2014. július 28., hétfő

Neked magadról



                                              


                                               Óh barátom, a lég rád int
                                               és a szemedbe port hint,
                                               s te vakmerőn és vakon
                                               úszkálsz szerelemhajókon.

                                               Rab vagy a mozdulatokban,
                                               mennél, de tovább nem jutsz,
                                               megbilincselve szóban,
                                               a nő ölén zátonyra futsz.

                                               Ismeretlen vonzásban
                                               mennél messzeségbe! Nem tudsz,
                                               vagy csak egy társsal boldogan,

                                               vagy boldogtalanságban,
                                               vagy a nőt magára hagyod,
                                               de már még csak azt sem tudod.

2014. július 27., vasárnap

Folyam


Ha gyengének
érzed magad,
gondolj a fűszálra, 
ha fáradtnak,
gondolj apád, anyád
fáradhatatlanságára,
ha úgy érzed,
betelt a pohár,
gondolj az üres pohárra,
ha nem tudod
túltenni magad,
gondolj a holnap
hívó szavára,
ha végkép eleged van,
gondolj a múlt
vásott fogára,
az egyszeri 
megnyugvásra!

2014. július 24., csütörtök

Pál Adrienn, avagy keressük önmagunkat




- filmajánló -



A híre és nemzetközi elismerése megelőzte a filmet. Az első percekben egykedvűen nézzük, hogy mi lesz ebből, hogyan jutunk így el a nemzetközi hírig.
            Aztán szép lassan magával ragad bennünket Piroska nővér túlsúlyos egyénisége, monoton munkája, magánélete.
            Piroska betegei már csak vannak. Ők nem a gyógyulást várják, talán nem is várnak semmit. Nekik és a hozzátartozóknak megváltás a halál.  Amikor eljön az ideje, Piroska viszi le őket a boncterembe érzéketlenül, rezzenéstelen arccal, süteményt, szendvicset majszolva  A krumpapapucs szinte ijesztően kopog, visszhangzik a kórházi folyóson.
            Az egyik osztályukra szállított nő nevéről eszébe jut gyerekkori barátnője, akiről azóta sem hallott.
            Elkezd utána érdeklődni, tudakozódni. Mindenki emlékszik rá valamennyire, ki jobban, ki kevésbé. Mindenki másképp emlékszik Pál Adriennre, mindenki emlékezetében másképp él.  A valamikori ismerősök egymásnak ellentmondó módon emlékeznek rá.
            Pál Adriennt egyszer sem látjuk. Sok mindent megtudunk róla, s valójában nem tudunk meg semmit.
            A film hangvétele fanyar humorú. Piroska elvileg fogyókúrázik, közben eszi a süteményt. A párjával idegenek egymás számára, úgy fekszenek egymás mellett az ágyban, mint volt betegei a boncteremben. Aztán a férfi elhagyja, egyik indoka, hogy nem segített neki az utóbbi időben a terepasztal építésében.
            Piroskát Gábor Éva alakítja, amatőr színész. Amikor először látjuk a filmen, ijesztő a megjelenése. Szép lassan elfogadjuk, tán még azt is megértjük, hogy ezt az életet csak így lehet élni.
            Kocsis Ágnes színészválasztása és rendezése telitalálat.
            Évekkel ezelőtt forgatták a filmet. Olyan érzésem van, hogy ez a film egyre inkább a mai és a holnapi világunkról szól. Arról az életről, amelyet szenvtelenül élünk meg, s már nem is kérdés, hogy tudunk-e, akarunk-e rajta változtatni, csak éljük.
            A film utolsó kockáin Piroska egy fiatal kis kolléganőjét tanítja be. Kocsis Ágnes, illetve a film ezzel mintegy azt sugallja, lesz ennek az életnek folytatása.

Füstölgés - 34.


Egy mondás szerint, ha valamit elszabtunk, utülag már szabhatjuk. Valahogy így vagyunk a Budapesten a Szabadségtéren fölállított vitatott emlékművel is.
       Már az elős lépéseknél hiba történt - született egy döntés, amiről előzetesen nem voltak egyeztetések, nem írtak ki pályázatot... -, amit később már nem lehetett korrigálni, a döntéshozók nem is akarták.
        A politika annyira exponálta magát ebben a kérdében, hogy már nem is lehet visszahátrálni. Mindenki mondja a magáét, de amiről igazából szó kellene, hogy legyen, arra már nem figyel senki. Párbeszéd meg végképp nincs.
         2014. május 27-én fölállítottak egy emlékművet a holokausztév tiszteletére Kolozsváron. Mindez történt a szociáldemokrata román kormány, a konzervatív városi vezetes, az RMDSZ, a zsidó hitközség és a  kolozsvári közösségek tudtával és támogatásával. Olyan szervezetek között volt egyetértés ebben a kérdésben, akik között egyébként nem szokott az lenni.
           Mi meg dagonyázhatunk és cipelhetjük magunkkal ezt a tüskét is és közben füstölöghetünk.

2014. július 21., hétfő

Harc az idegekkel


Elkoptak a szavak,
elfogytak a mondatok,
harc az idegekkel,
lenyomnak
névtelen akarnokok.
Hol a kegyelem?
Hol a megbocsájtás?
Fogytán bennem
a tartás,
az akarnokokban
nagy a kitartás.
Ki tudja,
hol a végzetem?
Ahol végződik
egyszer énekem.

2014. július 19., szombat

Ugyanazt a lovat kerülgetik


A jobboldalnak mondott oldal megmondó asszonya megmondta, hogy az ő érzékenysége is fontos és örül, hogy a ballib oldal megmondó emberei elveszítették a befolyásukat a társadalomra.
       Az a baj, annyi történt, hogy most a ló tulsó oldalán vagyunk. Vagyis nem az igazság került a helyére, hanem megkerültük a lovat.
       Valószínűleg a baloldalnak mondott oldal azért nem találja a maga helyét és szerepét, mert ugyanazt a lovat kerülgetik a másik oldallal.
       Egyik oldal sem igazán az, aminek mondja és aminek láttatni szeretné magát.
      A társadalom azért is ilyen béketűrő, mert ugyanazt látja többé-kevésbé most is, mint eddig. És amíg el tudják vele hitetni, lehet a történéseknek nyertese is, nem is izgatja magát. A napi jobboldali kormányzati kommunikáció pedig jelenleg erre képes. Amíg ez tart, ebben az összefüggésben a demokratikus játékszabályokat sem tartják fontosnak az emberek.  

2014. július 17., csütörtök

2014. július 15., kedd

Napló


1994 november vége, december eleje lehetett. Délelőtt még késő őszi volt az idő, semmi különös. Kora délután viszont elkezdett esni a hó, egy-két óra alatt öt-tíz centis hó esett.
      Kérdésessé vált, hogy jutok be Szolnokra a Szigligeti Színházba az esti koncertre. Végül is a - gyerekkori - barátommal mentem.
      Fischer Annie zongoraművész és a Liszt Ferenc Kamarazenekar adott hangversenyt a Szolnoki Őszi Művészeti Hetek keretében, annak zárórendezvényként. 
       Lement a meghirdetett koncert. A közönség ünnepelte a művésznőt és a zenekart. 
       Fischer Annie visszajött és a zenekarral  adott egy ráadást. A siker fokozódott.
       Ezt követően azonban olyasmi történt, amire se előtte, se utána  - eddig - nem láttam példát.
      A nyolcvanéves művésznő visszajött a színpadra, leült a zongorához és elkezdett játszani zenekari kíséret nélkül különböző darabokat. 
      Se a zenekar tagjai, se a közönség nemigazán értette, hogy mi ez. Fischer Annie játékába valamennyien belefeledkeztünk. A közönség és a zenekar tagjai egy-egy szám után együtt ünnepelték a művésznőt, a végén már - nem túlzás - tomboltunk. 
      Valami csodának lehettünk a tanúi akkor ott este a Szolnoki Szigligeti Színházban. Egy nagy művész kápráztatott el bennünket, ráadásként egy külön önálló koncertet adott. Olybá tűnt, mintha abba sem akarná hagyni.Csak játszotta Mozartot, Schopint, Lisztet...
       A koncert végén a barátom azt mondta, hogy ilyen koncertre bármikor elhívhatom. A barátomról tudni kell, hogy se előtte, se azóta nem volt komolyzenei koncerten. Azt meg végképp nem tudhatta, hogy ilyen koncert az ember életében jó, ha egyszer adatik.
       Azt pedig már csak utólag tudtuk meg, hogy Fischer Annie zongoraművésznek ez volt az utolsó koncertje. 1995 tavaszán életének 81. évében elhúnyt. 
       Az idén ünnepeljük születésének 100. évfordulóját.
  

2014. július 13., vasárnap

Voltál

    Ének esti fényben,
rohanásban, túlélésben;
a múlásban máló
vakolat,
még most is
magamban hordalak.
Emlékeztetnek
a tárgyak, a jelek,
veled fekszek, kelek,
múlik az idő,
friss az emlékezet.
A vakolat alatt
viseltesek a falak,
tágulnak a rések,
lesznek repedések,
mire megérthetném,
mennék, ismét
mennék.
Ének száll feléd,
voltál és még
lehetnél.

2014. július 10., csütörtök

Mantovani zenekar


Napló


Ma ismét találkoztam N. Pista bácsival, öreg barátommal, Kisújszálláson. A Móricz Zsigmond Gimnázium tornatermében futottunk össze egy rendezvényen.
       Mesélte, hogy ötven évvel ezelőtt amputálták a lábát egy baleset következményeként.
       - Remélem, nem ünnepeltétek meg? - kérdeztem nevetve.
       Ő is nevetett.
       - Azt nem, de azt igen, hogy ötven évvel ezelőtt ismerkedtünk meg a feleségemmel.
       - Kérdőn néztem rá.
       - Két héttel a balesetem előtt ismerkedtünk meg.
       - Fantasztikus, hogy kitartott melletted.
      - Igen. Három évvel később házasodtunk össze. Egy lányunk és egy fiúnk született, és öt unokánk van.
       Aztán arról beszélt, hogy a napokban kapta meg a Móricz sorozat utóbbi három kötetét. 
      - A boldog embert oda is adtam az anyósomnak - mondta.
      - Hány éves az anyósod?
    - Kilencven. Képzeld, minden reggel azzal kezdi, hogy elolvassa a megyei napilapot. A politikában napi toppon van.
       Beszélt dr.Pallagi Gyuláról, Móricz nagybátyjáról, a gimnázium egykori igazgatójáról, akiről tér van elnevezve Kisújszálláson és aki matematikai szaklapokba írt annak idején.
       A rendezvény nagyságára utalva mondtam, hogy néha nem árt fékezni, mert nehogy úgy járunk, mint a Legényanya szereplői, tútoljuk. 
       Pista bácsinak erről megint eszébe jutott egy történet.
       - Annak idején a gépjárművezetői oktatóm is azt mondta, a fék használatát a legnehezebb megtanulni - meséélte egykori élményeit. - A gázt előbb-utóbb mindenki megtalálja, a féket viszont mindig időben kell használni.

x x x

Száz évvel ezelőtt tört ki az első világháború. Gavrili Princip meghúzta a ravaszt. 
       Tudjuk, a falon lévő színpadi fegyver egyszer csak elsül.
       Gavrilo Princip nem a startpisztolyt húzta meg ugyan, de a politikai dramaturgia szereti ezt a látszatot kelteni.  


 

2014. július 6., vasárnap

"Régi dicsőségünk hol késel...?"






Ahogy nézem a brazíliai futball-világbajnokság mérkőzéseit, egyre inkább azt látom, hogy ezeknek a csapatoknak a magyar válogatott még edzőpartnernek se lenne jó. Csak ámulok, hogy mennyire elment mellettünk a világ!
            Hol rontottuk el? Mitől beteg a magyar futball?
            Az biztos, hogy a szabadban nem látni labdával játszó gyerekeket. Az igazat megvallva, nincs is hely hol játszaniuk. Hol vannak azok az üres telkek, belső udvarok, ahol a gyerekek nyugodtan játszhatnának?
            Ma legfeljebb a levegőző kutyáknak dobálnak kis labdákat a gazdáik.
            Az én időmben a srácok fociztak, fejeltek, egybeléztek (lábteniszeztek), sőt, még a porolót is kihasználták röplabdázásra. Mindennek már nyoma sincs.
            Mondhatnám azt is, hogy engedjük játszani a gyerekeket!
            Hiába építünk, üzemeltetünk futballakadémiákat, stadionokat, ha nincs alatta, mögötte semmi. Megépítjük a koronát, királyság meg sehol.
     Nézem a brazíliai világbajnokság játékosait. Hát nem tudom, hányan jártak közülük futballakadémiára?
       Vörösmarty Mihállyal kérdezem (Zalán futása): „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”

2014. július 3., csütörtök

CimbaliBand: Oppadirida


Égre kiáltott szavak


Égre kiáltott szavak,
mint borsó a falon;
semmi különös,
csak vártalak.

Várom azt az órát,
azt az egyet,
ami másnak kijár...
Mondod, ne kiabálj!

Körbefon a sugárkoszorú,
vezeklésed a jövés-menés,
nincs menekvés,
barátod szomorú.

Ha megálljt 
parancsol az idő,
és körötted már senki sem,
a távolban az a pont
vagyok, én az ő.

Égre kiáltott szavak,
földi tusakodás,
szeretetben a kegyelem,
csak várlak és vártalak...

2014. július 2., szerda

Rigófütty







Arra ébredt, hogy a kertben a derengéssel kezdődött a hajnali hangverseny. A madarak, különösen a feketerigók, örömködtek a kivilágosodásnak.
            Kialvatlannak érezte magát, szeretett volna még visszaaludni, de tudta, hogy ez ilyenkor már reménytelen. Csak forgolódott a felesége mellett. Vigyázott, hogy ne ébressze föl.
            Vár még egy kicsit, aztán fölkell. Fölösleges szenvedtetnie magát, ha már úgy sem tud aludni.
            A madarak rendületlenül csicseregtek.
            Óvatosan kiment a szobából és behúzta maga mögött az ajtót.
            Elszöszmötölt a konyhában.
            Ahogy kilépett az udvarra, megcsapta a reggeli fuvallat. Talán fél öt lehetett. Ki tudja miért, valahol a környéken kutyák vad csaholásban törtek ki.
            Lassan ébredezett a kisváros.

x x x

Fölháborodva konstatálták, hogy a járdát és az árkokat csak ők takarítják.
            - Belefér Dezső bátyám… Rá se hederítsen! - mondta Vaba.
            - Hát, nem értem én ezt fiam. Másnak is ugyanannyi ez a járda, mint nekünk.
            Morgolódtak még egy kicsit, de csak haladtak.
            - Te hogy ébredsz reggelente? – kérdezte váratlanul Dudás Dezső fiatal szomszédját.
            Az nem egészen értette a kérdést.
            - Ahogy szoktam – válaszolta.
            - Én ilyenkor már állandóan a rigófüttyre.
            - Azért ez jó, nem?
            Az öreg összevonta a szemöldökét. Nem egészen erre a válaszra számított.
            - Engemet már meglehetősen idegesít a dolog. Valamit tenni kellene – folytatta Dudás Dezső.
            - Ezt hogy érted Dezső bátyám?
            - Valamivel el kellene riasztani őket.
            - Elriasztani a madarakat! – hüledezett Vaba olyan képet vágva, mintha nem akarna hinni a fülének.
            - Igen. Arra gondoltam, hogy néhány napig reggelente légpuskával riasztólövést adok le, hátha így elszoknának innen.
            Vaba nem bírta eldönteni, hogy az öreg most csak hülyéskedik, vagy komolyan gondolja, amit mond. Az öreg még vagy kétszer ráerősített. Vaba nem firtatta tovább a dolgot.

x x x

Fölriadt álmából. Mintha csattant volna valami. Vagy csak álmodta? Aztán még egyszer…
            Az öreg nem viccelt. Ez tényleg légpuskázik.
            Odament az ablakhoz, egy kicsit följebb húzta a redőnyt. Nem látott semmit.
            - Mi van …? – szólt álmosan a felesége az ágyból.
            - Úgy hallom, Dezső bácsi beváltotta az ígéretét… Durrogtat a rigók riasztása miatt…
            - Bekattant az öreg? - szólt még mindig álmosan az asszony.
            A férfi visszafeküdt. Még négy lövést lehetett hallani. Aztán hirtelen csend lett.

x x x

Hetek óta nyomta az ágyat. Az orvosok mindenfélével biztatták, de nem lett jobb, sőt, egyre rosszabb lett az állapota. Egyre rövidebb ideig bírt fönt lenni, már ahhoz is kellett a felesége segítsége, hogy kimenjen a WC-re.
- Dezsőkém, nézzed már, látogatód van! – mondta a felesége megállva a szobaajtóban. Ezt követően betessékelte a vendéget, aki a szomszéd volt.
            - Ne csesszél ki velem, Dezső bácsi! – mondta Vaba kezet fogva az öreggel. – Ott tartunk, hogy most már egyedül takarítom a járdát és az árkot.
            Az öreg csak mosolygott fájdalomtól eltorzult arccal.
            Mire Vaba elmondta, hogy mi történt az elmúlt hetekben az utcában, az utcabeliekkel, rájuk esteledett.
            Megígértette vele az öreg, hogy sűrűbben benéz hozzá.

x x x

Nagy nehezen rávette a feleségét, hogy költöztesse be ide az oldalsó kisszobába. Átmeneti időre, mondta neki, amíg ez a helyzet tart. Átmeneti időre!
            Ő véglegesnek tekintette ezt a helyzetet. Sőt, ennek az átmeneti helyzetnek a végét az ő átszállása jelenti majd az örökkévalóságba.
            - Bolond beszéd ez Dezsőkém! – mondta erre a felesége. 
            De tudta, amit tudott, érezte, amit érzett.
            Nézte a falon az árnyékokat. Nem engedte a feleségét, hogy részese legyen ennek a külön világnak.
            Nézte az árnyékokat…
            Számtalanszor lepergette magában életének történéseit. Nem jutott magában dűlőre. Addig jutott, hogy valamit nagyon elrontott. Visszavonhatatlanul.
            Imbolyogtak az árnyékok a falon. Hol megnyúltak, hol összébb húzódtak.
            Alig várta, hogy világosodjon.
            A gyerekei is addig jutottak, hogy hetente egyszer fölhívják. Csupa formalitás.
            Már ismerte az éjszakai neszeket, zörejeket, hangokat. Ahogy jött a hajnal, a madarak is elkezdték hangjukat hallatni.
            Neki már ezek maradtak, a neszek, a hangok, a madárcsicsergés. Hetek óta alig volt kint még az udvaron is, legfeljebb egy-egy öt percre. Az elmúlt héten már ennyit sem.
            A szomszédok rákérdeznek ugyan, hogy mi van vele, de egyedül ez a Vaba látogatja meg.
Szép lassan elfelejtik, mintha nem is lenne, mintha nem is lett volna.
            Neki már csak ez maradt. A hajnali madárcsicsergés.
            Még szerencse, hogy a madaraknak több eszük van, mint neki, és a légpuska pufogtatására nem mentek el a környékről.
            Örült a hajnalnak, a madárcsicsergésnek.
            A beteg embernek már az is öröm, ha túl van egy éjszakán.

2014. július 1., kedd

Les Paul: Karaván



Napló


Évfordulók: 
        Huszonhárom évvel ezelőtt léptünk ki a Varsói Szerződésből.
        Huszonöt évvel ezelőtt,1989. június 16-án temettük újra Nagy Imrét. 
        Akkor annyira egyszerűnek tűnt minden!
        Az eufória akkor tartott néhány évig, aztán eltűnt, mint a kámfor. Azóta pedig nem értjük, hogy mi is történt valójában. Csak kapkodjuk a fejünket, egyre idegesebbek és feszültek vagyunk. És egyre szegényebbek.

x x x

A minap találkoztam N. Pista bácsival, a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének és a Kisújszállási Csoportunk egyik alapító tagjával. Beszélgetésünk során fölhoztam neki, hogy annak idején még Móricz Zsigmond is tanult Kisújszálláson. 
      Pista bácsi elmondta, hogy ő is abban a gimnáziumban tanult, amelyik ma Móricz Zsigmond nevét viseli. Annak idején találkozott olyan pedagógussal, aki még tanította "a Zsiga gyereket". 
      Szóba hoztam, hogy most jelent meg Szilágyi Zsófia Móricz-monográfiája, és rendkívül élvezetes olvasmány. Pista bácsi mindjárt elmondta, hogy Szilágyi Zsófi kisújszállási származású, a szülei most is ott élnek. Sőt, az édesanyjával együtt járt iskolába is, az édesapjának, Szilágyi Miklósnak pedig két helytörténeti könyve is megjelent. 
       Pista bácsi azt is elmondta, hogy Zsófiával dedikáltatta is a Móricz-könyvet egy író-olvasó találkozón. Részben ennek a hatására meg is rendelte a Kossuth Kiadó Móricz-sorozatát. Egy kisújszállási ennyivel tartozik Móricz emlékének, mondta.

x x x

Lehet, hogy a nyári uborkaszezon teszi, de mozgássérült társaim meglehetősen érdektelenül vették tudomásul, hogy egyrészt az Emberi Erőforrások Minisztériumon belül - a szegráció felé hajló - külön államtitkársághoz fogunk tartozni, másrészt ismét van Pető Intézet-ügy. 
       Lehet, hogy már annyira mindegy nekünk, hogy szóvá sem tesszük?