Saul fia

- filmajánló -

Felfokozott érdeklődéssel kezdtem el nézni a filmet, amely Cannes-ban megkapta a filmfesztiválon a zsűri nagydíját. A jó híre megelőzte a filmet.

            Mondhatjuk, ismét egy lágertörténet, megint a holokauszt a téma. Mit lehet még erről mondani, amit eddig még nem?

        Nem kifejezetten lágerfilmről van szó, a kiindulópont kétségtelenül az. Egy sonderkommandósról és társairól szól a film.

              A sonderkommandósok végzik a „piszkos munkát”, ők „takarítják el” a halottakat a lágerben.

            A film tulajdonképpen a végrehajtókról szól, ha tetszik, általában a végrehajtókról, akik maguk is áldozatok. Halálraítéltek ők is. Köztük van a főszereplő is, aki felismerni véli egy halott fiúban a fiát. Zsidó szertartás szerint szeretné eltemetni.

              Végrehajtók pedig mindig, mindenütt vannak.

            A vizuális technika is kiemeli az egyén felelősségét: közeli kép az arcról, a háttér viszont elmosódottan látszik. Te vagy a fontos, a te felelősséged számít, a többi mintha mellékes volna.

            A sonderkommandósok tudják, mi történik a tábor lakóival, és azt is tudják, de legalábbis sejtik, hogy velük mi fog történni. Ilyen körülmények között is végtelenül gyarlók az emberek. Halálba menő társaik pénzét, ékszereit elveszik, mintegy meglopják őket és a németeket is.

            A helyszín szürke, homályba vesző. Irritálók a hangeffektusok. Mindenféle hangokat, zörejeket lehet hallani, aztán egyszer csak sötétség lesz és csend. Itt már az ember sem ember, darabszám tartják nyilván.

            Néhányan megszöknek a táborból, reménytelen vállalkozás.

            A főszereplő néz egy fiúcskát. Mintha múltját, egykori önmagát látná. Mintha a jövőt is látná a fiúban, a halál kapujában.

            A főszereplőt Röhrig Géza, Amerikában élő költő alakítja szenvtelenül, kifejezőn.

            Nemes Jeles László rendezőnek első nagy játékfilmje a Saul fia. Elsőre sikerült nagyot dobnia, magasra állította a mércét nekünk is és önmagának is.

            A rendező is, a film is bizonyítja, hogy egy művészfilm is lehet sikeres. A nézők szeretik ezt a filmet, holott olyan tükör ez, amely miatt szégyellniük kellene magukat.

 

Üzenet - 116.

Jó sport a fűnyírás.

Hülyítsük még egymást! Mivel is?

Frédéric Beigbeder 2999 Ft című regénye második kiadásban jelent meg magyarul 2013-ban az Európa Könyvkiadónál, fordította Bayer Antal.

                Korrajz? Látlelet? Botránykönyv? Mindhárom.

            A regény először 2001-ben jelent meg nálunk. Ahogy így utólag láttam, meglehetősen visszhangtalanul. Nem volt ez másként a mostani kiadáskor sem.

            Ma már botránykönyvet sem lehet írni. A legjobb út az észrevétlenséghez, ha úgy teszünk, mintha nem is volna. Egyszerűen nem veszünk róla tudomást. Világunk tükörképe a regényben ott van ezer változatban és mintha nem is volnának. Elfordítjuk a fejünket.

            Első kép: „Én vagyok az, aki eladja nektek a szart! Aki miatt olyan dolgokról álmodtok, amiket sosem kaphattok meg. Örökké kék ég, sosem randa lányok, tökéletes boldogság Photoshopban retusálva. Dögös képek, menő zenék. Amikor végre összespóroltál annyit, hogy megvehesd álmaid autóját, amit az égig magasztaltam a legutóbbi kampányomban, nálam már rég kiment a divatból. Három hullámmal előrébb tartok, és mindig gondoskodom róla, hogy kielégületlenek maradjatok.”

            Második kép: „Korotok termékei vagytok. Nem. Túl könnyű a korszakra fogni. Termékek vagytok, pont. Mivel a globalizáció tojik az emberre, termékké kellett válnotok, hogy a társadalom foglalkozzon veletek. A kapitalizmus romlandó joghurttá, a show businesstől függő drogossá változtatja az embert, vagyis kiképzi felebarátja eltaposására.”

Harmadik kép: „Ilyen az élet: megszületsz, meghalsz, a kettő között pedig fáj a hasad. Az élet nem más, mint örökös hasfájás: tizenöt évesen azért fáj a hasad, mert szerelmes vagy, huszonöt évesen azért, mert szorongsz a jövő miatt, harmincöt évesen, mert iszol, negyvenöt évesen azért, mert túl sokat dolgozol, ötvenöt évesen azért, mert már nem vagy szerelmes, hatvanöt évesen azért, mert szorongsz a múlt miatt, hetvenöt évesen pedig azért, mert mindened elrákosodott. A fájások közti szünetekben mást sem teszel, mint engedelmeskedsz a szüleidnek, aztán a tanáraidnak, aztán a főnökeidnek, aztán a férjednek, aztán az orvosaidnak. Néha felmerül benned a gyanú, hogy átvernek, de már késő, és egy napon az egyikük közli veled, hogy meg fogsz halni…”  

Negyedik kép: „A mesék végén mindig ugyanaz a fordulat áll: „Boldogan éltek és sok gyerekük született.” Pont. Azt sose mesélik el, hogy utána mi történik; nem is fehér lovon érkező herceg a gyerekek apja, a herceg ivásra adja a fejét, elhagyja a hercegnőt egy fiatalabb nő kedvéért, a hercegnő tizenöt évig jár pszichoanalizisre, a gyerekeik kábítóznak, a legidősebb öngyilkos lesz…”

Az idő múlása Beigbedert igazolja. Amikről tizenöt évvel ezelőtt írt, egyre igazabbak.

Vajon meglehet majd egyszer írni a cáfolat könyvét? Jómagam azt már nem érem meg, de bizakodjunk.

Addig is legalább nézzünk tükörbe! Ezért is olvassuk el ezt a regényt. Aztán legfeljebb ki-ki elfordítja a fejét.

Tom Hiddleston

"Mindenkinek két élete van. 
A második akkor kezdődik, mikor rájövünk,
hogy csak egy van."

Déry Tibor: A befejezetlen mondat

"... azt lehet mondani,, hogy nincs más valóság, mint a részlet."

Találkozásom Bucz Hunorral

- Ajánló sorok Bucz Hunor első kötetéhez -

A múlt század hatvanas éveiben a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumban tanított. Közbevetőleg megjegyzem, hogy a hetvenes évek közepső harmadában én is itt végeztem a középiskolát.

     Amellett, hogy tanított, irodalmi színpadot is vezetett. Emiatt támadták, az általa rendezett darabokat betíltották. A személyét érő politikai indítatású  támadások odavezettek, hogy kénytelen volt elhagyni a tiszaföldvári középiskolát.

     Szellemiségének, azt hiszem,  méltó folytatója volt Szabó András tanár úr a gimnáziumban. Közbevetőleg ismét egy megjegyzés, nekem pedig ő volt a magyar tanárom.

     Hogy mi volt ez a szellemiség? A legkevesebb köze volt a hagyományos tanórához. Talán akkor járok legközelebb az igazsághoz, ha azt mondom, hogy irodalmi alapokon való nevelés volt ez, amelyben a társművészetek - különösen a színház és a film - éppúgy szóba kerültek, mint a mindennapi élet, az érkölcs.

     Valamikor nagyon szerettem volna magyartanár lenni. Az élet végül is másfelé sodort. Azért az elkötelezettségre egy példa, tíz éven keresztül készítettem föl fiatalokat érettségire és felvételire magyarból a nyolcvanas évek közepétől. Nagyon élveztem és csak azért nem csináltam tovább, mert nem fért az időmbe.

      Bucz Hunort személyesen is megismerve ma már tudom, hogy az a szellemiség, amit Szabó tanár úrnál megtapasztaltam, tőle is ered.

      Kétszer találkoztunk, először két évvel ezelőtt Tiszaföldváron a gimnázium öregdiák találkozóján és most 2015. májusában a martfűi könyvtár szervezésében egy író-olvasó találkozón a Pattog a szó zománca című kötete kapcsán (kiadta az Unicus Műhely Budapesten 2013-ban).

     Nem fölolvasta, eljátszotta a verseit. Az külön élmény volt, ahogy magyarázta őket, ahogy beszélt róluk, saját maga is élvezte ezt az egészet.

     Bucz Hunornak első kötete a Pattogzik a szó zománca című kötete, hetven éves elmúlt, mikorra megjelent. Az első kötet akár összegző kötet is lehetne, de nem az. Hamarosan megjelenik a második kötete is. Akár már az Írószövetség tagja is lehet majd (két kötet után lehet kezdeményezni a tagfelvételt).

     Fiatalos lendülettel dolgozik, ír, rendez, vezeti a Tér-Színházat, és leginkább tanít még ma is mindennel, amit csinál.

Üzenet - 115.

Amíg van megoldás, nincs probléma.

Nem értik

Végre van minek örülni,
egy kis tavaszi napsütés,
sok buta beszéd után
jó ez a felüdülés.
Nagyhangú okosok nem
tudják, kilóg a lóláb,
kis erkölcsért várnak
nagy csodát;
nem értik, mások
miért nem értik,
mennyire megérdemlik,
hogy nőjenek az égig.