2016. december 30., péntek

Repülj madár...!


Repülj madár,
repülj sirály!
Csókom feléd száll,
ajkadon hosszan
megpihen,
csak te vagy nekem.

Repülj madár,
repülj sirály!
Ölelésed vár,
ölelésem vár,
két-két kar
összezár.

Repülj madár,
repülj sirály!
Két lélek
egymásba száll,
eggyé lett
két világ.

Repülj madár,
repülj sirály!
Vívódás és
vágyódás után,
összetartozás
a múlt után.

Repülj madár,
repülj sirály!
Nekünk már 
szeretni muszáj,
szárnyalásunkban
egy lett két irány.

Repülj madár,
repülj sirály!
A különre
mindig lehet ok,
de együtt
lehetünk boldogok.

Repülj madár,
repülj sirály!
Már egy az irány,
repülni muszáj,
veled az élet vár,
miénk a világ!

2016. december 27., kedd

Martfűi levelek - Egy születés üzenete




Kedves Barátom,

karácsony van. A minap gondoltam rá, hogy milyen zűrös napja volt ekkor Józsefnek és Máriának.
            Mária egy jászolban volt kénytelen szülni, nyilván nem jókedvében szült ott. A jászol melegének báját az állatok melegével a keresztény kultúrkör fűzte hozzá a történésekhez.
            A kisded születése után Józsefnek és Máriának menekülnie kellett a kicsivel a rómaiak, Heródes katonái elől.
            Ha a történéseket önmagukban nézzük, egyáltalán nem volt idillinek nevezhető a helyzetük.
            És mégis!
            Ha visszafelé nézzük a történéseket, valami csoda történt ott a jászolban. Minden születés valami csoda, történhet az bármilyen körülmények között. Annak a születésnek a jelentőségét a rómaiak is tudták.
            Ezek a történések már a kisded születésének misztériumához tartoznak.
            Néha olyan érzésem van, mintha ennek a születésnek a jelentőségét még ma sem tudnánk valójában. Hivatkozunk rá rendületlenül, tartalmilag, lelkületileg mégis messze állnak tőle az emberek általában.
            Aztán a kisded felnőve is hivatkozási pont lett életünkben. A szerint is, hogy milyen arcunk lesz, milyen arcot vállalunk. Merjük vállalni az arcunkat, önmagunkat!
Török Csaba „Míg arcunk nem lesz” a Vigila folyóirat 2016. decemberi számában megjelent tanulmányában írja, hogy önmagunkhoz kell megtérnünk, hogy odataláljunk a Másikhoz, odataláljak hozzád.
Török Csaba írja továbbá hivatkozott tanulmányában, hogy az „arcunkra mindannyiszor kiülnek az érzelmeink is”. Tudod, „amikor a könny rajzolja meg lényünk vonásait. A nem elrejtett, az arcon felvállalt sírás valamiképpen evangéliumi üzenet: hirdeti a gyöngeség erejét”.
Gondoljunk csak a kisded születésére! Milyen körülmények között is volt ez a születés? És mivé lett az a szellemiség, amit ez a születés jelképez?
Ismét Török Csabát idézem: „… Ady Endre sorai visszaadják az emberré lett Isten és a lélek kapcsolatának a szépségét, ahol az arcunkra írt sorsunk, a megküzdött életidőnk válik a szeretet hordozójává és megtartójává: „Már vénülő kezemmel / Fogom meg a kezedet, / Már vénülő szememmel / Őrizem a szemedet.” Napjaink előrehaladtával, életünk betelésével társaivá válunk annak az Istennek, aki maga is arcot öltött, amely barázdásodott, s amelyre kiült a lét minden öröme és terhe. Ez az Emmanuel-titok, a nagy karácsonyi ajándék. „Nem tudom, miért, meddig / Maradok meg még neked”, fogalmam sincs, egyedül Te tudod. Ám Benned arcot öltök, egyetlen egyet, amely a Tiédbe tekint: „a kezedet fogom / S őrizem a szemedet”.
Jó érzés azt tudni, hogy van szeretet és remény „az életteli élethez”. Ez a kisded születésének az üzenete és a karácsonyé.

Búcsúzok, ölel Barátod.

2016. december 15., csütörtök

Ha rád gondolok


Ha rád gondolok,
mindig ott,
veled vagyok.

Ha rád gondolok,
mindig kérdezem,
ugye nem baj,
hogy te vagy 
az életem.

Ha rád gondolok,
már ölellek és simogatlak,
egymásnak vagyunk
éltető magnak.

Ha rád gondolok,
bennem örömtáncot járnak
az angyalok.

Ha rád gondolok,
minden öröm és nevetés,
együttlétünk múltfelejtés.

Ha rád gondolok,
mit nekem
a nehéz élet,
veled szárnyalok!

Ha rád gondolok,
mindig velem vagy,
örökre megtartalak.

Ha rád gondolok,
tudom, ha el
kell menni,
nincs mit tenni,
el kell menni.

Ha rád gondolok,
tudom, előnyben vagy,
de még behozhatlak.

Ha rád gondolok,
már minden után
együtt ülünk
a Golgotán.

2016. december 4., vasárnap

Martfűi levelek -Advent


Kedves Barátom,


Advent idején vagyunk. Gondolj bele, mintha mindig a várakozás idejét élnénk! Mindig várakozunk valamire, valakire.
     Éveket, évtizedeket vártam, hogy megtaláljam őt. Őt, azt a nőt, akit mindig is kerestem társamul. És egyszer csak itt volt előttem, mellettem.
    Németh Lászlónál olvastam valahol, hogy nincs nagyobb öröm, nagyobb megkönnyebbülés, mint egy méltatlan, méltánytalan helyzetből megszabadulni. 
     Erre is vársz éveket, és aztán egy szer csak ott van. Megkönnyebbülsz, a szabadság levegője vesz körül.
    Barátom, az elmúlt év megadta nekem ezt a két történést, ezt a két élményt.
    Az elmúlt évben a szerelmem és én megkaptuk egymást lehetőségként. Igyekszünk is élni ezzel a lehetőséggel.
  Hallom, hogy neked is sikerült egy méltatlan helyzetből, méltánytalan körülmények közül kiszabadulnod.
    Használd ki ezt a helyzetet! Tégy úgy, mintha élnél is! 

   Mit ér, ha szárnyakat kapunk és nem érezhetjük a szél simogatását repülés közben a szárnyinkban?! Érezd a szélt! 

   A párommal próbálgatjuk a szárnyinkat, és már a szél simogatását is érezzük.
 Barátom, itt vagyunk advent idején egy csomó törött szárnyú emberrel, vagy éppen ép szárnyúakkal, akik nem érzik a szelet. Üzenem nekik, merjenek szeretni, szerelemben lenni, merjenek élni!
    A párom, életem rózsája, Milcsike, írta a következő sorokat:


„Újra hinni, újra bízni,
eddig kellene eljutni;
remélni és szeretni,
megpróbálni újra ÉLNI!

Élni a mának s a holnapnak!
Nem törődve kik elhagytak,
feledve a bántót, rosszat,
lenni csak még egyszer 
BOLDOGNAK!”


    Barátom, ezzel a hittel és reménnyel búcsúzok most advent idején. Üdvözöl Barátod: