2019. január 29., kedd

Napló

Száz éve halt meg Ady Endre, 1919. január 27-én. Lehet vitatni, állítani, hogy nagy költő volt, az egyik legnagyobb volt, de tudomást nem venni róla, nem lehet. 
       Ellentmondásos volt az élete, ugyanúgy ellenmondásos az utóélete is. És még a legutóbbi időkben is támadták.
       Az azért mutat valamit, hogy temetésének napja iskolaszüneti nap volt. Ezt a tiszteletet egyik költőnk se kapta meg.

x x x

Elhunyt Andy Vajna filmproducer. 

x x x 

A hétvégére tavaszias idő várható, bár kétlem, hogy tartósan is az maradna. Egy hét alatt volt itt mindenféle időjárás. Igazi melegágya az influenzának. Már sok kórházban látogatási tilalom van.

2019. január 24., csütörtök

Márai Naplójának 1943-1944. olvasása közben - 1.

Márai Naplóját olvasom, az első kötetet, 1943-1944. Ez olyan, mintha ki szeretnénk merni a tengerből a vizet.
       Háború van, de erről úgy szerzünk tudomást, mint egy történésről a sok közül.
       Márai majd minden bejegyzése gyilkos látlelet, kritika. A háborúról az a véleménye, hogy az embereket jobban izgatja a kényelmük elvesztése, mint maga a háború minden borzalmával együtt.

2019. január 21., hétfő

El nem múló remény


Döbbenten bámult
maga elé,
nézett volna
a fény felé,
csak sötétséget látott,
embereket, csalódottságot...
Egy volt, csak egy,
a társa,
a jónak, szépnek nőies
földi mása...
Repült volna már,
repült volna felé,
csak nézett
maga elé,
ölelgette, szeretgette
volna,
hívná szépre, jóra...
A sötétségben őt látta,
a fényt,
az el nem múló 
reményt.

2019. január 18., péntek

Ima szerelmemért




Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy korban születtünk.

Hogy megismertelek.

Hogy elfogadat fizikai állapotomat, hogy elfogadtad a kerekes-székből adódó hátrányokat.

Hogy elfogadtam érzékenységedet.

Hogy elfogadtuk egymást kölcsönösen hibáinkkal együtt.

Hogy már akkor szerelmes voltam beléd, amikor még nem is találkoztunk.

Hogy szerelmesek vagyunk egymásba.

Hogy minden együttlétünk egy csoda, egy szerelmi beteljesülés.

Hogy erényes vagy.


Hálás vagyok a sorsnak, hogy azonos értékrendet vallunk.

Hogy nekünk egy az imádság, hogy nekünk egy az Isten.

Hogy beszélgetünk, újra és újra beszélgetünk.

Hogy megbeszéljük, ami volt, ami van, ami lesz.

Hogy megértjük, elfogadjuk egymás véleményét, ha nem vagyunk egy véleményen, akkor is tiszteljük a másik álláspontját.

Hogy tanulunk egymás hibáiból, megértőek vagyunk a másik hibáival és értékeljük, hogy a másik belátja a hibáit.

Hogy asztalodhoz engedtél, és engedted, hogy rabja legyek mindannak, amit a konyhai tudományban elértél, a főzésnek és sütésnek.


Hálás vagyok a sorsnak, hogy melletted más emberré, jobb emberré válhattam.

Hogy bizonyságot adtál, engem is szerethetnek, és én is viszont szerethetek.

Hogy hátrányaimat kiegyenlíted a gondoskodó törődéssel, oda figyeléssel, a legjobb segítőm lettél.

Hogy számíthatok rád, hogy múzsám vagy.

Hogy megérzem, ha szomorú vagy, ha bánatod van és Te is megérzed, ha szomorú vagyok, ha bánatom van.

Hogy kölcsönösen örülünk a másik örömének, és bánkódunk, ha valami bántja a másikat.


Hálás vagyok a sorsnak, hogy türelmesen viseled aggódásaimat, ami szeretetből fakad.

Hogy melletted lehetek és vigasztalhatlak, mikor olyan helyzetben vagy, mikor szükséged van rá, és bátoríthatlak gyengeségedben kitartóan.

Hogy melletted lehetek, mikor valaki megbánt érzékenységedben.

Hogy még nem szerettem úgy senkit, mint téged, és nem szeretett senki, mint Te.


Hálás vagyok a jó Istennek, hogy megismerhettelek, hogy szerethetlek, hogy szerelmemnek tudhatlak.

Hálás vagyok a jó Istennek az életért.

Hálás vagyok, hogy megmutathattam, mi a világon a legcsodálatosabb a szerelemben, és ezt Te is megmutattad nekem.

Hálás vagyok a jó Istennek, hogy megmutattad, a legnagyobb erő a szeretetben és a gyengeségünkben van.

Kérem a jó Istent, hogy mindehhez adjon erőt és kitartást mindenkor.

Kérem a jó Isten áldását erre a szeretet- és szerelemközösségre.


Ámen.

2019. január 8., kedd

Hogyan mondjam el?


Hogyan mondjam el,
mit jelentesz nekem;
hogyan mondjam el,
mit jelent ez a szerelem?

Egyszer csak jöttél
és teljes valódban ott voltál,
mint a szerencse csillaga,
őszies fényben aranylottál.

Hogyan mondjam el,
szeretnék szépen szeretni;
hogyan mondjam el,
szeretnék a kedvedre tenni.

Melletted jó őrültnek lenni,
örülten téged szeretni;
melletted mindennek lenni,
szeretve szerelmesnek lenni.

Hogyan mondjam el,
gondolatom körülötted jár;
hogyan mondjam el,
még nyílnak a vadrózsák.

Csendes a jászol


Nyugalom honol,
csendes a jászol.
Kisded szuszog benne,
Mária gyermeke.
Megváltónk fekszik ott,
akit az Úr adott;
az Úr adta szerelmünk,
neki köszönhetjük
üdvösségünk.
Megtaláltuk
a karácsonyi békét,
egymást szeretve
a másik szerelmét.

2019. január 3., csütörtök

Csodavárás



Advent beteljesülése
Kisjézus születése.
Ezt vártuk, ezt a csodát!
A világban
oly sok a hamisság…
Bánjuk,
bocsánatos bűnünk
egymásnak megbocsátjuk.
A templomi csendben
vagyunk mi már
szerelemben.
Örök béke
a megnyugvás vége.
Béke velünk,
egy a mi szerelmünk;
egy az utunk oda,
te vagy a beteljesülés,
te vagy a csoda.