2013. október 30., szerda
Elmenőben
- Apám emlékére -
Őszi délután,
a Nap lemenőben,
kint vagyok
a temetőben.
A sírodnál
üldögélek,
hangtalanul beszélek,
csak beszélek.
Már elmenőben,
a Nap lemenőben...
Nem értik az angyalok,
itt is vagyok,
ott is vagyok,
mégis megvagyok.
Mondjátok,
megmaradok?
2013. október 29., kedd
Egy régi dal
Egy régi dal,
egy régi kép;
új az ének,
várod az estét,
az emberek félnek.
Egy régi dal,
egy régi kép;
kérés a reménynek,
miért és minek,
minek éljek?
Egy régi dal,
egy régi kép;
túl az őrültségen,
a napi keménységen.
Szólj a halál jegyesének!
Egy régi dal,
egy régi kép;
tánc az éjszakába,
nem enged, visszatart,
szívem kalodája.
egy régi dal,
egy régi kép;
forgás a tegnapból
a mába,
egy lépés halálba.
Egy régi dal,
egy régi kép;
zuhanás, zuhanás
az éjszakába,
ölelésre várva.
Egy régi dal,
egy régi kép;
új az ének,
álomba zuhant idegek,
ölel sötétje az éjnek.
2013. október 27., vasárnap
Szösszenet - 8.
Vannak szolgáltatók, amelyek a hibabejelentéstől számított huszonnégy órán belül vállalják a hibaelhárítást.
Ha mondjuk kardiológiai vizsgálatra kérünk időpontot, jó esetben is két hónappal későbbre lesz időpontunk.
2013. október 26., szombat
2013. október 25., péntek
Velünk eltűnik a múlt
1930-1960 között Magyarországon is sokan lettek áldozatai
a Heine-Medin kórnak, a járványos gyermekbénulásnak. Akik az ötvenes évek végén
lettek áldozatok, már azok többsége is inkább közelebb van a hatvanadik
életévéhez, mint az ötvenhez.
A
legtöbben gyerekként kezdtük meg a hátrányok leküzdését, önmagunk
rehabilitációját. Voltak időszakok, mikor többet voltunk kórházban a különböző
kezelések, korrekciós műtétek miatt, mint otthon.
Aztán
jött az iskolás időszak. Volt egy-két intézmény, ahol el lehetett végezni az
általános iskolát, majd a középiskolát, szakmát lehetett tanulni. A legtöbbünk
esetében viszont az történt, hogy családi segítséggel integrált körülmények
között tanulhattunk. Főiskolára, egyetemre is viszonylag sokat jártak közülünk.
Felmérési,
statisztikai adatok bizonyítják, hogy a heine-medinnesek között az egyéb
mozgásszervi problémákkal érintett populációhoz képest magasabb az
iskolázottsági, képzettségi arány.
A
tanulás után jött a munkavállalás és a családalapítás időszaka. Tapasztalati
tény szintén, és a kapcsolódó adatok is ezt mutatják, hogy a heinések sokan
dolgoztak - és dolgoznak jelenleg is -, alapítottak családot, vállaltak
gyerekeket. Leginkább megint csak magunkat rehabilitáltuk.
Ne
feledjük, hogy amikor ezeket az életszakaszokat megéltük, kontraktúrások
voltunk és gerincferdülésesek, bicegtünk, botot, járógépet vagy kerekesszéket
használtunk.
Így
érkezünk el a jelenbe, így érkezünk el oda, hogy már közelebb vagyunk a
hatvanhoz, mint az ötvenhez, egy kicsit vagy nagyon is elhasználódtunk, félünk
a post politól, félünk, hogy a különböző kormányzati intézkedések
következményeként mi lesz velünk.
Szóval
egy jó adag félsz van már bennük a jövőt illetően. A szüleink már vagy
meghaltak, vagy nagyon idősek, maguk is segítségre szorulnak, a gyerekeink
közül ki erre, ki arra, a barátaink, akiknek a segítségére, számíthattunk,
számíthatunk, velünk együtt öregedtek meg.
Ott
tartunk, hogy szaporodnak az életkorból és a heine-medinből adódó problémáink.
Nem elsősorban rehabilitációra, hanem kezelésre és ellátásra, adott esetben
személyes ellátásra fogunk szorulni. Úgyis mondhatnám, hogy visszatértünk
gyerekkorunk problémáihoz, csak más hangsúlyokkal.
Bennünk
van a félsz a jövőtől. És ebből következnek a Heine-Medin Szekció és a MEOSZ
jövőbeni feladatai is bennünket érintően.
Hogy
legyenek kórházak, ahol kezelni, fogadni tudnak bennünket. Hogy legyenek olyan
otthonok, ahová felvételünket kérhetjük és a térítési díjat is tudjuk fizetni.
Hogy legyenek gyógyászati segédeszközeink az adott helyzetnek megfelelően. Hogy
legyen általában anyagi lehetőségünk megfizetni a személyes gondoskodást.
Ahány
heine-medines, annyi eset. Probléma-hasonlóságaink vannak, éppen ezért fontos,
hogy a tapasztalatainkat megosszuk egymás között, egymástól is sokat
tanulhatunk. Ennek viszont minimális előfeltétele egymás problémáinak
elismerése, magunk között a tolerancia é s a szolidaritás érvényesítése. Ezt
nem pótolja az, ha a társadalommal szemben fogalmazunk meg ilyen elvárásokat.
Meg
kel tanulnunk kérnünk, és ha kell, követelnünk is.
A
heine-medinesek motorjai voltak és még jelenleg is azok a mozgássérült emberek
mozgalmának, érdekvédelmi, érdekérvényesítő szervezeteinek létrehozásában,
működtetésében. Ahogy azonban az öregedő motor is egyre több odafigyelést és
gondoskodást kíván, úgy mi is.
A
heinéseknek már nem lehet, nincs ifjúsági csoportjuk. Velünk eltűnik a múlt egy
szelete és marad az emlékezet.
Annak
pedig csak örüljünk, hogy voltak, vannak köztünk olyan emberek, mint Rádai
Sándor volt. Négy végtagbénultként teljes életet élt, szakmailag pedig olyan
dolgokat tett le az asztalra, amikre a
szakemberek mindig fognak emlékezni. Élete példa lehet valamennyi heinés
számára, de általában is valamennyi ember számára.
(Elhangzott 2013. október 24-én a MEOSZ - a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége - székházában rendezett megemlékezésen a Polio Világnapján. Ennek keretében került felavatásra Rádai Sándor emléktáblája. Rádai Sándor heine.medines gépészmérnök volt, elévülhetetlen érdemeket szerzett az építési szabványokra vonatkozó ajánlások kidolgozásában az akadálymentesítés
területén és kezdeményezője volt a nyolcvanas években a
mozgáskorlátozott embereknek járó parkolási kártya valamint a benzinjegy
bevezetésének is.)
2013. október 23., szerda
Bűnös vagy
Bűnöd nagy,
ha szegény vagy;
a nincsben
kihúzhatod magad;
nem árulkodik
rád a forint,
néma a némával
összekacsint;
az utcakép
része voltál,
nem több
egy foltnál.
Új hitek,
új arcok,
nekik a folt
már sok.
Bűnös vagy,
bűnöd nagy;
mint egy
gyereknek,
mondták,
ne is lássalak!
Új a kép,
az utcakép,
a szavakkal
repültél,
életünk titkos
része lettél.
2013. október 22., kedd
Napló
A bajai önkormányzati képviselői választás legnagyobb tanulsága, előre vetíti, hogy a jövő évi választásokon körülbelül mire számíthatunk. Ilyenre vagy akár még rosszabbra is. Nem jó előjelek.
x x x
Nyár az őszben. Néha még nyáron se volt olyan jó idő, mint amilyen pár napja van.
Az ősz kétségtelen jele viszont a korai sötétedés és a hulló levelek.
x x x
Hallgatom Hamkiss Elemér előadását, amelyet Életstratégiák a XXI. században címmel tart Szolnokon a Megyeháza dísztermében. A tudása lenyűgöző. A bibliai Évával kezdi, aki az első döntéshozó volt és akinek a döntése irányt adott a sorsunknak.Íve volt az előadásnak, ahogy eljutottunk a mához.
A dilemmák, sajnos, nem lettek kevesebbek. Az előadás viszont nagyon jó volt.
Két könyvét is dedikáltattam vele. Személyesen másodjára találkoztunk, először Pesten a Vörösmarty téren néhány évvel ezelőtt az ünnepi könyvhéten.
2013. október 20., vasárnap
Csendes meditáció
Csendes meditáció
a fák alatt,
vonszolod magadban
a fátylakat,
nincs kecsesebb,
mint egy női nyak.
Ha egyszer túl leszel
azon, ami nem
ereszt el,
ha melegszik benned
a hűvös nyugalom,
a gyengülő napfény
pírjával arcodon,
a férfi szívvel
játszhatsz, velem...
Megtudhatnám egyszer,
miért engeded Istenem?
A tér közepén,
a fák alatt,
csendes meditációmba
téged vártalak.
A gyérülő napfény
őszies színében,
ízzik a vágy,
izzik a lélek.
Az esti vonat
dübörgő zajában,
a harangzúgásban,
én már csak kérek,
azt is inkább csak úgy,
magamban beszélek,
hidegen játszol velem.
Megtudhatnám egyszer,
miért engeded Istenem?
2013. október 18., péntek
2013. október 17., csütörtök
Martfű levelek - Örök szegénység
Kedves Barátom,
A minap fejeztem be Hamvas Béla Levelek című kötetének
olvasását és olvastam egy recenziót Krúdy Zsuzsa Apám, Szinbád című kötetéről.
Krúdy
Zsuzsa arról ír, hogy az apja a húszas-harmincas években micsoda szegénységben
élt. Ezt emeli ki a recenzió is. Hamvas Béla is többször ír arról, hogy a
negyvenes-ötvenes-hatvanas években milyen nélkülözéseknek van kitéve. Utal
arra, hogy fél a nyugdíjazástól, mert akkor még rosszabb lesz.
Szellemóriások
voltak mindketten, Krúdy Gyula a szépirodalomban, a publicisztikában, Hamvas a
filozófiában, az eszmetörténetben. Mindketten a magyar kultúra csillagai
lehettek volna már életükben is. Ehelyett mindketten méltatlanul, a társadalom
perifériájára szorulva éltek.
Hamvas
köszönő leveleiből kiderül, hogy több ismerőse, barátja nem egyszer segítették
ki anyagilag (vissza nem térítendő támogatásként).
Felötlött
bennem, hogy ma hányan állnának ilyen önzetlenül az ember mellé?
És
ezek az emberek, és a családtagjaik sem kérkedtek ezekkel a támogatásokkal
később sem, amikor Hamvas egy kicsit fénykörbe került.
Szintén
a minap láttam egy fényképet, amely a Nyugat folyóirat 25. születésnapján
készült. A fényképen tizenketten vannak, tizenkét magyar író, költő,
valamennyien irodalmi nagyságok, óriások.
A
mára gondoltam. Ma tizenkét magyar írót, költőt egymás mellé lehetne-e
állítani, akár egy fénykép erejéig is? Vagy a már nagyok közül?
Hát,
nem tudom.
Igaz,
ma nincs egy Nyugatunk sem.
A
példák a gyakorlatban, a napi praxisban és a példázatok hiányoznak a
mindennapokban. Ezek ráolvasásból, ilyen-olyan döntésekből nem lesznek.
Móricz
Zsigmond Sárarany című regényének végén
Dani így szól:
„-
Minek éltem? – mondta. – Hát ugyan minek lettem erre a világra?
Mi
az élet?
Sár.
És
az ember benne?
Arany
a sárban.
Ki
hát a bűnös, ha ebből az aranyból semmi sem lett?
-
Ki?
Az
Isten, aki nem csinált belőle semmit.”
Mintha
már valóban csak az Istenben bízhatnánk.
És
hol vagyunk mi, kedves Barátom?
Üdvözöl
barátod:
Szösszenet - 6.
Ma van a szegénység elleni világnap.
És akkor most...? Háborogjunk? Örüljünk? Vagy van valakinek valami ötlete is, hogy mit kellene tenni?
Üzenet - 84.
Nem akkor kell tanítani úszni valakit, vagy úszásoktatást szervezni a részére, amikor fuldoklik.
Szösszenet - 5.
Sem Bélapátfalva, sem Szilvásvárad "nem kért" a fogyatékossággal élő emberekből. Erről még önkormányzati képviselő-testületi döntés is született.
Aztán mindenki elkezdte magyarázni a bizonyítványt.
Néha olyan érzésem van fogyatékos ügyben, hogy ott tartunk, hogy sehol.
2013. október 16., szerda
Fejezetek egy önéletrajzból
XVIII.
Ahogy a kilencvenes évek elején elkezdtük járni N.
Margóval a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szociális otthonokat, szörnyű
tapasztalatokra tettünk szert. Az intézmények szinte kivétel nélkül lepusztult
állapotban voltak. Fiatal és középkorú mozgássérült emberek éltek egy-egy
otthonban hetven-nyolcvanéves emberekkel.
Találkoztunk
olyan esetekkel, hogy a mozgássérülteket - kerekesszékeseket – az emeleten
tartottak és az épületben nem volt lift. Első fölindulásunkban megkérdeztük,
hogy tűz esetén ezeket az embereket hogyan menekítenék. A válasz az volt, hogy
még nem volt tűzeset.
Találkoztunk
olyan emberekkel, akik évek óta nem voltak kint a szabadban, nem sütötte őket a
Nap, nem érte őket a szél.
Egy ilyen
felderítő látogatáskor fogalmazódott meg bennünk először, hogy szükség volna
egy speciális otthonra, ahol csak munkaképes korú mozgássérült emberek
lennének.
x x x
1989. decembere: a karácsony előtti napok izgalomban
teltek a romániai események miatt. Egyértelműen látszott, hogy az addig
megdönthetetlennek, örökérvényűnek látszó Ceausescu-rendszer recseg-ropog.
Ahogy teltek az órák, még inkább a napok, annál jobban.
Néhány
nappal karácsony előtt többünkben fölvetődött, hogy gyűjtést szervezzünk az
erdélyi, legfőképp az aradi és temesvári magyaroknak. Ez a gondolat elsősorban
az SZDSZ Martfűi Szervezetének tagjaiban fogalmazódott meg.
Másfél
nap alatt annyi, elsősorban gyógyszer-, élelmiszer-adomány gyűlt össze, hogy
hat személygépkocsi lett vele tele.
Karácsony
este csöngettek hozzánk, ami ilyenkor ritkaság volt. A főnököm volt. Azért
jött, hogy hozzájuk még beférek, ha gondolom, menjek velük, másnap reggel
indulunk Aradra.
Így is
történt. Reggelre azonban jégpáncél lett az út, de a Jóisten velünk volt.
Aznap
késő délután értünk haza. Akkor este tudtuk meg, hogy a Ceausescu-házaspárt
kivégezték.
x x x
Érettségi találkozóra készültünk, amikor hírül vettük,
hogy elhunyt Szabó András tanár úr, Szabóka, ahogyan magunk között hívtuk.
Negyvenéves sem volt.
Valamennyiünket
megdöbbentett a hír, ami rá is nyomta a bélyegét az osztálytalálkozónkra. Azóta
minden találkozónkon kimegyünk a sírjához. Nekünk zarándokhely lett.
Többünk
között egyöntetű a vélemény, hogy ebben a mai világban rosszul érezné magát,
pedagógusként pedig kifejezetten rosszul.
Nézetei
alapján valószínűsíthetően baloldali volna, egész pontosan szociáldemokrata.
Nem véletlenül szerette nagyon Déry Tibor írásait.
Vagyis a
mai palettán nem találná a helyét. Hol vannak ma a baloldaliak, a
szociáldemokraták? Az egyes csoportok nevezik magukat valahogy, minden
valóságtartalom nélkül.
Szabó
tanár úrnak a tanterv arra kellett, hogy legyen mit beírnia a naplóba. Mégis
megtanított bennüket az irodalom, a film, a színház szeretetére, a
hazaszeretetre, a hazafiságra és az ostobaság, a méltatlanság elleni
háborgásra.
Egyik
ismerősöm mondta, mikor meséltem neki Szabó tanár úrról, hogy irigyel bennünket
miatta. Valóban szerencsések voltunk, hogy ilyen magyar tanárunk lehetett!
2013. október 15., kedd
Szösszenet - 4.
Hallgatom Szalait, a labdarúgó-válogatott csatárát. Évek, évtizedek óta hazudozunk össze-vissza, mondja, és csak mondja. Becsapjuk önmagunkat és a szurkolóinkat is.
Mintha már ehhez hasonlót hallottam volna.
Ez is egy öszödi beszéd.
És még hány ilyen lesz?
2013. október 13., vasárnap
2013. október 12., szombat
2013. október 10., csütörtök
Tajtékos napok
- filmajánló -
Boris Vian halála olyan volt,
amilyen az élete. Olyan nem mindennapi. De ne szaladjunk ennyire előre!
Életében
nem lehetett pontosan tudni, hogy mi volt inkább: zeneszerző, dzsessztrombitás,
énekes, feltaláló, színész, író… Ma íróként tartjuk számon.
Még
írósága is vargabetűs. Első regényei nem arattak sikert. Aztán vesz egy
fordulatot és Vernon Sulliven néven kezd el írni, megjelentetni regényeket
(Köpök a sírotokra, A holtaknak már mindegy, Pusztuljon minden rusnyaság, és
mindezt a nők miatt).
A saját nevén megjelentetett művei között van
a Tajtékos napok, a Venyigeszú, a Plankton, a Pekingi ősz. Ezek a negyvenes
években született regények a lassan értek be, a hippikorszakban – a hatvanas
években, Vian halála után – lettek sikerkönyvek. Az álnéven írt regényei
mindjárt sikeresek voltak.
Vian
sokoldalú tehetségére mi sem jellemzőbb, hogy a negyvenes években a kor legjobb
amerikai dzsesszmuzsikusaival is együtt játszott (Miles Davis).
A
Tajtékos napoknak ez a mostani a harmadok filmfeldolgozása Miichel Gondy
rendezésében.
A
történet egy szerelem szürreális ábrázolása, feldolgozása. Colin és Chloe
szerelme szokványos. Aztán Chloe beteg lesz, a gyógyításába beleszegényednek.
Annyira, hogy a nő halála után már a tisztességes temetése is problémát jelent.
A temetés körüli kálvária nagyon is a mi időnket idézi szociális temetéstestül,
mindenestül.
Viharos
végzetes szerelem. A Chloet alakító Audrey Tautou és a Colint játszó Romain
Duris nagyon jó. Ha semmi másért, Tautou miatt mindenképp érdemes megnézni a
filmet.
A film
mellékszála a másik férfifőszereplőhöz, Chickhez kapcsolódik. Gyűjti Jean-Sol
Partre filozófus könyveit (a név Jean-Paul Sartre-ra, Vian barátjára utal).
Chick jegyesének, Alise-nek, annyira elege van ebből a mániából, hogy megöli
Partre-t és minden könyvesboltost, aki a könyveit árulja.
Ezt a
mellékszálat azért említem, mert kétségeim vannak afelől, hogy a mai barátságok
elbírnának-e egy ilyen művészi fricskát.
Kíváncsi
volnék rá, hogy Viannak vajon tetszene-e ez a filmváltozat? Mit szólna hozzá?
Boris
Vian a Köpök a sírotokra film-feldolgozását megnézte és annyira elégedetlen
volt, annyira felháborodott, hogy szívroham következtében meghalt.
2013. október 8., kedd
Napló - The Shadows
Közel hatvan éve játszanak együtt, minden különösebb felhajtás, fakszni nélkül. Botrányok, pletykák miatt soha nem kerültek címlapra, mégis sikeresek voltak mindig.
Még soha nem voltam olyan hangulatban, hogy ne lett volna jó hallgatni a zenéjüket. Megnyugtat és feldob.
Egy jó házibulin még ma is lejátsszák a számaikat.
Ők a Shadows.A számaik túlélik a zenekar tagjait, de még az én generációm tagjait is.
Hallgassátok, hallgassuk őket!
2013. október 6., vasárnap
Az élet bohóca
Játékszered voltam,
az életnek bohóca;
a jövő nyomokban,
az időnek foglya.
Bomlanak virágként,
az idegesítő részletek;
mire élvezhetném,
szépsége elveszett.
2013. október 5., szombat
Napló
A Hamlet szellemiségét idézem, valami bűzlik Dániában, valami nagyon nincs rendben a Pető Intézet körül.
A Lurdy Házban tartott legutóbbi MEOSZ - a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége - elnökségi ülésen fölvetettem, hogy valami tiltakozó nyilatkozatot kiadhatna a MEOSZ (ekkor még nagyon az elején voltunk a Pető-ügynek). Akkor a fölvetésem, az előző esti illetékes nyilatkozatra hivatkozással elvetésre került, az illetékes úgy nyilatkozott, hogy az állam rendezi a problémát.
A Pető-ügy azóta - augusztus vége óta - is tovább tart, nap mint nap jelennek meg ilyen-olyan nyilatkozatok. Jómagam a gyerekeket, a Pető szellemiségét féltem, a sok bába közt elvesznek, elveszhetnek. Na ezért, erre a veszélyre történő figyelmeztetéssel kellene - szerintem - felemelnie a szavát a MEOSZ-nak.
Mert valami bűzlik Dániában.
x x x
Az idei ünnepi könyvhétre jelent meg Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye és Szilágyi Zsófia Móricz-monográfiája, mindkettő a Kalligram Kiadónál. Ma egyiket sem lehet már kapni a könyvesboltokban, egyik sem rendelhető meg a különböző netes könyves oldalakon. Az elmúlt húsz évben ilyenre - hogy ilyen rövid idő alatt új kiadványok elfogyjanak - nem emlékszek.
x x x
Szeptember végére december eleji hideg lett, hideg rekord dőlt meg. A meteorológusok biztatnak bennünket, nem kell félnünk, nincs még itt a tél. Hiszem, ha érzem!
2013. október 4., péntek
Szösszenet - 3.
Azon meg már nem csodálkozok, hogy a Vígszínház igazgatói pályázatát érvénytelenítették. Eszenyi Enikőt, a korábbi igazgatót, nem szeretnék kinevezni, Balázs Pétert pedig az előzmények alapján nem lehetett. Így maradt ez a megoldás. Így maradt az a megoldás, hogy mégiscsak az legyen, amit a fideszes többségű fővárosi közgyűlés szeretne.
2013. október 3., csütörtök
2013. október 1., kedd
Szösszenet - 2.
Azon csodálkozok, hogy senki sem csodálkozik, háborodik föl a Himnuszunk "sportos" változatán!
Ez ennyire magától értetődő?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)