Emlékezés Hentschel Antalra

2017. június 28-ára virradóra elhunyt Hentschel Antal kerekesszékes képzőművész. Alkotásait kevésbé ismerem, leginkább grafikáit, rézkarcait láttam itt-ott magánszemélyeknél.

            Van egy rézkarcom tőle, amit közel huszonöt évvel ezelőtt vásároltam F. B-től, akinek több képe is volt Hentschel Antaltól.

            Örökbecsű nekem ez a kép, több jelentés van szimbolikájában.

            Egy ember áll nekünk háttal, a teste mintha egy fa törzse volna, a lábai pedig a gyökerek, amik szétágaznak a földben.

            Az ember, aki karjait fölemelve, széttárva, a világosságot, a fényességet szeretné ölelni magához.

            Paulov Endre és felesége, Ági, közös megemlékezésükben kérdezik a facebookon, hogy mi lehetett volna Hentschel Antalból, ha egy kicsit is figyel rá a környezete, a társadalom.

            Tényleg, mi lehetett volna belőle?

            Ahogy általában nem figyelünk értékeinkre, miért pont őrá figyeltünk volna?

            Ki felelős azért, hogy Hentschel Antal sem kaphatta meg azt az életpályát,, ami tehetsége alapján megillette volna?

            Azok, akiknek van Hentschell Antal képük, tudják, érzik, miről van szó, de a többség értetlenül állhat ezelőtt az írás előtt is, hogy miről is van akkor most szó.

            Nekünk, a keveseknek, megadatik, hogy gyönyörködhetünk egy-egy képében.

Lelked fénye

Általad élek,

már nem félek;

napra nap

lehet bármi,

nőnek a remények.

Lelked fénye

betölti szívem,

immár őrzöm

féltett kincsem.

Múlhatnak

a napok,

velünk vannak

az angyalok;

fújhat hideg szél,

fűt a belőled

áradó melegség.

Áldjuk

a szerencsénket,

hogy van a másik,

én is, te is véded

szerelmünket

az öröklétnek.

Dacolva az idővel,

belső erőnkkel

egy a kívánságunk,

hogy ott fenn a hegyen

lelkünk

egymásban legyen.

Ahogy öregszünk

Ahogy öregszünk,

fogynak a szerepek;

már csak veled,

csak te veled.

Ahogy öregszünk,

egyre fontosabb a szeretet,

egyre fontosabb,

hogy szerethetek,

hogy viszont szeretnek.

Ahogy öregszünk,

rájövünk, nincs akadály;

a fogyó idő ránk

kiabál,

az akadályokat

legyőzheted,

mindent visz

a szeretet.

Ahogy öregszünk,

lángba borít a szerelem,

lángba borít,

ha itt vagy velem.

Ahogy öregszünk,

a múltra teszünk,

a jövő van nekünk,

igen, a jövő van nekünk.

Ahogy öregszünk,

egyre jobban érezzük,

a másikon kívül

a jó Isten is velünk.

Ahogy öregszünk,

lehet, jöhet bármi,

mondhatjuk együtt,

a világba kiálthatjuk,

jó nekünk…!

Hogyan sírnak, akik nem rendesen sírnak?

- ajánló sorok Tisza Kata akik nem sírnak rendesen című kötetéhez -

Tisza Kata kötete, az „akik nem rendesen sírnak” a Scolar kiadónál jelent meg 2017-ben, tíz évvel később a korábbi kötetéhez képest.

            Nem véletlenül írtam kisbetűvel a kötet címét. Így jelent meg. Azon pedig már csak filózhatunk, hogy a cím miért íródott kisbetűvel.

            Erről nekem Molnár Ferenc A Pál utca fiúk című regénye jutott eszembe. A regény főszereplője, Nemecsek Ernő számára a legnagyobb, a legmegalázóbb büntetés az volt, hogy kisbetűvel írták a nevét.

            Tisza Kata kötetét továbbgondolva, talán életünk kisbetűs szereplői vagyunk. És még sírni sem tudunk rendesen. Sokak sírásában még abban sem lehetünk biztosak, hogy a sírásuk őszinte és igaz.

            A kötet alcíme se semmi: Pszichóprózák.

            Hogy az alcímet is értsük, szólni kel a kötet írásairól.

            Az alcím leginkább a kötet műfaját jelzi, jellemzi.

            A kötet tartalmáról nehéz úgy beszélni, hogy lineárisan elmondható volna lépésről lépésre, hogy miről szól. 

            A rövid leírásokban villanásokat, képeket, hangulatokat, érzéseket kapunk, olvashatunk.

            Az egyes szövegrészek között ennél konkrétabb kapcsolódás nincs is.

            Ezek a villanások, képek, hangulatok, érzések, korunk lenyomatai. Magunkra és környezetünkre ismerhetünk.

            Mielőtt bárki olvasás közben eldobná a könyvet, nem a tükör, nem a szöveg a hibás, a legkevésbé a szerző.

            Néhány vonással, szóval, mondattal, élethelyzeteket teremt Tisza Kata. Az olvasók többsége talán tudja, érzi, hogy nem olyannak kellene lenniük, mint ezeknek a pszichodrámáknak a szereplői, mégis olyanok. Tudják, és mégis teszik.

            Abban azért bízhatunk, hogy újabb tíz évet nem kell várnunk Tisza Kata legújabb könyvére.

Lelkeket mosdatsz

Verseket mondasz,
csak mondod és nem tudod,
lelkeket mosdatsz.

Idézet - Szakcsi Lakatos Béla, Pascal

Szakcsi Lakatos Béla: "... Aki megalkuvásból lejjebb teszi a mércét, az rövidesen valóban csak arra a szintre lesz képes, aki elengedi az egyéniségét, az nem biztos, hogy bármikor is megtalálja..." (Interjú, Szegő András, Nők Lapja, 2017. május 10.)

x x x

"A szívnek vannak érvei, miket nem ismer érvelő eszünk." Blaise Pascal