2015. január 27., kedd

Martfűi levelek - A megoldás késik


Kedves Barátom,

amikor azt mondjuk, hogy munkaalapú társadalmat szeretnénk - ha ezen azt értjük, hogy mindenkinek legyen munkahelye, munkája -, ezzel gyakorlatilag egyetérthetünk. Ennyiben a jelenlegi kormány ebbéli hitvallását maximálisan el lehet fogadni. Ez valamennyiünknek jó lenne.
    Az előző elvhez szorosan kapcsolódnak azok az eligazodási alapelvek, hogy "aki nem dolgozik, ne is egyék" és "mindenki annyit  ér, amennyije van".
    Tudjuk, az ördög a részletekben van. Az előző megállapításokból még semmi konkrétum nem következik. Ezek alapján még nem nő a foglalkoztatás, és nem lesznek megoldva a szociális kérdések sem. Viszont sokak által elfogadható, jól hangzó, populista kijelentéseket könnyű tennű.
     A mai állás szerint az önkormányzatok túlnyomó többsége legjobb esetben szinten tartásra kénytelen berendezkedni 2015-ben. 
     Jó, ha a legszükségesebb karbantartási, felújítási kötelezettségeknek eleget tudnak tenni. Már az is kérdéses, hogy önerős pályázathoz, az önerőt honnan tudják biztosítani.
     Mindez igaz Martfű esetében is. Azzal együtt, hogy Martfű viszonylag jobb helyzetben van a többi önkormányzathoz képest.
      Még a legoptimálisabb esetben sem lehet biztosan megmondani, hogy mire lehet vagy érdemes vállalkozásba beruházni. Mindezzel együtt az önkormányzatok magukra vannak hagyatkozva korlátos lehetőségeikkel (ingatlan biztosítása, adózás...). Lehet ötletelni, de a receptet az elmúlt huszonöt évben még nem találta ki senki.
      A probléma adott, csak a megoldás késik...
      Ezzel búcsúzok most. Üdvözöl barátod:

2015. január 24., szombat

Tudni a szerelmet


Itt egy könyv,
ott egy könyv,
hol öröm,
hol könny;
száll a lélek,
száll a szó,
jó volna tudni,
mi a jó.

Jó volna tudni
a szerelmet...

Hol kapunk
ma kegyelmet?
Hol könny,
hol könyv,
bármi lehet,
csak ne közöny.


2015. január 22., csütörtök

Napló




Tegnap fölhívott egy hölgy telefonon, segítséget, tanácsot kért. Az öccsét, aki idős, beteg édesanyjukkal élt egy kis faluban, még az ősszel baleset érte. Annyira helyrehozták, hogy elektromos kerekes-széket fog tudni használni, de mindenhez segítség kell neki. Hamarosan kiadják a kórházi rehabilitációs osztályról, és nem tudják, mi legyen vele.
            Hárman vannak testvérek. A bátyjáéknál és náluk is két kiskorú gyerek, dolgoznak valamennyien, a lakásaik emeleten vannak. Az édesanyjukhoz megint nem mehet, az édesanyjuk idős is, beteg is… A szociális otthonokban várólisták vannak.
            A közeli kórház ápolási osztályára történő elhelyezést javasoltam ideiglenesen és jobb híján, amíg nincs tartós megoldás.
            A beszélgetés után végiggondoltam az egészet. Arra jutottam, hogy itt kezdődnek a bajok, amikor az ember már tanácsot sem igazán tud adni.

x x x

A lányom decemberben töltötte be a 18. életévét, az idén érettségizik. Legalább egy éve arról beszél, hogy továbbtanulni is külföldön fog. Az is azt jelenti, hogy dolgozni is.
            A legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem tudok érvelni vele szemben, miért ne tegye. Ez a korosztály kineveti a politikai reklámokat. Ha nagyon erősködök, a lányom engemet is kifog.

x x x

Csak jót jelenthet. Napok óta hallom a vadlibák hangját, nappal és sötétedés után is. Visszahúztak és ez egyre jobb időt jelenthet.
            Ezt erősíti, hogy egyik ismerősöm három gólyát látott a szántóföldön Békéscsaba és Gyula között. Sőt, sok helyen már nyílik a hóvirág és az aranyeső.
            Ilyenekre azért január első felében nem tudok példát.

2015. január 14., szerda

Hankiss professzor





Életének nyolcvanhatodik évében elhunyt Hankiss Elemér szociológus, társadalomtudós.
            56-os volt, aki börtönben is volt emiatt. Soha nem kérkedett vele.
            A rendszerváltás utáni első miniszterelnök, Antall József baráti társaságához tartozott a hatvanas évektől. Ezzel sem kérkedett.
            Mindig is rendszerkritikus volt. Erről szólnak a könyvei, ezt tanította, ezekről tartott előadásokat.
            Álma volt, hogy találjuk ki Magyarországot, találjunk kii egy új országot. Nem sikerült mozgalmat csinálnia ebből a gondolatból. Ezt biztos is, hogy kudarcként élte meg.
            Egy lehetséges új Magyarország eszmei alapjait azonban letette írásaiban. A többi nem rajta múlt, már nem rajta múlik.
            Életem egyik nagy ajándékának tartom, hogy kétszer is találkozhattam vele személyesen úgy, hogy beszélgettünk. Együttvéve közel másfél órát rám szánt az életéből.
            Első találkozásunk 2012-ben volt az ünnepi könyvhéten Budapesten a Vörösmarty téren. Legújabb könyvét dedikálta, én is ezt kértem tőle.
            Mikor rám került a sor, beszédbe elegyedett velem. Emlékeztettem egyik írására a nyolcvanas évek elejéről, amelyben pozitív példaként írt a mozgássérült emberek érdekvédelmi szerveződéséről. (A civilszerveződés akkoriban ritka volt, mint a fehér holló.)
           Beszélgetésünknek abban a tudatban vetettem véget, hogy mögöttem már legalább huszonöten vártak dedikálásra.
          Második találkozásunk Szolnokon volt 2013. őszén. Előadást tartott a megyeházán. Két könyve is nálam volt dedikálás céljából. Erre az előadása után kértem meg.
      Leült velem szemben és megint beszélgettünk. Már csak mi maradtunk a teremben és a szervezők, akik türelmesen álldogáltak egy kicsit arrébb. A szervezők azzal vetettek véget a beszélgetésünknek, hogy a professzor úrnak mennie kellene, ha nem szeretné lekésni a vonatot.
        Az egyik könyvbe ezt írta ajánlásként: „Dr.Urbán-Szabó Bélának, hogy egy jobb világban éljen!”
            Hát, professzor úr, erre még várni kell.

2015. január 13., kedd

Üzenet - 112.


Kedves Ismerősöm édesanyjának szavajárása volt: "Ha éreznénk a másik baját is, ki se bírnánk."

2015. január 10., szombat

Krisztus bevonulása Brüsszelbe





- könyvajánló -



Dimitri Verhulst Krisztus bevonulása Brüsszelbe című regénye Rozgonyi Piroska fordításában jelent meg az Európa könyvkiadónál 2014-ben.
            A regény alapötlete abszurd, Krisztus ellátogat Brüsszelbe. A történet tulajdonképpen arról szól, hogy mi következik mindebből egy város, Brüsszel viszonylatában, az elbeszélő magánéltében.
            Itt állunk, elégtételt szeretnénk a múltért és elnézést kérünk a jövőnkért. „Németország 1972-ben azért rendezte meg újra az olimpia játékokat, hogy eltörölje az 1936-os rendezvény szégyenteljes emlékét.”
            Aztán jött a kiábrándulás: „A humanizmust illető derűlátásomnak, derűlátásunknak ez adta meg a végső lökést. Mi lettünk híres-nevezetes elveszett generáció, a magát kispolgári kényelmekbe ásó, önző és fásult nemzedék. Megsavanyodott sorainkban a különböző politikai pártok mohón toborozták a listavezetőket, a jövő már senkit sem érdekelt.”
            Krisztus látogatásának várása átalakítja az emberi viszonylatokat, az intim szférától a közéletig bezárólag, kritika mindenkivel szemben: „ … a vezetők nemigen láttak messzebb saját portájuknál”. „ A bárhonnan elővarázsolt összes nemesi levél - lett légyen szó akár hétszilvafás nemességről is – megfelelt, nem volt segg túl büdös, hogy ne lehetett volna kinyalni, nem volt büszkeség túl kicsi vagy éppen túl nagy, hogy ne lehetett volna félretenni azért, hogy a talpnyalás önmeghatározó útján az ember elérje a célját.”
            Közbülső megjegyzés: „… korgó gyomorral nem lehet békét kötni. Még a legflamandabb flamand is rögvest ejtette a nyelvi követeléseket, mihelyt meglátta a francia étlapot, és anyanyelvéről megfeledkezve előbb a száját tátotta nagyra, hogy beleférjen a sok finom falat, majd a nadrágszíjon lazított egy kicsit.”
            A következő lépcső az ember bekerítése: „Többet ők már nem is mertek kérni az élettől, minthogy valahol, alulfizetetten, egyetlen köszönő szó nélkül szennyes edényeket mosogathassanak egy étteremben. Nem bánták ők, ha olyan szobákban lakhattak, ahol a penész olyan vastagon ül a falon, hogy még a legmérgesebb füstű kályha sem bírja eltüntetni. De még ezt a kényelmet is sajnáltuk tőlük. El kellett menniük. Vissza arra a helyre, ahol anyjuk szülte őket. Ez volt a modern idők legcsököttebb gondolata, hogy az útlevélben lévő adatok valami lényegeset közölnek az emberről.”
            A várakozásban a narrátor ráébred a feleségével, Veronique-kal való kapcsolatának megromlására: „Belefáradtunk egymásba. Én azt kezdtem el számolgatni, hogy mennyit áldoztam föl magamból a kettőnk egységének fenntartásáért.”
            A Külügyminisztérium Jézus brüsszeli kísérőjéül egy fiatal lányt, Ohannát jelöli ki. „…Dolgát tökéletesen kell majd végeznie, azaz Isten Fiának Brüsszelt olyannak kell majd megmutatnia, amilyennek ő ismerte és tapasztalta meg: mint egy olyan várost, ahol a lakosság negyedének alig van mit a tejbe aprítania, ahol a gyerekek egyharmada, igen, egyharmada olyan családban nő fel, ahol a szülőknek nincs munkával keresett jövedelmük. Ahol négy beteg közül egy nem igényel orvosi ellátást, mert olcsóbb meghalni, mint meggyógyulni. Egy olyan reggelen kell majd megmutatnia Jézusnak a várost, amelyen a fiatalok reménytelenül ajánlkoznak a munkaerőpiacon, egymást lökdösve a munkaközvetítő iroda ajtaja előtt, ugyanarra a trágya munkára pályázva, tudva, hogy harminc százalékuk sosem fog kézbe kapni kereseti kimutatást….”
            Ohanna álmában megmutatja Jézusnak Brüsszelt, a város nemszeretem arcát. Az álomban kiderül, hogy Jézus nem Jézus, hanem egy ellenőr, aki számon kéri a lányon, hogy miért nem Brüsszel szépségeiről beszél.
            Persze a regény végére megtudjuk, hogy elmarad a látogatás.
            Verhulstnak kegyetlen és gyilkos humora van.
            Mire a regény végére érünk, rájövünk, hogy Brüsszel tulajdonképpen behelyettesíthető akár Budapesttel is, vagy bármelyik magyar várossal.   
  


Egy kép


Velem vagy,
mosolyomban tartalak...
Ez a keret,
hozlak-viszlek;
múltfelejtő,
idézlek a jövőnek.

2015. január 6., kedd

Úton


Út a valóságba,
zötykölődés a részed;
előre nézel,
már a holnapot
emészted. 
Jólfésült emberek
lökdösnek előre,
elfogyott a nedű,
maradt a lőre
Maradnál magadnak,
ahol ígérni lehet,
adunak használnak,
és nincs vége,
sosem lesz vége,
szétrázódik az ember
reménye.

2015. január 4., vasárnap

Egyszer


Azt mondod, egyszer...
Azt mondom, 
ha mer az ember.
Érzéseink kalodája, 
egy szeretet ódája;
szabadságból az ölelésbe, 
menekülés a kötésbe;
átnyalábolnak karjaid,
vágyom a mindent,
a valamit...
Most jó, jó nagyon,
a rosszat, a bánatot
a tegnapnak hagyom.

2015. január 1., csütörtök

Esterházy Péter író


"Igaz, ha arra gondolunk, hogy un. úriemberek mi mindent elkövettek, akkor azt kell mondjuk, hogy az úriember nem a következetességéről ismerszik meg." --- "Jó bort inni jó - az indulat akkor születik, ha közben vizet prédikálnak. Ki-ki a saját vállalt vagy inkább bejelentett értékrendjét áthágva bukik a legnagyobbat." --- "A magabiztos pofátlanság az erő képzetét kelti." --- "A korlátlan hazudozásnak azonban mégiscsak az a következménye, hogy a hazudozók lassan már nem is tudják, hogy hol is élnek. Belevakulnak a magányukba" (A vereség, Heti Világgazdaság 2014 évi 51-52. szám).

Martfűi levelek - Az új év a remény




Kedves Barátom,

jöhet a legújabb őrület, a drogteszt. Bár most hirtelen nagy csönd lett a beharangozás után.
Mi már örülhetünk az előzetes tervezetek értelmében, a gyerekeinket nem fogja érinteni, hacsak nem lesznek újságírók vagy politikusok.
            Harcolni kell a drog ellen, de nem így! Egy kicsit álszent is a dolog, mert közben hagyták leépülni a drogellenes civil szervezeteket, programjaikat.
            A rendőrségen belül éveken keresztül működött, illetve részben még működik az úgynevezett dada-program, a drogellenes felvilágosítások, előadások az iskolákban. Aztán ez a program is elkezdett döcögni a pénzhiány miatt.
         Az is közel áll az álszenteskedéshez, hogy hirdetjük, propagáljuk a foglalkoztatási rehabilitációt és közben csökkentjük ötmilliárd forinttal 2015-ben az erre fordítható költségkeretet.
        Mi lesz azokkal az emberekkel, akiket visszaminősítenek és még a négyórás rehabilitációs foglalkoztatási lehetőségtől is elesnek? Az állami költségvetés ezt tartogatja a csökkent munkaképességű embereknek.
            Ilyen hírekkel vágunk az új évbe. Nehéz így megőrizni a nyugalmat.
    A martfűiek számára az igazán feketeleves a Tisza Takarékszövetkezet működésének felfüggesztése volt december elején. Sokan nem juthattak a pénzükhöz pont a karácsony előtti készülődésben. Sokan a szociális segélyt is lakossági folyószámlára kapták. Ahhoz a kevéshez sem juthatták hozzá hirtelen.
            Aztán jött a segítség az önkormányzattól, a kormányzattól. Abban már csak bízni lehet, hogy a segítség feledtette valamennyire a hirtelen és váratlanul jött izgalmakat.
            Nem volt könnyű ünnepi hangulatba kerülnöm decemberben.  De minden jó, ha a vége jó…, és az év vége végül is jó lett. Az új év pedig mindig remény is.
            Ezzel búcsúzok most, üdvözöl barátod: