Üzenet - 94.

Az igazság olyan, mint a víz, előbb-utóbb megtalálja a maga útját.

Takáts Eszter: Szemed

Hajnal

Madárcsicsergés,
erre ébredsz hajnalban;
lassú eszmélés.

Napló

Ami Ukrajnában, egész pontosan Kijevben történt az elmúlt napokban, fölfoghatatlan.
      Magyarázat persze van, ez mindig van.

      Volt itt minden, ami a legfájóbb, a közel száz halott és a ki tudja mennyi sebesült. Provokátorok, akiket busszal szállítottak Kijevbe.

       A hatalomhoz az utolsó pillanatig ragaszkodott Janukovics elnök, akiről ma azt sem lehet tudni, hogy hol van.

    Janukovics az orosz barátsághoz ragaszkodott inkább, mintsem az Európai Unióhoz. Ez a barátság tartotta hatalmon az utolsó pillanatig. 

      Látható némi zavarodottság a magyar kormányzati szervek részéről is. Nekünk most hirtelen "barátunk" lett a Putyin által képviselt Oroszország. Nem mindegy hogyan nyilatkozunk. Nem mondhatunk akárhogyan véleményt a "kijevi terroristákról, lázadókról, forradalmárokról".

       Nem lehet még tudni, hogy mi lesz Ukrajnában néhány hónap, egy-két év múlva. Az biztos, hogy most volt spiritusz az ukránokban.

x x x

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Borbély Szilárd költő, író, egyetemi oktató. Ötvenéves volt, a hét elején még szerzői estje volt a  MüPá-ban. 

       A tavalyi év nagy olvasmányélménye volt számomra a Nincstelenek című regénye, ami releváció volt a számomra. Ilyen hatás minden szökőévben éri az embert, és még ez is szerencse.

     Ezt a könyvet mindenkinek csak ajánlhatom. Ha minél többen olvasnák, akkor volna értelme miről beszélnünk,

Mit tegyek?

Itt vagyok,
mint valami
hitehagyott.
Lehetek itt
és bárhol,
ha két karod
átkarol.
Nap mint nap
jövök-megyek...
Mondd, 
mit tegyek?
Hol a helyem,
ha nem 
melletted, Istenem?
Remélem, tudod,
miért teszed?
Jövök-megyek,
rám borulnak
az egyebek.
Veled lennék,
ha veled lehetek...
Mondd,
mit tegyek?
Mit engednek
a napi kegyek?
Hideg reggelek,
ködbe vesző
hegyek.
Mondd,
mit tegyek?
Magam feladtam,
mindenről 
lemondtam;
ha nem nyújtod
kezed,
csak azt láthatod,
elmúltam.

Útmutató az élethez

- Philippe Pozzo di Borgo Életrevalók, Második nekifutás -

Philippe Pozzo di Borgo Életrevalók című könyvét a Senoma Média adta ki 2013-ban. A könyv adta ötlet alapján készült az azonos című film is, amely az utóbbi évek egyik legsikeresebb filmje volt Magyarországon is.

            A könyv műfaját nehéz meghatározni, nem igazán regény, nem igazán esszé. Valahol a kettő között van.

            Egy filmen soha nem szabad számon kérni a hozzá kapcsolódó, vagy az alapját képező könyvet. A jelen esetben lehetetlen is volna.

            Természetesen van némi átfedés a könyv és a film között (a kiinduló pont, a baleset, a szereplők…). Körülbelül ennyi.

            A film egy jó sztori, jó szereplőkkel, jó előadásban. A könyv inkább hajlik egy esszéregény felé. Egyrészt arról szól, hogy hogyan éli meg a szerző a mozgáskorlátozottságot, másrészt hogy mit gondol erről az egészről.

            Ez az ajánló a könyvről szól.

            Egy jómódú család családfője baleset következtében lebénul, négy végtagi bénult lesz.

            Az első tapasztalás: „Teljes bénultságom és az érzékelés hiánya meggátolnak abban, hogy bármit is megérintsek; az emberek ódzkodnak hozzám érni, annyira megrémiszti őket az állapotom…”. Majd lejjebb: ”Az emlékezet az egészséges pénzeszsákok luxusa. Egy ágrólszakadtnak vagy egy betegnek az emlékezet megáll a jelenben, hogy megküzdjön a napi élelem megszerzésének vagy a túlélésnek keserves feladatával”.

       A szerző úgy érzi, meg kell osztania tanulságokkal szolgáló tapasztalatait. Ezért születik meg ez a könyv.

       Bénultságában, teljes kiszolgáltatottságban kell megélnie felesége lassú elveszetését. Ebben a folyamatban is szerelemmel, teljes szeretettel voltak egymás iránt, „suttogva szerették” egymást.

       Az út, amelyet a szerző bejár, nagyon lentről indul: „Azelőtt valaki voltam. Most béna vagyok…(…) Össze kell szednem, újra fel kell építenem magam…”.

       Kellő humor nélkül – ehhez kell Abdel is, segítője - valószínűleg nem lehetne ezt az életet élni: „A kerpape-i rehabilitációs központban a tetraplégiások az arisztokraták; nekünk van a legnagyobb tekintélyünk, annyira közel vagyunk Istenhez.. Lesajnáljuk a többieket. Mi vagyunk a tetrások”.

           Abban az építkezésben, amelyben a szerző a főszereplő, nem a csodák segítenek, hanem az alapvető személyiségjegyek: „Megtanulom, hogy kitartónak kell lenni az erőfeszítésben, alázatosnak az elemekkel szemben, de annak művészetét is elsajátítom, hogy hogyan kell fityiszt mutatni nekik”. „A kötelességtudat különös módon keveredik bennem egy bizonyos kívülállással, amelyet a környezetem iránt tanúsítok”

Egy tetrásnak csak előre van út, gondoljunk csak bele! Itt az öngyilkosság sem lehetőség a legtöbb esetben.

        Az ember még egy ilyen helyzetben is tanulhat: „A kórházban megismertem a fájdalom nyomorúságát, a nyomorékok magányát, az öregek, munkaképtelenek kirekesztettségét, a sok-sok fiatal ártatlanságának elvesztését”.    
       A legkiszolgáltatottabb helyzetben is a társ a legnagyobb segítség, ajándék és elsősorban lelkileg: „… még egy fogyatékos is nagyon jól elvan, ha nincs egyedül, ha ott van mellette az az energia, amely a mozdulatlanságot is felvillanyozza”. 
        Felesége, Beatrice elvesztése után kerülőkkel, kitérőkkel megtalálja ismét társát, a szerelmet., érezheti ismét „a boldogság ízét”
        Aztán eljut odáig, hogy: „Jobban szeretem bénultságom gazdagságát, mint társadalmi osztályomét: az az érzésem, hogy intenzívebben élek, végre ember vagyok.” „Hány kerekes székes barátot veszítettem el a reménytelenség miatt!
       Egy remény nélküli világ, az maga a pokol.”
       A szerző megírja a tetrások hat parancsolatát:
       „- A fogyatékosság nem a test hibája, hanem a másik emberé. Fedezd fel!
       - A csend felszabadít. Hallgass el!
       - A fájdalmon kívül épp csak a lényegre marad idő: Ne aprózd el magad csekélységekre!
       - Nem vagy egyedül. Találd meg a Vigaszt!
       - A bénaság felébreszti a türelmet. Várj!
       - Mennyire törékenyek vagyunk! Légy testvéri, szolidáris és egyszerű”.
       A szerző megszenvedett bölcsességgel szól hozzánk. Tanít és arra int, hogy élvezzük az életet. „Talpra nyomorékok!”, mondja, mert „…az élet maga őrület! (…) Olyan jó élni!”

Szösszenet - 17.

Szíjjártó Péter legutóbb azt nyilatkozta, hogy ő jobban él, mint négy évvel ezelőtt. Ezt maximálisan elhiszem neki. Ha ő nem élne jobban, akkor ki?

Szösszenet - 16.

A Magyar Hírlapban megjelent egy hír, hogy az EMMI saját halottjának tekinti Radnóti Miklós özvegyét, Gyarmati Fannit.

       Nem sokkal később megjelent egy helyesbítés, hogy minisztérium csak részvétét fejezte ki.

       Jobban járt volna a minisztérium, ha az első hírt nem cáfolják.

       És mi is.

Menni

Se látni,
se hallani,
évszakról
évszakra
menni;
rajtunk
és bennünk
keresztünk,
nem bírjuk
letenni.
Mert nagy
a mi keresztünk,
kevés hozzá
a merszünk;
se látni,
se hallani,
kerülni a bajt,
csak menni,
évszakról
évszakra,
a teherrel
menedéket
keresni.

Napló

Meghalt Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós özvegye, 102 éves volt.

       Nem szeretett szerepelni, nem vett részt a közéletben. Leginkább akkor lehetett hallani róla, amikor Radnótinak volt valamilyen évfordulója.

         Halála folytán már esélyünk sincs, hogy megkérdezhessük tőle, mit gondol mai világunkról.

         Újraolvastam az alábbi, közel két évvel ezelőtti írásomat:

Gondolatok Radnóti Miklós Töredék című verséhez

A vers keletkezésének dátuma 1944. május 19.. Nem sokkal korábban íródtak az Ötödik ecloga és a Nem tudhatom című versek, nem sokkal később a Hetedik ecloga és a Levél a hitveshez. A vers a Tajtékos ég című posztumusz kötetben jelent meg 1946-ban.

Klasszikus formákban és humanizmusban született versek ezek. A forma itt már poétikai és erkölcsi követelmény.
Az Ötödik ecloga alcíme szintén Töredék, a verset Radnóti Miklós Bálint György emlékére írta.
A Töredék anaforikus szerkezetű, minden versszaka így kezdődik: „Oly korban éltem én e földön…”.
Minden költő oly korban élt, él, fog élni itt e földön… Egyik kor sem ideális, mindegyiknek megvan a maga nyűge, baja, mindegyiknek megvan a maga szeplője, szégyenfoltja.
Radnóti ezt a versét a második világháború idején, a halál árnyékában, a munkaszolgálatos táborok megaláztatásai között írta. A cím egyrészt utal a vers töredékszerűségére, másrészt az élet, a világ teljességének hiányosságára, a hiányból adódó morális problémákra.
A Töredék, mint minden nagy vers, konkrét és időtlen. A vers keletkezésének körülményei, az adott kort konkréttá teszik, korhoz - is - kötött.
A következő sorok: az ember „… míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek…”, vagy: „… mikor ki szót emelt, az bújhatott…”, átvezetnek bennünket a mába, sőt, a jövőbe, az időtlenségbe.
A vers befejező versszaka ellentmondásos, a költő - miközben - megírja a verset, arról szól, hogy: „Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott…”.
Az ellentmondás éppen az, hogy a költő sosem hallgat (hallgathat). Ha hallgat, akkor valószínűleg nem költő. Radnótit nyomasztotta a kor, amelyben élt. Foglalkoztatta a kérdés a megszólalás lehetőségéről, értelméről.
Az utolsó versszakkal összecseng Radnóti egy másik verse, a Töredék 1944-ből című: „Nem dolgozom. / A versíró kedv meg jó?”
A költő Esaiás prófétától várja a megszólalást, akinek jövendölései sokszor beigazolódtak. Esaiás könyve a vigasztalások könyve, melynek központi része a jövendölések. Itt olvashatjuk a Biblia legszebb ígéreteit a Megváltóról. Isten felkínálja a szabadulás kegyelmét a bűn fogságában vergődő embernek, mintegy azt sugallva, hogy van értelme a munkának, a küldetésnek, végső soron az életnek.


Azt hiszem, hogy ezek a gondolatok ma is időszerűek. Mondhatnám azt is, hogy sajnos.

Ajándék

Egy csokor virág,
szavakba szőtt gondolat,
amely feléd száll.

Napló

A minap olvastam a következő szöveget: "Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának - nálunk a magát jobboldalinak kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik a konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát."

       Mint kiderült, a szöveg közel kilencvenéves, gróf Apponyi Györgytől való és az Esti Kurír 1935. december 18-i számában jelent meg. A szöveget Nyerges András idézte Heti textusában az Élet és Irodalom február 07-i számában.

          Apponyi gróf ezt a szöveget a mai parlamentben is elmondhatná.

x x x

Egyik barátommal hétfőn este filmklubban voltunk a martfűi könyvtárban, az Egy nap című amerikai filmet néztük meg. 

       Egy szerelem közel húszéves története. Közeledések, távolodások, kitérők. Új kapcsolatok, szakítások, aztán visszatérés a másikhoz. Mire lehorgonyozhatnának egymás mellett, a lány egy balesetben meghalt. 

        Hányszor elmegyünk a másik mellett új lehetőségek reményében. Hány lehetőséget kapunk az élettől, hogy megtaláljuk a másikat? A jobbat keressük és közben vakvágányra futunk.

         És közben elfogynak a lehetőségek.

         Jó film. Nagyon megérinti az embert.

   

Az utak összefutnak

Az utak összefutnak,
keresztezik a jelent,
a múltat;
a hajnal fényt hozhat,
neked a nap újat.

Az utak összefutnak,
keresném a jót,
a jobbat;
kevés volt a szeretet,
más volt, amíg
kezem fogtad.

Az utak összefutnak,
össze-vissza visznek,
hoznak;
árnya a jövőnek,
lebegése a múltnak.

Az utak összefutnak...
Mit érdekel a holnap!
Nekem már nem 
hozhat újat;
egyszer majd
veled talán,
ott fent a Golgotán.
 

Üzenet - 95.

Színleljünk boldog múltat, hogy hazugságban láthassunk szebb jövőt!

Üzenet

A minap megkaptam dr.D.M-mel egyetemben, hogy a MEOSZ rezervátum kapitális alakjai vagyunk évek óta, és tőlünk aztán végképp nem várható a MEOSZ megújulása.

            Máig nem tudom eldönteni, hogy ezt a megjegyzést dicséretnek tekintsem inkább vagy kritikának. Mindig is fölvállaltam, hogy ennek a közösségnek a tagja vagyok, ez akkor is így volt, ha voltak nézeteltérések is közöttünk. Nem hiszem, hogy kapitális tagja volnék a közösségnek, legfeljebb csak szürke eminenciása, vagy dr.D.M-mel együtt, mint heine-medinesek, kihalófélben lévő ősbölények. Nem miattunk fog megújulni a MEOSZ. Ha viszont ennek érdekében ehhez egy-egy építőkockával hozzájárultunk, elégedettek lehetünk.

            Manapság sok kritika éri a MEOSZ-t okkal és ok nélkül. Ebbe a kórusba a heine-medinesek egy része is betársult.

            Minden kritikát, vitát fontosnak tartok, ami előbbre visz. Azt viszont nem szeretem, ha a fürdővízzel együtt a gyereket is ki akarják önteni. Ennek alapja sem volna és méltánytalan is lenne.

            A MEOSZ krisztusi korba lépett, ez harminchárom évet jelent. Ez már több mint egy emberöltő, már csak ezért sem intézhető el sommásan.

         Az elmúlt harminchárom évben a sérült – különösen a mozgássérült – embereket érintő kedvezmények, jogosultságok elérése visszavezethető a MEOSZ tevékenységére.

       A Trabant Hycomat, a kedvezményes benzin, a közlekedési kedvezmény, a gépjárműszerzési támogatás, a lakás akadálymentesítési támogatás, esélyegyenlőségi törvény, a fogyatékossági támogatás, a támogató szolgálatok bevezetése … a MEOSZ működésének is az eredménye.

          Ne gondolja senki, hogy jöttek a jó politikusok és kitalálták, mire van szüksége a mozgássérült embereknek. Ezeket a lehetőségeket nem a cica hozta. Ezekért – előzetesen – harcolni kellett.

            Ezeknek a megtartásáért is harcolni kell.

            A MEOSZ-t lehet és kell is bírálni. Ezt magam is megtettem számtalan esetben, különösen az elmúlt három évben.

            Azt azonban megjegyzem, hogy a MEOSZ elnökségének sosem voltam tagja, ellenőrző bizottsági tag vagyok több, mint tizenöt éve. Ilyen minőségemben vagy a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete tisztségviselőjeként nyilvánítottam véleményt.

            Az elmúlt közel négy évben komoly hátrányok érték a sérült, a mozgássérült embereket. Ezekkel összefüggésben komoly kritika érheti a MEOSZ-t is. Ezeknek viszont érdeminek, tartalminak és konkrétnak kell lennie minden esetben.

            Sommásan csak a fürdővizet lehet kiönteni a gyerekkel együtt. Ennek pedig semmi értelme.

            A mozgássérült emberek körében köztudott, hogy a MEOSZ-nál 2015-ben tisztújítás lesz. A - kritikus - vélemények orientáló hatásúak lehetnek.

            Nem táborokat kellene szervezni és egységesen fújolni a MEOSZ-t, hanem azt kellene „kitalálni”, hogy a jelenlegi politikai döntéshozói, hatalmi gyakorlás mellett, hogyan lehet érdeket képviselni, védeni, érdeket érvényesíteni. Az ebben való együttműködésre kérek mindenkit. Ez az utóbbi kétségtelenül nehezebb, mit szellemeskedni a hibákon.

Hol a probléma?

- könyvajánló -

Dimitri Verhulst belga író, újságíró dokumentum-regényt írt Problemszki szálloda címmel (fordította Pécsi Emőke, Európa Kiadó Modern Könyvtár sorozata, 2007).

            A Problemszki Szálloda egy menekültközpont, egy folyamatosan változó, átmeneti közösség. A legfőbb jellemzője a köztiség, a tábor lakói jönnek valahonnan, és el szeretnének jutni valahová.

            Tabló a sokszínűségéről, az eltérő vágyakról, a kultúráról, a kultúrálatlanságról, a szegénység alakváltozásairól, az erőszakról, a szexről, a reményről és a kilátástalanságról.

            Tabló életről és halálról: „Egyébként is, mindannyian meghalunk. Ha nem az éhségtől, akkor egy sült csirkében lévő szalmonellavírustól.”

            A kilátástalanság néha öngyilkossághoz vezet: „De finom emberek vagyunk, és nem beszélünk öngyilkosságról, legfeljebb „kiszállásról””.

            Menekültközpont, ahol minden bulvárhír, de az, hogy valaki úgy eltűnik, hogy senki nem tud róla, az nem. Itt egy ember nem számít.

            Itt a szex és az erőszak a frusztráció levezetésére is szolgál: „Nézd, én leszarom az ő nyomorát, bőven elég nekem a sajátom is, de jó lenne, ha könnyítene a lelkén, nehogy aztán az én pofámon verje le a frusztrációját”.

            A túlélés a napi cél. Ez kell ahhoz is, hogy a menekültközpontból tovább tudjanak lépni – egyszer. Ezt szolgálja a Genfi Konvenció „hétparancsolata” is: „hagyd, hogy állba verjenek; ha éhes vagy, ne ess a jobb életre áhítás bűnébe; ne hidd oly balgán, hogy elkerülheted a golyót, melybe a te neved vésték; ne akard önön léted értéktelenségét a Nyugat normáihoz mérni; semmilyen módon se illesd a Vén Kontinenst; viseld magad a korcs nagykutya univerzális jogrendszere szerint; egy szóval, ne tégy semmit!”

            A továbblépéshez kell a belga bürokraták döntése is, akik nem kapkodnak el semmit. És abszurditásokkal is tudnak szolgálni: „Azért mégiscsak szerencse, hogy a belga törvényhozásban minden belga: Igornak öt napja van, hogy elhagyja az országot, de harminc napja van arra, hogy fellebbezzen.”

            Miért ez a köztes lét? Egy jobb élet reményéért. És mi a jobb élet? „A „gazdasági menekült” itt szitokszónak számít, mivel az, hogy az életminőségedet napi két csontszáraz szendviccsel javítsd, nem egyetemesen elismert emberi jog. A Genfi Konvenció erről a következőképpen határozott: a szegénységbe bele szabad halni, a golyókba nem.”

            A lakók szeretnének „kitörni” a menekültközpontból. Erre lehet jó a házasság egy belgával. Aztán az sem mindegy, milyen a megjelenésed az Idegenrendészeti Hivatalban, hogyan viselkedsz ott.

            Verhulst mesterien alkalmazza erre a közegre a humort, az iróniát. Valószínűleg azért is, mert csak így lehet elviselni. Ezt az életet. Az életet.

            Mindazoknak ajánlom a figyelmükbe ezt a könyvet, akik néha úgy érzik, ez az egész világ hasonlatos egy menekültközponthoz.

Napló

Nápolyban van egy kávézó, ahol állítólag lehet úgynevezett felfüggesztett rendelést kérni. Ez azt jelenti, hogy rendelek például öt kávét, ebből egyet elfogyasztok, de kifizetem mind az ötöt. Ebből így négy lesz a felfüggesztett rendelés. Ha bemegy a kávézóba egy nincstelen, hajléktalan ember, kérhet egy felfüggesztett rendelést.

         Amikor ezt olvastam, arra gondoltam, hogy egy ilyen rendszer működőképes volna-e nálunk?

    A rendszer a bizalmi elven működik. A fizető vendég megbízik a vendéglátóegységben, a vendéglátóegység pedig nem él vissza a fizető vendég bizalmával. Aki felfüggesztett megrendelést kér, ezt csak akkor teszi, ha valóban rászorul.

         Hát nem tudom, ennyi feltételnek meg tudnánk-e felelni?

x x x

A barátom meséli: Szentendrén a katolikus egyház működtet egy hajléktalanszállót. Hétköznap egy közeli iskolából hordják az ebédet, a meleg ételt. Hétvégékre viszont a gyülekezetből több család vállalta, hogy főznek. Évente kétszer-háromszor kerül egy-egy családra a sor. Egy-két család, mint ők is, nem főznek ugyan, de biztosítják a főzéshez az alapanyagot, ilyenkor a gondnok, "Marika" főz.

x x x

Amikor ilyeneket olvasok, hallok, egy kicsit megnyugszok. Mégiscsak lehet remélni.

A remény pallója

Egy palló
ember és ember,
élet és halál
között.
Történhet bármi,
nem leszek több…
Voltam,
aki vagyok,
leszek,
aki vagyok,
nem az,
aminek gondolod.
Egy palló,
a remény útja
két ember között,
hitem
várakozásaimba
költözött.

Kis semmiség

Néha hópehely
is elég ahhoz, hogy a
világ változzon.

Adamo

Megadod magad

 

Kemény az élet,
csillapítanak a remények…
Azt mondod, hátha…,
majd az idő…
Ez nem múlik,
ez nem nátha.
Foglyod vagyok,
magamban tartalak;
felednélek,
az érzés nem hagy.
Fogynak a percek,
csillapodnak a remények;
magába darál az élet,
megadod magad
a keménységnek.