Bemutatkozás

Kedves Martfűiek!

56 éves vagyok, elvált, van egy 18 éves lányom, közel 50 éve élek Martfűn. Jogi egyetemet végeztem, kerekes-székkel közlekedek. Számtalan hazai és nemzetközi sikeres pályázatban vettem részt. Több száz közéleti cikkem és szépirodalmi írásom jelent meg. Ötödik ciklusban vagyok a város önkormányzati képviselője.

2006-2010. közötti felelős várospolitikával megteremtettük az alapját egy sikeres Martfűnek, ez folytatódott 2010-2014 között is.

Céljaim:

-         Martfű soha többé ne kerüljön csőd közelbe, biztonságos pénzügyi gazdálkodás folytatása, a város folyamatosan és jó színvonalon tudja működtetni intézményeit,

-  beruházásokban, befektetésekben továbbra is megmutatkozzon az előző nyolc év gazdálkodásának az eredménye, preferálni kell a működési költségekben megtakarításokat eredményező beruházásokat,

-         a foglalkoztatás bővítését elősegítő vállalkozások ide településének segítése az önkormányzat lehetőségeihez képest,

-     a fiatalok tanulásának, továbbtanulásának ösztöndíjakkal történő segítése továbbra is, a fiatalok martfűi letelepedésének elősegítése,

-   megőrizzük és fejlesszük az egészségügyi, a szociális ellátás, oktatás, sportélet és közművelődés színvonalát,

-         a város környezeti kultúrája fejlődjön (még több zöldövezet, fa virág, szökőkút).

Köszönöm a martfűiek ajánlásait, amivel segítették, hogy ismét önkormányzati képviselőjelölt lehetek. Kérem megtisztelő szavazataikat 2014. október 12-én. Segítsenek, hogy képviselő lehessek, hogy továbbra is segíthessem Önt és családját, valamint Martfűt! Segítsenek, hogy folytathassam!

Napló

Már nem érhet bennünket meglepetés. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr egy gazdasági konferencián bejelentette, hogy a következő három évben több mint ezerötszáz-milliárd forintot kívánnak megspórolni a költségvetésen. Bennfentesek tudni vélik, hogy az intézkedések elsősorban az oktatás, az egészségügy és a közigazgatás területét érintik.

            Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy a szociális terület, mint a leggyengébb láncszem, biztosan nem marad ki a változásokból. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de a sérült emberek sem. 

            A változások, a változtatások arra is jók, hogy le lehet cserélni a munkatársakat. Jöhetnek a még inkább lojális emberek, akiknek már annyi fenntartásaik sem lesznek, mint elődeiknek.

            Természetesen a miniszter úr bejelentéséhez azt azért hozzáfűzték, hogy ez nem megszorítás.

            Már nem érhet bennünket meglepetés. De mintha el sem hangzott volna Varga Mihálytól ez a kijelentés. Mindenki a közelgő választással van elfoglalva.

x x x

Az idén lett volna a 45. Filmszemle. Nem lesz.

            Az idén lesz az első Filmhét.

            Nehogy már megmaradjon a régi elnevezés!

           

Képben

Ott volt szemben velem
egyszer csak hirtelen
az értetlenség,
a tükörben,
a tükör előtt
a fölöslegesség;
egy fél fordulat,
más a kép,
marad a tudat:
dióhéjban a védelem,
a jövő már csak
vélelem.

Fáj, ami fáj

Fegyver nélküli harcos,
nem szúr, nem vág,
vér sem folyik,
a szava karcos...
Fáj, ami fáj,
fáj, ami talál.
Egy végig nem
gondolt gondolat, 
súlytalan világ,
súlytalan szavak.

Dokumentum - képekben

Mottó: "Amíg van energiánk, az életünk önmagában maga a szépség és sajnálatos volna nem kihasználni ezt."
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Kérem az Olvasót, hogy mielőtt elolvassa ezt az írást, nézze meg előbb az alábbi linken elérhető összeállítást.

Akik ebbben az összeállításban láthatók, valamennyien a járványos gyermekbénulás - Heine-Medin kór - áldozatai. Ez a közös nevezőnk.

     A kór különböző módon érintett bennünket. Van, aki éppen csak biceg, van, aki gyógyászati segédeszközt használ (bot, járógép, kerekes-szék)...

        Életutak: lehetőségek és sorsok. Valamennyien handicapel indultunk az életbe. Nekünk is megadatott mindaz a nehézség, mindaz a lépcsőfok, ami bárki másnak.

        Tanultunk, dolgoztunk, szerelmesek voltunk, házasodtunk, gyerekeink lettek, olykor váltunk is... Szóval semmi küllönös.

        De az a handicap mindig velünk volt, van és lesz.

        Közöttünk már a legfiatalabb is ötvenöt fölött van.

        Vannak, akiknek  már unokáik vannak. És ez jó, ez fantasztikus.

        Összességében nem teljesítettünk rosszul. Adófizető polgárai vagyunk a társadalomnak.

      Ezzel együtt is félünk a jelenben, félünk a jövőtől. Féljük, hogy elveszítjük a párunkat, a barátainkat, egymást... A szüleink már elhunytak, vagy nagyon idősek. Izgulunk a gyerekeinkért, az unokáinkért... Félünk, hogy lesz-e segítségünk, ha kell...

        Ezeken a képeken szinte mindenki mosolyog. Örülünk, hogy - még - láthatjuk a másikat. Sajnos már nincs mindenki közöttünk.

        Ajánlom mindenkinek ezt az összeállítást. Kevés kell a bánathoz, a tragédiához, de kevés kell az örömhöz, a boldogsághoz is. Addig, amíg együtt vagyunk, együtt lehetünk, biztosan örülünk egymásnak és talán még boldogok is vagyunk. Én biztosan.

 

Üzenet - 103.

A lányom mondta: "Nem az érzelmek sétálnak el csak úgy , hanem az emberek ..." (Urbán-Szabó Emília).

Elmosódott képek

Ódon falak
a  fák alatt,
mesélnek 
a kövek,
beszédes minden
pillanat.
A múlt a jelent 
nem bánja,
a jelen
a jóvőt várja,
mint valami keret:
fák, falak,
a pillanat
a foglalat.

Napló

Bródy János a szöveget megírta, zenét is szerzett hozzá és elénekli. A szám címe Ezek ugyanazok.
        A szöveg nagyon bródys, szóval olyan ütős. És nagyon közéleti.
        Ha az Illés együttes számait hallgatjuk, a szövegeknek ma is van súlyuk.
        Részlet az Ezek ugyanazok dal szövegből:

"Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik
És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
És átírja a központból kiküldött új adat
S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Ahogy mindig újra kezdődik a bálvány körül a tánc
Megint befonja életünk egy láthatatlan lánc
És jönnek a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

S ha végül rájuk dől a ház és nincs már több hitel
Majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el
És engedelmes szolgáló a törvény és a jog
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Hát kedves fiam, édes lányom, véssétek be jól
E szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol
Jönnek majd és hirdetik, hogy milyen nagy magyarok
De tudjátok, hogy ezek bizony mindig ugyanazok
Édesapám, te megmondtad: ezek ugyanazok

Óh, valahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad
Van, ahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad "

x x x

Lassan annyi eső esik, hogy kezdhetjük megrendelni Noé bárkáját.
       Vízzel teli útmenti árkok, eldugult csatornák...
       Rendkívüli helyzet. Ez csak úgy jön, hol ilyen, hol olyan. A helyzet adja magát, hogy mikor mit kell tenni.
Nem lehet előre fölkészülni rá. Azért is rendkívüli.

x x x

Minden településen vannak és lesznek problémák. Mindig lesznek kátyúk, lesz lenyíratlan fű.... Ezeket a mindenkori városi vezetés szemére lehet vetni. Különösen önkormányzati választás előtt.
       Választási láz van.
       Mérleget kellene vonni, nem pedig kiragadni egy-egy problémát.

A hegy szelleme

Hetedhét országon innen, a sziklás hegy lábánál elterülő perzsa faluban élt Maladin. A falu utolsó rogyadozó háza volt az övé, itt élt egyedül, magányosan. Nem volt teljesen lusta, de dolgozni is csak annyit dolgozott, hogy éhen ne halljon.

            Tavasztól őszig a kapufélfának támaszkodva nézte a falubeliek szorgoskodását, ki a földre, be a földről. Aztán egyszer csak arra lett figyelmes, hogy fogyott a falubeliek lendülete.

            - Mi van, elfogyott a munka? – kérdezte egyik komáját.

            - Hej, Maladin, csoda történt! Nem kell már annyit dolgozni, pótlást ad a hegy Fényességes Barlangja.

            Maladin oldalát csak addig fúrta a kíváncsiság, míg fogta magát, és fölment a hegyre, oda, amiről a falubeliek beszéltek.

            Szeme-szája tágra nyílt az ámulattól. Annyi aranyportékát elképzelni sem tudott, mint amennyi ott volt. Mérgelődött is, hogy nem vitt magával több tarisznyát.

            Elkezdte telepakolni a magával hozottakat, meg a zsebeit és még a bő bugyogójába is rakott.

            Pakolás közben egy feliratra lett figyelmes, a nagy ákombákom betűk ezt hirdették: „Annyit vihetsz, amennyit dolgozol! Vigyázz, nehogy pórul járj!” 

            - Lárifári! – hahotázott Maladin.

            Szép lassan cihelődött kifelé a barlangból. Csak úgy szuszogott a sok aranytól.

            A barlangbejárat közepe tájékán elakadt, beszorult a nyílásba. Se előre, se hátra nem bírt mozdulni. Maladin kegyetlenül izzadt idegességében, félelmében. Aztán kiabálni, bömbölni kezdett: „Segítség! Segítség!”

            A falubeliek hangfoszlányokat hallottak fentről. Meg is ijedtek rendesen. „Valamiért haragszik a hegy szelleme”, mondogatták. Hetekig nem is mertek fölmenni.

            Amikor fölmentek, megrökönyödve tapasztalták, hogy a Fényességes Barlang bejárata elzáródott. „Tényleg megharagudott ránk a hegy szelleme”, vélekedtek egymás között.

            A nyílást elzáró kőben egyesek Maladin kőarcát vélték fölfedezni, de ezt a gondolatot gyorsan elhesegették maguktól.

            A falubeliek nem tehettek mást, ismét szorgosabbra fogták a munkát. Maladin elárvult házánál senki nem figyelte őket.

            Maladinról az a hír járta, hogy elköltözött valahová, egy másik perzsa faluba, hetedhét országon túlra.

Üzenet - 102.

Esőisten siratja Magyarországot.

Metró: Mária volt

Üzenet - 101.

Kiírás a martfűi Korzó Kávéház hirdetőtábláján: "Nálunk nincs wifi. Beszélgess! Hívd föl anyádat! Élj!"

Napló

Megkezdődtek az önkormányzati választásokra az előkészületek. Első körben az ajánlások gyűjtése zajlik, lassan be is fejeződik. Egy ember egy emberre csak egyszer adhat ajánlást, de több embert is ajánlhat.

            Megszűnt a korábbi szabályozás merevsége, amikor is egy ember csak egy embernek adhatott ajánlószelvényt. De a mostani ajánlási szabályozással komolytalanná vált az egész.

          Mindenesetre, aki ezt a minimális ajánlást sem tudja összegyűjteni, vagy csak nagyon nehezen, annak többet eszébe se jusson polgármester-jelöltnek, képviselőjelöltnek indulni.

x x x

Elhunyt Richard Attenborough filmrendező. Olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint A tíz kicsi néger, A híd túl messze van, Gandhi… A filmes világ egyik nagy öregje volt.

x x x

Néhány nappal ezelőtt az egyik kommentelőm megrótt, mert azt írtam, hogy Ukrajna és Oroszország között háború van.

       Ma már az európai országok neves politikusai is így beszélnek erről a konfliktusról. Ha tévedtem, amit nem hiszek, csak néhány napot tévedtem.

x x x

Hankiss Elemér A befejezetlen ember című kötetében olvastam a következő történetet (nem szó szerinti a hivatkozás): Molotov izgatottan megy Sztálinhoz. „Sztálin elvtárs, teljesen mást tapasztaltam az emberek között, mint amiről a Pravda ír.” Mire Sztálin: „Molotov elvtárs, maga csak olvassa a Pravdát!”

            Ez jutott az eszembe a fideszes martfűi polgármester-jelölt programadó filmjének a kapcsán, ami a youtube-n is látható. Ez a tizenkét perces film olyan mint egy vegyes saláta, van itt minden, csak az élethez, a valósághoz nem sok köze van.

Nem ellened

Mivégre
az áldozat,
ha nincs bocsánat,
csak kárhozat?
Veled
és nem ellened,
jön a hajnal
értünk küzdő
karddal.

Bármi jöhet

Mondanád, 
átmeneti
volt csupán,
egy villanás,
részként
az egészben,
karnyújtásnyira
a feledésben.
Átmenet
a tegnapból
a holnapba,
ma bármi
jöhet,
cipelheted 
naponta a követ.
Marad az átmenet,
a múltról
a látlelet.

Martfűi levelek - Furcsa hangulatban

Kedves Barátom,

Mondhatnám azt is, hogy miért ne lenne melankolikus a hangulatom? Az elmúlt háromnegyed évben havonta, másfél havonta jártam temetésre. Meghalt az a munkatársam, aki huszonkét évig volt gépkocsivezető az egyesületünkben… Meghalt a barátnőm, akit épp csak megismertem, de bármi is lehetett volna a kapcsolatunkból… Elment a keresztanyám, és még sorolhatnám…

            Az elmúlt időszakban többet voltam temetésen, mint az elmúlt tíz évben együttvéve. Volt olyan temetés, amire azért nem bírtam elmenni, mert azzal egy időben máshol egy másikon voltam.

            A Mama kórházban is volt. Mára rendeződött az egészségi állapota, de jól ránk ijesztett.

            Soroljam még?

            Szóval nem nagyon van, ami földobjon.

            Az írás az, ami elviselhetőbbé teszi számomra az életet, a világot. Ha minden jól megy, szeptemberben kijön egy novelláskötetem.

            Tudod, Barátom, az ember a magánéleti problémáival így vagy úgy még csak kezd valamit, a közéletünkben zajló eseményekkel viszont nem tudok mit kezdeni. Bántanak, de nem tudok hatni rájuk.

            Azt írod, hogy a következő időszak nem a liberális szabadságjogok ideje lesz, nem csak nálunk, az egész világon. Ebben sok igazság van.

            A fél életemet tettem rá, hogy a sérült emberek problémáiról emberjogi megközelítésben beszéljünk, gondolkozzunk.

            A miniszterelnök úr kijelentette Tusnádfürdőn, hogy "ne az legyen a magyar társadalom szervezőelve, hogy mindent szabad, ami más szabadságát nem sérti, hanem legyen az, hogy amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal". Ez egy valóban keresztény szellemiségű erkölcsi elv. Ez alapján is a sérült embereket ért méltánytalanságok számon kérhetők, vagy még inkább számon kérhetők volnának. Ezzel együtt is látom leépülni azt, amit nagyon nehéz volt fölépíteni.

            A miniszterelnök úr hivatkozik említett beszédében „az erősebb jogára”, az erősebb mondja meg, hol legyen a kocsibejáró…, és hogy ez nem jól van így. Ebben igaza van. De ki mondja meg, hogy a kereszténységből, a szabadságból, az emberi jogokból mit tekintünk - ma – értéknek, követendőnek? Nem ugyanúgy az erősebb?

            Jó volna már bizonyos kérdésekben konszenzusra jutni. Társadalmi szinten.

            Kertész Imre esete is jól példázza közéletünket. Annak idején a Nobel-díjának sem tudott örülni mindenki, ahogy mostani állami kitüntetésének, a Szent István Rendnek sem. Örülni kellett volna mindkét esetben mindenkinek, és csendben maradni, nem pro és kontra teleírni az újságokat, a folyóiratokat. Abban a pillanatban, ha elkezdünk méricskélni, hogy ki, melyik oldal a hibás, a hibásabb, már nincs is miről beszélni.

            Ha Nádas Péter legutóbb megkapja, vagy egyszer megkapná az irodalmi Nobel-díjat, félek, megismétlődne a Kertész-ügy.

            A minap gondoltam rá, hogy Móricz megírhatná korunkról a Rokonok 2-tőt, Bacsó Péter elkészíthetné a Tanú 3 című filmet. De Mikszáth Kálmán is találna témát.

            Kérdések sorjáznak bennem, amiket nem értek és nem találom rájuk a választ. Csak néhány: Hol van az emberekben a demokrácia-minimum határa, aminek a megsértése az emberekben már kiveri a biztosítékot? Miért gondolják azt sokan, hogy amiről már sokadjára bebizonyosodott, hogy rossz, az jó lesz, jobb lesz, ha mások csinálják? Miért gondolják sokan, ha mi csináljuk, társadalmi igazságosság, ha ők, társadalmi igazságtalanság?

            Keressük együtt a válaszokat!

            Addig is üdvözöl barátod:

Napló

Martfű Város Önkormányzatának képviselő-testülete posztumusz „Martfű város díszpolgára” címet adományozott dr.Bakonyi Péternek a város 2006-2010. közötti polgármesterének 2014. augusztus 20-án.

        Tizennyolc évesen elkerült Martfűről. Bölcsész- és jogi diplomát szerzett, letette a jogi szakvizsgát. Két nyelven, angolul és franciául társalgási szinten beszélt, de jól beszélte és értette az orosz és a német nyelvet is. Iskolái elvégzése után különböző önkormányzati szakigazgatási területeken dolgozott, volt ügyintéző és jegyző. Ezzel egyidejűleg tanított az ELTE-n magyar jogtörténetet. A Jogtörténeti Szemlébe rendszeresen írt recenziókat.

         Ezekkel az előzményekkel jött vissza 2006 nyarán-őszén Martfűre polgármester-jelöltnek többek, köztük az én kezdeményezésemre is.  Szerencséjére (szerencsétlenségére?) megválasztották  Martfű polgármesterének.

            Polgármesteri munkája mellett sem adta föl a tanítást. Ekkor már a szolnoki főiskolán tanított gazdasági jogot magyar és angol nyelven.

         Most is csak azt mondhatom, hogy az ilyen kvalitású fiatalemberek vagy maradnak a fővárosban, a főváros közelségében, vagy mennek külföldre, de legkevésbé vissza a szülővárosukba. Ő visszajött.

            Amikor megválasztották polgármesternek, két-három év arról szólt, hogy Martfű elkerülje a csődhelyzetet, megpróbálja stabilizálni gazdaságilag-pénzügyileg a helyzetét.

            2006-2010 között a város ötszázmillió forint körüli adósságot dolgozott le úgy, hogy a ciklus végére közel háromszázötven millió forintos többlete lett. És közben pályázott folyamatosan és fejlődött a város.

         Ezekre az eredményekre is figyelemmel 2010-ben közel kilencven százalékos szavazati eredménnyel választották újra polgármesterré. Az általa is támogatott képviselő-jelöltek is elsöprő többséggel kerültek a képviselő-testületbe.

          Örök szívfájdalma volt, hogy a martfűi közéletben a legtöbb támadást, bántást jobboldali pártok tagjaitól kapta, fideszesektől és jobbikosoktól. Keresztény érzelmű, jobboldali beállítottságú ember volt, amivel sosem hivalkodott.

            Annyi más mellett gondnoka volt a helyi református gyülekezetnek.

          A 2010. évi önkormányzati választásokat követő néhány nap múlva váratlanul elhunyt. El se tudjuk képzelni, milyen élet zárult le ilyen tragikus hirtelenséggel!

            Dr.Bakonyi Péter rendkívül képzett, művelt polgármestere volt a városnak.

           Ilyen előzményekkel érdemelte ki a posztumusz díszpolgári címet harmincnégy éves korára. Ilyenre nem is tudok másik magyarországi példát.

        Szellemi örökségét közel négyezer kötetes könyvtárával emlékszoba őrzi a martfűi városi könyvtárban.

     Egy felmérés alapján elmondható, hogy négy évvel a halála után is a legismertebb, legelfogadottabb személyiség Martfűn. Beépült a város történetébe és a helyi köztudatba.

            Életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy ismerhettem, barátja és munkatársa lehettem.

A befejezetlen ember, avagy Meddig építjük magunkat?

- Hankiss Elemér A befejezetlen ember, könyvajánló -

Az idei könyvhétre jelent meg a Helikon Kiadónál Hankiss Elemér A befejezetlen ember című könyve (Budapest, 2014.). Egy életút összefoglalása, egy olyan életé, amelyben mindig ott volt a teljességre törekvés. Ezzel együtt is ez a törekvés kísérlet, az ember befejezetlen.

     Hankiss nem szakmai összegzést készít. A tapasztalatait az emberekről, az emberek egymáshoz való viszonyulásáról, az állam, a hatalom és az emberek kapcsolatáról, a társadalom működési elveiről foglalja össze.

     Teszi ezt nem okoskodó, kioktató módon. Szinte minden kérdésre, szempontra életszerű példákat hoz fel, vagy a személyes életében megtapasztaltak, vagy a különböző irodalmi példák alapján. A példákkal tanít, nevel bennünket, ezekkel tükröt tart elénk, hogy lássuk, milyenek is vagyunk.

    Az alábbi példa, amelyre korábbi írásaiban is többször hivatkozik, jól mutatja az emberek együttműködési képtelenségét, a hatalom arroganciáját:

„Haditengerészeti tiszt: Kérem, hogy ütközés elkerülésére módosítsa pályáját 15 fokkal észak felé.

Civil: Javaslom, hogy az ütközés elkerülésére Önök módosítsák pályájukat 15 fokkal dél felé.

Haditengerészeti tiszt: Itt Egyesült Államok Haditengerészetének hajóskapitány beszél. Ismétlem, módosítsanak pályát.

Civil: Nem. És ismétlem, Önök módosítsák pályájukat.

Haditengerészeti tiszt: Ez itt Enterpise repülőgép-anyahajó. Az Egyesült Államok Haditengerészetének nagyméretű hajója. Azonnal módosítsák pályájukat.

Civil: Ez itt egy világítótorony. Döntsenek.”

    Hankiss vesszőparipája a polgári értékek védelme, hangsúlyozása, sulykolása. Személyes élményeinek egyik esetét is fölhozza példának:

„- De nagyapa, miért tépted el a jegyeket? - kérdeztük döbbenten.

- Mert nem jött a kalauz - felelte.

- De hát ez tiszta szerencse! Legalább nem kellett fizetnünk.

- Uraim (általában így szólított minket, ha valami haszontalanságot mondtunk vagy követtünk el), a villamoson jegyet kell váltani…

- De hát nem jött kalauz…

- Nem a kalauz miatt. Hanem azért, mert Budapest polgára vagyok, és így ez a villamos az enyém is. Miért csapnám be önmagamat?”

     Élvezetes olvasmány A befejezetlen ember (alcíme: Gondolatok a világról, az emberről, a szabadságról). Könnyen adja magát, közérthető. Sok részlet ottmarad az emberben, amik továbbgondolásra érdemesek.

Nyitott ajtó

Nyújtottam kezem...
Miért is?, kérdezem.
Van, akinek sok voltam,
van, akinek kevés,
nincs menekvés,
nincs egyenleg,
nincs egy meg egy;
maradok egy szál magam,
pedig az ajtó
nyitva van...
Marad a magány,
a napi talány...

Üzenet - 100.

Nyitott vagyok, úgy akarom, ahogy lesz.

Részeimet keresem

Mozaikokból áll életem,
részeimet keresem,
ami még hiányzik,
az a jövő,
jelenleg hiánycikk.

Kötések, lassú oldások,
szóvirágos utak
a mához,
lovagolhatok 
a hiányrészeken
diadalittasan, részegen.

Teljesedik a kép, 
nem lett jobb, 
nem lesz jobb.
Mit is akarok? 
Mit is akarhatok?
Még üres foltok
a hiányzó mozaikok.

Napló

Múlnak a napok és közben tudomást sem veszünk arról, hogy Ukrajna és Oroszország között gyakorlatilag háború van. Itt Európa keleti szélén.

       A legszembetűnőbb, hogy senkinek nem jut eszébe tiltakozni. Ahogy látom, nem csak nálunk, de úgy általában Európában sem. Mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó.

x x x

A minap olvastam Pétervári Zsoltnak egy írását az Élet és Irodalomban (a 2014. augusztus 08-i számában), 2022 címmel. Írásának a lényege, hogy új baloldalt kell szervezni, új névvel, új stratégiával...

       Valójában mit lehet várni attól a baloldaltól, amelyiknek az újonnan megválasztott elnökét már az első héten védhetetlenül lehet támadni (lásd a jogosulatlanul fölvett költségtérítést). És itt bizony nem mentség, hogy a másik oldalon is csináltak, csinálnak hasonlót.

       Akkor lesz remény ebben az országban egy normális közéletre, ha a másik oldalon is megjelennek a Pétervári Zsoltok.

x x x

Robin Williams halála megrendített. Mit számít a siker, az Oscar-díj, ha az ember méltatlan körülmények között hal meg!

Ki véd meg?

Fogy az élet...
Esőben, szélben,
földön fekve
ki véd meg?
Sok a beszéd,
kevés a bajra,
mindenki jelen,
senki se hallja;
elszáll a szó,
nincsen alja;
földön fekve
a segítség késik;
jó lett volna,
de elfogyott a mégis,
társaid nem
látnak, nem hallnak,
nem lesznek 
tartozékai a bajnak.
Fogy az élet...
Esőben, szélben,
földön fekve
ki véd meg?

A pap gyerekei

- filmajánló –

Azzal kezdem, hogy nekem tetszett a Vinko Bresan által rendezett horvát film. A műfaját tragikomédiának határoznám meg. Kétségtelenül több benne a vígjátéki elem, de a film utolsó harmada inkább tragikus.

            A film első kétharmada erősen kusturicás, még a zenei betétek is erre hajaznak.

            A történet egy jó alapötletre épül. Fabijan atya az adriai kis szigeten lévő falu demográfiai helyzetét úgy kívánja megoldani, hogy a trafikossal szövetkezve kilyukasztják az óvszereket.

            Amikor a kezdeti eredmények nem olyan mértékben jelentkeznek, ahogy várnák, a trafikos felvilágosítja az atyát. Az a baj, mondja, hogy a piacnak csak az egyik felét uralják.

            Szövetkeznek a gyógyszerésszel, aki ezek után a fogamzásgátló tabletták helyett, azok nevében vitaminokat árul.

            Híre megy a születések száma növekedésének.  Beindul a turizmus, az üzlet. Fabijan atya ötletét még egyházi előjárója is jónak tartja.

            A film tele van komikummal, beszólással. Az egyik szintén a trafikoshoz kapcsolódik, aki arról beszél, hogy a két ellentétes helyi párt képviselői, akik melegek, egymással vannak. 

            A gyerekszületés azonban nem föltétlenül csak örömmel jár. Fabijan atyának is nagy tanulság, hogy egy gyerekkel nem lehet viccelni. A teher alól úgy kíván szabadulni, hogy meggyónja bűneit, s akinek meggyón, az is meggyónja, amit hallott…   

            Van mivel szembesülnie társadalmainknak, a horvátok mellett nekünk, magyaroknak is. Sok az áthallás a filmben, amiken ugyan a legtöbbször jókat nevetünk. A film végén talán azt is érezzük, hogy valami nagyon nincs rendjén.

Szemed

Szemed tükrében
lubickol tekintetem,
szemed tükrében
magamat keresem,
szemed könnyében
áztatom szívem,
szemed fényében
bomlik ki végzetem.

Michéle Torr: Premier amour

Napló

Napok óta 313-314 forint körül van az euró árfolyama. Ezen már nem háborodik föl senki, nem is igazán hír. Úgy vesszük tudomásul, ahogy a Nap este nyugszik, reggel pedig kél.

x x x

Napok óta próbálom értelmezni, megemészteni Orbán Viktor miniszterelnök úr tusnádfürdői 2014. július 26-i beszédét. 

       Komolyan kell venni az itt elhangzottakat. Amiket annak idején a kötcsei beszédében fölvázolt, előrevetített, azt valósította meg tulajdonképpen 2010 és 2014 között. Amit most elmondott, az lesz valószínűséggel a következő négy év menetrendje.

        Ahogy látom, ezzel a beszéddel az ellenzék végképp nem tud mit kezdeni.

x x x

A közelmúltbeli Budapest Pride-n állítólag három-négyezren is voltak. Kétségeim vannak a tekintetben, hogy a mai ellenzék egy ilyen mértékű tiltakozást ki tudna-e állítani.

x x x

Egy hír szerint közel egymillió-négyszázezer magyar munkavállaló fizet társadalombiztosítási járulékot Angliában, ebből egymillióan havonta rendszeresen. 

       Sokan kétségbe vonják ezeknek az adatoknak a valódiságát. az adatok nekem is soknak tűnnek. De nekem sok lenne a nyolcszázezer, a hétszázezer, sok az ötszázezer munkavállaló is. Az ilyen adatokat mellesleg  könnyű ellenőrizni az angliai statisztikai nyilvántartások alapján.

      Sok olyan ismerősről tudok, akik a nyári szabadságukat arra használják, hogy egy-másfél hónapot kint dolgoznak Angliában.

       Az elmúlt néhány héten szintén az ismeretségi körömben két család költözött ki Németországba. Olyan esetekről - sajnos - nem tudok, hogy az elmúlt években kiköltözött családok közül bárkik is végleg hazaköltöztek volna.

       Lehet a számokat vitatni, de valami nagyon nincs jól.

A felhő és én

Ha belém kapaszkodsz,
mintha felhőbe kapaszkodnál;
jövök-megyek,
száz felé szakad a szál,
lökdösnek a szelek.

Ilyen is, olyan is vagyok,
változó alakzatok.
Felhőarcomon
ne keresd a holnapot,
a reményt maszatolom!

Ha kapaszkodsz belém,
a széllel röpül a felhő,
te meg én,
ahogy oszlik, a zuhanás,
csak a zuhanás jő.

Dolgozni, de hol?

Ha jól értem, a munkaalapú társadalomnak az a lényege, hogy a társadalomban minél többen dolgozzanak, dolgozhassanak és elsősorban munkabért kapjanak az érintettek különböző ellátások, segélyek helyett. Úgy gondolom, ezzel általában mindenki egyetérthet. Még a liberális demokrácia hívei is.

            Egy Tiszán-túli kisvárosban hallottam a következőket: A helyi könnyűipari cég munkavállalókat vett volna föl viszonylag nagyobb létszámban. Alig volt jelentkező mind helyben, mind a környékről.

            A bérezés minimálbér körüli, amit, mivel teljesítménybérezés van, csak kemény munkával és túlórával lehet elérni.

            A kisvárosban a munkaerő-piaci és a munkanélküli helyzet az országos átlag körüli vagy annál valamivel jobb.

            A beszélgetésből kiderült, hogy ebből a városból is sokan eljárnak az ország más részeire, sőt, külföldre is dolgozni a minimálbérnél sokkal jobb bérezés miatt. Inkább vállalják az együtt járó körülményeket.

            Szóval a helyi vállalkozás, amely egyébként külföldi érdekeltségű, előbb-utóbb kénytelen lesz a béreket emelni, mert elveszíti a munkavállalóit, vagy tovább áll keletre. Még keletebbre.

            Munkaerő-piaci szempontból mondhatjuk, hogy egyre jobb a helyzet, egyre többen dolgoznak. Csak nem mindegy, hogy hol. Egyre többen távol a családjuktól, vagy elköltözve családostul. És mindez jó, ha országhatáron belül történik.

Látod

Látod, ó, látod,
elutasít hallgatásod;
jelenem már rom.

Neked magadról

                                              

                                               Óh barátom, a lég rád int

                                               és a szemedbe port hint,

                                               s te vakmerőn és vakon

                                               úszkálsz szerelemhajókon.

                                               Rab vagy a mozdulatokban,

                                               mennél, de tovább nem jutsz,

                                               megbilincselve szóban,

                                               a nő ölén zátonyra futsz.

                                               Ismeretlen vonzásban

                                               mennél messzeségbe! Nem tudsz,

                                               vagy csak egy társsal boldogan,

                                               vagy boldogtalanságban,

                                               vagy a nőt magára hagyod,

                                               de már még csak azt sem tudod.

Folyam

Ha gyengének
érzed magad,
gondolj a fűszálra, 
ha fáradtnak,
gondolj apád, anyád
fáradhatatlanságára,
ha úgy érzed,
betelt a pohár,
gondolj az üres pohárra,
ha nem tudod
túltenni magad,
gondolj a holnap
hívó szavára,
ha végkép eleged van,
gondolj a múlt
vásott fogára,
az egyszeri 
megnyugvásra!

Pál Adrienn, avagy keressük önmagunkat

- filmajánló -

A híre és nemzetközi elismerése megelőzte a filmet. Az első percekben egykedvűen nézzük, hogy mi lesz ebből, hogyan jutunk így el a nemzetközi hírig.

            Aztán szép lassan magával ragad bennünket Piroska nővér túlsúlyos egyénisége, monoton munkája, magánélete.

            Piroska betegei már csak vannak. Ők nem a gyógyulást várják, talán nem is várnak semmit. Nekik és a hozzátartozóknak megváltás a halál.  Amikor eljön az ideje, Piroska viszi le őket a boncterembe érzéketlenül, rezzenéstelen arccal, süteményt, szendvicset majszolva  A krumpapapucs szinte ijesztően kopog, visszhangzik a kórházi folyóson.

            Az egyik osztályukra szállított nő nevéről eszébe jut gyerekkori barátnője, akiről azóta sem hallott.

            Elkezd utána érdeklődni, tudakozódni. Mindenki emlékszik rá valamennyire, ki jobban, ki kevésbé. Mindenki másképp emlékszik Pál Adriennre, mindenki emlékezetében másképp él.  A valamikori ismerősök egymásnak ellentmondó módon emlékeznek rá.

            Pál Adriennt egyszer sem látjuk. Sok mindent megtudunk róla, s valójában nem tudunk meg semmit.

            A film hangvétele fanyar humorú. Piroska elvileg fogyókúrázik, közben eszi a süteményt. A párjával idegenek egymás számára, úgy fekszenek egymás mellett az ágyban, mint volt betegei a boncteremben. Aztán a férfi elhagyja, egyik indoka, hogy nem segített neki az utóbbi időben a terepasztal építésében.

            Piroskát Gábor Éva alakítja, amatőr színész. Amikor először látjuk a filmen, ijesztő a megjelenése. Szép lassan elfogadjuk, tán még azt is megértjük, hogy ezt az életet csak így lehet élni.

            Kocsis Ágnes színészválasztása és rendezése telitalálat.

            Évekkel ezelőtt forgatták a filmet. Olyan érzésem van, hogy ez a film egyre inkább a mai és a holnapi világunkról szól. Arról az életről, amelyet szenvtelenül élünk meg, s már nem is kérdés, hogy tudunk-e, akarunk-e rajta változtatni, csak éljük.

            A film utolsó kockáin Piroska egy fiatal kis kolléganőjét tanítja be. Kocsis Ágnes, illetve a film ezzel mintegy azt sugallja, lesz ennek az életnek folytatása.

Füstölgés - 34.

Egy mondás szerint, ha valamit elszabtunk, utülag már szabhatjuk. Valahogy így vagyunk a Budapesten a Szabadségtéren fölállított vitatott emlékművel is.

       Már az elős lépéseknél hiba történt - született egy döntés, amiről előzetesen nem voltak egyeztetések, nem írtak ki pályázatot... -, amit később már nem lehetett korrigálni, a döntéshozók nem is akarták.

        A politika annyira exponálta magát ebben a kérdében, hogy már nem is lehet visszahátrálni. Mindenki mondja a magáét, de amiről igazából szó kellene, hogy legyen, arra már nem figyel senki. Párbeszéd meg végképp nincs.

         2014. május 27-én fölállítottak egy emlékművet a holokausztév tiszteletére Kolozsváron. Mindez történt a szociáldemokrata román kormány, a konzervatív városi vezetes, az RMDSZ, a zsidó hitközség és a  kolozsvári közösségek tudtával és támogatásával. Olyan szervezetek között volt egyetértés ebben a kérdésben, akik között egyébként nem szokott az lenni.

           Mi meg dagonyázhatunk és cipelhetjük magunkkal ezt a tüskét is és közben füstölöghetünk.

Szárnyalás

Esti csevegés,
folyik a szó, végtelen
égi szárnyalás.

Harc az idegekkel

Elkoptak a szavak,
elfogytak a mondatok,
harc az idegekkel,
lenyomnak
névtelen akarnokok.
Hol a kegyelem?
Hol a megbocsájtás?
Fogytán bennem
a tartás,
az akarnokokban
nagy a kitartás.
Ki tudja,
hol a végzetem?
Ahol végződik
egyszer énekem.

Ugyanazt a lovat kerülgetik

A jobboldalnak mondott oldal megmondó asszonya megmondta, hogy az ő érzékenysége is fontos és örül, hogy a ballib oldal megmondó emberei elveszítették a befolyásukat a társadalomra.

       Az a baj, annyi történt, hogy most a ló tulsó oldalán vagyunk. Vagyis nem az igazság került a helyére, hanem megkerültük a lovat.

       Valószínűleg a baloldalnak mondott oldal azért nem találja a maga helyét és szerepét, mert ugyanazt a lovat kerülgetik a másik oldallal.

       Egyik oldal sem igazán az, aminek mondja és aminek láttatni szeretné magát.

      A társadalom azért is ilyen béketűrő, mert ugyanazt látja többé-kevésbé most is, mint eddig. És amíg el tudják vele hitetni, lehet a történéseknek nyertese is, nem is izgatja magát. A napi jobboldali kormányzati kommunikáció pedig jelenleg erre képes. Amíg ez tart, ebben az összefüggésben a demokratikus játékszabályokat sem tartják fontosnak az emberek.  

Üzenet - 99.

Ahogy rózsa nincs, úgy szerelem sincs tövis nélkül.

Hangerő

Amikor a hangerőben
is a hatalom;
mire igen, mire nem,
alázásra mindig
van alkalom.

Napló

1994 november vége, december eleje lehetett. Délelőtt még késő őszi volt az idő, semmi különös. Kora délután viszont elkezdett esni a hó, egy-két óra alatt öt-tíz centis hó esett.

      Kérdésessé vált, hogy jutok be Szolnokra a Szigligeti Színházba az esti koncertre. Végül is a - gyerekkori - barátommal mentem.

      Fischer Annie zongoraművész és a Liszt Ferenc Kamarazenekar adott hangversenyt a Szolnoki Őszi Művészeti Hetek keretében, annak zárórendezvényként. 

       Lement a meghirdetett koncert. A közönség ünnepelte a művésznőt és a zenekart. 

       Fischer Annie visszajött és a zenekarral  adott egy ráadást. A siker fokozódott.

       Ezt követően azonban olyasmi történt, amire se előtte, se utána  - eddig - nem láttam példát.

      A nyolcvanéves művésznő visszajött a színpadra, leült a zongorához és elkezdett játszani zenekari kíséret nélkül különböző darabokat. 

      Se a zenekar tagjai, se a közönség nemigazán értette, hogy mi ez. Fischer Annie játékába valamennyien belefeledkeztünk. A közönség és a zenekar tagjai egy-egy szám után együtt ünnepelték a művésznőt, a végén már - nem túlzás - tomboltunk. 

      Valami csodának lehettünk a tanúi akkor ott este a Szolnoki Szigligeti Színházban. Egy nagy művész kápráztatott el bennünket, ráadásként egy külön önálló koncertet adott. Olybá tűnt, mintha abba sem akarná hagyni.Csak játszotta Mozartot, Schopint, Lisztet...

       A koncert végén a barátom azt mondta, hogy ilyen koncertre bármikor elhívhatom. A barátomról tudni kell, hogy se előtte, se azóta nem volt komolyzenei koncerten. Azt meg végképp nem tudhatta, hogy ilyen koncert az ember életében jó, ha egyszer adatik.

       Azt pedig már csak utólag tudtuk meg, hogy Fischer Annie zongoraművésznek ez volt az utolsó koncertje. 1995 tavaszán életének 81. évében elhúnyt. 

       Az idén ünnepeljük születésének 100. évfordulóját.

  

Voltál

Ének esti fényben, rohanásban, túlélésben; a múlásban máló vakolat, még most is magamban hordalak. Emlékeztetnek a tárgyak, a jelek, veled fekszek, kelek, múlik az idő, friss az emlékezet. A vakolat alatt viseltesek a falak, tágulnak a rések, lesznek repedések, mire megérthetném, mennék, ismét mennék. Ének száll feléd, voltál és még lehetnél.

Mantovani zenekar

Napló

Ma ismét találkoztam N. Pista bácsival, öreg barátommal, Kisújszálláson. A Móricz Zsigmond Gimnázium tornatermében futottunk össze egy rendezvényen.

       Mesélte, hogy ötven évvel ezelőtt amputálták a lábát egy baleset következményeként.

       - Remélem, nem ünnepeltétek meg? - kérdeztem nevetve.

       Ő is nevetett.

       - Azt nem, de azt igen, hogy ötven évvel ezelőtt ismerkedtünk meg a feleségemmel.

       - Kérdőn néztem rá.

       - Két héttel a balesetem előtt ismerkedtünk meg.

       - Fantasztikus, hogy kitartott melletted.

      - Igen. Három évvel később házasodtunk össze. Egy lányunk és egy fiúnk született, és öt unokánk van.

       Aztán arról beszélt, hogy a napokban kapta meg a Móricz sorozat utóbbi három kötetét. 

      - A boldog embert oda is adtam az anyósomnak - mondta.

      - Hány éves az anyósod?

    - Kilencven. Képzeld, minden reggel azzal kezdi, hogy elolvassa a megyei napilapot. A politikában napi toppon van.

       Beszélt dr.Pallagi Gyuláról, Móricz nagybátyjáról, a gimnázium egykori igazgatójáról, akiről tér van elnevezve Kisújszálláson és aki matematikai szaklapokba írt annak idején.

       A rendezvény nagyságára utalva mondtam, hogy néha nem árt fékezni, mert nehogy úgy járunk, mint a Legényanya szereplői, tútoljuk. 

       Pista bácsinak erről megint eszébe jutott egy történet.

       - Annak idején a gépjárművezetői oktatóm is azt mondta, a fék használatát a legnehezebb megtanulni - meséélte egykori élményeit. - A gázt előbb-utóbb mindenki megtalálja, a féket viszont mindig időben kell használni.

x x x

Száz évvel ezelőtt tört ki az első világháború. Gavrili Princip meghúzta a ravaszt. 

       Tudjuk, a falon lévő színpadi fegyver egyszer csak elsül.

       Gavrilo Princip nem a startpisztolyt húzta meg ugyan, de a politikai dramaturgia szereti ezt a látszatot kelteni.  

 

"Régi dicsőségünk hol késel...?"

Ahogy nézem a brazíliai futball-világbajnokság mérkőzéseit, egyre inkább azt látom, hogy ezeknek a csapatoknak a magyar válogatott még edzőpartnernek se lenne jó. Csak ámulok, hogy mennyire elment mellettünk a világ!

            Hol rontottuk el? Mitől beteg a magyar futball?

            Az biztos, hogy a szabadban nem látni labdával játszó gyerekeket. Az igazat megvallva, nincs is hely hol játszaniuk. Hol vannak azok az üres telkek, belső udvarok, ahol a gyerekek nyugodtan játszhatnának?

            Ma legfeljebb a levegőző kutyáknak dobálnak kis labdákat a gazdáik.

            Az én időmben a srácok fociztak, fejeltek, egybeléztek (lábteniszeztek), sőt, még a porolót is kihasználták röplabdázásra. Mindennek már nyoma sincs.

            Mondhatnám azt is, hogy engedjük játszani a gyerekeket!

            Hiába építünk, üzemeltetünk futballakadémiákat, stadionokat, ha nincs alatta, mögötte semmi. Megépítjük a koronát, királyság meg sehol.

     Nézem a brazíliai világbajnokság játékosait. Hát nem tudom, hányan jártak közülük futballakadémiára?

       Vörösmarty Mihállyal kérdezem (Zalán futása): „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”

Fények

A sötétségben
keserédes az ének,
villodzó fények.

CimbaliBand: Oppadirida

Égre kiáltott szavak

Égre kiáltott szavak,
mint borsó a falon;
semmi különös,
csak vártalak.

Várom azt az órát,
azt az egyet,
ami másnak kijár...
Mondod, ne kiabálj!

Körbefon a sugárkoszorú,
vezeklésed a jövés-menés,
nincs menekvés,
barátod szomorú.

Ha megálljt 
parancsol az idő,
és körötted már senki sem,
a távolban az a pont
vagyok, én az ő.

Égre kiáltott szavak,
földi tusakodás,
szeretetben a kegyelem,
csak várlak és vártalak...