- Martfű, 2016., a Magyar Kultúra napja –
Ajánlom J. I-nek
Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit a
Magyar Kultúra Napjának rendezvényén itt Martfűn, a Művelődési Központban!
„Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!”
A kézirat tanúsága szerint 193 esztendővel
ezelőtt írta Kölcsey Ferenc ezeket a sorokat.
Nemzeti imádságunk, a Himnusz, alkotója a magyar
romantika korszakában a magyar irodalom politikailag leghaladóbb költője, az
irodalmi kritika egyik előkészítője, irodalmi főszereplője volt Kölcsey Ferenc.
Ő maga sem gondolhatta, hogy életművével, és főként a Himnusz megírásával
ekkora hatással lesz magyarságunkra, hazánkra.
1989 óta ünnepeljük a Magyar Kultúra
Napját január 22-én. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak
arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek,
nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző
tárgyi és szellemi értékeinket.
Felmerülhet a
kérdés: Mit is ünneplünk a magyar kultúra napján? Mi a kultúra, mi a magyar
kultúra?
Véleményem és bízom benne, hogy sokak véleménye
szerint a kultúra egy adott társadalom mindazon ismereteinek, érzeteinek
összessége, amelyek az emberi közösségek összetartozását és fennmaradását,
továbbélését biztosítják. Mindezek alapján tudunk eligazodni abban, hogy mik a
fontos értékek és normák az életben.
A kultúrához a
művelődésen, a műveltségen át vezet az út! Márai Sándor azt mondja erről: „Mert a műveltség annyi,
mint az igazságnak – minden dolgok igaz ismeretének – feltárása és elviselése.
Az ember egész szívével, sorsával, lényével ismeri meg az igazságot. Az emberek
mindig készségesebben nyugodnak bele valamilyen kellemetlen igazság elkendőzött
magyarázatába, tehát a műveletlenségbe, mint a nyers, egyszerű, tőmondatos
igazságba, ami a műveltség. Az emberek titokban tudják, hogy minden, ami igaz
és emberi, tehát valóságos, vérben, verejtékben és szenvedélyben fogan, de
szívesebben pusmogják, lesütött szemmel, hogy a gyermekeket a gólya hozza. Ez
így tetszetősebb és kényelmesebb. De a műveltséget nem a gólya hozza”.
Ez így igaz – nem a gólya hozza mindazt, ami kultúrát
jelenti számunkra – megint csak Márai szavaival: ,,A művelődéshez mindig legyen időd,
mindennap. Mert nem biztos, hogy használsz hazádnak és az emberiségnek, mikor
alkotsz valamit; isteni kegyelem kell ehhez. De bizonyos, hogy használsz magadnak
is, hazádnak és az emberiségnek is, ha időt adsz lelked művelésének…”.
Fontos, hogy megismerjük őseink kreativitását,
hagyományainkat, fontos, hogy gyakoroljuk ezeket, átörökítsük gyermekeinknek,
unokáinknak. Azért is, hogy el tudjuk helyezni magunkat Európa és a világ
kultúrái közé. Úgy gondolom: nem kell szégyenkeznünk a magyarság kulturális
teljesítménye, értékei miatt. Sőt! Büszkék lehetünk tudósainkra, művészeinkre –
mindazokra, akik a magyar kultúrát építik a tudományoktól kezdve, a művészeteken
át, a sportig, a testkultúráig. Természetesen elmondható ez Martfűről, Martfű
kulturális életéről, kulturális szereplőiről is, hiszen rájuk különösen is
büszkék vagyunk!
Szeretném emlékeztetni a tisztelt jelenlévőket, hogy a
legtöbb esetben a kultúráról is beszélünk, amikor nem beszélünk róla. Ez
gyakran már a fogalomhasználat szintjén is megjelenik: viselkedési kultúra,
érzelmi inteligencia (kultúra), munkakultúra, testkultúra… Mondhatjuk azt is,
hogy az életünknek nincs olyan területe, ahol a kultúrának, a kulturáltságnak
ne lennének meg a nyomai.
A kultúra olyan érték, amit gondozni, ápolni kell
folyamatosan. Mindez pénzkérdése is, de nemcsak pénzkérdés. Martfű az elmúlt
években, évtizedekben abban a helyzetben volt, hogy éves költségvetéséből
tudott és viszonylag sok pénzt tudott fordítani a kultúrára.
Itt van például a helyszín, ahol jelenleg is vagyunk,
„háza” a kultúrának. Néhány éve megtörtént a ház részbeni belső felújítása.
Reményeink szerint a közeljövőben a felújítás folytatódik (nyílászárók cseréje,
külső szigetelés…).
Aztán itt vannak azok a személyek, csoportok,
közösségek, akik öregbítik Martfű hírnevét kulturális szempontból. Mindenkit
nem tudok fölsorolni, de jelzésszerűen néhány név: Angyal József, a néptánc
együttes, a különböző tánccsoportok, a kórusok, az általános iskolások
karácsony előtti mesejáték előadásai, az általános iskola kórusának föllépése a
Ghymes együttessel, vagy az óvónők mesejáték földolgozásai. Itt említem meg
maradandó színházi élményemet a Dzsungel könyvét, amelyben Gonda Istvánné
Zsuzsa frenetikusan szerepelt.
Aztán itt vannak alkotóink. Többen vannak, akiknek már
több kötetük jelent meg (Kengyel Éva, Stanowsky József). Józsinak, mint
fafaragónak, több kiállítása is volt, akárcsak Mészáros Endrének, mint
festőnek.
A kultúrára szánt pénz, a jövő építésére szánt pénz.
Ma talán a legnagyobb kihívás a kultúra megismerésén
túl – mindezek értelmezése, újrateremtése, újraalkotása. A XXI. század megannyi
technikai csodáját úgy használni, hogy ne feledkezzünk el arról: Honnan
jöttünk? Hová tartunk, és mik is a hagyományaink, őseink hagyománya. Véleményem
szerint elengedhetetlen, hogy befogadóak legyünk. Alakítsuk ki magunkban és természetesen
gyermekeinkben, unokáinkban is a befogadás képességét. A világ sokszínű
kultúrájában így szerezhetünk méltó helyet magunknak.
A befogadáson túl fontos az is, hogy választani
tudjunk! Tudjuk megkülönböztetni az értékeset az értéktelentől, a fontosat a
lényegtelentől, az alkotást a bóvlitól, a silánytól! Mai világunkban talán ez a
legnagyobb, a legnehezebb feladat! Ezek megvalósításában elsődleges szerepe a
családnak van!
Tudatosítanunk kell mindenkiben, hogy gyerekeink
jövője múlik ezen. Nem elhanyagolható továbbá az óvodák, iskolai közösségek,
általában véve a közösségek szerepe: közösen kell magyarságunkat, a kultúránkat
továbbéltetni, kialakítani gyermekeinkben (és persze először magunkban) az
ismeretszerzés, a befogadás, a helyesen választani tudás képességét!
Mindezeken túl a személyes cselekvést tartom a kultúra
éltetőjének! Orbán Balázs író és néprajzkutató szavaival: „Mindnyájunknak kötelességünk – ha csak egy homokszemnyit is – odavetni
tudásunkat nemzeti műveltségünk pompás építményéhez!”
Ezért is lényeges,
hogy évente egy napon a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük, ezzel is felhívhatjuk
a figyelmet arra, hogy hagyományaink, értékeink, művészetünk elődeink
munkásságán és a jelenben élők jó értelemben vett ambícióin nyugszik, és
kötelességünk átörökíteni mindezt gyermekeinknek, unokáinknak, hiszen jövőnk
záloga ez.
Kölcsey Ferenc legszebb öt szavával zárom
gondolataimat: „Isten áldd meg a magyart!” Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Dr.Urbán-Szabó
Béla
önkormányzati
képviselő
