Napló

A facebook oldalain nagyszerű példákat lehet találni arra, hogy hogyan beszéljünk mellé, hogyan ne beszéljünk a lényegről, hogyan ne válaszoljunk a kérdésekre.

       Egyik ismerősöm a kapcsolódó oldalon rákérdezett az érintettekre, hogy mit csinálnának másképp az érdekvédelem területén, minek adnának hangsúlyt, prioritást. 
        Eddig még senki nem reagált érdemben. Lehet, hogy nincs is probléma? Ha szerintük nincs, akkor meg miért panaszkodnak, méltatlankodnak?

x x x

Radnóti Miklós özvegye, Gyarmati Fanni, százéves. Isten éltesse!

x x x

Azoknak, akiknek korábban szociális járadékot állapítottak meg, és özvegyi nyugdíjra is jogosultak, az özvegyi nyugdíjuk felére csökkent volna szeptember 01-től egy nyár közepi jogszabályváltozás következtében. Sokan már is kapták a módosításra vonatkozó határozatot.
       Aztán snitt.
     A legújabb bejelentés már arra vonatkozik, hogy ezt a módosító jogszabály visszavonja a kormány. Természetesen újabb határozat megy ki az érintetteknek. Aki az elsőtől nem kapott infarktust, még örülni is fog neki.
       Egyik ismerősöm mesél egy esetet. Az idős hölgy nemrégen töltötte be a kilencvenedik életévét. Ő két levelet kapott eddig. Megkapta az özvegyi nyugdíj csökkentésére vonatkozó határozatot, és ugyanonnan kapott egy köszöntő levelet az életkorára tekintettel. Hát ez a nem semmi!

x x x

Egyre kevésbé tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal.    

Csend

Csendben tűnődve

- a nagy harang zúgása

kondul a csendbe.

Neki még angyalarca volt

- ajánlások Fejes Endre A fiú, akinek angyalarca volt című regényéhez -

Éppen harminc évvel ezelőtt, 1982-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában Fejes Endre A fiú, akinek angyalarca volt című regénye. Nem tudok róla, hogy azóta volt-e újabb kiadása.

            A Magvető Kiadó igazgatója akkor Kardos György volt. A Magvető még megvan, Kardos György már nincs velünk. A harminc év történelem, a könyvkiadásban is.

            A közel hatszázötven oldalas, kemény fedeles könyv ára akkor negyvenöt forint volt. Ma háromezer-ötszáz forint alatt egy hasonló jellegű kiadásban valószínűleg nem lehetne megvenni. Mindezt azért írom ide, hogy legyen időtávlatunk az ár- és értékviszonyok összehasonlítására, változására. Még mielőtt ki-ki számításokat végezne magában, elárulom, ma általában rosszabbul állunk.

x x x

A Rozsdatemető, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Cserepes Margit házassága, vagy akár a Kéktiszta szerelem Fejes ismertebb művei közé tartoznak, nem beszélve a kisregényekről, elbeszélésekről (Hazudós, Vigyori, Mocorgó... ).

            Igazából nem is értem, hogy miért nem tartozik ebbe a körbe A fiú, akinek angyalarca volt című regénye is.

            Az biztos, hogy olyan időben jelent meg a regény, amikor már nem lehetett - annyira – biztosan tudni a dolgokat. Amikor a társadalmi változások szele már benne volt a levegőben, meg-meglegyintette az embert. A régi rendszer azonban még úgy tett, mintha szilárdan tartaná magát.

            Ne felejtsük, ez már a lengyelországi események időszaka!

            Itt most csak halkan jegyzem meg, hogy valahol a regény is a változásról szól. Arról, hogy a regény szereplői hogyan viszonyulnak az őket érintő változásokhoz.

            Néhány elejtett szó (Trabant, elvtárs…), jelenet árulkodik arról, hogy a szocializmus idején játszódik a regény. Az elvtárs szó talán még ötször sem olvasható a regényben.

            Nekem még ezekkel a ballansztokkal is kortalannak tűnik a regény. A budapesti nyolcadik kerületi italboltok legtöbbje valószínűleg ma is olyan, mint a regénybeli italbolt.

            Hogy megtartja-e a nyolcker a regénybeli hangulatát a következő harminc évben, nem tudhatjuk. Ha nem, az is egyfajta hiány lesz. Erről a hiányról pedig kordokumentum lesz ez a regény.

x x x

 Ennek a regénynek megkapó hangulata van, a helyszíneknek, a szereplőknek, a történéseknek.

            Néhány mondat, néhány jelzésszerű szó után már részesei vagyunk a hangulatnak.

            Fejes Endre stílusára jellemző a tömörség. Rövid, már-már tőmondatok viszik előre az eseményeket.

            A szűkszavúság sajátos megnyilvánulása, hogy a szereplők egy részéről azt se tudjuk, hogy ki. Fejes Endre egy-egy rájuk jellemző szóval jellemzi, illetőleg nevezi meg őket (Bronzhajú, Tatárarcú, Bajuszos…). Ez alól csak az Angyalarcú a kivétel.

            A regény lapjain a cselekmény filmszerűen pereg. A történet kínálja magát a megfilmesítésre.

x x x

Feje Endre hőseinek legtöbbje a változatlanságban él. Egyik napjukat élik a másik után. Még csak véleményük sincs a körülöttük zajló eseményekről, elfogadják olyannak azokat, amilyenek.

            Aztán vannak azok, akik szeretnének változtatni az életünkön, van, aki kényszerből (Klárika), van, aki az adott lehetőséget kihasználva (Valentin úr), van, aki morális megfontolásból (Angyalarcú).

            Ők azok, akik elbuknak, van, aki elmenekül a változás elöl (Klárika), van, aki hoppon marad (Valentin úr), van, aki meghal (Angyalarcú).

x x x

Az egész regényen végig lebeg a bűn. A bűn árnyéka, moralitása és ténylegessége.

            A fodrász elhidegült házasságban él feleségével, Eszterrel, akit csak a pénz és az ékszerek érdekelnek. A fodrász, lehet, hogy éppen ezért, rendszeresen meg is csalja.

            Az Angyalarcú anyja viszont az apját csalja meg egy nálánál jóval fiatalabb férfival, akivel a fiú összeverekszik. A fiatal szerető egy késszúrás következtében meghal.

            Az Angyalarcú apja külföldi útja során meghal. A kockázatos útra felesége fondorlatos módon veszi rá.

            Orvos kollégájával Angyalarcú vitába keveredik egy ember élete veszélyeztetésének elkerülése érdekében.

            Angyalarcú meghal. Valójában nem tudjuk meg, hogy mi történt. Öngyilkos lett, baleset volt vagy meggyilkolták. Bármelyik megtörténhetett az előzmények alapján.

x x x

A legtöbbször olyan érzésünk van, mintha az olvasott sorok most íródtak volna.

            „A póz mögül hol agresszivitás, hol hataloméhség, hol pénzéhség, hol talptisztogatás villan elő. Ezek a leplezett indulatok jól megférnek egymással, nem volna szükséges összevillongásokhoz vezetniök. Hogy mégis sor kerül vitára, azt jelzi, az itt kialakult hamis összetartozás látszata húz álarcot értelmes, gondolkodó, jó szándékú fiatalok valódi arca elé.”

            Manapság nem látjuk-e ezeket a pózokat? Vagy nem tudunk-e hamis összetartozás látszatát mutató esetekről?

            Hányszor szembesülünk hasonló konformizmussal? „Mondogathatod, csak nyárspolgár tart televíziót. Fecseghetsz te is a fecsegők között bármilyen baromságokat. Gondolkodnod se kell, gondolkodnak helyetted. Csak arra kell vigyáznod, pontosan tarts be minden utasítást. Hetekkel előre tudni fogod, melyik színházban, melyik moziban hol kell tapsolnod, bravóznod, fütyülnöd. Véleményen nem kell törnöd a fejed, azt készen megkapod. Cserébe, ha kedved tartja, sóhajtozhatsz, nyöghetsz. No lám, mondod majd, no lám, megint eljött a szomorú ősz, a bágyasztó szél, a sárguló falevelek. A kedélyemet szürke felhők nyomják. Micsoda társadalomban élünk? Ilyen rövid nyarat is ősz követ? Szeretném tudni, ezt hogy képzelik?  Hol a barikád? Tolja már alám valaki.” A legtöbbször nem mástól várjuk, hogy kaparja ki nekünk a gesztenyét, hogy állítson helyettünk barikádot?

            Vagy amikor ezeket a sorokat olvassuk, nem a mai életviszonyainkra ismerünk? „Most már kiverekedték, vagy ha úgy tetszik, kiverekedtük a létjogosultságát többféle elképzelésnek. Most lehetne azon dolgozni, hogy az elgondolások valóban jók legyenek. Visszafelé igazolni a nem mindig tiszta eszközökkel megvívott harc létjogosultságát. De nem. Azon törik a fejüket, hogy folytatják. Ugyanazt akarják játszani, ami ellen mindeddig tiltakoztunk. Munkát, embert lehetetlenné tenni, kikészíteni mindent, mindenkit, aki mást akar.

            (…)

            Az nem elfogadható tétel számomra, hogy akinek a vezetékneve kezdőbetűje az ábécé elején található, annak minden ötlete ragyogó, az ábécé végén meg a hülyék foglalnak helyet. De ez fordítva sem igaz. Ezt nem lehet rám kényszeríteni. Akkor volnék áruló, ha már ilyen nagy szavakkal élünk, ha mától az az eszme vezérelne, amely ellen tegnap még verekedtem. Magammal legalább békességben akarok élni. Nem túl sok, de ehhez ragaszkodom.”

x x x

Tabló a nyolcadik kerületről, az életről. Szegénység és gazdagság, csillogás.

            Jó regény A fiú, akinek angyalarca volt. Egy észrevétlen maradt Fejes Endre mű. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy elfelejtették, mert be se került a köztudatba.

            Komor színei, hangulata ellenére az erkölcsi tisztaságról szól elsősorban ez a regény. Azzal ajánlom az olvasó figyelmébe, hogy ebben a regényben legalább van egy fiatalember, akinek angyalarca volt.

Idézetek - 9.

„Gyújtsatok rá, zsoldosok. Nem rossz ez a világ. Kerek a föld, forog is. Jól van megteremtve. Kukac is van benne elég.”

x x x

„Ma éjjel gyertyát gyújtok a munkásosztályért. Ha virrasztok, értelme legyen legalább.”

x x x

„Keringsz, kóvályogsz, mint az őszi légy.”

x x x

Nehezen tűröm a bánatot. Érzékenyebb vagy a hárfa húrjánál. Túl nagy a lelked. Félek, megunlak.”

x x x

„Egy nap alatt többet keresel, mint amennyit a fiam hat év egyetem után egy hónap alatt keresni fog. Hány szemérmes fejfélrefordítás kell ehhez? Pedig ez a játék azok bőrére megy, akik szégyellnék észrevenni is.”

x x x

„Azt gondolod, segít, ha fényes helyen bizonyítod, hogy ember vagy?”

x x x

„Magány bevehetetlen erőd.”

x x x

„… arcán olyan a közöny, hogy fölér egy köpéssel. Tekintete mintha üvegen nézne át.”

x x x

„Lebukni csak ágyban lehet.”

x x x

„Sóhajtani, panaszkodni csak a leveleknek szabad.”

(Fejes Endre A fiú, akinek angyalarca volt)

Napló

Ebben a hónapban szolnoki ismerősöméknek lejár a munkanélküli ellátás. A jövő hónapban - hacsak csoda nem történik - ellátás nélkül lesznek.

       Kézzelfogható reményük, hogy jövőre valamikor elmehetnek közmunkára. Egyébként tényleg várnak a csodára.

       Azon az életkoron már mindketten túl vannak, hogy külföld szóba jöhetne nekik.

       Mi lesz velük? Mi lesz az ilyen emberekkel?

       És mindezt képzeljük el, ha egyikük vagy mindkettőjük megváltozott munkaképességű.

       Manapság az élet produkálja a legvadabb horrortörténeteket.

x x x

A politika mindig szeretett kacérkodni a sportsikerekkel. 

       Az olimpián jól szerepeltünk. Ez a sportolók és segítőik érdeme, szerencséje, másrészt valamennyiünk öröme. Abban a pillanatban, ha ezt elkezdjük valamerre csűrni-csavarni, óhatatlan lesz a sikerek valamilyen irányba történő kisajátítása.

       A politika most is szeret kacérkodni a sportsikerekkel.

       A döntéshozóknak van részük az elért eredményekben annyiban, hogy rajtuk is múlik, hogy a sportolók milyen anyagi, tárgyi, személyi feltételek között készülhetnek. Ezt azonban nem szabad, nem kell túlhangsúlyozni. 

       Helsinkiben sokkal jobban szerepeltek a magyar sportolók, mint most. Az akkori eredményeket mégse tulajdonítja senki Rákosi Mátyásnak és pártjának.   

x x x

Most elmaradt az időjárásban a szokásos augusztus 20-i fordulat. Ilyenkor általában rosszabbra, hűvösebbre fordul az idő. Ennek az ellenkezője történt, visszatért a kánikula.

Üzenet - 22.

Ha egyre inkább bízol valakiben, kezdj el kételkedni magadban!

Lírai riport Pilinszky Jánossal 1965.

Kedvenc költöm. Ajánlom mindenkinek.

       Látni és hallani, így együtt, fantasztikus. Ez így együtt egység, harmónia. A teljesség és a minden. Ehhez hasonlót egy Nagy Lászlóval készült riportban láttam, amit Kormos István készített.

       Pilinszky a felvétel készítésekor negyvennégy éves volt.

Napló

A héten eldőlt, hogy az érintett munkáltatók 2012. december 31-ig a rehabilitációs foglalkoztatást - többé-kevésbé - változatlan feltételek mellett folytathatják.

       Hogy mi lesz jövőre? A tervezeteket olvasva nem sok jóra számíthatnak sem a megváltozott munkaképességű munkavállalók, sem a munkáltatók. Szóval azért tovább idegeskedhetünk.

       Január elseje nagyon közel van.

x x x

Ez a hosszú hétvége nem egészen úgy sikerült, ahogy terveztem. Először nagyon bosszús voltam, aztán rájöttem, hogy kellenek kudarcos napok is, amikor is az ember elrendezi, újra rendezi magában a dolgokat.

       Először magamban, majd körülöttem is.

       Hajlamosak vagyunk rohanni a világban, mintha kergetnénk valamit, mintha lemaradnánk valamiről.

x x x

Sokat dolgoztam, olvastam, írtam ezen a pár napon. Amíg ezeket csinálhatom, nincs baj. 

       Befejeztem Fejes Endre A fiú, akinek angyalarca volt című regényének olvasását. Írtam is egy ajánlót róla. Nem is sejtjük, milyen kincsek vannak körülöttünk. Ez a regény is jó például arra, hogy helyre tegye az embert.

       Örök rejtély a számomra, hogy miért övezi hallgatás Fejest. Ahogy az is, hogy miért Déry Tibort is, aki tegnap múlt harmincöt éve, hogy meghalt. Min múlik? Rajtuk biztosan nem.

K2 Suttognak a fák

Üzenet - 21.

A forint árfolyama most azért jó, mert a politikusaink nyári szabadságon vannak.

Idézetek - 8.

"Ne növessz lelket."

x x x

"Nagyon sok pénzzel életre hívott, megtámogatott hazugság utazik a Balaton felé."

x x x

"De lassan tisztul az élet."

x x x

"... az unalom sem őszinte, az is csak fölvett, valakit majmoló póz."

x x x

"Még nem volt ideje megcsömörleni mindentől, s arra sem, hogy rájöjjön, kit kell utánoznia."

x x x

"Tudod, én azt hiszem, az mindig mindegy, hogy rossz szándékból vagy csak butaságból, oda nem figyelésből ölnek. Az áldozatnak mindenképpen mindegy." 

x x x

"Egyszer dolga akadt a napnak, így szól a régi mese, és megkérte a holdat, világítson helyette, amíg visszatér. A hold vállalta, világított. Amikor végzett a dolgával a nap, visszament. Szomorú holdat talált, aki keservesen panaszolta mindazt a szörnyűséget, melyet a rövid helyettesítés alatt látott. Nem csoda, hogy a nappal meglepte szegényt. Ő egyértelműbb dolgokhoz szokott. Az éjszaka gyilkosai, rablói kegyetlenek, de tettüket vállalják. Amikor a nap az ég ura, minden bonyolult, alattomos és nem kevésbé kegyetlen. Csak hosszadalmasabb. Mire megérted, hogy melletted rabolnak, ölnek, már semmit se tehetsz. A hold szájából áradt a panasz. Akkor a nap iszonyú haragra gerjedt. Gorombán ráripakodott az elkeseredett holdra. Mit gondolsz, mit kiabált neki?

       (...)

       Azt kiáltotta, öreg pajtás: nem az a dolgod, hogy panaszkodj, hanem hogy világíts."

x x x

"Van, aki tudott világítani. Látod, én csak panaszkodni tudok."

x x x

Emberszabású élet végén járnak, ha ennyi méltósággal tudtak megöregedni."

x x x

"A virág meghálálja a szeretet, gondoskodást. Még holta után is, a vázában is."

x x x

"Az igazság érdekli, a jog nem."

x x x

"... a macskakövek közé is gyökeret enged, aki nem szeret gyökér nélkül lebegni a világban."

x x x

"Mi a bűnöm, nem tudom. De ha már ver az Isten, ideje, legyen hát oka is rá."

(Fejes Endre A fiú, akinek angyalarca volt).

Széljegy - 53.

Thész Gabriella, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya gyanútlanul men el az idén nyári szabadságra. A szabadság közben hívatta a munkáltatója és közölte vele, hogy augusztus elsejével felmondással megszüntetik a munkaviszonyát.

       Csak úgy egyik pillanatról a másikra. Minden előzmény nélkül. Egész pontosan tizenhét évi sikeres munka után.

       A hír először arról szólt, hogy nyugdíjazzák, de azután helyesbítettek. A helyesbítéssel nem lett szebb sem a történet, sem a gyerek neve.

       Két olyan személy vette át a kórus irányítását, akiknek egyébként több helyen is van foglalkoztatási - megbízási - jogviszonyuk.

       A gyerekek, a szüleik, ismert muzsikusok kiálltak a karnagy mellett, de ez most nem számít a "végeredményt" illetően. Hatvan gyerek adott búcsúszerenádot egykori vezetőjének, tanárának.

       Tényleg soha nem tudhatjuk, mire ébredünk ebben a mai világban.

22012.08.17.

 

Széljegy - 52.

Ne becsüljük le a kommunikációt. Annak idején - olvasom minap - a magyar zsidó törvényekkel a társadalom többsége egyetértett. Ma - egy közelmúltbeli felmérés szerint - szintén a társadalom többsége egyetért a rokkant embereket érintő változásokkal.

       A kommunikációval szemben szinte védtelenek vagyunk.

       A rosszat elég egyszer mondani, ragad. A jót ezerszer is kevés.

2012.08.16. 

Quimby koncert

Napló

Állítólag ma van a balkezesek világnapja. Jómagam is az vagyok.

       Most már legalább ebből is tudom, hogy miért volt ma rossz napom.

       De az is lehet, hogy egyszerűen csak - meleg vagy hideg - front van.Valami van, mert ma különösen ideges és feszült volt mindenki, akivel találkoztam.

x x x

Mint a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesület elnöke, részt vettem a Rákóczifalvi Csoportunk vezetőjének, Bodnár Katalinnak a temetésén. 

       Alig múlt ötvenkét éves, lefeküdt és reggel nem ébredt fel. 

       Búcsúbeszédemben hangsúlyoztam, hogy az elmúlt másfél évtizedben szinte folyamatosan harcolt az állapot-rosszabbodás ellen. Sérvműtétek és rehabilitációk követték egymást. Hol - nagyon - lent, hol fent. 

       Tudom, hogy félt az orvosszakértői felülvizsgálattól. 

       Azt már csak a jó isten tudná megmondani, hogy az elmúlt időszak idegeskedései, izgalmai hozzájárultak-e korai halálához. 

x x x

Valaki világosítson már föl! Mi a különbség a tandíj és a költségtérítéses oktatás között? 

       Tartalmilag szerintem semmi.

       A mostani kormány a tandíjat nem szereti, ennek bevezetése ellen ellenzékben a kormánykoalíció pártjai tiltakoztak, tüntetéseket szerveztek. Költségtérítésre viszont szükség van, mondják.

       Játék a szavakkal?

       Ma miért nem tiltakoznak az ellenzéki pártok, az érintettek? Hol a civil kurázsi? Az érintetteknek is csak az elnevezés a fontos?

   

Üzenet - 20.

Fábián Ernő Naplójegyzetek című kötetében olvasható: „A modern államban csak úgy lehetséges a politikai jogok gyakorlása, ha a közakaratot megtestesítő jogrend alkalmat nyújt, hogy kisebb közösségek önmaguk foglalkozzanak közügyeikkel. A szabadság jogállapot is.”

Idézetek - 7.

"A szemérmes magány látszatát látszat-összetartozás ellensúlyozza."

x x x

"Az urakodó beszédstílus is sajátos.

       Nem beszélgetnek, nem kérdeznek, nem válaszolnak, nem vitatkoznak. Nem közölnek semmit.

       Még hangsúlyozott hülyéskedésük is kinyilatkoztatás.

       Otthonosan mozognak ebben a nem létező életben. Öltözködésük, viselkedésük ellenére, bármennyire idézik a spleenes nyugati milliomosok elképzelt modorát, jó részük nemcsak itthon volna idegen. Idegen maradna bármelyik országban is.

       Az életforma, amelyet megvalósítani igyekeznek, sehol sem létezik, kivéve képzeletükben, fél füllel hallott történetek, megemésztetlen olvasmányok következményeként.

       Néhányuk átrohant a világ pár pontján, és ezeknek a felszínes benyomásoknak alapján alakították ki élet- és magatartásformáikat. A többség meg majmolja a hangadókat.

       Mindig mindenütt elégedetlenek, boldogtalanok lesznek.

       Még ebben az országban megy legjobban a soruk.

       És ezt az országot fitymálják le a legjobban.

       Szüleik, nagyszüleik érdemein, pénzén, munkáján élősködnek. Némelyikük még a halálán is. Ezen az áron élhetik soha sehol nem létező életüket.

       Átevickélnek valahogy egyetemi éveiken, mert tanulmányoknak nem illene nevezni. Kudarcaikat a környező világ ostobaságává, értetlenségévé szelídítik.

       Lenézik, lebecsülik, amit megtanulni képtelenek.

       Elvegetálnak még itt egy ideig, azután általában diploma vagy más képesítés birtokában útnak erednek. Megkísérlik eltorzult, önhitt, magamutogató álmaikat összeegyeztetni a valósággal."

x x x

"Elfogadom az örökös mosolyt. Én nem kapok borravalót soha, senkitől. A mosoly mégis ott lesz mindig az arcomon."

 x x x

"Olyan közönyös, udvarias hangon szólal meg, hogy az fölér egy pofonnal."

 x x x

"Szar kispolgár! Mást se tudnak ezek, mint megbotránkozni a természetesen. És még embernek képzeli magát az ilyen!"

x x x

"Csak az a fontos, hogy önmagamat meg tudjam valósítani. Ha a közönség nem ér föl hozzám, az az ő baja."

(Fejes Endre: A fiú, akinek angyalarca volt)

Idézetek - 6.

"Mert ők a fényes szellők nemzedékének késői, finomat szólva, nem túl szerencsés utódai. Ezt tudni kell róluk.

       Nem az úgynevezett öntudatos munkásfiatalok ők a szó elkoptatott, lejaratott, sőt mostanság már nem ritkán kigúnyolt értelmében. De élnek, vannak. És a hazájukban, a történelemben, ebben a társadalomban, amely úgy mondják, értük is épül, pontosabban amelyet maguknak is építenek, az őket megillető jogaikat is követeluik

       Nem az apák, nagyapák életét, tisztességét, esetenkénr erőszakos halálát, börtönéveit, nyomorát kívánják aprópénzre váltanui, kiárusítani. Méltatlan előnyökhöz jutni az ő kemény életük árán.

       A maguk embersége, képessége, szorgalma szerint akarnak élni. Annyit akarnak elérni, amennyit tehetségük enged.

       De ennyihez ragaszkodnak.

       Nem álmaikban, vágyaikban, a távoli jövőben. Itt és most. Ebben az élő, lélegző, cölöpökkel földúcolt, agyonzsúfolt, nyugtalan, ezerszer áldott nyolcadik kerületben.

       Nem hibátlanok, nem tökéletesek, nem papírosfigurák. Nem brosúrából léptek elő, százszor hallott, olcsó, beidegződött szólamokat prédikálni. Semmit nem akarnak prédikálni.

       Hús-vér emberek, nagyszerűek is vcannak közöttük, mint más rétegek fiataljai között. Vigyázni kell rájuk, a szemünknél is jobban. Meg kell érteni, a jövőnk tőlük is függ, rájuk is hagyatkozunk.

       Ennyit legalább tudni kell. mindenkinek.

       Odafigyelni az életükre ebben az összekutyult világban több mint kötelesség.

       Hitvallás.

       Ha ők hitüket vesztik, ha cinikusak lesznek, ha tudatosan föladják életük értelmét, ha a törtetést választják, a méltatlan karriert, ha elbuknak... a mi bűnünk is

       (...)

       Tudomásul kell venni, hogy bár az eredmények nem egyformák, a lehetőség egyenlő kell, hogy legyen. S az egyenlő lehetőségek között születő eredmények szabják meg a további fölemelkedést. A képesség s a vele való gazdálkodás szelekciójára kell bízni a jövőt."

x x x

"Szeme nagyon messzire néz, úgy is mondhatni, túl az életen.+

x x x

"A hatást nem befolyásolják a tények. Miként oly sok minden mást sem."

x x x

"Mit ér a siker közönség nélkül."

x x x

"Látszat látszatra épül ezen a tájon. S ha sok, fáradtságos igyekezettel, keményen letisztogatjuk a látványt, a mélyen, a látszatsor alatt is csupán másfajta látszatra bukkanunk."

(Fejes Endre: A fiú, akinek angyalarca volt)

Martfűi levelek

- Kérdések -

Kedves Barátom,

mire soraimat olvasod, talán már vége lesz a rendkívüli hőségnek. Még az időjárás is próbára tesz minket. Akárhogy is nézzük, emberpróbáló volt ez a nyár. Ha jól belegondolok szó szerint is, képletesen is.

            Amikor valamiért nem találjuk a helyünket, a kérdések szaporodnak bennünk. A legtöbbször már az is jó, az is elég, ha nyilvánosan föltesszük – fölmerjük, föltehetjük – a kérdéseinket.

            Némely kérdésünkre már nem is várunk választ. Tudjuk, hogy ezekre ma nincs válasz. Hivatalos meg végképp. És mégis már a kérdés megfogalmazása is egyfajta elégtétel.

            A kérdéseinket, ha tetszik, kétségeinket időben kell megfogalmaznunk. A válaszok, a megoldások késhetnek. A legtöbbször késni is szoktak, az elhamarkodott válaszok sem jók. Nálunk, magyaroknál különösen.

            A kérdésfeltevés önmagában is egy morális hozzáállás. Benne van, hogy mi a problémád, mi fáj neked.

            Az Élet és Irodalom 2012. július 13-i számában jelent meg Tamás Gáspár Miklós írása A kiábrándulásról címmel, amelyet Rousseau születésének 300. évfordulójára írt. Megannyi kérdést fogalmaz meg, amelyekre egyszer valamennyiünknek külön-külön is és együtt is válaszolnunk kell előbb-utóbb.

            Íme, néhány kérdés: Hogyan neveljük a gyerekünket? Mi a teendő a szadizmussal, sikerkultusszal, a vesztesek iránti megvetéssel, a promiszkuitással, a gondtalan szórakozással, a kommerciális szennykultúrával, giccsel, videojátékokkal, anyagiassággal, testiességgel, hivalkodó önzéssel, nyelvromlással, elbutulással?”

            Majd később: Mennyi konformizmus megengedhető a munkahelyen? Brutálisabban fogalmazva: mennyi mindent kell lenyelni pénzért? Mennyi foglalkozás körében elkövetett hivatalos és törvényes disznóságot szabad megengednünk magunknak elöljáróink utasítására?

            Befejezésül: „És ma mi megmondjuk-e vajon a gyerekünknek (…), hogy a legtöbb társadalmi előny (irigyelt pozíció, vagyon, hírnév) igazolhatatlan, véletlenszerű vagy erkölcstelen, hogy a hatalom többnyire egyszerű fegyveres erőszakon vagy a beletörődésből és reménytelenségből fakadó közönyön nyugszik (….). Hogy szavazatok százezrét lehet megszerezni avval (…), hogy az örökölt társadalmi és kulturális hátrányokat fölrójuk a boldogtalanoknak, hogy képesek gyűlöletet hirdetni az öregek, a betegek, a rokkantak,, a hajléktalanok ellen?”   

            Barátom, a válaszadást megkerülhetjük, elódázhatjuk… De legalább tegyük föl azokat!

            Az már a világ csúfsága volna, önmagunk becsapása, ha még csak föl sem tesszük a kérdéseket. Aztán az idő is eldönti, hogy a válaszadás kényszere is bennünket terhel-e, vagy az utánunk jövő nemzedékek képviselőit.

            A legtöbbször bennünket terhel, de szívesen mutogatunk hátrafelé vagy az utánunk jövőkre.

            Jó volna ezekről és hasonló, kapcsolódó kérdésekről együtt gondolkozni, megvitatni. Mondd, lehet?  Vannak partnerek? Vagy csak folyamatos sértődések vannak, amelyeket kirekesztések követnek? Gyakran nem ezért szakadnak meg rokoni kapcsolatok, nagy múltú barátságok?

            Addig is, míg legalább erre lesz válasz, üdvözöl barátod:

Adalbert

Idézetek - 5.

"Aki javítani nem tud a rosszabbon, rontsa el a jobbat."

x x x

"- Azt hittem, fodrászüzletben csak a hajról esik szó, a fejről nem.
       A fodrász kis grimaszt csinál.
       - Néha nehéz küllönválasztani."

x x x

"És nyugodj meg, elég szar az élet. . (.. .)  Egy temetőben vagyunk."

x x x

"Borogatást rakok a számra. Holnap szebben szól. És ölelem a forradalmi munkásosztályt, mely harcban született. És tanuljatok angolul, a teniszhez nélkülözhetetlen."

x x x

"Szar vagy (...), nem lekvár. De ez a végeredményen mit sem változtat."

x x x

"Az embwer híre gyakran igaz."

x x x

"Szeretem a jót, szeretem a szépet. De negyvenen túl elzsibbad az ember dereka."

(Fejes Endre: A fiú, akinek angyalarca volt) 

Fejezetek egy önéletrajzból

 - emlékezés és folytatás -

VI.

Időről időre mindig volt olyan életszakaszom, amikor olyan világvége hangulat volt rajtam. Ilyenkor tanácstalanul álltam a világ, a jövő előtt. Nem tudom mi lesz, hogy lesz.

            Ahogy elkezdtem az egyetemet, az is egy kicsit ilyen időszak volt. Tanulok, tanulok, de mi lesz utána. El se tudtam képzelni, hogy valaha dolgozni is fogok.

            Az ilyen esetekben mindig egy beszélgetés, egy film, de leginkább egy könyv lendített tovább a holtponton. Ekkor olvastam Somerset Maugham Örök szolgaság című regényét.

            A regény egy életút. Egy sánta fiúból hogyan lesz orvos, és hogyan ér révbe a magánélete.

x x x

Gyerekek voltunk, de leleményesek. A Budai Területi Gyermekkórházban sajátos közlekedési módunk volt „a vastalpú” székekkel. Ültünk a széken és úgy haladtunk előre a fölvikszolt parkettán, hogy megrántottuk a jobb oldalt, majd a balt és így haladtunk. Egy kis gyakorlással ez annyira ment, hogy néha már versenyeztünk is.

            Hol volt akkor még kerekesszék a hatvanas években? K. Jánosnak volt talán először ilyen nyugatról behozott csodája. Emlékezetem szerint én 1968-ban kaptam az első gyógyászati segédeszköz-remeket. Az első prototípus olyan erős szerkezet volt, hogy a bőr és a gumik cseréjével közel húsz évig használtam.

            A heine-medinesek legnagyobb közlekedési csodája azonban a járógép volt egylábas és kétlábas változatban.

            A kanadai mankót például a heinéseken kívül ki ismeri?

x x x

Janske Láznéban először mentünk be egy szórakozóhelyre. Kérdezték, hogy mit kérek. Zsenge és szerény ifjúkoromra tekintettel az válaszoltam, hogy colát.

            Utólag kiderült, hogy költségkímélő próbáltam lenni és én voltam a legdrágább. Egy cola árán majdnem két cseh sört is lehetett inni.

            Na, ezt követően nem volt kérdés, hogy mit iszok.

x x x

Az általános iskola első osztályát Budapesten a XX. Kerületi Virág Benedek úton végeztem. A főbejárat felől az utolsó pavilonban voltak a fiúk, előtte a lányok.

            Azt nem tudom, hogy a heine-medineseneken kívül voltak-e mások is itt, de az biztos, hogy mi voltunk többségben. Emlékezetem szerint valamennyien szerettünk itt lenni. Sok ismeretségem innen ered, Kálmán barátommal is voltunk itt együtt. Itt ismertem meg a három K. Jánost (a K monogram különböző neveket takar), T. Attilát, S. Sanyit, K. Tamást, Cz. Lacit…

             Az idősebb fiúk első szerelmei itt szövődtek. P. Évába a fél fiúcsapat bele volt zúgva.

            Nem tudom, mi volt ez inkább, kórház vagy iskolával egybekötött kollégium, vagy mindkettő egyszerre. A tanárok a szomszédos általános iskolából jártak át.

            Aztán valakik eldöntötték a fővárosi vagy a kerületi tanácsnál, hogy nincs szükség erre az intézményre, és mennyire alkalmas ez a hely idősek szociális otthonának.

            „Vigaszul” fölajánlottak a csapatnak egy egri műintézményt, ami átmenet volt a szociális otthon és a büntetőtábor között. Anyámék két hónap után szinte szó szerint kimenekítettek innen.

x x x

Janské Lázné nagy iskola volt a számomra. Itt tapasztaltam meg először, hogy mit jelentenek a nemzetiségi ellentétek. Mind a csehek, mind a szlovákok utáltak bennünket. A szlovákok jobban, a csehek kevésbé.

             Nyolc évvel voltunk a 68-as események után, történelmi léptékkel nézve ez még nem nagy idő volt. A 68-as barátságtalan testvéri viselkedésünk még élénken élt az emlékezetükben.

            Ezzel együtt is a személyzet nagyon kedves volt hozzánk.

            Mindenesetre M. Imi kioktatott, hogy jártunkban-keltünkben mindig semleges dolgokról beszéljünk, abból baj nem lehet. Ugyanis soha nem tudhatjuk, hogy ki érti körülöttünk, amit beszélünk. Arra külön felhívta a figyelmemet, hogy a Csehszlovákiában élő magyar nemzetiségiek néha még rosszabbak, mint a csehek vagy a szlovákok.

            Így aztán a nap eseményeit mindig este értékeltük ki a szobában.

x x x

Gy. Béla bácsival kétszer találkoztam életemben. Először nyolcadik után, de még a gimi előtt.

            Akkor nyáron két hetet nyaraltunk Hévizen egy vasutas szakszervezeti üdülőben. A nyaralás pont jókor jött, tele voltam idegeskedéssel, feszültséggel a gimi miatt.

            Itt ismerkedtünk meg Béla bácsival, az öreg vasutassal. „Én csak egy bakter voltam”, mondogatta. Tényleg bakter volt, a szó legszorosabb értelmében. Évtizedekig kezelte a hagyományos sorompót egy vasúti átjáróban.

            Az egyik legolvasottabb ember volt, akivel találkoztam. Két vonatjárat között rengeteg ideje volt olvasásra, főleg éjszaka. Ő hívta fel a figyelmemet Peter Marshall Tomból a Hold című regényére.

            Sokat sakkoztunk, beszélgettünk az életről és természetesen a könyvekről, az irodalomról. Rengeteg olyan biztatással volt felém, ami később megkönnyítette a nappalis iskolakezdésemet a gimiben.

            Béla bácsi az a bakter volt, akiről az ember a legkevésbé mondaná meg, hogy mivel foglalkozhatott korábban. Vasalt nadrág, vasalt ing, világos cipő, nyári kalap. Intelligens, választékos modor. Még a fiatalabb nők is felfigyeltek rá.

            Özvegy volt, Szobon élt, a három lánya a családjaikkal Tatabányán.

Idézetek - 4.

"Emberségnek, Isten a tanúm, elég egy gyufásdoboz."

x x x

"Mindenki ragaszkodik a tudományához. Pláne, ha örömöt szerez vele másoknak."

x x x

"Itt még az új baj sem olyan nagyon új. Rímelnek egymásra az eseményyek. Ami most történik valakivel, mással itt már rég megtörtént az is. Régi a gond, régi a megoldása."

x x x

"Ami örömet okoz valakinek, az nem lehet hülyeség."

x x x

"Hogy magukat embernek képzelők mire képesek."

x x x

"Szegény ember nem fél, gazdag ember féljen. Ezt majd beírjuk az alkotmányba. Így szóljon az igazság."

x x x

"... ugye nem nagy bűn az, ha néha operettre is kíváncsi az ember?"

(Fejes Endre: A fiú, akinek angyalarca volt)

Martfűi levelek

 

   - Történetünk tanpélda V. -

Kedves Barátom, 

legutóbbi levelemben írtam néhány szempontot a rokkantságot érintő kormányzati intézkedések következményeiről.

            A döntéshozók elfelejtik, hogy az átminősített, kevesebb ellátást kapó embereknek az átminősítéstől függetlenül megmaradnak az egészségi problémáik, mint hátrány.

            Másrészt ezeknek az embereknek megmaradnak a költségeik, amelyeket vagy nem lehet csökkenteni, vagy csak nehezen és azt is szerény mértékben (és ezt sem egyik napról a másikra).

            Ezek az emberek mentálisan és anyagilag fokozatosan le fognak épülni. Bármi lesz is néhány év múlva, ezeket az embereket már nem lehet visszaemelni, visszahelyezni a változtatásra ítélt – eredeti – helyzetükbe.

            Barátom, sajnos ez a helyzet. Kétségbeejtő!

            A politika farizeusságára jellemző, hogy foglalkoztatási rehabilitációra olyan mértékű költségkeretet sem használnak fel, mint amilyen mértékű összeget beszed az állam – ránk tekintettel – rehabilitációs hozzájárulás címén. Ez a korábbi kormány alatt is gyakorlat volt.

            A helyzet csimborasszója, hogy éppen amikor ezeket a sorokat írom, szűnik meg közel negyvenezer ember rehabilitációs foglalkoztatásának mindennemű támogatása. Vagyis ezek az emberek napokon belül munkahely nélkül maradnak, és egy jelentős részük ellátás nélkül is. Ami kommunikációs szinten zajlik kormányzati szinten, annak nemhogy a fele nem igaz, abból lassan már egy szó sem.

            További probléma Barátom, hogy a sérült emberek hovatovább érdekvédelem nélkül maradnak. Érdekvédelmi szervezeteik az összeomlás határán vannak. Tartalékaik nincsenek, tagságuk anyagilag ellehetetlenül, nemhogy fent tudnák tartani szervezeteiket. Az állam pedig a kifárasztásra, a kivéreztetésre játszik.

            Csak egy példa. A MEOSZ - a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége – a 2012. évi költségvetési törvény szerint százhatvanmillió forintot kapna.  Ebből

 tizenhárommillió forintot - tartalék címén - már visszatartana az állam. Ami azonban a lényeg, az országos szövetség 2012. július végéig egy forintot nem kapott meg, sőt, még támogatási szerződése sincs erre az évre, ami azt is jelenti, ha a legoptimálisabban alakulnának is a dolgok ezután, leghamarább körülbelül másfél-két hónap múlva lenne a pénzből valami, s mire ebből a tagegyesületek felé is látszana valami, az több mint két hónap.

            Kérdezhetnéd, hogy miért nevezem a sérült emberek történetét tanpéldának?

            Abban a közjogi rendszerben, ami kialakult, a rokkant emberekhez hasonló elbánás a társadalom bármelyik csoportjával megtörténhet, mint ahogy többé-kevésbé már meg is történtek ilyenek. A mi esetünk nem egyedi eset. Aki nincs a mai politika kedvezményezetti körében, azokkal bármikor bármi megtörténhet. Áltathatjuk magunkat, akik a körön kívül vagyunk, hogy megússzuk, de nem fogjuk megúszni.

            Nincsenek illúzióim. Az a társadalmi modell, amely kialakulóban van, illetőleg már részben kialakult, nekem egyáltalán nem szimpatikus.

            Hogy mi a jövő?

            Egyelőre most az is kérdés, hogy az országnak mi lesz a jövője – rövidtávon, középtávon…

            És hogy a sérült embereknek mi a jövője? Nem tudom. Inkább csak sejtéseim vannak. Az azért biztató, hogy az alapvető jogok biztosa, dr.Szabó Máté, a MEOSZ és több kérelmező beadványával túlnyomórészt egyetért, és ő is kéri az Alkotmánybíróság állásfoglalását a kapcsolódó kérdésekben. Azt is látnunk kell viszont, hogy hosszú az út addig, amíg jobb esetben ebből aprópénzre váltható forintok lesznek.  Addig is igaz, amit fentebb írtam, hogy bármi lesz is néhány év múlva, az érintett embereket már nem lehet visszaemelni, visszahelyezni a változtatásra ítélt – eredeti – helyzetükbe.

            Ennek az ügynek több ember-áldozata lesz, mint némelyik legújabb kori háborúnak. Sajnos máris vannak áldozatai.

            A sérült embereknek ma általában nincsenek jogaik. Szociális kérdéssé „degradálódtunk”.

            Barátom, most esésben vagyunk. Az a kérdés, hogy mikor koppannunk és mi van azután.

            Addig is imádkozzunk!

            Üdvözöl barátod:

           Adalbert