Kedves Barátom,
most, amikor
ezt a levelet írom, gondolkoztam azon, hogy leszoktunk a kézzel írott
levelezésről. Leülünk a számítógép elé, emailezünk, chatelünk, vagy telefonon
pötyögünk. Tesszük ezt merő praktikumból, gyorsaságból jobb esetben, vagy merő
lustaságból.
Egyáltalán írnak még kézzel az
emberek?
Lassan megérjük, hogy lesz olyan
generáció, amelynek a tagjai jószerivel csak a nevüket tudják leírni.
De kérdezem, hogy olvassunk-e
egyáltalán, olvassunk-e szépirodalmi könyveket?
Az olvasás és írás az érzelmi
intelligencia alapja. Az olvasástól szebb, szemléletesebb lesz mind a
beszédünk, mind az írásunk.
A minap egyik vidéki irodalmi
folyóiratunk szerkesztője azt írta egyik internetes bejegyzésében, hogy tavaly
negyvenöt könyvet olvasott. Ez tíz év alatt négyszázötven kötet. Mi lesz a több
ezer kötetes könyvtárával?
Barátom, az a legnagyobb gondunk, hogy
nincs elég időnk, az idő rabságában vagyunk. Ettől idegesek, frusztráltak
leszünk.
Az idő így is, ügy is múlik. A
rendelkezésünkre álló időt kellene valahogy okosan kihasználni és felhasználni.
Erre egyetlen út kínálkozik, a szeretet útja.
„Megannyi pofon, csalódás után is azt
hirdetem, hogy nincs elég idő. Nincsenek hónapok a rágódásra, nincsenek évek a
megbizonyosodásra. Merni kell szeretni, nyitni az emberek felé, mert a
barátságnál vagy bármely szeretet kapcsolatnál nincs nagyobb érték e világban.
S hogy a tűz a lelkünkben ki ne aludjon, muszáj, hogy várhassunk másoktól
hasábot, ami felmelegít minket, de ahhoz nekünk is adnunk kell. Csak egyszer
kell bátornak lenni, merésznek. Csak egyszer kell hinni a másikban. Csak
egyszer kell elindulni az érzelmek őszinte útján… S onnantól fogva minden
roppanó hasáb után tudni fogjuk: megérte” (Horváth Nikoletta: Öröm ABC).
Egyetlen feladat áll előttünk, meg kell
tanulnunk szeretni, és jól szeretni.
Ez miből áll?
Erről majd legközelebb. Addig is
üdvözöl barátod:
Urbán-Szabó Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése