Kedves Barátom,
minek a csimborasszója mindaz,
ami az Emberi Erőforrások Minisztériumban történik? Bizonyos szavakat,
szókapcsolatokat az itt dolgozók nem használhatnak, mint például: szegény,
szegénység, mélyszegénység, esélyegyenlőség, fogyatékos, stadion…
Erről
több minden eszembe jut.
Az
EMMI munkatársai ezeket a tiltólistára került szavakat egy szakmai
konferencián, egy tanulmányban sem használhatják? Mennyire elfogadhatóak az e
szavak helyett a minisztérium által javasolt szavak, kifejezések?
Van
egy mondás, hogy nevezzük nevén a dolgokat. Vagy akkor most nem nevén nevezzük
a dolgokat, hanem mellébeszélünk?
Abba
már bele se merek gondolni, hogy mi lesz azokkal a munkatársakkal, akik a
tiltás ellenére használják ezeket a szavakat.
Tudod
Barátom, innen már csak egy ugrás a gondolatrendőrség. Igen, Orwell. Kötelező
olvasmánnyá tenném az 1984 című regényét azzal a felkiáltással, hogy ilyen
világot ne!
De
idézhetnék néhány nagyon találó elszólást, kiszólást, beszólást a Tanú című
filmből is.
Más
megközelítésben is fokozódik a helyzet. A szaktárca szerint, ha nem nevezzük
nevén a sérült embereket (fogyatékos) és a problémáikat (szegénység,
esélyegyenlőség), akkor ezek az emberek és a problémáik nincsenek is?
Gondoljunk csak az uszodában uszikáló Bástya elvtárs fölháborodására a Tanúból.
És
mindez egy lelkész által vezetett minisztériumban történik.
Barátom,
az egészben pedig az a legtragikusabb számomra, hogy mindezen már nem is háborodik
föl senki.
Annyira
abszurd ez az egész, hogy el se akarjuk hinni, hogy igaz lehet. Amikor
meggyőződünk róla, nem tudunk vele mit kezdeni.
Kedves
Barátom, itt állunk egy abszurd helyzetben. Erre kellene gombot varrnunk. Addig
is, amíg a gombot meg nem találjuk, üdvözöl barátod:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése