El nem múló remény

Döbbenten bámult

maga elé,

nézett volna

a fény felé,

csak sötétséget látott,

embereket, csalódottságot...

Egy volt, csak egy,

a társa,

a jónak, szépnek nőies

földi mása...

Repült volna már,

repült volna felé,

csak nézett

maga elé,

ölelgette, szeretgette

volna,

hívná szépre, jóra...

A sötétségben őt látta,

a fényt,

az el nem múló 
reményt.