Merjünk örülni? Vagy egyszerűen csak vegyük tudomásul.

       Éppen tíz éve, hogy beléptünk. Akkor ezzel úgy általában mindenki egyetértett. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre több kétkedő, bíráló lett nálunk.

      Ami nekünk az EU-ból mindig is kellett, jó volt, az a pénzbeli támogatás, amiből egyáltalán az elmúlt években fejlődhettünk, beruházhattunk.

     A pénz jöhet, de az előírásokból, a szabályokból nem kérünk. Ez olyan, hogy mi vezetjük az autót, nekünk ne írjanak elő KRESZ-t.

       Legutóbb már az a trendi, hogy föl se merülhet kilépésünk az EU-ból.

       Lehet, hogy ez most az EU-s választáshoz kapcsolódó kampány része?

      Sok mindent nem ért már itt az ember, illetve egyre kevesebbet. Egyre nehezebb ott eligazodni, ahol a demokráciát, a demokratikus alapelveket liberális lózungokkal illetik.

A kövér nő

                             A kövér nő,

                             ha összefutunk az utcán,

                             mindig mosolyog rám,

                             és kacsint,

                             két cinkos, akiknek

                             közös titka van.

                             Ahogy elsöprő lendülettel nevet,

                             a feltörő robaj alatt hullámzik

                             a teste.

                             A látvány mosolyra késztet,

                             s fölvillanyozódik körötte

                             az édes vidámság.

                             Egy ember, egy nőalak,

                             aki bármit tesz, mindent

                             belead.

                             A mosoly, a kacsintás,

                             a némelykori nevetés

                             a kövér nőtől,

                             az is segít,

                             és szívem a holnapra kedvet kap.

Üzenet - 97.

Az  idő múlik, fogy, mint nyárestén a sör is.

Csík Zenekar: Ez a vonat...

Amikor a baloldal kiüti magát

Hol van még az önkormányzati képviselő-választás!

       Napokon keresztül hír volt az írott és a netes médiában, hogy az MSZP Budapesten nem indít főpolgármester-jelöltet, elfogadja az LMP jelöltjét és támogatja. Ez hír volt akkor, amikor az LMP-nek még nem is volt, nincs is jelöltje. Igaz ugyan, hogy időről időre fölmerül Róna Péter közgazdász neve, de ő mindjárt cáfol és hárít is.

         És aztán hirtelen csend lett a  témában.

         Igazából nem is érti az ember, hogy mire való ez az egész. Egy biztos, hogy ez inkább gyengíti, mintsem erősítené a mai ellenzéket.

         Mivel már napok óta nem téma a téma, nem lehet tudni, hogy valójában mi a helyzet.

      Az esetből két következtetés adódik számomra. Az MSZP saját magát gyengíti az ilyen esetekkel, önmagának megteszi mindazt, amit a Fidesznek, illetőleg a Fidesz-KDNP pártszövetségnek kellene megtennie. Másrészt olyan, mintha az  MSZP menekülne a hatalomnak még a közelségétől is.

Hűséggel

Szomorú hűséggel
feléd,
keresem azt az egyet,
az egyetlen egyet,
veled a fényt.

Szomorú hűséggel
feléd,
már nem hibázhatok,
azon túl vagyok;
magaddal temettél.

Belőled épültem

                    Formálódott a nemrégen még

                    újszülött.

                    Már akkor is a holnapra készültem,

                    már akkor is minduntalan

                    világgá akartam

                    bömbölni valamit.

                    Karodba vettél anyám, ringattál,

                    arcomon a szeretetre méltó

                    önzést simítottad

                    és melledre vontál,

                    a bimbót számba adtad,

                    csitítottál és csillapítottam magam.

                    Belőled épültem anyám,

                    magamba szívtalak.

                                                    

Nem a milliókon múlik

Már átadták a felcsúti és a debreceni stadiont. Hamarosan átadják Budapesten az Üllői útit is.

     Mennyivel könnyebb stadionokat építeni, mintsem jó csapatot szervezni. Az előbbieket két-három év alatt sikerült, az utóbbit több mint harminc év alatt sem.

    Úgyis mondhatnám, hogy mennyivel könnyebb a pénzt elkölteni, mint az emberben meglévő tehetséget kibontakoztatni.

      A stadionok állnak és állni fognak. Azt azért ne feltételezzük, hogy örökké. Erre pont a korábbi fradi stadion a jó példa, se perc alatt a földdel tették egyenlővé. Az évezredeknek az ókori görögök és a rómaiak építkeztek. Habár amikor ezt tették, ezt még ők sem tudták.

      Az ember bízik, hátha...

     Addig is keresek egy grundot, ott talán a gyerekek még... Hamar rá kell jönnöm azonban, hogy stadiont könnyebben találok, mint grundot.

      Lehet, hogy itt a hiba? 

Napló

2014. április 14-én hajnalban elhunyt dr.Csákné Homolya Edit. Heine-medines volt, de nem a heinések réme, a post polio, amitől félt, hanem ennél gyilkosabb kór vitte el.

      Erős, határozott egyéniség volt. Folyamatosan kereste azokat a praktikus ötleteket, amelyek révén segíteni lehet a mozgássérült emberek mindennapi életét. Fogadókészségre ritkán talált. Határozott egyénisége, rámenőssége miatt sokan akarva-akaratlanul félreértették. Ennek ellenére sokaknak segített.

         Nagyszombaton, április 19-én, kísértük utolsó útjára a lökösházi temetőben.

         Április 24-én a Heine-Medin Szekció siófoki összejövetelén emlékeztünk rá.

x x x

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Gabriel Garcia Marquez író. Fantasztikus műveket írt. Műveinek legtöbbjének kulcskérdése, hogy a hagyományok hogyan élnek velünk.

      A kilencvenes évek elején láttam a Szolnoki Szigligeti Színházban a Száz év magány című regényének színpadi adaptációját, amit Schwajda György írt és Taub János rendezett. Ez az előadás releváció volt a számomra. Törőcsik Mari, Helyei László, Kézdy György, Bárány Frigyes játszottak benne. 

        Tudomásom szerint az előadásról nem készült felvétel. Sajnos.

x x x

Néhány héttel ezelőtt feltettem egy írást Beszéljük meg! címmel a facebook különböző oldalaira. Tettem ezt azzal a szándékkal, hogy próbáljuk meg konkrétan végiggondolni általában a mozgássérült emberek problémáit és beszéljünk ezekről. Bár sokan olvasták az írásomat, kudarcot vallottam. Egy érdemi és továbbvihető hozzászólást, javaslatot kaptam az e-mailcímemre. 

      Olyan érzésem van, hogy nincs itt probléma. A kapcsolódó facebook-os beírások önmagunk és egymás hergelésére vannak, és közben még talán jól elszórakoztatjuk egymást. 

ANZIX - Hamvas Béla Levelek című kötetéből (1)

(Szerkesztette: Danyi Zoltán; MEDIO Kiadó 2011.)


"... messze tőlünk mindig rosszabbat hisznek, mint ahogy van."

x x x

"A cél, mint ahogy szeretem, nem az, hogy százszázalékos megegyezést keltsek, hanem inkább az, hogy kihívjak, robbantsak és ébresszek, egy kicsit az is, hogy felháborítsak, de sohasem annyira, hogy megbotránkoztassak Őszinteség! - szembenézni azokkal a dolgokkal, amik a körmünkre égnek."

x x x

"Az a meggyőződésem, hogy az ember nem lehet eléggé bátor, nem merhet elég sokat."

x x x

"Most már csak arról van szó, hogy meg tudd különböztetni a kíméletlen kritikát a handabandától, a komoly szembenézést az őrültségtől, és az igazságot a hóborttól."

x x x

"Az embernek egyedül a divat biztosítja a sikert..."

x x x

"Hidd el nincs senki, akinek még csak hazudni is érdemes volna."

x x x

"Az az idő van, amikor a nagy dolgokat legjobb elrejteni."

x x x

"... a mű mindig azt a helyet érinti meg, amely a legérzékenyebb."

x x x

"Lao-ce mondja: akit az isten szeret, azt jóbaráttal őrizteti."

x x x

"Már megszűntem hinni abban, hogy igazi dolgokkal ki lehessen lépni."