A sokat
hangoztatott államháztartási reform az egészségügyi és a szociális területet is
érinti majd. Ez többek között azt is jelenti, hogy az ezekkel kapcsolatos
hatáskörök, feladatkörök hogyan oszlanak meg az állam, a (társadalom-) biztosítás
és az önkormányzatok között, illetőleg ehhez mennyi pénz – anyagi lehetőség –
társul. A fölsorolásban kétségkívül a legerősebb az állam. Ezért is könnyen
szabadul a kötelezettségeitől úgy, hogy a másik kettőnek egyre nehezebb lesz.
A helyi önkormányzatok feladatai ebben a körben oly módon nőttek az elmúlt
években, hogy egyrészt ezek tovább már nem háríthatók, másrészt az anyagi
források nem feladatarányosan alakultak. Az önkormányzatok többsége örül, ha a
jogszabályokban kötelezően előírt feladatait teljesíteni tudja, nemhogy azokon
túlmenően bármit is vállaljon.
Mellesleg szociális területeken nő a szerepük a különböző társadalmi
szervezeteknek, alapítványoknak, a közhasznú, illetve az egyéb társaságoknak. A
vállalkozások ezeken a területeken nem nyereségorientáltak, ezek nonprofit
vállalkozások.
* * *
Amit
látnunk, érzékelnünk kell a vázolt folyamatban, az az, hogy az állam egy
kötelező minimumon túlmenően nem akar több kötelezettséget vállalni. Ez a helyi
önkormányzatokra annyiban igaz, hogy még a tehetősebbek se nagyon vállalnak
többet, mint amennyit kötelezően el kell látniuk.
* * *
A Szonda
Ipsos - még a kilencvenes években - végzett egy közvélemény-kutatást azzal kapcsolatban, hogy
az emberek mitől félnek leginkább. A megkérdezettek a rangsor élére a háborútól,
második helyre a bűnözéstől való félelmüket állították.
„… Az átlagember számára is mindinkább tudatosuló társadalmi feszültségekre,
a létbizonytalanság felerősödésére utal az, hogy a lakosság összességében, a
jövőben ijesztőnek ítélt gondok közül az elszegényedés lehetőségét sorolta a
harmadik helyre. A megkérdezettek 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ettől
tart a legjobban. A probléma súlyosságának megítélése igen eltérő az egyes
korosztályok esetében. Amíg a fiataloknak csupán kilenc százalékát aggasztja
elsősorban a szegénysorba jutás veszélye, addig az erősödő (50-60 éves) rétegek
körben a hasonló félelmekkel küzdők aránya 19 százalékot tesz ki…” (A jövő
évezred gondjai, Népszabadság 1996. évi 93. szám, Hétvége melléklet).
Fontos megemlíteni, mivel az előzőekhez szorosan kapcsolódik, hogy negyedik
helyen a munkanélküliségtől való félelem áll.
Németországban egy nemrégiben készült ugyanilyen felmérés szerint a német
polgárok jóval kevésbé tartanak az elszegényedéstől hozzánk képest, az általuk
felállított rangsorban ez az utolsó előtti helyet foglalja el.
* * *
A
szociálpolitikai eszközökkel, illetőleg a különböző szociális ellátásokkal az
elszegényedés ma legfeljebb csak mérsékelhető, a rászorultság legfeljebb csak
enyhíthető. Ma semmi olyan nem történik társadalmunkban, ami miatt az elesett
embereknek, a tartós munkanélkülieknek a közeljövőben jobb lehetne.
Az elszegényedésnek veszélyei is vannak. Hogy mi van és mi várható? Erre
csak egy példa: „… a szegénység egyáltalán nem ok a bűnözésre; az igazi szegény
ember büszkén viseli helyzetét és nagyra tartja magát a becsülete miatt. Ám aki
megfosztatik azoktól a javaktól, amelyeket nem oly régen még birtokolhatott,
vagy egyszerűen nem jut hozzájuk (és már nem is kizárólag a nagyvárosokban), pedig
joggal igényelhetné, ez komoly veszélyhelyzet. Világszerte – így nálunk is –
gettók, társadalmi zárványok alakulnak ki a lemaradókból, a kirekesztettekből.
Nekik semmi vesztenivalójuk nincs. Egyszerű választás elé kerülnek: önmaguk
lehetőségeihez képest luxus színvonalon élnek némi kockázattal és kevés
fáradtsággal – vagy börtönbe jutnak, elpusztulnak. Bármire hajlandók és
képesek, nem érzelgősek. Ha valaki eljut egy magyar börtönbe látogatóként (nem
oly nehéz, hisz a börtönök a saját érdekükben is egyre jobban kinyílnak a civil
társadalom szeme elé), ámulva lesz kénytelen a bűnözőről benne élő képet
kicserélni. Húsz – harminc év közötti fiatalembereket fog látni, kipihenten,
szinte kínosan tisztán és ápoltan, nagyon erősre kisportolva. Mi lesz velük, hova
készülnek? Eszünkbe kell jutnia az észak – dél, a gazdagok – szegények
ellentétnek s a kegyetlen következtetésnek: ha nem kapják meg, ami jár nekik,
el fogják venni a szerencsés másik oldaltól…” (B. Németh Zsolt: „Köpködés
tilos!”, Liget 1996. évi márciusi szám).
