2013. március 15., péntek

Márciusi ifjak





Nem tudom, hogy 1848 március 15-e eseményeinek, a márciusi ifjaknak, mindezek eszmeiségének van-e még olyan olvasata, amelyről az azóta eltelt időben – az elmúlt százhatvanöt évben – még nem beszéltek, még nem írtak? Mit kezdjünk a százszor, ezerszer idézett klisékkel, szövegekkel? Mit kezdjünk egy ünnepi beszéddel, ha nem szeretnénk, hogy unalomba fúljon?

            Mit is ünnepelünk március 15-én?

          1848. március 15-e egy korszak vége és egy korszak kezdete. A reformkor, a megfontolva haladás, a megegyezéses út keresésének a vége. A forradalom, a szabadságharc kezdete. Megjegyzem, hogy ennek a korszaknak a vége álláspontom szerint nem a szabadságharc leverése, hanem az 1867-es kiegyezés.

     1848. március 15-ének cselekvő részesei nem Széchenyi István és nem Kossuth Lajos elsősorban, ők a kezdeményező elődök, hanem az ifjak, Petőfi, Jókai, Vasvári és a többiek. Ezek a fiatalok, fiatalságukból eredően, bátrak voltak. Megérezték az idők szavát, a helyzetből adódó lehetőséget, ráéreztek erre és cselekedtek, tették, amit tenniük kellett.

        Márciusi ifjakról beszélünk. Néhány ifjú mögött ekkor már-már teljes életmű van, gondoljunk csak Petőfire. Egy ilyen helyzet a mai napig kuriózum. Ma inkább az a jellemző, hogy a fiatalok közel harminc évesen is tanulnak, kitolódik a családalapítás, a gyermekvállalás ideje.

          A márciusi ifjak példája arra is figyelmeztet bennünket, hogy óvó szemünket tartsuk rajtuk. Vigyázzunk rájuk, tartsuk itthon őket a lehetőségekkel. Azt a fiatalos lendületet, innovációt, ami ennek a korosztálynak a sajátja, egyik idősebb generáció tagjai sem tudják pótolni.

            A márciusi ifjak szerették hazájukat, elkötelezettek voltak iránta. Ez ma is példaértékű, és példaértékű is lesz minden nemzedék számára. Ezt a hitet erősíteni kell ma is a mai fiatalokban, és nem gyengíteni. Ha egy nemzet lemond a fiataljairól, azzal veszíthet a legtöbbet, a jövőjét veszítheti el. Ez olyan, mint mikor egy virágon nem csak az oldalhajtásokat nyesegetjük, hanem tövestül kihúzzuk.

            A fiatalok harciassága, hevessége sosem volt öncélú, nemcsak önmagukért ilyenek, hanem valamennyiünkért, öregebbekért is. Ahogy tették azt a márciusi ifjak is.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a fiatalságban mindig is volt és lesz egy távolságtartás, változtatni akarás a fennállóval, az idősebbekkel szemben. Ez olykor kellemetlen, de a fiatalság mindig tükör volt az idősebb nemzedékek tagjai számára. 

      „Talpra, magyar!”, kiáltotta Petőfi Nemzeti dal című versében. „Talpra, magyar!”, így figyelmeztet bennünket a cselekvésre.

     De így figyelmeztet bennünket arra is, hogy vigyázzunk fiataljainkra, hogy ők is vigyázhassanak ránk, megvédhessenek bennünket, ha úgy hozza a sors!



Kijelölik helyed



Kijelölik helyed:
ettől eddig, attól addig lehet.
Értsd meg, és nem tovább!
Miért akarnád mások baját?

Kijelölik helyed:
jövőd a mának tervezheted.
A holnap mit érdekel,
ha az a két kar ölel?

Kijelölik helyed...
Mondják sokan, jó neked.
Igen, jól tudod,
ha már senki, semmi sincsen,
rendíthetetlenül 
van még az isten.



(Ezt a beszédet és versemet mondtam ma el a martfűi városi ünnepség bevezetőjeként.) 


2013. március 12., kedd

Napló


Elhunyt Bódi László, ahogy leginkább ismertük, Cipő, a Republic együttes énekese. 
       Először Martfűn hallottam őket játszani, aztán még négyszer különböző helyszínű koncerteken. A legemlékezetesebb koncertjük számomra a kétezres évek elején volt Szolnokon az olajcsarnokban. Leadták a műsort, aztán jöttek a ráadások. Annyira jó volt a közönség, annyira élvezték a zenélést, hogy ráadásként még annyit játszottak, mint amennyi a műsoruk volt. Közel négy órát játszottak egy szuszra. Fantasztikus volt. 
       Körülbelül két évvel ezelőtt láttam, hallottam őket utoljára. Ez a koncertjük sajnos már meg se közelítette azt a korábbit. Profi módon leadták a műsort, talán két-három ráadásszámot is játszottak. Valahogy az a tűz viszont már hiányzott belőlük. 
       Mindezzel együtt is állítom, hogy a legjobb magyar koncertzenekar. 

x x x

Ma megkezdődött a Vatikánban a pápaválasztás. A lemondott Benedek pápa helyett választanak új pápát. Várjuk a füstjeleket. 

x x x

Közérzületileg nagyon rosszul érzem magamat. Nekem a politika, mai közéletünk, közállapotaink a legnagyobb csalódás számomra. Néha olyan érzésem van, mintha nem is abban az országban élnék, ahová születtem. Abban bízok, hogy talán egyszer felébredek.

Üzenet - 53.


Ahogy örökmozgó nincs, úgy nincs örök győztes sem.

2013. március 10., vasárnap

Pont és végtelenség


http://cikkiro.terasz.hu/cikk/kepek/10056_9_9877_1.jpg

Weöres Sándor: 

Ars poetica


Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.
Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:
vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,
szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,
mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.

Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:
táplálnak, melengetnek valahány világévet
s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,
a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,
társukként megölelnek és megint messze szállnak.




Pont és végtelenség


- Weöres Sándor Ars poetica című versének formabontó elemzése -



Weöres Sándort elemezni? Képtelenség. Az Ars poeticát? Még nagyobb képtelenség. Legfeljebb megkísérelni lehet.
            A csepp van előttem, de a tengert hallom morajlani.
            Három versszak, tizenöt sor, és bennük a mindenség. Abban a pillanatban, ha részeire szedjük, az egész íve törik meg.
            „Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat”, így kezdődik a vers. Hát mi adhat, kérdezhetnénk? Mi az öröklét, ha nem az emlékezet? És mintha a vers maga, a folytatása, további része akarna felelni ezekre a kérdésekre.
            A következő két sor:

                                    „Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:
                                bár csillog, neki sincsen, hát honnan adna néked?”

            Először öröklét, most dicsőség. A költő mindjárt helyre tesz bennünket, nem a folyton-változó emel meg, emel ki a verselők sorából.
            Dalod, a vers tán üszök, parázs lehet, s aki megmártózik benne, benne éghet.
            Az eligazító útravaló a második és a harmadik versszakban van. Legyen egyéniséged, de lépj is magadon túl: „szolgálj a géniusznak”, a tehetségednek, és nem is akárhogy, hanem emberséggel!
            Az emberséged pedig pont és végtelenség, mint egy tengercsepp. Egy csepp, amiben benne van a tenger, a végtelenség.
            A költő dolga, hogy „a lélek árján fénylő igéket” megfogja. A szavakat, amelyek vendégségbe járnak a dalba. A szavak sorsa örökélet, a költő sorsa is örökélet. A költő sorsa az embersége.
            A vers utolsó sora távlatot ad, eljutunk a ponttól a végtelenségig: a szavak „társukként megölelnek és megint messze szállnak”.
            Weöres Sándor az Ars poetica című versének az ívével és az utolsó sorral azt üzeni, sugallja, hogy minden egyes verssel be kell járni ezt az utat a költőnek. Minden egyes verssel be kell járni az utat a ponttól a végtelenségig, hogy újra és újra megértsük a cseppből a tengert, végső soron összeálljon, megszülessen a vers. Mert minden vers maga a végtelenség.

2013. március 8., péntek

Nőknek


Csak nektek, nőknek,
örök reménykeltőknek,
csokorszeretet..

Széljegy - 60.


Két évvel ezelőtt kezdődött, akkor indult el "a minden rokkant csaló" elnevezésű kommunikációs hadjárat. Ez egy olyan harc, amely úgy tűnik nem akar befejeződni.
    Hány orvos állt már föl és kérte ki magának ezt a hírt, vádaskodást? Jómagam egyről sem tudok.
     A kérdés azért lényeges, mert orvosi vélemény nélkül senki nem kaphat rokkantsági minősítést.

2013. március 6., szerda

Elmúlás


Már nem csak a századok,
a napok, a hetek
is zivatarosak.
Pörgeted életed,
nagy a harc,
kicsi a küzdelem.
Mehetnél, de csak itt...

Írd tele életed lapjait!
Köszönet?

A legjobb, ha elfelejtenek...
Ha látnak képet 
rólad egyszer,
s megkérdezik,
ki volt ez az ember,
visszaszólsz egy nagyot,
lapozzatok, lájkoljatok!

Üzenet - 52.


Ahol a sikert magyarázni kell, ott sikerről biztosan nincs szó.

2013. március 3., vasárnap

Róluk ne nélkülük!


A Magyar Nők Szövetsége rendezvény-sorozatot szervezett a magyar nők helyzetéről "Szövetségben partnerségben" címmel 2013. március 04-e és 08-a között a székhelyükön a Budapest, Andrássy út 124-ben.

A magyar nők helyzetének egy speciális része a rokkant, a fogyatékossággal élő nők helyzete. Ez így rendben is van, különösen, ha a felkért előadók neves személyek, szakemberek (Szabó Máté, Tamás Gáspár Miklós, dr.Herczogh Mária), és a konferenciának ez a specifikus terület is része.

Ennyi pozitív előzmény után azonban van egy probléma. A rendezvény helyszíne nem akadálymentes, kerekesszékkel nem megközelíthető.

Amikor az érintettek észrevették, hogy ez probléma, és ezt jelezték a szervezőknek, meglehetősen cinikus választ kaptak. A szervezők vezetője írásban azt a választ adta, hogy nem tehetnek semmit, az épület állami tulajdonban van, forduljanak az állami vagyonkezelőhöz.

Hát nem!

Egy rendezvény körülményeiért mindig a szervező a felelős.  Vagyis ezt a rendezvényt nem lehetett volna oda szervezni, ahová éppen szervezték. 

Itt tartunk ma 2013.ban, a XXI. század elején Magyarországon. Még mindig.

Abban pedig csak reménykedhetek, hogy lesz a rangos előadók között valaki, aki mindezt szóváteszi, hiányolja majd a rendezvényről a rokkant, fogyatékossággal élő nőket. Ne csak a téma legyen jelen, hanem az érintettek is!

Róluk ne nélkülük!

Üzenet - 51.


Az emberek jobban szeretnek szembesülni a festett világgal, mint a valósággal. 

2013. február 27., szerda

Napló


Mindennap érik meglepetések az embert. 
       Egyik ismerősöm meséli, hogy a közelmúltban fejeződött be a felülvizsgálati kálváriája másodfokon. Itt is azt állapították meg, hogy a meglévő össz-szervezeti egészségkárosodására tekintettel semmilyen ellátásra nem jogosult. Panaszkodott, nem tudja mi lesz vele. Közel az ötvenhez, hová menjen dolgozni? Még a rehabilitációs foglalkoztatóba sem kell, nem alkalmazza a munkáltató, mert nem kap utána állami támogatást. 
       Hogy miből fog élni, az egy dolog.. De miből váltja ki a gyógyszereit? A betegsége ugyanis megmaradt, az nem múlik el jogszabályi változás miatt.
       Hoppá, mondom neki! Intézkedjen az egészségügyi hozzájárulása fizetése iránt, ami hatezer-hatszázhatvan forint havonta, mert mivel nem dolgozik és ellátást sem kap, nincs, nem lesz biztosítási jogviszonya. Ezt az összeget fizetnie kellene, hogy legalább egészségügyi ellátásra jogosult legyen.
       Ezen aztán még jobban kiakadt. Öt perc méltatlankodás után megkérdezte, hogy miből.
       Tanácstalanul néztem magam elé. Tényleg, ilyenkor mit lehet mondani?

x x x

Néhány nappal ezelőtt hunyt el Kézdy György színész, a híradások szerint betegsége miatt öngyilkos lett. 
       Abban a szerencsében volt részem, hogy a kilencvenes évek elején többször láttam játszani a Szolnoki Szigligeti Színházban.  Nagyon szerettem a játékát. Verset meg különösen szépen tudott mondani.

2013. február 23., szombat

Napló


Tesszük a dolgunkat, és valahogy mégis egyre rosszabb, egyre rosszabbul érezzük magunkat. Vagyis valamit mégiscsak rosszul csinálunk. 
       Ez a mostani helyzet engemet nagyon emlékeztet Fassbinder - a német filmrendezők fenegyerekének - a filmjére, Csak azt akartam, hogy szeressetek. A főhős mindent megtesz azért, hogy szeressék, és egyre kevesebben szeretik, a társadalom kitaszítottja lesz. 
       Épp most hozta nyilvánosságra az Állami Számvevőszék az elmúlt nyolc év foglalkoztatási rehabilitációjáról szóló vizsgálati anyagát. Első olvasatra sem szívderítő olvasmány. Ez ismét a minden rokkant csaló szindróma. Az átlagember pedig felkapja a fejét és levegő után kapkodva csak annyit tud majd mondani, huha.
       Igen, biztosan volt visszaélés itt is. De nem kellene - majd - általánosítani.
       Szóval elindult felénk egy újabb mélyütés. Ezt is kellene valahogy védenünk, holott még az elsőből sem ocsúdtunk fel. Egy újabb kriminalizálási terület, amelyben érintettek vagyunk. 
       De ezzel még nincs vége! Már jön az újabb ütés is. Az Alaptörvény módosító csomagjában szerepel többek között az is, hogy az Alaptörvényből kikerülne a rokkantság fogalma és helyette a fogyatékosság fogalma kerülne be. A rokkantság szélesebb kört jelöl, mint a fogyatékosság. A módosítás azt eredményezné, hogy Alaptörvényben foglaltak értelmében csak fogyatékosság esetén járna törvényben meghatározott ellátás, támogatás az érintetteknek. Indokolt inkább a bővítés volna és nem a szűkítés.
       Vagyis valamit mégiscsak rosszul csinálunk. És ahelyett, hogy erről beszélnénk, védjük a nemlétező bástyákat, elintézzük az egészet azzal, hogy hát ilyen ez a kormány... Ha pedig valaki szóvá mer tenni bármit is egy érdekvédelmi szervezetben, egy közösségi fórumon, annak mindjárt neki ugranak többen is. 
       Nem véletlenül nem írok, lájkolok a facebookos Heine-Medin Klub/gyermekbénulás fórumon. Az a stílus és mód, ahogy a fórum létrehozója kezeli az oldalt, számomra elfogadhatatlan. Kitörli a neki nemtetsző véleményeket, emberi méltóságot sértő módon és hangnemben ledorongolja a hozzászólókat... Teheti, mert hagyjuk, hagyják. 
       Többször leírtam már, ha a sérült emberek egymással szemben nem toleránsak, akkor mit várnak a társadalomtól, annak mindenkori kormányától! Világgá kellene ordítanunk a problémáinkat, a veszélyeket, és nem egymással, egymáson dagonyázni.

x x x

Jirzi Menzel cseh filmrendező hetvenöt éves. Ifjúságom egyik legnagyobb filmélménye volt a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmje. Ez a filmje is Hrabal írása alapján készült, mint a filmjei legtöbbje.


2013. február 21., csütörtök

Agnes Vanilla: Egyszer csak


Üzenet - 49.


Ha mi nem változunk, miért változna a világ körülöttünk?

Üzenet - 48.


Vannak, akik menekülnek az érzéseik elől, leginkább a munkába vagy egy harmadik személyhez. Még nem tudják, nincs menekvés.

Napló


Ma hír: Soltész Miklós államtitkár országjárása tegnapi állomásán arról beszélt Salgótarjánban, hogy indokolt és szükséges a rokkantsági nyugdíjrendszert megváltoztatni. Az eredményekről beszélt, hogy minél több ember visszakerülhet a munka világába. Utalt rá, hogy régen a leszázalékolás a munkanélküliség szociális megoldása volt sokaknál (ez sajnos igaz). Kitért arra is, hogy az állam közel másfél milliárd forintot költ a rehabilitációs szakigazgatási szervek intézményi hálózatának fejlesztésére, hogy ezek a hatóságok jobb körülmények között tudják fogadni a sérült embereket. Az államtitkár úr sikertörténetről beszélt. 
       Lassan elkezdek restelkedni, hogy miért nem tudok én ennek örülni?  És a többiek, akiket mindez érint? Az állam mindent megtesz azért, hogy ne érezhessük magunkat élősködőnek az államon, a dolgozó embereken, mi meg csak háborgunk, méltatlankodunk. Egyértelmű, hogy a sérült emberekben, bennünk van a hiba. 
      Néha olyan érzésem van, hogy minél több a sikertörténet ebben az országban, ezzel egyenesen arányosan egyre többen rosszul érzik magukat.
       Amiről az államtitkár úr nem beszélt: A legtöbb rokkant ember, akit visszaminősítettek a komlex felülvizsgálaton, az anyagi ellehetetlenülés útjára lépett. A mai magyar munka világa egyáltalán nem várja a rehabilitálható sérült embereket. Sőt, a legújabb foglalkoztatási rehabilitációs rendszer azt éri el, hogy egyre kevesebb lesz a rehabilitációs foglalkoztatott. 
       A minap voltam egy rendezvényen, ahol sokadjára is meg kellett állapítanom, hogy ma többen élnek a sérült emberekből, mint valaha. Ezek az emberek és a háttér-infrastruktúra többe kerül az államnak, mint a sérült emberek közvetlen ellátásai. 

x x x

Most beszéltem egyik barátommal, másfél-két hét alatt hárman haltak meg környezetében, köztük egy negyvenkilenc éves férfi is.
   

Üzenet - 47.


Amíg fájsz, élsz.

Üzenet - 46.


Van, akiben a megfelelési kényszer erősebb, mint a szeretet ereje.

Üzenet - 45.


                                                                        
     Ha valamit megbocsájtasz, azt ne hánytorgasd fel többet.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                   

2013. február 16., szombat

Ez a hang




                                  Ez a hang

                                  egy

                                  az ezernyi hang közül,

                                  csapódik embertől emberig,

                                  utcákon bolyong

                                  értetlenül,

                                  házak falait átjárja,

                                  míg nem némaságában

                                  az arcon

                                  megfeszül.


2013. február 9., szombat

Füstölgés - 30.





A hír: 2013-ban nem lesz filmszemle. Ez azt jelenti, hogy tavaly nem készült magyar film, vagyis nincs mit bemutatni. Ilyenre még nem volt példa, mióta van magyar filmszemle.

Ez már épp elég volna a füstölgésre, de még nincs vége.

Egy mai filmes főember belemondja a kamerába, hogy az öncélú művészfilmek kora lejárt. Egy ilyen elszólás, beszólás után nehéz megszólalni.

Mi az, hogy öncélú? Mi az, hogy az öncélú művészfilmek kora lejárt? Aztán ki mondja meg, hogy mi az öncélú?

Láttam művészieskedő filmet, amit fél óra után nem tudtam nézni. Igen, csökken a mozifilmek nézettsége, köztük a magyar filmeké is.

Egy művészfilm sosem volt közönségfilm. Ha volt is ilyen, az egy kivételes pillanat volt.

Erős kétségeim vannak, hogy ma egy Fábri Zoltán, egy Ranódy László, egy Jancsó Miklós, egy Mészáros Márta… készíthetne-e egyáltalán filmet? Vagy olyan külföldi nagyságoknak, mint Menzel, Tarkovszkij, Antonioni, Bergmann… esélyes volna-e?

Mi soha nem fogunk olyan közönségfilmeket csinálni, mint például az amerikaiak, mert soha nem lesz annyi pénzünk.

Mitől lehetett népszerű nemzetközileg is Fábri Zoltán Körhintája, Jancsó Szegénylegényekje, Szabó István Mephistoja?

Nekünk ilyen filmeket kellene készítenünk. Addig pedig bosszankodhatunk, füstölöghetünk a a mai helyzeten…


Annna&The Barbies: Márti dala


 

Napló


A húgom középiskolai tanár, és mesélte, hogy  filmesztétikai órán megnézték az Életrevalók című filmet. Ezt követően pedig a következő órákban beszéltek a filmről. A legnagyobb meglepetésére a gyerekek szerették és élvezték a filmet. 
     Philippe, a gazdag arisztokrata ejtőernyős balesete miatt nyaktól lefelé teljesen lebénul, tolószékbe kényszerül. Egy segítőre, gondozóra van szüksége a mindennapi ellátásában. Választása egy börtönből most szabadult külvárosi fekete srácra. Driss először igazolásért keresi meg Philippe-ket, hogy kaphassa továbbra is a segélyt, esze ágában sincs dolgozni. Aztán mégis elvállalja a munkát úgy, hogy kezdetben elutasítja az egyes munkafeladatokat (a harisnya felhúzását, a fürdetést...). A két férfi aztán fokozatosan összehangolódik, már-már barátságra emlékeztető kapcsolat alakul ki közöttük, Driss fokozatosan mindent megcsinál, amitől először elzárkózott. 
        A fiatalokhoz Driss áll közel, ő a ma embere, szabad szájú, kemény csávó, akitől korábban a kisebb-nagyobb bűnök elkövetése sem állt távol. Humorával és rámenősségével elbűvöli környezetét. 
    Abban már csak én reménykedek, hogy ezeket a középiskolás fiatalokat megérinti valamennyire a sérült ember sorsa is.

x x x

Az idén van Weöres Sándor költő, drámaíró, műfordító születésének századik évfordulója. Az egyik legkedvesebb költőm.
       A nyolcvanas években nagy olvasmányi élményem volt a Gita Govinda, amelyet ő fordított. Csak Weöres tud ilyen mondatot fordítani: "szegfűviráglehelletzuhatagos délövi szélben Hari vigad". 
       Versei játékosak, filozófikusak, csupa zene. 

 
 

2013. január 30., szerda

2013. január 28., hétfő

Napló


Rosszkedvünk tele mikor akar véget érni?
       Ismerőseim közül sokan csodálkoznak azon, ami az LMP-n belül történt. Ha jól végiggondoljuk, nincs min csodálkozni.
       A Fidesz részéről "zseniális húzás" volt az országgyűlési választás egyfordulóssá tétele. Ezzel az ellenzéket, ha komolyan gondolják a kormányváltást, mintegy összefogásra kényszeríti. Ha az ellenzékiek ugyanis nem fognak össze, szétaprozódnak ezen az oldalon a szavazatok, és semmi esélyük. 
       Egyre inkább látszik, hogy nem lesz összefogás. Erre jó példa az LMP. Ha már egy párton belül sincs összefogás, akkor nincs mit várni különböző pártok, érdekkörök között. Aztán némelyek túlzott nyomulása eleve rontja az összefogás esélyét (lásd Gyurcsány Ferenc, az MSZP levitézlett öregjei...).
       Valljuk meg őszintén, a Fidesznek nem okozott különösebb erőfeszítést ez a fölismerés. Az összefogás érdekében mindenkinek le kellene mondania valamiről, de senki nem akar lemondani semmiről. Nem akar itt alkalmazkodni senki senkihez. 
       A lemondásra, az együttműködésre még a házastársak, a szerelmesek sem képesek a legtöbbször (nem véletlen a sok válás, az egyre több szingli, az egyre több magányos ember).  A legtöbb ember olyasmit várna el az ellenzéki pártoktól, amelyre önmaguk sem képesek szűkebb környezetükben.
       Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy ha a magyar társadalom előbb-utóbb nem ismeri fel a korporáció lényegét, mi leszünk a legbalkánibb ország Európában a kontinens közepén.
       Most már csak az a kérdés, hogy az ellenzéki pártok valóban szeretnének kormányváltást?

x x x

Szombaton lett volna hetvenöt éves Vlagyimir Viszockij költő, dalszerző, dalénekes. Magyar szöveggel Hobótól ismerem a számait. Mintha tényleg ma íródtak volna, holott szerzőjük évtizedek óta halott. A maradandóság valahol itt kezdődik. 

x x x

Most olvasom, hogy nagyon fiatalon meghalt az Anna&The Barbies együttes Márti dala című számának ihletője. Pásztor Anna egyik rajongójukról - Mártiról -beszélt, akiről ezt a számot írták, aki példaképük volt, neki és az együttesnek...

2013. január 25., péntek

Üzenet - 40.


Egy bejegyzésben olvastam, és milyen igaz: "Amikor elveszítetek valakit, akkor jöttök rá, hogy nem éltetek. Kezdjetek szeretni!"

Mi a szerelem? - 5.


5.

A szerelem
esztétikája:
akkor is szép vagy,
ha nem vagy az;
aminek érezlek,
annak látlak.

2013. január 21., hétfő

Vegyes saláta




- ajánló sorok Spiró György Magtár című kötetéhez –


Ez a kötet cikkeket, tanulmányokat tartalmaz, amelyek 2004 és 2012 között íródtak. Tényleg olyan, mint a vegyes saláta. Az embernek olyan érzése van, mintha volna itt minden, amiből salátát lehet készíteni.

            Vannak itt egy-másfél oldalas regényismertetők, emlékezések kortársi művészekre, hosszabb értekezések mai társadalmi viszonyainkról.

            Kardos G. György új kiadásban megjelent regényei kapcsán beavat bennünket az olvasás rejtelmeibe: „És úgy kell olvasni, ahogyan ma kevesen szoktak, mert azt hisszük nincs rá idő: lassan, tűnődve. És persze reménytelenül” (Kardos G. György regényei új kiadásban).

            Spiró regényismertetői, ajánlásai kis remekek. Egy több száz oldalas regényről mit lehet írni egy-másfél oldalon úgy, hogy a teljesség érzetét adja, összeszedett és lényegre törő?

            Például: „A fekete város egy keserűvé bölcsült ironikus mesemondó elfogulatlan meséje, amelyben a remekül prosperáló, mert példaszerűen szigorú szász város , Lőcse derék polgármesterei közül ketten is számító gyilkossá válnak, szemben a felindulásból gyilkoló, amúgy jóravaló tépett lelkű alispánnál”.

            Később: „Tanácstalanul nézünk frl a végén – hát ilyen ez? Ilyen kiszámíthatatlanok az emberek, a viszonyok, amennyire iránytalan, céltalan az élet? Ezt akarta mondani Mikszáth? Ezt” (Mikszáth Kálmán A fekete város).

            Ezek az ismertetők nyílván többet mondanak azoknak, akik már olvasták az ajánlott művet. Abban is biztos vagyok azonban, hogy ezekből az ajánlásokból bárki kedvet kaphat az adott mű olvasására.  Aki pedig úgy olvas, ahogy azt  fentebb citáltam, az meg végképp.

            Spiró mai viszonyainkat elemző írásai vitathatóak. Miben értünk ma egyet? Ezek a vélemények viszont arra nagyon jók, hogy állásfoglalásra késztessék az embert.

            Egyik írásában – Hogyan győznek a provinciák? – a Római Birodalom elemzésétől eljut az aktuális európai problémákig. Lásd a következő sorokat: „A Szovjetunió széthullását sem csak a fegyverkezési verseny okozta, hanem az is, hogy a perifériáról a centrumba kerültek a a teljesen sohasem pacifikált kaukázusi népek jól működő érdekképviseleti szervei, a maffiák. Európa mai problémáiról is lehet ezen a nyelven beszélni: a perifériáról a centrumba áramlottak más vallású, eltérő mentalitású tömegek, Európában nem sikerült integrálni őket, létszámuk nő, és Európa nem tudja, mihez kezdjen velük, immár saját állampolgáraival”.

            A 2005-ben keletkezett A tanuló diák című írásában már arról ír, hogy az oktatásban már vagyoni cenzus van, a tehetséges szegény gyerek a középiskolába se jut be. Az elmúlt hét év csak igazolta ezt az igazságot, a mai oktatáspolitika pedig betetőzte.

            Spiró György Magtár című kötete (Magvető, 2012.) szellemi kalandra hívja az olvasót. Tartsunk vele!



Idézet - 17.





„Egyszer régen, már egy hónapja is lehet, azt tanácsolta valaki, hogy a friss gyászt úgy a legkönnyebb elviselni, ha fölszed az ember egy bigét, leissza magát, és lefekszik vele. Nem hittem volna, hogy ennyien kipróbálják a receptet. Akkor is sejtettem, hogy ez nekem nem fog menni. Kavargott a gyomrom, amíg a jó tanácsot hallgattam. Úgy látszik, az életkor növekedésével a gyomor is erősödik. K tudja. Bár az is lehet, hogy csak a fantázia gyöngül.”

x x x

„Az agresszivitás nem szerzett tulajdonság. Ilyeténképpen örökölhető.”

x x x

„Abban meg igen válogatós vagyok, hogy kitől fogadok el szívességet.”

x x x
 
„Vedd végre észre, milyen piti ostobaságokért szarunk bele egymás életébe.”

x x x

„Nekem is van fegyverem, nem is kevés. Az egyik nesztelen, akár a vajba futó kés, a neve könnyű mosollyal elsuttogott rágalom. A másik hangos sikoly, fület tépő zokogás. A harmadik édes-mérges, veszedelmes gyümölcs, úgy hívják, jól forgatott szó. De akad kövér könnycsepp, mitől a szív szakad. Ha kell, betegség. Bízzátok csak rám, válogatok közülök.”

x x x

„… ha egy lány a fenekén ül, beszélhetsz napestig, nem érhetsz célba.”

x x x

„Minden háborúba bele lehet halni.”

x x x

„Szakbarbárnak lenni nem kényszer, csak lehetőség.”

x x x

„Ha már túl sűrű az unalom, valamit mindig ki lehet találni.”

  
(Fejes Endre: A fiú, akinek angyalarca volt)

2013. január 19., szombat

2013. január 12., szombat

Idézetek - 16.





„Mi tagadás, félelmem a talpamig ér.”

x x x

„Éljen a szabadság, ha már végre eljött.”

x x x

„A friss halott némi kis tekintélyt kölcsönöz az itt hagyott élőknek is.”

x x x

„Nem szelídített törvényszerűséggé megalkuvást. Azt tartotta, nem érdemes a vízbe szarni, mert nem lehet elúszni tőle.”

x x x

„De az, hogy a világon lényegeset nem változtathatok, mentségem sem lehet. Elismerem, egyetlen ember rémítően keveset tehet. De azt a keveset legalább minden körülmények között meg kell tennie. Nekem is, másnak is. Az, hogy kevés a lehetőségem, nem menlevél arra, hogy semmit nem kell megkísérelni sem.”

x x x

„De tudnod kell, csúnya dolog a világ, ha nem létező tekintélyt védeni fog össze.”

X x x

„A valódi tekintély nem szorul védelemre. Az áldolgokat meg hiába védik.”

x x x

 „Nem okosnak látszani szeretnék, megoldást keresek.”

x x x

„Mindenki maga dönti el, mikor, hogyan hagyja magára a barátait.”

x x x

„A sok pénz igyekszik elmosni a korkülönbségeket.”

(Fejes Endre: A fiú, akinek angyalarca volt)


Sulic és Hauser: Benedictus


2013. január 10., csütörtök

Üzenet - 37.


"Nyerges szamarak, terhes szamarak, meglássátok, szép lesz az élet, s a kis csacsik víg legelőkön várhatják az új dolgokat. Hála néked, kis fiatalember, a kövek most már a maguk helyén, az útszélen maradhatnak, s nem potyognak ezentúl, mint eddig, a szamarakra. Még valamit. Tulajdonképpen mért olyan vesződséges az utunk, minek az a  sok lejtő meg az az örökös hegymászás? Nem volna-e jobb mindenkinek, ha minden út sík volna? S hogy van, hogy ez az ökör itten, amelyik sokkal erősebb nálam, sose hordoz a hátán senkit?  Mért oly hosszú a két fülem, mért olyan csupasz a farkam, mért oly kicsik a patáim, mért oly szűk a szügyem, és a hangom mért hasonlít a rossz idő színéhez? De ugye, mindez nem végleges s van remény a változásra?" (Jules Supurvielle: A jászol szamara meg az ökre, fordította Gyegyai Albert)

2013. január 9., szerda

Széljegy - 59.


Számomra kideríthetetlen, hogy eredetileg mit értettek a nemzeti együttműködés rendszerén, valójában a hivatalos kommunikációban sem találtam erre magyarázatot. Sőt, a gyakorlat alapján sem volt mit megállapítanom.
       Aztán egyszer csak kezembe került Gárdonyi Géza Szunyoghy miatyánkja című regénye (Kossuth Kiadó, 2012.). A regény ezzel a párbeszéddel kezdődik:
       "- Nálam nélkül nincs kenyere a királynak se! - mondta a gazdatiszt.
       - Nálam nélkül meg neked se! - vágta rá a pap. - Nem az én kezemből száll-e az áldás, az Ég áldása?
       - S ha én nem őrlöm meg? nevetett a gőzmolnár.
       - Hát a pecsenyét ki adja a kenyeretekhez? - durrant rájuk a fővadász.
       - De megehetitek-e, ha betegek vagytok? - mosolygott az orvos."
       Hát ez a nemzeti együttműködés rendszere! Szerintem. 

2013.01.09.

2013. január 8., kedd

Holdviola: Egyszer egy madárka


Napló


"Nincsenek meg a szakközépiskolai képzéshez szükséges tárgyi és infrastrukturális eszközök a Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthonban", így hangzik az indokolás, amely alapul szolgált a budapesti mexikói úti intézményben a középiskolai oktatás megszüntetéséhez.Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy az iskolának az érintett részét pár évvel ezelőtt újították föl több milliárd forintért.
       Akkor itt most megint kidobtunk egy csomó pénzt az ablakon? 
       Miért csak most tűnik fel, hogy hiányzik egy-két feltétel? 
       Akkor valaki hibázott korábban? 
       Nem egyszerűbb a hiányosságokat pótolni, mint megszüntetni az oktatást?
       Nem inkább építkezni kellene, "a rombolás" helyett? 
       Mi következik mindebből?
       Ismét a sérült embereken akarnak spórolni, és ismét a sérült gyerekeken. 
   Ahhoz, hogy ezek a gyerekek felnőttként sikeresen rehabilitálhatók legyenek, a rehabilitációjukat gyerekkorban kell elkezdeni. Amit gyerekkorban elmulasztanak azt később nem lehet pótolni. Ami tíz év múlva hiányozni fog, kin fogjuk számon kérni? 
       Nádas Pál évtizedekig volt igazgatója az intézménynek. Úgy ment el nyugdíjba, hogy egy modern intézményt hagy az utódjára. Kíváncsi lennék, mi a véleménye a mostani történésekről? Mi a véleménye arról, hogy egy döntéssel tönkre lehet tenni évek munkáját? 

2013. január 6., vasárnap

Napló


Vízkereszt, a háromkirályok napja van, ma fejeződik be tulajdonképpen a karácsonyi ünnep és ma kezdődik a farsang időszaka.
     A héten eltörölte az Alkotmánybíróság a választási eljáráshoz kapcsolódó regisztrációt, illetőleg a regisztrációs eljárást. Csak az életvitelszerűen külföldön élő magyar állampolgárok esetében tartotta meg. 
       A Fidesz mindjárt le is szögezte, hogy 2014-ben nem lesz regisztráció. 
       Természetesen most megy oda-vissza az adok-kapok a politikai szereplők részéről. 
    Maradjunk annyiban, hogy jól van ez így, ahogy van. Azt azért megjegyzem, hogy a mozgássérült emberek regisztrálási lehetősége sem volt megnyugtatóan szabályozva. 
     Arra azért kíváncsi leszek, hogy az Alkotmánybíróság részéről ez egy kivételes döntés volt a demokratikusság irányában és nem "politikai" döntés, vagy egy új időszak kezdődik a bíróság életében.
     Nem tudom, hogy a békemenetesek vajon most mennek-e tüntetni a parlament elé, ahogy azt előzetesen ígérték?
     Még karácsony előtt, advent idején, Budapesten utcanév-változások voltak. Tersánszky Józsi Jenő és Gelléri Andor Endre nevét nem viselheti utca. Mit vétetek? Két jeles íróról van szó. Az ő nevük, műveik akkor is ismertek lesznek, amikor azokra már senki sem fog emlékezni, akik most ellenük kardoskodtak. Ez is Magyarország.
       A fővárosban arra is van idő és pénz, hogy utcanév-változásokkal bíbelődjenek, miközben a nincstelenek - öregek, fiatalok, egyedül élők, családosak - hat órát vártak meleg ételre az ingyenes ételosztáskor karácsonykor. 
       Kiráz a hideg, ha erre gondolok.
   A minap valaki megkérdezte, hogy mit várok 2013-tól. Némi gondolkodás után azt válaszoltam, hogy túléljem.


Mi a szerelem? - 3.


3.

Titkát keresed...
Éled az életed
nap nap után,
s ha úgy érzed,
időd fogytán
és még mindig
nem tudod
a titkot, 
nyugtasson meg,
ez olyan talány,
hogy majd
holnap talán!

2013. január 5., szombat

Idézet -15.


„…nem az a fontos, ami valóban megtörténik, mindössze az, hogy mit hogyan él meg az ember. Hasznos elképzelés. Minden kudarcot eredménnyé, sikerré növeszt. Ha üres mozik előtt pergeti a szerencsétlen gépész a filmet évről évre, hónapról hónapra, az nem jelenti a film készítője kudarcát. Ha a felé áramló közönyt, érdektelenséget úgy éli meg az alkotó, hogy műve sikeres és nagyszerű, akkor melldöngetve követelheti a pénzt és a bizalmat a következő munkájához is. Egyszerűbb, mint valóban jó filmeket csinálni. Ilyenkor mindössze annyi történik, hogy arra költik egy közösség pénzét, nyersanyagát és más emberek munkáját, amire az a közösség nem tart igényt. Az éhező megélheti éhségét a jóllakottság csömörének, a szomjazó szomját üde forrásvíz élvezésének is megélheti.”



x x x



„Énnekem gyilkosság a szó is, ha más ember halálához vezet. És gyilkos az, aki kimondja. És az is, aki engedi kimondani.”



x x x



„… sok ideig együtt levő emberek, barátok, házastársak egy idő után hasonlítanak is egymásra. Nem utánozzák egymást, csak hasonló indulatok hasonló arcrezdüléseket szülnek.”



x x x



„A mások örömét tisztelni kell.”



x x x



„Zsákkal önthetem elé a pénzt. Bármi megtörténhet, csak az nem, hogy (…) egyszer úgy érezze, hogy amije van, az éppen elég.”



x x x



„Én igazam, ő igazuk. Kit érdekel, kinek van igaza? Azt kell megtudnom, hogy mi az igaz. Tekintélytől, hiúságtól, minden hülye sallangtól letisztítva.”



x x x



„… nem igaza van, hanem tekintélye.”



x x x



„… amit evidenciának hittem, csak egy álomvilág álomlehetősége. Álom.”



x x x



„Részt veszünk egy szép örömünnepen, vigyázva, észre ne lehessen venni, hogy a menekülésed ünnepeljük.”


(Fejes Endre: A fiú, akinek angyalarca volt)


 

2013. január 4., péntek