A vizsga

- filmajánló -

A film egy hírrel kezdődik, 1957. december 31-ig az állambiztonsági munkakörben dolgozók megbízhatóságát felül kell vizsgálni.

            Ez a vizsga. Aki átmegy a vizsgán, megbízható elvtárs, aki nem, attól a pártnak és az államapparátusnak meg kell válnia. Az ilyen ember és a családja semmi jóra nem számíthat a jövőben.

            Jung elvtárs megérkezik egy lakásba. Szisztematikusan és szakszerűen körbejárja, vizsgálja a lakást, hogy van-e valahol lehallgató készülék. Aztán elindít egy szekrénybe rejtett magnetofont, felvételre állítja.

            A színházi dramaturgia szerint olyan ez a szekrénybe zárt felvételre állított magnó, mint a színpadon a falon lévő puska. Tudjuk és várjuk, hogy ezzel majd történik valami, egyszer csak elsül.

            Karácsony szentestéje napjának délutánja van. Jung elvtárs miután megtette az előkészületeket, megkezdi a fogadóórát. Az államgépezet ilyenkor sem áll le. Pártunk és kormányunk ellenségei nem pihennek, nem pihenhetnek védelmezői sem. Fogadja az ügynökeit.

            Itt mindenki fél mindenkitől. Jung is. Mindenki figyel valakit. Jung is figyel, őt is figyelik, őt az apjaként tisztelt Markó.

            Itt a félelem az úr. Minden a konspiráció része. Minden és mindenki. Mindenki úgy tudja, hogy ő vizsgáztat.

Itt semmi sem az, aminek látszik. A lakás nem otthon, hanem konspirációs találkahely, még a szerelem is a konspiráció része. Úgy tudom, azt gondolom, hogy én vizsgáztatok, és közben engemet vizsgáztatnak. Közben senki nem tud semmit, menetközben változnak a helyzetek és a szerepek, a megfigyelőből megfigyelt lesz, a beosztottból vezető és fordítva.

Az alkotóknak a film egészén sikerül fenntartaniuk a feszültséget. Mintha egy thrillert látnánk. Egy-egy beállításra, képre talán még Hitchcock is csettintene.

A feszültséggel teli történet tele van humoros, abszurd jelenetekkel. Amin ma nevetünk, az a történet idejében véres valóság volt, amibe akkoriban sokan meghaltak, tönkrementek.

Ne feledjük, az ötvenes években vagyunk, 1957-tet írunk. Garas Dezső mondta egyik interjújában: „Én nem tudom, Bibó milyen szövegkörnyezetben mondta, hogy a demokrata nem fél. De hogy valaki demokrata és nem fél – hát az nem hős, aki nem fél. (…) … az igazi hős az fél. De csinálja! Akinek az agyából ki van véve a félelem ösztöne, az nem hős, hanem hülye” (Veiszer Alinda Záróra, Alexandra Kiadó, 2010.).

Garas és a film után elmondhatjuk, hogy a rossz, gonosz emberek is félnek, és minél inkább félnek, annál inkább kiszolgálják a hatalmat. Ez a film ilyen emberekről szól. Korrajz egy társadalmunk egyik időszakáról, egy sajátos hatalom természetéről.

Bergendy Pétertől, a film rendezőjétől hallottam, hogy azt szerette volna megmutatni, hogy egy rossz ember nevelése előbb-utóbb visszaüt a nevelőre. A rossz – erkölcstelen – ember nem lehet jó nevelő.

Bergendy Péter és alkotótársai jó filmet csináltak. A színészek is jók, különösen Kulka János Markó elvtárs és Nagy Zsolt Jung elvtárs szerepében.

Amíg ilyen filmek is készülnek nálunk, nincs okunk aggódni a magyar filmgyártás jövőjét illetően.