2015. június 28., vasárnap

Hülyítsük még egymást! Mivel is?






Frédéric Beigbeder 2999 Ft című regénye második kiadásban jelent meg magyarul 2013-ban az Európa Könyvkiadónál, fordította Bayer Antal.
                Korrajz? Látlelet? Botránykönyv? Mindhárom.
            A regény először 2001-ben jelent meg nálunk. Ahogy így utólag láttam, meglehetősen visszhangtalanul. Nem volt ez másként a mostani kiadáskor sem.
            Ma már botránykönyvet sem lehet írni. A legjobb út az észrevétlenséghez, ha úgy teszünk, mintha nem is volna. Egyszerűen nem veszünk róla tudomást. Világunk tükörképe a regényben ott van ezer változatban és mintha nem is volnának. Elfordítjuk a fejünket.
            Első kép: „Én vagyok az, aki eladja nektek a szart! Aki miatt olyan dolgokról álmodtok, amiket sosem kaphattok meg. Örökké kék ég, sosem randa lányok, tökéletes boldogság Photoshopban retusálva. Dögös képek, menő zenék. Amikor végre összespóroltál annyit, hogy megvehesd álmaid autóját, amit az égig magasztaltam a legutóbbi kampányomban, nálam már rég kiment a divatból. Három hullámmal előrébb tartok, és mindig gondoskodom róla, hogy kielégületlenek maradjatok.”
            Második kép: „Korotok termékei vagytok. Nem. Túl könnyű a korszakra fogni. Termékek vagytok, pont. Mivel a globalizáció tojik az emberre, termékké kellett válnotok, hogy a társadalom foglalkozzon veletek. A kapitalizmus romlandó joghurttá, a show businesstől függő drogossá változtatja az embert, vagyis kiképzi felebarátja eltaposására.”
Harmadik kép: „Ilyen az élet: megszületsz, meghalsz, a kettő között pedig fáj a hasad. Az élet nem más, mint örökös hasfájás: tizenöt évesen azért fáj a hasad, mert szerelmes vagy, huszonöt évesen azért, mert szorongsz a jövő miatt, harmincöt évesen, mert iszol, negyvenöt évesen azért, mert túl sokat dolgozol, ötvenöt évesen azért, mert már nem vagy szerelmes, hatvanöt évesen azért, mert szorongsz a múlt miatt, hetvenöt évesen pedig azért, mert mindened elrákosodott. A fájások közti szünetekben mást sem teszel, mint engedelmeskedsz a szüleidnek, aztán a tanáraidnak, aztán a főnökeidnek, aztán a férjednek, aztán az orvosaidnak. Néha felmerül benned a gyanú, hogy átvernek, de már késő, és egy napon az egyikük közli veled, hogy meg fogsz halni…”  
Negyedik kép: „A mesék végén mindig ugyanaz a fordulat áll: „Boldogan éltek és sok gyerekük született.” Pont. Azt sose mesélik el, hogy utána mi történik; nem is fehér lovon érkező herceg a gyerekek apja, a herceg ivásra adja a fejét, elhagyja a hercegnőt egy fiatalabb nő kedvéért, a hercegnő tizenöt évig jár pszichoanalizisre, a gyerekeik kábítóznak, a legidősebb öngyilkos lesz…”
Az idő múlása Beigbedert igazolja. Amikről tizenöt évvel ezelőtt írt, egyre igazabbak.
Vajon meglehet majd egyszer írni a cáfolat könyvét? Jómagam azt már nem érem meg, de bizakodjunk.
Addig is legalább nézzünk tükörbe! Ezért is olvassuk el ezt a regényt. Aztán legfeljebb ki-ki elfordítja a fejét.


Nincsenek megjegyzések: