Ez az év tele van évfordulókkal, és különösen olyanokkal, amelyek nekem is fontosak.
Száz évvel ezelőtt született Ottlik Géza. Leginkább az Iskola a határon című regénye alapján tartjuk számon, egykönyves író. Jó példa arra, nem kell egy könyves polcot teleírni ahhoz, hogy az emberre emlékezzenek. Az biztos, hogy ennek a regénynek mindig lesz olvasótábora.
Ottlikról még fontos és érdemes tudni, hogy kiváló bridzselő volt.
x x x
Százéves a szolnoki Szigligeti Színház épülete. A nyolcvanas évek második felében teljesen felújították az épületet, akadálymentes is lett. Huszonötödik évada van bérletem.
Nagyszerű előadásokban annyi jó színészt láttam itt fellépni, hogy egy blogot meglehetne a felsorolásukkal tölteni. Csak néhány név: Törőcsik Mari, Garas Dezső, Sinkovits Imre, Tolnay Klári, Koltai Róbert, Bárány Frigyes, Újlaky Dénes, Balázs Péter...
x x x
A Liszt Ferenc Kamarazenekar húsz évig Szolnok zenekara is volt. Az önkormányzat minden évben támogatta valamennyi összeggel. Ennek fejében rendszeresen felléptek a városban.
Ebben az évben azonban a szolnoki önkormányzat már nem tud támogatást biztosítani a zenekarnak. Idei tavaszi fellépésükön stílusosan zárószámként Haydn Búcsúszimfóniáját adták elő. Ez az a darab, amelynek a végén mindig lejön egy-egy muzsikus, és csak két hegedűs marad a színpadon legvégül.
A döntéshozóink mindig ott kezdenek el spórolni, ahol befejezni kellene, az oktatáson, a kultúrán, az egészségügyön és a szociális szférán.
x x x
Haydn Búcsúszimfóniájáról jut eszembe, hogy valahogy így fogyunk el mi is az országban. De kik maradnak utoljára?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése