Kétszer találkoztam vele személyesen, és talán kétszer-háromszor beszéltünk telefonon. Valahogy mégis szinte mindent tudtunk egymásról.
Pénteken hallottam, hogy január elején elhunyt Vitó Zoltán hetvenegy éves korában. Halálhírével nem voltak tele az újságok, a netes portálok. Elment csendesen, ahogyan élt.
Mozgássérült volt - ő is. Családja körében könyvei között élt, folyamatosan alkotott. Ötven fölött megadatott neki a családi boldogság, hogy felesége és gyerekei legyenek.
Azért pedig mindig irigyeltem, hogy barátjának, mesterének tudhatta Hegedűs Gézát.
Isten nyugosztaljon, Zoli!
x x x
Pénteken rendkívüli elnökségi ülésen voltam a MEOSZ-ban, a változatosság kedvéért ma is megyek. Szó, ami szó, rendkívüli időket élünk.
Az elmúlt egy hónapon belül a sokadik hátrányos intézkedést kell megélnie a sérült embereknek kormányunktól és az országgyűléstől. Az egyesületektől elvették a LÁT-ügyintézést, most pedig a hatvankét éven aluliak nyugdíját kívánják megszüntetni. A nyugdíjkérdés már nem csak a sérült embereket érinti.
Mi várható még?
Azt, hogy mitől lesz jobb, még senki sem tudja, az viszont már látszik, hogy mitől lesz rosszabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése