Fájón

Egyesegyedül
a szél neked hegedül
fájón legbelül.

Várlak

Várlak csendesen;
az évszakok szép lassan
múlnak felettem.

Napló

Ma olvastam - a facebookon - Gerendás Péter énekes, dalszerző nyílt búcsúlevelét, amelyben bejelenti, hogy megélhetési gondok miatt külföldre megy. 

       Hát annyi pro és kontra hozzászólást, mint amennyit ez a bejegyzés kapott! 

       Nem vagyok híve a külföldön való letelepedésnek, a külföldön történő munkavállalásnak. Kik mennek ugyanis ki? Elsősorban a fiatalok, a húsz-harmincévesek. Közülük is leginkább azok, akik tehetségesek, jó szakmájuk, képesítésük van, vagy azok, akik ugyan ilyen kvalitásokkal nem rendelkeznek, de bármilyen munkát elvállalnak, hogy legyen egyáltalán munkájuk.

   Azok a fiatalok mennek el, akiknek az egyik főfeladatuk lehetne, kellene lennie a magyarországi viszonyok megváltoztatása. Ezt nem a rokkantak és az öregek fogják kiharcolni!

       Az ilyen kiutazásokban látnunk kell a kényszert is. A legtöbb esetben tényleg nincs választási lehetőség. Ma kevés család van az országban, amelyiket nem érintik ezek a problémák. Azt viszont nem értem, hogy ahol családból ének már külföldön és ennek ellenére úgy gondolják, hogy jól mennek nálunk a dolgok.

    Gerendás "búcsúlevelének" van egy olyan momentuma, ami túlmutat rajta. Ez pedig a mindennapi életünk, megélhetésünk biztonsága és tervezhetősége.  Ez az, amiben jelenleg általában cudarul állunk.

x x x

Csendesen telik a húsvét. Most éppen nem esik az eső, de hideg van.A jövő héten sem várható semmi jó, az előrejelzések szerint inkább ősz lesz, mint tavasz.

x x x

Tegnap volt az egyik barátom és a Fidesz születésnapja.

     A barátom ötvenöt volt, ma már közelebb van a hatvanhoz. A magunk módján szerényen megünnepeltük.

     A Fidesz huszonöt évvel ezelőtt alakult. Nyilvános ünneplés nem volt, de állítólag ők is ünnepeltek.

    A Fidesz alakulása kapcsán eszembe jut ez az eléggé közismert történet: A családba megszületik a kisbaba. Mindenki úgy érzi, hogy a családban mindenkire hasonlít egy kicsit a gyerek. Aztán elkezd cseperedni, ekkor jönnek azok a megállapítások, hogy azért ilyen, mert rád ütött. A gyerekből felnőtt lesz. A családban már mindenki hárít: "Kire ütött ez a gyerek!"

Széljegy - 62.

Egy újságcikk is elég ahhoz, hogy megmutatkozzon, mennyire nincs ma szolidaritás ebben a társadalomban.Akár még a sérült emberek körében is.

       Azt hisszük, hogy már nincs lejjebb, de mindig van. Gondoljunk csak bele, valakinek megszűnik az ellátása, ezzel megszűnik a biztosítási jogviszonya is, munkahelyet nem talál és mondjuk történetesen még egyedül is él...

       A legutóbbi kimutatások arról szólnak, hogy megtakarítást gyakorlatilag nem sikerült elérni a rendszerben, sőt tízmilliárddal többe került 2012-ben, mint 2011-ben. Arról ugyanis senki nem beszél, hogy olyan infrastruktúrát alakítottak ki, ami a lehetséges megtakarítást elviszi.

       Szóval "egyre többen élnek a sérült emberekből", ugyanakkor egyre kevesebb sérült ember kap "méltányos" ellátást.

Quimby: Szellő

Locsolóvers

Ablakom alatt tücsök ciripel.
Nem elég szépek a nők,
az ördög vigye el!
Hajnalban jöttek a gondolatok:
Napkeleti vándor vagyok,
tarisznyámban varázsszerem,
a nőket mind széppé teszem.
Szabad-e a házhoz
örömet hozni?
Szabad-e locsolni?

Kaláka: Ajarsz-e játszani?

Holdviola

Óh, holdviola,
virágunknak virágja,
lelkünk horgonya!

Holdviola: Ha te tudnád

Napló

Az életre nincs recept. Mindenkinek vannak valamilyen mértékben lehetőségei, vannak elképzelései, aztán lesz valahogy.

       A minap többen is meghaltak a tágabban vett ismeretségi körömből, akiknek gyakorlatilag - már - nem voltak lehetőségeik. Mondhatok, gondolhatok bármit, akár még okoskodhatok is, tényleg nem voltak lehetőségeik. Csak úgy voltak, élték az egyik napot a másik után céltalanul és kilátástalanul.

       Vannak ismerőseim, akik zsúfoltan élik meg a mindennapjaikat, az anyagi korlát gyakorlatilag egyenlő a nullával. Ha megkérdezem őket, hogy mi újság, hirtelen fel se tuják sorolni az elmúlt napok eseményeit. De körülbelül ennyi. A történésen kívül szinte semmi nem marad meg bennük. És közben fáradtságról panaszkodnak. Ha fölvetem nekik, hogy találkozhatnánk, a legtöbbször az a válasz, hogy majd meglátjuk, talán egyszer csak. Rohanás és zsúfoltság az életük.

       Néha megkérdezem magamban, az anyagiakon túlmenően van komolyabb különbség a kétféle élet között? Hát nem tudom.

x x x

Tibi barátom révén kezdtem el olvasni Adonyi Sztancs János írásait. A Nászetetés, avagy csók után herpesz című regényét és az Arisztokraták ma című dokumentum-kötetének első részét olvastam tőle. 

       Tibitől hallottam először, hogy a minap elhunyt, egyidős volt velünk. 

       Különös jelensége volt a mai magyar irodalomnak.      

Széljegy - 61.

A Magyarország-Románia világbajnoki labdarugó selejtező mérkőzés eredmény 2:2. A románok a hosszabbításban egyenlítettek, és ezzel megőrizték több mint harninc évi veretlenségüket velünk szemben.

   Mindezt nem is az eredmény miatt jegyzem meg. Az eredmény mitti magyarázkodások, mentegetőzések ugyanazok, mint annak idején: "Nem bírtuk erőnlétileg...", "Egy kis szerencsével...", "Ha jobban koncentrálunk...".

       A magyar fociban nincs új a nap alatt. Sajnos. 

Végletek között

- ajánló sorok Tommi Melender A francia barát című regényéhez  -

Joel Raento, finn drámaíró, elvonul egy francia kisvárosba, Aronville-be, hogy új környezetben tanulmányozhassa kedvenc íróját, Gustave Flaubert. Barátja lesz a kisvárosban Marcel Daigneault, eredeti foglalkozását tekintve tanár, a történet idején már szállítási vállalkozó, akinek a kedvenc költője Baudelaire.

A két értelmiségi a két tizenkilencedik századi nagyságból merít valami pluszt a mindennapjaikhoz, és közben körbeveszi őket a nyers valóság. Joel kívülállóként nézi a történéseket, Marcel az alvilágnak dolgozik, nőket szállít Kelet-Európából és Nyugat-Afrikából a Le Havre-i kikötőbe, ahonnan hajóval viszik őket tovább Amerikába, tele reményekkel, várakozón.

Két véglet, az egyik oldalon a két értelmiségi ábrándjai a tizenkilencedik századi klasszikusok által megerősítve, a másik oldalon a mindennapok valósága erőszaktól, bűnözéstől átitatva. A valóság, ahol senki nincs biztonságban, se a megrendelő, se a szállító, se a kiszolgáltatott nő.  Ebben a világban egy élet egy pillanat. Ma még vagyunk, holnap már nem. És senkit nem érdekel, hogy mi történt.

Ebben a kavalkádban szembesülünk azzal, hogy milyen modern író Flaubert, és milyen modern költő Baudelaire.

Joel Flaubert után mondja: „Az ostobaság és a műveletlenség félresöpörte a kereszténységet a francia forradalomban, és azóta uralja a világot. Flaubert zsenialitása abban állt, hogy felfedezte az emberi ostobaság határtalan erejét és szívósságát. (….) Flaubert tudta, hogy az ostobaság ellen nem lehet harcolni anélkül, hogy tönkre ne tennénk saját magunkat. Minden, ami beleütközik az ostobaság falába, diribdarabra törik.”

Joel tudta: „Végső soron minden a körülményektől függ. Bizonyos körülmények között a rossz cselekedetekből is születhet valami jó. Vagyis a körülményeket kell vizsgálni nem a tetteket.”

Marcel eljut addig a fölismerésig, hogy: „Az emberek közti érintkezésben a legfontosabb szabály arról beszélni, ami célszerű, nem pedig arról, ami igaz.”  „Emlékezett rá, Baudelaire arról álmodozott, hátha sikerül az egész emberiséget maga ellen lázítania. Azt képzelte a költő, hogy ily módon mindenért kárpótolhatja magát. Marcel azonban más korban élt, mint példaképe. Nincs értelme az egész emberiséget vagy akár csak a francia népet ellenségévé tenni. Egy efféle megasztár-szerep nem vigasztalná meg, csupán rajongói klubokat és házassági ajánlatokat hozna a számára.”

A regény egyik szereplője így elmélkedik Marcelnek: „Hiányzik valami az életemből? Talán a szerelem. De nem áhítozom rá. Boldogabb vagyok szerelem nélkül. Az élvezethez nem kell szerelem. A szerelem csak az Isten álruhában. A szerelem csak bűntudatot ültet az emberbe. Mert az ember kénytelen bűntudatot, gyöngeséget és lelkiismeret-furdalást érezni azok előtt, akikbe szerelmes.”

A legemberibb érzések, viszonyulások sem válthatják meg a regény szereplőit. Valószínűleg a belátással, a megértéssel van a baj: „Nem kell szégyellni, ha segíteni akarsz a barátodon, de előbb meg kéne érteni, hogy ő mit akar és miért…”.

A francia barát ízig vérig mai regény. Minden szereplője a helyét keresi. Vannak, akiknek esélyük sincs rá, hogy megtalálják, mert közben meghalnak.

Az Európa Kiadónál 2012-ben megjelent regény, amit Gombár Endre fordított, arra is ráébreszthet bennünket, hogy mi lehet a próza útja a jövőben.

Ágnes Vanillia: Óh szív! Nyugodj!

Napló

A héten bejelentették, hogy a rokkantak felülvizsgálatát 2014. december 31-ig be kívánják fejezni. Még több mint kétszázezer ember vár felülvizsgálatra. Jelenleg nagy a lemaradás a felülvizsgálatok terén.

       Lesznek, akik még közel két évig idegeskedhetnek. Bizonyos szempontból viszont örülhetnek, csak akkor tudják meg, hogy mi is vár rájuk.

x x x

A héten szerdán csodálatosan szép tavaszias nap volt. Előtte és utána szinte mindenféle idő, eső, hó, hideg, szél..., csupa kedvrontó, lélekölő időjárás. Előreláthatólag még a jövő hét is ilyen lesz.

x x x

Egy könnyű recept: Készítünk egy piskótaalapot. Ezt beletesszük a sütésre előkészített tepsibe. Húsz deka túrót tetszés szerint ízesítünk porcukorral és vanílliás cukorral, összekeverjük, összeturmixoljuk. Ha száraz a túró, lehet beletenni egy-két kávéskanál tejfölt. Az így elkészített túrót ezután kávéskanállal beleszaggatjuk a piskótás tepsibe, arányosan, hogy többnyire mindenhová jusson. Aztán jöhet a sütés. Gyorsan elkészíthető, délutáni beszélgetéshez kávé vagy tea mellé kiváló.

x x x

Kedden a Duna tévén este láttam egy amerikai filmet Hallgass a szívedre! címmel. 

       A srác pincér és szeret zenélni, dalokat szerez. Beleszeret egy lányba, aki siket. Kezdetben még a barátja is próbálja lebeszélni a lányról a kommunikációs nehézségek miatt. Erre mondja a fiú egy alkalommal, csak azért nem fog lemondani arról, akit szeret, mert rosszabb lehet. 

       Egymás kedvéért tanulnak meg jelelni. A lány se tudott, mert az anyja nem engedte, hogy megtanuljon, szájról kellett olvasnia és normál iskolába járt.

       A lány anyja ellenezte kapcsolatukat, más jövőt képzelt el a lányának, nem egy pincért. Nem is engedte, hogy találkozzanak. Ahogy mondani szokták, végül is győz a szerelem.

       A fiú rábeszéli a lányt egy fülműtétre, ami után annyira hallhat, hogy járhat zeneiskolába, ez volt ugyanis a vágya. Közben kiderült, hogy a fiúnak agydaganata van. Mire megvan a lány sikeres fülműtétje, a fiú meghal. 

       Ennyi a film. Tanulság, mondanivaló? Rengeteg.

   

Ne félj!

Ne félj!
Mélységében 
szép az éj...
Ha kezem
nyújtom feléd,
erőt remélj.

Republic: Adj erőt és adj időt

Ágnes Vanilla: Valaki más (Ugyanaz a szív)

Martfűi levelek

Kedves Barátom,

Hirtelen fagyos lett a levegő. De szó szerint. Március idusán, amikor a tavaszt várnánk, volt az idei tél leghidegebb éjszakája.

            De fagyos lett a légkör mástól is. Inkább széttartás van ma nálunk, mint összetartás. Ma már még a barátok is könnyen lemondanak egymásról. Könnyebb ugyanis lemondani a másikról, mint megértéssel venni a másik hülyeségét, elsimítani a másik lelkében dúló vihart, vagy legalábbis csendesíteni…

            Kedves Barátom, nekem is sikerült beleszaladnom egy ilyen utcába, a kérdés, hogy foglya maradok-e a zsákutcának. Föloldozást az a másik adhatna. Kérdés, akar-e adni?

            Látom, sikeresen elvan mindenki a saját problémáival. Azt viszont észre sem vesszük, hogy így még védtelenebbek, még kiszolgáltatottabbak vagyunk, leszünk.

            Gyengítjük saját magunkat. Azt hisszük, egymás játékszerei vagyunk, holott lehet, hogy velünk játszanak.

            Úgy adódott, hogy a március 15-i városi rendezvényen én mondtam az ünnepi köszöntőt. Jószerivel csak a fiatalokról beszéltem, a márciusi ifjakról és a mostaniakról. Bennük még van reményem.

            Ők még olyanok, mint a tiszta víz. Akkor is, ha néha látjuk, hogy valamit visz a víz. Ők még fiatalok, és csak remélni tudom, hogy demokraták is.

            Ha elveszítjük fiataljainkat, mert külföldre mennek dolgozni, adófizető polgárokat is veszítünk velük. És az idősebbek támaszait is.

            A minap mesélt egyik ismerősöm a tapasztalatairól. Egyre többen mennek ki az ismeretségi köréből olyanok is külföldre dolgozni, akiknek egyébként anyagi okokból semmi okuk nem volna, csak közérzületileg nem érzik jól magukat itthon.

            Nem tudom, milyen Magyarországot kellene építenünk, hogy ezek a fiatalok visszajöjjenek, vagy egyáltalán ki se menjenek? Tényleg, milyet? Ezen gondolkozott már bárki is?

            Kedves Barátom, nem akarom az elmúlt huszonhárom-huszonnégy évben visszaidézni, hogy kinek mit kellett volna másképp csinálnia. Ezeknek az éveknek valamennyien a részesei voltunk. Nem mondhatjuk, hogy semmi közünk hozzá.

            Ezzel azt is akarom mondani, hogy nemcsak a mindenkori politikai halmon lévő irányzat felelőssége a kérdés, hanem a mindenkori ellenzéké is. Beszéltünk erről az elmúlt években bármikor is?

            Itt mindenki felelős - különböző mértékben -  azért, ami van.

             Barátom, nekem sem öröm, hogy ilyesmit kell írnom. A legjobban annak örülnék, ha Te vagy bárki más meggyőzne ennek az ellenkezőjéről.

            Befejezésül engedj meg egy történetet. Egy férfi elmegy kádihoz, átad neki egy gyűrűt, és azt kéri, hogy egy szót véssen bele, ami akkor is használ, ha valaki beteg, ha valami fáj, ha bánatos vagy, ha nem bírsz magaddal… A kádi azt kérte, hogy másnap menjen vissza a gyűrűért.

            A férfi másnap visszament a kádihoz. Megvan a gyűrű?, kérdezte. Igen, felelte a kádi.

            A férfi átvette a gyűrűt, amibe valóban be volt vésve egy szó: „Elmúlik.”

            Talán az igaz szerelem kivételével ez mindenre igaz. Az nem múlik el, abba bele is lehet halni.

            Mivel a történet alapvetően igaz, egyáltalán nem mindegy, hogy mi marad - utánunk.

            Ezzel búcsúzik barátod:

Hahó!

Szerelemhajó.
Hahó, veled lenni jó!
A többi csak szó.

Napló

Március tizenötödikére húsz centis hó esett. Elmaradtak a szabadtéri állami rendezvények. Martfűn is a művelődési ház színháztermébe szorultak be az ünneplők. 

     Izgalommal néztem a szép havas tájat. Az első percekben fogalmam se volt arról, hogy hogyan jutok el a művelődési házba. Az izgalom különösen azért volt, mert én mondtam az ünnepi beszédet.

     Aztán eljutottam. 

     A művelődési házba akadálymentesen be lehet menni, illetőleg akadálymentes az épület, de arra - eddig - senki nem gondolt, hogy a színpadra akadálymentesen fel lehessen jutni. Végül is a barátom és néptáncos fiúk felvittek és lehoztak. 

     Végül is az egész életem erről szólt. Hogyan tudom "legyőzni" az előttem és a körülöttem lévő akadályokat? Eddig sikerült. Ma már azonban félek, mi lesz, ha egyszer nem sikerül, majd másodszor sem. És ez a félelem olyan helyzetbe hoz, amelyben feszült és ingerült leszek, amelyben könnyen megsérthetek, megbánhatok másokat, akik aztán rám csapják az ajtót.

     Ma egyébként sem könnyű. Senkinek. Mi pedig még rá is teszünk egy lapáttal.

     A beszédemet a Tisza Táncegyüttes Örömünnep című előadása követte. Ezek a fiatalok fantasztikusan jók voltak.

     Örömünnep. Jaj, de hiányzik!

x x x

Hatan haltak meg kihűlés miatt. Ma hajnalra megdőlt a hideg rekord.

x x x

Miközben e sorokat írom, hallgatom a Milla-rendezvény előadóit. Úgy érzem magamat, mint huszonnégy évvel ezelőtt a rendszerváltás előestéjén. 

     Most is valaminek az előestéjén vagyunk? 

     Minek az előestéjén?

Álmodom

Lehet, álmodom,
amitől szebb a világ,
egy rózsát, egy lányt.

Várakozás

Ülök és várok,
a tavaszra és csak rád.
Könnyeznek a fák.

Fejezetek egy önéletrajzból

- emlékezés és folytatás -

XII.

Tné Marika néni élete túlnyomórészt szervezésből állt. Még Csépán élt – ez Szolnoktól egy negyven kilométerre lévő kis falu -, amikor elkezdte szervezni a mozgássérültek egyesületének létrehozását Szolnok megyében. Aztán az egyesület egyik alapítója és alapításkori elnöke lett.

Tette mindezt kerekes-székesként.

Csépán volt egy kis trafikja. Ez biztosított neki kiegészítő jövedelmet mind a megélhetésre, mind a fia taníttatására. Mindig is hangoztatta, hogy a mozgássérült embereknek szükségük van a foglalkoztatásra a jövedelem és a mentális hatások miatt.

A nyolcvanas évek elején beköltözött Szolnokra. Ezzel nem csupán az élete könnyebbült meg, hanem hathatósabban tudta segíteni a sérült embereket is.

Marika néni egyszemélyes intézmény volt.

Olyan helyekre vitte házhoz a munkát már a nyolcvanas évek közepén, ahol ma, közel harminc év múltán, csak hírből hallják a foglalkoztatási rehabilitációt. Nejlonzacskót készítettek az emberek, vitte az anyagot, hozta a kész munkát. Sőt, otthon a lakásán ő is végezte ezt a munkát. Hetvenéves is elmúlt, amikor abbahagyta a munkát.

x x x

B. Árpádot B. Péterrel egy időben ismertem meg, osztálytársak voltak. Péterhez képest teljesen más alkat volt, érzékenyebb, rapszodikus. Gyorsan kiderült, hogy művészlélek is, rendszeresen írt verseket is.

            Másodikos középiskolás lehetett, mikor egyszer azzal állt elő, hogy kellene csinálni egy újságot, versekkel, prózával, rajzokkal. Azt már ekkorra megszoktam, ha a fiatalok akarnak valamit, abból előbb-utóbb lesz valami.

            Mi legyen az újság neve? Hosszas tanakodás után, holott a névadás tűnt a legegyszerűbb feladatnak, Árpi javaslatára az újság neve Tükörtojás lett.

            Árpi szerkesztette a lapot, a szerzők a Verseghy Ferenc Gimnázium tanulóiból kerültek ki. Egy kakukktojás volt, mégpedig én. Rendesen kilógtam a sorból, elsősorban az életkorom miatt, másrészt én már ekkor dolgoztam.

          A szerzők valójában semmit nem tudtak egymásról, mindenki felvett nevet használt, én ekkor lettem először Famulus. Sokáig még a húgom sem tudta, hogy írok a lapba. Idővel persze, szép lassan, kiderült, hogy melyik név mögött ki van. A legnagyobb meglepetést a személyem okozta, de a fiatalok – a testvérem révén ismertek – elfogadtak és befogadtak csapattagnak.

        Aztán ahogy a középiskolának vége lett, úgy az újság is megszűnt, a szerzőgárda szétszóródott az országban, a legtöbben tovább tanultak. A Tükörtojásnak két évfolyama volt, hat szám jelent meg és egy búcsúszám, ami a korább lapszámok legjobb írásaiból adott egy válogatást.

            Életem egyik legszebb része ez az újság, ami igen népszerű volt a gimnáziumban. Árpi elmondása szerint az újság önfenntartó volt. A későbbi beszélgetések alapján mondhatom, hogy valamennyiünk életében sokat jelentett a Tükörtojás.

x x x

A nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére összeállt egy csapat a Mozgássérültek Szolnok Megyei Egyesületének tagságából, akik azt mondták, hogy új idők új szele van.

         Fantasztikus társaság volt. 1990-ben a választáskor a régi gárda szinte teljesen lecserélődött. Az ellenőrző bizottságba nyugdíjas bíró, ügyvéd és középiskolai tanár került. A vezetőségben volt református lelkész, hárman voltunk jogászok… Ezt a csapatot fogta össze N. Margó, mint elnök.

            Ezzel a választással lezárult az egyesületünk életének az első szakasza, amelynek a legfontosabb momentuma az alapítás volt. Ez az időszak 1981-től 1990-ig tartott. Ekkor örültünk annak, hogy van egy egyesületünk és évente egyszer-egyszer a közgyűlésen vagy a rokkantak naján találkozhattunk.

x x x

Tné Marika nénivel több közös utunk volt, többször mentünk együtt csoportrendezvényre. Mindketten kerekes-székesek voltunk, Marika néninek akkor egy Trabant Hycomat Combija  volt.

            Így jártunk egyszer Törökszentmiklóson is. Menetközben természetesen nagy beszédben voltunk mindig. Befordultunk egy utcába, majd kis idő múlva megszólaltam.

            - Na, ebben az utcában sem fog leelőzni bennünket senki!

            - Pedig nem megyünk gyorsan, még annyival se, amennyivel lehet.

            - Egyirányú az utca Marika néni, mi meg szembemegyünk a forgalommal.  

Most jó

- filmajánló -

A betegséggel küszködő, vívódó emberről szóló filmnek mindig van egy különleges feelingje. Ezeknek a filmeknek van egy veszélye is, hogy könnyen érzelgőssé válhatnak. Ennek a veszélynek a Most jó című angol film készítői is ki voltak téve.

        A film Tessáról, egy tizenhat éves kamaszlányról szól. Csinos, szemtelenül szókimondó, kis vadóc, szóval olyan belevaló csaj. Lehetne akár egy átlagos csaj is, de nem az.

         Tessa leukémiás. Tudja, hogy nem sok ideje van hátra. Éppen ezért lemond az ágyhoz kötöző gyógykezelésről. Tisztában van vele, hogy nem tudnak rajta segíteni. Van egy tízpontos listája, amit szeretne teljesíteni hátralévő idejében.

    Szeretné elveszíteni a szüzességét, szeretne szerelmes lenni… Kipróbálja a drogot, a barátnőjével lopnak egy áruházban…

         Aztán jön a nagy szerelem, amit a szomszédfiú ad meg neki.

         Apjával él, aki óvná a szabályok megszegésétől, félti a szerelemtől.

      Egyre gyorsabban hatalmasodik el rajta a betegség. A film legdrámaibb jelenete, amikor Tessa megkérdezi ápolónőjétől, hogy mi jön ezután, mire számíthat. Az ápolónő szakszerűen elmondja az egymást követő fázisokat.

      Ol Parker rendezésében a Tessát alakító Dakota Fanning bravúros. Már csak miatta is érdemes megnézni a filmet.

          Láthatjuk, hogy Tessa szétesett családja hogyan zár a bajban. Terhes barátnője miatta nem veteti el a gyermekét.

          A film tanulságait mondhatnánk akár közhelyszerűeknek is, de nem azok. A betegség és a halál nem életkorhoz kötött, fiatalon, kamaszként is meg lehet halni.

           Minden embernek joga van a méltóságos meghaláshoz, a szeretetben történő távozáshoz.

Márciusi ifjak

Nem tudom, hogy 1848 március 15-e eseményeinek, a márciusi ifjaknak, mindezek eszmeiségének van-e még olyan olvasata, amelyről az azóta eltelt időben – az elmúlt százhatvanöt évben – még nem beszéltek, még nem írtak? Mit kezdjünk a százszor, ezerszer idézett klisékkel, szövegekkel? Mit kezdjünk egy ünnepi beszéddel, ha nem szeretnénk, hogy unalomba fúljon?

            Mit is ünnepelünk március 15-én?

          1848. március 15-e egy korszak vége és egy korszak kezdete. A reformkor, a megfontolva haladás, a megegyezéses út keresésének a vége. A forradalom, a szabadságharc kezdete. Megjegyzem, hogy ennek a korszaknak a vége álláspontom szerint nem a szabadságharc leverése, hanem az 1867-es kiegyezés.

     1848. március 15-ének cselekvő részesei nem Széchenyi István és nem Kossuth Lajos elsősorban, ők a kezdeményező elődök, hanem az ifjak, Petőfi, Jókai, Vasvári és a többiek. Ezek a fiatalok, fiatalságukból eredően, bátrak voltak. Megérezték az idők szavát, a helyzetből adódó lehetőséget, ráéreztek erre és cselekedtek, tették, amit tenniük kellett.

        Márciusi ifjakról beszélünk. Néhány ifjú mögött ekkor már-már teljes életmű van, gondoljunk csak Petőfire. Egy ilyen helyzet a mai napig kuriózum. Ma inkább az a jellemző, hogy a fiatalok közel harminc évesen is tanulnak, kitolódik a családalapítás, a gyermekvállalás ideje.

          A márciusi ifjak példája arra is figyelmeztet bennünket, hogy óvó szemünket tartsuk rajtuk. Vigyázzunk rájuk, tartsuk itthon őket a lehetőségekkel. Azt a fiatalos lendületet, innovációt, ami ennek a korosztálynak a sajátja, egyik idősebb generáció tagjai sem tudják pótolni.

            A márciusi ifjak szerették hazájukat, elkötelezettek voltak iránta. Ez ma is példaértékű, és példaértékű is lesz minden nemzedék számára. Ezt a hitet erősíteni kell ma is a mai fiatalokban, és nem gyengíteni. Ha egy nemzet lemond a fiataljairól, azzal veszíthet a legtöbbet, a jövőjét veszítheti el. Ez olyan, mint mikor egy virágon nem csak az oldalhajtásokat nyesegetjük, hanem tövestül kihúzzuk.

            A fiatalok harciassága, hevessége sosem volt öncélú, nemcsak önmagukért ilyenek, hanem valamennyiünkért, öregebbekért is. Ahogy tették azt a márciusi ifjak is.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a fiatalságban mindig is volt és lesz egy távolságtartás, változtatni akarás a fennállóval, az idősebbekkel szemben. Ez olykor kellemetlen, de a fiatalság mindig tükör volt az idősebb nemzedékek tagjai számára. 

      „Talpra, magyar!”, kiáltotta Petőfi Nemzeti dal című versében. „Talpra, magyar!”, így figyelmeztet bennünket a cselekvésre.

     De így figyelmeztet bennünket arra is, hogy vigyázzunk fiataljainkra, hogy ők is vigyázhassanak ránk, megvédhessenek bennünket, ha úgy hozza a sors!

Kijelölik helyed

Kijelölik helyed:
ettől eddig, attól addig lehet.
Értsd meg, és nem tovább!
Miért akarnád mások baját?

Kijelölik helyed:
jövőd a mának tervezheted.
A holnap mit érdekel,
ha az a két kar ölel?

Kijelölik helyed...
Mondják sokan, jó neked.
Igen, jól tudod,
ha már senki, semmi sincsen,
rendíthetetlenül 
van még az isten.

(Ezt a beszédet és versemet mondtam ma el a martfűi városi ünnepség bevezetőjeként.) 

Napló

Elhunyt Bódi László, ahogy leginkább ismertük, Cipő, a Republic együttes énekese. 

       Először Martfűn hallottam őket játszani, aztán még négyszer különböző helyszínű koncerteken. A legemlékezetesebb koncertjük számomra a kétezres évek elején volt Szolnokon az olajcsarnokban. Leadták a műsort, aztán jöttek a ráadások. Annyira jó volt a közönség, annyira élvezték a zenélést, hogy ráadásként még annyit játszottak, mint amennyi a műsoruk volt. Közel négy órát játszottak egy szuszra. Fantasztikus volt. 

       Körülbelül két évvel ezelőtt láttam, hallottam őket utoljára. Ez a koncertjük sajnos már meg se közelítette azt a korábbit. Profi módon leadták a műsort, talán két-három ráadásszámot is játszottak. Valahogy az a tűz viszont már hiányzott belőlük. 

       Mindezzel együtt is állítom, hogy a legjobb magyar koncertzenekar. 

x x x

Ma megkezdődött a Vatikánban a pápaválasztás. A lemondott Benedek pápa helyett választanak új pápát. Várjuk a füstjeleket. 

x x x

Közérzületileg nagyon rosszul érzem magamat. Nekem a politika, mai közéletünk, közállapotaink a legnagyobb csalódás számomra. Néha olyan érzésem van, mintha nem is abban az országban élnék, ahová születtem. Abban bízok, hogy talán egyszer felébredek.

Üzenet - 53.

Ahogy örökmozgó nincs, úgy nincs örök győztes sem.

Pont és végtelenség

Weöres Sándor: 

Ars poetica

Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.
Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:
vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,
szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,
mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.

Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:
táplálnak, melengetnek valahány világévet
s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,
a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,
társukként megölelnek és megint messze szállnak.

Pont és végtelenség

- Weöres Sándor Ars poetica című versének formabontó elemzése -

Weöres Sándort elemezni? Képtelenség. Az Ars poeticát? Még nagyobb képtelenség. Legfeljebb megkísérelni lehet.

            A csepp van előttem, de a tengert hallom morajlani.

            Három versszak, tizenöt sor, és bennük a mindenség. Abban a pillanatban, ha részeire szedjük, az egész íve törik meg.

            „Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat”, így kezdődik a vers. Hát mi adhat, kérdezhetnénk? Mi az öröklét, ha nem az emlékezet? És mintha a vers maga, a folytatása, további része akarna felelni ezekre a kérdésekre.

            A következő két sor:

                                    „Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:

                                bár csillog, neki sincsen, hát honnan adna néked?”

            Először öröklét, most dicsőség. A költő mindjárt helyre tesz bennünket, nem a folyton-változó emel meg, emel ki a verselők sorából.

            Dalod, a vers tán üszök, parázs lehet, s aki megmártózik benne, benne éghet.

            Az eligazító útravaló a második és a harmadik versszakban van. Legyen egyéniséged, de lépj is magadon túl: „szolgálj a géniusznak”, a tehetségednek, és nem is akárhogy, hanem emberséggel!

            Az emberséged pedig pont és végtelenség, mint egy tengercsepp. Egy csepp, amiben benne van a tenger, a végtelenség.

            A költő dolga, hogy „a lélek árján fénylő igéket” megfogja. A szavakat, amelyek vendégségbe járnak a dalba. A szavak sorsa örökélet, a költő sorsa is örökélet. A költő sorsa az embersége.

            A vers utolsó sora távlatot ad, eljutunk a ponttól a végtelenségig: a szavak „társukként megölelnek és megint messze szállnak”.

            Weöres Sándor az Ars poetica című versének az ívével és az utolsó sorral azt üzeni, sugallja, hogy minden egyes verssel be kell járni ezt az utat a költőnek. Minden egyes verssel be kell járni az utat a ponttól a végtelenségig, hogy újra és újra megértsük a cseppből a tengert, végső soron összeálljon, megszülessen a vers. Mert minden vers maga a végtelenség.

Nőknek

Csak nektek, nőknek,
örök reménykeltőknek,
csokorszeretet..

Széljegy - 60.

Két évvel ezelőtt kezdődött, akkor indult el "a minden rokkant csaló" elnevezésű kommunikációs hadjárat. Ez egy olyan harc, amely úgy tűnik nem akar befejeződni.

    Hány orvos állt már föl és kérte ki magának ezt a hírt, vádaskodást? Jómagam egyről sem tudok.

     A kérdés azért lényeges, mert orvosi vélemény nélkül senki nem kaphat rokkantsági minősítést.

Elmúlás

Már nem csak a századok,
a napok, a hetek
is zivatarosak.
Pörgeted életed,
nagy a harc,
kicsi a küzdelem.
Mehetnél, de csak itt...

Írd tele életed lapjait!
Köszönet?

A legjobb, ha elfelejtenek...
Ha látnak képet 
rólad egyszer,
s megkérdezik,
ki volt ez az ember,
visszaszólsz egy nagyot,
lapozzatok, lájkoljatok!

Üzenet - 52.

Ahol a sikert magyarázni kell, ott sikerről biztosan nincs szó.

Szentpéteri Csilla: Dongó

Róluk ne nélkülük!

A Magyar Nők Szövetsége rendezvény-sorozatot szervezett a magyar nők helyzetéről "Szövetségben partnerségben" címmel 2013. március 04-e és 08-a között a székhelyükön a Budapest, Andrássy út 124-ben.

A magyar nők helyzetének egy speciális része a rokkant, a fogyatékossággal élő nők helyzete. Ez így rendben is van, különösen, ha a felkért előadók neves személyek, szakemberek (Szabó Máté, Tamás Gáspár Miklós, dr.Herczogh Mária), és a konferenciának ez a specifikus terület is része.

Ennyi pozitív előzmény után azonban van egy probléma. A rendezvény helyszíne nem akadálymentes, kerekesszékkel nem megközelíthető.

Amikor az érintettek észrevették, hogy ez probléma, és ezt jelezték a szervezőknek, meglehetősen cinikus választ kaptak. A szervezők vezetője írásban azt a választ adta, hogy nem tehetnek semmit, az épület állami tulajdonban van, forduljanak az állami vagyonkezelőhöz.

Hát nem!

Egy rendezvény körülményeiért mindig a szervező a felelős.  Vagyis ezt a rendezvényt nem lehetett volna oda szervezni, ahová éppen szervezték. 

Itt tartunk ma 2013.ban, a XXI. század elején Magyarországon. Még mindig.

Abban pedig csak reménykedhetek, hogy lesz a rangos előadók között valaki, aki mindezt szóváteszi, hiányolja majd a rendezvényről a rokkant, fogyatékossággal élő nőket. Ne csak a téma legyen jelen, hanem az érintettek is!

Róluk ne nélkülük!

Üzenet - 51.

Az emberek jobban szeretnek szembesülni a festett világgal, mint a valósággal. 

Hobó - Viszockij: Adjatok a kutyáknak húst!

Üzenet - 50.

Öregséged első jele, ha már föl sem tűnik zakódon a pecsét.

Napló

Mindennap érik meglepetések az embert. 

       Egyik ismerősöm meséli, hogy a közelmúltban fejeződött be a felülvizsgálati kálváriája másodfokon. Itt is azt állapították meg, hogy a meglévő össz-szervezeti egészségkárosodására tekintettel semmilyen ellátásra nem jogosult. Panaszkodott, nem tudja mi lesz vele. Közel az ötvenhez, hová menjen dolgozni? Még a rehabilitációs foglalkoztatóba sem kell, nem alkalmazza a munkáltató, mert nem kap utána állami támogatást. 

       Hogy miből fog élni, az egy dolog.. De miből váltja ki a gyógyszereit? A betegsége ugyanis megmaradt, az nem múlik el jogszabályi változás miatt.

       Hoppá, mondom neki! Intézkedjen az egészségügyi hozzájárulása fizetése iránt, ami hatezer-hatszázhatvan forint havonta, mert mivel nem dolgozik és ellátást sem kap, nincs, nem lesz biztosítási jogviszonya. Ezt az összeget fizetnie kellene, hogy legalább egészségügyi ellátásra jogosult legyen.

       Ezen aztán még jobban kiakadt. Öt perc méltatlankodás után megkérdezte, hogy miből.

       Tanácstalanul néztem magam elé. Tényleg, ilyenkor mit lehet mondani?

x x x

Néhány nappal ezelőtt hunyt el Kézdy György színész, a híradások szerint betegsége miatt öngyilkos lett. 

       Abban a szerencsében volt részem, hogy a kilencvenes évek elején többször láttam játszani a Szolnoki Szigligeti Színházban.  Nagyon szerettem a játékát. Verset meg különösen szépen tudott mondani.

Szentpéteri Csilla: Filmetűd

Hobó - Viszockij: Az én cigánydalom

Napló

Tesszük a dolgunkat, és valahogy mégis egyre rosszabb, egyre rosszabbul érezzük magunkat. Vagyis valamit mégiscsak rosszul csinálunk. 

       Ez a mostani helyzet engemet nagyon emlékeztet Fassbinder - a német filmrendezők fenegyerekének - a filmjére, Csak azt akartam, hogy szeressetek. A főhős mindent megtesz azért, hogy szeressék, és egyre kevesebben szeretik, a társadalom kitaszítottja lesz. 

       Épp most hozta nyilvánosságra az Állami Számvevőszék az elmúlt nyolc év foglalkoztatási rehabilitációjáról szóló vizsgálati anyagát. Első olvasatra sem szívderítő olvasmány. Ez ismét a minden rokkant csaló szindróma. Az átlagember pedig felkapja a fejét és levegő után kapkodva csak annyit tud majd mondani, huha.

       Igen, biztosan volt visszaélés itt is. De nem kellene - majd - általánosítani.

       Szóval elindult felénk egy újabb mélyütés. Ezt is kellene valahogy védenünk, holott még az elsőből sem ocsúdtunk fel. Egy újabb kriminalizálási terület, amelyben érintettek vagyunk. 

       De ezzel még nincs vége! Már jön az újabb ütés is. Az Alaptörvény módosító csomagjában szerepel többek között az is, hogy az Alaptörvényből kikerülne a rokkantság fogalma és helyette a fogyatékosság fogalma kerülne be. A rokkantság szélesebb kört jelöl, mint a fogyatékosság. A módosítás azt eredményezné, hogy Alaptörvényben foglaltak értelmében csak fogyatékosság esetén járna törvényben meghatározott ellátás, támogatás az érintetteknek. Indokolt inkább a bővítés volna és nem a szűkítés.

       Vagyis valamit mégiscsak rosszul csinálunk. És ahelyett, hogy erről beszélnénk, védjük a nemlétező bástyákat, elintézzük az egészet azzal, hogy hát ilyen ez a kormány... Ha pedig valaki szóvá mer tenni bármit is egy érdekvédelmi szervezetben, egy közösségi fórumon, annak mindjárt neki ugranak többen is. 

       Nem véletlenül nem írok, lájkolok a facebookos Heine-Medin Klub/gyermekbénulás fórumon. Az a stílus és mód, ahogy a fórum létrehozója kezeli az oldalt, számomra elfogadhatatlan. Kitörli a neki nemtetsző véleményeket, emberi méltóságot sértő módon és hangnemben ledorongolja a hozzászólókat... Teheti, mert hagyjuk, hagyják. 

       Többször leírtam már, ha a sérült emberek egymással szemben nem toleránsak, akkor mit várnak a társadalomtól, annak mindenkori kormányától! Világgá kellene ordítanunk a problémáinkat, a veszélyeket, és nem egymással, egymáson dagonyázni.

x x x

Jirzi Menzel cseh filmrendező hetvenöt éves. Ifjúságom egyik legnagyobb filmélménye volt a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmje. Ez a filmje is Hrabal írása alapján készült, mint a filmjei legtöbbje.

Agnes Vanilla: Egyszer csak

Üzenet - 49.

Ha mi nem változunk, miért változna a világ körülöttünk?

Üzenet - 48.

Vannak, akik menekülnek az érzéseik elől, leginkább a munkába vagy egy harmadik személyhez. Még nem tudják, nincs menekvés.

Napló

Ma hír: Soltész Miklós államtitkár országjárása tegnapi állomásán arról beszélt Salgótarjánban, hogy indokolt és szükséges a rokkantsági nyugdíjrendszert megváltoztatni. Az eredményekről beszélt, hogy minél több ember visszakerülhet a munka világába. Utalt rá, hogy régen a leszázalékolás a munkanélküliség szociális megoldása volt sokaknál (ez sajnos igaz). Kitért arra is, hogy az állam közel másfél milliárd forintot költ a rehabilitációs szakigazgatási szervek intézményi hálózatának fejlesztésére, hogy ezek a hatóságok jobb körülmények között tudják fogadni a sérült embereket. Az államtitkár úr sikertörténetről beszélt. 

       Lassan elkezdek restelkedni, hogy miért nem tudok én ennek örülni?  És a többiek, akiket mindez érint? Az állam mindent megtesz azért, hogy ne érezhessük magunkat élősködőnek az államon, a dolgozó embereken, mi meg csak háborgunk, méltatlankodunk. Egyértelmű, hogy a sérült emberekben, bennünk van a hiba. 

      Néha olyan érzésem van, hogy minél több a sikertörténet ebben az országban, ezzel egyenesen arányosan egyre többen rosszul érzik magukat.

       Amiről az államtitkár úr nem beszélt: A legtöbb rokkant ember, akit visszaminősítettek a komlex felülvizsgálaton, az anyagi ellehetetlenülés útjára lépett. A mai magyar munka világa egyáltalán nem várja a rehabilitálható sérült embereket. Sőt, a legújabb foglalkoztatási rehabilitációs rendszer azt éri el, hogy egyre kevesebb lesz a rehabilitációs foglalkoztatott. 

       A minap voltam egy rendezvényen, ahol sokadjára is meg kellett állapítanom, hogy ma többen élnek a sérült emberekből, mint valaha. Ezek az emberek és a háttér-infrastruktúra többe kerül az államnak, mint a sérült emberek közvetlen ellátásai. 

x x x

Most beszéltem egyik barátommal, másfél-két hét alatt hárman haltak meg környezetében, köztük egy negyvenkilenc éves férfi is.

   

Üzenet - 47.

Amíg fájsz, élsz.

Üzenet - 46.

Van, akiben a megfelelési kényszer erősebb, mint a szeretet ereje.

Üzenet - 45.

                                                                        
     Ha valamit megbocsájtasz, azt ne hánytorgasd fel többet.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                   

Vad Fruttik: Lehetek én is

Üzenet - 44.

Ha nagyon magad alatt vagy, tanulj!

Üzenet - 43.

Az aggodalommal nem oldasz meg semmit, csak nem tudsz aludni.

Üzenet - 42.

Tehetsz számtalan jót valakivel, ha egy olyat is teszel, amit ő nem tart annak, arra az egyre fog emlékezni leginkább.

Ez a hang

                                  Ez a hang

                                  egy

                                  az ezernyi hang közül,

                                  csapódik embertől emberig,

                                  utcákon bolyong

                                  értetlenül,

                                  házak falait átjárja,

                                  míg nem némaságában

                                  az arcon

                                  megfeszül.

Füstölgés - 30.

A hír: 2013-ban nem lesz filmszemle. Ez azt jelenti, hogy tavaly nem készült magyar film, vagyis nincs mit bemutatni. Ilyenre még nem volt példa, mióta van magyar filmszemle.

Ez már épp elég volna a füstölgésre, de még nincs vége.

Egy mai filmes főember belemondja a kamerába, hogy az öncélú művészfilmek kora lejárt. Egy ilyen elszólás, beszólás után nehéz megszólalni.

Mi az, hogy öncélú? Mi az, hogy az öncélú művészfilmek kora lejárt? Aztán ki mondja meg, hogy mi az öncélú?

Láttam művészieskedő filmet, amit fél óra után nem tudtam nézni. Igen, csökken a mozifilmek nézettsége, köztük a magyar filmeké is.

Egy művészfilm sosem volt közönségfilm. Ha volt is ilyen, az egy kivételes pillanat volt.

Erős kétségeim vannak, hogy ma egy Fábri Zoltán, egy Ranódy László, egy Jancsó Miklós, egy Mészáros Márta… készíthetne-e egyáltalán filmet? Vagy olyan külföldi nagyságoknak, mint Menzel, Tarkovszkij, Antonioni, Bergmann… esélyes volna-e?

Mi soha nem fogunk olyan közönségfilmeket csinálni, mint például az amerikaiak, mert soha nem lesz annyi pénzünk.

Mitől lehetett népszerű nemzetközileg is Fábri Zoltán Körhintája, Jancsó Szegénylegényekje, Szabó István Mephistoja?

Nekünk ilyen filmeket kellene készítenünk. Addig pedig bosszankodhatunk, füstölöghetünk a a mai helyzeten…

Annna&The Barbies: Márti dala

 

Napló

A húgom középiskolai tanár, és mesélte, hogy  filmesztétikai órán megnézték az Életrevalók című filmet. Ezt követően pedig a következő órákban beszéltek a filmről. A legnagyobb meglepetésére a gyerekek szerették és élvezték a filmet. 

     Philippe, a gazdag arisztokrata ejtőernyős balesete miatt nyaktól lefelé teljesen lebénul, tolószékbe kényszerül. Egy segítőre, gondozóra van szüksége a mindennapi ellátásában. Választása egy börtönből most szabadult külvárosi fekete srácra. Driss először igazolásért keresi meg Philippe-ket, hogy kaphassa továbbra is a segélyt, esze ágában sincs dolgozni. Aztán mégis elvállalja a munkát úgy, hogy kezdetben elutasítja az egyes munkafeladatokat (a harisnya felhúzását, a fürdetést...). A két férfi aztán fokozatosan összehangolódik, már-már barátságra emlékeztető kapcsolat alakul ki közöttük, Driss fokozatosan mindent megcsinál, amitől először elzárkózott. 

        A fiatalokhoz Driss áll közel, ő a ma embere, szabad szájú, kemény csávó, akitől korábban a kisebb-nagyobb bűnök elkövetése sem állt távol. Humorával és rámenősségével elbűvöli környezetét. 

    Abban már csak én reménykedek, hogy ezeket a középiskolás fiatalokat megérinti valamennyire a sérült ember sorsa is.

x x x

Az idén van Weöres Sándor költő, drámaíró, műfordító születésének századik évfordulója. Az egyik legkedvesebb költőm.

       A nyolcvanas években nagy olvasmányi élményem volt a Gita Govinda, amelyet ő fordított. Csak Weöres tud ilyen mondatot fordítani: "szegfűviráglehelletzuhatagos délövi szélben Hari vigad". 

       Versei játékosak, filozófikusak, csupa zene. 

 

 

Szentpéteri Csilla: Intro inferno

Szenpéteri Csilla: Sirály

Üzenet - 41.

Nem a remény hal meg utoljára, hanem a reménykedő.

Mi a szerelem? - 9.

9.

A jobban szerető

a szerelem koldusa;

várja, de hiába,

hogy mi a jussa.