Hitvallás a szerelemért

Minden a véletlen műve volt, de amikor azon a délelőttön fölhívtalak, tudtam, hogy elrendeltetett.

Hallottam a hangod és ennyi elég volt.

Akkortól nem felejtelek.

Mindig velem voltál, mikor ébren voltam, mikor álmodok.

Leginkább mikor tudattalan vagyok.

Nemhiába, születtem, ezért születtem.

Körülötted forog minden.

Távolodok, közelítek, de mindig te vagy a középpontban, ébren is álmodlak, veled szédülök.

Érzéseimbe bezárva most hallgatok, megfogadtam, nem szólok, szerelmes szavakat nem mormolok.

Még ha néma is vagyok, mindenki tudja, szerelmes szerelmed vagyok.

Örök szerelmed, amíg van bennem lélegzet.

És nem számít, hányszor születsz, hányszor születek.

Martfűi levelek - Írjál!

Kedves Barátném,

most nem te, vagy én, a világ marad le valamiről.

         Miről is? A jó ég tudja!

         Minden más lesz, semmi nem lesz folytatható. Mintha valaki valamit beakasztott volna a küllők közé, és csak lassan, a korlátozással együtt nagyon lassan tuná volna lehetővé tenni az előbbre jutást.

         Jó lenne, ha magunkban tudnánk rendezni a dolgokat!

         De tudjuk-e? Legfőképp akarjuk-e?

         Akarunk-e szembenézni a tegnapi, tegnapelőtti önmagunkkal? Van-e bennünk kétség?

         Jó, ha annyira összeszedjük magunkat, hogy csinálunk valamit. Mint például te az írást…

         Nagyon örülök, hogy elkezdtél írni, tulajdonképpen mindegy, hogy mit. Csak írni és írni kell, és közben összeáll valami, egy napló, egy visszaemlékezés, egy vers…

         Az írás önterápia, önelemzés és közben kimondható mindaz, amit egyébként nem mondanánk ki. Tudósítás a világról, környezetünkről, a bennünk zajló folyamatokról, érzéseinkről, véleményünkről, vitáinkról. Az írásnál semmi sem árulkodóbb.

         Kiírhatjuk magunkból, ami fáj, ami örömünk és bánatunk.

         Ha semmi más haszna nincs, már ez is megérte.

         Létrehozhatunk egy külön világot, ahová csak nekünk van bejárásunk, jobb esetben az olvasóknak. Vagy csak annak, akit mi akarunk, vagy szeretnénk.

         Nagyon örülök, hogy elkezdtél írni. Észre sem veszed, és egy világot teremtesz. Véleményt alkotsz és formálsz. Sokan szeretni fognak ezért, de sok lesz a haragosod, irigyed is.

         Téged csak egy vezessen, mindent a lelkiismereted szerint írjál. Több lesz a követőd, mintsem gondolnád.

         A szellem szabadsága a tiéd lesz és ennél nagyszerűbb dolog nincs. Megtapasztalhattam, tapasztalatból mondom. Társak leszünk, vagy már vagyunk is ebben a szabadságban.

         Megtalálod a csak rád jellemző és senkivel össze nem téveszthető egyéni hangot, ami csak a tied.

         Megbeszélünk mindent, megosztjuk egymással dilemmáinkat., mert azok lesznek, nem királyi út az írás. Sok öröm, de még több gyötrelem.

         Hát, rajta, csak így tovább! Egy tisztelő olvasód már van.

         Üdvözöl barátod:

                                                                                        Urbán-Szabó Béla

Félek

Azt mondod, félsz,

elárulom, én is félek,

van kiért,

van miért…

Búvó patakként

nő a feszültség

és még az

a vége-hossza nincs

önkéntes karantén,

csend és egyedüllét.

Elég, elég!

Csitt, csitt!

Csitítom magam…

A polc tele van,

olvasni, tájékozódni

lehet

és leszel még

idegesebb…

Mit ér a műveltség,

ha nem biztosított

a lét?

Mit ér az egészség?

Mit az emberi lét?

Mit tehet az ember

szeretteiért,

ha föl üti fejét

a depresszió?

Akkor is hirdetem:

Élni, élni jó!

Rád gondolok,

ott a távolban

én nem, de

gondolatom veled van.

Ha majd egyszer

az ember újra

örülni mer,

elmondom

akkor néked,

te vagy bennem

a lélek…,

most is szeretlek

és amíg a világ világ,

szeretnélek

Martfűi levelek - Komfortzóna

Kedves Barátom,

ebben a mostani helyzetben a legszokatlanabb az lesz az embereknek, hogy ki kell lépniük a komfortzónájukból. Kisebb vagy nagyobb mértékben mindenkinek változni fog az élete, élethelyzete.

         Senkinek nem lesz jobb, de különböző mértékben lesz rosszabb.

         A koronavírussal és az azzal együtt járó következményekkel mi is küszködünk. Nehezíti a helyzetünket édesanyám egészségi állapota, a demencia. Háromemberes feladatot jelent nekünk, a húgomnak, az unokahúgomnak és nekem. Hármunk közt oszlik meg az ellátása, felügyelete. Ha nem volna a koronavírus, akkor is éppen elég lenne ez is. Csináljuk, ahogy és ameddig bírjuk.

         Az, hogy a világáról nem tud szegény, egy dolog, a laboreredményei jobbak, mint bármelyikünknek.

         Barátom,

         az emberek értetlenségével nagyon meg kellett küzdenünk. Mivel édesanyám betegségének nincsenek látható jelei, hitték is, meg nem is, hogy beteg, nagy a baj. Az való igaz, hogy édesanyám egyébként jól néz ki, mint egy átlagos nyolcvan kétéves néni. Mosolyog és úgy egyébként aranyos.

         Hányszor, de hányszor, szembesültem az emberek tekintetével… Mondtuk, hogy édesanyám beteg. „Ugyan, ne mondjuk már! Olyan jól néz ki.” Vagy: „Találkoztam vele. Jókedve volt.”

         Lassan, nagyon lassan értették meg, hogy bizony tényleg baj van. Addig viszont sokszor éreztük a húgommal kényelmetlenül magunkat.

         Gyakorlatilag huszonnégy órás felügyeletet, ellátást igényel édesanyám.

         Én csak lakáson belül vagyok vele. Ki nem bírok menni, mert elszökik mellőlem.

         Ma nehéz az embereknek, de tapasztalatból tudom mondani az elégedetlenkedőknek, hogy lehet még nehezebb.

         Az ellátórendszer az ilyen helyzetekre nincs felkészülve. A családok meglehetősen magukra vannak hagyatva. Arról nem beszélve, hogy a segítségnek is megvan a kultúrája.

         De erről majd legközelebb. Addig is üdvözöl barátod:

                                                                                          Urbán-Szabó Béla

Füstölgés - Ki kapjon?

A bejelentés megtörtént a miniszterelnök úr részéről, az egészségügyben dolgozók egyszeri juttatásként bruttó ötszázezer forintot kapnak az idén, feltehetően a nyári hónapok egyikében. 

         Ha valamennyi egészségügyi dolgozó kapja, az jó. Ha viszont elkezdik szűkíteni a dolgozói kört, abból nagy baj lesz. Az arra lesz jó, hogy megossza az egészségügyben dolgozókat.

         A kérdés az, hogy mi a cél? Vagy elégedett lesz mindenki, aki az egészségügyben dolgozik, vagy lehet füstölögni.

Mit ér?

Mit ér a kimondott szó?

Falra hányt borsó.

Mit ér a közeledés,

ha a reakció

egy ferdítés?

Mit ér az érintés,

ha nincs megértés?

Mit ér minden,

ha nem számít

az Isten?

Martfűi levelek - A járvány hordaléka

Kedves Barátom,

nem is gondolják az emberek, hogy a koronavírusos járványnak mennyi járulékos következménye, hatása, kára lehet. Amit a legnehezebb tudomásul vennünk, hogy az élet minden területére kihat.

         A gazdaságról most nem szólok, pedig lehet, ott lesznek a legnagyobb károk, azokat lesz a legnehezebb helyrehozni, pótolni.

         Az unokaöcsémtől hallom, hogy nyolcadik osztályos, háromnapos osztálykirándulásra mentek volna Lengyelországba. Most nem mennek, és azt sem tudják, hogy mi lesz az erre szánt osztálypénzzel.

         Az utolsó alkalom lett volna osztálykirándulásra, így együtt lenniük.

         El se tudjuk képzelni, hogy milyen mentális problémákat okoz ez a járvány és az ezzel együtt járó bezártság. Mennyivel nő vajon a depressziósok, pszichikai betegek száma?

         A házaspárok új oldalukról ismerhetik meg egymást. Ha jól belegondolunk, most vannak huzamosabb ideig együtt, most ismerhetik meg a másik ilyen-olyan tulajdonságait. Vagy összeszoknak, vagy végképp elidegenednek egymástól.

         Állítólag Kínában, ahol már félig-meddig kijöttek a járványból, megszaporodtak a válóperek indítása.

         Kedves Barátom,

         emberpróbáló, emberségpróbáló időket élünk.

         Nehéz embernek maradni, emberarcú társadalom benyomását kelteni.

         A járvány miatt, úgy hallom, műtéteket kell elhalasztani. Volt olyan eset, amikor már minden vizsgálata megvolt a betegnek, a műtéti napot is kitűzték, aztán az utolsó pillanatban elhalasztottak a műtétet.

         Itt a tavasz, nem tudunk felhőtlenül örülni. Az embereknek ki kellene szabadulni a természetbe, és e helyett házi, otthoni karanténban vannak, korlátos a mozgásuk.

         Ez a mostani helyzet akár pozitív személyiségformáló is lehet. Ha nem, akkor mi kellene ehhez? Hát nem tudom, de a válaszra én is kíváncsi vagyok. Azért is, hogy mire készüljek.

         Addig is üdvözöl barátod:

                                                                                Urbán-Szabó Béla