2019. április 9., kedd

Nem más világ, a mi világunk



Az autisták világnapja alkalmából április hatodikán egy konferencián vettem részt. Sok érdekes, nem túlzás, ha azt mondom, érdekfeszítő előadás hangzott el.
            Többek között Egle Botond előadása is, aki saját életét bemutatva beszélt az autizmusról. A szekszárdi Asperger-szindrómás fiatalember szociológiát tanul az ELTE Társadalomtudományi Karán. A barátnőjével kollégista.
            Az autizmust egy fa ágaihoz és leveleihez hasonlította. Ahogy különböznek egymástól a fák ágai és levelei, úgy különböznek egymástól az autizmus fajtái.
            Bár „szerencsésnek” mondhatja magát, sokat olvasott, tanulhatott, értelmiségi szülők gyermeke, foglalkoztak vele, tanítatták a szülei és ő élt ezzel a lehetőséggel, az életét mégis egy görög tragédiához hasonlította. Tele tragikus fordulatokkal, minden nap meg kell harcolni az életért, a boldogulásáért.
            Minden út Rómába vezet, tartja a mondás. Miért ne juthatna el ő is Rómába, csak egy kicsit másképp.
            Ha meg kell mászni a hegyet, megmássza. Ha nem tudja, megkerüli. Ha ez nem lehetséges, arrébb viszi a hegyet. A lényeg: nem szabad föladni, újra és újra kezdi.
            Tapasztalatát, tudását továbbadja, iskolákba jár, előadásokat tart, hogy elfogadott, érthető legyen az autizmus a többségi társadalom számára.
            Láttam egy videót egy fotókiállításról. A kiállítás az anyaságról szólt, nők és autista gyerekeik. A kiállítást megnyitók között volt Egle Botond is. Ihletett módon beszélt a modern anyaságról.
            Ennek a fiatalembernek az autentikus előadása közelebb hozta az autisták életét hozzánk, nem autistákhoz, amely nem más világ, hanem a mi világunk is. A benne élők szerethetőek és szeretnek, akárcsak mi valamennyien.




                                                          

Nincsenek megjegyzések: