2012. február 21., kedd

Napló

Rosszkedvünk tele lassan véget ér Pár napja reggelente hallom a madarak csivitelését, a cinkéktől: nyitni kék, nyitni kék... A meterológia hétvégére már plusz tíz fokot is jelez.

x x x

Szombaton temették el Csurka Istvánt, hetvennyolc éves korában hunyt el. Egy biztos, hogy a halálával a magyar  köz- és irodalmi élet mindenképp szegényebb lett.

x x x

Holnap megyek előadást tartani Karcagra Segíthetek? címmel. A hallgatóságom fiatalok lesznek, felsős általános iskolások és középiskolások.
       Rendületlenül reménykedek a fiatalokban. Bennük talán még feltétel nélkül bízhatunk
     Az én generációm már megkötötte és folyamatosan köti kisebb-nagyobb mikró- és makró-kompromisszumait. Sokan elkurvultak közülünk, még többen elkényelmesedtek. Sokunk egyáltalán nem érzi jól magát a bőrében, de jottányit sem változtatna, nehogy rosszabb legyen. A tűréshatárunk a végtelen. Apám mondogatta olykor, vannak generációk, amelyek hátán fát lehetne vágni. Az az érzésem, hogy a mienk is ilyen. .

Nincsenek megjegyzések: