2011. június 12., vasárnap

Napló

A minap Magna Cum Laude koncerten voltam. Egyike azon együtteseknek, akiket az utóbbi időben ismertem meg. Egész pontosan tőlük is hallottam már korábban számokat, de különösebben nem érdekelt, hogy kiket hallok.
       Ezután a koncert után azt kell mondjam, hogy nagyon jók. Néhány hónappal ezelőtt ugyanígy voltam a Quimbyvel. 
       Van tehetség ezekben a fiatalokban, csak nyitottnak kell, kellene lennünk az irányukban. Valószínűleg magunknak is folyamatosan újulnunk kell.

x x x

"Álmodj, mintha örökké élnél, és élj úgy, mintha ma meghalnál", James Dean szavai, gondolatai ezek.
       Neki nem sok ideje volt álmodni.  Megmaradt, mint az Édentől keletre című film főszereplője.
       Még szerencse, hogy tudok álmodni. Ez tart életben. A napi valóságba bele lehet őrülni.
x x x

Még mindig nem látom, hogy mitől lesz nekünk jobb egy fél év múlva, vagy akármikor később. Az viszont már nagyon jól látszik, hogy mitől lesz rosszabb nekünk, vagy egyes társadalmi csoportok tagjainak.
       A mostani kormány ma ugyanazt használja ki, mint a mindenkori kormányok az elmúlt húsz évben, hogy a társadalmunk egy mameluk társadalom.
       Nekem olybá tűnik, hogy hamleti a helyzet, kizökkent az idő, s kormányunk úgy gondolja, övéké a feladat helyrehozni azt. Nem tudom, hogy a kizökkent időt helyre lehet-e hozni így. Az elmúlt egy év alapján viszont jól látszik, hogy ki lehet a sarkából fordítani egy országot.
       Amikor az embernek valami nem tetszik, az nem azt jelenti, hogy a régit sírja vissza. Érted haragszok, nem ellened.


Nincsenek megjegyzések: