2011. szeptember 26., hétfő

Napló

Kellemes őszi idő van. Hirtelenjében most ez a legtöbb jó, amit írhatok.
       Kálmán barátom édesapja nyolcvankét éves korában szeptember 07-én elhunyt. Laci bácsi tizenöt évvel élte túl az idősebb fiát. Kész szerencse, hogy körülbelül másfél hónappal ezelőtt jártam nálik Gyálon. Mintha éreztem volna valamit.
       Az elmúlt napok híre, hogy szintén elhunyt K. J., gyerekkorom egyik kedves ismerőse. Egyidősek voltunk, ő is gyermek-paralizises volt. Tüdőgyulladással kórházba került, lélegeztetőgépen volt közel egy hónapig. Végül a veseműködése leállt.
       Tényleg örülnünk kellene minden napnak. Ehhez képest kesergünk minden nap.

x x x

Anthony de Mallo-tól olvasom A szív ébredése című könyvét. Mennyi derű árad ezekből a rövid kis történetekből! Minden életheelyzetre vonatkozólag.

2011. szeptember 21., szerda


Széljegy - 1.



Ma nem panaszkodhatunk. Se meleg, se hideg. Vagy nekünk már végképp semmi sem jó?
        A nap kimondatlan híre, hogy az amerikai elnök, Obama, még a helyén van és az Egyesült Államok még nem jelentett be államcsődöt.
       A kimondatlan hírek közé tartozik, hogy mi is - mármint mi magyarok - tartjuk magunkat.

x x x 

A jövő héten hétfőn megkezdjük az utolsó nyári hónapot. Sokaknak ez valaminek a kezdete is, nekem is. 
       Mindannyian keresünk valamit, valakit a boldogulásunkhoz, a boldogságunkhoz. Hát hajrá!

2011.07.30.

2011. szeptember 14., szerda

Napló

A minap megjelent egy verses kötetem az Underground Kiadónál Hajnalok sugallatai címmel. Erről a kötetről kaptam Tanita Connortól az alábbi kritikát:

"Optimizmusba hajló pesszimizmus. De minden költő szomorú egy kicsit, hiszen több a pofon, mint a pozitívum. Nem titkolja, egyelőre persze világosan ki sem mondja, hogy őt minden ütés duplán találja el. Mint strófaként, versenként csak a végén súgja meg. Addig azonban folyamatosan figyelmeztet rá, hogy elkerüljük, vagy rámutat, hogy mindig pofonok közt élünk. Nem panaszkodik, hanem – rímmel, ütemmel sóhajt, szinte koldul a szíve, a tavaszról fecseg. Gyönyörű természeti villanásokat filozófiai tartalommal keretez, ráébresztve tapasztalatokra, érzésekre, amelyeket magunkban hordunk, nevesincs nyomásokként. Kirekesztettség, állapotmagányság, viszonzatlanság. A mozdulatokhoz gondolati fogalmakat társít, mint magány, szorongás, vágyakozás. Ezek együtt a szív kis zuga, remegése. Mindezeknek a negatívumoknak a feloldása: a megajándékozottság, vágyégetés, a kívánság és teljesülésének – hogy veled lennék, s te velem is vagy – elégedettsége. Szenvedélye olykor kacérkodó bujaság, mikor „Messze visznek éjszaka a lábak…”. Nem is tűz, hanem folyton izzó parázs, amit pernye vesz körül, hogy védje vele e kihunyhatatlanságot, ez már tényleg „démoni körforgás”. A szomorú, beletörődő lemondással vegyes erős, kapaszkodó ragaszkodás csak pillanatokra felejtődik. Ilyenkor kilép a szerelem köréből, átcsap az élet terének szűkösségébe, amit nemcsak saját magában vesz észre, bevon az mindenki mást is.
E kavargás ambivalens párlata, hogy egyenlőségében mégis kevesebbnek érzi magát a többi embernél. S nem veszi észre, hogy „a holnapért járt a lábam”! Hogy a mában létező korlátozottságát, egy következő hajnallal már fel is oldotta, könnyedén jutva túl azon a tükörképen, mit a többiek bámulása mutat. Ez a derengő pirulás bekúszik szépen a sáros sorok közé, mint éji sötétbe a pirkadat. Úgy egész, hogy nincs már „gúzsba kötve keze lába”, felszabadítja gondolat, szó. Az „ezernyi hang közül” kiált, suttog, de mint minden zengedezéshez az övéhez is ugyanúgy levegő, s gondolat kell. Így teljesítve saját vágyát, hogy illő, s egyenlő legyen a fölé magasodó többivel, és eltüntesse a kiáltó különbségeket."
Hát ezért érdemes élni és írni!