2020. április 1., szerda

Martfűi levelek - A járvány hordaléka


Kedves Barátom,


nem is gondolják az emberek, hogy a koronavírusos járványnak mennyi járulékos következménye, hatása, kára lehet. Amit a legnehezebb tudomásul vennünk, hogy az élet minden területére kihat.
         A gazdaságról most nem szólok, pedig lehet, ott lesznek a legnagyobb károk, azokat lesz a legnehezebb helyrehozni, pótolni.
         Az unokaöcsémtől hallom, hogy nyolcadik osztályos, háromnapos osztálykirándulásra mentek volna Lengyelországba. Most nem mennek, és azt sem tudják, hogy mi lesz az erre szánt osztálypénzzel.
         Az utolsó alkalom lett volna osztálykirándulásra, így együtt lenniük.
         El se tudjuk képzelni, hogy milyen mentális problémákat okoz ez a járvány és az ezzel együtt járó bezártság. Mennyivel nő vajon a depressziósok, pszichikai betegek száma?
         A házaspárok új oldalukról ismerhetik meg egymást. Ha jól belegondolunk, most vannak huzamosabb ideig együtt, most ismerhetik meg a másik ilyen-olyan tulajdonságait. Vagy összeszoknak, vagy végképp elidegenednek egymástól.
         Állítólag Kínában, ahol már félig-meddig kijöttek a járványból, megszaporodtak a válóperek indítása.
         Kedves Barátom,
         emberpróbáló, emberségpróbáló időket élünk.
         Nehéz embernek maradni, emberarcú társadalom benyomását kelteni.
         A járvány miatt, úgy hallom, műtéteket kell elhalasztani. Volt olyan eset, amikor már minden vizsgálata megvolt a betegnek, a műtéti napot is kitűzték, aztán az utolsó pillanatban elhalasztottak a műtétet.
         Itt a tavasz, nem tudunk felhőtlenül örülni. Az embereknek ki kellene szabadulni a természetbe, és e helyett házi, otthoni karanténban vannak, korlátos a mozgásuk.
         Ez a mostani helyzet akár pozitív személyiségformáló is lehet. Ha nem, akkor mi kellene ehhez? Hát nem tudom, de a válaszra én is kíváncsi vagyok. Azért is, hogy mire készüljek.
         Addig is üdvözöl barátod:



                                                                                Urbán-Szabó Béla

2020. március 31., kedd

Martfűi levelek - A karantén közepén


Kedves Barátom,


már második hete tart az önkéntes karanténom. Se ki, se be, csak a legszükségesebb, meghatározott esetekben van kivétel. A koronavírussal szemben az egyetlen védekezési módszer most, ha nem találkozunk, nem érintkezünk egymással.
          Ez most próbára tesz bennünket. Egyszerűen idegölő a helyzet, a második héten már tapintható a feszültség.
         Egyszer, amikor vége lesz ennek az egésznek, teljesen más világ lesz. Hogy jobb, vagy rosszabb, nem tudom. Ott biztosan nem lesz folytatható, ahol abbahagytuk.
         Ezek az időszakok semmi másra nem, de arra jók, elváljon az ocsú a búzától. Kire számíthat az ember, kire nem. Nem voltak előzetesen illúzióim, de hogy ennyire kevés emberre, azt nem gondoltam volna.
          Mintha a rossz tulajdonságaik megerősödnének, a jók is, de az kevesebbszer.
         Sokkal érzékenyebbek lettek az emberek. Pillanatok alatt ingerültté válnak, dühösek lesznek. Minden apróságon megsértődnek. Néha el se tudod képzelni, hogy mivel is sérthetted meg a másikat. Találgathatsz, mindent számba veszel, és nem tudhatod azt sem, hogy tévúton jársz.
         Valahogy rosszul lett ez a világ összerakva!
         Azért vannak jó példák is. Ez az időszak azért arra is jó, hogy megmutatja, hogy kihozza az emberekből a jó tulajdonságokat, már akiben van.
         Kedves Barátom,
         Szegény Édesanyám egy ideje „végleges” karanténba vonult, a demencia fogságában van. Elzárta a világot magától. Összefolynak neki a napok, az ünnepek, egyre megy.
         Most akkor kinek rossz? Édesanyámnak, aki végleges karanténban van a betegsége által, vagy nekünk, akiknek egyszer vége lesz ennek az egésznek, csak legyen türelmünk kivárni a végét?
         De nekünk legalább van miért és mire várnunk!
         Egybe gondolj bele! A két karantént együtt elviselni milyen nehéz, a koronavírusból adódót és az Édesanyámét.
         Úgyhogy nem is igazán tudok örülni a tavasz közelségének.
         Üdvözöl barátod:



                                                                              Urbán-Szabó Béla

2020. március 21., szombat

Te, a nő


Benned ő,
te drága nő,
benned az akarat,
a csillogó smaragd,
bennünk a szerelem,
vagyunk a foglalat.

Martfűi levelek - A megmaradás törvénye


Kedves Barátom,


most olyan történik velünk, ami még nem. A koronavírushoz kell, kellene alkalmazkodnunk.
         Nagy probléma ez!
         Olyasmit kell csinálnunk, amit a legkevésbé szoktunk, összefognunk és emberségesnek lennünk.
         Láthatatlan betegséggel szemben kell helytállnunk. Magunk sem lehetünk biztosak abban, hogy vírushordozók vagy sem.
         Ezt már nyugodtan nevezhetjük emberpróbáló időszaknak
     Hogyan fogadjuk? Tudunk-e alkalmazkodni az óvintézkedésekhez? Betartjuk-e az előírásokat?
          Megannyi kérdés, amik értünk vannak. Olyat kell produkálnunk, ami kivételesen jellemző ránk. Az összefogást kellene gyakorlattá tennünk. Itt az ügyeskedés nem óv meg, a társadalmi pozíció és anyagi lehetőség nem számít, nem véd meg.
          Kivagyunk téve a járványnak, legfeljebb lassítani bírjuk a terjedését. Ilyen helyzetben kellene megértőnek lennünk, figyelnünk, tekintettel lennünk egymásra, segítenünk egymást.
         Önkéntes karanténban vagyunk. Az egyetlen hathatós módszer a védekezésre, hogy nem érintkezünk egymással.
         Bezártak a bölcsődék, az óvodák, az iskolák, a tanulók otthon tanulnak. Elmaradnak a kulturális és sportrendezvények, az üzletek korlátozott nyitva tartással működnek.
         Tanuljuk szervezni magunkat kisebb-nagyobb sikerrel.
        Otthon vannak a gyerekek, a családok. Ennyire családcentrikusan még nem éltek, szokják egymást, az együttélést. Mit is kezdjenek egymással? A családok most a szeretetben vagy egy életre összekovácsolódnak, vagy szétrázódnak és darabokra hullnak.
         Kedves Barátom,
         bezártságban küzdünk a láthatatlan ellenséggel, a koronavírussal. Ebben a helyzetben a legrosszabb emberi tulajdonságok is kiütköznek. Meg kell küzdeni az emberi kicsinyességgel, rosszindulattal és haszonelvűséggel.
          Olyan ez az egész, mint egy Robin Cook-regény, vagy  egy abból készült film.
         Az emberek felvásárolnak, ha kell, ha nem. Olykor pánikszerűen viselkednek, a legelemibb szabályokat sem tartják be a saját egészségük védelmében sem.
         Ne feledjük, hogy a járvány után újra kell indítanunk életünket! Az már nem ugyanaz lesz, mint amit megakasztott a járvány.
         Most van időnk, hogy mérlegre tegyük életünket, végiggondoljuk, hogy mit tettünk, mit mulasztottunk. Átértékelődik minden... Miknek van értelme, értéke és miknek nem. Nem megijedni kell, bepánikolni, hanem felelősséggel dönteni és cselekedni, amit lehet, és amíg lehet, amíg nem késő. Ehhez legyen bennünk türelem, bátorság, kitartás és szolidaritás. De legfőképp legyen bennünk emberség, szeretet, mert a szeretet a legtisztább erő, ami megmenthet bennünket. Legyen meg a Miatyánk akarata! Az Úr legyen velünk! Ámen.
         Üdvözöl barátod:


                                                                       Urbán.Szabó Béla


2020. március 18., szerda

Vágy


Hogy betöltse, kívánom,
forró ürességedet
lázas magányom.
Arcomra a vágy
mámort öltsön
és érezd, hogy
nem álom,
hogy ölelésed
nem magányom.
Piros ajkad,
piros szád
kéjesen kiáltson.

2020. március 5., csütörtök

Barátok párbeszéde


- Helló!
- Helló!
- Régen láttalak…
- A sok munka, a család…
- Hát igen… Hogy vagy?
-  Hogy, hogy vagyok? Miért kérdezed?
- Csak úgy… Nem kérdezhetem meg?
- De… Biztosan tudsz valamit…
- Ne kombinálj! Csak megkérdeztem, hogy vagy…
- Miért kérdezed? Hallottál valamit?
- Nem hallottam én semmit… Találkoztunk… Úgy vélem, régen találkoztunk, megkérdezem, hogy vagy?
- Aha! De milyen hangsúllyal kérdezted?
- Úristen! Milyen hangsúllyal kérdeztem?
- Hát, ez az! Mintha azt várnád, hogy kezdjek el panaszkodni, és megerősítsem, amt itt-ott hallottál…
- Ugyan… Beteges vagy…
- Tudtam én, hogy innen fúj a szél!
- Honnan?
- Ki akartad ugrasztani a nyulat a bokorból? Te tudsz valamit, hallottál valamit és most megerősítést vársz tőlem..
- Miről beszélsz?
- Kitől hallottál rólam?
- Senkitől… De mi van veled?
- Ugye megmondtam… Tudod, hogy van velem valami…, sejtettem…
- Mi?
- Most már mindegy… Hát elmondom… Igen, orvoshoz járok, sajnos vannak problémáim…
--Na, ne mondod!
- Ne csinálj úgy, mintha most hallottál volna erről először!
- Isten bizony, nem hallottam semmit!
- Nem kell a duma! Örültem, hogy találkoztunk…
- Én is…
- Jót beszélgettünk…
- Igen.
- Gyakrabban kéne találkoznunk…
- Igen.
- Viszlát!
- Viszlát!

2020. március 4., szerda

Lecsó


- Egy kisfilm apropóján -


Az élet gyakran váratlan helyzetek elé állítja az embert, amiket nem tud, nem lehet kivédeni. Arra meg végképp nincs recept, hogy hogyan viselkedjünk ilyenkor.
Egy kerekes-székes fiút látunk, aki a kedvesének kedvencét, lecsót készít. Egy egyszerű étel és meg kell küzdenie azért, hogy teljesítse, elkészítse. Nincs könnyű dolga a kerekesszékkel, ez a kezén, a tenyerén is meglátszik.
A rámpa új, az udvar azonban nem igen alkalmas a kerekesszékkel való közlekedésre, ahogy általában a falusi, vidéki környezet sem. Nem is gondolnak az emberek bele, hogy egy mozgássérültnek milyen mások a lehetőségei a környezettől függően.
            A fiú az ablaknál ül és vár. Egy személygépkocsi áll be az udvarba. A következő jelenetben a fiú kézben viszi be a lányt. A kerekesszékbe teszi, megigazgatja a lábát.
            Mellbevágó jelenet.
Ezt jelenti a cselekvő szeretetből adódó elfogadás, gondoskodás.
Az eddig alapján azt hihettük, hogy a fiú mozgássérült, de nem, a lány az. A fiú csak kipróbálta, megtapasztalta, milyen a kerekesszéket használni, amit szerelmének ezután állandóan kell.
Egy pillanat alatt megváltozik a szereplők élete Kata balesete következtében.
Hányan lennének képesek egy ilyen helyzethez alkalmazkodni?
Mi kell ehhez?
Kiben van meg a szükséges lelkierő?
Csörög a vekker, ébresztő. Szimbolikusnak is tekinthető ez a kezdés. Valóban ideje volna már felébrednünk.
Filmes eszközökben nagyon szerény kisfilm, a történet maga is végtelen egyszerű. Méltán kapott számtalan nemzetközi elismerést, írta és rendezte Palfai Károly.
            A történetnek nincs vége, csak a filmnek.




                                                                                Urbán-Szabó Béla

2020. február 24., hétfő

Martfűi levelek - Születés


Kedves Barátom,

telefonon beszéltem a lányommal és először nem akartam hinni a fülemnek. Váratlanul ért a bejelentése… Nagy sokára fölfogtam, hogy nagyapa leszek.
           Fokozatosan jutottam el a bejelentés jelentőségéig. Igen, a lányom abban a korban van, hogy időszerűnek lehet tekinteni a gyermekvállalást. A korom, a hajam és a szakállam színe alapján már én is lehetek nagyapa.
          Egy ilyen bejelentésnek csak örülhet az ember. Akkor is, ha nehéz megszokni, sok kérdés merül fel. De egy születés, az előtte lévő hónapok, a várakozás, minden nehézség ellenére mégiscsak egy csodálatos dolog.
          Igen, áldott állapotban van a lányom. Ezt öröm és boldogság megélni. Ehhez fogható boldogság csak a szerelem, a beteljesült és megélt igaz szerelem.
          Apaként megéltem, milyen egy gyermek születését várni. Szerelmes férfiként megélhettem a nagy szerelmet is, ez éltet, ebből élek ma is.
          A születés maga a csoda!
          Egy szülésztől hallottam, aki több ezer gyereket segített a világra, hogy lépésről lépésre tudja, hogy mi játszódik le a születésig, mégis a születés egy hihetetlen csoda neki is, egy isteni elrendelés.
          Aki két csodát is megél életében, az elmondhatja talán, nem élt hiába… Így vagyok ezzel én is, nem éltem hiába, bármikor elmehetek…
          Kedves Barátom,
          hogy milyen jövő, világ várja a kisdedet, afelől nem vagyok nyugodt.
           Feszültség, bizalmatlanság…, rosszindulat, megbélyegzés, kirekesztés, alaptalan vádak és még lehetne sorolni, hogy miért rossz a közérzület, a közérzetünk.
          Ennyi rossz és gonoszság, emberi aljasság után az is csoda, ha mégis akarsz élni, kíváncsi vagy a világra. Ez tényleg csoda, Barátom!
          Üdvözöl:


                                                                                       Urbán-Szabó Béla