2014. szeptember 22., hétfő

Dokumentum - képekben


Mottó: "Amíg van energiánk, az életünk önmagában maga a szépség és sajnálatos volna nem kihasználni ezt."
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók


Kérem az Olvasót, hogy mielőtt elolvassa ezt az írást, nézze meg előbb az alábbi linken elérhető összeállítást.



Akik ebbben az összeállításban láthatók, valamennyien a járványos gyermekbénulás - Heine-Medin kór - áldozatai. Ez a közös nevezőnk.
     A kór különböző módon érintett bennünket. Van, aki éppen csak biceg, van, aki gyógyászati segédeszközt használ (bot, járógép, kerekes-szék)...
        Életutak: lehetőségek és sorsok. Valamennyien handicapel indultunk az életbe. Nekünk is megadatott mindaz a nehézség, mindaz a lépcsőfok, ami bárki másnak.
        Tanultunk, dolgoztunk, szerelmesek voltunk, házasodtunk, gyerekeink lettek, olykor váltunk is... Szóval semmi küllönös.
        De az a handicap mindig velünk volt, van és lesz.
        Közöttünk már a legfiatalabb is ötvenöt fölött van.
        Vannak, akiknek  már unokáik vannak. És ez jó, ez fantasztikus.
        Összességében nem teljesítettünk rosszul. Adófizető polgárai vagyunk a társadalomnak.
      Ezzel együtt is félünk a jelenben, félünk a jövőtől. Féljük, hogy elveszítjük a párunkat, a barátainkat, egymást... A szüleink már elhunytak, vagy nagyon idősek. Izgulunk a gyerekeinkért, az unokáinkért... Félünk, hogy lesz-e segítségünk, ha kell...
        Ezeken a képeken szinte mindenki mosolyog. Örülünk, hogy - még - láthatjuk a másikat. Sajnos már nincs mindenki közöttünk.
        Ajánlom mindenkinek ezt az összeállítást. Kevés kell a bánathoz, a tragédiához, de kevés kell az örömhöz, a boldogsághoz is. Addig, amíg együtt vagyunk, együtt lehetünk, biztosan örülünk egymásnak és talán még boldogok is vagyunk. Én biztosan.


 

Nincsenek megjegyzések: