Kedves Barátom,
A minap fejeztem be Hamvas Béla Levelek című kötetének
olvasását és olvastam egy recenziót Krúdy Zsuzsa Apám, Szinbád című kötetéről.
Krúdy
Zsuzsa arról ír, hogy az apja a húszas-harmincas években micsoda szegénységben
élt. Ezt emeli ki a recenzió is. Hamvas Béla is többször ír arról, hogy a
negyvenes-ötvenes-hatvanas években milyen nélkülözéseknek van kitéve. Utal
arra, hogy fél a nyugdíjazástól, mert akkor még rosszabb lesz.
Szellemóriások
voltak mindketten, Krúdy Gyula a szépirodalomban, a publicisztikában, Hamvas a
filozófiában, az eszmetörténetben. Mindketten a magyar kultúra csillagai
lehettek volna már életükben is. Ehelyett mindketten méltatlanul, a társadalom
perifériájára szorulva éltek.
Hamvas
köszönő leveleiből kiderül, hogy több ismerőse, barátja nem egyszer segítették
ki anyagilag (vissza nem térítendő támogatásként).
Felötlött
bennem, hogy ma hányan állnának ilyen önzetlenül az ember mellé?
És
ezek az emberek, és a családtagjaik sem kérkedtek ezekkel a támogatásokkal
később sem, amikor Hamvas egy kicsit fénykörbe került.
Szintén
a minap láttam egy fényképet, amely a Nyugat folyóirat 25. születésnapján
készült. A fényképen tizenketten vannak, tizenkét magyar író, költő,
valamennyien irodalmi nagyságok, óriások.
A
mára gondoltam. Ma tizenkét magyar írót, költőt egymás mellé lehetne-e
állítani, akár egy fénykép erejéig is? Vagy a már nagyok közül?
Hát,
nem tudom.
Igaz,
ma nincs egy Nyugatunk sem.
A
példák a gyakorlatban, a napi praxisban és a példázatok hiányoznak a
mindennapokban. Ezek ráolvasásból, ilyen-olyan döntésekből nem lesznek.
Móricz
Zsigmond Sárarany című regényének végén
Dani így szól:
„-
Minek éltem? – mondta. – Hát ugyan minek lettem erre a világra?
Mi
az élet?
Sár.
És
az ember benne?
Arany
a sárban.
Ki
hát a bűnös, ha ebből az aranyból semmi sem lett?
-
Ki?
Az
Isten, aki nem csinált belőle semmit.”
Mintha
már valóban csak az Istenben bízhatnánk.
És
hol vagyunk mi, kedves Barátom?
Üdvözöl
barátod:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése