Kedves Barátom,
Az életben vannak pillanatok, amikor az ember úgy érzi, hogy valami nincs rendjén, valami megváltozott. Kicsúszott a lába alól a talaj. Úgy nem folytatható, ahogy eddig, de még minden bizonytalan a jövőt illetően.
Mit lehet ilyenkor tenni? Mit csinálhat ilyenkor az ember? Tele van kétségekkel.
Kire számíthat? Kitől kérhet tanácsot, segítséget?
Csak a bizonytalanság biztos.
Kapaszkodókat keresünk ilyenkor, társakat, segítőket.
Ki tudna segíteni? Ki az, aki segít? Ki az, akiben megbízhatunk?
Kérdések sokasága, válaszok szűkössége.
Ahogy a különböző szempontokat mérlegre tesszük, rájövünk, hogy sok embert ismerünk, de csak kevésre számíthatunk vagy senkire.
Annak is örülünk, ha egy-két ember van. És még kérdés, hogy mennyire hathatósan. Az is előfordul, hogy segítség nélkül, egyedül maradunk. Vagyis ott tartunk, ahol a part szakad.
A kérdést csak bonyolítják a különböző mentális problémák.
Kevés az érzékeny, a hittel bíró ember, aki képes és kész felelősséget vállalni önmagáért és másokért is.
A szeretet eligazítást adhatna, de a szeretetet mostanában meglehetősen szűken mérik mifelénk. Észre sem vesszük, hogy megsértünk, megbántunk valakit, még akaratlanul is…
A szeretetnek alázattal kell társulnia ahhoz, hogy köszönet legyen a segítésben.
Kedves Barátom,
őt keresem, akire lehet számítani szeretettel és kellően alázatos is.
Egy ilyen nőt ismerek, aki képes erre, de - még - nem kész. Kérdéses, hogy kész lesz-e valaha is. Reménykedek, hogy egyszer az lesz.
Én szeretném.
Ebben a hitben és reménnyel búcsúzik barátod:
Urbán-Szabó Béla
